Népújság, 1980. november (31. évfolyam, 256-280. szám)
1980-11-28 / 279. szám
9 m 1P80. november 28,, péntek A Nap kel 7.07 érakor — nyugszik 15,57 érakor V Hold kél *42,30 érakor — nyugszik 14,10 érakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon S T E F A N I A nevű kedves olvasóinkat! Steíama az István név női alakja és jelentése a görög Stephanos’’ révén annyi, mint ..koszorú”. 0—0 Százhat,yan évvel .ezelőtt született Engels Frigyes, a nemzetközi .munkásmozgalom egyik legnagyobb vezetője és lángeszű tanítója, Marx Karoly barátja és harcostársa; vele együtt a tudományos szocializmus, a marxista politikai gazdaságtan és a dialektikus mate- íialiamüs megalapítója. Korájii kapcsolatba került a haladó' eszmékkel. Még 1842-ben megismerkedett Marxszal, az 1844-ben történt párizsi találkozásuktól kezdődött egész életre szóló barátságuk. Vele együtt célul tűzték ki, hogy meggyőzzék a kor legjelentősebb munkásegyesületének, az Igazak Szövetségének vezetőit a forradalmi szervezet létrehozásának szükségességéről. tgy jött. létre az 1847-es kongresszuson a Kommunisták Szövetsége, amely kettőjüket bízta meg a szervezet programjának elkészítésével. 1848. februárjában jelent meg a Kommunista Kiáltvány, a tudományos kommunizmus eszméinek első alapvető összefoglalása. Időjárás: Várható időjárás niá estig: túlnyomóan borult idő. országszerte ismétlődő esőv havas eső. majd egyre több helyen hó. Erős. időnként viharos és általában északkeleti irányú szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 1, plusz 5 fok között. Eger új színfoltja lesz Épül a Csu Egei’ északi városrészében, a Csebokszári-lakótelepen megszokott látvány az építkezés. Gyors egymásutánban emelkedtek a lakóházak, s ezek kiszolgálóegységei. Munkahelyek egész sora született az új városrészben. ami tovább növelte a mindennapi forgalmat. Felmerült így az igény egy nagyobb, korszerű, kulturált vendéglátóipari egység létesítésére is. Mint Permay Gyulától, a Panoráma Szálloda- és Vendéglátó Vállalat igazgatóhelyettesétől megtudtuk: a Rákóczi út és a Vallon út kereszteződésében 1139 négyzetméter alapterületű „kombináttal”, egy 50 személy befogadására alkalAz ember tragédiája — Katalin- és András-bálok — Mesterséges agy Hét végi programajánlat Ez volt a tizedik Faipari napok Egerben Kisiparosok és az adó Kel esztendő munkáját tette „mérlegre” a KIOSZ Heves megyei Adóközösségének vezetősége csütörtökön délelőtt. Nagy János titkár beszámolójából — többi között .— kitűnt: az adó- es ipar- politika jobb összhang ja elősegítette a kisiparosok létszámának további növekedését, a jövedelmek bevallása őszintébb lett. Az idén •— döntően a kezdők miatt - a korábbi évinek negyedevei több az adómentességet élvezők száma, s az adózók 65 százaléka átalány alapján fizet. A kisiparosok reálisabban viselik az adóterheket: háromnegyedük a teljes ösz- szeg 22,8; negyedük pedig 77,2 százalékán osztozik. Tovább javult a szervezeti, a testületi munka, erősödött az érdekképviselet. Feladat azonban, hogy a differenciált jövedelemmegállapítás még jobban segítse a jövőben a kisipari tevékenység, a fogyasztási szolgáltatások és az árutermelés fejlődései. étterem