Népújság, 1980. június (31. évfolyam, 127-151. szám)

1980-06-07 / 132. szám

Az eskütételt#! gi ste.menergiö«törvényig (§,) Képviselőink a T. Házban Felszólal: Sas Kálmán (Fotó: Perl Márton) A vaicisíteseí ©léesteién Felelősségteljes véleménynyilvánításra készül a lakosság Dr. Pápay Gyulának, a megyei tanács vb-titkárának nyilatkozata Kel ülésszak között akták, iratok, levelek tömege sora­kozik a képviselők íróaszta­lán, dossziéiban. Néha ten­ged kígyóvá nő egy-egy ügyirat, aztán kiderül, hogy valami nincs rendben a do­logban. Mit tehet ilyenkor a képviselő? Megnyugtató meg­oldást keres: tárgyal, érvel, javaslatokat kér és tesz, el­képzeléseket egyeztet. Olyan ügyekkel is kell foglalkozni­uk. amelyeket a helyi tanács, az üzem, vagy a gazdaság a saját hatáskörében — ér­demben — elintézhetne. Egy-egy ügyben nem elég a megye illetékeseinél eljár­ni, tárgyalni kell a minisz­tériumok vezetőivel, az egyes főhatóságok szakembereivel. Az ilyen megbeszélésekre, vagy a találkozók időpontjá­nak egyeztetésére kiválóan alkalmas az ülésszak napi­rendjei között levő hosszabb- rövidebb szünet. Ilyen alka­lommal kereste meg például Vadkerti Miklósáé a Parla­ment folyosóján Kállai La­jost, a pénzügyminiszter he­lyettesét az 1979-es tavaszi ülésszakon, hogy a megye néhány gondjáról szóljon. Szabó Imre Ábrahám Kál­mán építésügyi és városfej­lesztési miniszterrel beszél­getett arról, hogy Detken saját erőből egy új géptele­pet építenek, s hogy a HAÉV dolgozói dicséretes munkát végeznek. — Szeretnénk sok ilyen vé­leményt hallani építőinkről — válaszolta a miniszter, akinek a társaságában ott volt dr. Trethon Ferenc is. Szabó Imre megragadta az alkalmat és a munkaügyi tárca vezetőjének tolmácsol­ta a körzetében élő idős em­berek gondját, a nyugdíjak­kal kapcsolatos ügyes-bajos felvetéseiket. Dr. Novak Falué a Fővá­rosi Gázművek vezérigazga­tó-helyettesét kereste meg az egyik szünetben a hatvani József Attila Ifjúsági Ott­honban élő állami gondozott fiatalok gázszerelő-kar bán­taná szakképzése ügyében. Ez a sürgés-forgás termé­szetes velejárója a parla­menti életnek, a képviselői munkának. „Honatyáinknak” az a legnagyobb öröm. ami­kor egy-egy ügy elintézésé­ről adhatnak számot egy­másnak. illetve a választó- polgároknak. Gyalogosan a Parlamentbe Az elmúlt év egyik nagy várakozással fogadott tör­vényjavaslata az egészség­ügyről szólt. Nemhiába han­goztatták mostanában olyan sokszor az orvosok, hogy az egészséges életmódhoz hoz­zátartozik a mozgás: a kép­viselők java része ugyanis kellemes sétát tett, mielőtt belépett volna az Országház főbejáratán. Dr. Sehultheisz Emil egészségügyi miniszter méltányolta is ezt a kezde­ményezést. amikor megkezd­te expozéját. — A szocialista egészség­ügy célja a lakosság egész­ségének megóvása, állandó javítása, a betegségek meg­előzése, s hogy biztosítsa mindenki számára az egyre magasabb szintű egészség- ügyi ellátást. Ma Magyaror­szágon a legkisebb település­től a fővárosig, nappal és éj­szaka. munka- és ünnepna­pokon megfelelő orvosi ellá­táshoz juthat minden rászo­ruló. .. Nagy érdeklődés kísérte a miniszteri beszámolót, az expozét követő vita széles körű volt. Az ülésszakra megváltozott „státuszban” érkezett dr. Novak Fainé — időközben ugyanis nyugdíj­ba ment —. mint orvos rea­gált az elmondottakra: — Emeljünk ki csak egyet­len témát: a megelőzést. Nagy eredményeket értünk el a szűrővizsgálatokban. Hat­vanban és környékén példá­ul a tüdőszűréssel együtt vé­gezzük a vérnyomásmérést, a cukorbetegek felderítését, illetve a nők rákszűrését. A betegség korai felismerése ugyanis lehetővé teszi az eredményes gyógyítást. Erre tékátok konkrét példát hoz­hatnék — mondta a folyosói séta közben. Ebben a szü­netben feltűnt valami az új­ságíróknak: a hosszú tanács­kozás után a képviselők nem húzódtak be egy-egy ablak­mélyedésbe, hanem szépen körbe-körbe sétáltak az üléstermet körülölelő, lég­kondicionált folyosókon... Az ,,utolsó szó” joga Sas Kálmáné A szeptemberi, őszi ülés­szakon hangzott el képvise­lőcsoportunk részéről a cik­lus utolsó felszólalása. A Központi Népi Ellenőrzési Bizottság elnökének beszá­molójához Sas Kálmán ké­szült hozzászólni. Bélapát­falvi képviselőnk parlamenti ténykedése során öt alka­lommal kért szót, így ez a mostani — a hatodik — iga­zán nem számít már szűzbe­szédnek. A karzaton azért „szorítanak” neki. — Melyikük izgul jobban? — kérdeztük a vendégként ott levő feleségét és lányát. — Ezt nehéz lenne eldön­teni — válaszolták szinte egyszerre, s helyei foglaltak az. emeleti páholyban, mert kezdődött a napirend tár­gyalása. Szakait József államtitkár expozéjából idézünk: — Az elmúlt húsz év la pasztalatai igazolják, hogy társadalmunkban a népi el­lenőrzés rendszere bei'ált. alapvetően betölti hivatását. Nemcsak a hibákat keressük', arra törekszünk, hogy az el­lenőrzés a jó tapasztalato- kat. az újszerű kezdeménye­zéseket is feltarja, s segítse elterjesztésüket, az ehhez szükséges feltételek megte­remtését. . . Pontosan delet mutatott a^ elnöki emelvény fölötti ó: *. amikor az elnöklő Péter Já­nos bejelentette: „Sas Kál­mán képviselőtársunkat ille­ti a szó.. — Tisztelt országgyűlés! Heves megyében a népi el­lenőri munkában évente rendszeresen csaknem ezer­egyszáz állampolgár vesz részt: munkások, értelmisé­giek. tsz-tagok, s ma már a fiatalok is. Rendkívül fon­tos. hogy a népi ellenőrök miként hasznosítják az el­lenőrzések tapasztalatait. Feladatunk: növelni kell és lehet a vizsgálatok hatékony­ságát. mert ezzel minden te­rületen csökkenthetők a ma még előforduló gondok, prob­lémák. .. — mondta egyebek között a képviselő, akihez a szünetben Csepelyi Károly, a NEB megyei elnöke lépett oda. s gratulált a sikeres fel­szólaláshoz. — A népi ellenőrt munka elismerése roll már az is, hoyy az országgyűlés rttrot­rendjére tűzték, ezzel arra ösztökéltek bennünket, hogy következetesebben és ember­ségesebben foglalkozzunk az állampolgárok ügyeivel, köz­érdekű és egyéni bejei 'üté­seivel — mondta Sas Kál­mánnak, aki a.z ülésszak to­vábbi részében képviselőtár­saival együtt elfogadta az elől erjesztést. Mindez még 1979-ben tör­tént. És egy fél évvel később. .. .. .így kezdte beszámolóját a parlamenti tudósító: ..A törvényhozói és az ellenőrző munkában egyaránt gazdag ötéves választási ciklusának utolsó tanácskozását tartotta 1980. március 6-án a Parla­mentben az országgyűlés Legfelsőbb államhatalmi tes­tületünk tanácskozásán a kormány ajánlására egyebek között az atomenergiáról szó­ló törvényjavaslatot tárgyal­ták meg a képviselők.” És egyhangúlag el is fo­gadták az atomenergia bé­kés felhasználásáról szóló ja­vaslatot. majd megalkották a ciklus utolsó törvényét. Meg­haló pillanatok voltak, ami­kor a szavazásra került a sor: a képviselők éreztek, hogy megbízatásuk lejárta előtt egy rendkívül fontos, az emberiség haladását, s a békés példamutatást célzó törvény születésénél bábás­kodtak. .. A rövid szünet után Apró Antal. az! országgyűlés elnö­ke mondott zárszót: .....az 1975. június 15-én több évre m eg választott országgyű Iés megbízatása ez év június Í5- én lejár. Ezért most köszö­net et mondok a képviselők­nek. a megyei és a buda­pesti képviselőcsoportok ve­zetőinek. az országgyűlés bi­zottságainak. tisztségviselői­nek az öt esztendőn át foly­tatott hasznos tevékenységü­kért. . Hosszan zúgott a taps, az­tán megszólalt a kis réz­csengő. s az országgyűlés be­fejezte munkáját. Az újság­író azonban még kért egy interjút. A nyilatkozó Fiala Tivadar né. a megyei képvise­lőcsoport vezetője volt: — Öt év alatt az ország­gyűlés 24 törvényt alkotott. 13 miniszteri és államtitkári beszámolót vitatott meg, s mintegy 300 bizottsági ülé­sen foglalkoztak az állam­polgárok ügyeivel a képvi­selők. .. Köztük azok, akiket szű- kebb hazánkban most ismét jelöltek a legfelső államha­talmi testületbe. (VÉCÉ) Szilva* István Holnap, június 8-án reggel hat órakor kinyitják a sza- vazóhelyiségeket, hogy az ország, a megye lakossága teljesíthesse állampolgári kö­telességét, illetve élhessen választói jogával. Az ország- gyűlési képviselői és az ál­talános tanácstagválasztá­sok kapcsán felelősségteljes véleménynyilvánításra ké­szül szűkebb hazánk válasz­tói joggal rendelkező lakos­sága is. Erről a készülődés­ről. valamint a választási tudnivalókról kértünk nyi­latkozatot dr. Pápay Gyulá­tól, a megyei tanács vb-tit- kárától. — Megyénk dolgozói nagy­fokú érdeklődést tanúsítot­tak a választási előkészüle­tek iránt. Ezt bizonyítja az is. hogy minden eddiginél többen vettek reszt az or­szággyűlési képviselői, illetve helyi tanácstagi jelölő gyű­léseken. valamint a választói gyűléseken. A választópolgá­rok több mint fele jelent meg ezeken a közös beszél­getéseken, s az ott lévők csaknem 12 százaléka szólalt fel közérdekű ügyben. Míg korábban az volt a jellemző, hogy főként az. egyéni prob­lémákat mondták el e fóru­mokon. ma már a közösséget érintő kérdések kerültek elő­térbe. Ez a választópolgárok felelősségérzetének. közös­ségi érdeklődésének a tanú­jele. A választások iránti ér­deklődést mutatta az is, hogy a vártnál sokkal többen ke­resték meg a tanácsi szak­embereket, hogy érdeklődje­nek a választási tudnivalók­ról. — Számos helyen feltettek a kérdést, hogy mi az eltérés a korábbi és a mostani vá­lasztások között? — Először az azonosságról hadd szóljak néhány szót: a választások korábban és most is kiállást jelentenek szocia­lista társadalmi rendünk, pártunk .politikája, a Hazafi­as Népfront választási felhí­vása mellett, egyben bizal­mat szavaznak a megválasz­tásra kerülő országgyűlési képviselőknek és tanácsta­goknak. Az említett választások közötti eltérés pedig abban van. bogy 1971 óta most zaj­lik ismét együtt a képviselői és a helyi tanácstagi válasz­tás. 1973-ban ugyanis csak ta­nácstagokat, 2 évvel később Sz.