Népújság, 1980. november (31. évfolyam, 256-280. szám)

1980-11-25 / 276. szám

»

I

Eqy

tragédia

drámája

Teleki László tott békés idilljét is feláldoz- — Sinkovits ni kész és kényszerült Teleki Imre László a zárókép pisztolylövéséig ember maradt. Semmiféle fennköltség, keresettség, forradalmi vagy in— Ön Széki Teleki László gróf, a szent római birodalom grófja? — kérdi hivatalos merev-hidegséggel Karlovitz, a szász titkos rendőrség főnöke, belépve a drezdai szobába. Az osztrák császár kérésének engedve, a szász király hozzájárulásával néki kötelessége elfogni a halálra ítélt és képletesen már fel is akasztott magyar emigránst. Lényegében ezzel a képpel kezdődik egy tragédia órámája Teleki László sorsának beteljesedése Illyés Gyula A különc című televíziós játékában.

A történelemkönyvek az irodalomtörténet meglehetősen szűkmarkúan bánik a magyar szabadságharc kiemelkedő diplomatájával, a kossuthi emigráció, majd az ötvenes évek vége, hatvanas évek eleje forradalmi lehetőségeinek vezéralakjával. Nem Illyés „derítette” fel, hogy a szabadságharc és az emigráció nem is szürke eminenciása milyen szerepet játszott a magyar nép történelmében és sorsa milyen mélységesen sajátos és egyben általános is: a kortól elmaradt és egyben a korát messze megelőző forradalmár tragikus sorsa. De nem Illyés Gyula „derítette fel”, hogy Teleki László története. a magyar történelem e sajátos> színfoltja mennyire magában hordja azokat a drámai lehetőségeket, amelyek nyomán a politika realitása, vagy ha úgy tetszik, hát a realitás politikája mérethetik a ma embere előtt.

Nem láttam — sajnos — a nemzeti színházbéli egykori bemutatót, s így nem tudom, hogy az eredeti drámához képest ez a televíziós változat mennyire szuverén alkotás, alkalmazás, adap- táció-e valójában, vagy tömörítetten és újragondoltan véghezvitt irodalmi tette Illyés Gyulának immár a milliós nézőközönség előtt. Nem tudom, de úgy vélem, ez nem is érdekes. A különc, még a meg-megtorpané második rész ellenére is sodró erejű dráma a képernyőn is, arról, aki — mint Illyés írja — ha még oly rendkívüli, oly elragadó, oly magával sodró is, mint Teleki László

.........nem csinálhat forrad

almat. Az milliók dolga, egy-egy osztály irányításával. Ö maga érzi leg világosabban saját tragédiája kifejtését. Egyedül maradt’’.

Illyés drámájának egyik fő alakja, ha Teleki mellett nem éppen „a” fő alak:Kar- lovitz. a rendőrfőnök. A drámaszerkesztő Illyés Gyula kiérezhető szándéka, a kitűnő Szilágyi Tibor ráérző játéka, Vámos László tudatos

&MiWW

tfüO. november 25., tedd

Orczyné —

Pécsi Ildikó c’ Tisza Kálmán —

Trokán Péter

rendezői elképzelése nyomán ez a rendőrfőnök nem holmi kopó, sunyi végrehajtója egy államrezon akaratának, hanem mintegy Luciferje, vagy Mefisztója (?) Teleki Lászlónak. Teleki a romantika a realitásban, Karlo- vitz a realitás a romantika hevületében. Teleki tervez, Karlovjtz összegez és szembesít, hideg és kegyetlen precizitással — a szolga, vagy inkább a kiszolgáló önigazolásával is — döbbentve rá mindarra Teleki Lászlót, amit az kimondani nem, vagy alig mert önmaga számára. A rendőrfőnök egyfajta megkettőzött én Illyés drámájában, mindenféle abszurd tudathasadást teremtő szituáció nélkül. Szilágyi Tibor játékában bármilyen manír, fölényességében az álság érzete, vagy holmi sunyi alatomossagnak akár csak jelzése is rossz vágányra vitte volna az egész drámát.

Huszti Péter mint Ferenc József, a történelmi tényt emelte a drámai valóság és igazság szférájában. Illyés darabjában és Huszti játékában a császár és király az állam, a Habsburg-ház szintjén reálisabb, mint Teleki László. A halálra ítélt, a jelképesen ki is végzett és most elfogott, s a valóságban is kivégezhető forradalmár halála mártiromságot jelentene, olajat a lassan csituló tűzre. Teleki életben hagyása, fejek helyett szavának vétele a politikától való tartózkodását illetően, még akkor is hasznosabb, ha nem is tartaná be ígéretét, mint a halálos ítélet végrehajtása. A halott ugyan már nem beszél, de mítosza vihart kavarhat.

