Népújság, 1981. január (32. évfolyam, 1-26. szám)

1981-01-16 / 13. szám

Kockázat és vállalkozás Mire költenek a VI l_ATI-nál? ■ tek a gép megvásárlásához támogatást az Országos Mű­szaki Fejlesztési Bizottságtól. — Megkötöttük a szerző­dést, megkaptuk a támoga­tást az OMFB-től, az idén megvásároljuk az olasz Oli­vetti gépet az integrált áramkörök beültetésére. — tájékoztatott dr. Renn Osz­kár, a gyár főmérnöke. — Vállaltuk, hogy kidolgozzuk a techpológiát, közösen a Gépipari Technológiai Inté­zettel. Az általunk megter­vezett módon 1983-ban már dolgoznia kell a gépnek, be kell mutatnunk, s át kell ad­nunk a folyamat tervét az érdeklődő vállalatoknak. Ma­gyarországon ugyanis ilyen berendezés még nem műkö­dik. — Ezeket ígértük cserébe a 3,4 millió forint kedvez­ményes hitelért. A beruhá­zás összköltsége egyébként nyolcmillió forintot tesz ki. — A gép tehát emberi munkaerőt szabadít fel, meg­gyorsít:'! a gyártás folyama­tát — vagyis csak jó le­het ,.. — Nem kis kockázatot je­lent az alkalmazása, s első­sorban- a jövő miatt érezzük, hogy szükségünk van rá. Ez a berendezés ugyanis megha­tározott méretű nyomtatott áramkörök beültetését végzi el, át kell majd alakítanunk az áramkörlapok gyártását is. Egy sor más munkafolya­matra szintén hatással lesz a gép, s alaposan fel kell ké­szülnünk, ha jól ki akarjuk használni. Még egy érv, ami viszont a döntésünk mellett szól: tapasztalhatjuk, meny­nyire felgyorsult az elektro­nikai iparág fejlődése. Ne­künk is kockáztaitoumk kell, ha lépést akarunk tartami, helyt akarunk állná az ex­portpiacokon. KISZ-szervezetek párttaggá nevelő tevékenysége . Ülést tartott a KISZ megyei bizottsága A sok beruházásnak, a túlzott mértékű fejlesztések­nek megálljt vezényeltek a központi intézkedésekkel; nem bírna ennyi terhet a gazdaság. Ott is csökkenteni kényszerültek a befektetése­ket, .. ahol egyébként indokolt lenne. • -Egyelőre ahhoz kell alkalmazkodni, hogy keve­sebb lesz a központi támo­gatás. A vállalatok szintén koc­kázatosnak vélik nemcsak a nö vekedést, szolgáló, de a ter­melési feltételeket, a gyárt­mányokat korszerűsítő beru­házásokat ^is. Korábban egy­másnak adták a kilincset, most alig akad ügyfele a bank megyei igazgatóságá­nak. Óvatosan kezdenek mindenütt az új ötéves terv­hez. Nem sok akad az üze­mek sorában, amely most hitelt kér. támogatás ellené­ben elkötelezi magát. A VI­LA!'I egri gyára ezek közé tartozik. Automatizált szerelés A gyártási folyamatokat vezérlő berendezésekhez, a számítógépekbe nyomtatott áramköri lapok tömegét ké­szítik a VILATI-ban. Ezekre a lapokra forrasztják a kon­denzátorokat, ellenállásokat, s a pillanatnyilag legmoder- neb alkatrészeket, az integ­rált áramköri lapocskákat. Ez a művelet kézi munka­erővel történik. Bármilyen ügyesen is dolgoznak a sze­relőasztaloknál a munkások, a tévedés lehetősége nem ki­zárt az apró alkatrészek so­kaságában. A termeléke­nyebb, pontosabb munka ér­dekében határozták el a mű­velet automatizálását, s kér­Kilométerenként három fo­rint térítést fizetnek ezentúl a vállalatok, az üzemek a 100 kilométert meghaladó szállítási távolságon üresen közlekedő, öt tonnánál na­gyobb tehergépjárművek után. Ez a lényege a közle­kedés- és positaügyi minisz­ter január 1-től érvényes rendeletének, amely a teher­kocsik üres futásának csök­kentésé érdekében született. A Közlekedés- és Posta­ügyi Minisztériumban az MTI munkatársának elmondották, hogy a térítés lényegében nem minden üres kilométer­re vonatkozik. Csak akkor kell fizetni, ha 100 kilométe­ren felül az egyik irányban rakottan közlekedő jármű visszaútban legalább 70 ki­lométert fut üresen. A ren­delet viszont a különleges felépítményű vagy speciális célokat szolgáló, fertőző anyagokat szállító járművek kivételével minden öt tonnán felüli teherkocsira érvényes. A rendelet szerint üresjárat­nak számít az, ha a kocsi rakomány nélkül vagy teher­bírásának tíz százalékát el nem érő szállítmánnyal köz­lekedik. Az elszámolás önbevallás­sal. mintegy ..becsületkassza” rendszerben történik. Minden .