Népújság, 1980. október (31. évfolyam, 230-255. szám)

1980-10-08 / 236. szám

Nem elég nyitott kapu Az egri vármúzeum és szűkebb hazánk A statisztikai mutatók —, ha csak felszínesen nézzük őket — igen kedvezőek, hi­szen legalább félmillió em­ber látogat el esztendőnként az egri Dobó István Vár­múzeumba. Az is igaz vi­szont, hogy ezek többsége hazai és külföldi turista, s köztük meglehetősen kevés a Heves megyei és a me­gyeszékhelyen élő. Ez amiatt is furcsa, mert léte­zik egy közművelődési osz­tály — korábban csoport néven tevékenykedett —, amelynek alapvető célja az volt — e feladatköre ma sem módosult —, hogy fel­keltse az érdeklődést, s a lakosság minden rétegét a múlt hagyatékának megbe­csülésére nevelje. A koráb­bi próbálkozások nem jár­tak sikerrel, évekkel ezelőtt kifogásoltuk is az egy hely­ben toporgást. A legutóbb arra voltunk kíváncsiak, hogy változott-e a helyzet, egészséges együttműködés formálódott-e az általános, a középiskolai diákokkal, a tanárjelöltekkel, a kétkezi munkásokkal, a fiatalabbak- kal és az idősebbekkel egy­aránt. Nyílt számvetés Dr. Bodó Sándor igazga­tó megérti aggályainkat, s megnyerő módon őszinte, kritikus hangvételű számve­téssel kezdi. — Elöljáróban —, nem mentegetődzésként — hadd említsem meg azt, hogy a mi gondjaink országos tü­netek is, azaz a bajok oka mindenütt ugyanaz. El kell ismernünk, hogy az ifjúság széles rétegeit még mindig nem nyertük meg. A kapu­kat szélesre tárjuk ugyan — változatos kiállításokat, ren­dezvényeket ajánlunk szá­mukra —, ők azonban egy­általán nem tülekednek azért, hogy bejussanak hoz­zánk. Igaz, a várbaráti' kör tagjainak — papírforma szerint kétezren vannak — legtöbbje tanuló, de hát ez egyáltalán nem jelent aktív kíváncsiságot, cselekvő rész­vételt. A szervezet által meghirdetett programok­ra csak a hatvanon inne- niek, s jóval túliak jönnek el. Nincsenek ott a tizen­évesek — ők csak a tagdí­jat fizetik, mert azt neve­lőik beszedik tőlük —, s hiányzik a húsz-, a 'har­minc-, a negyvenéves kor­osztály. Ennek legvalószí­nűbb magyarázata — épp a napokban beszéltünk erről az egri városi pártbizottság vezetőivel — az, hogy az ifjak nem kötődnek annyi szállal ehhez a történelmi nevezetességhez, mint nap­jaink öregjei, akiknek so­raiból jó néhányan részt kér­tek és kaptak — afféle tár­sadalmi munkaként — a vár feltárásából. Az első lépések Az mindenképpen meg­nyugtató, hogy nem elég­szenek meg a panaszokkal, a cseppet sem szívderítő helyzetelemzéssel, hanem módszeresen keresik a ki­utat. Erre utal Halmai István, a közművelődési osztály új yezetője is. — A régebbi kínálatot akarjuk tartalmasabbá ten­ni. s bővíteni. A vállalatok­kal és az oktatási intézmé­nyekkel már jó néhány szo­cialista szerződést megkötöt­tek régebben. Vonatkozik ez a Finomszerelvénygyár- ra, a Dohánygyárra, a recs­ki ércbányaüzemre, a Gép- és Műszeripari Szakközépis­kola Kollégiumára, a 212. számú Ipari Szakmunkás- képző Intézetre, az Alpári Gyula Közgazdasági Szak- középiskolára. Ezek azon­ban kevésbé töltődtek meg élettel, s az együttműködés sokszor formálissá vált. Ki­vételt sajnos csak a Do­hánygyár képzett. Nos, eze­ket az egyezségeket megerő­sítjük, s valóban gyümöl­csözőbbé alakítjuk. E gondolatkörhöz fűz megjegyzéseket az igazgató: — Ezekre a helyekre sű­rűbben juttatunk el kihe­lyezett kiállításokat. Arra törekszünk, hogy felmérjük az igényeket, s ezekhez mérten állítjuk össze azt az ajánlatot, amely a szocia­lista brigádok kulturális vállalásainak minél mara­déktalanabb teljesítését szol­gálja. Tévedés ne essék: egyáltalán nem általánossá­gokra hivatkozunk, ezt az­zal is igazolhatom, hogy már az idei múzeumi és műemléki hónap folyamán kirukkoltunk ötleteinkkel. Hadd említsek erre néhány példát! Két szabad szom­baton szakmuzeológusaink vállalták azt, hogy az ér­deklődő dolgozókat és KISZ- eseket ingyenesen kalauzol­ják, s megismertetnek velük minden várbeli nevezetessé­get. Jelentkezők bőven akadtak, épp ezért, ha be­válik ez a kezdeményezés, akkor később is élünk ezzel a lehetőséggel. Az elődeink által szervezett évenkénti vetélkedők hagyományos­sá váltak. Ezt az örökséget úgy visszük tovább, hogy szélesítjük a kört, vagyis beiktatjuk a helyi versengé­seket, elődöntőket is. Így jóval többen kapcsolódnak be a mozgalomba, s a szín­vonal is emelkedik, ugyan­is csak a legjobbak juthat­nak majd tovább. gesz szakkör, s az is tény, hogy a nyarankénti ásatá­sokban olykor a fantáziadú- sabb iskolások is segédkez­nek. Ez azonban minden­nek nevezhető, csak nem elégnek. Azt szeretnénk, ha a nálunk gonddal össze­gyűjtött és bemutatott ér­tékek valóban közkinccsé válnának. Erre nagyszerű lehetőséget nyújtanának a körünkben tartott rendha­gyó órák. Ilyen ügyben ed­dig nem kopogtattak a pe­dagógusok, s most és a jö­vőben viszont mi keressük meg őket, s felhívjuk a fi­gyelmüket arra, hogy vétek lenne elszalasztani az ilyen alkalmakat. Az is biztató­nak tűnik, hogy a várbará­ti kör állandó klubot nyit a Szilágyi Erzsébet Gimná­ziumban. Tárgyalunk — remélem meg is egyezünk — a Kereskedelmi Szak­munkásképző intézettel, és Szakközépiskolával, ide kőtárunk anyagának egy ré­szét óhajtanánk elhelyezni, elősegítve ezzel is a képző­művészeti ízlésformálást. Teljesítjük a pai^di általá­nos iskola kérését: az álta­luk összegyűjtött helytörté­neti relikviákat nemcsak szakszerűen rendezzük, ha­nem vitrineket is adunk ne­kik. Foglalkoztat bennünket a gondolat, hogy nyári tá­bort létesítsünk a vár te­rületén. Az ide jelentkezők­ben ugyanis kialakulna az a kötődés, amely pillanatnyi­lag hiányzik. Ehhez csak annyit te­gyünk hozzá, hogy jó úton indultak el, s már eredmé­nyekkel is — igaz: csak szo­ndákkal — büszkélkedhet­nek. A kapukat szélesre tárták, de aztán gyorsan rá­jöttek1! ez nerri elég, mert Mohamednek esze ágában sem volt megmozdulnia, így aztán a hegy indult meg feléje. Bízunk benne, hogy el is éri... Pécsi István Befejeződött a képzőművészeti világhét Véget ért az idei képző- művészeti világhét, melyet ez alkalommal a Művészet a változó világban mottó je­gyében rendeztek meg me­gyénkben is. Szeptember 27-től a fest­mények, szobrok kedvelői kilenc tárlatra látogathattak, illetve látogathatnak el szű­kebb pátriánkban. így pél­dául Selypen Kastaly István, Egerben Balogh László, Hat­vanban Sváby Lajos, Gyön­gyösön Herman Lipát. He­vesen Pusztai Ágoston, Fü­zesabonyban Nyerges József és Balhányi József kiállítá­sára. E napokban számos olyan előadásra is sor került, mely témájával a föntebbi mottó­hoz kapcsolódott. így példá­ul lehetett hallani a lakás- kultúra fejlődéséről, a giccs természetrajzáról, a lakóhá­zak esztétikájáról, a művé­szet és a valóság összefüggé­seiről is többek közt. A legkisebbek számára nem egy iskolában tartottak gyer­mekrajzversenyt, diavetítést, vagy épp tárlatvezetést. S nem maradt le a program- kínálatban a Heves megyei Mozi üzemi Vállalat sem; több filmszínházban vetítet­tek ugyanis művészettörté­neti filmeket. Faragott emberhám Fűzfából faragott ember- hámmal gazdagodott a sze­gedi múzeum néprajzi gyűj­teménye. A különleges esz­közt az 1930-as években még használták a Tisza déli sza­kaszán a fahajók vontatásá­ra. Vontató lovak hiányában ugyanis a vízparti szegény- emberek vállalkoztak arra, hogy a folyók árja ellenében rendeltetési helyére vontas­sák a kisebb hajókat. Ilyen­kor általában 4—5 ember húzta az 5—fi vagonnyi te­her befogadására alkalmas fahajókat. Rendhagyó órák ♦ •• ■ -? rFEKETE SED mffl- FANTASZTIKUS REGE NY Elmúlt korok falusi hasz­nálati tárgyaiból nyílt ked­den kiállítás a Szentendrei Szabadtéri. Néprajzi Múze­umban ..Életre keltett nép­rajzi tárgyak” címmel. A be­mutató nemcsak elődeink mindennapos bútorait, esz­közeit vonultatja fel, hanem OMMkM I9S0. október 8., szerda Semmiképp nem óhajta­nak lemondani — s ez di­cséretes — az utánpótlás neveléséről, a tanulóifjúság kíváncsiságának felkelté­séről. — Ebből a szempontból a korábban munkálkodók sem tétlenkedtek, mégsem érték el a kitűzött célokat. Igaz, a Hámán Kató Megyei Ül- törőházban működik a ré­a restauráció» műhelymun­kába is bepillantást enged. A néprajzi tárgyak res­taurálása az elmúlt években kapott lendületet, amióta mindinkább fogyatkoznak a korábbi századok emlékei. A kiállítás egyik érdekes­sége az 1847-ben ácsolt, fes­tett nyoszolya és az a kü­lönleges szépségű üvegkor­só. amely nemcsak eredeti alkotóját, hanem a restau­rátorok munkáját is dicséri: ugyanis 60 darabból ragasz­tották össze. X. Buta. informalatlan. Nem tudjuk ellenőrizni a növeke­dés ütemét. Ha egy ember testében megindul a rákoso- dás, olyan sejtek termelőd­nek, amelyeket a szervezet nem tud elbontani, nem tud legyőzni. — Ez igaz... pontosan így van... Erről mintha Foxman is magyarázott volna vala­mit. — Mit? — Nem emlékszem már pontosan. De tudom. hngv a rákos sejtek nem tartal­maznak ép kromoszómákat. Tudom, hogy elbutult sejtek keletkeznek. — Te, én nem bírok töb­bet enni. Jóllaktam. — Én is. Mennem kell. Vár Foxman. — Elkísérjelek? — Nem. hagyd csak. Menj haza dolgozni. — Jó. Majd este felhívlak. — József! Én nagyon sze­retlek. — Én is. — Hát.. akkor megyek. Majd csapd be az ajtót. És csinálj egy kis rendet is... ha lehet. Mária a Génbank előtt száll ki a csekktaxiból. Felmegy a lépcsőn. A fo­lyosón nők álldogálnak, vá­rakoznak. Az egyik nő meg­szólítja. — Hallotta? — Nem. Mit? — Elfogytak a szőkék . . . — És? Miért akkora1 baj az? — De én szőke gyereket szeretnék! Kislányt. — És nincs? — Nincs. — Próbálja meg holnap. — Itt voltam tegnap is. Tegnap se volt. — És tegnapelőtt se — ezt egy másik nő mondja. — . Mit szól az uram, ha ma is üres kézzel megyek haza? — Kézzel? Azért ez még­iscsak túlzás ... — nevet Mária. Fölmegy egy moz­• gólépcsőn az emeletre. 30. — Elnézést, professzor úr, ha elkésl’em volna. — Nem késett el. Hogy érzi magát? Volt a meden­cében ? — Igen. — Szóval, azért volt reg­gel meztelen. — Igen. De honnan tud­ja? Új kiállítás Szentendrén A TÁRSALGÓ, noha szán­dékaiban az irodalomkedve­lők műsora, fnégis több en­nél. mert lassan irodalom- történeti adattárrá nő, anél­kül azonban, hogy szürke dokumentummá válna. Leg­utóbb Az ember tra­gédiája rádiószínpadi bemutatóira és a Beszélgető füzetek olyan lapjaira hívta fel a figyelmet, amelyek be­tekintést nyújtanak az alko­tók műhelyébe is. Ezek az irodalomtörténet peremén folyó beszélgetések minden­képpen alkalmasak azt isme­retek elmélyítésére, egy-egy mű társadalomban betöltött szerepének vizsgálatára. Madách Imre művének nagyszerűségét és hangsze­rűségét előbb fedezték fel Becsben, Prágában,. Varsó­ban és Oslóban, mint Pesten. Ügy látszik nagy nemzeti alkotásainknak sorsa, hogy először be kell járniuk a fél világot ahhoz, hogy itthon is rájöjjenek kiválóságaira. Németh Antal a Nemzeti Színházban, a Nemzeti Ka­maraszínházban és a rádió­ban vállalta a Tragédia be­mutatását. (1935.) Három év­vel később új felfogásban is­mét bemutatták, s ezt a be­mutatót hanglemez is őrzi. Az Odeon-gyár két kötete ma már színház- és rádió- történeti kuriózum és noha a rendezés magán viselte az évtized szellemi arculatát, merész vállalkozás volt, tör­téneti, művészi értéke alig vonható kétségbe. A felvétel háromperces lemezekre ké­szült (60 oldali, ezért a szö­veget háromperces részekre kellett bontani, nehogy be­fejezetlen mondattal végződ­jék a lemez. Uray Tivadar, aki akkor Lucifert alakítot­ta, a felvétel munkálatairól, mint élete legnehezebb mű­vészi feladatáról beszélt. Há­rompercnyi játék után 10 perces szüneteket tartottak, ezután kellett ismét vissza­helyezkednie a színésznek a már elkezdett jelenet légkö­rébe. A kísérő zenét Farkas Ferenc komponálta, s ez, valamint a keretszínek túl­hangsúlyozása vallásos-ora- torikus művé- formálta a drámát. Ma visszahallva a szereplők — Tasnády Ilona, Abonyi Géza, Uray Tivadar — hangját, feltűnik a régi Nemzeti Színház deklamáló, patétikus előadásmódja, de az is, hogy mennyire gondot fordítottak a szép és kifejező magyar beszédre, érzékeltet­ve az ötödfeles jambusok ünnepélyességét és a szöveg ódonságait. MÁTYÁS ISTVÁN Babits Mihály Beszélgető füzeteinek politikai vonatkozásaira irá­nyította a figyelmet. Ez a kétkötetes mű — B e - lina György páratlan vállalkozása — az elmúlás története. Babitson 1938 ele­jén végezték az első gége­műtétet, Ékkőn elvesztette hangját, s a barátaival foly­tatott beszélgetéseit füzetek­be, számolócédulákra, recep­tek hátoldalára jegyezte fel. A kor — 1938—1941 — már viharokkal terhes. Ez Ausztria annektálásának, Lengyelország, Nyugat­Európa lerohanásának kora* az idő, amikor a háború le­vegőben, földön és vízen egyforma hevességgel tom­bolt. Babitsról az a nézet él a köztudatban, hogy távol tartotta magát a politikától. A füzetek tanúsága szerint igen elevenen érdeklődött az eseményekről, féltve az or­szágot, folyóiratát, a Nyuga­tot, az irodalmat és a Banmgarten-díjat. 1938 má­jusában megjelent cikke. ,.A tömeg és a nemzet” nemcsak elítélése volt az első zsidó­törvénynek, hanem kiállás a béke ügye és a humanizmus mellett. Több is volt ez, mint a magyar íróknak a kormányhoz intézett tiltako­zó levele. Mintha most a beszélgetőpartnerek többet is időztek volna az aláírás, valamint a Baumgarten-díj Pap Károlynak és Zelk Zol­tánnak történő odaítélése körül. Babits írótársai érde­kében nem akart ujjat húzni a kormányzattal. A TÁRSALGÓ témái, az elemző beszélgetések, a\jelen és a múlt összefüggéseinek vizsgálata, a bemutatott sze­melvények többet jelentenek okos csevegéseknél, iroda- lamtörténeti tényeket egé­szítenek ki. s nemcsak ked­velőknek, hanem hivatáso­saknak is mondanak újat. Ebergényi Tibor — Fölhívtam a videón, de láttam, hogy el van foglal­va. Mária, szégyenét legyűrve, megkérdezi: — És látta az én Józse­femet is? — Igen. De rajta volt ruha. — Már hogyne lett volna! És rajtam is volt fürdőru­ha... I — Tudom. Mária, tudom... Most Foxman van zavar­ban. Szerencsére kopogtat­nak. — Tessék! — mondja megkönnyebbülve Foxman. Erzsébet lép be az ajtón. — Jó reggelt, professzor úr!' Meghoztam a tegnapi eredményeket. — Jó, köszönöm, tegye le. Erzsébet kimegy, előbb azonban jól megnézi magá­nak Máriát. Foxman és Mária szem­ben ülnek egymással. Két egészséges ember, az egyik öreg, a másik fiatal. — Mária, maga nagyon szép. — Tudom, professzor úr. Ezért hívatott? Rövid szünet. feszült csend. Mária az asztalról egv ideges mozdulattal vé­letlenül letaszít egy Petri- csészét. — Jesszusom .. . bocsánat. — Semmi baj. Selejtezés­re várt úgyis. — Jaj, de jó. Ne hara­gudjon. — Nem haragszom. És ha tudni akarja, azért hívat­tam. mert maga nemcsak értelmes, de szép is. Szere­tem a széo embereket. — Miről volna szó? — Nézze. Mária. engem különböző hatalmak ügy­nökségei. ügynökei. fogal­mazhatok így is: rendőrei üldöznek. — Miért? — Mert úgy tudják, hogy befejeztem egy nagyon fon­tos kísérletet. És megfenye­gettek. — Megfenyegették a pro­fesszor urat? — Mária fel­áll, körbejár a laboratórium­ban. — Igen. És ezért úgy ha­tároztam, hogy tudományos munkám örökösévé magát teszem meg ... — Nagyon megtisztelő, de .. . — Csak semmi akadékos­kodás. semmi szerénykedés. Tessék, itt a páncélszekré­nyem kulcsa. Két kulcsot vesz elő, egyi­ket Máriának nyújtja. — Tessék. Tegye el. Ha velem történne valami .. — Professzor úr! Hiszen olyan fiatal még! — Nem erről van szó! Nézze, én nem tudok magá­nak hazudni. Egyszerűen nem tudok, és kész. Arról van szó, hogy a kísérletei­met már régen befejeztem. — És... sikerült? Igen. A páncélszek­rényben ott áll a Fekete Gén. — Fekete Gén? Nem ér­tem. — Jöjjön fel ebéd után a szobámba. Mindent elma­gyarázok, , 31. Dán szobája. Dán még alszik. Búgó hangra ébred. Álmosan brummog a ké­szülékbe: — Ki az? — Én. Erzsébet. — Szerelmem! Jól alud­tál? — Igen, de most nem er­ről van szó. Okvetlenül be­szélnem kell veled. — A Génbankban vagy? — Igen. — Rendben van, ebéd előtt érted megyek. — Jó, várlak. (folytatjuk) *1

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents