Népújság, 1980. június (31. évfolyam, 127-151. szám)

1980-06-06 / 131. szám

„ „ „ , „ J Ae NSZK CSÜTÖRTÖK ESTI KÜLPOLITIKAI KOMMENTÁR■ ...... nyakába A szolidanlas ara varrták Jócskán „zsebbevágó” szolidaritásra kényszerült a bonni kormány. Viharos hangulatú szerdai ülésén'; végül is úgy döntött, hogy az NSZK pótolja annak a ; hiánynak a zömét amely Nagy-Britannia közös piaci j költségvetési hozzájárulásának csökkentéséből ered. London eddig csaknem 2.5 milliárd dollárt fizetett be í a közös kasszába, amely a tagországok hozzájáruló- - sainak nagy részét a mezőgazdasági árak támogatásé- ra fordította. Angliában méltánytalannak találták, j hogy a magasabb termelékenységű angol mezőgazdák ’ — és más adófizetők — dotálják a drágábban termelő '■ francia és nyugatnémet földműveseket. Ezért ..London már tavaly közölte: mintegy 400 millió dollárnál nem', hajlandó többet fizetni. A kérdésről azóta tucatszor tárgyaltak miniszteri és kormányfői szinten, de Anglia alig tett valami en­gedményt, s már-már úgy tűnt: vagy kilép a gazda­sági közösségből, vagy megbénítja annak normális működését. Végül nemrég Brüsszelben kompromisz- szum született, melynek értelmében az idei és az 1981-es költségvetési évben az EGK-országoknak összesen 7.9 milliárd márkát kell befizetniök a közös kasszába Nagy-Britannia helyett. A fő teherviselők ezentúl: az NSZK évi 2,53 millárd. valamint Francia- ország 1.95 millárd márkával. A bonni vezetők nem rejtik véka alá, hogy szükséges rossznak tekintik a Thatcher-kormány követelésére — vagy inkább enyhe zsarolására — létrejött megállapodást. Senki sem akarta kenyértörésre vinni a dolgot Angliával, ezen­kívül pedig Bonn és Párizs egyaránt politikai okok­ból — választások előtt állnak — óvakodik attól, hogy magára haragítsa a parasztokat, akik a közös kasszából nyújtott ártámogatás első számú élvezői. így hát a bonni kormány mélyen zsebbe nyúl — de néma sajátjába! A szövetségi minisztériumok ugyan­is nem voltak hajlandók lefaragni meglévő költség- vetésükből, hogy előteremtsék a pótlólagos összegeket. Ehelyett úgy döntöttek, hogy ezt a terhet a tartomá­nyi kormányokra hárítják.- Csakhogy ez utóbbiak — alkotmány adta jogukkal élve — vissza is utasíthat­ják a követelést. Ebben az esetben pedig nem marad más megoldás, mint hogy az adófizető polgárok zse­bébe nyúljanak. Máris szó van arról, hogy felemelik a benzinre és szeszes italokra kivetett adót. Pálfi Viktor Todor Zsivkov Romániába látogatott Az NSZK is elfogadta Nagy-Britannia közös piaci költségvetési hozzáj árulásá­nak csökkentését. Képünkön: Hans Matthöfer nyugatnémet pénzügyminiszter sajtókonfe­rencián azt vázolta, milyen forrásokból fogja Bonn fe­dezni megnövekedelt befize­tési kötelezettségeit. Erről szól mai külpolitikai kom­mentárunk. (Népú jság tele fotó — AP—MTl—KS) Befejeződött a KB-f ilkárok tanácskozása Todor Zsivkov, a Bolgár Népköztársaság Államtaná­csának elnöke, a Bolgár Kommunista Pórt. KB első titkára — aki hivatalos ba­ráti látogatáson tartózkodik Romániában — csütörtökön Kolozsvárra látogatott. Útjá­ra elkiserte Nicolae Ceáuses­eu, a Román Szocialista Köztársaság elnöke, a Román Kommunista Párt főtitkára. A látogatás során Todor Zsivkov megltekintette a vá­ros ipari övezetét, üzemeket keresett fel és megismerke­dett Kolozsvár egyetemi köz­pontjával. A szocialista országok kom­munista és munkáspártjai pártszervezési kérdésekkel foglalkozó központi bizottsá­gi titkárai június 3—5-én Berlinben tanácskozást tar­tottak. A tanácskozáson a párt­szervezési kérdésekkel fog­lalkozó titkárok vettek részt, hazánkat Németh Károly, a Magyar Szocialista Munkás­párt Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára képviselte. A találkozón áttekintették a részt vevő testvérpártok ká­derpolitikájának időszerű kérdéseit. Széles körű véle­mény- és tapasztalatcserét folytattak a szocialista és kommun ista építőmunkába n alkalmazott káderki választás, munkába állítás és nevelés kérdéseiről. Megvitatták a marxizmus—leninizmus, a tudományos szocializmus el­vei alkotó alkalmazásának tapasztalatait a káderpoliti­kában. A tanácskozás résztvevői egyöntetűen úgy ítélték meg, hogy a szocialista társada­lom körülményei között a káderpolitika kidolgozása, a káderek kiválasztása és kép­zése a kommunista és mun­káspártok vezető és irányító szerepének egyik legfonto­sabb része. Aláhúzták, hogy ezt a munkát mélyen demokrati­kus alapokon, az egyes or­szágok sajátosságait figye­lembe véve végzik. A szo­cialista társadalmi rend al­kotmányos, törvényes lehető­ségeket teremt a munkáskol­lektívák és társadalmi szer­vezetek számára, hogy részt vegyenek a káderek kivá­lasztásában, munkába állítá­sában, nevelésében és tevé­kenységük ellenőrzésében. A gazdasági és kulturális épí­tés sikerei nagymértékben & reálpolitika megtarpanása A jelenlegi cárt éri külpo­litika és a hidegháború korai időszakában használt Áche- son-doktrína között nem ne­héz párhuzamot vonni. leg­alábbis a lényeget illetően. D. G. Acheson akkori ame­rikai külügyminiszter 1951. augusztus 6-án fejtette ki az USA szenátusának külügyi bizottsága előtt a ..Kommu­nizmus féken tartásának” doktrínáját. Acheson szerint az Egyesült Államoknak olyan erőt kell létrehoznia, amellyel nyomást lehet gya­korolni a Kremlre Ebből az álláspontból világosan kitűnt, hogy képviselői tartós és ab­szolút erőfölényre törtek, amely az amerikai politika I világpolitikai. mozgássza­badságát rendkívüli módon megnövelhette volna. Ebben a doktrínában a katonai erő­nek szánták a döntő szere­pet,. elsősorban ..tárgyalási pozícióik” alátámasztására. Az más kérdés, hogy ez. a politika végül is nem a tár­gyalóasztaloknál érvényesült, hanem egyenes utat jelentett a koreai háborúhoz. , A Szovjetunió „féken tar­tásának” doktrínája a hideg­háború egyre hevesebb tom­H/rnüirn/T ff gf uMfj Am. bolésa közepette szenvedett látványos kudarcot. Az ak­koriban is kapkodó amerikai adminisztráció a realitások­tól még távolabbra rugasz­kodó- hivatalos külpolitikai vonalvezetést igyekezett el­fogadtatni— sikertelenül. Ez a „felszabadítási”, vagy Dul- les-doktrína néven vált hír­hedtté. J. F. Dulles külügy­miniszter programjának meg­rázó csődje, valamint a Szov­jetunió es a többi szociális-^ ta ország rohamos társadal­mi, gazdasági, katonai, tudo­mányos-technikai és kultu­rális fejlődéseként létrejött még kiegyensúlyozottabb erőviszonyok késztették . a vezető imperialista hatalma­kat egy, a realitásokból ki­induló politika kidolgozására. A hatvanas-hetvenes évek polgári reálpolitikája — gyen­ge pontjaival egyetemben — összehasonlíthatatlanul jó­zanabb módon alkalmazko­dott a „világtársadalom'’ va­lóságos helyzetéhez, mint a frontális elutasítás hideghá­borús eszméi, vagy akár a jelenlegi amerikai külpoliti­ka. Az effajta gondolkodás, tanulva a hidegháború ta­pasztalataiból, nem becsülte le a szocialista országok ere­jét és a II. világháború ót*i ■ lezajlott nagy horderejű vál­tozásokat, Minimális célként a globális status quo megőr­zését jelölte meg. A reálpo- U&üca. .maíűöotoecB jzuuu _>em volt híján a visszaeséseknek es megtorpanásoknak, végül mégiscsak egy széles spekt­rumú kelet—nyugati kapcso­lat rendszert hozott létre. Ud­varhelyi László közelmúlt­ban a Kossuth Könyvkiadó gondozásában megjelent „Po­litika és gazdaság a kelet— nyugati kapcsolatokban” cí­mű könyve részleteiben meg­világítja ennek a reálpoliti­kának az alapjait. A kelet—nyugati politikai párbeszéd talaján olyan gaz­dasági, diplomáciai, kulturá­lis, tudományos, turisztikai, sport és személyes emberi kapcsolatok bontakoztak ki, amelyekre tulajdonképpen mindkét világrendszerben már régen vágytak a prag­matikusan gondolkodó erők és a széles néptömegek, 'Ja éppen ezek a szerteágazó kapcsolatok fékezik a politi­kai viszony romlását, amit a Carter-kormányzat újra erő­fölény-törekvéseivel, a fegy­verkezési verseny feltámasz­tásával próbál tovább mélyí­teni. A kölcsönösen gyümöl­csöző kapcsolatrendszer fenntartásában érdekelt rea­lista erőkön múlik, hogy ezek a próbálkozások kudarcba fulladjanak, s a békés egy­más mellett élés vívmányai legyenek meghatározóak raándecma p i ainkban. • «fi ' > függnek a. káderállomány összetételétől, a káderek ideológiai képzettségétől, po­litikai állhatatosságától, fel- készültségük színvonalától és gyakorlati munkájuktól. Hangsúlyozták, hogy a szo­cialista és a kommunista épí- tömunka, a tudományos-tech­nikai forradalom, a termelés hatékonyságáért és a szocia­lizmus előnyeinek minél tel­jesebb kibontakoztatásáért vívott küzdelem feltételei között mindinkább növekszik a káderek szerepe. Fokozód­nak a vezetők politikai kép­zettségével, szakmai felké­szültségével és erkölcsi tu­lajdonságaival szemben tá­masztott követelmények. A testvérpártok minden terüle­ten ösztönzik a káderek al­kotó szellemű kezdeményező­készségét, és arra töreked­nek, hogy növeljék a megbí­zatások iránti felelősségérze­tet. Segítik őket abban, hogy elsajátítsák a lenini vezetési stílust, a vezetés tudományát és a szervezés művészetét. Nagy jelentőséget, tulajdoní­tanak a kritikai és önkriti­kái szellem erősítésének, s a munka ellenőrzésének, ami a káderek nevelésének haté­kony eszköze. A tanácskozás résztvevői tájékoztatták egymást a mun­kásosztály, a parasztság és az értelmiség soraiból kike­rülő káderek képzéséről, a vezető káderállomány össze­tételének folyamatos javítá­sát szolgáló tevékenységükről. A nép, a kommunista esz­mék és az internacionalista szolidaritás iránti töretlen hűség szellemében nevelik őket. Nagjf figyelmet fordítottak az ipari, mezőgazdasági szak­emberek és a nők vezető posztokra állításával kapcso­latos munka tapasztalataira. Fontosnak tartják az idő- sébb, tapasztaltabb és a fia­tal káderek együttműködé­sét. s a választott testületek szerepét a kádermunkában, beleértve az utánpótlást is. Széles körű véleménycse­rét folytattak a képzés és to­vábbképzés rendszeréről, a káderek elméleti képzettsé­gének és szakmai felkészült­ségének emeléséről. Aláhúz­ták, hogy a szocialista or­szágok között kialakult ba­ráti kapcsolatok' erősítése szempontjából nagy jelentő­sége van a káderképzéssel összefüggő együttműködés­nek és a társadalmi élet kü­lönböző területei irányításá­ban szerzett tapasztalatok rendszeres cseréjének. A szocialista és kommu­nista építés sikereinek, test­vérországaink gazdasági, kul­turális, tudományos-műszaki és szociális fejlődésének fon­tos- feltétele a kádermunka és a társadalom vezetésének szakadatlan tökéletesítése. Mindez nagymértékben hoz­zájárul a szocializmus pozí­cióinak további megszilárdí­tásához az egész világon. A találkozón nagy jelentő­séget tulajdonítottak a Var­sói Szerződés Tagállamai Po­litikai Tanácskozó Testületé legutóbbi ülésének, amely át­tekintette az európai enyhü­lésért, a biztonságért és az egyetemes béke megszilár­dításáért vívott harc idősze­rű feladatait. A bertini tanácskozás szí­vélyes. baráti légkörben, az egyenjogúság, az internacio­nalista szolidaritás, az egység és az összeforrottság szelle­mében zajlott; let — ­öL. Magyar külkereskedelem Poznanban Magyarország hagyományos vendég a poznani vásáron. Június 8—17. között az 52. Poznani Nemzetközi Vásáron 17 magyar vállalat több száz termékét mutatja be. A Tungsram fényforrásokat, az Elektromodul elektromos al­katrészeket, a Ferunion ké­ziszerszámokat, háztartási műanyagárut, sportbúvár­felszerelést mutat be. A Ganz Műszer Művek fogyasztás- mérőket, amper- és voltmé­rőket, watt- es periódusmé­rőket, az Irodagépipari és Finommechanikai Vállalat pénztárgépeket es szedő-író­gépeket állít ki. A Komplex mezőgazdasági berendezése­ket, a Labor MIM laborató­riumi műszereket, a Lampart ZIM vegyipari felszereléseket küld Poznanba. A Mogürt autóbusszal, a Magyar Opti­kai Művek műszerekkel, a Nikex, a többi között, -a KCR típusú építődaruval is­merteti meg a látogatókat. A Technoimpex csomagoló­gépeknek, a Transelektro mosógépeknek, lámpates­teknek. fagylaltgépeknek, ká­véfőző-gépeknek ad helyet. A leggazdagabb cikklistával, a magyar műszerexport szé­les választékát kínáló Meti - impex jelentkezik. A mű­anyag alapanyagokat a Bor­sodi Vegyikombinát állítja ki. A több száz termák közül különös érdeklődésre tarthat számot az Aminochrom II. OE—914 típusú automatikus ami'nósav-analizátor, vala­mint a KCR típusú, autóra szerelhető hidraulikus daru. Hírügynökségek jelentik MOSZKVA Az SZKP Központi Bi­zottsága üdvözletét küldött a Holland Kommunista Párt pénteken kezdődő XXVII. kongresszusához. Az önök kongresszusára olyan nemzetközi helyzet­ben kerül sor, amikor az imperialista erők, a NATO vezető körei, élükön az Egyesült Államokkal a nemzetközi enyhülési folya­mat aláásására, a fegyver­kezési verseny fokozására és a háborús veszély növelésé­re törekszenek. Ilyen kö­rülmények között különös jelentőségű a világ kommu­nistáinak és békeszerető erőinek összefogása a béké­ért és a népek biztonságáért — hangoztatja az üdvözlet. A Szovjetunióban jól tud­ják, hogy a holland kommu­nisták országuk nemzeti ér­dekeit szem előtt tartva mindent megtesznek az új amerikai atomfegyverek hol-, land területen való elhelye­zésének megakadályozásáért, az európai enyhülés meg­szilárdításáért — mutat rá az üzenet, majd meggyőző­désének ad hangot, hogy a marxizmus—leninizmus el­vei alapján tovább fejlőd­nek és erősödnek a két or­szág kommunistái közötti kapcsolatok. SALVADOR « Nagyszabású diplomáciai tevékenységbe kezdett a salvadori haladó erőket, így a kommunista pártot is tö­mörítő Forradalmi Demok­ratikus Front (FDF). Kül­döttségei több latin-ameri­kai és más országot keres­tek és keresnek fel azzal a céllal, hogy felhívják a vi­lágközvélemény figyelmét a Salvadorban jelenleg ural­kodó állapotokra és figyel­meztessenek az Egyesült Ál­lamok katonai beavatkozá­sának veszélyére. A Prensa Latina hírügy­nökség jelentése szerint az FDF egyik Kolumbiában tár­gyaló küldöttsége bogotai sajtóértekezletén elítélte a Salvadort juntának nyújtott amerikai katonai segítséget. A delegáció tagjai ki jelért - tették, hogy az általuk kép­viselt front a junta elnyomó uralmának felszámolását, egy forradalmi demokratikus kormány megteremtését tűz­te ki célul. ■» NEW YORK , Afrikai országok ENSZ- beli csoportjának kérésére szerdán összeült a Biztonsági Tanács, és a dél-afrikai helyzetről tárgyalt. Jósé Carlos Lobo, Mozam- bik állandó ENSZ-képvise- lője, aki egyben az afrikai országok csoportjának soros elnöke, felhívta a figyelmet a pretoriai hatóságok töme­ges, kegyetlen megtorló ak­cióira, az iskolás gyentie- kekkel szembeni brutális fellépéseikre, s figyelmezte­tett arra, hogy a dél-afrikai rezsim^ léte, a Pretóriával való bármiféle katonai vagy nukleáris együttműködés sú­lyosan veszélyezteti a nem­zetközi békét és biztonságot.. Akporode Clark, Nigé­ria ENSZ-nagykövete. az apartheidéi lenes ENSZ­bizottság elnöke, felszólítot­ta a Biztonsági Tanács tag­jait: ítéljék el a fajüldöző rendszer terrorját, amit a színesbőrű őslakossággal szemben alkalmaz. Követel­te, hogy léptessenek él et.be fegyver- és olajszállítás; em­bargót Pretóriával szemben. Mindkét felszólaló demok­ratikus szabadságjogokat kö­vetelt az. őslakosság számá­ra. és sürgette Nelson Man­dela és a többi politikai fo­goly azonnali szabadon bo­csátását. A RÉVAI NYOMDA EGRI GYÁREGYSÉGE érettségizett fiatalokat alkalmaz, akiket linó- és monószedö munkaköri feladatokra betanít. Bérezés kollektív szerint. JELENTKEZÉS: a munkaügyi osztályon, Eger, Vincellériskola u. 3.

Next

/
Thumbnails
Contents