más hagyományos, illetve egy 120 férőhelyes önkiszolgáló étteremmel kívánnak •segíteni a környék közétkeztetésén. s a város rendezvényeinek lebonyolításában. Külön meglepetésnek szánják a csuvas motívumokkal díszített — minden bizonnyal közkedveltté váló — teázot, ahol egyszerre hatvan vendég élvezheti a keleti teakülönlegességeket. A Heves megyei Állami Építőipari Vállalat nemrégiben fogott hozzá a Csuvas étterem építéséhez. S azt ígérik, hogy 1982. augusztus 20-i ünnepélyes átadást követően fogadja is vendégeit a „Csuvas” Csebokszáriban. —■ A CIGÁNY LAKOSSÁGRÓL. A cigányügyi koordinációs bizottság tevékenységéről, a vonatkozó vb-hatá- rozat eddigi eredményeiről és tapasztalatairól tárgyait tegnapi ülésén Gyöngyös Város Tanácsának Végrehajtó Bizottsága. \ színház] Egerben délután fél 4 órakor: L>R. DOL1TTLE ÉS AZ Al.LATOK Bérletszünet EGRI VÖRÖS CSILLAG Telefon: 11-888 Du. fél 4 és fél 6 órakor: őszi maraton Színes, szinkronizált szovjet film Este 8 órakor: A kétdimenziós gyilkos Színes, szinkronizált olasz bűnügyi film Este 10 órakor: Walewska grófnő Amerikai film EGRI BRODY Telefon: 11-778 Du. 4 órakor: Bob herceg ■Húsz ka operettje színes magyar filmen Du. 8 és 8 órakor: Az 51 -es dosszié Színes, szinkronizált francia film GYÖNGYÖSI PUSKIN Este 10 órakor is:. Luxusbordély Párizsban GYÖNGYÖSI SZABADSÁG Mondd, hogy mindent meg teszel értem HATVANI VÖRÖS CSILLAG Kaliforniai lakosztály HATVANI KOSSUTH Du. fél tí órakor: Liliom fi Este fél 8 órakor: Kabaré FÜZESABONY leintő géppuskával HEVES Félek LOftTNCI Ki beszél itt szerelemről? PETERVÁSÁRA Előttem az élet + ORVOSI | ÜGYELET Egerben: felnőttbetegek részére Bajcsy-Zsilinszky utca 6. szám alatt. Telefon: 11-000. Gyermekbetegek részére Kossuth Lajos u. 6. szám alatt. Telefon: 11-640. Mindkét ügyelet este 19 órától reggel 7 óráig tart. Gyöngyösön: 19 órától holnap reggel 7 óráig a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. Rendelések közötti napi ügyelet 12-től 14 óláig. Telefon: 11-727. Hatvanban: 19 órától holnap reggel 7 óráig a Kossuth tér 18. szára alatt' rendelőben. KÖJÁL-készenlét Egerben délután 17 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon: 17-896. 14-496. „Ha Katalin locsog, karácsony kopog” — tartja a fáma, s úgy tetszik eddige- lő bevált,-ez a népi mondás. A hét eleji Katalin névnap. valamint, az e hét végi András névnap nyilván sok helyütt megünneplésre kerül. Bálok, találkozók színesítik e szombat-vasárnapot. S ha továbbra is tart ez a lucskos időjárás, nem is ajánlhatunk olvasóinknak hét végi túrákat, ám figyelmüket felhívnánk néhány kulturális és sportrendezvényre. Gyöngyösön, a Mátra Művelődési Központban a már hagyományos Pódium-mű- sorsorozat keretében most szombaton Szirtes Adám érdemes művész önálló előadóestjét rendezik meg. A címe: önarckép. E műsor kapcsán érdekes kezdeményezésre figyelhettünk fel, ugyanis az előadás ideje alatt a művelődési ház munkatársai vállalják a gyermekek megőrzését. A mát- raalji város másik kiemel- kédő kulturális programja e napon a Szolnoki Szigligeti Színház vendégjátéka lesz. Két előadásban délután háromkor és este 7 órakor Madách Imre Az ember tragédiája