Népújság, 1980. június (31. évfolyam, 127-151. szám)
1980-06-15 / 139. szám
A központ az ember KHKBüLÓELV ÉS .lEI^SZÓ, felismerés és követei-? mény — sók minden volt és bizonyára még hosszú ideig' lesz is ez az alapvető társadalomfilozófiai tétel: „A köz-< pont az ember”. Mindez pedig összefügg a történelem általános lehetőségeinek és szubjektív esetlegessegeinek ellentmondásos történetével. Ez utóbbiak okozzák, hogy mindig csak? annyit értünk lie le állításunkba, amennyit a kor egyértelműen megkövetel, vagy eppen megkövetelni látszik./ Az érdekék egymásnak feszülő ás egymást keresztező? törekvésen több-kevesebb egyértelműséggel mindig kije-? lölik azt. a mozgásteret, amelven belül ez az elv érvényesül. s egyúttal 16 te határolódik. Ám a történelem mégsem egyszerűen üres struktú-! rák es keretek kényszereinek és „szükségszerűségeinek” < ember előtti és ember feletti folyamata. Hiszen e kere- ? *ek és struktúrák is az emberi tevékenység eredményeként születnek meg es öltenek jellegzetes átmenetibb. > vágy masszívabb formákat. A tett működik bennük;' a? szenvedély, a jó és a rossz egymást erősítő és tisztázó? végletei lehelnek lelket a létezés mindenkor tárgyalási- i tott keretébe. A múlt krónikáinak legdrámaibb oldalai/ ezért szólnak mindig helytállásról és vereségről, önpusz- > titánról és hősök, népek és nemzetek nagy dicsőségeiről; ? az ember .előtt álló mindenkori történelmi lehetőségek ? megvalósítóiról, és kiteljesítőiről. Mert az elvont lehető-; ségek szintjén sok mindenki győzhet, sok mindenki nagyi lehet, ám a valóságban mégis csak kevesek a győzők, az? igazán megmaradtak, és sok a vesztes, az utód nélkül ! maradt é* ezért a feledés homályába vesző nép és nép- ? csoport. És eppen erről van szó! A történelmet nem lehelj megfosztani emberi értelmétől. Csakhogy e tétel egyetlen! népét, sem „ítél” szükségszerű fennmaradásra, csupán? csak felkínálja számára a fennmaradás és a továbbjutás ismételt lehetőségeit. És ezt teszi ma is. Igaz^nem a múlt? látványos tuséinak, csaták zajának, véres zászlóknak és ? győzelmi rohamoknak hallhatatlan harci erenyekei idéző) formáiban. Ma már elképzelhetetlen a ..népek csatájának”? természetesként, való értelmezése, a valóság borzalmát és? kínját az erény és dicsőség közösséget fenntartó pátoszé-/ ha öltöztető és ezért feledtető igazsága, az a magáiéi-? értei ód őség, amely a győztes jogait a harcnak és a há-j borúnak az emberi élettel való szerves összefüggésével? igazolta Mindehhez képest nagyot változóit a világ, s máj inkább harci erények fitogtatásáról es arroganciájáról? beszélhetünk. Arról a modern civilizációt veszélyeztető/ militán* konzervativizmusról, amely a modern kor meg-• követelte, es egészen más jellegű teljesítményekre való? képtelenségét fedi át a „mandinkaerények” felelevenített,? tragikomikus kultuszával. . ? A „népek csatájának” napóleoni korszakában még az általunk idézett történet filozófiai-lényegi értelemben volt, középpontban az, ember. Látványosan? ám egyúttal —? különösen mélyebb és. általánosabb követelményeit te-j kintve — már egy új korszak eljövetelét sejtetően. Ma? azonban a racionalizált én bürokratizált gépezetek tö-) meg-, és civilizációpusztító világégetését idézhetjük csak? meg a magunk számára, s a roncsait mindannak, ami ma ? számunkra az élet. A harc ás a háború nem olyan kerete? mér. az emberi életnek, amelyben a hősiesség, az erény,? a nemzeti életerő és a közösségi összetartás, azaz minden ? veszteség és fájdalom ellenére a megújhodás és újjászü- ? letés kerekedhet felül. A2 atombomba e lehetőség előtt ? végleg bezárta a kört. BE IIA A TÁRSADALOM és az emberi élet le is? vetette regi problémamegoldó ruháját, amelyben ily mó-J dón már csak önmagát veszélyeztetve tetszeleghet, azért? az emberi élet központja ma te csak az ember. Tegyük hozzá: a továbbra is egymással versengő és vetélkedő'/ ember, mégpedig egy olyan világban', ahol a siker kudar-S eot von maga után a másik oldalon, s a tóvá!** lő] hierarchiáiéban újjászületik a mindenkori „lent”-és „/ént”.? Az élet játékszabályait ét általános keretét azonban — / mint egyetlen, még rendelkezésre álló racionális alap —? a népek és nemzetek, a rendszerek és kultúrák békés? egymás meleltt élésének alapkövetelménye szabja meg.] Nemzetek és rendszerek világvetélkedőjében a teljesít-? menyek békés, példát provokáló, kultúrát módosító, ? gondolkodást alakító,, életet formáló és gazdagító formái í kerülnek előtérbe. Az életrevalóság és „virtus” modern ? körülményei az alkalmazkodás, a rugalmasság, a meg-? újulás és alkotóképesség dinamikájának életre keltését és? biztosítását feltételezik. ? Mindennek teljesítéséhez és véghezviteléhez azonban? meg kell idézni és fel kell szabadítani magát az embert, ? az alkotást. Mégpedig sokkal mélyebb értelemben, mint? ahogy ez bármikor megtörténhetett valahol is a törté-? Delemben. Hiszen az- így felgyülemlő deficitet nem lehet,'’ nem szabad áthidalni a „barát-ellenség” logika kiélezett? és háborút tételező irracionalizmusával. Nincs más kiút? (és nem szabad, hogy más kiút legyen), mint a belső? megújulás, a belső forradalmasod ás és evplúció. IiS EZEN BUKNAK EL az élet „világcsináló” szán-? dekú bürokratáinak és technokratáinak elképzelései,? amikor olyan kész kereteket akarnak rákényszeríteni a? társadalomra, a világra, amelyek 'éles ellentétben állanak? az önalkotás, az önformálás és önkifejezés nagyon is sok- ? féle és sokszínű autonómiájával. Márpedig ez utóbbiak ? nélkül hiányzik és híbádzik a megkívánt társadalmi teljesítmény, az összhang, az együttgondolkodás, s a kifor-í málódó társadalmi morál, alkotókedv és felelősség; azaz? röviden szólva: az. ösztönző társadalmi-nemzeti önisme-? rét. Töretlen tetterő, áldozatokat vállaló helytállás, a bonyolult helyzetek által megkívánt józan logika és ítélő- ^ képesség pedig nincs, egyre kevésbé lehetséges ezek nélkül. De éppen ezért sodorhatnak veszélybe nemzeteket és rendszereket a magán- és monopolérdekek durva és brutális érvényesítései, a „szívesség” és az atyáskodó „de- mokratásdi” szerepjátszásai, a megmerevedett és társadalmilag válságba jutott társadalmi és hatalmi formák, s az? általuk kényszerűen feltámasztott „mandinkaerények”? szerte a világban. Ma nem luxus a klasszikus értelemben? vett, a népek tényleges érdekeit tudatba emelő és ön tu- ? dalot formáló politizálás, hanem — elodázhatatlan korparancs. Éppen úgy. ahogy nem maradhat a világ számára csupán könyvtári porosodásra vagy üres ünnepi jelszavakká ítélt világonkívüliség a most megidézett történelmi igazság. SiflST A KÖZPONT valóban az ember. Hülvely István A kövek némák, s kitartóan őrzik titkaikat. A múlt emlékei iránt fogékony ember, a sokoldalúan képzett régész azonban csak vallatóra kényszeríti őket. Felleb- bennek a rejtélyeket borító fátylak, s beszédessé válnak a korábban konokul hallgató relikviák. Önkéntelenül is er. jut eszembe, amikor Kozák Károly végigkalauzol az egri vár történőiét bemutató új kiállításon, amelynek forgatókönyvét ő irta. amelynek anyagát maga válogatta és rendezte. A régebbi tárlatot tavaly lebontották, mert túlhaladta az idő. A feltárások során számos érték s lelet került napvilágra, ezek egy része a nyilvánosság elé kívánkozott, hiszen az ide látogató turisták — számuk évente majd félmillió — csak így alkothattak teljesebb képet a hajdani híres erősség krónikájáról. 1 Eger mindig fontos »terepét játszott az ország életében. — Királyok nevelkedtek itt, s uralkodók találtak maguknak örök nyugvóhelyet. Erre járt, e vidéken vadászott szívesen Nagy Lajos, s az a Zsigmorid la, aki megszerezte magának nemcsak a cseh korodét, hanem a német—római császári címet is. Európai műveltségű főpapok találtak itt otthonra, köztük olyanok is. akik nemcsak az országos ügyekbe szóltak bele. hanem a pápai udvar intézkedéseit is befolyásolták. A aótiKus palota első termében — a díszes épületet Mátyás király hűtlenné vált tanácsadója és híres diplomatája, Bekensloer János emeltette — a lassan ezeréves település alapításával kapcsolatos tudnivalókkal ismerkedhetünk meg. A püspökséget Szent István hozta létre 1001 és 1009 között, s ezt követően hatalmas birtokokat adományozott neki. A díszes mívű kőmaradványok a XI. és XII. századi mesterek ritka tehetségére utalnak, s