Népújság, 1980. október (31. évfolyam, 230-255. szám)

1980-10-19 / 246. szám

Hméé fiméat'

Módszertan a felnőttek képzéséhez

és tájékoztatásához

Moldova György textiliparról szoló riportkönyvében, a Szent tehén-ben mondja az egyik nagyüzem részlegvezetője: „A munkaidő ötven százaléka beszélgetésre megy el. nevelésre.” Vitatható ugyan, hogy ez helyes-e így vagy sem. maga a tény tény marad, s e könyv fontosságát éppen ez a helyzet bizonyítja legfényesebben. Azt jelenti ez, hogy nem csupán a szőkébben vett ..szakma’’, a dolgozók iskoláiban tanító pedagógusok, népművelők munkájának velejárója a felnőttek személyiségének alakítása. képzése, hanem a mun- kahelveken is szükségszerűen adódnak ilven feladatok Ismerni e tevékenység csín- ját-bínját. módszereit végül is senki szamára nem luxus, nem fölösleges tudnivaló

Maró ti Andor könyve szintézis. Összefoglalása csaknem mindannak, ami a felnőttképzés módszertanáról ez ideig magyarul olvasható volt. De kitekint a szerző a külföldi — elsősorban a nyugat-európai és az amerikai — szakirodalomra is. Legnagyobb erénye épperi összegező jellegében rejlik. Mindeddig bizony nem kis feladatot jelentett az érdeklődének a tájékozódás e területen. Így e mű az általa nyújtott keresztmetszettel hiányt pótol, s mint ilyen, minden bizonnyal elmarad- hatalan kézikönyve lesz a jövőben felnőttoktatóknak, népművelőknek, vagy művezetőknek is.

Érdemes szót ejteni stílusáról is, mert — s ez módszertani könyveknél egyáltalán nem gyakori — érdekesen megírt, sok helyen élvezetes olvasmányélményt is kínai A szerző megkapó szemlélet ességgel beszél él- mén y ei r öl, ta paszta 1 a t a i r ól. melyet gazdag, sokrétű felnőttnevelői munkája során szerzett.

Marót! elöljáróban bírálja a hazai felnőttképzés módszertani silányságát, az emberközpontúság elvetését, azt, hogy nálunk az ismeretterjesztésben, a propagandában gyakran nem az ember, hanem a rendezvény a fontos, a módszerek célhoz és helyhez kötöttségének hiányát, és azt. hogy a tényleges művelődés helyett nemegyszer a jobb statisztikai mutatók hajszolása dominál. Nem kell külön bizonyítani, hogy ezzel iskolai és iskolán kívüli felnőttképzésünk legrégibb es legsúlyosabb. évtizedek óta ,. h agyom án yozód ó” fonákságait mutatja fel és bírálja. „Kultúraterjesztés vagy' mű- veltségfejlesztés?” — teszi fel "a kérdést, s a könyv hatásos bizonyítéka annak, hogy Maróti az utóbbi lehetőség mellett voksol. A közművelődés új felfogását képviseli, amely a művelődő ember meglevő kultúrájából. mindennapjainak szükségleteiből, érdekeiből, érdeklődéséből indul ki, s élesen szembefordul a hagyományos „népművelési” elképzeléssel, amelynek alapja az ,,... hogy az embereknek nincs kultúrájuk, csak akkor, ha a kultúra terjesztői megismertetik őket a kulturális értékekkel,’’

E korszerű szemléletmód eredménye, hogy- 0 módszerek tárgyalásánál nem 02 előadásra. a hagyományos felfogás szinte kizárólagos módszerére kerül a hangsúly. hanem a beszélgetésre, a kérdező és vitamódszerekre. a problematikus gyakorlati helyzetek oktatási körülmények közötti felidézésére törekvő ún. szimulációra. valamint a különböző kiscsoportos munkaformákra. Ebből a módszertanból tehát elsősorban azt tudhatjuk meg. miként mozgósítható. aktivizálható a művelődő felnőtt, hogyan hozhatók felszínre a szunnyadó tapasztalatok, mit kell azért tenni, hogy a tanóra, a szakköri vagy klubfoglalkozás, esetleg' a politikai vitakör hasznossága. élettelisége. mozgalmassága okán maradandó élményévé válhasson a résztvevőknek.