öttonnás kocsit üzemben tartó vállalat köteles össze­síteni, mehnyit ment üresen járműve. Az üres kilométe­rekért járó térítés összegét a KPM autófelügyelet szám­lájára kell befizetni. Az így befolyt összegeket az autó­felügyelet az energiafogyasz­tás és -felhasználás koi'szerű ellenőrzését szolgáló berende­zések, műszerek beszerzésére fordíthatja. A rendelet vég­rehajtását is az autófelügye­let ellenőrzi, s az ellene vé­tőket büntetéssel sújthatja, a felelős ellen eljárást indít. Amennyiben megállapítják az üres futást, amelyet a vál­lalat nem jelzett, a bünte­tés a térítési díj tízszerese, vagyis kilométerenként 30 forint. Az új rendelet a nagy tel­jesítményű járművek jobb kihasználására ösztönöz az­zal, hogy lényegében drágít­ja a kocsik „haszontalan” üres járatását, amelynek el­kerülésére egyébként több lehetőségük is adódik a vál­lalatoknak. Az öt tonnán fe­lüli járművek útnak indítá­sát ilyen nagy távolságokra ugyanis nem egyik óráról a másikra határozzák el. Köz­lekedésüket megszervezik, így van idő arra, hogy meg­szervezzék részükre a vissz- fuvart is. A Közlekedésügyi Értesítő legutóbbi számában közle­mény jelent meg a miniszteri rendelet végrehajtásához. E- szerint a Volán-vállalatoknál működő autóközlekedési me­netirányító irodák — min­den megyében három-öt van — továbbra is igénybe vehe­tők a teherkocsik jobb ki­használása érdekében, költ­ségtérítés nélkül vállalják, a közületi távolsági fuvarfela­datok egymás közötti koordi­nálását. A Volán üzleti ala­pon vállalkozott arra is, hogy a közületektől átveszi a me­gyéken kívüli egyirányú fu­varokat. amelyekre attól füg­gően. hogy egy-kettő vagy három-négy napon belül tel­jesíthetők — 5—10 százalé­kos fuvardíjkedvezményt is ad. Ugyanígy a Volántól vál­lalhatnak egyirányú távolsá­gi fuvarozást a közületek is, amelyek ilyen esetben a hi­vatalos fuvardíj 85 százalé­kát megkapják, így üresjárat helyett még kereshetnek is a szállítássá'!. Közösen a Ganz- vállaiattal Mint arról a főmérnök tá­jékoztatott, hasonlóan nagy jelentőségű másik fejlesztési programot is elkezdenek az idén. Mivel azonban itt már nemcsak a VILATI-érdekről van szó, „beszáll” a Ganz Villamossági Művek is. Az ötlet az iparág vállalatveze­tőinek egri találkozóján szü­letett. Látták, hogy itt a ké­szülékek, műszerek lemez- szekrényeit az átlagnál jobb minőségben .tudják gyártani, s ma már fontos a külső is, nemcsak az, ami a szekrény­ben van. A lakatosmunka persze csak kiegészítő profil az ilyen vállalatoknál, sok a ,gond ve­le mindenütt. Ezért határoz­ták el, segítik a VILATI-t teljesítményének növelésében, így majd az egriektől ren­delhetnek lemezszekrényeket. Az Országos Műszaki Fej­lesztési Bizottság ehhez az akcióhoz is megadta a ked­vezményes hitelt: körülbelül tízmillió forintért vásárolhat a gyár az idén egy NSZK gyártmányú, Trumatic típu­sú, CNC-vezérlésű lemez- megmunkáló gépet. Szintén 1983-ra vállalták a pillanat­nyilag legkorszerűbb techni­kát képviselő gép üzem’oe állítását. A gyártást megter­vezni ezúttal könnyebb fel­adat lesz. hiszen hasonló, ki­sebb teljesítményű lemez- megmunkáló már évek óta dolgozik Egerben. Önállóan a felelős­séget is •A gyárban önálló kezde­ményezésre valósulnak meg ezek a nagy költséggel járó fejlesztések; maguknak kell vállalniuk a döntéssel járó felelősséget is, Bizonytalan piacok, szigorodó pénzügyi feltételek mellett kockázatos vállalkozások ezek, s a mun­kafolyamatok megtervezése nagy szellemi energiát köt- majd le hosszú ideig. Az idei esztendő egyébként nyugal­masabbnak ígérkezik a VI- LATI-nál is, az évi teljesít­mény hatvan százalékára mér megrendelések érkeztek, bővülhet a nyugati export. Ám, mint a főmérnök is mondta: az elektronikai ipar olyan ütemben fejlődik, hogy évek múlva' bajba kerülhet az a cég, amelyik nem tud lépést tartani. Nem marad­hatnak le az egriek, még ha ez kockázattal jár is ... A párttag KISZ-esek meg­bízatásai, jelentés a KISZ 1978-as megyei küldöttgyű- ' lése óta végzett párttaggá nevelő tevékenység eredmé­nyeiről, tapasztalatairól — többek között ezekről a kér­désekről , tárgyaltak tegnap, csütörtökön Egerben az év első megyebizottsági ülésén a megyei úttörőházban. Megállapították, hogy alap- szervezetek a mozgalmi te­vékenység széles és változa­tos eszköztárát használják fel annak érdekében, hogy minél több fiatal váljék kommunistává, felkészüljön A jogalkalmazás politikai irányelvei — mint ismeretes — a bíróságok feladataként jelölik meg egyebek mellett azt is, hogy ítélkezési tevé­kenységükkel segítsék elő a gazdálkodó szervezetek egy­más közötti kapcsolatainak tisztességét, igazságot szolgál­tassanak a gazdasági életben. Ennek során olykor bizony vállalatok, üzemek is kerül­nek Justitia széke elé, indo­kolt esetekben pedig termé­szetesen a kellő büntetések sem maradnak el. S jellem­ző a törvény szigorára, hogy amikor a vétség nyilvánvaló, a kiszabott bírság nemegy­szer túlhaladja még a jogo­sulatlanul elért anyagi előnyt is! Ilyesfélékről, pontosabban a szűkebb hazánkban törté­nő bírságolásokról beszélget­tünk a napokban dr. Fábián Erik István gazdasági bíró­val, az Egri Megyei Bíróság elnökhelyettesével. — Mit jelent egy-egy ügy a bíróságnak? — Kiemelten fontosnak tartjuk tárgyalásukat, igyek­szünk nagy gondot fordítani az eljárás lehető leggyor­sabb lefolytatására és a dön­tés mielőbbi meghozatalára. S az ítéletet követő 60 na­pon belül minden esetben értesítést kérünk a személyes felelősségre vonásról. — Milyenek az utóbbi idők tapasztalatai? — Az évzárással egyidejű­leg szerencsére a legutóbbi öt esztendőről is rövid szám­vetést készítettem már, így és megfeleljen a párttagok­kal szemben támasztott kö­vetelményeknek. Azokat a KISZ-tagokat, akiket alap­szervezeteik alkalmasnak ta­lálnak arra. hogy párttag felvételükkel konkrétan fog­lalkozzanak. egyeztetik az illetékes pártvezetőségekkel Elképzeléseikben elsősorban a KISZ-aktívagárdája sze- . repel. Szóltak az arányok­ról, miszerint a KlS^-kor- osztályú párttagok száma növekvő tendenciájú, jelen­leg 2011 fő. Ez a KISZ-tag­ság 7,3 százaléka. mindjárt az egész középtávú tervidőszakról szólhatok. El­mondhatom, hogy 1975-ben három gazdasági bírságügy foglalkoztatta a bíróságot, - s a kifogásolt tisztességtelen haszon együttes értéke elér­te az 1 343 617 forintot. A kö­vetkező évben csupán egyet­len esetet tárgyaltunk, de ennél az előző összeg csak­nem kétszerese miatt vált szükségessé a felelősségre vonás. Aztán két egymást kö­vető esztendő olyan volt, hogy nem kellett bírságot kivetni, majd utánuk megint három, tavaly pedig már négy ügy került a bíróság elé. A ko­rábbiakban összesen 3 411 377. az utóbbiakban pedig 3 606 795 forint volt a jogtalan előny. — Melyek voltak az okok, amelyek idáig vezettek? — Az említettekben a megidézettek a legkülönfé­lébb magatartással adtak okot a gazdasági bírságolás­ra. A gazdálkodó szerveze­tek vagy túllépték tevékeny­ségi körüket, vagy éppenség­gel engedély nélkül végeztek valamilyen munkát. S az ef­féle szabálytalanságokat fő­leg a mezőgazdasági terme­lőszövetkezetek követték el. így például, hogy csupán a frissebb eseteket említsem, 1979-ben a mátraderecskei Rákóczi Tsz-t 481 208, a mel­léküzemágában Budapesten építőipari, karbantartási, ta­karítási és lomtalanítási, kü­lönféle szerelési munkát vég­zett bátori közös gazdaságot pedig 1,6 millió forint meg­Kritikusan szóltak a szel­lemi, fizikai dolgozók párt­taggá nevelésének arányta­lanságáról, valamint arról, hogy a KISZ-tagság — köz­tük a KISZ-vezetők — je­lentős részének hiányos az ismerete a pártról. Az el­utasított párttagfelvételi ké­relmek zömé a felvételi kö­vetelményrendszer ismereté­nek hiányából, az előzetes információ hiányosságából adódik — szögezték le a bi­zottság tagjai. A továbbiakban a megye­bizottság más napirendről tárgyalt. fizetésére köteleztük jogerő­sen. A 2 007 580 forint értékű jogtalan előnyszerzés miatt van most indítvány a bodo- nyi Mátraalja szövetkezet el­len. Mások szabálytalan ár­képzéssel jutottak tisztesség­telen haszonhoz. Tavaly a gyöngyösi Autó. és Motorke­rékpárjavító Szövetkezet a megengedettnél drágábban értékesitette a felvásárolt használt gépkocsikat, az egri Fém- és Elektromechanikai Szövetkezet a Diósgyőri Gép­gyárnak szállított vezérlő­szekrények darabját 7595 he­lyett 12 240 forintért szám­lázta szemrebbenés nélkül, gondolván, hogy a termék szabad ára erre is módot ad. S hasonló „ügyeskedések” miatt tart. még jelenleg is az Egri Cipőipari Szövetkezet ügye. A Mátravidéki Fém­művek — 1979, évben — azért került elmarasztalásra, mert gazdasági erőfölényével visszaélve nem a megrende­lő által kért ütemben vállal­ta a szállítást, ráadásul pe­dig árengedményt sem adott partnerének. Ez esetben azon­ban — ilyen is van a jog- gyakorlatban — a bíróság a különös méltánylást érdem­lő körülmények miatt lénye­gesen mérsékelte az egyéb­ként / kiszabható bírságössze­get. — Hogyan sommázná meg­állapításaikat? — Kedvező, jelenségnek tartjuk, hogy a Központi Né­pi Ellenőrzési Bizottság, a Legfőbb Ügyészség', az ■ Or­szágos Anyag- és Árhivatal, a Pénzügyminisztérium Be­vételi Főigazgatósága mellett tavaly, illetve tavalyelőtt a megyei tanács vb-titkára is indítványozott már gazdasá­gi bírságot. S feltétlenül ör­vendetes az is, hogy viszony­lag nem sok üggyel van dol­gunk. Ugyanekkor a legke­vésbé sem tetszik, hogy pél­dául az egyes szervezetek vi­selkedése, gazdálkodása ma is — néha alapvető — jog­szabályokba ütközik. A szö­vetkezetek felügyeleti szer­vei, a megyei és országos szövetségek az érdekképvise­let rossz értelmezésével saj­nos, gyakran menteni próbál­ják a szabálysértőket. S bosz- szaijtó az is, hogy bár nagy általánosságban szerencsére nem jellemző Heves megyé­re, azért még néha-néha bi­zony előfordul, hogy a' helyi felelősségre vonás formális, közel sincs arányban az el­követett vétséggel. Mondani sem kell, hogy a visszás je­lenségekkel messzemenően nem értünk egyet, üldözzük ezeket. S reméljük: hasznos lesz, hogy ennek a Népúj­ságban is hangot adhattunk most" Gyónj Gyula ,Nww&b& Hekeli Sándor Kevesebb energiával Űj vegyes tüzelésű, energiatakarékos hőlégfúvót kísérleteztek ki a Somogy megyei tahi Építő és Vegyesipari Ktsz-nél. Az új berendezés sorozatgyártását rövidesen megkezdik. A képe»; az új hőlégfúvó. (MTI fotó — Gyertyái László feiv. — KSj Kötelező térítés a haszontalan kilométerek után Rendelet a tehergépjárművek üres futásának csökkentéséről Gazdasági bírságok megyénkben Vállalatok, szövetkezetek Justitia ítélőszéke előtt 1981. járni ar le,, péntek

Next

/
Thumbnails
Contents