Népújság, 1980. október (31. évfolyam, 230-255. szám)
1980-10-05 / 234. szám
L YTLÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA XXXI. évfolyam, 234. szám ÁRA: 1,60 FORINT 1980. október 5., vasárnap Versenyben B ulgáriai testvérmegyénk, Targoviste, egyik ipari üzemében hallottam a közelmúltban, hogy ott — már hagyományosan — a brigádok névadóit is beszámítják a csapatokba. Nemcsak egyszerűen őrzik, ápolják a választott eszménykép emlékét, hanem úgy. veszik, mintha a tiszteletre méltó személy valóságban is közöttük élne, dolgozna. Itt is, ott is a létszámhoz tartozik a szó szoros értelmében. Röviden: eggyel több emberre szól mindig a vállalás. Természetesen: csakis a gazdasági jellegű felajánlásról van szó. Arról, amit a műszakokban, a gépeknél és szalagoknál el lehet és el kell végezni. Vagyis: ki-ki úgy teljesít, hogy kicsivel mindig többet adjon, s a hónap, a negyedév vagy az esztendő végén időről időre egy egész ember munkájával nagyobbat mutasson a gárda. A sok kicsi — sokra megy. A névadók nevében végzett munka üzemi szinten egészen tekintélyes plusz. S nemcsak mennyiségben, hanem minőségben is. Mert a több mellett a jobb is követelmény valamennyi brigádban. Szokatlannak találtam az ötletet, a módszert — de tagadhatatlanul tetszett. Ha első hallásra talán különös, furcsa is barátaink gyakorlata, feltétlenül van benne fantázia. Igazán tiszteletre méltó, nemes az a törekvés, amellyel iparkodnak kilépni a sablonokból s túljutni a sokszor unalomig ismerős, nagyobb erőpróbát nem vagy csupán alig jelentő ígéreteken. Dicsérendő, hogy az üzemben törték, törik a fejüket a dolgozók a munkaverseny megújításán, felfrissítésén, változatosabbá tételén. Nem tartották, nem tartják elegendőnek, ha például nincs igazolatlan hiányzásuk, pontosan kezdik és végzik a műszakokat, hiánytalanul elvégzik kiszabott feladataikat. S bizonyára tisztában vannak apai is, hogy mondjuk az ismeretek állandó gyarapítása — tanulással, olvasással moziba vagy színházba járással — mindenkinek elsősorban személyes érdeke. Szóval: megkapónak találtam a dolgot, s elhatároztam, hogy tovább is adom tapasztalatomat. Nem tudom, hogy hány kollektívának mondok vele újat tágabb és szűkebb hazánkban, de remélem: ha követésre nem is, gondolkodásra biztosan sikerül- jó néhány brigádot buzdítani. S tovább színesedik, még tartalmasabbá válik' nálunk is a munkaverseny. Aminek lehetőségei szinte kimerít- hetetlenek, s oly sokat hozhatnak egész társadalmunk hasznára Gyóni Gyula MA Tanácskozik a vegyipari szakszervezet és a MEDOSZ kongresszusa A vegyipar mintegy 160 ezer szervezett dolgozójának képviseletében 280 választott küldött és több mint száz vendég vesz részt a Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének XXIII. kongresszusán, amely szombaton kezdte meg kétnapos munkáját a SZOT Központi Iskoláján. A tanácskozáson megjelent Méhes Lajos, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a budapesti pártbizottság első titkára, Gál László, a SZOT főtitkárhelyettese, valamint Simon Pál nehézipari és Trethon Ferenc munkaügyi miniszter. A központi vezetőség írásos jelentéséhez Dajka Ferenc, a szakszervezet főtitkára fűzött szóbeli kiegészítést. Elmondotta: az üzemi szakszervezeti választásokon sokan hangoztatták, hogy a vegyipari dolgozók örömmel vették át a tervidőszakban épített új petrolkémiai, gyógyszer-, gumi-, műtrágya- és alumíniumipari nagy létesítményeket, amelyekre sokat költött a népgazdaság, s ezért szilárd elhatározásuk, hogy az új üzemek költségeit minél előbb „visszafizessék”, s a beruházásokat felelősen, jól hasznosítva járuljanak hozzá a külkereskedelmi mérleg és a hazai ellátás javításához. Ezután megkezdődött a vita az írásos -jelentés, a beszámoló és a' határozati javaslat fölött. ★ Szombaton a szakszervezet Jókai utcai székházában megkezdte tanácskozását a MEDOSZ XXV. kongresz- szusa. A tanácskozáson részt yett Maróthy László, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KISZ KB első titkára, Váncsa Jenő, mezőgazdasági és élelmezés- ügyi miniszter. Sólyom Ferenc, . a SZOT titkára és Szabó István, a TOT elnöke is. A központi vezetőség írásos beszámolójához Dobi Ferenc, a MEDOSZ főtitkára fűzött szóbeli kiegészítést. Kiemelte: a mezőgazdasági termelés az elmúlt években betöltötte szerepét, zavartalan lakossági élelmiszer-ellátást biztosított és lehetővé tette az export növelését. Az ágazatok fejlesztését kellően-támogatták a szakszervezeti testületek, amelyek részt vállaltak egyebek között a munkaügyi rendelkezések korszerűsítésében, a gazdasági tervezésben és az újabb szociálpolitikai intézkedések megalapozásában. Tevékenységüknek is köszönhető, hogy az üzemi demokrácia egységes fórumrendszere a gazdasá-* gokban kialakult. Ennek során erősödött a választott szervek, különösen a bizalmiak szerepe és felelőssége. A kedvező tapasztalatok mellett azonban előfordul, hogy a gazdaságokban és a vállalatoknál nem tájékoztatják időben a különböző fórumok résztvevőit a tárgyalásra kerülő témákról, vagy hogy nem térnek vissza a dolgozók által előterjesztett javaslatok sorsára. Ezen a helyzeten változtatni kell, hangoztatta a főtitkár. A mezőgazdasági értelmiségiek tevékenységének értékelése mellett megállapította: tudásuk sokszor rajtuk kívül álló okok miatt nem érvényesül kellőképpen, mert az oktatói és a kutatói munkahelyek gyakori átszervezése bizonytalanságot teremt és akadályozza a nyugodt alkotó munkát. _________ _ E zután megkezdődött az előterjesztések vitája, a kongresszus vasárnap folytatja munkáját. Szombaton ért véget az igazságügyi ifjúsági napok egri rendezvénysorozata, amely az ifjú jogászok különböző helységekben tartandó országos találkozóinak megnyitó eseménye volt." A megyeszékhelyre érkezett fiatal jogászok tegnap délelőtt tehercross-bemutatót tekintettek meg a Töviskes- völgyben, majd a KRESZ- totó kitöltésével adhatták tanúbizonyságát annak, mennyire jártasak a közlekedésben. Ebéd után két — polgári és büntetőjogi — öböl - történelem Az iráni—iraki konfliktus hátteréről szól cikkünk a 2. oldalon. Megváltozik Eger forgalmi rendje Koós József a lap 3. oldalán közölt cikkében arról ír, hogy a közeljövőben kiutat találunk az egri közlekedési útvesztőből. A forgalmi rend megváltozásával — egyebek között — gyalogosövezeteket alakítanak ki. Ezekről olvashatnak részleteket az írásban. Ahol nem „mostohagyerek” a művelődés A lap 4. oldalán Gábor László a tarnaörsi közművelődési eredményekről ír, s megállapítja: a helybeliek jó úton járnak .... Egy utasítás színe és fonákja Egy tanácsi végrehajtó bizottsági ülésre készült jelentésen levő, különleges megjegyzés adta a témát a cikk megírásához lapunk munkatársának, G. Molnár Ferencnek. A megjegyzés így szólt: „A sajtó nem tájékoztatható” — olvasóink az 5. oldalon azonban bepillanthatnak a „titkok” közé. szekcióban folytatták munkájukat a résztvevők. Ezeken ismertették és megvitatták a közlekedési bűncselekményekkel kapcsolatos, büntetőjogi, kártérítési és biztosítási kérdésekkel foglalkozó pályamunkákat. Ezt követően a legjobban sikerült dolgozatok szerzőinek díjazáséra került sor, majd dr. Patkó Benjámin, Heves megye főügyésze mondott záróbeszédet. A kétnapos program a KISZ Heves megyei Bizottsága által megtartott fogadással fejeződött be. Befejeződött az ifjú jogászok egri találkozója Társadalompolitikai kérdés a turisztika Országos idegenforgalmi konferencia a fejlesztésekről Tervszerűen és komplex módon kell fejleszteni hazánk üdülőterületeit — hangoztatták az I. országos idegenforgalmi konferencián, amely szombaton fejeződött be Balatonfüreden. Két nap alatt a 4 főreferátum után 14 referátum taglalta az idegenforgalom fejlesztésével és szervezésével összefüggő teendőket. Abból indultak ki, hogy a tavaly elfogadott koncepció a hazai lakosság turisztikai lehetőségeinek fejlesztését társadalompolitikai kérdésnek tekinti, a nemzette«»* idegen forgalom,ban pedig a gazdasági hatékonyság fokozását tűzte ki célul, ehhez — mint hangoztatták — a minőségi feltételek javítása szükséges. A területfejlesztési koncepcióval kapcsolatban hangsúlyozták: a kiemelt területek mellett jobban kell fejleszteni a város környéki üdülőkörzeteket, amelyek, főleg a hétvégeken széles körű társadalmi igényeket képesek kielégíteni. Ezeken a helyeken nem kell jelentősebb -h«s6s5ásaiS!6É«eaeS86é kodni, fejlesztésük tanácsi, vállalati és magánerőből is megoldható. Elmondották a konferencián, hogy készül — a népgazdaság hosszú távú tervével es a termál vizek üdülési - idegenforgalmi célú hasznosításának koncepciójával összhangban — az országos üdülőterületi terv. Felöleli a következő évszázad első évtizedeit is, és részletes vizs- gálafok, területértékelések, prognózisok alapján koncepcióváltozatokat kínál majd. * - ’*** % - Ä Mit viszünk a vásárra? Késik az őszi szaporítóanyag — Forgalmazási szezon Lesz-e elég cseresznye és őszibarack ? Szombaton már meghaladta a négyszázezret azok számai akik a fogyasztási cikkek idei nemzetközi vásárára, ellátogattak. Ha az idő engedi, ma, az utolsó napon, még tízezrével zarándokolnak cl a kőbányai vásárközpontba. Munkatársaipk élményeikről, a bemutatón szerzett' tapasztalataikról képes, tudósításban számolnak be lapunk 6. oldalán. Á tavalyinál ötödével több szaporítóanyag áll az ősszel a gyümölcs- és szőlőtelepítők rendelkezésére: több gyümölcsfajtából az eredményes csemetenevelés nyomán megszűnt a hiány — tájékoztatta Merényi Károly, a Kertészeti Szaporítóanyagforgalmazó KFT igazgatója az MTI munkatársát. A mintegy 430 millió forintos idei készletnek várhatóan 70 százalékát adják el a következő hetekben. Több százezer gyümölcsfaoltvány talál majd gazdára. A korábbi évekhez képest visszaszorulóban van az érdeklődés az alma iránt és mind többen keresik a csonthéjas gyümölcsöket. 1978—79-ben még hiány volt őszibarackból, az idén a gazdaságok és a kertészeti árudák kielégítik majd az igényeket. Tíztizenöt fajtából nagy meny- nyiségű szaporítóanyag kerül az árudádba. Ezek különböző időben érlelnek gyümölcsöt és telepítésükkel a kistermelők megnyújthatják a szezont. Tavaly hiány volt meggyből, különösen sokan keresték az új fehértói fürtös fajtát. Az idén ősszel a faiskolákból nagyobb szállítmányok érkeznek a telepekre, és várhatóan zökkenőmentes lesz a vásárlók kiszolgálása. A tavalyihoz képest lényegesen több lesz cseresznyecsemetéből: azok a kiskerttulaj- doeeeek, akik az elmúlt évben nem - jutottak hozzá, most beszerezhetik majd ä fiatal fákat. Összesen négyöt fajtából választhatják ki a számukra legmegfelelőbbet. Rövidesen megérkeznek! a kertészeti árudákba a szö- lőoltványok is. Újdonság; hogy az idén több mezőgazdasági nagyüzem közvetlenül bekapcsolódik az értékesítésbe, saját készletüket helyben adják el a vevőknek. A kistermelők és a kiskerttulajdonosok a KERT- FORG KFT 62 lerakatában és 12 árudájában, továbbá 80 áfész-lerakatban vásárolhatják meg a szaporítóanyagot. A vevők kérésére megszervezik az utánvételes értékesítést. A Siófoki Állami Gazdaság alsótekeresi faiskolája postai megrendelésre elküldi a megrendelőnek a fóliába csomagolt csemetét, vagy szőlőoltványt. Az eladási szezon a szokásosnál egy-két héttel később kezdődik. Az érés elhúzódott, a gyümölcsfák még mindig zöldek, úgyhogy csak október 20-a táján szedhetik fel a csemetéket es a hónap végén, illetve november elejen értékesítik majd nagyobb tételekben a fákat. A szőlőóltványök értékesítése szintén késik, várhatóan november közepén lesz érdemes ellátogatni az árudába, telepekre és a váJ sárlóközpontokba. r* ' (MTI)/*4