Népújság, 1980. július (31. évfolyam, 152-178. szám)
1980-07-13 / 163. szám
Ko'/sda János horti tsz-elnökröl szóló íráshoz a fotó. (Fotó: Szabó Sándor) Így Hónap múlva megnyílik a 69. országos mezőgazdasági ás élelmiszer-ipari kiállítás Egy hónap múlva nyílik a 69. 'országos mezőgazdasági és élelmiszeripari kiállítás és vásár. A kiállítás gazdag látnivalói mellett a szakemberek ismereteinek gyarapítását szolgálják a szakmai rendezvények, előadások, amelyek agrárpolitikai, vezetés. és szervezési, növénytermesztési, állattenyésztési, műszaki, élelmiszeripari, erdészeti, földhasználati, szakok, tatása és építészeti kérdésekről hangzanak el, összesen 28 témakörben. Az előadásokat a témát elméleti és gyakorlati oldalról jól ismerő, neves szakemberek tartják. Az előadásokat konzultáció követi. A témához kapcsolódó bemutató. k.at felkészült vezetők segítségével tekintik meg a jelentkezők. A szakmai rendezvények, előadások szervezője az AGROINFORM, június középén megküldte a jelentkezési felhívást és jelentkezési lapot ’ az előadók felsorolásával a mezőgazdasági, élelmiszeripari, erdészeti és faipari üzemeknek, kutatási, oktatási intézményeknek, szakigazgatási szerveknek, termeltető és felvásárló vállalatoknak. Minden olyan munkahelynek, amelynek szakemberei az előadásokon elhangzottakkal új ismeretekre tehetnek szert. A vállalatok, intézmények a jelentkezők listáját a program megjelölésével az AGROINFORM propaganda- és rendezvén,y osztályának (1253 Budapest, 13 pf. 15) küldhetik meg. A jelentkezések féldolgozását követően a megrendelők megkapják a szakmai és részvételi jegyeket, amelyek, kel szakembereik részt vehetnek azon a rendezvényen, amelyre jelentkeztek. Hármas jubileum alkalmából miről is lehetne szó másról, mint a munkáról. Kozsda András, a horti Kossuth Termelőszövetkezet elnöke huszonöt éve dolgozik a mezőgazdaságban, húsz éve Horton. Előbb a helyi Fetőfi tsz mezőgazdásza volt, másfél évtizede pedig a Kossuth élére került. Arról beszélgetünk, hogy az elmúlt húsz év, minden túlzás nélkül forradalmi változáso- személyesen is átélte, sőt a kát hozott a magyar mező- gazdaságban, s e változásokat a szövetkezeti vezető személyesen is átélte, sőt a maga eszközeivel hozzá is járult. — Az első nagy feladat a mezőgazdaság szocialista átszervezése, illetve a vívmányok megszilárdítása volt. Nem szeretek nagy szavakat használni, de azt elmondhatom, hogy nem volt könnyű. A szövetkezeteknek abban az időben szinte semmijük sem volt, mégis megélhetést kellett biztosítani az embereknek, együtt kellett őket tartani, s védeni a kicsi közös vagyont, hogy az ne legyen Csáki szalmája. Ez a munka eltartott néhány évig, majd utána meg kellett teremteni a valóban nagyüzemi gazdálkodás alapjait. Ebben az időszakban vettük át mi is a gépállomások gépeit, önálló műhelyeket teremtettünk, mert már akkor is világos volt, hogy modern technika nélkül nem lehet korszerűen termelni. Aztán jött a harmadik nagy „lépés”, az új gazdaságirányítási rendszer bevezetésével, amikor a szövetkezetek valóban önállóvá yáltak, ugyanakkor az önállósággal együtt a felelősség is megnövekedett. Ennek az időszaknak az eredményeit nem akarom részletezni, de ma nyugodtan elmondhatjuk, hogy a magyar mezőgazdaság a világ legjobbjai közé került. —- Milyen érzés ez egy szövetkezeti elnöknek Horton? — Hadd utaljak egy kicsit a saját gazdaságunkra. Ma négyezer hektáron gazdálkodunk, s az elmúlt évben közel százmillió forint értékű terméket állítottunk elő. Terméseredményeink miatt nem kell szégyenkeznünk, hiszen búzából tavalyelőtt 50 mázsás hektáronkénti átlagunk volt, az idén is meglesz ennyi. Kukoricatermésünk 66 mázsa, a napraforgóé 25, míg a paradicsomé 400 mázsa volt. Ez mind meghaladja az országos átlagot. Tehát nemzetközi viszonylatban sem lebecsülendő. Ez vitathatatlanul jó érzés, bár, hozzá kell tennem, hogy az itteni ’ viszonyok alkalmasak is a magas szintű gazdálkodáshoz. Azonban hadd tegyem hozzá, hogy én a gazdasági eredményeknél is jelentősebbnek tartom azt a változást, amit az elmúlt húsz év, az emberek tudatában hozott. A magyar paraszt — állíthatom, mert köztük élek — tudatában már igen közel áll a munkásosztályhoz. Ezt pedig sem forintokban, sem mázsákban nem lehet kifejezni. De fontosabb annál. Hiszen korszerű mező- gazdaságot nem lehet ósdi felfogással csinálni, de még talán a tiz évvel ezelőttivel sem. — Ez igaz, de figyelemre • méltóak a szövetkezet gazdasági eredményei is. — örülünk annak, ha jó eredményeket érünk el, ha mondjuk növekszik a termésátlag, de mi itt a szövetkezetben a legjobban a gazdasági stabilitást értékeljük. Büszkék vagyunk arra, hogy mi évek óta hitel nélkül gazdálkodunk, hogy nem kilincselünk senkihez sem segítségért. Néha úgy tűnik, hogy nem is létezünk, mert senkinek sem okozunk gondot. — Nem szenvednek kárt emiatt a túlzottnak tűnő szerénység miatt? Hiszen van olyan felfogás is. hogy az „élelmesnek áll a világ". — Nézze, az a helyzet, hogy mi — a mi alatt az egész gazdaságot értem — úgy érzem időben felfigyeltünk a közgazdasági szabályozórendszerre. figyelembe vettük a néogazdasági igényeket. s a helyi adottságokhoz alkalmazkodva kidolgoztuk a stratégiánkat. Idejében rájöttünk, hogy nem szabad elaprózni a termelést, és szakosodtunk. Bevételünk több mint felét a szántóföldi növénytermesztés adja, közel egyharmadát a kertészet, s tizenöt százalékát az-állattenyésztés. De azt is hozzátehetem még, hogy nem sajnáljuk a pénzt a technikára sem. A megyében mi építettünk először bábolnai szárítót, az országban harmadikként egy ötszáz va- gonos, korszerű tárolót és sorolhatnám. Végső soron tehát azt mon. dóm a kérdésié, hogy mi nem kilincselgetünk, hanem a saját adottságainkból igyekszünk kihozni a .legtöbbet. — Ez annyit is jelent, hogy nem szereti a „kilincselő típusú” vezetőket? — Nem akarok senkit elítélni, de az én véleményem, az, hogy hosszú távon csakis a gazdálkodásból lehet megélni, nem pedig a protekció kereséséből, a „kapcsolattartásból”. — Megfordítva a kérdést, akkor milyen vezetői típust kedvel?-— Aki nem külső segítséggel. hanem a saját erejére támaszkodva ér el eredményt — a közösség érdekében. De hadd i Jgyem azt is hozzá, hogy véleményem ."szerint egy-egy vezető, még, ha kitűnő képességekkel is rendelkezik, egymaga nem érthet el semmit. Mi itt a fiazdaságban közösen értük el az eredményeket, közösein értük el, hogy jó a munkahelyi légkör, hogy az emberek szívesen dolgoznak. Ezt azzal is tudom illusztrálni, hogy a környezetünkben sok az elszívó tényező, de nálunk nincsenek munkaerőgondok, s a szakemberek körében sincs fluktuáció. És azt is elmondhatjuk, hogy nálunk érvényesül a demokrácia. Ez a jó légkört segítő tényező. ,— A munkahelyi demokráciáról manapság élénk vita folyik. Mi erről a véleménye? — Azt vallom, hogy az emberek nélkül semmit nem lehet elérni. Éppen ezért mi a döntések előtt széles körben kikérjük a tagok véleményét, nem sajnáljuk rá az időt. A döntés után viszont következetesen végrehajtjuk az elképzeléseket. Ez azt jelenti, hogy utána már nincs vita, dolgoznunk kell. Meggyőződésem, hogy a vezetőknek nem lehet és nem is szabad a jó fiú képében tetszelegni, mert a zárszámadáskor számot kell adni arról, hogy mit tettünk jól és mit tettünk rosszul. Szerencsére az utóbbiról nem sokat kellett beszámolnunk. Nálunk az emberek megszokták a demokráciát, megszokták a fegyelmet, mert tudják, hogy a nagyobb jövedelemhez, a szövetkezet fejlődéséhez következetes munka szükséges. A demokrácia tehát nem valami parttalan, hanem körülhatárolható fogalom. — Az eddig elmondottakból is kitűnt, de úgy is vélekednek önről, hogy magasra szokta állítani a mércét, mind a dolgozók, mind a szakvezetők előtt. — Nem én állítom magasra, hanem az élet. Mind a munkában, mind a képzésben. Jómagam is az eltelt tíz évben kétszer végeztem egyéves vezetőképzőt, elvégeztem az esti egyetemet, tavaly pedig üzemmérnöki diplomát szereztem. De munkatársaim is állandóan képzik magukat, hiszen csak ígv tudunk megfelelni a növekvő követelményeknek. — Könnyebb-e most egy tsz-elnök munkára, mint mondtuk tíz-tizenöt évvel ezelőtt? — Könnyebbnek nem mondhatnám. Legfeljebb másnak. Ezt a munkát m» sem lehet fél szívvel végezni, ez a tevékenység egész embert kíván. Sokszor ütközni kell, vállalni kell a felelősséget, és mint blinden vezetői tevékenység ez is igen. időigényes. Ügy is, hogy sok a fölösleges időtöltés. — Ezt hogy érti? — Sok olyan értekezletre eljár az ember, ahová elég lenne, ha valamelyik szakvezető menne. De hát úgy vannak vele, hogy mindig felső szinten képviseltesse magát a tsz. — És sok „kis" ügyben jönnek a tsz-tagok is az elnökhöz? — Az más. Az nem fölösleges időtöltés. Talán nagyképűnek hangzik, de én embercentrikus vagyok, szeretem. ha jönnek hozzám. És hadd mondjam meg, számomra az az igazi kikapcsolódás, ha mondjuk félórára kimehetek a határba,’ Nem a termelést nézem, hanem az emberekkel beszélgetek, — Eddig inkább az eltelt évekről beszéltünk. Es a jövő? — Szeretem ezt a közösséget. Továbbra is az ő boldogulásukat akarom elősegíteni, és azon munkálkodom, hogy a part agrárpolitikája. amit nagyon jó politikának tartok, itt Horton is maradéktalanul megvalósuljon. Kaposi Levente BÜKKI BARANGOLÁS Ha majd mozdony füttyont a Bükk-fennsíkon... — Álljunk meg egy szusz- ssanásnyira... Kiterjedt tisztáson, virágokkal hintett fűmezőben tartunk pihenőt. Nehéz, fáradságos út vár ránk. Az Is- tállóskőt akarjuk megmászni. A Bükk legmagasabb, 956 méternyi ormáról indulunk majd a fennsíkra, messzi barangolásra. Előttünk tisztára súrolt, ezerfélére csiszolt kövekkel bélelt mederben zuhog, sustorog a Szalajka- patak. Kristálytükrén táncol a kora délelőtti napfény. Fö- * lőttünk szétszórtan szép formájú felhók lebegnek az áradó kék égen. S ezekből a felhőkből, mint tejfehér ezüst fonál nyúlik ki egyszerre és halad tovább a zenit felé egy lökhajtásos repülőgép kondenzcsíkja. Pár perc csak, míg a láthatatlan légáramlatok semmivé oszlatják e párajelet a rettentő magasban. Erdőmérnök kísérőm nem sürget, hagy időt az erőgyűjtéshez. S ő, aki az erdőben és az erdőből él, a hallható csöndre figyelmeztet. Zubogás. suhogás, csobogás. Az erdő apró neszezése közben születik a csönd.’ Ami körülöttünk létezik, él, mindennek tudományos értéke van — mondja. A Bükki Nemzeti Parknak ezért szigorúan védett területe a szépséges Szalajka-völgy. Romlatlanul kell megőrizni hát az eredeti állapotát. Némán hallgatózzuk az erdő beszédes, élő csöndjét. Mert az erdő valóban él és beszél. Nemcsak úgy, hogy belesusog gondolatainkba, s nemcsak úgy, hogy a gondolatainkhoz teremt a csendből alapot. Mérnököm szerint népmeséi hangot hallatnak a könnyű szélben összesurlódó lombok. Megfogalmazásaiban nemcsak lírai, precízen tömör szakmai magyarázatokat is ad: az erdőnek természeti- földrajzi és emberi-földrajzi szerepe van. Befolyásolja az éghajlatot, megállítja a talajeróziót, növeli a levegő nedvességtartalmát, csökkenti a szél erejét, szabályozza a talaj vízellátását, a patakok vízhozamát. Az erdőnek gazdasági szerepe mellett van társadalmi szerepe is. — Az embernek szüksége van a szépre és az erdő tele csodálatos szépségekkel... E szépségek megtartására is teremtődött a Nemzeti Park. A pusztítás, rombolás itt nem nyerhet teret. Százak meg százak vigyázzák, őrzik, oltalmazzák a hegység természeti értékeit. De nem állíthatnak minden erdőbe lépő ember mellé külön őrzőt. — A rongálások helyreállítására. a szemét összegyűjtésére két és fél millió forintot költöttünk eddig, csak a Szalajkában. Sok pénz! Hasznosabb dolgokra fordíthattuk volna... A Szalajka-völgv beruházási számlája ez ideig 15 millió forint, 1964-től számítva. Ebből létesítettek esőházakat, rendezték a patakmedret. készítettek fonadékos fenékgátakat. ülőpadokat, gya, loghidakat, különböző természetvédelmi és turista útjelző táblákat, építettek sé- tautakat és autóparkolókat. — Most nagyobb fába vágtuk a fejszét. De erről csak akkor essék szó, ha már fenn vagyunk a Bükk-tetőn. .. Jó óra hosszás kapaszkodás, verejtékeztető kaptatás az oromzatig. Nem is tudom hirtelenjében, hány száz méter szintkülönbséget győztünk le. a Kisoldalvölgytől idáig. Tölgyek és bükkök között. A húsz-harminc méter magas szálfák szürkéskék törzsei, akár a márványoszlopok. Dús, tömött lombkoronáik úgy hajolnak egymáshoz. mint sejtelmes homályt őrző boltívek. Itt értheti meg csak igazán az erdőjáró, miért is hasonlította nagy polihisztorunk gótikus székesegyházhoz a bükkerdőt. A lombok rései közt, a nemes ívű bolthajtások oldalain türkiszes sárgán, nagy pasztákban sugaraz át a napfény. éppen úgy. mint templomok ónkeretbe fogott festett ablaküvegein. — Nézzük meg az Őserdőt. ..! Fáradságot felejtető a látvány. Az Őserdő több száz éves faóriásokkal tele. Olyan, mint minden erdő volt, mielőtt az ember beleavatkozott volna életébe. Hatalmas, korhadt törzsek a földön, egymásba fonódó ágak. leszakadt gallyak, alattuk sűrű aljnövényzet, déli tizenkettőkor is fülledt félhomály a magunk törte vadjáratban. A természet parancsa szerint egymással küzdve, versenyezve, egymást segítve él itt minden. A fák úgy nőnek itt, ahogy akarnak, ahogy tud- kiharcolnak. A földrezuhant fákat nem motorfűrész láncos fogazaté, inkább a vihar terítette le. Körülölel az áhí. tetős, tiszta csönd. Ez az ősi- ség szereti saját csöndjét. Egy tisztás szélében kidőlt öreg fatörzsre telepszünk. Szalonnát bicskázunk, jóízű kenyeret, hozzá erős paprikát az oldalunkon átmelegedett bőrtarisznyából. Kulacsba zárt forrásvizet kortyolunk utána. — Hadd lássuk hát a „nagy fába vágott fejszét”! — Az a tervünk, hogy a Szilvásvárad—Szalajkavölgyi erdei kisvasutat összekössük a Bükk-fennsíkon át a Lillafüredi Állami Erdei Vasúttal. — Ügy tudom, már jóval