Népújság, 1980. augusztus (31. évfolyam, 179-204. szám)
1980-08-03 / 181. szám
' -*• Egy történelmi város az olimpia évében * ! Egy történelmi varos »/ [ olimpia évében címmel fo- 1 tókiállítás nyílt a buda- \ pesti Duna Galériában. , S/.elényi Károly fotómü- J vész színes képei Moszkva * és környékének történelmi * és művészeti emlékeit mg. 1 tátják be. | (Hauer I.ajos j reprodukciói — K.S) ! „Beszélni nehéz!..." Péchy Blanka életműve „Beszélni nehéz!” Ez a mondat jó ideje összeforrt Péchy Blanka nevével. Meg_ döbbentő kijelentés, de — sajnos »—, mindannyian tapasztaljuk, hogy nem túlzás. Beszélni, úgy látszik, nem könnyű. Döcög, elbizonytalanodik, vagy éppen ellenkezőleg: biztonságos rutinnal teszi gyászos közkinccsé a helytelen beszédet gyakran az is, akinek a szó a hivatala. Pechy Blanka nevét egyre többen ismerik a „Beszélni nehéz” című rádióműsorból, s azonos című könyvének olvasóiként. A fiatalabb korosztály talán nem tudja, hogy eredeti hivatása nerrt nyelvművelő, hanem színész. Tagja volt Budapest legkitűnőbb színházainak, játszott a bécsi Josefstädter Theater- ben, a világhírű Reinhardt társulatánál — nála végezte el a rendezői szemináriumot, is —, a felszabadulás után pedig a bécsi magyar követség .kulturális tanácsosa, a bécsi Collegium Hungáriáim igazgatója lett. Több színházban és a Zeneakadémián tanította a színpadi beszédet, s országszerte, színpa_ dokon. pódiumokon népszerűsítette a legnagyobb magyar költőket. Eredetileg csupán eszköze — művészetének kifejezőeszköze volt a , szó. Hogyan lett nyelvművelő? „Nálunk, semmi beszédkultúra, semmi oktatás nincs, sőt a hangzó beszéd törvényei sincsenek tisztázva.” Kodály e szavai 1997- ban hangzottak el; öt idézi Péchy Blanka abban a kötelében, amely az eddig napvilágot látott négy munkája közül a legtöbbet árulja el szerzőjének eleiéről, legtöbb céljáról. Ez a kötet az 1974-ben megjelent Beszélni nehéz. — Kirakatba került a beszéd. Közszükségleti cik_ ké vált. Égetően időszerű tehát az általános beszéd- kultúra megteremtése. Általános! Ez a lényeg. Persze, az út hosszú lesz, mert beszélni, nehéz! A magam bőrén tanultam meg, milyen irgalmatlanul nehéz. Hat évtized óta munkaeszközöm a beszéd. Máig sem sikerült kiismernem. Néhány titkát kifürkésztem mégis. Sajnálnám sírba vinni őket. Megingathatatlan meggyőz züllése, hogy a gyökeres társadalmi változás — s az élőszóval terjesztett tömegtájékoztatás tél-hódítása — ugyanolyan újítómozgalmat igényel az egysegek kiejtés, az igényes beszed érdekében, amilyet Kazinczyék valósítottak meg a polgáriasodás küszöbén. Nem tudott ellenállni a vágynak, hogy lökést adjon e mozgalomnak. Igv jutott el a Kazinczy, alapítvány gondolatához. Szinte jelképes, hogy Ja szai Mariról írott kötetének tiszteletdíját áldozta a, Ka- zinczy-alapi tvá nyra. Több mint húsz esztendő óta jutamazzák a díjjal azokat, akiknek példásan szép beszéde naponta eljut a hallgatók millióihoz, s 'akik ily módon az egész nép besze_ dét alakítják. Hasonlokép pen részesítik a díjban a kitűnően beszelő tanulókat is. Péchy Blanka nehéz misz- sziót vállalt. Tevékenysége, példája felbecsülhetetlen. De hogy megbecsülik a tevékenységét. azt bizonyítja az is. hogy az érdemes művész cím mellé kitüntették a Magyar Népköztársaság Zászlórendjével. Jutalma a sokrétű visszhang is; az a kézzelfogható eredmény, amelyet, munkássága erejével elért. Perelt Gabriella Rivalda ’78-79 A Magvető Könyvkiadó az idei könyvhéten is megjelentette az elmúlt színházi évad legemlekezetesebb színpadi müveit, csokorba kötve ily. módon a magyar dráma jelenlegi állapotának felmérésére csábító alkotásokat. A kötet címe azt sejteti ugyan, hogy a kiadó nem annyira a mai magyar dráma színvonalat kívánta most sem reprezentálni ezekkel a müvekkel, hanem az olvasókat szerette volna a korábbi színházi élmény újbóli átc-léséhez hozzásegíteni. Közismert azonban, hogy színház es dráma' egymástól elválaszthatatlanok, s ha sikeres színházi eseményekről szólunk, jogosan vetődik tel bennünk az irodalmi dráma színvonalának kérdése is. Az 1980-as Rivalda nyolc neves szerzőt vonultat tel. akiknek színpadi művei színházban vagy televízióban már sikert arattak. Idősebbek vagy rutinos színpadismerők ugyanúgy szerepelnek a kötetben, mint fiatalabbak és a színház lehetőségeit most próbálgató írók. Az életkor és a színpadtechnikai jártasság azonban nem minősíti a műveket: fontosabbnak tűnik a téma és a hangnem, amelyek egyrészt differenciálnak, másrészt azonban meglepő hasonlóságra figyelmeztetnek. Több szerző napjaink társadalmi életének mindennapjait, illetőleg a hétköznapi emberi viselkedések torzulásait vetítette színpadra. Szociális és erkölcsi összefüggések egyaránt felvillannak ezekben a „hétköznapi történetekben": Be reményi Géza kiskatonája lakás nélkül, nősülés előtt mesterkedik az érvényesülésért az író rafináltan tagolt színpadán (Légköbméter); Csurka István nemcsak a divattá torzult szociológiai felméréseket frics- kázza meg, hanem a mai társadalom erkölcsi buktatóira is figyelmeztet, ragyogó szerepeket kínálva a színészeknek (Házmestersirató); Karinthy Ferenc kisvárosi hatalmasságai a takargatott gyilkossággal ugyancsak érzékeny társadalmi kérdéseket jeleznek (Házszentelö), mint ahogyan Szakonyi Károly — kellemesen gördülékeny dialógusokban — korántsem csak egy magára maradt idős'ember rezignált szomorúságát mondja el csupán, de a jellemek lélektani hitelű szociális eredőit is feltárja (A hatodik napon). , A kötetben közölt színpadi játékoknak egy másik köre történelmi tárgyú, illetőleg a múltból veszi témáját: Örkény István groteszk jelenetsora a felszabadulás utáni magyar társadalom es történelem paraboláját, nyújtja (Pisit a vérzivatarban); Simonffy András a második világháború utolsó napjaiban Mosaik* vában tárgyaló magyar fegyverszüneti küldöttség tagjainak szemléleti szűkösségét áb, rázol.ia a történelmi könyvekben ismert szempontok szerint (A japán szalon). Száraz György pedig Tolsztoj alakját ide, i színpadra. nagyszerű szellemiségét és hétköznapjainak kisszerűségét egyszerre felmutatva (Megoldás). A művek sorában külön hely illet.! meg Hernádi Gyula művét, amelyben a Viktória korabeli Anglia történeti közege jelenik' meg. helyenként az -abszurditásig torzítva ezt a történeti keretet (Hasfelmetsző Jack). Amint utaltunk már rá, a tematikailag elkülöníthető művek homogén jelenséget is mutatnak: az itt bemutatkozó szerzők ábrázolási hangneme a komikumhoz kötődik, illetőleg annak fokozatait és variációit mutatja. A szelíd és kesernyés humortól a keményebb szatírán keresztül az iróniáig széles színképét kapjuk ennek az ábrázolási módnak. amely néha teátrálisan formalista (Be- reményi Gézánál vagy Örkény Istvánnál!, máskor csak történelmi illusztrációt (Simonffy András) vagy egyszerű társadalmi keresztmetszetet (Karinthy Ferenc, Örkény István) eredményez. Bizonyára nem lenne helyes, ha az itt említett művek alapján általánosítanánk, de az 1980-as Rivalda mégis figyelmeztet dráma, irodalmunk gyengéire. Feltűnő ugyanis a jelentős drámához elengedhetetlenül szükséges nagy formátumú, magvas karakter hiánya. Itt a jellemekre inkább az átmenetiség, a bizonytalanság, a