Népújság, 1981. február (32. évfolyam, 27-50. szám)
1981-02-19 / 42. szám
Kovács Jánosné Kiss Ilona néhány szép munkájával Ha a mesebeli kifogyhatatlan fonál birtokában lenne. s volna egy országnyi vászondarab: talán azt is telihímezné szapora öltéseivel. Piros-kék, végeláthatatlan folyamok kelnének életre az anyagon, erdőkkel borított hegyek emelkednének, s e két színben pompázó falvak, gazdag szántók kerülnének rája: a palócföld szellemi hagyománya, motívum-kincse, viseletének díszei. Nyughatatlan kezű asszony: mindig a táskájában hordja a soros munkáját. Kovács ■Jánosné Kiss Ilona az elmúlt esztendőben nyerte el a Népművészet Ifjú Mestere címet. Bodonyban él, és bár más táj szülöttjének vallja magát, a környék múltjának őrzője, értékelnek ápolója lett. ' P 11i'ir ninaniiiif ciirim j|l lettem” — Egy szabolcsi községből, B alkányból származom — szüleim ott élnek. OdakötŐ- döm ma is, bár már 18 éve lakom Bodonyban, s megszerettem ezt a világot. Soha nem gondoltam volna, hogy idekerülök: Nyíregyházán végeztem mezőgazdasági szakiskolát. Egyszer, Sátoraljaújhelyen helyettesítettem a nővéremet a helyőrségi művelődési otthonban. Későbbi férjem ott katonáskodott, összeismerkedtünk. s elhozott. Nem bántam meg, hogy vele jöttem: a recski ércbánya vájára, rendes ember — mindent neki köszönhetek. Két fiam van; az idősebbik első éves gimnazista, a fiatalabb a nyolcadikat végzi. A helybeli mozit vezetem: szeretem a munkámat. — Először nehezen találtam a helyemet a faluban. Rendkívül zárkózott emberek élnek errefelé. Csak csendben figyeltem, igyekeztem megismerni életmódjukat, szokásaikat. Azt hiszem, a fordulópontot az első pa- lóenap jelentette, amikor én is palócmenyecske lettem. Az akkori, nagy nekibuzdulásban segített öreg és fiatal, hogy nekem is meglegyen a viseletem. Megtetszett a ruha: ezután érdeklődtem a népművészet iránt. Jó tanítómestereim voltak, idős asz- szonyok, nagyon hálás vagyok nekik: Bözse néni. Ilon néni, Kató néne, sokat tettek értem. Megismertették velem a nélkülözhetetlen alapokat: hogyan kell az anyagban szálat vonni; „mesterkét”, „borsókát’’ készíteni, amely az itteni hímzés kiindulópontja. Házi vászonra kell dolgozni, ami nagy kincs; most is vagy MmmU, SKL február 19., csütörtök harminc évvel ezelőtt, kenderből készült szövetre varrók. Nagyon erős, könnyen tisztítható, s kitart egy életen át. Törülközőket, lepedőket, ingvállakat, férfiingeket csináltak belőle. Ma már inkább csak emlékként őrzik. Tanfolyamok segítségével — Akkor tudtam továbblépni, amikor 1965-ben lehetőséget kaptam rá, hogy az egri Megyei Művelődési Központ népművészeti szakkörvezetői tanfolyamán részt vegyek. Három évig tartott: nagyon komoly előadásokat hallgattunk; Borbély Jolán, Eibert Imréné és Swalm Edit voltak oktatóim. Ekkor tudatosult bennem, hogy mi a feladatom. Rengeteg áldozat, munka árán haladtam (dóré ezután: jártam a falvakat, gyűjtöttem a különtoftaő var- rottasokat, még 1890-ben készült lepedőre is szert tettem. Mindent megfigyeltem, följegyeztem az öltéstechnikákat, a motívumokat, s ezek fölhasználásával terveztem meg munkáimat. Szülőföldemen nem tanultam ilyesmit, de onnan hoztam magammal a népművészet szeretetét, és azt a türelmet, amely a hímzéshez nélkülözhetetlen. így olyan lélekkel tudtam dolgozni, mintha hetedíziglen Idevalósi lennék. — Akkor érzem igazán jól magam, ha emberek között vagyok, s talán ezért nőtt annyira howám ez s tevékenység: vtrtami Olsten őst kapcsolatot jelent, amelynek nagy ereje van. Miután ezt meg tudtam jeleníteni, számos kiállításon vettem részt: önálló bemutatkozásom is volt. Többek között Nyíregyházán, Balassagyarmaton láthatták alkotásaimat. A KISZ KB dicsérő oklevelét 1079- ben kaptam meg. s a rákövetkező évben az ifjú népművész címet. Sírtam örömömben. A szökések megőrzéséért — Két éve vezetek a faluban gyermekek számára díszítőművészeti szakkört. A művelődési ház fenntartásában működik a csoport, de aránytalanul kevés támogatást kapunk. Ennek ellenére Igyekszünk lehetőségeink szerint sokat dolgozni. Megismertetem a kicsiket az ősi kézimunka- és a játékkészítés alapjaival. Velük is bemutatókat állítunk össze, meg tárgyi emlékeket gyűjtünk: legutóbb részt vettünk a Berze Nagy János pályázaton, s az idén Is szeretnénk indulni. Valahogy egyéniségemből adódik, hogy velük, legifjabbakkal s az öregekkel tudom megértetni ■legjobban magam. Nagyon nagyra becsülöm az őszinteséget: közöttük találcsf ®eg leginkább Téli üdülés Bük fűi dón A téli időszakban is több ezren látogatják a büki gyógyfürdőt. A turistákon kívül a ■ár Beszélgetésünk közben sem nyugszik dolgos keze: félig kész műveket vesz elő. mutatja. hogyan képzeli a folytatást. Lakóhelye hagyományait vállalva önálló alkotásokat hozott létre, saját világot teremtett ez az asz- szony. Mintázatai távoli vidékeken adnak hírt. a pa- lócság piros-kék színekbe álmodott örömeiről. S a vásznaiból — ha egymás mellé raknánk őket — a több mint tízesztendős szorgos munka nyomán a kifogyhatatlan, csodás fonál nélkül is kirajzolódna már egy ország. Gábor László Fftrdfiző vendégek (MTI fotó — Biszt.ray Károly felv, — KS) még valami bizonytalan félelem is társult. Dzsimsze maga sem tudta, mi váltotta ezt ki. Vagy talán mégis tulajdon édestéstvére lett volna az oka? Állma vidám, gondtalan lány volt, rózsaszín arcáról sugárzott a fiatalság és az egészség. Ha Dzsimsze Is egészséges maradt volna, bizonyára ő is ilyen lenne most... Bármennyire szerette Is Dzsimsze a testvérét, képtelen volt arra, hogy ne tegyen féltékeny összehasonlításokat. Es a szivét egyre inkább betöltötte a keserűség. AiViennyi öröme volt Aliménak, ugyanannyi a bánata neki, Dzsimszének. Alima mindennap bejött a kórházba a testvéréhez. Es Dzsimsze nap mint nap valami újat fedezett fel Állmán. Előbb csak a ruháiban, aztán az arcán is: púderez- ni kezdte magát, rúzst is használt. Néha elgondolkodó volt, mintha valami erősén foglalkoztatná, máskor vidám, könnyed, gondtalan. Ezek a változások nem maradtak észrevétlenek Dzsimsze figyelmes tekintete előtt. Először ugyan nem értette, mi váltotta ki mindezt, de hamarosan rájött. * Betegsége ideje alatt Dzsimsze nagyon éles tekintetűvé vált. Meg volt fosztva a cselekvés lehetőségétől, így csak mások cselekedeteit mérlegelhette. S az életnek sok, eddig rejtett titkát fedezte föl. Am nem volt része a viszonzott szerelem boldogságából sem, s ez is keserű gyötrelmeket okozott neki. A Dzsimszét kezelő orvos nyugodt, töprengő fiatalember volt. Kedves mindenkivel, minden betege számára volt egy-két meleg, megnyugtató szava. Tudta, hogy a betegeknek mennyire szükségük van az orvos együttérzésére, hogy milyen fontos hol tréfával, hol ttw náccsal megszabadítani őkeV a csüggedéstől; hisz ez néha a legjobb gyógyszernél is többet ér. így viselkedett* Dzsimszével is: sok idejét és energiáját áldozta arra} hogy felébressze a lány hitét a gyógyulásban. És sH került újraéleszteni ki4 hunyt reményeit; Dzsimsz» érezte, hogy lelkiereje visz* szatért. Félt ettől a fiatal, szigo» rú orvostól. És mégis: ha! ott volt mellette, valahogy megkönnyebbült. Jólesett volna, ha a doktor mindig mesél néki valamit, valami érdekeset. Többet érzétt iránta az egyszerű tisztelet* nél, de ez nem tudatosult benne. S csak amikor kezdte fölfedezni testvére viselkedésének szokatlan vonásait, akkor vert riadót a szí* ve... Igen, nyomasztotta a pusz* ta tudata annak, hogy testvére egyáltalán nem az iránta való szeretetből látogat* ja, hanem azért, hogy láthassa, akit szeret, hogy 5; Dzsimsze, csak alkalom a találkozásaikra. Valóban; akárhányszor jött Alima; váltott vele pár érdektelen mondatot, aztán különböző ürügyekkel elrohant az orvosi szobába. Rövid ruhája; a púder, a kölni irigységét és sértettséget keltették Dzsimszében. ..Ha én Is egészséges -lennék, mint Alima... Ha be* fejezhettem volna az iskolát. .. Ha... ” Dzsimszét az aprócska kór* teremben az álmai tartották életben; arról az emberről álmodozott, akit anyira sze* reiett, hogy egész életét ke* zébe adná, de ezt sosem vallotta voIhr be nekt. Biztos volt benne, hogy álmai sosem válhatnak valóra, és mégis álmodozott. És nem tudhatta, hogy mindén meg is változhat. (Folytatjuk) — Azt érzem legfontosabbnak, hogy a múlt szépségeit a maga egyszerűségében, érintetlenségében megőrizzük. Az alkotásaim jellemzője, amiről meg lehet ismerni a kezem nyomát: tisztán, szellősen. világosan alkalmazom a mintákat, ragaszkodom a tájegység szokásaihoz. Sajnos, a tömegtermelésben készült ..népművészeti” holmiknál gyakran előfordul, hogy elegyítenek stílusokat. hagyományokat. Ezt szeretném kikerülni, s mindazt, amit lehet, megtanulok. s átörökítek. Megpróbálkoztam azzal is, hogy modern anyagokra dolgozzak: bebizonyosult, hogy össze lehet egyeztetni az örökséget a mai technológiával. Egyetlen. ami igazán lényeges: a szellem átmentése. — Teli vagyok most is tervekkel: nyáron alkotótáborban szeretnék új ismereteket szerezni. ezenkívül _ járok a budapesti Népművészeti Stúdió foglalkozásaira, most meg a művelődési központba szövőtanfolyamra, hogy elsajátítsam a vászon készítésének alapjait is. Jelenleg Tiszafüredre készülök kiállításra, aztán pedig majd szülőfalumba, hogy akik szívemhez nagyon közel állnak, azok is láthassák, mit végeztem ennyi év alatt, messzi vidéken. szakszervezeti beutaltak is igénybe vehetik frissítő, gyógyító hatását. „Tangentoros” kezelés A SZOT-szálló folyosórészlete 2. Dzsimsze eltávolodott az emberektől, magányosnak érezte magát ágyhozkötött- ségében. Alimé pedig, míg Dzsimsze kórházakban és szanatóriumokban feküdt, vefejezte a középiskolát és a vasútforgalmi technikumban tanult tovább. Dzsimszének talán ez volt a legnehezebb — az, hogy eny- nyire elmaradt a testvérétől és barátnőitől; ez gyötörte leginkább, ez rontotta egészségi állapotát. Szanatóriumban csak rövid időt töltött, s mintha javulni kezdett volna. Ám ez nem tartott soká — állapota megint rosszabbra fordult, s most itt fekszik újból szülővárosa kórházában. Már a reményt is elvesztette, hogy valaha is meggyógyulhat. Ha nem lenne Itt az a fiatal orvos, akit csodatevőként tisztel valamennyi beteg, bizonyára teljesen el- anyátlanodik. Benne azonban bízótt, és pontosan betartotta az utasításait. Beköszöntött a tavasz. Van-e a világon olyan ember, akit ez érzéketlenül hagy? Annyi reményt, any- nyi örömöt hoz magával! Mindenütt vidám nevetés, tréfálkozó énekszó hallatszik, mindenütt dalolnak a madarak. Csak Dzsimszének nem szerzett semmi örömöt. Minél’ többet emlékezett gyermekkorára, annál többet töprenget azon, mit hoz számára a jövő, S egyre keserűbb lett. És ehhez a keserűséghez az utóbbi időben IKREK A NÉPMŰVÉSZET ÍBÜ MESTERE; KOVÁCS JÁNOSHÉ Vászonra hímzett világ
