Népújság, 1981. február (32. évfolyam, 27-50. szám)
1981-02-15 / 39. szám
Kellene a világosság! ■ • - . REGEN LEÉRETTSÉGIZTEK, diplomát is szereztek azok, akiket hajdanában minden reggel ott lehetett látni a vicinálisokon, amint iskolába menet — vagy délután, onnan jövet — térdükre tették a tankönyveket, és amíg a vonat megtette a maga útját, már meg is tanulták valamelyik tárgyból az aznapi leckét. Régen volt, mégis igaz 1 volt, bár a mai, az iskolák székhelyén, vagy a kollégiumokban lakó diákok csak hírét hallották ennek. Az egykori vasúti diákszakaszok emlékét inkább azért érdemes felidézni, mert manapság sokan vallják: ingázó munkások között nehéz terjeszteni a kultúrát. Kétségtelen tény: nehezen keresi a kenyerét az, aki napi 4—5, vagy még több órát utazik lakóhelyéről a munkát adó városba, és onnan vissza. Reggel még álmos, esetleg szunyókál egy kicsit, az éjszakai rövid nyugodalom pótlására. este pedig fáradt, alig várja, hogy hazaérjen. Kimarad tehát — mondják — a kulturálódásból, a művelődésből. s minden mentsége megvan hozzá. i Mégsem lehet egyszerűen belenyugodni ebbe. Meg i kell és meg is lehet találni a módját, hogy az ingázó | • munkások 'bekápcsolódjanak a kultúra „fogyasztóinak”’ egyre népesebb gárdájába. Az első lépés ehhez az, hogy ; az üzemi és a lakóhelyi népművelők, könyvtárosok, peda- i gógusok segítsenek nekik a módokat megtalálni Statisztikák bizonyítják, hogy az ingázók nagy többsége szakképzetlen segédmunkás, iskolai végzettségük pedig igen alacsony. Sokan az általános iskola nyolc osz- 1 tályát sem végezték el — s ami még nagyobb baj: nem is mutatnak hajlandóságot a továbbtanulásra. (Általánosságban van ez így, s nem sokat változtat a tényeken, hogy családi vagy egyéb kényszerokokból ingáznak magas képzettségű dolgozók is.) Induljunk ki a nagy többségből. Tagadhatatlan, hogy naponta 30—40 kilométert, vagy még többet utazni munkába menet, s mégannyit hazafelé — nagy megterhelés. Ilyenkor áz embernek természetszerűen szüksége van ki- kapcsolódásra. Sajnos, ezt a túlnyomó többség az italban keresi, könnyű zsákmányává lesz a vasúti „butykoscsár- dák” tulajdonosainak. Nem egy hétvégi házat, kacsalábon forgó üdülőt, luxusgépkocsit építettek-vásároltak már az ingázók nehezen keresett forintjaiból a vasúti italárusok. PÁLINKA HELYETT KÖNYV? A csere kitűnőnek látszik, csábító, jelszónak is szépen hangzik — de nem könnyű megvalósítani. Márcsak azért sem. mert jelenleg a vasút — rosszul felfogott takarékosságból — félhomályosán közlekedteti a vasúti kocsikat, ez pedig zugivá- szatra nagyon alkalmas, olvasásra annál kevésbé. Az ingázók pedig — különösen az év hidegebb felében — sötétben indulnak, sötétben mennek haza. Kellene a világosság — minden értelemben. i Ritka kivétel egy-egy üzemben az az ingázó, aki az utazás óráit mégis tanulásra, művelődésre használja fel. Kétségtelen, hogy ehhez elsősorban belső indíttatás, nagy és szívós akarat szükséges. Aki elhatározza, hogy néhány év alatt pótolja a gyermekkorában elmulasztottakat, elvégzi a hiányzó iskolai osztályokat, a legtöbb munkahelyen kap hozzá segítséget. Ám ahhoz megint csak erős akarót kell. hogy az italozó-kártyázó környezetben elővegye a tankönyvet, vagy akár a szépirodalmi, ismeret- terjesztő művet, és olvasson, tanuljon, miközben körülötte egyre fokozódik az alkoholfogyasztók zajongása. Nincs jobb helyzetben az sem, aki valamelyik megszüntetett vasútvonal pótlására beállított autóbuszon ingázik. Ott \nagy szerencse kell ahhoz, hogy egyáltalán ülve tehesse meg az utat. Féllábon állva pedig az sem szívesen olvas, akinek különben mindennapi szükséglete a