Népújság, 1981. február (32. évfolyam, 27-50. szám)
1981-02-08 / 33. szám
mm t Székely Pierre: Mérleg (Szabó Sándor felvételei) A Szépművészeti Múzeumban látható A XX. század művészete 1972-bem új állandó kiállítással gyarapodott a budapesti Szépművészeti Múzeum, a „XX. századi művészet” című anyaggal. Az itt látható különféle stílus^ irányzatokat képviselő műalkotások nagy részét a külföldön élő magyar származású művészek ajándékozták az intézménynek. A tárlat anyaga nem lezárt. Mindig ’ kiegészül az elmúlt évtizedek nagy művészi áramlatainak műveivel, a „kortárs” most kibontakozó új irányzatok alkotásaival, s a most születő stílusokkal. Székely Pierre: Pár Mihail Rommra emlékezve A mikor moszkvai lakásán, a hatvanas évek vége táján, beszélgethettem Mihail Romm-mal, még tele volt tervekkel. A fiatalokról akart filmet készíteni. Európa ifjúságát akarta megszólaltatni. Még nem tudta pontosan, mi lesz a mű formája, de alig lehetett kételkedni benne, hogy a Hétköznapi fasizmus alkotója — akkoriban vetítették nálunk ezt a nagyszerű dokumentumfilmjét — megtalálja a módját, hogy ilyen általánosan hangzó témáról is — mint Európa ifjúsága a második világháború után — gondolatgazdag, hatásos művet tud készíteni. — Magukhoz is feltétlenül elmegyek — magyarázta lelkesen. — Mert amikor Ott jártam, sétáltam a Duna- parton és a beszélgető, tanuló, .szerelmesen egymáshöz simuló párok, magányosan sütkérezők. vidáman játsza- dozók látványa lebilincselt. Feltétlenül benne lesz a filmben. Sajnos nem lett benne. Film se lett. Az előkészületek elhúzódtak, s közben éppen hetvenedik évében váratlanul meghalt Mihail Romai. Nem véletlenül lelkesedett hetvenévesen is az ifjúságért. Valóban ráillett a jelző: örökifjú. Bizonyára körülményei is hozzájárultak ehhez a sohasem száradó szellemi rugalmassághoz, de az életöröm forrása belülről fakadt. Mindig az érdekelte, ami új a világban és soha nem az; mi lesz vele, ha felcsap az új prófétájának. A távoli Szibériában, Irkutszk- ban született és szobrásznak* készült. 1925-ben képzőmű vészéti diplomát is- szerzett. Tervezett plakátokat, könyvborítókat. fordított franciából, színjátszóit, aztán- filmforgatókönyveket írt. S mivel a filmművészet akkoriban éppen világméretű forradalmát élte, nem volt véletlen, hogy Romm' végérvényesen a filmhez csatlakozott. Első rendezési lehetőségét éppen a nagy korszak- váltás idején, 1933-ban kapta. Akkor már hangosfilmek is készülték a Szovjetunióban, de Romm az utolsó némafilmet forgatta Maupas- sant Gömböce alapján. Már ezt a művét is igen nagyra tartották, de igazi hírét, nevét, a Leninről szóló munkáival szerezte. (Lenin, Október — Lenin 1919). Az új, máig érdekes ezekben a munkákban az volt, hogy Lenni* alakját — egy cseppet sem deheroizálva, egyáltalában nem „leszállítva” — emberközelben, a forradalom lázában, ám a hétköznapok egyszerűségével, tudta a nézők elé állítani.' Alkotói pályáján ezután nehéz perióduís következett. A háború alatt természetesen antifasiszta filmeket: forgatott, majd a szigorodó esztétikai, gyártási körülmények között a régebbi sorsok történelmi példáit idézte fel. A hatvanas évek új filmes lendületét azután már jórészt ő inspirálta. Részben mint alkotóművész. Mindenekelőtt az 1961-ben készült Egy év kilenc napjával, amely a kor szovjet értelmiségének aktuális, társadalmi és egyéni gondjairól szólt. Aztán főiskolai tanárként is. akinek a keze alól kitűnő művészek kerültek ki. s ha kel-, lett, teljes tekintélyével, egzisztenciájának kockázatával, felelősséget vállalt olyan tanítványaiért, illetve azok filmjéért, mint Csuhraj A negyvenegyedikje. 1965-ben készült a Hétköznapi fasizmus, amely új utat nyitott a történelmi dokumentumfilmben. Ironikusan tudott égybeiáttatni különböző korokat, s a fasizmus természetrajzánál a gyökereket mutatta ki a kispolgár magatartásának bemutatásával. Aztán már csak t nagyszerű filmterv maradt az európai fiatalokról. S hány más kitűnő terv szállt még vele a sírba. — Hiszen most februárban lenne esaknyolc- vanesztendős. Bernith László Poczik Miklós: Sebész voltam Etiópiában Kamaszkorunk elmúltán nein. szivesen olvasunk útleírást, vadászkalandot. Valahogy egyformának érezzük okét, bárki is írta bármely ■ távoli, egzotikus országról. De nehéz is- ma már konkurálni a tévéhíradóval, vagy éppen a nagyszerű ..KisfiIVnek a nagyvilágból" sorozatával Az ember ül a ke- , szülék /előtt S’ mégist távoili vidékek emberek szokások Jönnek bé a «zobába'ó Ugyanakkor az útleírás mindig lezárt múlt tehát tegnap és más. élménye, amit ráadásul nem hivatott töllforgató ír le, így gz .'eredmény esetleges, gyarló sokszor. Poczik Miklós könyve kivétel, mert egy ..civil” írta. Izgalmas. hogyan jutott el egy sebészorvos Afrikába, mit á- tott. élt meg ott?- Nos, Poczik doktornak ritka szerencséje volt. mert nem mindennap ismétlődő, történelmi esemény, részese lehetett. Hároméves kiküldetése ..alatt” buktatták? meg Haile Szelasszié császárt, döntötték meg egv magát ■ Salamon királytól és Sába királynőtől eredeztető, dinasztia trónját. Nos, ha volt valami, amiről a gimnázium padjaiban álmodoztunk kamaszfejjel, akkor éppen erről: részt! venni a történelemben. Ma már tudjuk — felnőttként —,' ’ hogy minden kor, tehát a miénk is, itthon is. történelmi, de — szerencsére! — nem olyan látványos, nem kínál annyi drámai fordulatot mint Etiópia 1972-t,ól 1975 nyaráig. Szerzőnknek, aki egy közepesen fejlett európai országból érkezik Afrikába, már az a felismerés is meglepetést okoz, hogy az emberek- bizony nem mindenütt egyformán élnek, Mást esznek — például kenyeret nem búzalisztből sütnek, s a vadban olyan gazdag országban alig esznek húst. Már persze a szegények, tehát a lakosság döntő többsége. Szerzőnknek (mint írónak) külön „szerencséje” az is, hogy egy kis város kórházában dolgozik, ahol ő az egyetlen sebész, egy — a mi fogalmaink szerint — országrésznyi területen. Márpedig egy országot igazán csak a vidéken lehet megismerni. A városokat, különösen a metropolisokat kicsit uniformizálja is a civilizáció. Nos, Dessié, ahol Poczik doktor és családja három évet tölt, még csaknem „érintetlen” terület. A kórház viszonylag jól felszerelt ugyan, de amint, azt a könyv végén lévő statisztikából megtudjuk. Vollo tartományban (itt fekszik Dessie) a hárommillió lakosra három kórház, 8 rendelő, 211 kórházi ágy. hat orvos és 116 ápoló jut, ami' egy klinikai gyakorlatról érkező orvps szá-t mára egyszerűen ijesktő-állapot. A könyv nagyobbik fele' ezeket az ..ázsiai”- állapotokat taglalja, ami természetes iá, hiszen az hozzátartozott a munkájához. Azt gondolná az ember, hogy az orvosnak minden beteg egyforma. Ez igaz, is, de maga a be'teg benne él egv társadalomban, amely meghatározza a körülményeit, sőt - bajait is. Poczik. doktor azt tapasztalja 1972-ben Etiópiában, .hogy a legtöbb' gondot a butaság és a császári , kormányzat korrupciója, bűnös felelőtlensége okozza. Vele együtt döbbenünk meg azon például, hogy a nagy szárazság idején, amikor százezrek haltak éhen. és kolerában, az etióp nagykereskedők eladták a gabonát, sőt még a segélyszállítmányok egy részét is! Mindebből mi csak néhány felvételt láthattunk a korabeli híradókban, a lényeget azonban csak az látta, aki ott élt. Az orvos természetesen csak enyhíteni tudta a bajt, megszüntetni nem. A nyomorúság több mint „egzotikus”. Egv idő után egy bizonyos töménységben olyan feszültséget teremt a szemlélőben is, hogy csak nagy önfegyelemmel tudja elviselni. Nos, a szerző átélhette azt a fordulatot is, amikor. maguk az etióp tömegek is elveszítették a türelmüket,' látta a forradalmat. Látott persze mást is; csodálatos áfri- kai tájat, melyét be is mutat-a könyvben a. maga. készített#’'?- színes felvételeken. Az igazi élmény — az olvasónak is. — azonban soha nem a ,táj. önmagában, hanem a tér és az idő, a mozgás és az akarat egysége, a jelenlété. No6, ebből adhat valami ízelítőt a jó útleírás, vagy kelthet vágyakozást az utazás iránt az olvasóban. De sajna — nem lehetünk mindenütt egyszerre jelen. Mi, akik talán nem juthatunk el - Etiópiába, be kell, hogy érjük Poczik doktor könyvével, anü ér annyit, mint az esti tévéhíradó.,; Gondolat Könyvkiadó, 1980. Harhéesi Sándor * , < Győrffy László: Nagyszünet- Teréz kilenc óra negyven perckor, az úgynevezett nagyszünetben a többiekkel együtt kiment az osztályból. Már reggel, tanítás kezdete előtt észrevette, hogy a hálójuk ajtaja nyitva van.' A tantermek és háló egyazon folyosón sorakoznak egymás mellett ebben az intézetben. N. Teréz tizenhárom éves állami gondozott, magyar állampolgár minduntalan a nyitva felejtett hálóajtóra, egy, ágyának szivacsmatraca alatt napok óta őrzött levélre és az otthoni látogatás alkalmával elcsent borotva- pengére gondolt. A „nagyszünet” előtt már végképp nem tudott uralkodni magán. Egész óra alatt a padján rendezgette füzeteit, könyveit, ceruzákat, golyóstollat. Állandóan „rá kellett szólni”. Biológiaóra volt a „nagyszünet” előtt. • Amikor kilenc negyvenkor N. Teréz becsukta maga mögött a háló ajtaját, senki nem ment' utána. Ágyához sietett, kihúzta a levelet, a. szivacsmatrac alól, a címzés nélküli borítékból kirázta a borotvapengét, és az ágyára leülve, kapkodva, esetlenül belenyisszantott a bal. majd jobb alkarjába, csuklója és könyöke között. Nem érzett fájdalmat, csak apró tű. szúrásnyit. n ár másodpercig vérző' kar- " ját nézte, aztán vízszinte. sen lefeküdt az ágyára. A címzés nélküli borítékba dugott levele, íaz ágy mellett, a földön hevert. „Kedves Apu! Ne haragudj, hogy ezzel a hosz- szú levelemmel megzavarlak, de sok minden olyasmi összegyűlt, amit közölni akarok veled. Őszintén megmondom, vagyis írom. hogy nem örülök annak, hogy levelet kell írnom neked. De muszáj. Hiába, sok minden van. amit az ember nem úgy szeretne, de aztán mégis kénytelen megcsinálni. Ugye neked is ez a véleményed? És kíváncsi vagyok, hogy a többi dologra hogy fogsz nekem felelni, mert észrevettem már azt, hogy te is sokszor furcsán és hidegen viselkedsz velem. Hogy te is, magyarosan már tojsz a fejemre. Csak azt árulnád el, mi adott erre okot? Mert azért sose haragudtam volna meg, ha el tudtad volna mondani bizonyos dolgok okát. Nem azt mondom, hogy én nem bántottalak meg soha, de azért utána abbahagytam Ti anyuval levélben úgy írtok nekem, mintha a kapcarongyotok volnék. Ha én néha rossz vagy durva voltam, repült érte a pofon. Ti meg jó nagy durvaságol adtok nekem. Csak az nem biztos, hogy egy gyereknek ezt tűrni kell, mert' ő kisebb, mint egy felnőtt. A gyereknél sem egészen úgy megy ez!!! Mert, ha egy szülő olyan a gyerekével, ahogy ti csináljátok velem, akkor azért annyi joga neki is van, hogy visszaadja akár a rosszat, akár a jót. Csak a mai világban úgy van, hogy ha a szülőnek gyereke van, az már terhére van, de egy másik azért mégis kéne neki. Aztán azzal is később azt csinálja, amit az elsővel. Hát igen, a legkönnyebb világra hozni: utána bevágni az intézetbe, aztán 5—6 évig feléje se nézni. Én is ugyanebben a sorsban vettem rését. És azt is észrevettem, hogy ha egy intézeti gyereket hazavisznek, és otthon csendes, nem szól semmit, akkor rögtön ráordít az apja, hogy miért nem szólsz? Mintha éppenséggel ő tehetne arról, hogy elszokott áz otthontól. Sajnos ez is a szülők hibája. Mert csak létrehozza, intézetbe adja. és egyszer egy hónapban hazaviszi. Azt hiszik, hogy így már a szüleihez is hozzászokik az a gyerek. De ez se így van!!! Most már térjünk a lényegre. Szóval nem tetszik a hazugságotok, és ezért nem írtam közben, ha már van képétek megkérdezni ebben az utolsó levélben, miért nem írtam. Innen is látszik, milyen kétszínű vagy!!! Azt is érzem még. hogy szeretnétek megóudnó. miért nenm örülök aj*nak, hogy testvérem lesz. Egyrészt azért nem örülök neki, mert engem úgy elhanyagoltatok, és akkor azzal a gyerekkel is mi lesz?... Másodszor, mert terhetekre vagyok. Harmadszor meg azért, mert ó is intézetbe lesz vágva, és m.ajd neki is az lesz mondva, sokszor már úgy örülök, hogy visszaviszlek. Szerintem felesleges Ilyen apát meg anyát megismerni. Annak a csecsemőnek is, aki majd megszületik. Ö még nem tudja, de én már tudom, neki is az lesz a sorsa, ami nekem. És én nem akarom tovább csinálni se az én sorsomat, se az övét!!! Apu előre is figyelmeztetlek, ne mondd, hogy vedd fel a kezedbe, ringasd, mert tényleg a falhoz verdesem. Még úgy is sokkal jobb tesz neki, mint nekem. Ha azt kérdik, van kistestvéred, azt mondom, hogy a gyereketek, én meg mostoha leszek. Apu, a fényképed visszaadom!!! Mióta ilyenek vagittok, még az életkedvemet is elvettétek. Sokszor mór azt gondolom, jobb lett volna ha kiskoromban meghalok. Ha tudtam volna, hogy ennyi bánat vár rám az életben. Csak amikor már ilyen nagy az ember, akkor nincs .mindig mer- sze. De most. van!!! Nagyon is van!!! Olyan kár, hogy így megnőttem. Már úgy rettegek az életbe is kimenni. Ebből. azt gondolom, mindent megérthettek !!! Tudom, hogy ezért a levelemért nagyon fogsz haragudni, de mindegy, most már kénytelen voltam egész őszintén minden bajomat le- | írni. mert minden kicsi öröm és jó elmúlik (visszaviszik az intézet- ” be. mint egy gyereket), és elkezdődik a rossz, arra sose múlik el: sajnos, nekem otthon is rossz, meg [ az intézetben is!!! > Ezzel zárom soraimat, ezt a na- , gyón rossz levelet, amit most már örömmel befejezek, mert tudom, ‘ mit kell csinálnom!!! Választ várok!!! Teri __ ★ Személyi lap. J N. Teréz szül, Esztergom, 1964, j jan. 16. I 1972-től van intézetben. 155 cm, i • 43 kg. | Anyja: szövőnő, apja: lakatos. V (Ritkán látogatják, nem Viszik r* haza.) } Adatai: koponya normálisan ; } konfigurált. ) Arc: mélyen ülő szemek, laposabb orrgyök ,és orrhát. Fixálásból szemeiből hunyorít. Mozgás)árasa , normális. Testi és szellemi fejlettség korának megfelelő. Ped. vélemény: értelmes, kedves, barátságos, igényli a szeretetett hálás érte. Hamar indulatba jön. ha nincs valami kedvére. Ilyenkor trágár. Sokat olvas, szépe^ kézimunkázik. M ..nagyszünet” végén az ügye- letes Márta felügyelő benyitott a hálóba: — Dritten! Tért ke! Tériké) — kiabálta — mit csináltál?.. N. Teréz csukott szemmel fe-' küdt az ágyán, vérző karját a föld felé lógatva, egyenletesen lélegzett, s akkor sem nyitotta ki a szemét, mikor Márta felügyelő az ágyához rohant. * . ( *.i ■)