A marxista neveléselmélet talán leglényegesebb alaptétele, hogy az ember értelmi és erkölcsi képzése, formálása, csak az aktív közösségek kohójában valósulhat' meg. Ezért is figyelemre méltó Maróti könyvének befejező gondolatsora, amelyben Tóbiás Brocher könyve alapján (csoportdinamika és felnőttoktatás. Bp. 1975) konkrét módszereket ajánl a felnőttek művelődési közösségeit átszövő csoportdinamikai folyamatok követésére, mérésére, elemzésére. Például annak tisztázására, hogy ki mennyire értette meg a közös célkitűzéseket, .s miként tudott azonosulni azokkal, ki hogyan találta meg a helyét a kollektív munkában,

miként értékelik a tagok a kibontakozott tevékenységet, és így tovább. A csoport közösségé fejlődésének, vagy éppen e folyamat hiányának olyan lényeges összetevői válnak ezáltal mérhetővé, amelyekre eddig inkább csak ráéreztek a felnőttnevelők, a népművelők.

Igazán jogosan talán csak egyetlen dolog kérhető számon a szerzőtől. Nem hívja fel a figyelmet kellően arra a tényre, miszerint a korszerű módszerek eredményes alkalmazása nemcsak a fél- nőttnevélő vagy a propagandista tájékozottságától, módszertani felkészültségétől

függ, hanem nagyon nagy mértékben attól is, hogy a másik fél, a „közösség '. a képzés és tájékoztatás alanyai mennyire képesek partnerré válni ebben a folyamatban.

Ez pedig nem kis gond. Az utóbbi évtizedek előadás- dömpingje felnőttoktatásban, közművelődésben egyaránt elkényelmesítette a résztvevőket, a szó szoros értelmében „hallgatóvá” tette őket. Széles körben terjedt el a szemlélet: „elég, ha beülök a foglalkozásra, elég, ha meghallgatom az előadást, aktív, tevékeny részvételemre úgysem számít senki igazán”. Az efféle szemlélet pe- dik gyakran hozhat kudarcot a módszertanilag újra .törekvő felnőttnevelő, propagandista számára, még akkor is, ha a Táncsics Kiadó jóvoltából ilyen kitűnő módszertani kézikönyvet tarthat a kezében, mint a Maróti Andoré.

Köpf László

VB ire a végere értünk, gyak- *** ran eszembe jutott az eleje.

így, az első hallásra bizonyára komikusnak tűnik, hogy az utószezon elejére gondolok; egy szó- összetétel. amely azzal a taggal kezdődik, hogy „utó”, ne akarjon másfajta képzeteket kelteni, csak olyanokat, amelyek rokonok a véggel, az elmúlással.

Pedig az utószezonnak is van eleje: igaz, ehhez sokkal ősziesebb, mélabúsabb asszociációk társulnak, mint például az előszezon végéhez; már csak azért is, mert ezt szükségképpen és előre kiszámíthatóan követi a szezon, míg az utószezont nem követi semmi, legfeljebb a várakozás, vagy a bizonytalan reménység.

A három egymástól elválasztható szakasznak letagadhatatla- nul más és más hangulata van, mint például — bocsánat a csapongó hasonlatért — egyik igen fontos életfunkciónk szakaszainak, amikor is a megvalósulás és a teljesség illúzióját keltő középső részt a szakkönyvek egybehangzó megállapítása szerint ideális esetben mindenképpen a felpezsdítő előjátéknak kell megelőznie; majd következzék rá a szelíd, elringató utójáték, amely felold és nyugodt, álomtalan álomba vezet.

Mintha életünk is e hárm.as tagozódás jegyében telne: a gyermek- és ifjúkor, a csikófiatalság után az erőteljes, tartalmas, hosz- szú férfikor; majd ennek elteltével a következő szakasz, amikor még történhet egy és más, de már tudni, hogy az alkonyat közel. ..

De visszatérve a valóságos és éppen múlófélben lévő utószezonhoz — amely honi földrajzi és éghajlati viszonyaink között általában augusztus húszadika után kezdődik. és eltart szeptember végéig, sőt néha még egy kicsit tovább is — hadd mondjam el. hogy ennek az utószezonnak az eleje is átmentett valamit a szezon har- - sánvságából. nyüzsgéséből, lendületéből.

