Népújság, 1980. július (31. évfolyam, 152-178. szám)

1980-07-27 / 175. szám

< í L eonyid Brezsnyev és Kádár János a Krímben megbeszélé­seket folytatott (Népújság-teiefotó — TASZSZ — MTI —KSJ Á hét 3 kérdése 1. A krimi találkozó mi­lyen jelzésekkel szolgáit a szocialista országok külpolitikai törekvéseire,’ Mint évek óta visszatérő­en, most is barati találkozó színhelye volt a Krim-félsa- get egyik üdülőhelye, ahol Leonyid Brezsnyev tölti sza­badságát. Kádár János fel­kereste a szovjet part és ál­lam vezetőjét. Véleményt cseréltek az európai és vi­lágpolitika időszerű kérdései­ről, miután előbb tájékoztat­ták egymást a két párt, a két ország életéről, tevékenysé­géről és áttekintették a ma­gyar-szovjet együttműködés lényegesebb kérdéseit is. Leonyid Brezsnyev és Ká­dár János kifejezte meggyő­ződését, hogy az enyhülés megvédhető és megszilárdít­ható. Az enyhülést változat­lanul szolgálni és elmélyíte­ni képes a különböző társa­dalmi rendszerű országok kö­zötti politikai párbeszéd, a kapcsolatok kiszélesítése. A krími találkozóin megállapí­tották, hogy a nemzetközi helyzetet javítják azok a szovjet kezdeményezések, amelyek szerint tárgyaláso­kat kell indítani az Európá­ban telepített közép-hatótá­volságú nukleáris rakétákról és az előretolt telepítésű amerikai harceszközökről. A krimi találkozóra egy héttel a helsinki értekezlet összeültének ötödik évfordu­lója előtt került sor. Leonyid Brezsnyev és Kádár János egyetértett abban, hogy a bé­ke szempontjából továbbra is hatékony dokumentum a helsinki záróokmány. A Ma­gyar Népköztársaság és a Szovjetunió a helsinki szel­lemben határozottan sikra- száll az őszre tervezett mad­ridi találkozó megtartása mellett és azon van. hogy ott tárgyszerű és építő jellegű tárgyalásokra kerüljön sor, s olyan gyakorlati döntések születhessenek,' amelyek az együttműködést szolgálják, a békés egymás mellett élés Ausztria negyedszázada I. Az ideiglenes kormánytól az államszerződésig Az Osztrák Nemzeti Ta­nács 1979. június 19-i ülésén Kreisky kancellár a követ­kezőket mondotta az állam- szerződésről: „ ... az első megegyezés volt a hideghá­ború legfőbb résztvevői kö­zött, olyan okmány, amely a messze jövőbe mutatva je­lezte. hogy csökkenőben van .a világpolitikai feszültség. Jövőre pontosan egy negyed, század telik el az államszer­ződés megkötése óta. E ne­gyedszázad alatt sem függet­lenségünk, sem szabadsá­gunk nem forgott veszély­ben, ez a negyedszázad de­mokráciánk és gazdasági rendszerünk biztos fejlődésé, nek jegyében telt el. sőt, ha egyáltalán nem lenne más példa arra. hogy a nagyha­talmak államközi szerződé­sek útján az egész emberi­ség számára hasznos ered­ményeket érhetnek el, Auszt­ria példája erre önmagában is bizonyítékot szolgáltatna”. Ausztria a napokban ün­nepelte a szuverenitását biz­tosító államszerződés alá­írásának negyedszázados év­fordulóját. Az ünnep, amely­nek alkalmából hazánk is köszöntötte szomszédunkat, reálisan megalapozott, mér­téktartó elégedettséget _ su- gallt: az „utca emberétől” a ' magas rangú tisztségviselő­kig szinte mindenki egyetért abban, hogy az ország dolgai alapvetően jól állnak. Auszt­ria stabil gazdasági és poli­tikai helyzete például szol­gálhat Nyugat-Eurőpa jó né­hány gazdasági visszaeséstől és politikai krízistől sújtott államának. A jelenlegi helyzethez ve­zető út azonban korántsem ©JÜ, 1980. július 33., vasárnap volt zökkenőmentes. Mint is­meretes, a hitleri Németor­szág 1938-ban bekebelezte Ajjsztriát, s így az ország nem önálló államként, ha­nem Németország részeként sodródott a második világ­háborúba. Ennek hangsúlyo­zását az osztrák politikusok mindig fontosnak tartották, hiszen az ország számára ez a tény később eltérő elbírá­lást biztosított a győztes ha­talmak részéről: nem béke­szerződést, hanem államszer­ződést kötöttek vele. Már az 1943-as moszkvai külügymi­niszteri konferencia leszö­gezte, hogy Ausztria 1938-as megszállását a szövetséges hatalmak nem ismerik el. s céljuk a háború után Auszt­ria szabadságának és függet­lenségének helyreállítása. Amikor 1945: április végén .megalakult az osztrák ideig­lenes kormány dr. Karl Ren­ner vezetésével, az ország romokban hevert, s négy megszállási övezetre osztva igencsak távol állt az önálló állami léttől. Az osztrák po­litika irányítói az első pil­lanattól kezdve a szuvereni­tás helyreállítását tekintették a legfontosabb célnak. Min­dent ennek rendeltek alá. s már a kezdeti időkben nyil­vánvaló volt. hogy a jöven­dő állam a semlegesség útját kívánja választani. Az önálló osztrák állam létrehozásáig tíz év telt el a felszabadulás után. Az akko­ri idők neves politikusai kö­zül már kevesen élnek: egyi­kük. dr. Fritz Bock, volt al- kancellár. — Tiz évig tartott a sz,u- verenitás helyreállítása •— mondta. Bizonyára fölmerül önben is a kérdés, hogy mi­ért ilyen sokáig? Nos, a do­log jórészt nem rajtunk múlt. ■ a négy megszálló hatalom Heti külpolitikai összefoglaló normáinak megszilárdítására vezetnek. Különösen kívá­natos, hogy a katonai eny­hüléssel és a leszereléssel kapcsolatos európai konfe­rencia összehívását határoz­za majd el a madridi érte­kezlet. Nem protokolláris forma­ság, hanem igen fontos poli­tikai tényező, hogy a krimi találkozóról kiadott TASZSZ- jelentés testvéri, szívélyes légkörről tesz említést és hangsúlyozza a megvitatott kérdésekben megmutatkozott teljes nézetazonosságot. %. Mi történik Bolíviában, a puccsok országában? A del-amerikai kontinens legmagasabban fekvő orszá­gában, az Andok hegyei kö­zött, Bolíviában a . katonai hatalomátvétel után a junta berendezkedni látszik, még ha nyilvánvaló is, hogy a munkások, mindenekelőtt a bányászok nem adják fel a harcot és folytatják a fegy­veres ellenállást. A Bolíviai Munkás központot, azaz az ország nagy. baloldali poli­tikát folytató szakszerveze­tét a katonai hatóságok fel­oszlatták ugyan, de régi bo­líviai hagyomány, hogy a munkásoknál sok fegyver van, a bányászoknál pedig ott a munkában használt robbanóanyag... A helyzet robbanásig fe­szült is. A nagyvárosokban és a bányavidéken a katonai hatóságok gyüjtötáborokaf szerveztek, (La Pazban chilei mintára sportstadionokban!), sőt napalrhbombás' légi tá­madásokat intéztek ellenálló bányászok települései ellen. A történtek politikai szí­nezetét jellemző mód mutat­ja, hogy egyes hírek szerint egy hitlerista háborús bűnös szervezi a bolíviai terrorin­tézkedéseket: Klaus Barbie a Gestapo volt lyoni főnöke, akit Franciaországban távol­létében halálra ítéltek, de aki eddig Klaus Altmann néven békés üzletemberként háborítatlan élt Bolíviában... Bolivia a puccsok hazája. Szomorú világrekordot ért el ez az ország: a mostani a történelmének 189. államcsí­nye. Pedig a köztársasági el­nökválasztással, amely Her- nan Silez Zuazo, a haladó politikus viszonylagos elsősé­gét hozta, tulajdonképpen elindulhatott volna a polgári demokratikus és parlamen­táris államélet utján. Az Andok-paktum országai . (s ehhez a szervezethez tar- tozik Bolívia is) elítélik a La Paz-i puecsot, még in­kább pedig a junta terrorját. Az Amerikai Államok Szer­vezete elítélően nyilatkozott a bolíviai pucesról. Hosszas habozás után a hivatalos Washingtonnak is hasonlóan kellett cselekednie: a Oirfer- kormányzat felfüggesztette a Bolíviának nyújtott katonai segélyt, hazahívta katonai ta­nácsadóit és csökkentette La Paz-i diplomáciai képvisele­tének létszámát. Az. úgy lát­szik, más lapra tartozik, hogy jó néhány „csendes amerikai” a kulisszák mö­gött sok mindent megtett az esetleges bolíviai baloldali fordulat megakadályozására... S az sem titok, hogy az esé­lyes amerikai elnökjelölt, Ronald Reagan, rokonszen­vezett egy bolíviai katonai hatalomátvétel tervével. 3. Hogyan áll a hatalmi harc Iránban? Teheránban a "politikai helyzet, tisztázódását várták egyesek azt követően, hogy a megválasztott parlament előtt Baniszadr köztársasági elnök letette a hivatali es­1953. május 13.: a négy nagyhatalom képviselői aláírják az osztrák államszerződést. (Fotó: MTI Külföldi Képszolgálat — KS) nehezen jutott egyetértésre. Ne. feledje el, hogy azok vol­tak a hidegháború legfagyo- sabb évei. Az előrehaladást gazdasági, politikai és kato­nai problémák nehezítették, ezért, történt, hogy körülbe­lül 350 tárgyalásra volt szük­ség a megállapodásig. Gaz­dasági és politikai kérdés volt például az egykori né­met tulajdonban lévő üze­mek, intézmények további sorsa. Katonai és ismét po­litikai kérdés volt a nyugati hatalmaknak az. az igénye, hogy a független Ausztriá­ban csapatokat állomásoztat- hassanak. Ezt az. igényt Ausztria elutasította, de ma­sa a téma hosszas tárgyalá­sokon került terítékre. A megegyezés legfőbb akadá­lyai azonban nem ezek a részkérdések voltak; maga a hidegháború gátolta az elő­rehaladást. Ezt bizonyítja, hogy amikor 1954—55-ben mindkét, oldalon megfogal­mazódott a felismerés, hogy a hidegháborúnak véget, kell vetni, viszonylag gyorsan te­tő alá lehetett hozni a meg­egyezést. A négy nagyhatalom kül­ügyminisztere 1955. május 15-én » Matt Belvedere-pa- lotában Irta ala az osztrák államszerződést. Az esemé­nyek hivatalos része ma már történelem. Dr. Fritz Bock búcsúzóul egy olyan epizódot elevenített föl, amelyről alig­ha írtak a korabeli újságok, de amely jó] jellemzi a kort és különösen a négy külügy­minisztert. — Elnökünk ebédet adott a négy nagyhatalom kül­ügyminiszterének tisztele­tére a schönbrunni kastély­ban. Feleségem megkérte a külügyminisztereket. hogy emlékül írják alá neki az ét. lapot. Valamennyien aláír­ták. de jellemzőnek tartom, hogy hogyan: Molotov. szov­jet külügyminiszter ecv perc türelmet, kért. és beszélt előt­te a tanácsadóival; az ame­rikai Dulles oda se nézett, szerintem nem tudta ponto­san. hoev mit ír alá. az an­gol McMillan láthatóan meg­lepődött. hogy egv hölgy egyáltalán megszólítja őt az ebédnél, azután udvariasan biccentett, és odaírta a ne­vét; a francia Pinay moso­lyogva felugrott. „Asszo­nyom. hány aláírást akar? Adok. amennyit csa-k óhajt!” Bisiey András (Következik: Gazdaság és politika az enyhülés szelle­mében) küt. így ugyanis az alkot­mány értelmében ki kellett, volna neveznie a kormány elnökét. A miniszterelnök ki­léte pedig jelzéssel szolgál­hat arra. hogy a vallási ve­zetők befolyása erösödik-e tovább, vagy az úgynevezett „mérsékelt” politikusok jut­nak szóhoz, netán gazdasági szakértők, akiknek a Vnunká- jára. irányító fel lépésére nagy szükség lenne az inflációtól és munkanélküliségtől súj­tott országban. Híre járta, hogy Farszi személyében találták meg a kormányfőt, aztán kiderült, hogy a miniszterelnök kine­vezését elhalasztották. A ha­talmi harc folyik tovább ... Miközben nem egyszer érik bírálatok Baniszadr elnököt egyes vallási vezetők részé­ről, Ghotbzadeh külügymi­niszter vált a héten a legvi­tatottabb iráni személyiség­gé. Előbb azért bírálták, mert SZALJUT 6. elhatárolta magat a Bakfitty. volt miniszterelnök ellen Pá. rizsban megkísérelt merény­lettől. Erre aztán a francia fővárosban meg mindenfelé vagdalkozó kijelentéseket tett. egyszerre támadta a francia kormányt és a Szov­jetuniót ... (Egy török lap azt írta. hogy egy korábbi nyugat-európai útja során Ghotbzadeh titkos tárgyalá­sokba kezdett az amerikai kormány képviselőivel. Svéd- országban pedig találkozott Sapur Baktiarral, a sah utol­só, miniszterelnökével.) Az APN szovjet hírügynökség elmarasztalta szovjetellenes nyilatkozatai miatt az iráni külügyminisztert, akinek sza­vai „megdöbbentő módon összecsengenek az amerikai propaganda hamisítványaival és a volt iráni sah kijelen­téseivel”. Pálfy József Vidáman ébredtek az űrhajósok Jókedvűen köszöntötte a televíziónézőket péntek este. a szovjet televízió híradójá­ban a Szaljut—fi. négy utasa. Bemutatta a televízió azt a filmriportot is, amely csü­törtökön késő éjszaka a szovjet—vietnami páros érke­zésének pillanatait örökítet­te meg. Az esti televíziós közve­títés alkalmával a négy űr- Jiajós élőszóval is elmondot­ta azt az üzenetet, amelyet Leonyid Brezsnyevhez és Le Duanhoz intéztek, s amely­ben örömmel és büszkén je­lentették: a kapott feladatot teljesítve a Szojuz—36— Szaljut—6. és Szojuz—37. űr. komplexumon folytatják a kutatómunkát. IRÁN Bűnösök a hadseregben Khomeini ajatollah pénte­ken e&te teheráni otthoná­ban fogadta a hadsereg és a csendőrség néhány magas rangú tisztjét. A találkozón kijelentette: a hadsereg egé­szében nem hibáztatható azért, hogy néhány tisztje belekeveredett a közelmúlt­ban leleplezett puccskísérlet­be. „Az államcsínykisérletet 100—200 főnyi csoport szer­vezte. a hadsereg azonban résen volt és meghiúsította az összeesküvők terveit. A fegyveres erőknek maguknak kell felelősségre vonniuk a bűnösöket; ők maguk a fe­lelősek a hadseregen belüli fegyelemért; a forradalmi gárdisták és forradalmi bíró­ságok nem ítélkezhetnek a saját szakállukra” — jelen­tette ki az ajatollah. Péntekén esté további hét személyt végeztek !á Irán­ban. Négyüket államellenes összeesküvés, három elítéltet kábítószer-forgalmazás vad­ai állították kivégzőosztag elé. Csak öt napig! 1980. július 29-töl augusztus 2-ig CSEHSZLOVÁK NEMZETI HÉT AZ EGRI ÁFÉSZ KATONA I. TÉR! ÁRUHÁZÁBAN. Nagy választékban kaphatók: édesipari lisztesáruk, cukorkák; Hálózsákok, paplanok, törülközők, kifogók, shortok, kombinék; női és férfiéipök. különböző iparcikkek. NE MULASSZA EL FELKERESNI ÁRUHÁZUNKAT!

Next

/
Thumbnails
Contents