Népújság, 1980. szeptember (31. évfolyam, 204-229. szám)
1980-09-18 / 219. szám
Bűvös kocka Székesfehérvárról színházi levél Napjainkban már nemzetközi hírűvé vált bűvös kockából az idén a Székesfehérvári SZÖV- MÜ kooperációban mintegy kétszázhatvanezer darabot gyárt. Tervek szerint jövőre a népszerű logikai játékból már félmilliót készítenek. (MTI fotó — Szabó Imre felv. — KS) Csak egy zenekar érkezett Szemle — együttesek nélkül Az Egri Hangok című műsorfüzet megírta, annak nyomán mi is időben beharangoztuk, hogy a fúvószenekarok megyei szemléje szeptember 14-én, délután három órakor kezdődik a Dobó téren. Annak rendje és módja szerint komolyan vettük, hogy ha már a megyében van öt fúvószenekar, még ha azok közül kettő úttörő is, mégiscsak kapunk valamit, írunk is róla! A közönség is jól jár, mert a térzene érthetetlen módon kiveszőben lévő műfaj nálunk manapság, így és most legalább az egri idegenforgalom vendégei a látni- és innivaló mellé még egy kis zenei ráadást is élvezhetnek majd. Az a kis szemerkélés pár perccel három előtt kissé lo- hasztotta kedvünket, mert néhány összeborított széknél egyebet a téren nem láttunk. Embereket se nagyon, mert az eseménynek az újságon kívül nagyobb hírverése n^m volt az utóbbi napokban. Aggodalmaink közepette elszaladtunk a Művelődési Központba, hátha tudnánk valami biztatót hallani. Ott azonnal közölték, hogy négy' zenekar — különböző okokra hivatkozva lemondta a részvételt. Egy, az egerbaktai fúvószenekar megérkezett tizennyolc taggal: ők térzenét adnak. A szorgalmas, de csak a lakodalmas kedvcsinálás szintjén lelkes egerbaktai „rezesek” fújták is az indulókat, a ke- ringöket, megropogtatták az Egri ménest, mert ha már ki- tódult a térre az a Vár száz főnyi ember — hogy honnan került elő, amikor három előtt pár perccel alig álldogáltunk ott páran? — halljon is valamit. Hát hallottak! Több mint egy félórán át „szólt” ez a fúvós műsor. Ebben az álmos, öszeleji vasárnap délutánban annyira nem történt semmi a város főterén, hogy még erre a fáradt, ki-kifulladó zenélésre is összeverődtek a tenyerek. Ugyan miért? Ezt így nem szabad csinálni! Eger érdekében sem! Nem az egerbaktai, egyébként jó szándékú amatőrök a hibásak, hogy mindez így történhetett. De arra ügyelnünk kell, hogy az egri idegenforgalmi vendégjárásban ilyen még egyszer ne fordulhasson elő! Ami'zene címén jó és kedvcsináló egy falusi lakodalomban, ahol mindenki az öröm ilyen vagy olyan mámorában úszik, az nem kaphat fórumot ilyen délutáni órában sem — az egri Dobó térép! Azt hallottuk még, hogy az elképzelés szerint az öt meghívott zenekar adott volna műsort és utána szakmai megbeszélés keretében értékelték volna az egyes teljesítményeket. Utólag úgy tűnik, nekünk, hogy az égés• szemle elter- vezése alapvetően félreértésen alapult: a nyilvánosságot nem felajánlani, de udvariasan és határozottan meg kell tagadni, ha művészi érdekekről és Ízlésről van szó. Ez a hogyant érinti! Eger zenei kultúrája, zeneszerető közönsége és a város tekintélyének megóvása ezt parancsként írja elő! Egerben az Egri Szimfonikusok szoktak térzenét adni!! De hát ez a szemle az illetékeseknek is ennyire zsákbamacska volt? (farkas) Szeptember 22—24. Országos névtudományi konferencia Veszprémben Veszprém ad otthont szeptember 22—24-én a III. országos névtudományi konferenciának. A földrajzi, a személyi, az intézmény-, a márkanevek és az állatok tulajdonneveinek kutatása nemcsak a nyelvészeknek szolgál sokszor a nyelv történetét, fejlődését, kialakulását jelző adatokkal, hanem számos más társtudománynak — például a történelem-, a földrajz-, az irodalomtudománynak — is hasznára válik. A névkutatással kapcsolatos eredményekről immár , harmadszor adnak számot a háromnapos konferencián. ői Mrnmm 1980. szeptember 18., csütörtök Benkö Loránd akadémikus, a Magyar Nyelvtudományi Társaság elnöke nyitja meg a tanácskozást, majd Hajdú Mihály kandidátus tart előadást a személynévkutatás helyzetéről és feladatairól. A második napon a földrajzi nevekről tanácskoznak a résztvevők. Előadás hangzik el a megyében végzett földrajzinév-gyűjtés tapasztalatairól is. A harmadik napon az egyéb tulajdonneveknek — például az intézmény-, a márkaneveknek és az állatok tulajdonneveinek — kérdéskörét vizsgálják a résztvevők. Az előadásokat mintegy félszáz korreferátum, majd vita követi. (MTI) Nyelvművelő kézikönyv A nyelv szakadatlanul változik, s használatában — részben éppen a folytonos mozgás, fejlődés miatt — mindig is voit-ak, vannak és lesznek ingadozások, bizonytalanságok. Éppen ezért van szükség újra meg újra a nyelvhelyességi, a nyelvi normák összefoglalására, mert 200, vagy akár az 50 esztendővel ezelőtti nyelvszokás ma már csak kevéssé mérvadó. Ez tette szükségessé a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézete által gondozott kétkötetes nyelvművelő kézikönyv közreadását: az első kötet megjelenése alkalmából szerdán sajtótájékoztatót tartottak a Magyar Tudományos Akadémián. A főszerkesztők — Grétsy László és Kovalovszky Miklós — egyebek között elmondták, hogy a mű lexikonszerűen, abc-sorrendben ad feleletet a nyelvi, a nyelv- használati kérdésekre, s elvi tájékoztatást, nyelvtani rendszerezést is nyújt. Rendeltetése kettős: nemcsak a kutató nyelvészeknek és a hivatásos nyelvművelőknek kíván útmutatója lenni, hanem mindazoknak — íróknak, szerkesztőknek, tanároknak, előadóknak — akiknek a nyelv munkaeszközük. s ezért mintaszerű. hibátlan használatára törekszenek. Érdekes szokást jegyeztek fel a történészek a regi kínai császárokról. Eszerint, ha a császár hetenként (!) ágyasai közül valamelyiket megkívánta, érte küldte a szolgálatot tevő eunuehot. A választottat aztán bevezették a császári hálószobába. Az ajtó előtt egész éjjel két eunuch őrködött, ezek hajnalban felköltötték a nőt és hazaszállították. Amikor a császár felébredt, elébe rakták az ágyasokkal töltött éjszakákról vezetett nyilvántartási naplót. Ebbe már be volt jegyezve, hogy az uralkodó kivel mennyi ideig volt együtt bizalmas éjszakai meghittségben. A császár pedig aláírásával hitelesítette az adatokat. Lám, a túlzott adminisztráció nemcsak napjaink, régebbi korok betegsége is. Tíz nő whisky nélkül FŐSZEREPLŐVÉ LÉPETT ELŐ az a bizonyos whisky, amelyet az új igazgató csak esővízzel hajlandó meginni. Ez a körülmény azt is jelzi, hogy a „főnök” körül sürgö- lődők gondja ugyancsak megnőtt az új igazgató különös kívánsága miatt, amit nekik — természetesen — mindenképpen figyelembe kel] venniük és teljesíteniük te, Jreil Pontosan tíz »ő jön, megy, rohangál, jajgat, hisztérió- zik, áskálódik és védekezik, merttegetődzik és vádol, pletykál és intrikál, hogy megerősítse saját pozícióját és gyengítse a másikét, hiszen az új főnök „lapátra teszi” a volt igazgató egész környezetét is. * Ez annak a bohózatnak a rövid váza, amelyet Szász Péter írt Whisky esővízzel címmel és amit a szolnoki Szigligeti Színház társulatának előadásában néztek és szórakoztak végig a gyöngyösiek. Az elmondottakból a-z is kitetszhetett, hogy a téma csak ürügy volt ahhoz, hogy a szerző véleményt mondjon néhány, jellemzőnek tartott emberi gyarlóságunkról. Ilyenek vagyunk, ilyenek is vagyunk. A főnök megengedheti magának, hogy ő csak esővízzel igya a whiskyt. A környezete pedig kezét-lábát töri, hogy az esővizet előkaparja. Ha nem esik az az átkozott eső, akkor is. A bohózat jelképrendszerét aligha kell magyarázni. Nagyon éles társadalom- bírálat ez, amit csak „köny- nyedén”, bohózatba csomagolva lehet „beadni”. Amikor mindenki jókat nevet, nem jut eszébe, hogy önmagát neveti ki. A „whisky” körül rohangáló tíz nő nagyon kényes helyzetbe sodródott a szerző jóvoltából. A műfaji követelmény szerint ugyanis egy percre sem lanyhulhat az a vibrálás, az a magas hőfokú sistergés, ami nélkül nincs bohózat. Ha ezt csak különböző külső jegyekkel akarják kicsiholni, szintén elnyerhetik azokkal a közönség egy részének a tetszését, de hányszor lehet hasra esni, pofozkodni tévedésből, habostortával dobálózni úgy, hogy az végül unalmassá ne váljék? Ezt az olcsó megoldást kerülte el a szerző és kerülte el a rendező, ugyanakkor rárakva a nehezebb terhet a tíz nő vállára, akik végül is nem fulladtak ki, bírták tüdővel és bírták kiváló színészi képességekkel. NYILVÁNVALÓ, hogy a „teher” nagyobbik részét a főszereplőnek, Margittay Áginak kellett „cipelnie”. Hogy ő ezt milyen „erőnléttel” képes teljesíteni, azt a korábbi szerepeiből is tudjuk. De nagy baj lett volna, ha mellette a másik kilenc nő a csak „futottak még” — tehát szóra sem érdemes — csoportba tartozott volna. Hogy mind a tízen „együtt voltak” és maradta^ is végig, az nemcsak a rendező, Verebes István érdeme, hanem a „csapat” minden tagjáé. Ez a tíz színésznő-ebben a bohózatban ugyan a szolnoki színház társulatának tagjaként lépett színpadra, de ‘ sokkal többet adtak j együttessé forrtak össze, ami ugyancsak dicsérendő erény és magas színvonalú szakmai tudást is követel. Mégis — ez is természetes jelenség — egy-egy jelenetben megvillant Falvay Ági is a kesernyéssé aszalódott magányos nő szerepében. A közönség érzékenyen reagált ezekre a kis részletekre, amelyek azonban nem ütöttek el az előadás egészétől. Azt pedig már szinte mondani sem kell, hogy valami furcsa véletlen folytán menynyire egymásra talált a gyöngyösi közönség és a szolnoki színház. Mindketten úgy vannak ezzel, hogy örömmel találkoznak egymással újra és újra, és ennek az egymásra hangoitság- nak az előadások színvonalára is ösztönző hatása van. WHISKY nélkül is. G. Molnár Ferenc Meleg étel, forró tea, esőkabát a diákoknak fi lUlezögaziiiisági és Élelmexésügyi minisztérium felhiifäsa A kedvezőtlen időjárás miatt késik az őszi kézimunkaigényes növények betakarítása, -ezért a tanulók mező- gazdasági ' foglalkoztatására is a megszokottnál későbbi időszakban, várhatóan hűvösebb, csapadékosabb időjárási viszonyok között kerül sor. Ilyen körülmények között. különösen fontos* hogy a munkavégzés egészségügyi feltételeiről minden gazdaságban körültekintően gondoskodjanak. A Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium ezért felhívja a mezőgazdasági nagyüzemek figyelmét, hogy a diákok egészségének védelmé érdekében a naponkénti munkahelyre és hazautaztatást, 11Ráadásul az idősebb császárok csalhattak is: hamis, valótlan. „kozmetikázott” adatokat diktálhattak be reggel a teljesítményükről! O O O Adonisz a férfiszépség megtestesítője. Azt már kevesebben tudják, hogy a görög mitológia e jeles alakja kisázisiai eredetű félisten, akit egy vadkan vadászaton megölt; szeretője. Aphrodité kérésére a főisten, Zeusz megengedte neki. hogy az év egyik felét ne az alvilágban, hanem a földön töltse. Íme. valószínűleg az első szájhagyomány útján elterjedt — híradás a protekcióról ! o o o Törvény készül a felesleges üzemek megszüntetésére című újsághírben az alábbiakat olvasom: „Az öncélú üzemek leépítéséről szóló törvényjavaslat decemberben kerül a parlament elé. A kormány törvényhozási úton belenyúl az üzemek kérdésébe, hogy leépítse és leépíttesse mindazokat az üzemeket, amelyek közszükségletet nem jelentenek”. A hírt 1929 őszén' közölte a 8 Órai Üjság. Lám. lám, már elődeink is megpróbálták szanálni a gazdaságtalanul termelő. ..öncélú” vállalatokat, de úgy látszik, azóta ismét elszaporodtak. Vajon nekünk most sikerül-e? Kosztolányi Dezső írja: „Montalto bíborosnak nem volt jártányi ereje. Mindig két mankón sántikált. Mihelyt azonban meghallotta, hogy pápának választották és' már nem Montalto bíboros. hanem V. Sixtus pápa. eldobta mankóját. ábra állt, egyenesen, délcegen lépett az emelvényre, mint egyházfejedelem leült trónszékére és többé sohasem volt szüksége mankóra”. Nekem is van egy „bíboros” ismerősöm, Együtt gye- rekeskedtünk, de ő szép lassan elég magas „emelvényre” küzdötte fel magát, és ma már nem ismer meg Bezzeg régen! Emlékszem, olyan szegények voltunk, hogy még mankóra sem tellett! o o o Az idei nyári balatoni hal- pusztulás okait így - indokolták a szakemberek a sajtóban : „Az elpusztult halak többsége apróhal. keszeg és garda volt, ezek ivása június közepén zajlik. Az ívás következtében leginkább legyengült halak az időjárás kedvezőtlen. számukra káros hatásait — a hullámverést, hirtelen légnvomás- és v í z h őmérsék let_.vá 1 tozást nem tudták elviselni”. Nem értek a halbiológiához. de egy tanulságot levontam: a szerelemmel vigyázni kell. különben bele- dölik az ember, akarom mondani a hal! tőin Kiss György Mihály letve a tábor és a munkahely közötti utazást zárt szállítóeszközökkel végezzék, a táborokat rendszeresen fűtsék. A tisztálkodáshoz — ideértve a nem táborban elhelyezett tanulók kézmosási lehetőségeit is — biztosítsanak meleg vizet. A diákok kapjanak naponta egyszer meleg ételt, hideg időjárás esetén, munka közben, védőitalként forró teát, csapadékos időben pedig védőruhát, elsősorban gumicsizmát és lehetőség szerint esőkabátot. A MÉM felhívja a figyel- 1 met arra is, hogy az elvégzendő munkák várható torlódása miatt a szokásosnál is körültekintőbben kell alkalmazni az adott munkaterületre érvényes munkavédelmi és balesetelhárítási szabályokat* (MTI) . Budapesti művészeti hetek Szeptember 25-én ünnepi B&rtók-esttel kezdődik meg az Erkel Színházban a budapesti művészeti hetek idei rendezvénysorozata — jelentették be szerdán a Fészek klubban tartott sajtótájékoztatón. Katona Ferenc, a művészeti hetek igazgatója elmondotta: a főváros kulturális seregszemléjének egy hónapon át tartó programjában mintegy száz esemény — koncertek, színházi előadások, kiállítások egész sora — szerepel. A rádió és a tv művészeti műhelyeiben is számos alkotás született, melyeket a kulturális esemény- soa'ozat keretében sugároznak fnajd.