Népújság, 1981. február (32. évfolyam, 27-50. szám)

1981-02-15 / 39. szám

Neve korszakot jelöl Kondor Béla ötvenéves lenne Kondor Bcla: Cirkusz wald expresszív színvilága, Dürer és Rembrandt rézkar­cainak rajzi szabatossága, Picasso grafikáinak kifeje­zőereje vagy Dante, Blake, Rimbaud és Apollinaire köl­tészete. Mindent magába szí­vott és szuverén, egyéni stí­lussá formált. A nagy múlt­ból merített, mégis ízig- vérig modern művész volt, avantgarde, annak ellenére, hogy nem tartozott a kor­társ , avantgarde irányok képviselői közé sem. Művei jelentésköre rendkívül gaz­dag, sokrétű szimbólumok, asszociációs utalások fogal­mazódnak meg kompozíciói­ban. Már főiskolai tanulniány- rajzai remekművek, úgyszól­ván kész művész indulása­kor is. Másfél évtized alatt gazdag életművet teremtett, amelyben nehéz fejlődésről beszélni, inkább bizonyos problémacsoportok válta­koznak benne. így például művészetében tipológiailag elkülöníthetők az ikonsze- rűen zárt kompozíciójú, konstruktív, szellemű, szi­gorú formaadású művek és már-már kusza vonalvezeté­sű, a formai zártságot szün­telenül széttörő, romantikus ihletésű képek és grafikák. Épp e kettősségben rejlik Kondor művészetének belső feszültsége. E kettősség azon­ban nemcsak formai jellegű, hanem Kondor művészete eszmevilágának, művei tar­talmának is a sajátja. A formakérdések ugyanis mű­vészetében mindig tartalmi kérdések vetületében jelent­keztek. Kondor nagy próbálkozása, úgyszólván „modellálási kí­sérlete” volt, hogy mindent magába szívjon, valamiféle médiummá- váljon, amelybe a kor egész valósága vissza­tükröződik. Az emberi eg­zisztencia léthelyzeteit élte át képzeleti világában, csak­úgy, mint való életében. Ma­gateremtette mitológiájában szüntelenül küzd egymás el-' len az angyali és az ördögi, a jó és a gonosz. Életművé­nek mottója lehetne nagy szellemi rokonának, a vizio- nárius költőnek, William Blake-nek néhány sora: „Rendszert kell alkotnom, különben más rendszere igáz le, nem okoskodni és hasonlítgatni fogok — az én dolgom a teremtés.” Németh Lajos Kondor Béla portréja 1970-ből Csaknem egy évtizede ha­lott már, pedig csak 1981. február 17-én lenne ötven- "éves Kondor Béla, akinek neve már korszakot jelöl a modern magyar képzőművé­szetben, 1956-ban fejezte be főiskolai tanulmányait, dip­lomamunkája, a Dózsa pa- raszfelkelésről karcolt réz- ~ sorozata már vihart fa­kasztott, indítója a mo­dern magyar grgfika új fellendülésének. Mint grafi­kus, csakhamar iskolát te­remtett és számos díjat nyert küllöldi és hazai grafikai biennálékon. De hiba lenne csupán vagy elsősorban gra­fikust látni benne — a kor legkiválóbb festői és költői közé is tartozott. Univerzá­lis, zseniális tehetség volt, oly sokrétű, összetett egyé­niség, amely, ugyancsak rit­ka korunkban. összetett, bonyolultan sok­rétű volt művészete is, nem is lehet a közkeletű stílus- irányzatok, stiluskategóriák szerint osztályozni. Művé­szetének egyformán rokona és szellemi erőfeltétele a középkori freskók transzcen­dens világa, monumentalitá­sa, az ikonok misztikus csöndje, Hieronymus Bosch apokaliptikus víziója, Grüne­Virág Benedek válogatott müvei Nemrég adtunk hírt Vitkovics MAkály vá­logatott müveinek megjelenéséiül és már egy újabb, regi mulasztást pótló gyűjtemé­nyes kötetet vehetünk kézbe: Vitae Bene­dek válogatott mi. Mindkét kötet szer­kesztője. az előszó a jegyzék írója; Lökös István. A sokat és sokfélét vállaló egri iro­dalomtörténész nemcsak a horvát és szerb irodalomnak, hanem a régi magyar iroda­lomnak, főként a felvilágosodás és a re­formkor irodalmának is kiváló ismerője Vitkovics műveinek kiadásakor a genius lor.it erősítő értékfelmutató szándék is erő­teljes hatótényező volt feladatvállalásában. Virág Benedek műveinek sajtó alá rende­zésekor a helyi kötődés helyett az országos érvényű szempont vált kizárólagos indíték­ká. Virág