című drámáját mutatják be Padi István rendezésében. A gyöngyösi járásban, az abasári művelődési házban szombaton este 7 órai kezdettel szüreti bált rendeznek, Gyöngyöstarjánban pedig ugyané napon délután öt órai kezdettel Pozsinyi bűvész és együttesének műsorát tekinthetik meg az érdeklődők. Hevesen a körzeti általános iskolában szombaton délelőtt lü órától a pedagógiai nap keretében szakmai továbbképzést tartanak általános iskolai tanárok részére a Ho Si Minh Tanárképző Főiskola oktatóinak közreműködésével. Kiskörén szombaton este héttől az áfész vendéglőben, Erdőtelken a művelődési házban rendeznek zenés táncmulatságot. A kömlői művelődési házban szombat este 8 órától Moszkva, Leningrád címmel ismeretterjesztő előadást tartanak. A füzesabonyi járásban Poroszlón, Szilfáimon, Al- debrőn táncolhatnak a fiatalok szombaton. Besenyőtelken pedig délután három órakor az öregek napját iin- neplik. A nevelési központban működő öntevékeny műTizedik alkalommal gyűltek össze tegnap, november 27-en Egerben, a Technika Házában a hazai, bútor- és faipar vezetői. A ía- és bútoripari napok időszerűséget fokozza — a jubileum mellett -r a megtárgyalandó téma is. Az irányító-tervező szakember#'; most formálják véglegesre a hatodik ötéves terv fejlesztési, finanszírozási és forgalmazási célkitűzéseit. Az előadás-sorozatot Sza lay Ferenc, a Faipari Tudományos Egyesület Heves megyei Szervezetének elnöke nyitotta meg. Ezt követően tartott előadást a hazai bú- torioav fejlesztési irányvonaláról Botka Zoltán, a KÖny- nyű'pari Minisztérium fő- osz.*71 "ve -'.'lője. Kifejtette, hogy a bútoripari szakma •legfontosabb feladata a tőkés e’ oort évi 40-ről évi 70 Mint árról lapunkban már korábban hírt adtunk, a kontinens északi erdőrengetegéből néhány jávorszarvas délebbre húzódott. A hazánkban ritkán előforduló állatfaj egy példányát hónapokkal ezelőtt felismerték a megye erdőit járó, állat- állományát ismerő vadászok, s értesítették a MAVOSZ, illetve az Állatkert szakembereit. A zoológusok akkor megpróbálták befogni a jávorszarvast, ám minden kísérletük kudarcba fulladt a rossz, kedvezőtlen időjárás miatt. A közelmúltban az Egri Csillagok Vadásztársaság egyik tagja lelőtte az értékesnek tartott állatot, amelyet a szokásoknak és a rendelkezéseknek megfelelően beszállítottak az egri hűtőházba, s ott átadták a MAVAD képviselőjének. Az vészeti csoportok köszöntik a hajlott korúakat. A nemrégiben kezdte el működését Egerben, a Megyei Művelődési Központban a Sci-fi klub. Ezen a szombaton délután három órától a mesterséges agyról, a számítógépekről, a kompu- terizálásról és a kombinatorikáról hallgathatnak előadást a klubtagok s a kíváncsiak. Eger felszabadulásának 35. évfordulója alkalmából a hét végén tornász emlék- versenyt rendeznek a főiskola tornatermében. Vasárnap Gyöngyösön az év utolsó OB II-es sakkcsapat mérkőzését játssza a hazat együttes a fővárosi Ganz- Villamossági SE-vel. Egerben péntektől vasárnapig a népkerti automata tekepályán a Téli Kupa csapatverseny mérkőzéseit bonyolítják le. Azoknak, akik ezen a nagy szabad szombaton hét végén sem óhajtanak kimozdulni otthonról, a televízió műsorából ajánljuk a Harold Pinter, kiváló amerikai író művéből készült filmet, A születésnapot. amely szombaton, este 22.20 órakor kezdődik. (józsa) se a következő tervidőszakban. Ez csak önálló arculatú, magas iparművészi és kivitelezési színvonalon álló termékekkel és nagy vállalkozó kedvvel lehetséges. "A következőkben Dessewfi Imre, a MÉM osztályvezetője azokról a fejlesztési elképzelésekről szólt előadásában, amelyeket az elsődleges faiparban hajtanak végre a következő öt év alatt. különös tekintettel a bútoripar igényeire. Szólt az ezzel kapcsolatos szabályozó módosításról is. Ebéd után Kovács Árpád, az MSZMP Központi. Bizottságának munkatársa a könnyűipar ágazati szerkezetének módosításáról tartott előadást. Az első nap a bútoripart képviselő szakemberek hozzászólásaival, vitával ért véget. A tanácskozás ma fejeződik be. egri vadászt a jávorszarvas lelövésével kapcsolatban az a vád érte, hogy egy értékes. ritka példányt ejtett el. Az ügy kapcsán érdeklődtünk a MÉM Vadászati Főosztályán, ahol dr. Csőre Pál kérdésünkre az alábbiakat mondta el: — Hazánkban « jávor- szarvas nem védett és ma már nem egyedi állat, sőt nem is kívánatos, mert sok kárt okoz. Csupán ebben az esztendőben két balesetet okoztak például az országutakon, de nem kímélik a mezőgazdasági területeket sem. Ami a befogásukat illeti, kétes, hogy az idősebb állatok bírnák-e a mesterséges körülményeket... Az esettel kapcsolatban megkérdeztük dr. Gyula Zoltánt, a MAVOSZ megyei intéző bizottságának titkárát is, aki elmondotta. hogy megvizsgálták: lőhető-e a jávorszarvas? — Pontosan idézem: a MÉM 53849 1979. számú állásfoglalása alapján éz az állatfaj nem tekinthető honos és hasznos vadnak, ezért lőhető, tehát a vadászt az ellene felhozott vádak alól felmentettük... A napjainkban nagy vitát kavart ügy megoldása ezek szerint, egyszerű: az érdem legyen a vadászé, a jávorszarvas pedig — mint zoológiái érdekesség — ha szükség van rá a múzeumé. Ha még nem késő... I (-sí Művész vendégek az iskolában Szinte, hagyomány már, hogy az egri X. számú Általános Iskola heszédművelés és irodalmi szakköre egy-egy foglalkozásra színművészeket. zenészeket hív meg. Legutóbb tegnap a Budapesti Gyermekszínház két fiatal tagját, Benkóczi Zsuzsát és Palkó Lászlót látták vendégül, akik társadalmi munkában vállalták a szakköri foglalkozás levezetését. A művészek a délutánon résztvevő 120 kisdiáknak Petőfi, Arany, Móricz és Karinthy műveiből adtak elő néhányat. — AZ ADÖZTATÄSRÖ Hatvan taros Tanácsán; Végrehajt« Bizottsága esi törtöki ülésen a szakigazg; tási szervek felügyeleti műi kájaról szóló beszámolók vitatta meg, majd a lakd sag adóztatásának helyre^ vei, az adópolitikai irányé vek érvényesülésével fogla kozott. — KARÁCSONYFÁK SOI R ON KORNYÉKÉRŐL. Sopron környéki erdokbt megkezdték a karácsO’ivyfi vágását. Az alpesi körny zetben nevelkedő fák < egész országban keresette A minőségük ugyanis lávái Az idén 35 ezer, többség* ben 75—150 centiméteres fi vágnak ki, de szép számán lesz közöttük két-háro méteres is. Az első szálli mányt december elsején ü dítjak a fővárosba. — KIÁLLÍTÁS AZ 1SKC LÁBÁN. Ma nyílik in< Egerben, a vendéglátóipa szakközépiskolában az « élővilág fejlődéstörténet« vet kapcsolatos kiállítá amelyet az oktatási ilité mény és az egri Dobó Istvá Vármúzeum kapcsolatán« keretében állítottak össze, bemutató Legányi Ferenc, híres helyi születésű paleoi tológus munkásságát is i mertetó. — MIRŐL TÁRGY AL MÁJ A TANÁCS? Ülést tartó csütörtökön az egri váró tanács végrehajtó bizottság amelynek tagjai ezúttal december 11-i tanácsülé: készítették elő a gyalogo' belváros kialakításáról, a c gánylakosság helyzetéről. v< latoiul a hatósági munka töt vényességéről szóló beszi móló megvitatása alapján. — VERSMONDÖK TÁBC RA. A Szakszervezetek H vés megyei Tanácsának sze vezésében versmo-iidók n szere felkészítő tabor nyili ma Felsőtárkányban. A műi kásfiatalok — kezdő eloadi művészek — beszédtech rtilc ismereteiket mélyítik el, i letve s különböző stílust^ kai foglalkoznak. — EZÜSTÉREM A KOLLI GIUMNAK. A hagyomány« év végi értékelést és a né) adóra emlékező ünnepség! két rendezték meg csüta tökön este az egri Szakmua kásképző Intézet Mező Imi Kollégiumának lakói. fi ünnepi műsorban háromszí szakmunkástanuló szer« pelt.' — GYÖNGYÖS KÜLTERt LÉTÉN Balogh István 35 évi gépkocsivezető. tarnazsad; nyi lakos az általa vezete tehergépkocsival áttért i úttest bal oldalára és o összeütközött a vele szén ben közlekedő, Máté Zoltá títí éves nyugdíjas, budapes lakos személygépkocsijává Máté Zoltán a helyszíne meghalt, utasa súlyos séri lést szenvedett. A vizsgál; eddigi adatai szerint Balog nem tartott kellő követé távolságot és ezért hirtele irányváltoztatásra kényszi rült. A rendőrség vezetői er gedél.vét bevonta és folytatj az ügy vizsgálatát. — HANGVERSENY AZ tJI TÖRÖHÁZBAN! Eger fe szabadulásának 36. évfordt lójára emlékeznek halna• szombaton délután hat őrt kor a Hámán Kató Megyi Üttöröházban. Az egészsét ügyi dolgozók szakszervezi tének megyei bizottsága, c egri kórház és a gyógyszer tári központ közös rendel vényén fellép az egészség ügyi dolgozók szakszervezi tének kórusa. — A NŐK HELYZETE. A Egri Járási-Városi Népi El lenőrzési Bizottság tegna délutáni ülésén jelentés hallgatott meg az állami i a szövetkezeti iparban dől gozó nők gazdasági és szociá lis helyzetéről és a lakossá zöldség-gyümölcs ellátásán» utóvizsgálatáról. millió dollárra való növelé- LC. ..•OF A JAVORSZARVAS? Felmen'efték a vallat elejtő vadászt »•••••••••••a fflßniiiTnn fww 1 •MJfj A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bi: OTT - is a Heves megyei lanacs na, lapia cpazerkeszto ART jamos — Kiadja, a Heve- megyei Kai kiadó Vállalat. Felelős kiadó: DR. NOSZTICZIUS FERENC. — Szerkesztőség — Eger. Beloiannisz u. 3. 3301 (Pf.: 23.) Telefon: 13-352. 13-503. 13-644.13-985. Gyöngyö: Rózsa u. 1. 3200. Telefon: 11-697. Hatvan. Kossuth tér 8., 3000 (városi tanára épülete). Telefon: 10-51 Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3.. .8301 (Pf.: 23.) Telefon 13-381. 12-656. Terjeszti a Magyar Po^»a. Előfizetési dí.i: e~v hónapra 30,— Ft. negyedévre 90,— Ft, egy évre 360,— Bt Előfizethető: a hírlapkézbesítő nostahtvatalnl nál és kézbesítőknél. — Index: 20062 — Révai Nyomda Egri Gyáregysége. Eger. Vincellériskola u. S. sz. Igazgató: HORVÁTH J02SEENE. — HU ISSN 0138—OT05: