Népújság, 1980. október (31. évfolyam, 230-255. szám)
1980-10-19 / 246. szám
Milyen és mennyit ér ma a vállalati önállóság? Milyen fékjei vannak a gyárkapukon belül? Hogyan lehetne a tartalékokat hasznosítani? Milyen a kapcsolat az úgynevezett anyavállalatok és a gyárak, gyáregységek között? A vállalatok belső irányítási mechanizmusával, az új gazdasági, gazdálkodási feltételek között való működésével foglalkozik cikksorozatunk, amely konkrét példákon keresztül elemzi a vállalati irányítási rendszert. Írásainkat vitaindítónak szánjuk, ezért szívesen helyt adunk lapunkban a megyében dolgozó szakemberek véleményeinek, javaslatainak. 1. Felszippantott jogkörök ELGONDOLKOZTATÖ folyamat zajlott le az utóbbi tíz évben a hazai ipargazdaságban: míg a vállalatok önállósága kiterjedtebbé, erőteljesebbé vált, a vállalatokon belüli munka irányítása, szabályozása általában — de viszonylagosan mindenképp — merevebb, kötöt- tebb lett. A gazdaságirányítás korszerűsítése — mondják a szakemberek — tíz évvel ezelőtt megállt a gyárak kapujában, s a legtöbb vállalatnál azóta sem kapott i,belépőcédulát”. A helyzet — kissé egyszerűbben fogalmazva — úgy is jellemezhető, hogy miközben a népgazdaság szabályozásában a közvetett, a helyi önállóságot, felelősséget növelő, a helyi találékonyságnak egyre nagyobb teret nyújtó módszerei kerültek túlsúlyba, addig a vállalatoknál fennmaradt, sőt: több szempontból felerősödött a „tervutasításos”, a szigorúan részletes előírásokra támaszkodó, mindent szabályozni igyekvő, keretek közé szorító, túlszabályozott (túlbiztosított ?) irányítás. A vállalati belső irányítási rendszer, megmerevedését az utóbbi tíz évben bekövetkezett újabb vállalati összevonások sora is segítette. A trösztök, a több telephelyes vállalatok létrejötte ugyanis óhatatlanul előidézte a gyárak irányításának centralizálását, az adminisztratív szabályozási módszerek előtérbe kerülését. A korábban külön gazdálkodó, önálló gyárak összekapcsolása után ugyanis kézenfekvőnek látszott, hogy e gyárak eggyé forrasztását (esetleges elkülönülni vágyásuk fékentartá- sát) a vezetés centralizációja'szolgálja a legjobban. Igaz, nem is volt más minta az összevonásokkal létrehozott nagy gazdasági egységek megnyugtató (egyszemélyi, felelős — vezérigazgatói) irányítására. Fel sem merült, hogy a trösztök, nagyvállalatok irányításának centralizált formája gondokat okozhat a hatékonyság alakulásában, hiszen egy.önállóan dolgozó nagyvállalat belső mechanizmusának fontosságát, a vállalati eredményre gyakorolt hatásának mértékét a szocialista vállalati irányításban korábban (alacsonyabb fejlettségi szinten) semmi sem jelezte. Korábban nem is a vállalati eredmény alakulása volt az elsődleges szempont egy vállalat működésének belső szabályozásában, hiszen, ha az eredmény rosszul alakult, vagy a beruházási kereteket túllépték, a költségvetés úgyis segített. A vállalatok belső intézményrendszerének kiépülésében sokkal inkább a rend, a fegyelem, az ellenőrzés szilárdsága, illetve a sok telephelyes vállalat szervezeti, ügyrendi összekovácsolása kapott hangsúlyt. Azt is mondhatnánk, hogy nem a termelés szempontjai voltak égetőek, hanem — tisztelet az egy-két kivételnek, amelyekről még szót ejtünk — a morálisak. A NÉPGAZDASÁGI SZABÁLYOZÓK egyre inkább a vállalatok rugalmasságát szorgalmazták, sokfelé a vállalatok vezetői is készek már a rugalmasság növelésére. csakhogy a gyors tempóváltáshoz — a gazdálkodási szemlélet váltásához — a korábbi tempóhoz idomult vállalati belső irányítás „fogaskerekei, áttételei” változtatások nélkül már nem alkalmasak. Persze, ennek hatását a vállalatok eredményességére számszerűen nehéz kimutatni. Ha a hazai gazdaságban egyetlen ágazaton belül az azonos célú és technológiájú vállalatok körében többféle belső mechanizmus létezne, akkor az eredmények összevetésével az eltérő megoldások rangsorolhatók lennének. A helyzet azonban az, hogy valameny- nyi ágazatban és, még a teljesen eltérő rendeltetésű, nagyságú, technológiájú vállalatoknál is a belső irányítás felépítése lényegében mindenütt azonos. A jelenleg általában alkalmazott rendszer alapjában véve csak abban különbözik a két évtizeddel ezelőttitől, hogy a végrehajtás és az irányítás csúcsa közé több lépcső épült be. Nem ritka, hogy a munkapad és a vezérigazgató közé 10—12 szint ékelődik. A tröszt (vagy nagyvállalati) központ általában négy vezetési szintet foglal magában. Az első szinten a vezérigazgató, a másodikon a helyettesei, a harmadikon a főosztályok, a negyediken az osztályok helyezkednek el. EZ A FELÁLLÁS a tagvállalatoknál, gyáregységeknél is: igazgató, igazgatóhe- \ lyettesek (vagy főmérnök, főkönyvelő), azután főosztályok, osztályok, ezután következik — kilencedik szintként — az üzemvezetők lépcsője, majd a műhelyvezetőségek, azután a mű- és csoportvezetők szintje. 10—15 évvel ezelőtt még általában csak 4—5 szintből állt a vállalati irányítási piramis: igazgató, főmérnök és főkönyvelő, osztályok (a főosztály igen ritka volt), üzemvezetők, művezetők. 10—15 év alatt tehát a vállalati belső irányítási szintek száma megkétszereződött. Egy, az adott termelési színvonalhoz viszonyítva túl sok szintből álló szervezet óhatatlanul „felszippantja” az alsóbb lépcsőkről a hatásköröket, a döntési lehetőségeket és ez kialakítja azt a fajta döntési mechanizmust, amelyben az elhatározások túlnyomó részét már nem ott hozzák — függetlenül azok horderejétől — ahol az információ „előáll”. Tehát a végén már abban is „felül” döntenek, s nem a műhelyben, hogy például, hol álljon az esztergapad, vagy hova kellene egy polc a szerszámoknak. A TÚLMÉRETEZETT szervezet gyűjti és gyártja is a jogköröket, hiszen működnie kell. Noha — s ez a szakirodalomban már közhelyszámba megy — erre a nagyvállalati irányítási hierarchiára rengeteg korszerű feladat várna: például a tények alapos elemzése, a vállalati stratégia kialakítása, a vállalatok külső kapcsolatainak koordinálása, sőt: például éppen a vállalati belső mechanizmus tökéletesítése is. Ma azonban, különösen erre az utolsó teendőre még csak elvétve gondolnak. Például a Taurusnál, a Rába Műveknél, a Medicornál, a Magyar Alumínium Trösztnél, a Telefongyárban egykét éve folyik a (felmérő, tervező) munka a belső mechanizmus korszerűsítésére, ezeknél a vállalatoknál egy- egy kisebb intézkedésre is sor került, ám mindez még távolról sem jelenti azt, hogy a vállalatok többségénél valóban komoly elhatározás létezne a belső mechanizmus reformjára, és ahol próbálkoznak is — az említett helyekkel együtt a munka ott sem halad előre a már rég szükséges gyorsasággal. (Legújabban, egyes helyeken az adminisztratív létszám egy részének átcsoportosítása a termelő munkában sokkal jnkább a munkaerőhiányt igyekszik ellensúlyozni, s nem a vállalati intézményrendszer átalakításának kezdetét jelzi.) MINDEBBŐL pedig sok veszteség adódik. Gerencsér Ferenc (Következik: 2. A felaprózott felelősség) Monumentális emlékmű születik Sumen fölött Újabb, közelgő nagy ünnepeket emlegettem bulgáriai útiélményeinkről szóló beszámolónk első részében, s az egyikre, a párt XII. kongresszusára már több tapasztalatunk alapján is utaltam az eddigiekben. Balkáni barátaink életében a jövő év másik jelentős eseménye az államalapítás 1300 esztendős jubileuma. Már ezt idézik a feliratok, a különféle emlékjelek bármerre járjon is az ember, s jobbára ennek jegyében születtek a kedves souvenirok, amelyekkel Várnától Szófiáig találkozhat a turista az ajándékboltokban. Főleg Sumenben és a város közelében juttatják a járókelők eszébe a jeles történelmi tettet, amire — lám, ilyen az élet! — tulajdonképpen 1300 év óta először gondolhat ünneppel Bulgária népe. A sors alaposan meghányta, vetette az ittenieket a századok folyamán; sínylődtek bizánci rabságban és emberöltők hosszú során át hódoltak a terjeszkedő, elnyomó töröknek, s a dölyfös, gazdag bojárok sem adtak szusszanásnyi időt az emlékezésre. Míg a fasiszták szét- kergetése, a felszabadulás óta egyszerűen nem mutatott kerek jubileumot a kalendárium. Sumen és környéke az ősi föld egy darabja, errefelé van Preszláv, a második székhely, a „keresztelő” Borisz cár egykori birodalmának központja. A legendás uralkodónak és fiának, Szemjonnak lakhelyén, az ország — Plisz- ka után második — fővárosában, az éppen a török kiűzésének idején született, s az 1953-ban elhunyt Jordan Sz. Goszpodinov tanár felfedezésével akadtak rá a régi romokra, s mostanában próbálják nem kis áldozatok árán konzerválni a falmaradványokat. A • valamikori fényes palotából, sajnos, a legnagyobb erőfeszítések ellenére sem látszik majd sok, ám az „arany templom” hamvaiban is mutatós, a turisták sokaságát vonzza messziről. Sumen — ahol az emlékünnepségek egyik országos operatív bizottsága székel — nekünk, a magyarok számára másról is nevezetes. A szép fekvésű, rangos megyeközpont egyik — nemcsak a régmúlt korban, hanem jelenleg is — , legszebb házában talált ugyanis menedéket a bujdosó Kossuth Lajos 1849. november 21-től a következő év február 16. napjáig. A Bolgár—Magyar Barátság Múzeuma ma a hanSzlavi Nikolov építésvezető maketten mutatja azt, amivel majd az államalapítás 1300 éves jubileumát köszöntik (Pilisy Elemér felvételei.) Katedráról az úttörőmozgalomba Új feladatok előtt Október elejétől Révészné Bőgős Zsuzsa az új megyei úttörőelnök. Ha valakit megyei tisztségbe választanak meg, íratlan törvény ugyan, óm úgy illik, hogy be kell őt mutatni a szélesebb nyilvánosság előtt is. Révészné Bőgős Zsuzsa személyében meglehetősen könnyűnek tűnik eme kötelesség, hiszen őt sokan ismerik Egerben. Illetve úgy ismerték, mint pedagógust. — Hat -esztende-'g tanítottam a Ho Sí Minh Tanárképző Főiskola Gyakorló Általános Iskolájában — mondja a fiatalasszony. — Egyébként is egri vagyok, bőven akad a városban közeli, és távolabbi ismeretség. Ha más nem, azok, akije engem tanítottak, vagy akiket én oktattam. S ez is szép szóm. — Hogyan kezdődött mozgalmi munkája ? — Még a főiskolán. A pedagógiai kabinetben foglalkoztam először komolyabban az úttörőmozgalommal. A másodéves hallgatóknak van egy úgynevezett kötelező iskolai úttörőgyakorlatuk, ezt szerveztem én. Ebből a témakörből írtam aztán szak- dolgozatomat is. Nagyban segítségemre volt hajdani tanítómesterem, Király Gyula bácsi, s mind tőle, mind az egri főiskolától sokat kaptam útravalóul. A pedagógiai munkámban azon- , ban mind emberi, mind szakmai téren megmaradt példaképemnek a Szilágyiban tanító Bágyiné, Jolika néni. Tulajdonképpen ő indított el azon az úton, melyet ma is vállalok. A középiskolában, bár reáltagozatra járt. elsősorban az irodalom, a történelem érdekelte. Verset mondott, részt vett az irodalmi színpadok munkájában. A főiskolát 1974-ben végezte el, angol szakon. — Első munkahelyemen, a II-es iskolában is bekapcsolódtam az úttörőmozgalomba. mint csapatvezetőségi tag a képzéssel foglalkoztam. Az elmúlt esztendőben pedig beválasztottak a városi úttörőelnökségbe, s itt a köz- művelődési szakbizottság vezetője lettem. Ekkor született meg kisfiúnk, én pedig elmentem gyesre, ám csak egy évig voltam otthon, amikor megkerestek azzal, hogy elvállalnám-e a megyei úttörőelnöki . tisztet? Egy nap alatt kellett dönteni. A szüleim is pedagógusok, ők először amellett voltak, hogy folytassam hivatásomat, de később belátták, hogy a mozgalmi munka is legalább olyan szép. — Hogyan látja új munkakörét. s milyen feladatokra készül? — Másfél évi gyes után rögtön belecsöppentem a nagy hajtásba. Ügy látom, hogy egészen más, mint az iskolában, mások a gondok, problémák. A hajdani tanári gárda között alig akadt fiatal, s jtt elsősorban az tetszik, hogy KlSZ-korúakkal vagyok körülvéve. Mozgalmi munkát eddig is végeztem, ám a mostani munkám elsősorban politikai. Ebbe még bele kell jönni. Az elképzeléseim között szerepel, hogy a VII. országos úttörő- vezetői konferencián megállapított középtávú tervezést vegyem figyelembe. Megnövekedett az operatív munka, ám a munkastílusunkban ki kell alakítani azt is, hogy ne vesszünk el a részletekben, egyben szoros kapcsolatot létesítsünk a társszervekkel. A fiatalasszony új ■ feladatok előtt áll, s talán nyilatkozatából is kitűnik, hogy szívesen, szakmailag biztos alapokon állva vállalja a megyei úttörőelnökséget. Mit is kívánhatnánk mást, mint sok sikert. J. P. gulatos, fadíszítésű kis emeletes épület, illetve a szőlőlugas fölött emelt modernebb másik, őrizvén a nagy szabadsóghős sok-sok személyes tárgyát, valamint a felszabadult Magyarország számos becses történelmi dokumentumát. A sok egyéb látnivalóval büszkélkedhető Sumen város minden bizonnyal legizgalmasabb, legérdekesebb nevezetessége azonban a már születésével is turistaseregeket csalogató új, történelmi emlékmű a hegyen. Az 1300. évfordulót köszöntő monumentális építmény, Bulgária leendő legnagyobb emlékműve, ahogyan Szlávi Nikolov építésvezető magyarázta, négyezer négyzetméteres területen. négyezer hektáron létesülő díszparkban készül Krum Dajmanov és kollektívájának tervei alapján. Harmincezer köbméter beton, két és fél ezer tonna acél az anyaga a legmagasabb pontján 51 méteres együttesnek, amely magába foglalja a leghíresebb kánok, cárok szobrait. Jellemző az alakok méreteire is, hogy csupán a címerállat, az oroszlán 25 méternyi! A városi színháztól vezet majd ide a díszút legalább 1500—2000 lépcsőn. Mi tagadás, kicsit fárasztó lesz feljutni, — de amint gz egyik felvonulási épületben mutatott kis makett is érzékelteti: feltétlenül megéri: Mert páratlan az élmény! , Gyóni Gyula ^ A MUNKAPADTÓL A VEZÉRIGAZGATÓIG A vállalati belső mechanizmus tartalékai BOLGÁR BARÁTAINKNÁL (3.) Ünnepek után, ünnepek előtt
