Népújság, 1980. november (31. évfolyam, 256-280. szám)
1980-11-23 / 275. szám
Ismerősöm szomorú képűéi újságolta legutóbb: — Nem vették föl a gyereket a zeneiskolába, azt mondták, rossz a hallása. — Akkor úgy sem lehetne belőle zeneművész — kezdtem vigasztalni, de ellenkezett: — Hiszen pont azért szeretném külön zenére taníttatni, hogy na művész nem is lesz belőle, legalább tanulja meg érteni, érezni a zenét.. . Ismerősöm története nem egyedülálló. Ezért is látogattunk el a megye több zeneiskolájába kideríteni. vajon mennyire él még a huszonegy néhány éve kitűzött jelszó: Legyen a zene mindenkié! Kinőtte a város a~ 'skolát Az első állomás az egri Állam.' Zeneiskola. Szepesi György igazgató idestova 19 esztendeje kíséri figyelemmel belülről az intézmény sorsát, helyzetét. Egyetlen mondatba bele tudja sűríteni a válasz lényegét. Kinőtte a város az iskolát. Aztán sorjázza is a magyarázó adatokat, — 1962-ben. amikor visz- szakerültem Egerbe tanítani. 350—400 növendék járhatott körülbelül ide. de akkor még jóval kevesebb volt a lakosság. Az eltelt húsz év után csak 150-nel több tanulót tudunk fogadni, a megyeszékhely növekedéséhez viszonyítva pedig legalább hétszáz diákunk kellene, hogy legyen. Igen ám. de hogyan? A tények valóban magukért beszélnek. Az iskola épülete, az egykori Pana- koszta-ház, az eltelt két évtized alatt csak úgy bővült, hogy a nagy helyiségeket ra- bicf alakkal kisebbekre osztották. Az így létrejött 15 kisebb tanterem ma már is*9 /mét kevés. Arról nem is beszélve, hogy a hangszigetelésük korántsem megoldott. '^Második esztendeje, hogy a pedagógusok a házon kívül is oktatnak. Ennek megvannak a maga előnyei. Igen jó kapcsolat alakult ki az 1-es, a 2-es, a 6-os iskolával, a Megyei Művelődési Központtal. s nem elhanyagolható, hogy a gyerekeknek ritkábban kell a város széléről bejárniuk. Hátrányos viszont, hogy a kijárás jelentős többletet ró az amúgy is túlterhelt tanárokra. Pedig a zeneiskola dolgozóinak nemcsak az egri növendékekkel kell törődniük. Ök felügyelik a járásban működő munka- közösségeket is. Rendszeresen látogatják Recsket, Eger- csehit, Pétervásárát, Nagy- visnyót, Noszvajt. —A zeneiskolák feladata kettős — magyarázza. — Egyrészt fel kellene kutatnunk a zenei pályára alkalmas diákokat és föl kellene készítenünk őket a továbbtanulásra, másrészt általános zenei műveltséget kell hogy adjunk — a muzsikát megszerettetve, megértetve — a többieknek. Ez utóbbi az úgynevezett A-tagozat. Idejár a tanulók túlnyomó része. Az emeltebb szintű B- tagozatra mindössze huszonötén. harmincán. Az elutasítottak száma évről évre 6'0— 80 gyerek. Fölvételükről egyelőre szó sem lehet, hiszen a meglevő létszám ellátásához is azonnal kellene legalább három új pedagógus, jóval több tanterem és akkor még a költséges hangszerekről — melyeket 1980. november 23., vasárnap gyakorolni, főképp a fizikai dolgozók gyermekeinek adunk —. még nem is beszéltem. Egy hangverseny- zongora kellene A gondoknak egy másik csoportja hangsúlyosabb Füzesabonyban. Mint Gáspár Margit, az igazgató elmondja, egy esztendeje annak, hogy krónikus tanterem- hiányuk megoldódott. A korábbi életveszélyes épületből ugyanis újba költözhetett a 179 diákkal foglalkozó iskola. Igaz, az alagsori szobák így is vizesek, de ígéretet kaptak arra, hogy az udvaron új szárnyat építenek. — Nálunk pillanatnyilag a növendékek létszámához képest elegendő a tanári állások száma is. Igaz, sajnos egyet nem tudunk betölteni. Épp az itteni legnépszerűbb hangszerhez, a zongora tanításához hiányzik még egy szakember — egészíti ki a föntebb elmondottakat. — Ezt a nehézséget azonban túlórákkal sikerül áthidalni. Nagyobb bajunk, hogy a járásban meglevő zeneoktatási „tevékenységre” nem tudunk kellőképpen ügyelni. A zeneiskolánk körzete igen nagy, 17 község tartozik hozzánk. A túljelentkezés ennek ellenére nem jelentős, legfeljebb három gyereket kell évente elutasítanunk. A többiek ugyanis eleve helybéli — nem szakember — oktatókhoz fordulnak. — Voltaképpen ez érthető is, hiszen az egészen kis gyerekeket nem túl megnyugtató a távolabbi helységekből beutaztatni... — Mi is így véljük. S talán nem is jelentene számukra nagy hátrányt, ha helyben kezdenek, s később iratkoznak át zeneiskolába. Ehhez azonban az kellene, hogy a nevelők — legtöbbször énektanárok — rendszeresen meghívnának bennünket szakmai konzultációra, avagy az év végi vizsgákra. Sajnos, nem így történik. Most is csak hallomásból tudjuk, hogy talán van oktatás Poroszlón, Kál- ban és Sarudon is. A beszélgetés újabb irányba kanyarodik akkor, amikor arról érdeklődöm, hogyan fonódik össze az iskola és a község zenei élete. — Az a szerencsénk, hogy nagyon jó a kapcsolatunk a helyi művelődési központtal. Ez azért fontos, mert jelenleg nincs a községben egyetlen hangversenyzongora sem, így az Országos Filharmónia nem vállalja itt a korábbi koncerteket. Diákjaink fon( tos továbbképzési lehetőségtől esnének el, ha a kultúr- ház a maga eszközeivel nem segítene. így például három zenei előadást szerveztek tavaly is, igaz, jóval drágábban, mintha a Filharmónia jött volna. Mi a magunk módján viszonozzuk. Föllépünk társadalmi ünnepségeken. rendezvényeken, fúvós- zenekarunk koncerteket ad. Mindez persze nem pótolhatja a hangversenyzongora adta lehetőségeket. Fél esztendeje. hogy beadtuk kérvényünket a minisztériumba, talán lesz valami eredménye is... Fiókiskola — és zenetagozat Hevesen többé-kevésbé megismétlődnek az egri mondatok. Szabó Tivadarné igazgató szintén úgy tudja, hogy az általa vezetett iskolának van a megyében a legrosszabb épülete. .. Ök is ..külsőznek”. igaz, Hevesen ez nem akkora feladat, mint Egerben, hiszen kisebbek a távolságok. Na meg, megfelelő nagyságú a tanári kar is. — Ahhoz persze mór nem elegendő a létszámunk — ■ igazít ki a tanárnő, hogy a községekbe kijárhassunk. — Pedig jól látjuk, milyen sok a problémájuk a bejáróknak. Nekünk mintegy hatvan „vidéki” gyerekünk van. Tarna- mérán és Erdőtelken igény lenne arra. hogy úgynevezett fiókiskolát szervezzünk. Rajiunk ez nem is múlna, csak a státuszbövítésen. Megismétlem itt is a korábbi kérdést: van-e mód arra, hogy ne csak kifogástalan hallású, ne csak vitathatatlanul tehetséges, ámde a zenével mindössze barátkozni kívánó gyerekekkel is foglalkozhassanak. — Álom — mosolyodik el —, hiszen a jövő évtől bevezetik azt az új tantervet, amely a művészpályára jelentkezőknek magasabb óraszámot biztosít. Mi ezt, akárcsak több más iskola, a helyiség és a relatív pedagógushiány miatt legföljebb létszámcsökkentéssel tudjuk véghezvinni. Talán az érdeklődők próbálkozzanak a zenetagozatos általános iskolákban. .. Igaz, ott nincs hangszeres képzés... ★ E köi'út végén újra fölidéződnek Szepesi György szavai, aki arról is beszélt, milyen kár, hogy a korábbi évekhez képest a középiskolák még arra sem alkalmasak, hogy az általános iskolában megszerzett zenei tudást szinten tartsák. És aki arról is beszélt, hogy egy zeneiskolának milyen kultúrpolitikai missziója van környezetében. Meg arról, hogy a nehézségek ellenére is mind több hangversenyt, hangszeres bemutatót, ismeretterjesztő előadást kellene szervezni. .. De fölmerül bennem rögtön a kérdés is. Néhány év múlva lesz-e, aki meghallgatja, érti őket... Németi Zsuzsa Sétálók belvárosa Hangulatos utcaképek, a modern és régi épületek harmóniája fogadja a járókelőket Eger belvárosában. Egymás után nyílnak meg az eddig lezárt udvarok. (Fotó: Szántó György) Cigány népdalok Erdélyből — Részlet a Gyilkosok-ból — Zenei közművelődés — Bethlen, a nagy fejedelem — A kápolnai csata hős amazonja — A Nógrád megyei palócok szólásai Megjelent a Hevesi Szemle legújabb száma Tartalmas, változatos írásokat kínál az olvasóknak a Hevesi Szemle legújabb száma. Farkas András a VII. ak- varellbiennálé tapasztalatait összegzi. A zene iránt érdeklődőknek Mészáros György szolgál újdonsággal, amikor Varga György adatközlésében erdélyi cigánynépdalok szövegét rögzíti. Az Agria ’80 egyik bemutatója volt Száraz György Gyilkosok című drámája. A folyóirat ebből a Semmelweisnek emléket állító műből közöl egy részletet. Az el nem kötelezettség témakörét taglalja Sziopisz Petrosz. Megyénk zenei közművelődéséről, a községi művelődési otthonok ilyen irányú tevékenységéről készít mérleget Rózsa László tanulmánya. Kálmán Béla írása a múltba kalauzol, s az 1684-es egri és hatvani eseményeket idézi fel. Az idén ünnepeljük Bethlen Gábor születésének 400. évfordulóját. Az európai szinten is kiváló politikus és államférfi. a neves erdélyi fejedelem portréját egészíti ki érdekes adalékokkal Sereg József. Az 1848—49-es forradalommal és szabadságharccal két anyag foglalkozik. Lebs- tück Mária nevét igen sokan ismerik, hiszen honvéd huszárfőhadnagyként a férfiakat is túlszárnyaló bátorsággal küzdött a magyar szabadságért. A hős amazon többek között a kápolnai csatában is részt vett. Énnek körülményeit eleveníti fel Kálmán Gyula. Pásztor Emil az 1849. április 14-i Habs- burg-trónf osztás pillanatától egészen a cári beavatkozásig ismerteti a legfontosabb történelmi eseményeket — A Volga nyolcadik csodájáról, a Csebokszáriban épülő monumentális vízi erőműről tudósít Gyurkó Géza. Az érdek, az irányítás és a szocializmus sajátos ősz- szefüggéseit villantja fel Hra- becz József. — A Bécsben született Bíró Lajos gyermekéveit Hevesen töltötte. A kiváló író novelláit értékeli Cs. Varga István. Gaál György sok tanáccsal segítette Kisfaludy Károlyt. A maga korában közismert alkotó Egerhez is kötődött. Öt mutatja be Lőkös István. Bakos József a Nógrád me-*1 gyei palócság szólásainak világába kalauzolja a nyelvészeti érdekességek kedvelőit. A recenziókat Szecskó Károly, Berta Csilla. Lisztóczky László és Zahemszky László írták. A grafikákat Gresko- vits László és Bolyki István készítették. rv>t!.., <• DÉKÁNT KÁLMÁN: HU (Befejező rész) — Elég az akadékoskodásból, ostoba! — Svegál a vállára rántotta a puskaszíjat. — A vezetőség dolga megítélni, mi helyes, mi nem ... Reggel jelentkezel az irodában! — Hátat fordított, és a sötétben várakozó vendégekhez lépett. — Sose sajnálja, Nikolics elvtárs. Ez csak egy silány suta. Van itt különb pecsenye is. Egy koronás gím, a vadállomány dísze. Simon füle zúgott, a tompa zsibbadságon át még hallotta a távolodók beszélgetését. — Biztos, hogy hallgatni fog, Svegál elvtárs? Nagyon kellemetlen lenne. — Tessék csak rám bízni. Majd reggel beszélek a fejével. Találunk még olyat, aki engedelmeskedik. Simon fáradt, öreges mozdulattal a nyakába akasztotta a fegyvert, és a bokorhoz ment. Újra megvizsgálta az őz sebét. A golyó a tomporába fúródott, az ilyen lövést az állat kiheverheti. Otthon majd fertőtleníti a sebet. Nyögve, szuszogva föl- nyalábolta az áléit állatot, s megindult terhével a csúszós ösvényen lefelé. Egv farakásnál kifulladva letette, és maga is mellé rogyott. Fürge, lopakodó léptekkel két suhanc bukkant elő a rönkprizmák közül. — Na, né, Simon bátyám — habogott vigyori pofával a magasabbik, amikor meglátta. és a háta mögé rejtette a nyulat. A másik meg csak tátogott, hangtalanul nagyokat nyelt. ROK Simon elgondolkozva nézte a kis vadorzókat. Ezeknek sose lesz vadászsapkájuk, legföljebb csak hurokcsapdával nyúlászhatnak a tilosban. A legrosszabbkor jött ez a tettenérés. A lehető legrosszabbkor. — Hová azzal a nyúllal? — mordult rájuk bosszúsan. — Hát, hát csak itt találtuk, Simon bátyám. Ő.., ő ... beszorult szegényke a farakásba. — Hm. Szóval beszorult. — I-igenis, beszorult. Akárcsak itt ez a suta — tette hozzá sunyi képpel a nyúltolvaj. — Az is csak beszorult. — Ez a suta? Mit tudsz te ahhoz! — Hallottuk ám a lövést! — Eh, mit tudjátok, ki lőtt! — Simon mély szussza- nással legyintett. — Na, lóduljatok innét. A nyúltolvajok elinaltak, meglepetésükben a köszönetről is megfeledkeztek. Simon az elcsendesült őzsutához lépett, de ahogy lehajolt, hogy újra a nyakába emelje, nem hallotta a lélegzését. Kiszenvedett. Tüzes lobbanás csapott a szemébe, szinte megvakította a harag. — Megálljatok, bitangok! — rázta az öklét fölfelé. — Megálljatok. Ezt még mégis eserülitek! Koronás vadra fűlik a fogatok? Koronásra?... Fújtatva törtetett a sűrű mélyébe. Tudta, merre tanyázik a gím. minden jéles állatról tudta. Előbb megleli, mint Svegál Anti a fontos vendégeivel. Később lassított, lopakodva közelítette meg a helyet. Még idejében fölfogta a fölriadó vad neszezését. Simon hallása az állatokéval vetekedett a hosszú erdei elzártságban. Hol talál ilyet Svegál Anti? Vagy neki az mindegy? Csak hajlongani tudjon. A birtokának tekinti az erdőt. Pedig nem volt mindig ilyen. Megrázta a fejét. Nem kell a borod, Anti — mondta magában. — Lesz, ami lesz. Egy duplatörzsű fa mögé húzódva várta a gím föl- bukkanását, vállhoz emelt puskával. Először az agancsait pillantotta meg, az ágairól fölismerte a pompás állatot. Tétovázás nélkül célzott ás lőtt. Az erdő furcsán megbillent, a fák megdőltek körülötte. ahogy ott állt leeresztett fegyverrel a hörgő test fölött. A súlyos fejet föltámasztotta a terebélyes aganeskorona. Elferdült nyakkal rángatózott az avaron a királyi gím. — Nem, nem. nem! — hajtogatta fönnhangon Simon a bosszú szavait, s remegő kézzel födte be galy- lyakkal a tetemet. Előlük. Svegálék elől rejtette el. — Holtában se jut a kezetekre... Holtában se. Savós nyál szivárgott a szájpadlásán, a gyomra émelygett. Ki vánszorgott horhos széléhez. Megtörölte a kezét, cigarettát 'sodort a kopottas dózniból. A szürkületben lassan oszladozott a cigarettafüst. Nézte a kékesszürke gomolya- got. ráfújt, és a füst elnyúlt, szétfoszlott. Kis vadorzók — tűnődött el. Mért hagyta futni a kis vadorzókat? Már csak fölöttük van hatalma egy vadőrnek ... Még egy utolsót szippantott, aztán a cigarettavéget tócsába dobta. Sisteregve aludt ki a parazsa. A parányi víztükröt nézte, A papír elázott, szétterült, dohányszálak úszkáltak a pocsolyában. Elerőtlenedve tért rá a hazafelé vezető ösvényre. Már jócskán maga mögött hagyta a horhost, amikor megbotlott, és a földre zuhant. Megpróbált föltápász- kodni. de a lába minduntalan visszarántotta. Ekkor vette észre, hogy hurokba szorult. Furcsa döbbenettel meredt a drótra. Újabb alattomos, orozó csapda, amiről eddig nem tudott. Ez most őt fogta meg. Hát mennyi van még belőle egy ilyen erdő" ben?