S ha a dráma e két emberi, eszmei tartópillére erősnek, hitelesnek bizonyult, akkor valóban hiteles és hatásában erősnek bizonyulhatott az egész dráma, a mű alapgondolata és szándéka. A történelem csak akkor az élet tanítómestere, ha e mesternek vannak hű tolmácsoló! és értő hallgatói. E tolmácsolásra vállalkozott Illyés Gyula és Illyés Gyula tolmácsolására Vámos László rendezése, amely sikerrel Igyekezett — néha túlzott sikerrel is — minden külsőséget, felesleges mozgalmasságot kiiktatni a drámából. Munkájában a már említett „két” tartópillér mellett a boltozatot Sinkovits Imre helyenként megrendítő erejű, szuggesztív játéka jelentette. A szerető-szerelmes, de erzméiért a család oly áhftellektuális máz! Egy nagyra hivatott jellem, egy korát megelőző és egyben attól elmaradó, korával szinkront tartani nem tudó ember. Ember! Aki példa lehet, mert követhető. Ez volt Sinkovits játékának fő ereje.

Pécsi Ildikó asszonyos- asszonyi játéka adott hitelt és hites keretet Teleki László életének — a képernyőn. Ahogyan asszony volt, nő és megértő társ, ahogyan e kettő viaskodott egymással benne és ahogyan győzni hagyta a társat a nőben — az a szép és az emlékezetes jelenetek sorát hozta a néző számára. A népes szereplőgárdából, melynek minden tagja atmoszférát és drámai pillanatokat teremtett, külön is ki kell emelni Lukács Margit invenciózus játékát és hangjának magával ragadó, érzékletes zengését.

Szép, emlékezetes, izgalmas televíziós est részesei voltunk a szerző, a rendező és a színészek jóvoltából.

Gyurkó Géza

ma EK JÓZSEF:

HlíU

KOGffl

Sz-sssz! Jól ráütöttem. A körmöm alja már meg is kékült. Számba kapom az ujjamat, le-föl járkálok a pincében, s elfojtott káromkodások közben nézegetem a vaskerítést. Mikor fog így kikerülni a telekre? Ilyen kézzel tón vezetni sem tudok.

— Sikerült?

— Az! — mormogom szinte csak magamban, anélkül, hogy megfordulnék.

— Hát, teli!

Csak most fordulok feléje. Bálint. Nem láttam legalább hórom éve.

— Amúgy nem rossz, — És szakértő szemmel kezdi méregetni a kerítést. Le is hajol.

Még nem őszül, nem is kopaszodik. Ez, hogy most, pár év után. amikor elmondhatnánk egv-két szólamot, „Hogy vagy?” „Mi újság?”, s nem teszi, sőt a kerítés nézegetésével szinte neg is akadályozza, mondom, ez a viselkedés része a tréfának.

Kalmár Gyula és Radnóti Tibor kamarahangversenyéről

Az Egri Zeneiskola Bar- tók-termében pénteken este rendezték meg Kalmár Gyula és Radnóti Tibor zeneiskolai művésztanárok hangversenyét. A műsorban közreműködött Dombóvári János.

A műsoron Mozart Esz- dúr Simfónia concertante-ja, Beethoven Asz-dúr zongoraszonátája és c-moll hegedű-zongora szonátája szerepelt. Mindhárom alkotásban van valami közös vonás. Még Mozart muzsikájából is a férfias energia, határozottság árad. Itt nem a bájos, mindig is felragyogó jókedv, játékosság, a szellem csodálatos tornája fog meg bennünket elsősorban, mint más alkotásaiban. Beethoven Asz-dúr szonátája. főként annak harmadik tétele, az a bizonyos Gyászinduló, amit sokszor hallunk, a zeneszerző szerint egy hős emlékét idézi. A hős, , a klasszikus és beethoveni értelemben is tragikus személy, aki egy szent célért, eszméért áldozza életét. A tragikum abban rejlik, hogy egy teljes életet és hitet áldoz fel a hősi halállal, amelynek jutalma, a vágyott cél elérése, ég boldogsága már nem lehet övé. A c-moll hegedű-zongora szonáta

ugyancsak férfias lelkiséget felmutató zene, a sötétebb tónusok közé csak ritkán lopakodik be az érzelmek fénye, amely meglágyítaná

a zenét és a szellem gondjait.