ülök. diákok együtt szö­vögetik a nyári hónapok terveit, többnyire az iskolák, a szakszervezetek', a KISZ- szervezetek. a minisztériu­mok és a vállalatok, vala­mint a szövetkezetek szerve­zett üdültetési lehetőségeihez illesztve a családi progra­mokat. Az Állami Ifjúsági Bizottság titkárságán az ÁIB nyújtotta kedvezmények cél­járól, az elosztás elveiről, s a felhasználás lehetőségeiről tájékoztatták az MTI mun­katársát. — Június és szeptember között mintegy 25 ezer gim­nazistát. szakközépiskolást és szakmunkástanulót üdülte- lünk- kedvezményesen az Expressz badacsonyi, bala- tonszrmcsi. nagymarosi és velencei üdülőhelyein, vala­mint a visegrádi jurtatábor­ban. A fiatalok 250 forintért egy hétig szállást, napi há­romszori étkezést kapnak, s. az. önköltséges kirándulá­sok mellett gazdagok, és in­gyenesek a kulturális műso­rok, a sportolási lehetőségek. Az ismert zenekarok köz.ött fellép a Benkó Dixiland együttes, s az építőtáborok­ban a középiskolásokhoz is elmennek a Radnóti Színpad műrészei, s Kovals Kolos operaénekes. Erzekelhetóen jtvet&mát -®£~ pedig országgyűlési képvise­lőket választottunk. Különb­ség van abban is, hogy a mostani tanácsi ciklus a szo­kásosnál hosszabb ideig, hét esztendeig tartott. A leg­utóbbi tanácsválasztáskor még az akkori tervciklus kö­zepén voltunk, míg most az V. ötéves terv befejezéséhez közeledünk, amikor a taná­csok számot adnak a terv­időszak eddigi és várható eredményeiről. A most meg­választásra kerülő tanácsok dolgozzák majd ki, s váltják valóra a következő időszak terveit. — A választások előkészí­tésére és törvényes lebonyo­lítására különböző választá­si szervek alakultak a lakos­ság közreműködésével. — A megyei és a helyi választási elnökségekben, az országgyűlési választókerü­leti, illetve a szavazatszedő bizottságokban 2250 válasz­tópolgár vesz részt társadal­mi munkában. Munkájuk el­ismerésre méltó, felelősség- teljes, s ez biztosítéka a vá­lasztások tisztaságának, tör­vényességének. Valameny- nyien szívesen vállalták a vá­lasztási tisztségek ellátását, ezért már most köszönet il­leti a társadalmi munkáso­kat. — A napokban megjelen­tek a különböző választási hirdetmények, amelyek a je­löltekre, valamint a szavazás módjára hívják fel a figyel­met. Mégis érdemes megem­líteni. hogy mit tegyen az, aki a választás napjáig nem kapott értesítést a névjegy­zékbe való felvételről? — A választójoggal ren­delkezők névjegyzékét két ízben is közszemlére tettek, s ennek tanulmányozása után több választópolgár kérte a pótlólagos felvételt a listára. Akik szerepeltek a névjegy­zékben. már megkapták az értesítést, amelyet a szava­záskor magukkal* kell majd vinniük. Azolcat, akik vala­milyen okból mégis kimarad­tak a névjegyzékből, vagy nem kaplak értesítési, a la­kóhelyük szerinti szavazó­körben — személyi igazolvá­nyuk felmutatása mellett — pótlólag felveszik a névjegy­zékbe, s igy leadhatják a voksukat. A kifüggesztett vá­lasztási hirdetmények egyéb­idén az üdülés tárgyi felté­telei is, hiszen mintegy 10.5^ millió forint szolgálja a fej­lesztést. Július első felében átadják a velencei ifjúsági es üdülőközpont újonnan elkészült, 248 személyes té­liesített, moteljellegü épüle­tét. Ezzel jutalomüdülésként többet, jobbat nyújthatunk az építőtáborok önkéntes munkájában jeleskedett fiúk­nak, lányoknak. A balaton­szemesi üdülőtáborban még az idény kezdetéig bekötik a szennyvízcsatornát, s az újon­nan feltöltött, 70 méter szé­lességű partszakaszon sport­pályákat alakítanak ki. A ..túlkoros” .sátrakat folyama­tosan mindenütt fartósabb, higiénikusabb, tetszetősebb és kényelmesebb műanyag alkalmai osságokkal váltják fél. Az efhasssnálédott kul­turális eszközödet és sport­szereket újakra cserélik, s — tekintettel a moszkvai olimpia közvetítésére, a tá­borokban megkétszerezik a televíziókészülékek szó-mát. — Ugyancsak anyagi tá­mogatásunkkal min-tegy 5tHI0. a vállalatoknál az intéz­ményekben. a szövetkezetek nél dolgozó fiatal tölthet el kedvezményesen. 300 fo­rintért egy hetet a/. Expressz Ifjúsági rs Diák Utazási Iro­da Ktfottn-telepi es veröcema­ként részletes információt adnak a szavazókörök terü­leti beosztásáról, a szavazó- helyiségek címéről' s arról; hogy kinek, melyik szavazó- kört kell felkeresnie vasár­nap. A szavazás reggel 6 órakor kezdődik, de a helyi válasz­tási elnökség — indokolt esetben — engedélyt adhat az 5 órai kezdésre is. A sza­vazás egyébként délután 6 óráig tart, ahol azonban min­denki korábban leadta a vok- sát, ott a szavazatszedő bi­zottságok lezárhatják a sza­vazást. Egerben, Gyöngyö­sön. Hatvanban. továbbá Mátrafüreden, Mátraszenl- imrén. Párádon, Szilvásvára­don és F elsőtár kányban a ta­nácsházához legközelebb eső szavazókor — az idegenfor­galom miatt — este 6 óráig mindenképpen nyitva tart, hogy az igazolással érkezők leadhassák voksaikat az or­szággyűlési képviselőjelöltre. — Hogyan szavazzunk? — A szavazáshoz a sze­mélyi igazolvány felmutatása szükséges, s szavazni csak a hivatalos szavazólapon lehet. Kettős jelölés esetén annak a nevét kell kihúzni, akire az állampolgár nem kíván szavazni. A megyében egyéb­ként 26 kettős jelölés van, mert a választópolgárok úgy döntöttek, hogy javasolt sze­mély mellett, mást is állíta­nak jelöltként. — A mostani választáskor is bizonyára sok olyan fia­talt köszöntenek. akik elő­ször sza vaznak életükben ... — Szükebb hazánkban csaknem 22 ezer ifjú válasz­tópolgár szavaz előszói’. Bár mindenütt üdvözli k majd őket. de ezúton is szeretnénk köszönteni az.okat, akik elő­ször élnek választói jogukkal. A választási szer­vek mindent megtesznek, hogy mind az első választók, mind a megyében élő vá­lasztópolgárok megfelelő kö­rülmények között élhessenek szavazati jogukkal, s megvár lassíthassák törvényes kere­tek között országgyűlési kép­viselőjüket, illetve a he­lyi tanácstagokat — fejezte be nyilatkozatát dr. Pápay Gyula. rost nemzetközi ifjúsági üdülőtelepén. Ugyanitt több mint .3000 egyetemista, illetve főiskolás 250 forintot fizet majd a hétnapi szál­lásért, étkezésért, a gondta­lan pihenésért. Kétszáznegy­ven egyetemista-főiskolás házaspárnak külön kedvez­ményként teljesen ingyenes nyaralást biztosítottunk. A legkisebbeknek is jut a gon­doskodásból. hiszen a kisdo­bos- és úttörőcsapatok ván­dortáborozásához 1980-ban hétmillió forinttal járulunk hozzá. — A fővárosi, illetve a me­gyei tanácsok — az illetékes KISZ-bizottságokkal és út­törőelnökségekkel egyel ért ős­ben — az üdülőjegyek mel­lett/ több mint 30 ezer ifjú­sági H.taJaeanytöm.böt is szél-' osztottak. A./, öt. egyenként 3« forint értékű szelvényt tartalmazó tömböt az ifjúság legkülönbözőbb rétegeihez tartozók válthatják be az Expressz szálláshelyein, az idegenforgalmi hivatalok kémpi ngjei ben, turistaszállá- sain. illetve a kollégiumi és az iskolai szálláshelyeken. Mmság® 19«), .romos 7,, szombat S*. I. Az Állami Ifjúsági Bizottság kedvezményei A fiatalok tartalmas, kulturált pihenéséért

Next

/
Thumbnails
Contents