korábban is volt terv arra, hogy a vasutat felvezessék a fennsíkra... — Jóval a felszabadulás előtt született egy terv. Szülőatyja Jáhn Rudolf, Palla- vicini. őrgróf műszaki főerdő- meslere volt. Szilvásváradról a Bükk-tetőig négy és fél órát tartott volna az út, viaduktokon,, alagutakon át. Sok helyen támfalakat is kellett volna építeni. A terv csak álom maradt... — És a mostani terv? — Az Erdészeti és Faipari Tervező Irodától három variációs tanulmánytervet rendelt meg az egri erdőgazdaság. A tervek 1978. november végére elkészültek. A kidolgozott három variáció közül kettő a Bükkön áthaladó kisvasúti vonal vezetésének lehetőségeit tárta fel. Ezek a vonalak túlzottan hosszúak lettek volna, sok-sok szükséges műtárggyal, mint alagút, viadukt, híd, áteresz stb. A magas költségek miatt is el kellett ejtenünk. — Maradt tehát a harmadik variáció? — Megoldható reális lehetőségnek a harmadik variáció bizonyult. Ennek megvalósítása nem hosszadalmas és semmi tájrombolással nem jár. A Szalajka-völgyből az Istállóskő oldalán egészen az Ispánrétig személyszállító kötélpálya, libegő hozza fel az utasokat. A kötélpálya tervezett hossza 1300 méter, a szintkülönbség pedig 394 méter. — Es az Ispánréttől tovább? — Innét már szabad az út a Bükk-fennsíkon át. A fennsíkon ugyanis még megvan a felszabadulás előtti időkből való vasút nyomvonala, a síneket csak a 60-as évek elején szedték fel. Az ispánhegyi nyeregből, az Ispánnyakból indulna a fennsík! kisvasút. Bánkúton át egészen Disznósig 17 kilométeres távolságban. — A tervezett megállóhelyek? — Ispánnyak—Olaszkapu— Hármaskút—Bánkút—Csipkeskút-elágazó—Nagymező— Vadaskert—Jávorkút—Bolhás—Sebesvíz—Disznóé. Bánkút és Tekenyőlápa között lenne a második libegő, amely a mályinkai útról szállítaná az utasokat és egyben síliftként is szolgálna a bán- kuti sípályákhoz. A harmadik libegő Disznósról menne Garadnáig, ez biztosítaná a bükk-fennsíki vasút és a LÁEV, illetve a Miskolctól Garadnáig közlekedő autó- buszforgalom közötti kapcsolatot. A terv mí’v’’ ásítása igen költséges csak szakaszosan lehetséges. Az állomásokon kiépített tanutak, sétautak várnák a kiránduló erdőjárókat, akik szakértő kalauzolása mellett ismerkedhetnek meg a Bükki Nemzeti Park kincseivel, rendkívüli értékeivel. Így megszűnne a csalinkázós, csel- lengés, és kiszűrnénk a park területéről a máris nagy ve- j szélyt jelentő autós turistákat. — Történt már valami lépés a terv megvalósítására? — Első lépésként most végezzük a megépítendő libe- gőig vezető Szilvásvárad— Szalajka-völgy közötti vasútvonal teljes felújítását. S amint anyagi erőnk engedi, úgy lépünk tovább a következő szakaszba. Legalább Bánkútig szeretnénk eljutni a kisvasúttal. Ez is szenzációs dolognak számítana... És indulunk az erdei kisvasút fennsíki nyomvonalán — Olaszkapu, Hármaskút, Bánkút felé. Apró ligetek, füves széles mezők, szavan- .nás réteg mellett haladunk. Nem nagy a táv. Ispánnyáktól Bánkútig mindössze öt és fél kilométer az út. Gyalog, ráérősen, úgy másfél-ket óra hossza. Kisvonattal — kimenetben is — csak fél ''rá húsz perc. Csodálato/; ter a megvalósítás még csőd tosabb élmenyeket, nagy. rű látnivalókat ígér Me. gő pihenésemből hirtf en mozdonyfütty térit mag- - hoz. A kísérő kai?"" — n értően, ráérzőén mosolyog. — Most még csak a rigó fütyülget — mondja. És kihörpöljük a kulacsokból az utolsó kortynyi forrásvizet. Tataky Dezső 1Ö80. július 13., vasárnap Csendes jubileum