kiszorult az iskolai oktatás anya­gából. Az utóbbi fél évszázadban néhány figyelemreméltó tanulmányon kívül a „szak­mabeliek” is alig idézték művét és alakját. Mind ez ideig mostoha volt vele a könyv­kiadás is. Lökös István a múlt század ele­jén megjelent első kiadásokra támaszkodha­tott elsősorban. Műveinek máig legteljesebb kiadását még a múlt század közepén Toldy Ferenc végezte el. Életművének monográ- fikus feldolgozása is várat magára. Lökös István munkája enyhíti Szauder József jo­gos panaszát: „Virággal mostohán, értetle­nül bánt újabb irodalomlörténet-íl'ásunk.” A múlt század elején olyan nagy népsze­rűségnek örvendő Virág Benedeket a tisz­telet ma is megilleti. Alakja, emberi példá­ja versírásra késztette Kosztolányit. A ma­gyar nyelv és stílus mesterének hódol, a műben az embert ünnepli az Ének Virág Benedekről. X kortársak véleményét jelle­mezve így foglalja össze V>kös István Vi­rág első könyvének, a Poétái Munkáknak kortársi visszhangját, Csokonai minősítő értékelését: „Csokonai egyenesen a halha­tatlanság költőjét látta a világ elé ily ka­rakteres gyűjteménnyel lépő poétában.” Magyar Horatiusként tartja számon a szű­külő irodalmi köztudat. Millió szállal kö­tődik nagy latin elődjéhez: Horatius egész életművét magyarra ültette és részletekben meg is jelentette. Az idő és a kor távolán át is rokonítja őket a mély és tiszta érzés, a nemes erkölcsi felfogás, az elvekhez való hűség. Mindketten a szorgos, dolgos élet,' az igazságból és erkölcsiségből fakadó költői szépség hirdetői. Horatius felszabadított rab­szolga fia, a tehetség és érdem emeli ma­gasra. Költői halhatatlanságát főként abban látja, hogy ő szerzett először görög mérték sze­rint latin nyelven verseket... Virág jpbbágy- származású, apja felszabadított jobbágy. Útja az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend­be, a pálos rendbe vezet. Tehetsége kép­zettsége és létlehetőségei fordították figyel­mét a latinos vagy deákos klasszicizmus hí­veként a római antikvitáseszmény felé. A latin auktorok magyarázatos olvasása dúsan kamatozott: Virág adaptálja a latin klasz- szikusokat, műgonddal és mérséklettel be­fogadja korokon túlrAutató értékeiket. Élet­eszményének tudta a gondolkodás, maga­tartás és életmód horatiusi eszményét: az arany középutat. A horatiusi művek ma­gyar tolmácsolásakor sem adja fel költői egyéniségét. Saját verseiben is teremtő után­zásról tesz tanúbizonyságot: „a deák Hora- tiusnak, amenyire tőlem kitelhetik, imitator- ja — de nem servus pecus-a akarok lenni.” Életelveként valósította meg a ne púid ni­mis (a görög meden agan!) bölcsességet. Va­lóban semmit nem vitt túlzásba, csak a munkából és a feladatokból vette ki dere­kasan a részét. A szenvedés, és szenvedély-' mentes élet (ataraxia) híve volt. De hiába vallotta, nem adatott meg neki a horatiusi „procul negotiis” lehetősége. Virág nem ka­pott birtokot, nem volt Sabinumja, a íaier- nusi bor magyar változatai is ritkán kerül­tek asztalára. Legendás szegénységi budai házában három szalmaszék állt a vendégek; szolgálatára. Az ő otthonát a barátai ékesí­tették; jelenlétük tette barátságosabbá, szel­lemi tűzhellyé. Megfordult itt a kortárs ma­gyar irodalom szinte minden jeles alakja: Berzsenyi, Vitkovics, Szemere Pál, Horváth.' István, Vörösmarty Mihály, Bajza József és sokan mások. Ä társaság Jelke a „szent öyeg”, Virág Benedek volt — emberi jósá­gával, pedagógiai és költői hűségével ragyo­gó egyéniségével. Szegényen élt. az alkotó függetlenséget még a jólétért sem adta fel. Azt tudta megőrizni a szegénységben, ami Horatiusnak az augusztusi dicsfényben. jó-f módban megadatott: a műhelymunka füg­getlen nyugalmát, a szellemi kilátó lehető­ségeinek megvalósított növéstervét. Virág összegezte az elődök és kortársak eredményeit és utat mutatott előre: Berzse­nyi és Vörösmarty költészetének irányában. A nemzeti