Népújság, 1980. október (31. évfolyam, 230-255. szám)

1980-10-04 / 233. szám

AU NEM ALLTA HOLMES ÜTÉSEIT Leáldozott a nagy bajnok Európai idő szerint pén­tekre virradóra került sor Las Vegasban a világszerte óriási érdeklődéssel ; várt Muhammad Ali—Larry Holmes hivatásos nehézsú­lyú ökölvívó világbajnoki döntő mérkőzésre. A 25 ezer jelenlevő szur­koló és k becslések szerint több mint egymilliárd tele­víziós néző a tervezett 15 menetből csak tízet látha­tott. A 38 esztendős Mu­hammad Ali a 11. menetre már nem jött ki. Előzőleg, tői eg pedig a 10. menetben nagyon megviselték a szün­telenül rohamozó és rend­kívül keményen ütő Holmes ülései. Amint azt Richard Green, a vezető bíró később elmondotta, ő már a 9. me­net után be akarta szüntet­ni az összecsapást, de Ali edzője kérésének engedve még egy menetet engedett. A tizedik menet után vi­szont már A. Dundee, Ali mestere szólt, hogy elég, versenyzője nem folytatja a küzdelmet. Az edzői döntést a nézők egy része csalódottan vette tudomásul, a többség vi­szont egyetértett, mert Ali a tizedik menetben mór csak támolygott, képtelen volt a védekezésre, az el­lenütésekről nem is beszél­ve. A novemberben 31 esz­tendős Holmes minden ad­csillaga digi ■ menetet megnyert, esetleg a harmadik menet­ben voltak egyenlő ellenfe­lek. Ali képtelen volt a tő­le annyiszor megcsodált módon kitérni az ütések elöl, nem ő fárasztotta ki Holmest, hanem ő roppant össze vetélytársa rendkívüli tempójától. Amíg Holmes' a tizedik menetben is olyan friss volt, mint. az elsőben, Alin fokozatosan megmu­tatkoztak a hosszú kiha­gyás jelei, s a végén ő is .elismerte: Holmes jobb volt. Larry Holmes tehát a vi­lágbajnok, s mindenképpen érdemes erre a címre, hi­szen 36. mérkőzését is meg­nyerte. — Büszke vagyok rf. vi­lágbajnoki címre, még in­kább a földkerekség eddigi legjobbja, Ali legyőzésére — mondotta Holmes a mér­kőzés után. — Hozzá ha­sonló bajnok nem született, s nem is lesz egyhamar. Nagyon sajnálom., hogy lé­nyegében én fejeztem be pályafutását, de a szorító- ban nincs szentimentaliz- mus. ott ütni kell, még ha egyértelműen tisztelem is az ellenfelet. Ali változat­lanul a példaképem. Ali hosszú pályafutása alatt lelőször nem tartott sajtóértekezletet a mérkő­zés után, csendben elvonult szállodai szobájába. GYÖNGYÖSI SZÜRET SAKKVERSENY Sulyok Sándor (GYSE) az első Befejeződött a Gyöngyösi SE rendezésében lebonyolí­tott mesterjelöíti egyéni minő­sítő verseny, A rájátszások iz­galmas küzdelmeket és szo­ros végeredményt hoztak. Az élen hármas holtverseny keletkezett! (Azonos pont­számok esetén Berger—Son- nebor-féle számítási mód döntött.) Jól mutatkozott be új egyesületében Sulyok Sándor mesterjelölt, dicsére­tes Fábián és Horváth D. kiváló eredménye. Bizonyí­totta erejét Ktfcs I.. dr. Ga- ra és a 11 éves női mester, Polgár Zsuzsa is. A rájátszások eredményei: Horváth D.—Fábián 1—0, Sulyok—Kiss döntetlen. Polgár—Kőszegi 1—0, dr. Gara—Nagy 1—0, Kladiva— Lengyel 0—1. Békefi—Hor­váth S. 1—0, Engel—Józ.sa 1—0, Csizmadia—Szaka dön­tetlen. Pál—Haidú 1—0. Fá­bián—Sulyok döntetlen, Kő­szegi—Kiss döntetlen, Pol­gár—Horváth D. 1—0. Bé­kefi—dr. Gara 0—1, Nagy— Kladiva 1—0. Lengyel—Hor­váth S. 0—1, Józsa—Pál 0—1, Engel—Csizmadia 0—1, Hajdú—Szaka 1—0, Kőszegi Fábián döntetlen, Horváth D.—Kiss döntetlen, Sulyok —Pál 1—0, Kladiva—Béke­fi 1—0, Horváth S.—Nagy 0— 1, dr. Gara—Lengyel döntetlen, Józsa—Szaka döntetlen, Pál—Csiz.madia 1— 0, Hajdú—Engel 1—0, A végeredmény (18 indu­ló): 1. Sulyok mj. (GYSE) 8, 2. Fábián B. mj. (BVSC) 8, 3. Horváth D. I. o. (GYSE) 8, 4, Kiss I. mj. (GYSE) 7,5, 5. dr. Gara Gy. mj. (Eger SE) 7.5, 6. Polgár Zsuzsa női mester (MTK- VM) 7 pont. Vívás Egerben, a Heves megyei Vívószövetség országos, kor­osztályi versenyt rendezett. A találkozón két korosztály­ban. hat fegyvernemben, 130 vívó mérte össze tudását. A budapesti és vidéki szakosz­tályok között ott láttuk — első ízben — a Gyöngyös versenyzőit is. Eredmények: 1966—67-es korosztály. Leány tőr: 1. Tá- pay Gabriella (Pp. Honvéd), 2. Papp Beatrix (Salgótar­ján), 3. Szalontai Katalin (Bp. Honvéd). Fiú tőr: 1. Ba­logh Mihály (Eger), 2. Csinos Péter (Bp. Honvéd), 3. Zsám- ba László (Eger). Kard: 1. Zabó Tamás (Debrecen), 2. Pákay Béla (Debrecen), 3. Danyi Zoltán (Eger). 1968— 69-es korosztály. Leány tőr: 1. Tyukodi Ildikó (Salgótar­ján). 2. Tóth Ildikó (Salgó­tarján), 3. Belházi Kriszta (Debrecen). Fiú tőr: 1. Sző­ke Pál .(Szentes), 2. Kántor Pál (Debrecen), 3. Sóki Atti­la (Eger). Kard: 1. Álmosd Róbert .(Diósgyőr), 2. Béta József (Eger), 3. Horváth Zsolt (Eger), 4. Borhy András (Eger). Szombati sportműsor Asztalitenisz: Heves me­gye 1980. évi ifjúsági leány és serdülő leány tízek baj­noksága. Eger Gárdonyi Gi mn., 15. Kézilabda•' Egri Finom- mechanika—Kazincbarcika, NB 11-es férfimérközés. Eger. GMSZ-pálya, 15.30, Megyei bajnokság, férfiak: Gy. Fő­iskola—Sírok, 15, E. Forgá­csoló—GYSE, 16. Egri TK— Heves.,16. Nők: Recski Mát­rákéi—Heves. 15. E. Közgaz­dasági—Egri TK, 15. ESEII —Novaj, 16. Lövészet: Soós János-em­lékverseny és Dobó-kupa fu- tóvadlövő verseny. Eger, Le. gányi úti lőtér, 9. Röplabda: Gyöngyösi SE —Mezőtúr, NB 11-es férfi­röplabda-mérkőzés Óyön-­gyös. Thán Károly út, 15 óra.; Tömegsport: Expressz, sportnap Heves, sportpálya. .9 óra. KISZÖV Kupa me­gyei női, férfi-, egyéni és csa. patverseny tekében. Eger. népkerti automatapálya, 8 óra. Vízilabda: Egri Vízműi— CSMSK, MNK-mérközés. Eger, versenyuszoda, 15. Rá­kos, Varga. Eger SE —Bp. Vasas Izzó OB 1-es mérkő­zés. Eger. versenyuszoda 16, König, Kiss. Labdarúgás: Megyei baj­nokság (kezdési idő 14 óra): E gercsehi—H. Gáspár SE. Vinczepap. Sírok—Apc. Dé­vai, Má’rnderecske—Selyp, Boross. Tardoson serdülötor- na 9 órától. Az egri járási labdarúgó- bajnokság legutóbbi forduló­jának eredményei. I. osztály (zárójelben az ifjúságiaké): Felsőtárkány—Egerbakta 2— 2 (0—2), Verpelét—Egerszó- •lát 5—0 (1—0). Noszvaj—Is­tenmezeje 2—1 (1—1), Eger- szaldk—Novaj 2—3 (2—1), Mikófalva—Péter vására 4—2 (5—1). A PAKÜSE—Heves- aranyos találkozó 1—1-es ál­lásnál félbeszakadt, a Tarna- lelesz—Makiár mérkőzésre a vendégcsapat nem jelent meg! II. osztály: Egerszalók II.—Nagyvisnyó 0—0, Bo. dony—Egerbocs 2—1. Andor- naktálya—Mátraballa 4—0. ★ Debrecenben serdülő II. osztályú területi torna egyé­ni bajnokságon szerepelt Ja­kab Tünde, az Eger SE fia­talja. A Honfi edzőházaspár tanítványa a negyedik he­lyen végzett, ezzel ő is részt­vevője lesz az október vé­gén Budapesten sorra kerü­lő országos egyéni bajnokság döntőjének.-tr Befejeződött az első ízben kiírt egri női kispályás lab­darúgó-bajnokság 1980. évi küzdelemsorozata. Az egri városi sportfelügyelőség és az Egri Lendület sportkör kezdeményezte rendszeres mérkőzéssorozaton hat csa­pat vetélkedett. A bajnokság végeredménye: 1. Lendület in 9 1 — 81- 5 19 2, Berva in 8 1 1 07- 7 17 3. Technolux in 5 1 4 13-33 11 4. Nyomda 10 3 1 0 11-31 7 5. Dohánygyár 10 2 1 7 9-74 5 6. Postás 10 — 1 9 7-44 1 A veretlenül bajnokságot nyert Lendület csapatában Balázs József szakvezető a következőket szerepeltette: Sós Éva, Kollár Anita. Bal­lagó . Erzsébet, Vajmi Csilla, Kovács Judit. Bartha Mik- lósné. Szarvas Ildikó, Száva Mária.-ár A befejeződött férfi tenisz CSB-ken, az OB I. B-ben szereplő Gyöngyösi SE együt­tese kevéssel szorult le a do­bogóról. negyedikként az OB 111-ban az Eger SE csapata pontveszteség nélkül nyert bajnokságot, míg a Selypi Kinizsi gárdája kieső helyen végzett. A bajnoki tábláza­tok: OB I, B keleti csoport: 1. Ny.-háza 10 10 — 77-13 20 2. KSC in fi 4 38-43 12 3. MAFC 10 3 5 45-45 10 4. Gyöngyösi SE 10 5 5 41-49 10 5. BVSC 10 3 7 35-55 fi 6. UVATERV 10 1 9 25-56 2 OB III. „D” csoport 1. Eger SE 8 8 — 57-17 Ifi 2. Debreceni D. 8 fi 2 51-21 12 3. KFM 3 4 4 36-36 8 4. Rúd a bánya 8 1 7 20-52 2 5. Balassagyarmat 8 1 7 18-56 2 OB UI. ,.E” csoport 1. dúsé 12 12 _ 87-21 24 2. Ny. Vízügy 12 10 2 K9-30 20 3. Szolnok 12 7 5 63-45 14 4. Fehérgyarmat 1? 7 5 61-47 14 5. Olefin SC 12 3 9 37-71 fi fi. Sz. Építők 12 3 9 36-72 fi 7. Selyp 12 — 12 lfi-83 — ★ Országos-’ifjúsági bajnoki, labdarúgó-mérkőz.ések.: DU­SE—Eger SF, 0—4 (0—2). Ole­fin SC—Gyöngyösi SE 0—6 Hódit a karate A kyokushinkai művelői Egerben Egy látványos elem: Szilágyi Gimnázium tor­naterme: este fél hét, a par­ketton az edző, s vele szem­ben legalább ötvenen. Majd­nem többen, körben a pa­dokon érdeklődők. Takács Ferenc katonai kollégista. — Mit tudsz a karatéról? ■ — Azt hiszem a szó je­lentése szabad kéz. Egy ná­lunk új sportág, aminek már van magyar világbaj­noka. — És miért vagy itt? — Négy osztálytársamat kísértem el, akik már mű­velik. Én sajnos későn tud­tam meg tavaly, de azért járni szeretnék: Többen meggyőztek róla, itt mindig telt ház van hétfőn, szerdán és pén­teken, esle fél héttől nyol­cig. Boldog aki már a ja­pán vezényszavakra „dol­gozhat”, s az is, aki a pádon ülve reményt táplál. Talán a jövő héten ő is elmondhatja: „Karatézni já­rok/”- Ko**»--cserép-. .«« -téglatű­nés: .-. ? 'Hatalmas pofonok. ...halálos” ütések . világa? Fantasztikus önfegyelem, félelmetes reflexek? Mi hát a karate? A legilletéke­sebb, a képesítéssel ren­delkező edző, Lakatos Zol­tán válaszol:-— Küzdősport, s mint ilyen is a legfiatalabb sport­ág nálunk. A legenda sze­rint egy indiai pap, bizo­nyos Bodhi Drahma vitte el Kínába és az akkor kialaku­ló Zen buddhizmussal együtt a VI. században tanította a Shao-Lin monostorban.- A ki, naiak . ősi önvédelmi rend­szere a mai karate egyik for. rásának tekinthető. Ez a harcmodor került át később Japánba, ahol harci művé­(0—3). Az élcsoport állása a miskolci csoportban: 1. Balassagyarmat 4 4 — 8-3 8 2. STC 4 3 1 — 13- 4 7 3. Eger SE 4 3 1 — 11- 2 7 Országos serdülő bajnoki labdarúgó-mérkőzések: DU. SE—Eger SE 2—2 (1—1), Olefin SC—Gyöngyösi SE 2— 1 (1—1). Az élcsoport állása a miskolci csoportban: 1. DVTK 4 4 ------ 20-0 8 2 . Balassagyarmat 4 4------17-5 8 3. Gyöngyösi SE 4 3 — 1 22-3 6 Vasárnap mindkét NB li­es megyei csapatunk után­pótláscsapatai pályára lép­nek,.. Egerben, a városi sta­dionban 10,30 és 12,00 órai kezdéssel a serdülök és ifjú­ságiak játszanak elömérkő- zést az STC hasonkorú együt­teseivel. a gyöngyösiek után­pótlás-együttesei az Energia- pályán 10,30 és 12 órától a Balassagyarmat csapatait látják vendégül. ★ NB III-es férfi asztalite­nisz-eredmények: Vác—Egri Kolacskovszky 9—7. Rang­adón vesztett az idegesen játszó tanácsi, gárda. Egri .... Kolacskovszky-irrSalgótarjáni TC 14—2. Gy : dr. Estefán 4.. Román. 4. dr. ' Soijkádi 3, Hídvégi 3. forduló rúgás, fejre (Fotó: Szántó György) szetté tökéletesedett. Kiala- kifltak a különböző stílusai és világszerte elterjedtek. Így jutott el Magyarország­ra is, ahol jelenleg három fő irányzata hódított tért, a kyokushinkai, a takewon-do és a shotokan. Többnyire az ismeretek hiánya okozza, hogy a karatét a különféle tárgyak törésével azonosít­ják. Nemcsak az, igaz a lát­ványos elemek döntő sze­repet játszottak a sportág el1 erjedésében. Mint annyi más sportban, itt is kitar­tásra, nagyfokúi önuralomra és jó állóképességre van szükség. Ahogy a nagykönyv­ben meg van írva, a harci művészetek útja ezer nap ta­nulás után kezdődik és tíz­ezer nap után éri él a csú­csot. Egerben több mint egy éve működik kax'ateklub, az ál­landó törzslétszám úgy öt­ven körüli. Enné} jóval töb­ben, indultak, s csak divat­ból járók lemorzsolódtak. Lakatos Zoltán .a karate kyo- kushinkai változatát tanítja, ami az alapító Masútatsu Oya.ma 10 dános japán mes­ter néVéhéz kapcsolódik. Ez a stílus vonultatja fel a leg­keményebb követelmény­rendszert, ahol a más válfa­jokkal ellentétben nem ál­lítják meg az ütéseket, rú­gásokat, hanem tovább vi_ szik! Ennélfogva nagyon ke­mény edzés- és szigorú öv­A megyei labdarúgó-baj­nokság 9, fordulójából ma három, vasárnap pedig öt mérkőzésre kerül sor. A két veretlenül álló csa­pat, a listavezető Bélapátfal­va és a második helyezett Hatvan, a biztos győzelem reményében fogadja az alsó­házban tanyázó Besenyőte­lek, illetve Kómpolt együtte­sét. A bajnoki címet védő Recsk a legutóbbi súlyos ve­resége után az újonc Füzes­abony otthonában szeretne javítani. A gyári gárda ha­zai környezetben még nem vesztett pontot, de most ne­héz lesz ezt elkerülnie, mi­vel kiállítás és sárga lapok miatt, tartalékos lesz az abo- nyi csapat. A Petőfibánya— Tárnáméra találkozón két Benépesül ma, szombaton délelőtt, a hevesi sportpálya. Az Expressz-iroda, a KISZ hevesi járási és nagyközségi bizottsága és a Magyar Út­törők Szövetsége járási el­nöksége szervezésében nagy­szabású tömegsportrendez- vényre kerül sor 9 órai kez­dettel, amelyre mintegy ezer •résztvevőt várnak. Az Expressz-spori'nap me­gver eseménynek Számít, aho­vá nemcsak a hevesi járás és: a nagyközség sportolhi vá­gyói fiatalságát várják. Rend­kívül gazdag és változatos vizsgarendszere van, A ha. ladó csoport tagjai egyéb­ként túlvannak az alapfókú vizsgán. Az övék színének milyensége ugyanúgy minő­sít, akár a cselgáncsban, sőt kísértetiesen hasonlítva hoz. zá, nem nélkülöz szertartá­sos elemeket. A küzdők öl­tözéke a yudogi-hoz hason­ló, amiből jóformán vala­mennyi Szilágyiba járónak van. Miskolc nagyobb ’ város, rangosabb cselgáncssporttal. Csoda ha a karatét is onnét „importálták”? A kezdetek­ben az MVSC szakosztályá. nak támogatását élvezték az egri felfedezők. Azóta önál­ló „vágányra” állt Egerben is a karate. A sportági gaz­da szerepét vállalta a Vo­lán 4. számú Vállalat tö­megsportbizottsága. Madaras Sándor elnök avatott be a részletekbe: — A miskolciak vissza­vonulásával kezdődik a mi fejezetünk. Vállalatunk bé­relte a továbbiakban a ter­met, Akárcsak korábban, a havi 10° forintos tagdíjakból teremtettük meg ennek, va­lamint az edzői juttatásnak és a Pestről alkalmanként be­mutató foglalkozást tartó szaikembereknek az anyagia­kat. Pillanatnyi legnagyobb gondunk a sportág iránt ér­deklődők bekapcsolása. A mikéntjét most tárgyaljuk a gimnázium gazdaságvezetésé­vel, szeretnénk október ele­jén új csoportot indítani. Gondolunk a jövőre is. tud­tommal a cselgáncsszövet- .ségböl kiválik a karatetábor, önálló szakszövetséget ala­kítva és akkor sor kerülhet a versenyeztetésre. Mi vállal, juk a vele járó terheket. A film kasszasiker volt. Napkelet országának opera­tőrei a Karaté-ban az első világbajnokság eseményeit dokumentálták, elbűvölően. Az más kérdés, hogy az al­kotás ugyanolyan késéssel jutott el hozzánk, mint ma­ga a sportág, bár közben született magyar VB-siker. A kamat mindenért: ma, a karateláz! feljutásra pályázó együttes méri össze tudását. Zilnt Já­nos edző csapata jó játék­kal és győzelemmel szeret­né feledtetni a besenyőtelki fiaskót. Nagy küzdelem és döntetlenhez közeli eredmény várható az Egercsehi—Hon­véd Gáspár SE, a Sirok—Apc és a Heves—Hort összecsapá­sokon. A hazai pálya elő­nyét élvező, sereghajtó Mát- raderecskének esélye van az első győzelme megszerzésé­re. az azonos pontszámú Selyp ellenében. Tippjeink: Egercsehi—H. Gáspár SE x, Sirok—Apc 1, Mátraderecske—Selyp 1, Pe­tőfibánya—Tárnáméra 1. Fü­zesabony—Recsk 2, Hatvan Kompolt 1. Heves—Hort 1, Bélapátfalva—Besenyőtelek 1. azoknak a programoknak, versenyszámoknak a köre, amiből választani lehet majd: táiwlugrás, súlylökés, gránát- hajítás. kislabdahajitás, kis­pályás labdarúgás, lábtenisz, kerékpáros ügyességi ver­seny. akadályverseny, célba dobós . . . Valamennyi részt­vevő teljesítheti az ..Edzett ifjúságért" mozgalom köve­telményeit. A megnyitó után közös bemelegítő tornával indul a mozgalmas délelőtti eseménysorozat. amelynek legügyesebb. legeredménye­sebb sportolói- jutalmazásban részesülnek. Budavári Sándor M veretlenek pályaválasztók Expressz-sportnap Hevesen

Next

/
Thumbnails
Contents