Népújság, 1980. november (31. évfolyam, 256-280. szám)
1980-11-20 / 272. szám
2. Látkép a lakásgazdálkodásróI A hazai lakáspolitika kiinduló tétele a 40-es évek végén így hangzott: a lakás nem áru. tehát a lakásépítés és -elosztás nem lehet a jövedelemszerzés forrása. Ennek megfelelően a városi lakásállomány nagy része állami tulajdonba ' került, s az állam monopóliuma lett a többlakásos városi házak építése, illetve a lakások elosztása. Az elhatározás problematikus következményekkel járt: az állam magára vállalta az emberek lakásszükségletének kielégítését, a meglevő lakásállomány kezelését, s egyben magára zúdította a társadalom felgyülemlett lakásigényét. S mivel a lakásállomány adott volt, az igényeket két mód'on próbálták kielégíteni: a lakások megosztásával '(társbérletek), illetve újraelosztásával (az ..elit” lakások és lakónegyedek lakóinak kicserélése). Mindez még átmeneti megoldást sem jelenthetett, ezért már az 50-es évek közepére általános elvként fogadták el, hogy a lakáshelyzetből adódó társadalmi egyenlőtlenségeket csak nagy meny- nyiségű új lakás felépítésével, illetve a múltból örökölt; az átlagosnál lényegesen rosszabb minőségű lakások lebontásával lehet megszüntetni. Megindult a lakásépítés máig is tartó fellendülése, s most már csak az a kérdés, hogy a lakások gyarapodása és minőségi differenciálódása hogyan befolyásolja a társadalom Különböző rétegeinek helyzetét: szűkí- ti-e, vagy éppen tovább tágítja a szélső rétegek között kialakult egyenlőtlensegek ollóját? A vizsgálódás kiinduló pontja, hogy a lakásgazdálkodás rendszere csak akkor nevezhető egészségesnek, ha a társadalom valamennyi csoportjának javul a lakáshelyzete. „A lakás nem áru, hanem — a gazdasági növekedés arányában adható — természetbeni, szociális juttatás” — alapelvű hazai modell képtelen volt eleget tenni ennek a követelménynek. Nyilvánvalóan megdőlt az a korábban kézenfekvőnek látszó elmélet is, hogy a nagyüzemi forma — mint a gazdálkodás minden fontosabb szektorában —, a lakásépítésben is egyeduralkodó lesz. Erőteljesen növekedett a magánerőből — állami támogatással. vagy anélkül — történő építkezések részaránya. miközben az állami lakásépítés, a nagyüzemi technológia, a házgyárak megjelenése ellenére yálto- zatlan. illetve a lakásépítés egészén belül csökkeni} tendenciájú. Mindezek konzekvenciájaként a korábban kialakult lakáspolitikai rendszerben fontos változások történtek. Ma lényegében három lakás- típúsról beszélhetünk: állami bérlakásról, amely kizárólag állami erőből épül, s megszerzése — eltekintve a lakás-használatbavételi díjtól — ingyenes. Szövetkezeti — újabb elnevezéssel tanácsi értékesítésű — öröklakásról, értékének jelentős részét az állam adja szubvencióként, a fennmaradó ár pedig rendkívül kedvező,, hosz- szú lejáratú hitel formájában törleszthető. S végül a különböző magánerős építkezésekről, amelyek költségét teljes egészében az építő fedezi egy összegben, vagy korlátozott bankhitel segítségével. Újabban elterjedt a vállalati támogatással történő lakásépítkezés is, így á finanszírozó alanyok száma négyre bővült: állam, bank, vállalat, egyén. Magatói értetődik, hogy a felsorolt alapformák közül legkedvezőbb, anyagilag is legelőnyösebb az állami bérlakás. Aki részlegesen ingyen lakást kap, annak néhány évig, aki viszont magánerőből épít, vagy vásárol, annak sok-sok évig minden erőfeszítését, megtakarítását felemészti a lakáshoz jutás puszta ténye. Izgalmas kérdés — s erre a különböző település-szociológiai vizsgálatok próbáltak választ adni —, hogy e privilégium e fokozatai erősítik-e, vagy gyengítik a különböző társadalmi rétegek egyenlőtlenségét? E vizsgálatok első lényeges kérdése: milyen a hatósági, illetve a piaci modell körébe tartozó lakásokban élők — bérlők és tulajdonosok — társadalmi összetétele? S az első szembeötlő tény, hogy a vezetőállásúak és a beosztott értelmiségiek fele az állam túla.idonaban es gondozásában levő bérlakásokban lakik. Lefelé haladva a foglalkozások hierarchiájában, az állami lakások bérlőinek aránya egyre csökken. Kezdetben volt a „szükséglet” elmélete, de az elosztás pártatlansága a lakásra váró százezrek sorba állításával nehezen képzelhető el. Az otthonnélkülieknek, az albérlőknek és a társbérlőknek, az üzlethelyiségekben vagy a szoba-konyhákban szorongóknak most kell a lakás. nem pedig 10—lő év múlva. A szükséglet mellett aztán megjelent a másik feltétel: az érdem. „Adjunk elsősorban azoknak, akik az átlagosnál többet tesznek a társadalomért, tehát jobban megérdemlik és feltehetően jobban megbecsülik az új lakást,.” íkv történhetett, hogy az olcsó, vagy éppen ingyenes állami bérlakásokhoz — az érdem elve alapján — nagyobb eséllyel és nagyobb számban jutottak az anyagilag is jobban megbecsült csoportok tagjai. Néhány nagyüzemünk által szervezett lakásakcióról készített vizsgálatból (Garzó Lilla és Ladányi János munkája) kiderült, hogy e lakásakciókból gyakorlatilag kiszorultak a segéd- és betanított munkások, mert az ..induló” összeget nem tudták megfizetni. Ugyanakkor ők azok, akik apránként, évekig tartó kétkezi munkával építik a családi házakat, birkózva az anyagbeszerzés gondjaival, bolyongva az építésügyi bürokrácia útvesztőiben. S persze ez esetben is érvényes a megállapítás: ha a vállalat , rászánja magát a lakásépítkezés támogatására, akkor a kedvezményeket elsősorban a számára fontos emebreknek adja. Hangsúlyoznunk kell, hogy amíg a hatósági lakáselosztás egyenlősítésre törekvő rendszere a felszabadulás előtti társadalomból örökölt egyenlőtlenségek ellen harcolt, valóban elérte, hogy egyes társadalmi rétegek lakáshelyzete közötti különbség már az ötvenes évek elejeit is - lényegesen kisebb volt. mint mondjuk a harmincas években. A szocialista társadalom fejlődésével azonban elkerülhetetlenül érvényesülni kezdtek a munkamegosztás adott fokából szükségszerűen következő különbségek, és ezek a lakások elosztásában is kifejezésre jutottak. Minden olyan intézkedés. amely rendszer adminisztratív' úton való tökéletesítését célozta, kudarcra volt ítélve, mert megoldhatatlan feladatra vállalkozott. Mindennek konzekvenciájaként pedig — a korábbi „mindenkinek ingyen lakást” elmélet helyett — lassan kirajzolódott a következetesebb, a szociálpolitikai megfontolásokra is figyelő, de valamelyest a piaci viszonyokkal is számoló elosztási rendszer. V értés Csaba (Következik: 3. Társadalmi mobilitás — lakásmobilitás) S~\ r baztisztítók A Dél-alföldi Kőolaj- és Földgáztermelő Vállalat algyői gázüzemében a kitermelt gázt ipari és háztartási felhasználásra teszik alkalmassá. Képünkön: a tisztító- tartályok, (MTI fotó — Feher József felv. — KS) Mert számolni kellett a tsz-ben Ha most valaki azt kérdi: mi van abban különös, hogy a tsz-ben számolni kellett, újabb kérdésekkel válaszolhatunk: mit számoltak azelőtt, mit számolgatnak most? Gondoljuk el, milyen szé-. pen hangzott a zárszámadó közgyűlésén, hogy a közös gazdaság búzából, szőlőből, miegyébből ennyivel és eny- nyivel haladta meg az országos átlagot. A szorgos gazdákat mintha hájjal ke- negették volna. Némelyikük ki is húzta magát. Utóvégre... ! Azt senki sem firtatta, mibe került mindez a közgyűlés résztvevőinek, mennyit vitt el a jövedelmükből a plusz. Akkoriban mindenki az átlagok bűvöletében élt. Előbb a körülmények Mióta mondjuk: mindig a konkrét helyzet konkrét elemzéséből kell kiindulnunk. Mégis... ! Most azt tették a gyöngyösi Mátra Kincse Tsz-ben, Szolgálatkész szolgáltatók Hasznos ötlet, mindenki jól járhat vele. legalábbis a lakástulajdonosok, a bérlők biztosan. Bizonyítja a jó szán- ' dekot s bar tudjuk, önmagában ez nem sok, de kezdet- \ nek biztató.. Másodszor ültek össze a napokban az egri városi tanács műszaki osztályan azok a vezetők, akiknek vállalata, szövetkezete, üzemegysége a szolgáltatásokért felelős a < megyeszékhelyen. A tanács kezdeményezése volt. hogy — tekintettel a: igényekre, lakossági észrevételekre együttműködés alakuljon ki a szolgáltató cégek között, s, gyors munkára, akár éjszaka, vagy ünnepnapokon is; igénybe lehessen venni a szakembereket. Egyszóval ha : kilyukad a radiátor, s a víz elöntéssel fenyeget, vagy el- í dugul a lefolyó, legyen, aki meghallgatja a bejelentést\ munkaidő után is. S persze nemcsak meghallgatja... ■Az életveszélyt elhárítani, vagy gyors munkával meg- < előzni nagyobb karok keletkezései természetes feladata a ( gázt. o: aramat szolgáltató vállalatnak s a vízmüveknek. < Kialakult a szervezetük, jó a felszereltségük, s általában ', gyorsan reagálnak is a hibabejelentésekre. A csőtörést ; azonban a vízmüvek például csak a hálózatban, a fogyasztó mérőórájáig ja fit ja. Az éjjel-nappali ügyelet az] ÉMÁSZ. Ti ÍJ AZ üzemeinek s a mélyépítő, városgondozási üzemnél is a közterületekre vonatkozik. Ha a lakást.', a lakókat veszélyezteti a kar. elzárjak a csapokat, kap- < csolókat. Mást nem tesznek, nem tehetnek. S Az állami lakások bérlői az ingatlankezelőhöz fordul-j hátnál;, magánlakásoknál gyorsjavításokat az UN1SZERV j Ipari Szövetkezet lakásszervizüzeme vállal. De nem éjszaka, s nem ünnepnapokon. i Mindenki tudja, aki már tapasztalta, az egyrkét na- pos várakozás is nagyon bosszantó lehet, ha a szőnyegre < folyik■ a víz, elromlik a villanyA megbeszélésen kidé-! rillt, hogy a szolgáltatók közösen változtathatnak ezen aj helyzeten. A tanács ösztönzése gyorsan hatott, ez bizo-( nyitja a jó szándékot. A gazdasági érdekek ugyan nem ? éppen gyorsítják az együttműködést, de néhány nap \ múlva már valószínűleg megegyezik szövetkezet és vállalat a szolgáltatások megosztásában, kiterjesztésében. Elismerésre méltó vállalkozás — figyelemmel kísér- S jük, és szeretnénk mielőbb beszámolni az eredményeiről < is. (hekeli) ' l hogy „felmérték” gazdasági környezetüket. Kezdték a földdel. Megvallatták: mire képes — általában is, a ha- tárrészeket illetően is. Ebből kiderült, mit érdemes vetni, ültetni, illetve: milyen gazdálkodási módszerekkel tudnak olyan hozamokat elérni, amik a legoptimálisabb nyereséget adhatják. Eljutottak a sertéstelephez is a számbavétel során. Volt gondjuk éppen elég ezzel a teleppel, annak ellenére, hogy a markaziakkal együtt, közösen építették meg, majd működtették, mert a tervezett évi tízezer sertés sehogy sem . akart kikerülni a telepről. A közös vállalat mintha jobban „döcögött” volna éppen attól, hogy két tsz is gazdaként figyelt rá. Valamit kellett kezdeni ezzel a teleppel is ahhoz, hogy kimásszon a kátyúból. Keresték a legjobb megoldást, éppen a tények konkrét elemzése alapján. Jónak látszott Amikor a sertéstelep elkészült, mindenki tudta, hogy onnan jelentős mennyiségű hígtrágya kerül ki. Ezzel valamit kezdeni kellett. Jött az ötlet: nyárfást kell telepíteni a sertésistállók . közelébe, hogy a hígtrágyát oda vezethessék és ezzel a több mint harminchektárnyi területű „erdőt” gyorsabb növekedésre serkentsék. Nagyon ésszerűnek tetszett a terv. Majd jött a yalóság, és kénytelenek voltak belátni, hogy nemcsak a jóból árt meg a sok — ebben az esetben is —, hanem a nagy mennyiségű szerves anyag olyan elemeket is tartalmaz, amik nem tesznek jót a talajnak. Egyszerűen — fertőzik. De hát mi legyen a hígtrágyával? Azt mindenki . tudta, hogy olyan érték, amit csak úgy veszendőbe menni nem tűrhetnek el. Milyen módszerrel lehet megmenteni ezt az értéket? A választ nem tudták egyik napról a másikra megadni erre a kérdésre. Még exportra is jut Sikerült. A recept a következő: végy a petőfibányai . meddőhányóból megfelelő mennyiséget, ezt adagold a hígtrágyához, tégy hozzá még egy kis mészkőport. és máris olyan anyagot kapsz, ami a termőtalaj táperejének visz- szapótlására alkalmas. Ennél a pontnál kezdtek el ismét számolni. Az eredmény: az új anyag révén évente 15—20 százalékos termésnövekedést lehet elérni. A termelési költségeket is lehet csökkenteni mintegy öt százalékkal, hiszen műtrágyát helyettesíthetnek az új anyaggal. A „kotyvásztás” során már olyan tiszta vizet csurgatnak ki, ami alkalmas az öntözésre is. Évente 30—40 ezer tonna hasznosítható anyagot állítanak elő, amiből saját földeji- ken ötezer tonnát használnak tel. Ha a környező gazdaságok szükségletét is kielégítik, még ipindig marad a raktáron eladható készlet. És az export? 1 Már érdeklődnek az új anyag iránt, amiből jelentős mennyiséget lehet eladni nyugati valutáért, a felmérések szerint. így cseréltek „gondot” a gyöngyösi tsz-ben — a számítások segítségével. De még nincs vége az ügynek. Veszteségből nyereség Tetszett, nem tetszett: évente mintegy ezer mázsa az a húsmennyiség, amit nem tudnak hasznosítani, mert emberi fogyasztásra nem alkalmas. A bevétel alakulásában ez a körülmény mintegy hárommilliós kiesést hozott. Nem csekély összegecs- két. Mit kezdhetnének ezzel a rengeteg hulladékkal? Ha volna olyan gazdasági ágazat... Miért ne lenne? A nutria — mondták. A hús mellé még jelentős mennyiségű vízre és hőre van szüksége ennek az állatnak. De hát ott van a víztároló egy karnyújtásnyira a teleptől, a meleget pedig a kukoricaszárból, a venyigéből, szalmából lehet kicsiholni és a kazánok felfűtéséhez még az olajat is megspórolhatják. Sőt: az így nyert hőt a terményszárításhoz is fel lehet használni. Mindez olyan egyszerű, olyan magától értetődő, hogy az emberben önkéntelenül is felmerül a kérdés: miért nem jöttek rá erre már korábban is? Hogy miért? Mert eddig nem nagyon kellett számolgatni. elég volt csak a termésátlagok statisztikájával törődni. Az hozta az elismerést, ha vitte is a forintok egy részét. Furcsa ez a világ — nem enged pihenést. A tegnapi eredményekből ma már nem lehet megélni. Mindig ki kell valami újat találni ahhoz, hogy a borítékba rakott forintok száma legalább ne csökkenjen. De hát — ki csodálkozik ezen manapság? G. Molnár Ferenc Mmisüiífá 1980. november 29., csütörtofe