A műsor összeállítása, a három mű egymás mellé sorakoztatása Kalmár Gyula egyéniségét és elképzeléseit tükrözik. Már korábbi koncertjein is feltűnt, menynyi határozottság, dinamika és a szenvedély milyen magas hőfoka viszi-kíséri a játékba ezt a képességei birtokában mindig is eleven hatást kiváltó zongoristát. Az első akkordoktól az utolsóig pontos képe van az általa átélt műről, azt úgy szólaltatja meg, ahogyan ő azt magában feldolgozta és újjáteremtette. Legnyilvánvalóbb jellemzőit egyéniségének ■ az Asz-dúrban mutatta meg. Volt ebben az előadásban alázat és becsvágy, sodorni és sodortatni vágyás a zenében és a zenével. Maga a tény, hogy egy, a mindennapi pedagógiai munkában őrlődő zenetanár kotta nélkül -megszólaltat egy technikailag is érett egyéniséget kívánó művet, nemcsak feljegyzésre és elismerésire méltó, de jelzi azt az igényt is, amit a művész önmagával szemben támaszt. És ez Kalmár esetében nem kevés. Mi azzal igazoljuk vissza ezt a nemes törekvését, hogy érdemes minden áldozatot meghozni ennek a jó irányú és megalapozott művészi fejlődésnek az érdekében. Muzikalitás és energia, átélőkészség és közölni tudás —

ami az egyéni gondolatot, többletet jelzi a művek értelmezésében — megvan benne. A Mozart-számnál éppúgy, a tömörítésre törekedett, mint a hegedűzongora szonátában.

Radnóti Tibor áldozatkészségét és művészbaráti együttérzését kell értékelnünk akkor, amikor az. ő egyéniségétől viszonylag távoleső darabokban vállalta az együtt zenélést Kalmár Gyulával. Az ő világa a poézis, az érzelmek, a finomabb szenvedélyek táján keresendő. Tőle a tragikum átélése, megszólaltatása azzal a hevülettel nem várható, ahogyan ezt zongoristatársa mindhárom darabban tette. A mélyhegedűn játszó Dombóvári Jánossal együtt a Mozart-szimfóniában

remekül kidolgozott részleteket adott Radnóti is, de mintha a mű egésze nem érintette volna meg a szívén. Ez az állításunk áll a hegedű-zongora vonatkozására is, ahol a zongora és a hegedű közötti hangátvételi különbség érezhetővé vált.

Dombóvári János játéka után nyitva marad a kérdés: miért nem vállalkozott már eddig is ilyen szereplésre? A két idősebb pályatárs eredményes és kitartó művészi munkája igazán nemes csábítás erre a feladatra! Játéka, színes zenélése meglepetésként hatott.

Farkas András

Hősök városai, városok hősei

Füzesabonyiak nyerték a megyei döntőt

Mintegy 15 ezer versenyző vesz részt szerte az országban az MSZBT, a SZOT és az Ország-Világ szerkesztősége által meghirdetett Hősök városai, városok hősei elnevezésű vetélkedősorozaton.

Szombaton a petőfibányai művelődési házban 24-en ültek asztalhoz, hogy eldöntsék ki képviselje szűkebb hazánkat az országos középdöntőben. Ez a nyolc csapat 146 brigádból „maradt állva” a döntő idejére. A Gagarin Hőerőmű, Füzesabony és Vidéke Áfész, Mátr raalji Szénbányák Petöfi- bányai Gépüzeme, a Mátra- vidéki Fémművek siroki, illetve füzesabonyi gárdája, a Recski Rézércmű, Mátra- vidéki Hőerőmű, illetve az egri Finomszerei vénygyár

együttesei.

A zsűri tagjai — Pethes

István, az MSZMP gyöngyösi járási bizottságának első titkára, dr. Horváth Tamás, az MSZMP Heves megyei Bizottságának munkatársa és Vető Kálmán, az MSZBT országos titkárságának munkatársa, a vetélkedők „szülőatyja” — már a. verseny megkezdése előtt bizonyították abszolút pártatlanságukat. Az történt ugyanis, hogy a rézércmű csapata nem érkezett meg időben. Természetesen nem a kizárás eszközéhez nyúltak, hanem Pomezsánszki György

— a televízió munkatársa

— rutinos ügyességgel addig tartotta szóval a jelenlevőket, amíg a késlekedők is elfoglalták a helyüket.

Ennyi bevezető után, várakozásteli feszültség közepette indulhatott a játék. A második forduló után a recskiek lettek a főszereplők.

Gasztonyi Éva, Szabó Piroska és Tóth Szabolcs vezettek a küzdelemben a harmadik, negyedik, sőt az utolsó előtti ötödik fordulóban is. Természetesen a többiek sem akartak az élbolytól lemaradni. A színvonalra jellemző, hogy szinte az utolsó pillanatig minden lehetséges volt a helyezéseket illetően. A hajrá azonban a Mátra- vidéki Fémművek füzesabonyi csapatának sikerült a legjobban, így végül is ők lettek az elsők a Rézércmű, illetve a Füzesabony és Vidéke Áfész versenyzői előtt. Mint utóbb kiderült; ezt összeszokottságuknak, gyakorlatuknak köszönhetik, hiszen a Horváth Józsefné Császári Béla, Bánik Eduárd összeállítású csapat már hét éve versenyez együtt a különböző vetélkedőkön.

Végül hátba vágom. Nekiesik a kerítésnek és nevet.

— Tollasodunk, mi? Hát a kerti törpék hol vannak?

Leveszem a barkácssarok- ban álló szekrény tetejéről az üveget, töltök két pohárba. Megisszuk.

— Na, mi van?

S amint néz, eszembe jut az a ködös reggel, amikor eljöttem az átbeszélgetett éjszaka után. Illetve, csak hajnalig beszélgettünk, mert addigra már kiderült, hogy sem ő, sem én nem fogunk engedni. Én mondtam neki, hogy ne használja fel azt a bizonyos ötletet. Végül megígérte, hogy kihagyja. Persze, nem hagyta ki. Az eltelt évek alatt én nem hoztam szóba a dolgot, bár bántott. Szavát adta valamire, és nem tartotta meg.

Most hát néz. A szeme alatt ráncok vannak.

— Veled mi van? — kérdezek vissza.

Végigsimítja homlokát:

— Gondoltam, megnézem már ezt a házat belülről. Ezt is én terveztem.

— Ezt, amiben lakunk? Vagyis... nem hozzánk jöttél?

S amit most mond, arról nem tudom eldönteni, hogy komolyan mondja-e, vagy pedig tréfál. Talán csak azért tűnik komolynak, mert fáradt az arca?

— Ha már úgy is itt vagyok, benézhetek hozzátok

is.

Semmi fintor, ami jelezné, hogy csak viccel.

— Én kertes házban lakom — meséli. — Ez a második házasságom, tudod.

Éppen nem tudom, de ez lehet amolyan töltelékszó is. S úgy beszél a második házasságáról, mintha ismerős volna előttem minden. Egy pillanatra olyan érzésem van, mintha összetévesztene valakivel. Mit sem tudok a feleségéről, s főként azt nem, hogy ismertem-e azelőtt is, tehát együtt járt-e velünk az egyetemre, vagy nem. Engem ez az egy érdekelne. Valami alapvetőt nem közöl tehát, s ahhoz képest úgy ad elő itt sok mindent, mintha közismert volna. Még a nevét sem tudom. Egyelőre nem értem, várom, mire lyukad ki.

— Láttam, amikor ideköltöztetek., mert itt járok el kocsival reggelente, s gondoltam, megnézlek már benneteket. Illetve, hogy megnézünk.

— A feleségeddel?

Számonkérően néz rám,

mintha nem figyeltem volna.

— Természetesen a fiammal.

Nem tudtam, hogy fia van. De hát. .. akkor ez a második házasságából való. Ha magával hozta, hol van?

—• És ő hol van?

— Nem akart lejönni a pincébe. Ott maradt az udvaron, a gyerekek közé ment. Talán hintázik, vagy valakit. .. Bálint hosszan elnéz

az ajtó felé, majd idébb mozdul, és nagyot hallgat. A semmibe néz.

Elkezdem magyarázni, hogy szeretnénk menekülni ebből a városi betontengerből, azért vettük a telket, és azért készül a kerítés. Látszólag figyel. Veteményez- tem, bokrokat irtottam, kiástam a házikó betonalapját. Annát meg a kislányomat majd csak akkor viszem oda, ha már mutat valahogyan.

Felmegyünk a lakásba. Annával, ha látásból is, 1 de ismerték egymást az egyetemi évekből. Ceremóniákus- nak indul az egymás üdvözlése, aztán Anna egyszerűen arcon csókolja és megöleli. Leülteti a szobában. Hát, ha egyszer a barátom? — kérdez rám Anna ' a tekintetével. Hiszen jól van.

Miközben Piroska, a kislányom Bálint hatéves fiával mélységes egyetértésben huzigálja kifelé a tulipánhagymákat a zöld ládi- kóból, a kerti földből, én, mivel sehogy sem akar megindulni a beszélgetés, előveszem azokat a fényképeket, amelyek, még az - építőtáborban készültek, tíz évvel ezelőtt, vagy annál is régebben. Ezek a közös dokumentumok az utolsók, azt hiszem. Annának is itt kell lennie valamelyiken. Bálint Bálint biztosan ,megvárj azon, ahol lapátokkal áilunk, emlékszem.

Tűnődve nézzük egykori Önmagunkat.

(Folytatjuk) >