nyelv és kultúra pallérozására hívta fel tanítványait. Toldy Ferenc emlé­kezése szerint így kötelezte őket a haza. és a magyarság szolgálatára: „.. ne feledjétek, hogy mivel tartoztok a közös édesanyának, s maradjatok hívei érzésben és tettel! Em­lékezzetek, mit ígértetek nekem. Számon kérem hűségeteket!” A tanítványok igazol­ták a szelíden szigorú Mestert: kultúrahor­dozóvá és kultúrateremtővé váltak. Iroda­lomban és közéletben egyaránt hirdették az erény klasszikus eszményét, amelyet Virág egyetlen értékként tisztelt: „A nemes vir­tus: maga ő magának /' Bére, jutalma”'(Lcm- tomhoz). Népnyi méretekben akarták érvé­nyesíteni az egyéni és közösségi erényeket mesterük intelmét követve: „Óh sók károd után puhább / Nemzet! Büszke magyar! hát nem okosodol?” Baráti, irodalmi kapcsolatai Pécstől Kas­sáig, Széphalomtól Debrecenig és Sopronig terjedtek. Ma már tudjuk, hogy a jakobinus mozgalom utáni időben versekben állít em­léket a jó barát Batsányinak, Kazinczynak. A börtönben raboskodók szép allegóriája, A kalitkába zárt Madár előremutat Tompa Mihálynak a szabadságharc utáni híres al­legóriáihoz. A humor, a szelíd irónia sem állt távol Virágtól. Egyéniségét tükröző ver­seiben korjellemző ismérveket is felfedezhe­tünk. A nyelvi és stiláris megújulásért foly­tatott harcot. Tudatossága ma is példakép le­hetne . Lökös István alkatához, tehetségéhez közel álló költőt választott, aki önmaga iránt szi­gorú, másokhoz' megértő humánumot kép­viselt. (Méltán köszöni meg Irányi Sándor főkönyvtáros hathatós, önzetlen, a latin nyel­vű kifejezések, idézetek értelmezéséhez nyúj­tott segítségét is!) Olyan költő művét adja az olvasó kezébe, aki neljéz léthelyzetben is példát adott a tehetséggel és lehetőségek­kel való közhasznú sáfárkodásra. Nem vé­letlen, hogy a „magyar Horatius” temetésén 150 évvel ezelőtt, felekezeti hovatartozás nél­kül szóltak a harangok: „a szegény munkás nép is seregestől tódult ravatalához”. Tud­ták, szívükkel érezték, hogy kit temetnek. Miért nem írtok valami szépet? —kérdezte távoli rokonom. — Hi­szen annyi szép van az életben. Igaz is, miért nem írok valami szépet? Pedig évek óta készülök rá: egy mesét például a kisfiam­nak. Még sose írtam mesét a fia­imnak, és lassan el is kések vele. Kinőnek a meséből. Mesét, mond­juk a kiszabadított királylányról, a legkisebb fiúról, a fele királyság­ról. De fáradt voltam, nem jutot­tam tovább a jámbor óhajnál. Ta­lán holnap hozzákezdek. Aztán holnap lett, és kiderült, hogy már többen telefonáltak, az egész vá­ros tudja, „odafönt áll a balhé”, mert egy kommünikében elvétet­tem a rangsort. Ki informált, hon­nan vettem, milyen jogon, felelős vágyok; helyreigazítás. Védekezés, magyarázkodás, égő fülek és a be­tűk a papíron; „munkatársunk hi­bájából”. A mese, a kiszabadított királylányról, a legkisebb) fiúról, a fele királyságról beleveszettt egy régen olvasott mesekönyvbe, sem­mi se maradt belőle. Ami maradt, az a szégyen volt, és sűrű. fekete méreg ömlött a papírra, mikor a tollat hozzáérintettem. Azért az elnyomott szándék elő­bukkant megint. Évekkel később moziból jöttünk, vad perverzitások és meztelen szadizmus után. Nem igaz — lázadt bennem a soha ki nem gondolt mesék írója — nem igaz, hogy ilyen az életünk. Vala­Fenákel Judit Valami szépet mi szépet kellene adni végre az embereknek. A szerelemről példá­ul. Annyi önkielégítés, marcango- lás, ferde hajlam után ki kellene találni egy szép szerelmes törté­netet. A szerelemben legalább — akárhogy irtják belőle — maradt még szépség. Csak észre kell ven­ni. Meg. kell mutatni. Nézzétek, ez a szerelem. Egy férfi és egy nő egymásért... a világ ellen. Meg fogom írni. Még holnap ... meg­írom. Aztán holnap lett. Egykori ta­nítványom keresett meg. Valami­kor mindketten azt hittük egymás­ról, hogy lesz belőlünk valami. Utolsó találkozásunk idején egye­temista volt, tele népnevelő szen­vedéllyel, életre szóló nagy elha­tározásokkal. — Mit csinálsz? Hol vagy? Si­került-e? Nem csiríál semmit. A központ­ban van. Nem sikerült. De egészen jól keres. Sehol ennyit nem fizet­nének. — De hát ezt akartad? Nem ezt akarta. Kiemelték. Há­rom évvel ezelőtt. Aztán ott ra­gadt. — Hivatalnok lettél? Olyasmi. Kitűnő kávét főz. Ha egyszer arra járok, föltétlenül kós­toljam meg. — Látom, gyűrűd is van. Igen, férjhez ment. És kell a pénz. Nagyon kell a pénz. Ha jól összehúzzák magukat, öt év alatt meglesz a társasház beugrója. A férje mellékállást vállalt, esténként fusizik... Ö pedig nem hízik el. Ha az ember sovány koszton van, az ülőmunka sem hizlal annyira. Valami szép történetet a szere­lemről. Egy férfi és egy nő egy­másért... Á világ ellen? Egy férfi és egy nő a lakásért.. . Egymás el­len. Az a szép, ez meg az igaz. És nincs bennem elég önfegyelem, hogy a szép kedvéért az igazról lemondjak. És mégis . .. Üjra meg újra. Va­lami szépet kéne írni végre. Egv . szép. nagy nekifeszülés történetét például. Az ember elhatároz vala­mit. vállal egy ügyet és végigviszi Beleöregszik, belefárad, de gvőz És az öregséget meg a fáradtságé' is csak a győzelem után veszi ész­re. Igen, vannak ilyen emberek. Hát miért nem írunk róluk? Holnap megkeresem őket. Aztán holnap lett. A vendéglői asztalok között fél részegen kódor- gott régi ismerősöm. Egy botló lé­pésnél a székembe kapaszkodott. Fordultam, hogy rendre utasítsam. — Te vagy az? — örültem a ta­lálkozásnak. — Régen láttalak. — Hát most láthatsz — a ré­szegek bamba arckifejezésével ne­vetett rám. — Nem vagyok vala­mi fényes látvány. — Névnap, vagy prémium? — Egyik Se. ünnepelem a levál­tásomat. Leültettem. — Hogy történt? — Egyszerűen. Behívtak és kö­zölték, hogy le vagyok valtva. — így? — így­— Indoklás? '— Semmi. — Hát akkor? — Mit akkor? Ök csináltak fe­jest belőlem, most ők csináltak beosztottat. — És te mit mondtál? — Semmit. — Szó nélkül tudomásul vetted? — Én ilyenkor nem tudok be­szélni. — Az lehetetlen. Az ember kia­bál, ha rálépnek a lábára. — Én nem kiabálok. — Nem tiltakoztál? Nem köve­teltél fegyelmi vizsgálatot? — Nem is tudom. Olyan zavart voltam. Aztán egy-kettőre kívül kerültem az ajtón. — És ott maradtál a cégnél? — Persze. Hova menjek? — Hisz folyton dicsértek. Azt mondták, remek munkaerő vagy. Szorgalmas, megbízható ... — Most van jobb. Sémi közöm nem volt a dolgá­hoz. Mégis győzködni próbáltam. Az embernek elemi joga, hogy ki­abáljon, ha rátaposnak. A biztos kudarc tudatában is kiabáljon. Semmi másért, csak az önérzete védelmében. Hogy ne mondhassák rá, szétnyomták, mint egy bogarat. A vállát rángatta. Minek ugrálni? Ezt az ügyet úgyis elintézték már. — Hát nem érted? Itt erről az ügyről van szó, nem arról, hogy újra főnök legyél. Itt rólad van szó. Arról, hogy az ember mégse olyan, mint a hangya. Hordja a morzsát ész nélkül, aztán jön va­laki és ráteszi a cipője orrát és vége. Az ember legalább ricsajt csinál. Kérdez, indokol, lármázik, szóval van, és észrevéteti a léte­zését. Nem érted? Nem értette. Ingatta a fejét, ré­szeg mosolygás lógott a száján és nem értette. Én pedig tudtam, hogy ezt kell megírni. Hogyan törődik az ember kerék alatt, pocsolyában, cipők talpára ragadva, amíg tilta­kozni se képes. Amíg eljut a szá­ján lógó üres mosolygásig és nem akar semmit. Lehet, hogy soha többet nem akar már semmit. Hova lett, a szép nagy nekiíe- szülés históriája? Az ember, aki vállalt egy ügyet és végigviszi. Vannak ilyen emberek, biztosan vannak. Csakhogy olyan sokat kell utánuk gyalogolni. Ebbe meg itt. .. belebotlottam. Hát mit tegyek, ha a szépet úgy kellene kitalálni, a többi meg, a ronda, a torz, a fájdalmas mindig itt van a kezem ügyében. — De azért valami szépet ké­szülök írni évek óta. Talán holnap mégiscsak hozzákezdek.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents