Népújság, 1980. október (31. évfolyam, 230-255. szám)
1980-10-05 / 234. szám
Rendünk védjegye is... — ...ami jó minőség, az odaátról jön. Az kapitalista... — harapja el a mondat másik telét beszélgető- partnerem, mármint hogy ezek után, ami rossz minőség, az tőlünk jön. A szocialista gazdaságból. — Te mondtad... — süti el a régi vicc poénját megelégedetten, hogy ím, mily találóan sikerült egyenlőségjelet tennie a jó minőségű áru és a kapitalista gazdaság, a gyenge és a szocialista ipar árukínálata között. Köny- nyű lenne persze, fölényes kézlegyintéssel az ostobaság világába hessegetni az effajta szöveget, s túl nagy vétket nem is követnénk el ezzel. Még könnyebb lenne a magyar ipar gazdag terméklistáját felsorolni, amelyek világszerte keresett áruk bármely piacon, s amelyekríek nem is kis hányada „a” világszínvonal manapság. Hozzátéve azt is persze, hogy az a fogalom, amely ma is közismert,, hogy bóvli, nem a szocialista gazdálkodás méhében fogant, mindenki tudja, hogy ami bóvli, az lehet Hong Kong-i kvarcóra, amerikai tucatmagnó, angol ing vagy görög farmer — egyformán silány, pedig hát „odaát" gyártották. Még azt is hozzá lehetne fűzni, hogy eltekintve a nem éppen dicséretes felelőtlenségtől, a magyar kereskedelem nem vesz ót tőkés vállalatoktól selejtet ;— minthogy azok se tőlünk —, így aztán egy sajátosan torz kép alakulhat ki a felületesen gondolkodó vásárlóban: ármi Nyugatról jött, az bezzeg mindig jó. Bezzeg! Mert, hogy a hazai termékeink hazai forgalmazása tárgyában sajnálatosan alacsonyabbra szállítja le még mindig igényét a meó is, a kereskedelem is, Ám az tény, vitatni ezt oktalanság lenne — és nem az üres szellemeskedés fogalmaztatja ezt és így —, ami bóvli, az az önmaga szintjén kétségtelenül igényesen elkövetett bóvli, miután még a tucattermékek forgalmazásában is éles és könyörtelen a konkurrenciaharc. És az is tény, hogy a minőség, pontosabban a jó, a kiváló minőség megkövetelése nem szétválasztva azt a belföldi vagy export forgalmazására, a kapitalista világban alapvető követelmény. A létezés, a fennmaradás törvénye. Mígnem, s ez is tény, eleddig nem nagyon zártak be üzemet hazánkban azért, mert termékeinek minősége tarthatatlanul elmaradt a követelményektől. S talán innen kiindulva kell reagálni arra a torz szemléletre is, amely a jó minőséget magától értetődő természetességgel veszi egy kalap alá a nyugati termékekkel, s amely szemlélet e torzulásában mégis tartalmaz egy nagyon is reális igényt. Mármint, hogy a hazai termékek minőségi szintje a hazai forgalmazásban is és minden termékben, kifogástalan legyen. Minden bizonnyal jól emlékezünk a nem is olyan régen még a kirakatokban ott díszelgő és ma már csacskaságnak ítélt szövegre, miszerint a táblácska alatt vagy mellett heverő áru az „exportból visszamaradt” ... Ha jól bele- és visszagondolunk, ez nemcsak csacska, de pletykaszöveg is volt. És sértő is egyben! Ugyanis az effajta táblák azt fecsegték ki, hogy iparunk valamelyik ágának valamely terménye vagy terméke a kutyának sem kellett határainkon túl, mert olyan csapnivalóra sikeredett. Ráadásul, ami nem kell sem Nyugaton, sem Keleten, mert silány, az még nagyon is kell a magyar vásárlónak, aki lám, olyan igénytelen, hogy nem felháborodik az ajánláson, hanem inkább lelkesen odarohan, ahol ki van írva: exportból visszamaradt... Nos, mindez már a múlté. Legalábbis „hivatalosan” a múlté. Senki nem merné kiírni már egyetlen üzlet kirakatába se, hogy vigyázat, silány áru, exportból visszamaradt. Minek kiírni, amikor mindenféle „cédulázás” nélkül is el lehet még azért adni nálunk az olyan árut, amelyet ma már egyetlen exportőr sem merne kivinni, még csak, hogy ott el ne szégyellje magát miatta, azért is. Vagy azért se. Az igénye tehát okos is, jogos is a belföldi vásárlónak — legyen az egyes ember vagy lett légyen valamelyik gyár —: a termékek minősége egységes legyen, mégpedig a világpiac megítélésének szintjén legyen az. Ügy, hogy ha Berlinben, Moszkvában vagy Párizsban magyar árut veszek, ne azzal tűnjék az fel, hogy teljesen más, mert alapvetően jobb minőségű, mint a hazai, a belföldön forgalmazott társa. Az igény tehát megvan. A vásárló oldaláról. Az igényt kelégíteni a termelő feladata. Megteremtése után tovább növelni, erősíteni a magyar ipar, mezőgazdaság termékeinek tiszteletét és elismertetését szerte a világon. Az áru, amit forgalmazunk — hogy e műszóval éljek — egy kissé társadalmi rendünk védjegye is, amit óvni, őrizni kell: itthon is, külhonban is. Mert róla, miatta is formálnak képet szocialista gazdaságunkról. A kenyérnekvalót ma már bizton megtermeljük, most már azon a sor, hogy kenyérgondjainkat feledve, magának a kenyérnek a minőségét javítsuk. Valós értelemben és példa képében is. ...mert a jó minőség innen, belülről, határainkon belülről jön. De legalább innen i s . j Értelmiségiek Átónyban Talán lámpássá válnak... A lámpás. Mondta valaha Gárdonyi Géza a falusi pedagógusról, arról az emberről, aki mint a fényt, úgy sugározta szét környezetében a szellem kincseit. Vannak, akik máig emlegetik e múlt századi hangulatú szót — persze kibővített értelemmel — alkalmazván valamennyi falusi értelmiségire, kezdve az orvostól az agrármérnökig. Okkal, joggal-e, avagy a tévé, rádió, gépkocsi — köz- helyesen — rohanó korában, már csak nosztalgiából? Mennyit tesznek a szellemi dolgozók környezetük fölemeléséért? Ezt kutattuk Atányban, az alig kétezer lelkes vasút nélküli kis faluban, a hevesi járásban. Az elégedetlen. .. Balogh Jánosné, a tanács vb-titkára, bár még nem régóta áll e poszton, s voltaképpen bejáró is, a helyzet egyik legalaposabb ismerője. A kérdést hallva percig sem habozik, nem nyúl „igazoló papírköteghez”, szomorkásán, fejcsóválva azonnal a tényeket sorolja, s összegez: — Sajnos nagyon-nagyon kevés eredményt tudunk fölmutatni. Ez utóbbi jó pár esztendőben legföljebb a községen kívül kaptunk segítséget, így jött létre például a Dobó István Múzeum segítségével a néprajzi emlékeket megőrző Kakas-ház. Ezenkívül, mondhatnám nem történt semmi. De erre magyarázattal — és nemcsak magyarázkodással — tudunk szolgálni. A titkárasszony villámgyorsan kezdi sorjázni az adatokat. — Tizenöt pedagógusunk van. három óvónő, tizenkét tanár. Köztük évek óta nagyon sok a képesítés nélküli. Tavaly négyen, az idén ketten tanulnak a jászberényi tanítóképzőben. Ketten csak szerződéssel vannak. Nos. fiataljaink bármennyire is lelkesek, még csak most próbálnak eligazodni a világban. Még erre is nevelni kell őket, nemhogy az iskolai munkára. Márpedig itt a legfontosabb feladat mégiscsak a tanítás, és a kisdiákoknak nem szabad megérezniük. hogy képesítésnélküliek oktatják őket. Az idősebb pedagógusoknak hát van elég gondjuk a fölkészítéssel, s aztán persze a szakkörökkel, a mozgalmi. a társadalmi munkával is, hiszen a fiatalokat tanulmányaik miatt ilyesmire nem lehet beosztani. Ráadásul többségük nem is helyben lakik... A lista így folytatódik: — Az óvónők közül egy gyesen van, egy nemrég került ide, egy pedig a vezetői funkcióba éppen most tanul bele. A védőnőnket alig egy hónapja kaptuk. S hasonló a helyzet a tsz-ben is, ahol az egy-két esztendeje ideérkezett fiatal szakemberek egyelőre örülnek, ha a gazdaság szénáját rendbe teszik. A majdnem elégedett A beszélgetés további részéből aztán kiderült, volna pedig itt mit tenni bőven. Fölpezsdíteni a halódó KISZ- mozgalmat. sokkal, de gokkal nagyobb gondot fordítani a cigánylakosság nevelésére, életet lehelni a művelődési házba... Hogy mindez mikorra sikerül? Ki-ki másként látja. Tóth Kálmán, a növénytermesztési ágazatvezető mindenesetre optimistán értékeli a helyzetet. A szakemberrel egyébként csak a déli munkamegbeszélés után lehetett pár percre találkozni. — Én úgy látom, a tsz a lehetőségekhez képest már most is eleget tesz. Itt ti- zenketten vagyunk értelmiségiek, valamennyiünknek több társadalmi funkciója is van. Ezenkívül telente TIT-elő- adásokat tartunk a háztáji gazdasági munkákról, valamint irányítjuk a szövetkezet kulturális tevékenységét is. Nos, a tsz patronálja az óvodát, az iskolát, az öregek napközijét, a szövetkezeti népdalkórust. Gondoskodik a tagság kirándulásairól, üdültetéséről. mindez majd félmillióba kerül. Szerintem nálunk lelkesedésben nincs hiány, de ennél többet nemigen tehetünk. Azaz... — rázza meg a fejét — a KISZ- szervezetünket valóban meg kellene erősítenünk... — Aztán elgondolkodva még hozzáfűzi: — A cigánykérdést nemigen vehetjük magunkra. hisz legtöbbjük eljáró, nálunk nagyon kevés dolgozik. .. Aki tenni akar. . . Madarász Rozália, a fiatai védőnő igen elcsodálkozik, hogy az ő véleményére is kíváncsi vagyok. — Az itt töltött egy hónap alatt még alig láttam valamit ■$- szerénykedik, de én mástól tudom, hogy első teendői közé tartozott fölajánlani társadalmi munkáját Átányért. Pedig 6 is ingázó, komiéi. A tanács egyelőre polgári védelmis feladatokkal szándékszik megbízni. Rózsika tervei közt azonban sok egyéb is szerepel. — Szegeden végeztem, s ott a nagyvárosban a négy év alatt bizony hozzászoktam a rengeteg kulturálódási lehetőséghez. Színház, mozi, klubok, könyvtárak, diszkó, hangversenyek..., s mi minden még. Mikor idekerültem, meglepett, hogy itt ennyire nincs közösségi élet. Hiszen végül is van művelődési ház, ahol összejöhetnek a fiatalok, alakíthatnak mondjuk táncházat, vagy ifjúsági klubot. Van könyvtár, ahová író vendégeket lehet hívni, vagy vetélkedőket lehet tartani, s nem hiányzik a mozi sem. Azt hiszem, csak össze kellene fogni. Amit lehet, megteszek én is. Első lépésként úgy véltem, kismamaklubot alakítok, mert szakmám révén ehhez értek a legjobban. Persze nemcsak száraz előadásokra gondolok, hanem derűs beszélgetésekre is. amikor úgy igazán közel kerülnének egymáshoz a fiatalasszonyok. Bár a munkám egyelőre nagyon lefoglal. hiszen mégiscsak kezdő vagyok, azért úgy vélem, lesz erőm a megszervezéséhez. Aztán ha megismerkedem az itteniekkel, majd jobban kialakul a helyzet, majd rájövök. mit is lehetne még tenni a községért. Sok sikert hozzá, bólint önkéntelenül az ember Madarász Rozália lendületes szavaira, melyek most, úgy tűnik, hordozzák egy lámpás ígéretét. Különösen akkor, ha e tenni akarás találkozik mások jobbító energiájával. Így például Terdik Gyulánééval, aki pedagógus lévén tiszteletdíjasként vezeti egy esztendeje a helyi művelődési házat. Az Erdélyből nemrég áttelepült tanárnő jó pár percig csak keresi a szavakat, nem is tudja, hol kezdje. Aki már tesz is. I: Azzal-e, amit már sikerült elérnie, azzal-e, amibe belebukott, vagy a terveket sorolja- Végül mégiscsak a panasz kerül az első helyre. — Nem sikerül ötről hatra jutni az ifjúsági klubunk ügyében. Az ok valahol abban kereshető, hogy a falubeli KISZ-szervezet jórészt diákokból áll, a tsz-é pedig természetesen dolgozókbóL Igaz, hogy valamennyien ifjak, de igényeik e kétféle életmód miatt eléggé eltérnek. A diákok inkább csak diszkóznak, a felnőtt fiatalok pedig már a csendesebb, beszélgetősebb találkozókra vágynának. Az elbeszélésből kitűnik, hogy a két csoport maga sincs tisztában az ellenséges, kedés gyökereivel, közös út keresése helyett hát folyik a vádaskodás, hogy a tanulók lenézik a dolgozókat, azok meg a csóró gyerekeket. Pedig amíg nincs megegyezés, nehéz lesz a már létező, sőt új bútorokkal fölszerelt klubot megnyitni. Pedig érdemes lenne, ezt bizonyítja mindkét KISZ-szervezet utóbbi időben fellendülő munkakedve. Rendeztek már szinielőadást is, az alkoholizmus ellen, a legközelebbi tervek közt pedig egy fényes szüreti mulatság szerepel. — Ha ez közösen mehetne. .. — kívánja a művelődési ház vezetője, aki egyébként is teli van ötletekkel. A megvalósultak közül csak néhány: van már irodalmi színpad. népdalkórus, s két remek tánccsoport is, ezenkívül megkezdte működését a könyvtár. — Amit nagyon sajnálok, az az — sóhajt a fölsorolás után —, hogy a legtöbb segítséget, érdeklődést én is kívülről kaptam idáig... Bár talán mostanában mintha már érlelődne valami... Egy darabig még töprengünk azon, hogy mennyit is tehet egy ember, meg hogy miként is lehetne a szellemi energiákat ax falu érdekében jobban hasznosítani, aztán búcsúzunk. Terdik Gyuláné biztatóan szól utánam. — Tessék nézni, én olyan környezetből jöttem. ahol a magyarságtudat őrzése volt a feladat. Ennél kevesebbtől csak nem fogok megijedni... Látogasson csak el ide egy fél év múlva is! És ebben maradtunk.., Németi Zsuzsa (Fotó: Perl Márton) A Kakas-ház „tiszta”-szobája A