Nem véletlenül, alapos megfonGömöry Albert:

Utószezon

tolás után választottuk ezt az időpontot a nyaralásra; józan, hétköznapi szempontok vezettek: nem kell olyan sokáig sorba állni a kőszegért, csitulóban a hangzavar, a strandon több négyzetméterrel megnövekszik az egy személyre jutó élettér... És ugyancsak ezért döntöttünk a nem túl forgalmas szerény fürdőhely mellett, remélvén, hogy klausztrofóbiank ott nem. fog súlyosbodni.

S nem is csalódtunk. Érkezésünk napján még javában zajlott az élet; a nyaralóhely igazi, bár nem hivatalos központja, nem messze a mólóitól és a vasútállomástól, százféle ínyencseggel hívogatott. Lángossütő. pecsenye- sütő. halsütő (tengert halat sütöttek, mi sem természetesebb egy magyar tó partján), borozó, söröző, butik, bizsu- és emléktárgyárus, s minden. am; szem-szájnak ingere. Csinos lányok és izmos, barnára sült fiúk; pajkos gyerekek és jóságos nagymamák; a pecsenyesütő környékéről zsíros bajusszal elsurranó, majd zöldesen fénylő szemmel visszalopakodó. elégedett macskák — szóval maga az idill.

ft z emberek nyaraltak, pi- ■*"- hentek. kikapcsolódtak, üdültek: tetszés szerint kiválasztható szinonimák: bármelyikkel lehet válaszolni, ha már újra otthon. valamelyik ismerősünk így szólít meg az utcán: „De régen láttalak, merre jártál?”

Nem volt nehéz összebarátkoznunk a „tájjellegű” borozóban sürgölődő ex-repülő- tiszt-csapossal, s a körülötte csoportosuló törzsvendégekkel; az ex-boxoló-ál-éjjeliőrrel. az e.\- mérnök kőművessegéddel, meg a többi ex-nemtudomkivel. akiket az ital szeretete kis közösséggé kovácsolt. s akik mind megfontolt okos helybéli, vagy környékbeli emberek voltak. Tőlük távol állt

a randalírozás, nem úgy mint néhány hebehurgya, forrófejű nyaralóvendégtől; ők tudták, hogy jövőre is itt akarnak lerészegedni minden áldott nap. s nem engedhetik meg maguknak a ..balhé” felelőtlen luxusát... A legrokonszenvesebb. talán a nagyhasú. álmosszemű ex-bokszoló volt, aki a hölgyeknek gáláns bókok kíséretében virágot, őszibarackot nyújtott át rongyos táskájából, és a férfiemberekhez is volt egy-két jó szava: „Haverkám, nem fizetnél egy beöntést?”

Az első nap tehát az ismerkedés jegyében telt el. Közben megismerkedhettünk a tájjal is: ez igazán nem csúnya, csak érdektelen: a víztükröt egy rövid időre megszépíti a naplemente sugárzósa. de ezt a melegebb fényt hamarosan elnyeli az esti szürkület, s a kepeslaphangulat is vele tűnik.

Másnap délelőtt a derék, részeges ex-ek körében parázs volt a hangulat: mindenki az éjszakai

eseményekről beszélt.

A kempingben hat felnőtt férfiú üdülés, — vagy kikapcsolódásképpen — megerőszakolt egy tizen- negv éves lányt; a holtrészeg exbokszoló figyelt föl a sikoltozásra, szokásos éjszakai tekergése közben. Betörte a faház valamennyi ablakát, de a vidám társaság szerencséjére egyiken sem fért be a roppant nagy hasával, . így hát nem tehetett mást, csak értesítette a mentőket, meg a rendőrséget... Éppen időben: az urak nem követték a már említett szakkönyvek ésszerű tanácsát, amely az élet. hármas tagozódásának hevenyészett elméletét volt hivatott az előbbiekben alátámasztani: a gyereket áiultpri éa '-'érébe törődve ■alápé’v Ké~,y>V) p rendőrök N ó" -.' ■■ ek: a hat fért: — kö/ tűk a teánv nevelőtanára, akinek felügyelete alatt üdült, nyaralt, pihent, kikapcsolódott, stb. —. mint aki dolgát jól végezte, mélyen aludt a faházban.

BB észeg bambasággal valameny- BB. nyien egybehangzó vallomást, tettek: szórakoztak az este.

I

aztán nem tudják, mi történt... Ennyi borzalom után szinte megnyugtató látvány volt a nyaraló (pihenő, üdülő, kikapcsolódó) család, amely a halászcsárdában fogyasztotta ebédjét.

Az asszony gömbölyű volt és merev tekintetű, a férfi csontos, szikár, hosszú orrú és fagyos; a gyerekek, a kövér, színtelen szem- piÚájú kislány és a csenevész. ugyancsak seszínű fiúcska mintha egy tükörponty és egy kecsege frigyének következményei lennének. A család rnéla unalomban kanalazta a halászlét, a férfi, parancsoláshoz szokott vezető benyomását keltve, kurta orrhangom dünnyögött. utasításokat adott a pincérnek és az italosnak; ivadé- kaj megreszkettek, rájuk irányította savószínű szemének hideg pillantását.

ttak kettesben hitvesével, egy üveg sört, a gyerekek egy-egy fél túróscsuszát kaptak, majd illedelmesen megtörölték előrecsücsörödő halszájukat.

Elképzeltem ezt a férfit hivatalában. amint éppen nem kikapcsolódik: vajon akkor milyen benyomást kelthet? Nyilván ugyanez a ridegség, céltudatosság, csak éppen sötétszürke öltönyben, fehér , ingesen. nvakkendősen. . . Most azonban az egész hal-csalód koszlott, piros melegítőben kapcsolódott ki a hétköznapokból; a tükörponyt-feleség strandlabda méretű fenékén jókora sárfolt éktelenkedett; a családfő bütykös lábát foßzladozö gumipapucsba bújtatta.

S később láttam őket a strandon: a kecsegeorrú egv ronggyá olvasott krimibe mélyedt; a feleség palacsintát tömött a kis halak szálába; pirosra sült hátán egy másik melltartó pántjának fehér nyomait viselte. Egyszer kettesben is szórakoztak: egész üveg bort ittak a szarvaspörkölthöz: az asz- szonyka ettől kacarászni kezdett, és szerette volna elhúzatni a nótáját; a férj arcán is fanyar mosolyféle derengett, és némi vonakodás után engedélyezte a mulatságot. •

Szóval ez a nyaralás, szórakozás, kikapcsolódás — tűnődtem akkor.

Később azt is gondoltam: Eltekintve attól, hogy az úgynevezett szórakozás,, kikapcsolódás kétségtelenül a világ legunalmasabb időtöltése, vajon miért van az, hogy az. emberek többsége e címszavak ürügyén hajlandó mélyen 'leszáll- ni saját erkölcsi és szellemi igényei alá, és — mint az iskoláslány esetében — aljasságokat követ el; vagy — jobbik esetben — emberpusátító unalomra. ostoba olvasmányokra, a legsekélyesebb ál- szórakozásra vagy gusztustalan lomposságra fanyalodik.

Talán a nyaralás — rendszerint egy évben egyszer előforduló — élménye olyan felszabadító hatást gyakorol az emberre, amitől még az erőszak vagy a kongóan üres időmúlatás is szalonképessé válik? Lehet, hogy a viszonylagos kötetlenség. a megszokott rendből való, ideig-óráig tartó, kilépés elkerülhetetlenül emberi tartásunk és méltóságunk utószezonjának kezdete?

Remélhetőleg nem.. I

Mindenesetre a valóságos, a naptár segítségével behatárolható utószezon napjai peregtek tovább, és ahogy az lenpi szokott, egyre szaporább ritmusban. A következő hét végén, a kempinglakók többsége sátrat bontott, és kiballagott a vasútállomásra. Később bezárt a lángossütő és búcsú nélkül eltűnt az emléktárgyárus. A házaspár már korábban hazautazott; a kis halakat bizonyára várta az iskola.

Aztán — s ez már valóban az elmúlás fuvallata volt. — lehúzta a rolót a borozó-főnök ex-pilóta- csapos. s vele együtt szétszéledtek a kellemesen berúgott ex-ek; majd fölszedte sátorfáját a pecsenyés is.

ft z utószezon közepének vége

**■ felé jártunk. t a tóparton időnként metszőén hideg szél söpört végig, az utak mentén vad- gesztenyék hullottak az elsárgult lombok közül.

Tudtuk, hamarosan nekünk is utaznunk kell: nemsokára beköszönt az utószezon végének eleje,

MARTSA ISTVÁN: SZERELMESPÁR