sokarcúság vagy a szétömlő, megkettőződő személyiségtudat jellemző. Csurka István kemény szatírája és Szakonyi Károly kulturált színpadtechnikája és dialógusai kiemelkednek ugyan az átlagból, de még ők sem tudnak igazán nagy drámai hőst teremteni. A szereplők náluk sem kerülnek alternatív helyzetbe, másoknál pedig a konfliktus is mesterkélt vagy abszurd, szinte már korunk emberének végletesen determinált élethelyzetét példázzák. A magyar dráma jelenéért és jövőjéért aggódó igényes olvasó számtalan jelét felfedezheti meg a münem gyengéinek. Igaztalanok lennénk azonban, ha egyetemlegesen elmarasztalnánk a gyűjteményt: az olvasó bizonyára emlékezetes élményt szerez, hiszen felidézheti újra a kellemes színházi esték légkörét, és ezért már érdemes nyomtatásban is találkozni a színpadról megismert embersorsokkal. E. NAGY SÁNDOR Az olasz mozik védelmében Az utóbbi három évben több mint 1300-zal csökkent a mozik száma Olaszországban. Ma még 7475 filmszínház működik. Ezeknek a még játszó moziknak a nagy részében azonban pornófilme- ket vetítenek. Olaszországban a mozi halaiknak oka mindenekelőtt az állandóan emelkedő belépődíjakban és a moziműsor csekély vonzerejében keresendő. Emellett a magán tv-adók az olaszokat minden este régebbi fi Írnek tömkelegével árasztják el. Végül pedig az utóbbi években számos helyen fokozódott a bűnözés, ami sokakat visszatart a moziba meneteltől. A mozik különösen nagy harcot folytatnak a fennmaradásért a külvárosokban. Sok mozit átalakítottak diszkóvá, raktárcsarnokká, üzletté. Ezért több városban, így Torinóban is, a mozitulajdonosok akcióegységre léptek egymással a filmszínházak megvédése érdekében. Nemcsak az a céljuk, hogy a mozit egyáltalán életben tartsák, hanem, hogy egyúttal a külvárosok kulturális életét is aktivizálják. Életkor és érdeklődési kör szerinti filmsorozatokat állítanak össze, amelyek megismertetnek nagy rendezőkkel, illetve egy-egy filmszínész egész életművével. A gyermekek és fiatalok részére rendszeresen szerveznek mozilátogatásokat. Ezt a munkát legtöbbször a film lelkes hívei végzik, mint ahogy erről a „La Stampa” beszámolt, „ami a dolog anyagi oldalát illeti, az alig elég a megélhetéshez is”. U át igen — bólogat megértőén. *• Figyelem az arcát, izzadó, súlyos arcát. Fáradtnak latszik. — Igen. igen! — ismétli kis szünetet hagy va, hangsúlyosabban és valamivel szomorkásáéban. Maga elé pislog, tudja, hogy bennem már megfogalmazódott egy jól irányzott rúgás a lágyéka felé, melyet tíz vagy tizenöt (még nem döntöttem el véglegesen) rendkívüli méretű pofon fog kísérni. — Miért, Parragi, miért? — kérdezem mégis a cselekvés helyett csikorgóan szelíd hangon. Izzad a tenyere, nedves ujjaival szórakozottan rajzolgatja nedves ábráit az asztal márványlapján. (Műmárvány csak!). — Ne tessék már ilyet kérdezni. Szerénykedik. Nézzünk csak oda, Parragi szerénykedik. Habos, tiszta zsebkendőt vesz elő a zsebéből, s hosszas trombitálás után kiüríti mérhetetlen nagynak tűnő orrát. Majd ismét hallgat. — Akkor csak azt mondja meg, Parragi. miért engem, miért pont engemet választott? Hiszen több ■mint tízmillió balek állt volna készseggel a rendelkezésére. . Nem mindenki, hanem csak azok. akiknek lakásra van szükségük ebben az országban. Mondjuk, két-három milliót azért kitenne a számuk. ZALÁN TIBOR: építkezem Tekintete egy villanásnyi időre megélénkül, de ugyanabban a pillanatban vissza is zuhan előző kii'ejezéstelenségébe. És én tudom, nem fogom megverni Parragit. legfeljebb csak megölöm, amikor már a flegmaságát nem bírom tovább idegekkel. — Maga szerint én hülye vagyok, Parragi? A két kékesszürke szem be- ” csukódik. jelezvén, hogy ezen a ponton túl nemigen kíván semmiféle társalgást folytatni velem. Valódi úriember ő, drága olasz pulóvere van, olajozott, kissé ódivatú a frizurája, tekintélyes potrohút, ha teheti, irodalmi estekre, zsúrokra hordozza, titkárnője fiatal: szóval, ö egy idősödő sí karma nn. Nagy vonalú is ö. mert egyszerre ötvenezerrel vert át. fizettem, mint a katonatiszt, hog.v-hogy.nem, a rezsiszámlájára, s íme, a (volt) saját pénzemLől meghív egy kávéra. Ejnye, Parragi . . .!, — Maganak nincs építési engedélye! Szomorkásán bólint, tekintetében a meg nem értett emberek felsőbbrendűsége keveredik a keserűséggel. — Kérem, én országszerte híres építész vagyok, csak nézzen utána... — Utánanéztem, ön egy arcátlan csaló, Parragi. Nyolc polgári eljárás folyik ez idő tájt maga ellen. Nem jött zavarba. — Na és? Még nem veszítettem el őket, úgy hiszem. Addig pedig, a magyar törvények értelmében, nem vagyok sáros. — De el fogja veszíteni, Parragi, mind a nyolcat! — Az megtehet, kérem. Akkor majd fizetek. — De miből fizet, talán az en pénzemből ? — Hat időlegesen, talari eppen abból. A függöny résein at behulló ” fény berácsozza emberemet, már latom a pincében, a cella melyén pihenni őkéimét. S elérti a gondolataimat — Nem fognak becsukni, hiaba erőlködik, Nincs ellenem bizonyíték. Meg leszazalekoii is vagyok Szóval, vannak itx Kniok — Tehát én nem fogok egyetlen fillért sem viszontlátni a pénzemből? — Nem tehetek önért semmit. Az üzleti élet farkastörvényei, hiszen tudja... — Hol van most az a pénz? —' ragadom meg a csuklóját. — Nyugalom fiatalember, nyugalom. Azt nem mondhatom meg! De olyan jó helyen. hogvha Kojak hadnagy’ lenne, sem találná meg. Igv van ez már. Először érződik némi felindult- ság a hangjában. (Mégis csak megölöm! Meg fogom ölni 1) — Meg fogom magát ölni, Parragi. Kinevet, gunyorosan kortyolgatja a kávéját. — Humoros ember maga, hallja. Pont azért a rongyos ötvenezerért fogja kitekerni a nyakamat. Ember, maga meg fiatal, maga előtt az elet. ne kövessen el könnyelműségeket, melyeket később majd megbánna. Börtön, megbélyegzés, hiányzik ez magának? (Rohadnál meg, te, te ...) — Mire kell az a pénz, Parragi ? n avaszkusan hunyorít, majd legyint, — Valóban akarja tudni? Ám legyen Hallgasson ide, szenzációs dolgokat fogok magának mondani. A helyzet az, hogy rövidesen beindítok egy fantasztikusan nagy akciót. Káprázatos lakótelepet terveztem a múlt héten, százhúsz lakásos házakkal, játszótérrel, óvodával, kultúrházzal, kórben zöldövezettel, kis mesterséges tóval, szökőkutakkal és parkokkal, halászcsárdával . . . — Álmodik, Parragi — szakítom félbe türelmetlenül —, megint álmodik. Hol lesz ez a lakótelep? — Ez kérem, a Kormányos utcában. Az elvi építési engedélyek már rendben vannak. Azon veszem észre maga. hogy mái* haragudni sem tudok rá. — Várjon, Parragi, azt a környéket éppen ismerem. S tudja mit? Nincs ott egyetlen beépíthető telek sem, nemhogy egy lakóte- lepnyi szabad terület. — Az lehet, kérem. De nem akadály. Bontatni fogok. Néni akar beszállni a bontásba? Fele-fele alapon csinálnánk, magának csak a nevét kellene adni a vállalkozáshoz. em adom! — jelentem ki a lehető leggyorsabban. A szeme sem rebben, megvonja a vállát. —• Ha nem. nem. Ellenben, ha akarja, a regi feltételek mellett egy földszinti lakást juttatok ... —• Maga engem teljesen abnormálisnak néz? Na, őszintén, Parragi ! — Tudja ezek a bizalmatlanságai lesznek azok, melyek miatt soha nem viszi semmire. Csalódottan csomagol, m orrán egyet, s elindul a kijárat felé. N
