Népújság, 1980. október (31. évfolyam, 230-255. szám)

1980-10-05 / 234. szám

Szalay Lajos:

Halászok

A

kinek nap nap után a tudományos irodalommal van dolga, önkéntelenül is felteszi magának a kérdést: meddig lehet még megbirkózni a régen bevezetett módszerek birtokában a szakadatlanul növekvő információáradattal. Lehet, hogy egy szép napon a könyvek és a folyóiratok már bibliofil kincsnek fognak számítani, miközben az elektronikus adathordozók egyre jobban a helyükre nyomulnak, a tudományos szakirodalom kereken 300 éves története után.

A tudományos információk kezdetén volt a szóbeli továbbítás és a levél. Valaki írt egynek, vagy néhánynak. Az érdeklődés és az időérzék más volt, mint ma, így -aztán azokat a dolgokat. amelyeket többekkel kellett közölni, lemásoltak: kalligrafikával

és gyakran egy csomó „udvari ci hornyával”.

Csaló 250 évvel a könyv- nyomtatás feltalálása után vált elégtelenné a mondott szó, és a levél, az ébredező tudományos mégis mérési vágy, a kísérletezőkedv es néha a meseköltészet, valamint a hiúság közlési szükséglete. Néhány év múlva, 1665 és 1610 közt mar megjelent az első két gyüjteÁmikor egy levél már nem volt elég

menyes kiadás a római és firenzei tudományos akadémiák munkáival, és megalapították az első két tudományos folyóiratot is, a „Journal -des Savants”-t Párizsban, és a „The Philosophical Transactions”-! Londonban.

A következő évtizedekben ezek gyorsan kiegészültek további hasonló könyvekkel és • folyóiratokkal. 1700-ban már 3 rendszeresen megjelenő szak- folyóirat volt. A mai, mélyen szakosodott specializáltságunk persze nem létezett még. Az orvosi, botanikai, zoológiái, fizikai és alkímiai adalékok mellett a filozófiai, vallási és irodalmi témák is képviselve voltak. Elég sok furcsaság adódott, és mind a szerzők, mind a kiadók részéről nagy volt a hiszékenység. Visszatérően közöltek jelentéseket olyari emberekről, akik állítólag elő varangyot* békát, kismacskát, madarat, rákot, vagy halat

hánytak anélkül, hogy előzőleg ilyet ettek volna. Azonkívül bizonyos természeti jelenségek romantikus jelentőségre tettek szert, Ismeretlen tájakat mesebéli szörnyekkel népesítettek be. Még Friedrich Schiller is úgy beszél a tengerfenékről, t mint valami rettenetes helyről, ahová „letekintve, a szem iszonyodva látja, amint a szalamandrák, a mólochók és a sárkányok a pokol szörnyűséges torkában nyüzsögnek”.

A kiadók eleinte nyilvánvalóan minden beküldött anyagnak örültek, hiszen igen sok szerző tartotta vissza felfedezéseit, a plágiumtól, és szellemi vagyonának ellopásától tartva. Lassanként szigorúbbak lettek a mércék. Szakértők vizsgálták meg a beküldött anyagok szavahihetőségét és a kétséges dolgok a szerző magánvéleményeként láttak napvilágot. Már a

XVIII. században megkezdődött a specializálódás, a

XIX. században pedig az egyeztetés más, a szakmába vágó közleményekkel és biztos, hogy századunk végén ott tartunk, előttünk áll a tudományos információk terjeszteseben az elektronika információhordozóira. való áttérés.

Kolozsvári Papp Lstilé:

Az alkoholista halála

Egy évszázaddal ezelőtt a regényírók a re- gényhős belső világának széthullását, lehetőségeinek és cselekvési terének beszűkülését írtak meg, majd az elveszett személyiség állapotrajza került müveik középpontjába. E beszűkülés! folyamat ábrázolása a regény válságát is magával hozta, s csak napjainkban kísérelhetik meg a regényírók az új regény és az új regényhős megteremtését, mivel a megváltozott körülmények a valóságban is lehetőié teszik a személyiség újjászületését.

Ilyen gondolatokkal olvashatjuk Kolozsvári Papp László második megjelent kötetét, melyben a teljes emberi élet lehetséges útjait vizsgálja a szerző. A divatosabb, a köz- helvszerűbb. a zsákutca: Pelle István élete. Ő. a zseni, akit a kisszerű vagy inkább középszerű környezete elnyom, ő a meg nem értett, akiben a régi magányos hősök unokáját is felfedezhetjük. Sajnos Pelle István írói tévedésnek bizonyul, mert a szerző egyfajta értelmiségi magatartás megtestesítőjeként elrajzolja: hőbörgő, minden létezőt tagadó, ellenzekieskedö. de semmilyen érvényes életprogrammal nem rendelkező férfit ismerünk meg benne. Nyilvánvaló, hogy az írói szándék szerint Pelle nem ilyen, hiszen munkahelyi környezetét fúl direkten korruptnak, barátját túlhangsúlyozottan szürkének, mindennapinak látjuk, sőt a regény végére a hős felmagasztalása is megtörténik. Mégsem tudjuk őt elfogadni, hiába találunk a regényben nehány utalást valamilyen nagyszerű, de természetesen (!) a környezet miatt kivitelez-, hetetlen tervezetre, mert Pelle István szamára ismeretlen a tett. Így nagyszerűségét írói ratögásnak. regénybeli magatartását deviánsnak. esetleg szerepjátszásnak érzékeljük.

Ezért igazi hősnek inkább Parraghi Jánost tekinthetjük, aki a személyiségfejlődés járható útján halad. Kezdetben még önmaga számára is bizonygatnia kell: „Nem vagyok őrült.”, aztán Pelle megtalált iratai segítségével a tettre bukkan rá, kapcsolatokat és emAz NDK filmarchívum« a világ legjelentősebb archívumai közé tartozik. 108 millió méter filmszalagot őriz. Az összes film leveti- tésére 36 évre lenne szükség. Az archívum Iciállitási katalógusa ez idő szerint 350 filmet tartalmaz. Amellett, hogy maga is vetítéseket tart a Szovjetunióban,

Magyarországon. Ausztriában, Spanyolországban, Portugáliában, Brazíliában,

Mexikóban, Kubában., Indiában és Japanban, a

béri közösséget tud teremteni. Az önmegvalósítás csodálatos, de mégis hihető szakaszát járja be. mert fejlődése cselekedeteiben látható. Pellóben. aki számára végig ismeretlen marad, a jóságot ismeri fel. s ez Par- raghi számára felszabadító erejű felismerés. Ez számunkra nem természetes. mivel mi Pellét másnak ismertük meg, mégis elhisszük róla. hogy „szép ember” — Parraghi János kedvéért.

Egy megjegyzés erejéig Parraghi János kapcsán is el kell marasztalnunk az írót: sokszor túlzottan értelmiséginek érezzük ahhoz, hogy (foglalkozása szerinti hentes lehessen, túl okos. főleg a mű elején, hogy olyan buta legyen, amilyennek alkotója megteremteni szándékozta.

A két hős környezete szerencsésebben szolgálja az írói szándékot. Pelle István élettár- sa lényegében áldozat, de elhiteti magával, hogy megérti őt, tud vele azonosulni. Kapcso_ latuk rendezetlensége azonban még anarchikus tagadásnak sem fogható fel. Bár a kontJ raszt nyilvánvaló, túl didaktikus, ahogy Pelle munkahelyét a hivatalnoki középszerűség gyűjtőhelyének láttatja a szerző, s túl valószínűtlen, hogy a hősnek olyan barátja legyen. amilyen az író szerint (sajnos nem a regény szerint!) Zalányi Barna volt.

Sokkal harmonikusabbnak látszik az a közösség, amelyik Parraghi körül formálódik, hiszen ezek az alakok nem valamilyen gondolati konstrukció termékei, hanem egyszerű, en emberek, még akkor is. ha olyan különcök. mint' Parraghi barátja, a tanító úr.

Kolozsvári Papp László legénye elszalasztott lehetőség: végletesen értelmiségi szemléletű. s e szemlélet csak külsődlegesen van jelen a műben. Szerepet játszik a szerző, szerepeket kényszerít a hőseire, olyan szerepeket.. amelyek idegenek a regényvilág törvényeitől, de megfelelnek a mindent tudó, mindent irányító, mozgató regényírói magatartás, nak. (Szépirodalmi Könyvkiadó, 1980.)

Törőcsik Miklós

vurmaj közé tartozik, amelyek saját másolóval rendelkeznek. Ez havonta 170 ezer méter filmanyagot dolgoz fel. Emellett sérült filmek restaurálását is végzik, s e célból speciális gépeket szerkesztettek. Tervezik, hogy azt a 80 000 filmtekercset, amely még az ötvenes évek elejéig alkalmazott n-itrofilmből állj acetát anyagra másoljáfk át. Nagy érzékenységet kíván meg az eredetileg jelenetenként eltérően színezett némafilmek újraszíneaése.

Világhírű

archívum

fi Imarchívom az archív programok egyie szélesebb nemzetközi cseréjét bonyolítja le.

A rendkívül érzékeny, könnyen sérülő anyag tárolása nagy ráfordításokat igényel.

Az NDK filmaichívuma a világ azon kevés archíMózes Lajos mC

j 11 ;v tűnt, minden összefogott v . ellenünk, ,a. hétvégét mégis vidékén kell töltenünk. Komoran \ ültük körül az asztalt. Kálmán, a felesége, Klára, a sofőr, és jómagam. Az étterem is pangott. A felszolgálókon kívül csak egy öreg roma hárfázott a dobogón. Hajdan bánáti l'öldesurak mulatós kedvére méretezték a helyiséget, mj meg csak kortyolgattuk a Co. ca-Colánkat a hatalmas kristály- csillár alatt, bámultuk magunkat a falon porosodó velencei tükörben, és szomorúak voltunk, mint egy országos eső. Kálmán pörgette a kartonokat és sorolta: ez meghalt, ez Pesten dolgozik, ezt ma mütötték. ennek m-a van az esküvője, ez börtönben van, ezt hetek óta nem láttak.

Már napok óta jártuk ezt a határszéli várost, ismertük minden gondját-baját, ismert bennünket minden pincér és rendőr, nem beszélve a határőrökről. Az első napokban mind azt gondolták, hogy szép kis disszidensjelöltek érkeztek. Szép. nagypecsétes engedélyünk volt a városka kérdőíve- zésére. Ezt a papírt nagy gyönyörűséggel mutattuk fel az egyenruhás és polgári ruhás közegeknek egyaránt, de még a/ ajánlkozó alkalmi embercsempész-jelölteknek is, hadd tanuljanak.

Minden alkalommal el kellett mondanunk, hogy mi nem menni jöttünk, hanem dolgozni. A Magyar Rádió és Televízió illetékeseit érdekli a városka közvéleménye. Am.j viszont azért tűnt a helybéli, ek számára álságos szövegnek, mert az egész város a jugó tévét nézte, az újvidéki rádiót hallgatta,

, a mi kérdőívünkben pedig még egy kurta rubrika sem volt a külföldi adókra.

R

osszkedvűnk volt, mert mentünk volna haza. Pestre. De nem mehettünk, mert egy nvava lyás kérdőív még üresen állt. És

nem választhattunk ám ki akárkit kérdezettnek. Csakis, a nepes- ségnyilvántartóból, és véletlenszerűen. Szombat e.sie volt. A népes- ségnyilvántartó csak hétfőn nyitott. És erről egyikünk sem tehetett. Kálmán jó sok címet kiválasztott érkezésünkkor, nem számíthatott rá, hogy egy részük ki- 1 esik, mert meghalt, elköltözött, üdül, betegeskedik. Szabálytalanságot nem akart elkövetni. Egyrészt félt, hogy kirúgják érte a jo állásából, másrészt pedig velejéig becsületes volt, mint egy kiscsei- kész.

— Itt maradunk, és majd hétfőn választok pótmintát — mondta. És még a felesége is utálta azért a nagy-nagy rendességéért. — Az es. küvőt kéne megpróbálni — .mondta a sofőr. — Nem leltet — mond. ta Klári, —- délelőtt úgy kirúgtak, mint egy házalót.

De a sofőr nem hagyta annyiban. Kérdezgette Klárit, és kiderült, nem a vőlegény, nem az örömapa, hanem csak valami ott lebzselő, rokon mondta neki, hogy most nem érnek rá az atyaúristennek sem.

— Lehet, hogy örülne neki az ifjú pár! — kockáztattam meg. De Kálmánt nem lehetett könnyen meggyőzni. Ügy szavalt, mint egy anyakönyvvezető, az ilyen alkalom fenségéről, bensőségességéről. és végül, legsúlyosabb érvként intézetünk becsületét hozta fel. mely idáig közismert volt tapintatáról. Bennünket a sofőrrel azonban akkor már nemcsak a hazamenetel és a nyavalyás kérdőív érdekelt, hanem a parasztlakodalom, a maga teljességében. A fehér ruhás nyoszolyólányok. A sercegő süllek.

A demizson borok. És a Fő utcai cukrász habos torta-monstrumai.

—■ Nincs igazad, Kálmán — mondtam neki szelíden. — Mert kifelejted azt, hogy ennél nagyobb nászajándékot keresve sem kaphatna az |fjú pár. Gondolod, előfordult már ebben a nyavalyás városban, hogy a Magyar Rádió es Televízió képviseltette magát az ifjú házasok közös élete első óráiban?!

Kálmán lehajtotta a fejéi.. Szerettem volna tudni, mi játszódik le benne. De hát a hét. eleje óta ő sem evett főtt etelt.. ezt tudtam biztosan. Kálmán egészen addig nem válaszolt, míg az öreg roma hárfáján a dal utolsó akkordja el nem halkult.

— Jó, menjünk. De csak te mész be; Mi' kint megvárunk.

— Majd bemegyünk mdndany- n.vian — dünnyögte a sofőr elszántán. — Kapaszkodjatok.! — kiáltotta, és gázt adott. A lakodalmas háznál azonban senkit, nem találtunk. Felzörgettem a fél utcát, mire megtudtam, hogy a Nagyvendéglőben vannak. Akkor már nem volt megállás. Hiába károgott Kálmán, hogy oda azért mégsem mehetünk, hiszen a ..Kérdezők kézikönyvében" es a megbízólevélben az van, hogy keressük fel a kérde. zettet a lakásán. Akkor már Klári is belejött. — Majom vagy ezzel a szabályzattal — mondta megvetően.

D

íszkivilágítás volt a Nagyvendéglőnél. Legalább ötven en leskelődtek befelé.

— Biztosan most falnak — súgta áhítattal a sofőr. — Ne feledkezz meg rólunk cimbora! — kiáltotta utánam, ahogy frissen kipattantam a -kocsiból. ■

A vőfély jött elém. Ügy fel volt virágozva, mint Gábor Áron réz- ágyúja. és nagyon részeg volt. A teremben legalább kétszázan voltak. és mind ettek. Az asztalon pedig annyi ennivaló volt. hogy jutott volna a kisváros teljes lakosságának. de talán a délvidék határőrségének is. — Meghívód van?

— kérdezte nyájasan.

— Az nincs! — feleltem határozottan, majdhogynem büszkén. — De a Magyar Televíziótól jöttem!

— és előhúztam a kartont, felolvastam róla a kérdezendő nevét. A vőfély meglepődött. Az öröm- apa jött oda hozzánk. Neki is elmondtam újra, csak még annyit tettem hozzá, hogy a televízió Fiatal Házasok Órája' — című műsora számára készülne az interjú. Pár markosabb férfi felállt az asz. tattól. De akkor már az örömapa intett az ifjú férjnek. Frakkban ült az asztalfőn, fehér ruhás hitvesét. átkarolva. Elém jött.

— Mi van, haver? — kérdezte. Neki is elsütöttem az Ifjú Háza- sok-dumát. Közben a násznép vitatkozott. Egyesek nagyon megörültek a megtiszteltetésnek. Mások pedig szinte Kálmán szövegét mondták: egy ilyen ünnepi alkalmat nem lehet zavarni. A terem végén levő rokonokat már csitíta- ni kellett, nincs még verekedés, egyenek csak nyugodtan.

— Menn.yi idő ez az interjú? — kérdezte az ifjú házas. De én már láttam rajta, meghozta felnőtt élete első döntését: interjút ad.

— Olyan tíz-tizenöt perc — mondtam. Gondoltam, majd kint elmagyarázom neki, hogy csak a násznép miatt kellett a nagy duma. Közben előkerült a hitves örömapja is. aki már látott egy részt a Fiatal Házasok Órájából, és nagyon tiszteletreméltó műsornak tartotta. — De akkor maga itt marad addig zálogban! —rikkantotta a vőfély, hatalmas nevetés terjedt a teremben. Kikísértem az ajtóig az ifjú férjet, átadtam a sofőrnek, aki mély meghajlással fogadta, és a fekete Volgához vezette.

Engem pedig visszakísértek, és leültettek, mint zálogot, az ifjú férj helyére. Becsületükre legyen mondva, azonnal elém tettek öt tálat, nem tudtam hirtelen melyikhez kapjak. Az ifjú asszony azonban .saját kezűleg tett a tányéromra egy bíborvörösre sült libamájat, és bort töltött. Egészségükre emeltem a poharam. Félelmetes volt látni, ahogy végig a teremben mindenki emeli poharát. A vőfély hatalmas beszédbe kezdett a Magyar Televízióról, mindenki tátott szájjal hallgatta, csak én ettem serényen. De ahányszor ők ittak, szakítottam rá jdőt.

B

eszaladt a sofőr, egyenesen hozzám.

— Főnök, hány perces legyen-a felvétel? — kérdezte. — Tizenöt, húsz, majd vágunk belőle —. Az örömanya hellyel kínálta. Gondoltam, Kálmán kérdezi a fiút, most már nagy baj nem lehet. A sofőr elfogadta a szíves kínálást, és rekordidő alatt annyit evett, hogy attól féltem, tüstént megbetegszik. De becsületére legyen mondva, hiába unszolták, nem ivott. Ettünk. A násznép zajongott, mi pedig ettünk. A násznép nyugtalankodott, mi még mindig ettünk. Egy nagyba jszú bácsi ka hangosan közölte, hogy ameddig az ifjú férj vissza nem tér az őt megillető helyre, addig nem eszik, nem jszik. A közhangulat kezdett ellenünk fordulni. Akadt egy ember, aki fenn. hangon állította, hogy mi nem igazi televíziósok vagyunk, hanem csak afféle statisztikusok, tegnap is jártunk a komájánál. Nem feleltünk neki. csak ettünk. Egészen addig, míg Klári, és az ifjú férj feltűnt az ajtóban. A násznép han. gosah vivátozott. és versenyt röhögtek. „Meghoztad a-z új asz- szonyt?!” — Az ifjú asszony meg- bántottan pislogott, és fehér fátyla mögé rejtőzött.

I# lári egészein az asztalfőig n jött. Egy pohár borral fel- köázöntötte a gyülekezetét, kezet fogott az ifjú párral és az összes örömszülőkkel.

— Menjünk — mondta halkan. Mi is kezet ráztunk, akivel csak értünk.

— Ne haragudj — mondtam az if jú~ férjnek.

— Nem haragszom, haver. — mondta. De láttam rajta, hogy rosszkedve van, hiszen egy nyavalyás kérdőív és egy tévéinterjú között nagy különbség van. Még akkor is, ha valaki állandóan a jugó adást nézi, és ezért nem tudja, hogy nincs Ifjú Házasok Órá- ja a magyar adásban.