Népújság, 1981. január (32. évfolyam, 1-26. szám)

1981-01-25 / 21. szám

Kopt művészet

A kopt' művészet az ókori Egyiptom művészetének utolsó korszaka (i. sz. IV. századtól a VII. század középéig) Az elnevezés görög eiedetű. a görögök ugyanis aieiiptosznak nevezték az eg.- .pcomiakat, ennek el- a.aoositott változata a gibi vagy gubt, ebből alakult a köpi szó, amellyel kezdetben az egyiptomiakat általában később az egyiptomi keresztényeket illették. A kopt művészet kialakulását a kereszténység terjedése, s az ókori Egyiptom társadalmának mélyreható változása siettette Megszűnt az óegyiptomi es az antik mü\ -szét különállása. — s új. egységes művészet alakult ki. Gyökerei a görög— római kultúrához vezetnek, s bár a kopt művészek megtagadták a fáraók korának pogány művészetét — hatása alól nem tudtak szabadulni. A kopt művészetre mégse az utánzás, vagy az idegen művészeti stílusok ötvözése a jellemző. hanem az a stilizálási törekvés, amely önálló, sajátos jelleget biztosít. Művészetükből viszonylag kevés maradt ránk. Többnyire építészeti emlékek és textilmaradványok őrzik a kopt művészek alkotásait.

Szögletes, dőlt falú, elő- reugró homorú párkányza- tú kolostoraik emlékeztetnek a régi pogány templomokra. A templomépítészetben a görög—római oszlopfőket, a klasszikus díszítőelemeket absztrakt-ornamentikává alakítják. A. VI —VII. századbeli erődítményszerű kolostoraik az egész kora-keresztény világ egész korakeresztény világ templomépítészetére hatottak. A képzőművészetben nem követték a perspektivikus ábrázolást, — megtartották az ősi szimmetrikus és aszimmetrikus elrendezést, az alakokat a nézővel szembefordulva ábrázolják. S bár a kopt művészet is vallásos volt, mégsem kapcsolódott szorosan

a túlvilághoz.

A népi' jelleg sok díszítőelemet tartalmazó, de erősen stilizált ábrázolásban a ropt textíliákon jelentkezik. Kezdetben az anyagra szőtték a mintát, később külön, és rávarrták a ruhákra, térítőkre. A sok textillelet kopt sírokból került elő. A halottakat ugyanis ünnepi ruhájukban temették el. s az egyiptomi klíma megőrizte az anyag épségét.

A berlini kopt gyűjtemény számos épületelemet, domborművet, oszlopfőt, sírkamrából származó faragott fa reliefeket, mécseseket. sírköveket (sztéléket), tei’akotta szobrocskákat sorakoztat fel. Különösen értékesek a textilemlékek — térítők, ruhadíszek, szőttesek, — amelyek a kopt

művészet legjellegzetesebb példái. ___

Kádár Márta

Konzol Dániel az oroszlánbarlangban (VI.—VII. sz.)

Veszélyben Nazca rajzai

Ma még szép látvány repülőgépről

A föld ..betegsége”, a környezetszennyezés pusztulással fenyegeti a perui Nazca városához közeli gigantikus, talán évezredekkel ezelőtt a földbe vésett geometriai ábrákat, amelyeknek szépsége igazán csak a magasból, repülőgépről látható, és amelyeknek talányát mind ez ideig még a legfantáziadú- sabb régészek, hivatásos és laikus kutatók sem tudták megoldani.

Van azonban egy idős. 78 éves német hölgy — matematikus —, aki magáénak tekinti a rajzokat, harminc éve ott éli mellettük és gondos számításokkal igyekszik feltárni a titkot. Az idős hölgy — Maria Reiche — magán viseli munkájának nyomait: bőre barna, mint egy született indiáné. Most felhívást

intézett az UNESCO-hoz: tegyen valamit „rajzainak” megóvása érdekében.

A veszély forrása: egy vasércbányában naponta robbantanak és hatalmas porfelhő emelkedik néha egy kilométeres magasságba. Ennek következtében a Cordillerák lejtőin lezúduló jeges, fagyos páratömeg, amely azelőtt Csak áthaladt Nazca felett, most a poros levegő miatt kicsapódik és esővel árasztja el a vidéket. Az eső pedig elmossa az ábrákat.

Az örök megújitlé

Kilencven éve született I. G. Ehrenburg

Kevesekről lehet elmondani, amit Hja Grigorjevics Eh» renburgroi: sorsa korának tükre; mohó érdeklődése, vállalkozó kedve avatta méltán világhírű íróvá. Ötven esztendőn keresztül több mint száz könyvet alkotott: minden új vonzotta, állásfoglalásra késztette.

Kiskereskedő családból származott, s már korán részt vállalt a bolsevik diákszervezkedésben, ezért emigrálnia kellett. Ifjú kofában megjárta Nyugat-Euröpát, megismerkedve szellemi áramlataival. Párizsban barátságot kötött számos világhírű művésszel, s maga is verselni kezdett. Az első világháború után tért vissza hazájába, s a fiatal Szovjet- oroszország első lendületes éveiben jelentős munkát végzett: gyermekszínházakkal foglalkozott. Kalandos természete azonban újra elragadta: Berlin, majd Párizs lett otthona. Itt vált számottevő íróvá, kötetei sorra jelentek meg. Már ismert személyiségként hazaköltözött, de ezután is járta a világot. Haditudósító volt a spanyol polgárháborúban, majd a honvédő háborút vívó szovjet csapatok oldalán. Talán ezért küzdött olyan elszántsággal később a békéért: 1945-től két évtizeden át, haláláig nemzetközi jelentőségű szószólója volt a békemozgalomnak.

Sorsa, gondolkodása fordulópontjait, a hatalmas történelmi viharokban helytálló ember alakját formálta meg életművében. Valóság és költészet, tragikum és humor ötvöződik írásaiban. Rendkívüli termékenység jellemezte, ontotta a terjedelmes regényeket, a finom mívű esszéket, riportokat, darabokat és verseket.

Sajnos, éppen ez a termékenység volt átka egyben: legrosszabb műveiben is fölcsillant tehetsége,..legalább néhány oldalon át,' de a legjobbakban is vannak gyengébb részek. Mégis az az ember volt, aki életével példát formált: mert kísérletezni és tévedni. Nemcsak ábrázolója, hanem részese is volt a történelemnek. Ezért sokszor állt viták kereszttüzében, számtalanszor nevezték következetlennek, pedig csak mindig megújuló, szinte „naprakészen” korszerű volt. Ha nem is jutott el nagy összegzésekig — mint nagy pályatársai — megjelenő köteteit elkapkodták, népszerű volt, s az.onnal mozgósító erővé vált. Gorkij tréfásan azt mondta róla, hogy „százszázalékos és száz lóerős nihilista”.

Legélvezhetőbbek, legizgalmasabbak azok a ^munkái, amelyekben saját tapasztalatairól számól be, átszőve humorával és emberségével. Egyre nagyobb közkedveltségnek örvend manapság a memoárirodalom, a szemtanúk által leír.t emlékezések sora. Nem lenne csoda, ha Ehrenburgot újra fölfedeznék, ö az ugyanis, aki legmerészebb költői szárnyalásában is szinte dokumentumértékű módon tudja megfogalmazni mondanivalóját, fgy a most idézett Tizenhárom pipa című munkájában, vagy a Teremtés második napjában, vagy a Párizs bukásában, s még inkább az Európa szinte valamennyi nyelvén megjelent Emberek, évek, életem című művében. De ha az olvasó bármelyik alkotásához nyúl. a század leglázasabb éveiről méltón megformált vallomásokra bukkan.

— Gábor László

TJ’ afahán ysizor boly ökkorom

» óta kotnyeles nyelvem a hit nagyszerű piramisa ellen akarna támadná, idejében féket vetek rá. Öva int a nagy, idom- talan bajor pipa, amit a hallgatás talam bajor pipa, amit a Hallgatás áldott angyala küldött alá nekem- Ismerem a történetét. Sokszor elnézem. de soha fekete szárú szo- pokáját a számba nem veszem.

Dél-Németországban, bajor földön és W iirttembergiben népszerű a parasztoknál az ilyen nagy, bonyolult szerkezetű, három vagy négy ízből összeeszkábált pipa. Porcelán fején nefelejcs díszeleg, vagy őzike, vagy egy szőke lány, bérmálás és esküvő közti korban. Az en pipámon ninc6 se lá*iy, se őz, ellenben arany méhecske libeg egy rózsa fölött, és cifra gát betűkkel van fölébe írva: „Adj nekem mézet, illatost édest”.

Tizenkét éven át szívta ezt a pipát Kurt Schuller erdész, a Warmefuss-hegy mohos tetején álló házikóban. Szívta ebéd és vacsora után, méltósággal a két térde között tartva, akár egy császári jogait, és időnként hideg füstfelhőt lökött ki a sízájából. És Kurt hitvese, a fehér bőrű és lapos keblű Elza, krumplifőzés és a vastag, zöld harisnya stoppolása közben tizenkét éven át nézegette az édes, illatos mézet kereső méhecskét, és szívta be a nehéz dohányfüstöt. Az erdész jó hamburgi kan ászt ért szívott ugyan, de Elzának nem esett jól a szaga, még a rózsában se telt kedve. Tizenkét évig türelmesen várta, hogy Kurt egyszer csak eltöri a pápát. — a kávés készletnél tapasztalta, hogy a porcelán könnyen törik. De Kurt egyetlenegyszer sem ejtette el a pipát. És hogy ő maga törje el esetleg, arra gondolni sem mert Elza. Még a rózsa, vagy a rőt szarvasbőrrel bevont pipa- seár megérintését is szentségtörésnek érezte.

Hát hiszen a rossz szag nem otyan nagy dolog a mindennapi életben. De a Warmefuss tetején, ahová még a turisták is ritkán tévednek, nem volt se Mai'tha, se Selma, akivel Elza elpletykálkod- hatott volna, legalább a zöld harisnyákról. de máséról, vagyis Franz vagy Kari zoknijáról..

A ház berendezése elmélyedésre késztetett, és állandóságot sugárILJA EHRENBURG*:

Tizenkettedik pipa

zott: gyakorlati célt nem szolgáló szarvasagancsok, szent Hubertus életnagyságú faszobra, kettős ágy tizenkét párnával és négy dunnával, asztal, lóca. Mivel Elza nem szeretett imádkozni, se nappal aludni, így a házi munka végeztével, ha Kurt már elköltötte a főtt krumplit, sok ideje maradt, amikor csak várt és várt, reménykedett, hogy egyszer mégiscsak eltörik a pipa, és a bűze nem tölti be többé mindig újra az alacsony, nehezen szellőztethető hajlékot.

D

e a pipa sávosabbnak' bizonyult, mint a béke, a német birodalom, és mint sok egyéb, törékeny porcelánnál tartósabbnak látszó dolog. 1914. augusztus 14- én Kurt Schuller, két pár dupla harisnyával, egy kis kurtapipával meg egy pakli kanaszterrel és kenyérrel a hátizsákjában, harci indulót fütyörészve, leballagott a meredek ösvényen. Az asszony utánaszaladt, még egyszer, utoljára lapos keblére szorította, és hűvös hegyi záporhoz hasonló könnyeivel átitatta a hátizsákot.

Attól fogva megint psak várt. Most már nem azt. hogy a pipa eltörjön — gazdátlanul lógott a falon, és csak gyengédséget keltett —, hanem hogy Kurt és hátizsákja megint feltűnjön a hegyi ösvényen. Az előző tizenkét év várakozásához képest három háborús esztendő aránylag gyorsan lepergett. De Kurttöl csak nem jött hír. Elza több ízben járt Oberdorfban, tudakozódott, írott, beadványokat is küldözgetett, de mindhiába. Végre megszokta, hogy az ágy olyan tágas, és a pipa nem füstöl, kevesebb krumplit főzött, és már nem várt semmit. Néha-néha azért, mikor lefeküdt és álom környékezte, szeme a rózsára és a méhecskére tévedt, kinyújtóztatta derekát, és térdét ösz- szeszorítva azt suttogta:

— Ó, adj nekem mézet, illatost, édest!

Egyszer aztán megjött a méz, egy hadifogoly képében, akit favágásra küldtek a warmefussi .erdőbe. Faggyej Hodosljopov pen- zai parasztlegény volt. Mindjárt legelőször, ahogy az erdészlakba lépett, és többé-kevésbé artiku- lálatlan hangokkal engedelmet kért, hogy kicsit melegedhessen, Elza nem gondolt az etikára, arra, amit a konfirmáció előtt tanult, ugyancsak nem hatolt be a nemzeti probléma árnyalataiba, hanem föltett egy nagy fazék krumplit, mint annak idején Kurt Schullernek. Majd akkurátusán levetkőzött, és várt, biztosra véve, hogy a hadifogoly, ha nem is érti az egyszerű beszédet, azt megérti, hogy ő egyedül van a széles ágyon, ’ és három éve hiába várja a férjét. Ügy is volt. Faggyej nem Váratott magára, és csakhamar kettős hortyogás jelezte, hogy ismét béke és szeretet’ honol az erdészlakban, a bükkfákkal benőtt hegytetőn.

Xi eggel azonban megérezte Elza, hogy új társa valamit nélkülöz. És cikkor bekövetkezett a koronázás ünnepélyes perce. Alázatos mosollyal, kicsit remegő szájjal odanyújtotta Faggyejnek a rózsás, méhecskés pipát, meg egy pakli dohányt a régi jó kanasz- térből, mert volt még raktáron belőle Kurt ládájában. Faggyej nem csodálkozott és nem habozott, biztos mozdulattal térde közé helyezte a pipát, és úgy fújta a hűvös, kék füstöt, mintha nem is Faggyej Hodosljopov volna, hanem egy vérbeli sváb, aki már húsz nemzedék óta hordja a tollas, zöld kalapot, tekézik, és háromliteres korsóból isSza a sört. Elzát kicsit émelyítette a rég nem érzett illat, de most jólesett az is. Megint elgondolta, hogy hátha eltörik a porcelán pipa, mint a tejesibrik meg a cukortartó, és meghitt. réveteg hangulat. szállta meg, amilyet azóta se érzett, hogy Kurt Schuller elment az ösvényen a háborúba.

Nap múlt nap után. 1918, május 5-ig semmi se zavarta békés éjszakáit és félénk álpnodozását a pipa múlandóságáról. Azon a .napon valami katasztrofális dolog történt, ami kiforgatta rendes, angyali természetéből. Este hat órakor, mikor Faggyej már felhasogatta a fát, és a szent pipát szíttá,. Elz? a nyitott ablakhoz lepett, hogy a köhögtetö kanaszterszagtól szabaduljon, és hirtelen felsikoltott: az ösvényen felbukkant Kurt Schuller a hátizsákkal.

Faggyej, bár németül még akkor se értett, a sikoltás értelmét azonnal k Hálálta, és jogarát letéve, kiugrott az ajtón, s elrejtőzött az évszázados bükkfák között. -Nem távozott, és nem távozhatott azonban vele a nehéz dohányfüst. Elza jól tudta, milyen ékesszólóan tanúskodik ez a füst a tizenkét pámás és négydunnás kettős ágyon töltött édes éjszakákról. Ekkor csodálatos sugallata támadt, fogta a még füstölgő pipát, és úgy illesztette Hubertus szobrához, hogy a szent jóságosán mosolygó szája a csontszopókához ért. L

Valóban, alig lépett be Kurt Schuller, még rá se nézett a feleségére. és meg se hallgatta a lelkes kiáltásait, máris körülszaglászott. Hogy is ne csapta volna meg azonnal régi jó kanaszteré- nek illata. Elza nem várta be a fenyegető kérdést, hanem jámborul, mellén összekulcsolt kézzel suttogta:

— Ö pipál... •

Kurt félénken érintette meg a pipafőt, és keresztet vetett. Azután asztalhoz ült, és tempósan nekilátott a krumplinak. Vacsora után merte háborgatni a szentet, hát irigység nélkül, közönséges kis tábori pipára gyújtott. Egy óra múlva a dagadó párnákon meggyőződhetett róla, hogy házában nem változott semmi, Elza szelíd gyöngédsége csorbítatlanul várta őt négy éven át. És valóban, Elza nem színlelt, őszinte odaadással simult hites urához, a régen látott vastag, kötött. zöld dupla, harisnva igaz szenvedélyt váltott ki belőle.

M

, ikor kora hajnalban felébredt. előbb meglepte a kemény, ősz baiusz a kenderszínű. puha szakáll helyén. De ennél nagyobb meglepetés is érte. A faszoborra pillantott, és akkor szent borzalom jár^a át — Hubertus elégedett mosollyal bodor füstfelhőt eregetett, csakúgy, mint Kurt és Faggyej.

Nem bírt magával, leugrott az ágyról, térdre hullt, és felkiáltott: — Kurt! Igazán pipál!

A nappal és az éjszaka fáradalmaitól kimerült erdész kelletlenül nyitotta ki szemét.

— Hiszen ezt már egyszer mondtad — dünnyögte, és tovább aludt. Reggel aztán teljesen ébren még kevésbé, értette az asz- szony felindulását. Már hozzászokhatott volna a csodához. Bizonyosan a régóta nélkülözött hitvesi szerelem izgatta fel. S Elza hogyan magyarázhatta volna meg a különbséget a tegnapi kegyes csalás és a mai valóság között?

Két és fél évig éldegélt még együtt a házas>pár, Elza boldogságát nem csorbították téveteg remények. Tudta már, hogy ha a porcelán pipa el is törik, az nem jelentett volna megkönnyebbülést, hiszen a kurtapipa is csak olyan nehéz és tompa illattal töltötte bé a kunyhót.

Harmadik év telén, a kerületi erdőt 1 járva, megfázott Kurt Schuller. Tüdőgyulladást kapott, és belehalt. Nem is hegyi zápor, hanem zuhatag volt, amivel Elza a szerény sírhantot áztatta. Az, asszonynak el kellett hagynia Warmefusst, Oberdorfba költözött, és az Oroszlán Fogadóban szolgált mint mosogatóasszony. A nyomasztó anyagi gond, meg a fájdalmas emlék is. amely a pipához fűződött — két szerelmes és egy szent emlék a keskeny, egy- pámás, egydunnás özvegyi ágy . körül — arra késztette, hogy öt i márkáért eladja az ószeresnek.

Az ószeres jámbor lélek volt, de jó üzletember is. ötven márkáért eladta nekem, s hozzáfűzte a szomorú kis történetet, amelyet jóhiszeműen elmondtam. Hogy elvette a pénzt, barátságosan megérintette a rózsa fölött libegő méhecskét, és őszinte megindulással mojidta:

— Én nem vonom kétségbe, hogy Szent Hubertus pipált belőle...

r '

JP n se kételkedem benne. Hí- ven őrzöm a pipát, mint bölcs intést a hanyag méhecskének és a meggondolatlan rózsának. és főképp mint a szent hit forrását. Kétségek idején ránézek, igen, igen, persze hogy szívta Szent Hubertus. Nem gyújtok rá. mert a porcelán pipára a füst rárakódik, de át nem járja soha. A porcelánnak nincs pórusa. olyan mint a szerencsétlen szív, az évek és a találkozások sűrű koromréteggel vonják be, de a legioróbb lehelet se melegíti fel.

*(Részlet a Tizenhárom pipa című novellafüzérből. Fordította: Görög

Imre)