Népújság, 1981. február (32. évfolyam, 27-50. szám)

1981-02-08 / 33. szám

fr V ■■ *■ I Szívügyünkről Az egész világon az egészség első számú közellensége: a szívinfarktus. A koszorúerek megbetegedése ma az első számú halálokozó a fejlett ipari országokban, gya­korisága fokozódik, és egyre fiatalabb korosztályokat tamad meg. Az emberiség legpusztítóbb járványaihoz válik hasonlóvá, ha nem sikerül megakadályozni ter­jedését, megelőzni kialakulását. Magyarországon évente 13—15 ezer ember szívinfark­tusban hal meg — több mint rákban és közlekedési baleset miatt együttvéve. Majdnem minden családban akadt a hozzátartozók, a rokonok között olyan, akit ez a sok esetben tragikus kimenetelű betegség súlytott. Az elhatalmasodó veszély legyőzésére az egész világon egészségügyi felvilágosító, megelőző hadjárat indult. Ezt a célt szolgálja a Magyar Televízió KÖZELLENSÉG című háromrészes dokumcntumfilm-sorozata, amelyet február 3-én. lfi-án és 33-án egy-egy órás műsorban sugároznak. A film Tokiótól New Yorkig, Bulgáriától Finnországig, Moszkvától Koppenhágáig bemutatja a legkiválóbb kardiológiai intézi' t, megszólaltatja a legrangosabb szakembereket, ki ínccsé téve eddigi tapasztalataikat. Segítséget ad a betegség tüneteinek felismeréséhez, bemutatja az elsősegélynyújtást, azt. hogy mit kell tenni, amíg az orvos, a mentő megérke­zik, hisz nagy részben az első két órán múlik a heteg életben maradása. Földünknek szinte valamennyi pontján egyre erőseb­bé válik a szívinfarktus elleni harc. A televízió most kezdődő ismeretterjesztő filmsorozatának is feladata: ráébreszteni az embereket, hogy szívleljék meg. amit az orvostudomány felfedezett — értük. Klub vagy napközi? Már öt éve működik a megyeszékhelyen a Marx Ká­roly u. 11. szám alatt az I. számú öregek napközi otthona. Reggel 8 órától, délután 4-ig találkozhatnak itt a nyugdíjasok, hiszen könnyebben telik az idő egy kis beszélgetéssel, vagy éppen kézimunkával, avagy kár­tyával s a dominóval. Mint dr. lglódi Ferencnétöl, a napközi otthon vezető­jétől megtudtuk, ez a hasznos, kellemes időtöltést biz­tosító intézmény közel sincs kihasználva. Huszonöt idős ember napi programjáról tudnának itt gondoskodni, s csak 19-en tagjai a kis közösségnek. Napi három étke­zést biztosítanak, színházba, moziba járnak, ki-ki meg­találhatja a kulturális , igényének megfelelő elfoglaltságot. Az otthon tagjainak kézimunkáiból áprilisban vásár­lással egybekötött kiállítást rendeznek, aminek bevéte­léből csehszlovákiai kirándulást szerveznek. Köszöntik egymást születés- és névnapjukon, együtt töltik a hús­véti és a karácsonyi ünnepeket, valamint a szilvesztert. A Vöröskereszt és az 5-ös számú általános iskola úttö­rői legutóbb a 85 éves Katkó Józsefnét köszöntötték, aki 34 évig dolgozott az egészségügyben S hogy miért nincs kihasználva az öregek napközi otthona? Mert állítólag a gyermekek nem engedik idős szüleiket idejárni az előítélet miatt?! De ha már ez így van, talán meg lehetne változtatni az intézmény nevét: például öregek klubja. Ez jobban kifejezné az itt folyó tevékenységet is, s fokozná a pillanatnyilag még cse­kély vonzerőt. (kis szabó) Múlandó tündöklés a pia- kátoké! Bármilyen telibe ta­láló ötletet hordoznak is, sorsuk a plakátragasztó ke­zébe helyeztetett: az ö tét- szésén múlik, hogy mennyi idő múltán tűnnek el a kö­vetkező réteg hirdetnivaló alatt. Plakátművészetünk pe­dig ma sem restellnivaló színvonalú. A Granvisus aranyarcú portréja techni­kai tökélyével, a Fabulont meztelen háttal hirdető nő izgalmasságával, a tejter­méket, hurkát reklámozó Tóth József-plakátok rene­szánsz életörömükkel bi­zonnyal sokáig megmarad­nak emlékezetünkben. Csak­úgy a „Gyorsíts lassabban" cipőtalp és gázpedál közé szorult tojása — kis eszme- futtatásom tulajdonképpeni tém ája. Mert nekem bizony ez a reklám sohasem tetszett igazán. Nem az ötlet miatt: annak zsenialitását ma is elismerem. A technikai ki­vitel ellen sem emelhettem túl nagy kifogást. Jó, nem szórt oldalfénnyel világított a fotós, de egy autóban erre nem is igen van hely. Bár ha arra gondolok, hogy a lila trikós Traubi-reklámon a m űgondjáról legendás Tóth József még arra is ügyelt, hogy a modell Ko­vács Mariann karja lúdbö- rözzék. jelezve a hűsítő ha­tását — biztos vagyok ben­ne, hogy ő ezt a feladatot is megoldotta volna vala­hogy. De. mondom: techni­kai aggályom nem döntő. A mondanivaló! Az a bi- bis. Mert ahogy tudom, egy kocsi motorjának fogyasztá­sát alapvetően az határozza meg, hogy adott út megté­teléhez hányat kell fordul­nia. Ezért a legdöntőbb eszköz a takarékos autózás­hoz a minél kisebb fordu­latszám. Már ahogy én tu­dom az egyetemről. Mert az Energiafelügye­let másképp tudja. Szerin­tük — övék a plakát! — ha jó sokáig járatjuk ■ alacsony sebességfokozatban a mo­tort, (ezt jelenti a gyorsít­son lassabban!) az a jó! Az! Az olajsejkeknek! Mindazonáltal sokáig há­nyódtam kétségek között. Mígnem a minap a rádió­ban a kutatóintézet szakte­kintélye le nem rhosta a küzdőtérről a plakátot — mondván, hogy felelőtlen dolog meggyőződés nélkül belesulykolni az emberek­be olyan tudnivalót, amely­nek pontosan az ellenkezője igaz. Igaz. A dolgot már el is felej­tettem volna, ha a minap Gyöngyösön nem találko­zom ismét a „kivégzett" plakáttal. Sáros, fakó volt az istenadta, de azért a nagy szellemeknek kijáró tisztelettel szemléltem a holtában is méltóságteljes ötlet Kolum busz-tojását a cipő alatt. Es akkor tűnt fel először, hogy a cipő — ballábas! Ami pedig még kétballábas autóvezetők esetében is rit­ka: a plakát embere bal lá­bát tartja a gázpedálon! Jó, tudom, ha már kiabál­ták, hogy meztelen a ki­rály, akkor mindenki köny- nyen nyitja ki a száiát. Mégis, számomra ez a pla­kát ebben a pillanatban halt, meg végérvényesen. Kőhidi Imre Délidőben Hegedűs József 40 éve juhász A két segítőtárs a Baksa-tanyan Krizáidé... Hajnali itatás Lámpfalusi István egy újszülöttel JUHÁSZOK Szántó György képriportja Egy pinkát Halálára Fehér asztal mellett

Next

/
Thumbnails
Contents