könyv. A MUNKAHELYEKEN TÖBBNYIRE egyszerűen tudomásul veszik, hogy a kulturális rendezvényeken az ingázók nem vesznek részt, hiszen alkalmazkodniuk kell a vonat, autóbusz indulásához. Ritkán, de előfordul, hogy az ihgázó maga mondja: van későbbi közlekedési eszköz is, szívesen marad még egy előadás méghallgatására. Másutt viszont érdekesebb labdarúgó-mérkőzésen maradt ott először az ingázó, s kérdezősködésre derült ki, hogy „kulturális túlórázást” is tudna vállalni. Persze, csak akkor, ha úgy látja, hogy „megéri”. Ilyenkor aztán a közművelődés szervezőin a sor. Olyan műsorokat kell összeállítaniuk, amelyeket az alacsony műveltségi színvonalon álló emberek ts szívesen fogadnak. Lehet kezdeni vegyes műsorral, amelyben népdalok, költemények is szerepelnek az operettrészletek, magyarnóták mellett. Aztán legközelebb, vágy harmadiknegyedik alkalommal lehet emelni a mércét. Csak a „magas kultúra” álarcában mutatkozó unalmat ne engedjék becsempészni! Az eltaszítja azokat is, akiket már-már sikerül megnyerni a művelődés ügyének. Még az is elképzelhető, hogy ha egy-egy községből sokan járnak ugyanabba az üzembe — összefog a lakó- és a munkahely közművelődési felelőse. Például úgy, hogy a lakóhelyen szerveznek előadásokat, amelyek kezdési időpontját az ingázók hazaérkezéséhez igazítják. Vagy: az üzembén szervezett öntevékeny együttes ad műsort a sok ingázót küldő faluban — a falubeliek pedig az üzemi művelődési házban. Ehhez már lehet egy-egy közérdekű előadást is hozzákapcsolni. S talán az ilyen műsorok kedvet csinálnak egyik-másik ingázónak is ahhoz, hogy részt vegyen a későbbiekben hasonlókban. Mindez nem megy egyik napról a másikra. Mint ahogyan az sem. hogy a kulturális tevékenységbe egyszer belekóstolt ingázó majd tanuljon is, az olvasásra is rászokjon. Rengeteg valóban fennálló nehézséget kell addig legyűrni, köztük sok olyat is, amelynek megszüntetéséhez alig kell több mint egy kis jóindulat és odafigyelés. NEM NÉHÁNY EMBERRŐL, százezrekről van szó. Az ipari üzemek elhelyezésén, a munkaalkalmak és a lakóhelyek közti távolságokon aligha l lehet hamarosan ] változtatni. Azon sem, hogy nem kaphat még mindenki lakást ott, ahol dolgozik. De a művelődési „fehér foltok” egyik legmakacsabbján, az ingázók „butykoscsárda- centrikusságán” lehet és mihamarabb kell is változtatni. VARKONYI ENDRE-L ....................... .1.—........................saw— Tadzsik népművészek Rozijamo Azimova két lányával: Parimóval és Dasztagullal (N. Mirzojev felvétele) Rakodás, légiriadóval Gyöngyösről Bagdadba mikor az első arab felrántotta a vezetőfülke ajtaját, szinte azt sem tudtam, hol vagyok. Az útiok- fnányokat követelte, pedig ném is voltunk határállomáson, s természetesen ajándékot akart. Aztán ez még sokszor ismétlődött — emlékezett bagdadi útjára Jancsó József gépkocsivezető, a 4. számú Volán gyöngyösi üzemegységének irodájában. Másik három társa, akik szintén megjárták a viharos Közel-Keletet, bólintottak, majd Czakó I. László vette át a szót: — A bábeli dudaszó hallatán azt hittem eleinte, hogy valami karnevál van. Aztán a későbbiekben kiderült, hogy mekkora jelentőséggel bír arrafelé a duda. Nincs ugyanis jobbra, vagy balra tarts! Mindenki azon az oldalán halad az útnak, ahol éppen jólesik. Amikor pedig szembe jön valaki. akkor „no, most melyikünk az erőse bb?”-alapon döntik el, hogy ki kerülje ki a másikat. Ezért aztán állandóan működnek a kürtök. Ha legközelebb megyek, istenemre, felszerelek én Is egy hatalmas hangút, mert ez tekintélyt ad. Az úticél: 3800 kilométer De még mielőtt a bábeli hangzavartól a bábeli zűrzavarig érnénk, vegyük sorjába a dolgokat. Juhász Mik- lósné forgalmi osztályvezető előzetesen elmondta, hogy az 1971. óta tartó nemzetközi személyszállítás után 1976- tól a Volán 4-es számú Vállalat gyöngyösi üzemegysége is bekapcsolódott a nemzet, közi áruforgalmat biztosítók táborába. Tizenöt gépjárművezetőt találtak alkalmasnak a hosszú, nem kis felelősséggel járó — és valljuk meg: sokszor nem kis veszélyt rei- tő — külföldi utak teljesítő-, sére. Közülük azonban végül is csak tízen vállalták, hogy bejárják a világot. Mert az ismeretlen utakon sokszor meghökkentő körülmények között bizony nagy teljesítménynek számít, ha a megadott. időre bai nélkül teljesíteni tudiák küldetésüket. A vállalat feladata kettős- a saját gépparkjához tartozó Rába-kamionokkal szállít, valamint génkocsi vezetőt biztosít a Kamion Vállalat szállító járműveire. így eset’ nemrégiben, bogv Czakó 7 László és fia. Czakó II. László, valamint Jancsó Józsc 1 hármasban indultak Gyöngyösről a Volán feliratú Rá bákkal. Az Volt a cél. hogy csatlakozva a nesti kamlono. sokhoz. Bagdadba száU-tsái áruikat Gyula ngdig • Kamion Vállalat Vnlvr Pö" sú járművével kelt űtrn ugyanezzel a szándékkal. Ez utóbbi „pilóta” küldetése annyiból volt könnyeb, hogy wiiitajelé mér repülővel jöhetett, miután a kirendeltségen leadta kocsiját. A három Rábáa közül a fiatal Czakó 350—400 ezer kilométert vezetett 1974-től ugyanannál a vállalatnál, apja — szintén ugyanott —• 1965 óta 750 ezret, míg harmadik társuk, Jancsó József 1961 óta, kollégájához hasonlóan, 750 ezer kilométert teljesített, míg Kiss Gyula 500 ezer kilométeren keresztül nyomta eddig a gázpedált. Élményeik nem mindennapiak. Feszült programjukról és legutóbbi iraki út- jukról beszélgetve szinte két perc elteltével az események sűrűjében voltunk. Voltak milliomosok is — Az év utolsó napjaiban indultunk — kezdi az idősebbik Czakó —, és már az óriási élmény volt. hogy szinte minden évszakot végigjártunk a 20 naposra tervezett út során. Jugoszlávia. Bulgária, Görögország, Törökország, maid egy kétnapos hajóút után Szíria következett. Ezt követően pedig egv 400 kilométernyi sivatagi út az úgynevezett senki földjén míg elértük Irak fővárosát Ez összesen — nem számítva a hajóutat — 3800 kilométer. Gyönyörű tájakon és a megszokottnál kétszer-hó- romszor meredekebb emelkedőkön mentünk le-föl. Huszonhárom. tonna paradicsomsűrítményt szállítottunk a Hatvani Konzervgyárból. Én mentem elöl, a fiam középen. Jancsó pedig hátul arra vigyázott, hogy együtt ma. radjon a gyöngyösi különítmény, Szapnráztunk a pest’ volvósok után — azok a kocsik könnyebb rakományt szállítottak, s nagyobb teljesítményre képesek a mienknél —. mert amikor velük voltunk, sokat meséltek eddigi tfionsztnlntaikról. Jelenlétük ezért biztonságérzetet jelentett számunkra. — A tervezett útiidőt igen. csak szűknek találtuk — folytatta Jancsó József —. mert közben rengeteg problémával kellett megküzdeni Törökországban például pillanatok alatt ..milliomosok lettünk”, ugyanis az ottani szabályok értelmében a salát nevünkre kell íratni a kamiont. .szállítmányává' -»cvütt. Természetesen — elhagyva az, országot — mindjárt töröltettük is „tulajdonunkat” útlevelünkből, különben nem léphettük volna át a határt. A sok papírmunka rengeteg időveszteség. Hajóút a nyolcadik emeleten — Azzal a kompjárattal kellett átkelnünk a görögországi Volosz kikötőből, amelyek közül tavaly az egyik hajó — rajta többek között magyar kamionokkal — elsüllyedt, ennek ellenére számomra is felejthetetlen élményt jelentett az utazás — fűzte tovább a szót Jancsó. — A komp háromszintes, kétemeletes, és 120—140 kamiont szállít egyszerre. Az alsó részbe a pótkocsis autók álltak, föléjük pedig a nyergesek. A szobák körülbelül 7—8 emelet magasságban helyezkedtek el. így lifttel jártunk a szobánktól az autóig. Elhajóztunk többek közt Ciprus szigete mellett is! Ezen a hajóúton minden eddigit felülmúló látványban volt részünk! Amikor azonban újra partra kerültünk, már minden perc, minden méter drága volt. A Közel-Kelet ismert forrongásai miatt, avagy a Törökországban uralmon levő katonai vezetés teremtette helyzet miatt nagy a zűrzavar. Amit még csak növelt a .bevezetőben említett forgalmi káosz. Törökországban, Szíriában és Irakban nemcsak várták, hanem adni is kellett azokat a bizonyos ajándékokat. Amire egyébként 45 dollár fedezetet kaptunk a cégtől. Nem lehetett megállapítani ugyanis, hogy ki a rendőr, ki a katona és ki a járókelő. Mindenkinek fegyvere van és lép- ten-nyomon megállítottak bentiünket. Szemben egy géppisztollyal. • természetesen azonnal fékeztünk, mindjárt kinyújtottunk az ablakon egy doboz cigarettát, vagy valami apró csecsebecsét, még mielőtt a megállást jelző nem keresett magának valami értékesebbet is a kocsiban. A vezetőfülke jobb oldala állandóan zárva volt, mivel felugráltak, s kábítószert, vagy viszkit vásároltak volna tőlünk. Aztán hiába tiltakoztunk, hogy nincs, mindig nagy alapossággal, személyesen is próbáltak meggyőződni. s ilyenkor biztos,. hogy eltűnt valami mozdítható. A sivatagi ámokfuíó A fiatalabb Czakót a sivatagban, az úgynevezett „wssM földjén” a sajátos bmw lepte meg a legjobban. — Négyszáz kilométert kellett egyszeri-e levezéthi ezén a szakaszon — mondta a legfiatalabb „kalandor”. — Tele kellett tankolni a tartályt, elegendő vizet kell az erre utazónak tartalékolnia, mert mindezek pótlására aztán 400 kilométeren keresztül már nincs mód. Egy kis szusszanás után a körülményekhez képest még elfogadható minőségű úton, nem kis izgalommal vágtunk a homokrengeteg közepébe. Egyszer csak látom, hogy mindenki félrehúzódik az útról és egy 20—25 méter hosz. szú, utasokat szállító járgány száguld velünk szembe, dudájának egy perc pihenőt sem engedve. Jó. hogy félrehúzódtunk. különben biztos, hogy lesöpör az útról. Olyan volt ez a sivatagi busz, mint egy ámokfuitó. Mindezek ntán elképzelhet tő, hogy „nagy kő gördült le pilótáink szívéről. amikór megérkeztek Bagdadba. A vámkezeléssel azonban még semmi nem ért véget. Ugyanis, mint az ottani kirendeltségen kiderült, nem az iraki főváros a paradicsomszél-: lítmány végállomása, hanem Kerbala. Ez a város azonban már igen közel van a háborús körzethez, alig pár száz kilométerre a kuwaiti és az iráni határtól. Kerbalába érkezésünkkor is éppen légiria- dót vártak, ami meggyorsította a rakodást. Nemigen kellett sürgetni senkit. Innen azonban még vissza kellett menniük Bagdadba az igazolásért, hogy elvégezték fel-: adatukat, s csupán ezután startoltak vissza, célba véva Gyöngyöst. Aligha lehet azon csodáVí kozni, hogy visszafelé nemcsak azért tették meg gyorsabban az utat, mert nem volt rakományuk. Amikor már Európában újra itthon érezték magukat, úgy nekilódultak, hogy Görögországból mindössze másfél órányi jugoszláviai pihenéssel végig* vezettek 1800 kilométert azért; hogy mielőbb megláthassák á gyöngyösi toronyház fényeit, őszintén vallják, hogy enneli a megpillantása jelentett* számukra a legnagyobb éW rhényt annak ellenére, hogY persze mindhárman újra vállalnák az utat. Megszállottak, avagy esafi a kíváncsiság hajtja, s hajJ tóttá őket? Netán a hivatási tudat? Az utak, a benzingőz szerelmesei? Nem tudom. Az azonban, amit teljesítettek, a hétköznapok hőseivé avatta előttem is a gyöngyösi „pilótákat”. Kis Szabó Eriül