a román kori kőfaragóművészet s-cmet gyönyörködtető darabjai. A tárlókban látható leletek és feliratok igaz sztorikról regélnek. .. Bepillanthatunk az egyházi szervezetbe, megtekinthetjük — többek között — a környékbeli falvakban használt edényeket és egyéb tárgyakat. Eger papi urai mindig hallattak magukról. Egyikőjük nemcsak II. Endre szentföldi keresztes hadjáratában vett részt, hanem az Aranybulla megfogalmazásában is segédkezett, s közreműködését aláírásával is hitelesítette. Erről győződhetünk meg, ha szétnézünk, s újra éljük a már történelemként emlegetett eseményeket. A tatár errefelé is pusztított, s Rogérius mester leírásából értesülünk , an-ól, hogy ekkor romba dőlt az István idején épített Szent János székesegyház. Az ellenséges hordákat azonban messze rendelte sorsuk, s az oly sokat szenvedett epiberek hozzáfoghattak holnapjaik megalapozásához. Megindult a termelés, folytatódott a szőlőművelés, terebélyesedett a kézművesség, a kekedelem. Ezt jelzik a különböző szerszámok. Ekkor hozzák rendbe az igen megrongálódott templomot is. 2 Lendülete« fejlődés bontakozott ki, s akadtak olyan egyéniségek, akik ezt személyes adottságaik révén még. inkább serkentették. Kozák Károly egy érdekes felfedezésének pillanatait eleveníti fel. Püspökinek vélt sírra bukkant, ehben — többek között — három pápai ólompecsétet, bullát talált, s ezek birtokában izgalmas nyomozás réven derítette ki az ismeretlen' holttest kilétét. A vállalkozás sikerrel járt: mégállapította, hogy 11. Miklós földi maradványaira bukkant, A dunántúli Pörgődről származó férfiú a bolognai egyetemen tanult, s ennek később rektora is lett. Itthon előbb veszprémi kanonok, nyitrai főesperes volt, majd egri főpap lett. Sokoldalúságát bizonyítja az, hogy nemcsak az építkezés irányításához értett, hanem ügyes diplomata is volt, aki rendszeres kapcsolatot tartott a pápai udvarral. Háromszor is szerzett búcsúengedélyt, s az innen befolyó összegeket arra fordította, hogy a román kori templom möge hatalmas gobikus szentélyt emeltessen. 3 Ha belépünk a harmadik verembe, akkor elképzelhetjük, miként élhettek Eger egyházi nagyurai. Majdhogy eredeti pompájában csodálhatjuk meg a palota emeleti nagytermét. Nem hiányzik n díszes, zöldmázas kályha, a tájrészletet remekmívű gobelinek díszítik, a berendezés pompakedvelő gazdákra utal. Volt is itt vendégeskedés, lucullusi lakoma bőven. Somy Józsa, temeei gróf háromnapos ellátására nyolcszáz, franknál la többet áldoztak, összehasonlító adatként említjük csupán, hogy ebből a hatalmas summából nyolcszáz abaposztóból készült parasztöltözetet vásárolhattak volna bakancsokkal együtt, ám az összegei mégis az asztali örömökre költötték. Az is sokat mond, hogy az ezüst- készlet tizenkét tányérból, három csemegetartóból. huszonkét kanálból, két tálcából, tizenhárom ivó- és mo- sskorlóedényből állt A három részre szakadt országban megpróbáltatások sora várt a gyorsan nevezetessé és fontossá lett végvárra is. A két király — Ferdinand és János — folyvást viaskodott, s hol egyi- kü. hol másikuk hívei vették birtokba a lassan rongálódó erődítményt. Dohó István kaoitánv — mintha csak sejtette volna a közelgő vészt — hozzáfogott a megerősítéshez. Kellett is ez. mert az. óriási török sereg 1552. szeptember 11-én megjelent a falak alatt. A honszerete'tel társult, önfeláldozó hősiesség azonban visszaverte az ellenséget. Az. október 13-ig tartó, olykor hérosz.i küzdelemre emlékeztet minden a következő helyiségben. Leperegnek előttünk az előzetes «tömények",' majd mintha a harc közepébe toppannánk. Látjuk a tárgyakat, a különböző fegyvereket, s magnófelvételről hozzánk szól a krónikás, s az ezzel párhuzamos fényjáték szinte tökéletes Illúziót teremt. Olyannyira, hogy erezzük Tinódi Lantos Sebestyén ámulatát, aki ezt mondatja Ámhát basával: „Mennyet jártam mindez szélös világban, Sok várakat vívtam sok országokban, Johb vitezökre nem találtam házban. Mint ez rossz alminak vélt Egür várban,” Csak dicsérni lehet eírt a színházszerű formai megoldást. Kár, hogy a technikai apparátus sűrűn csődöt mond, s így csorbul az élmény... A csatározásokat viszonylag nyugodt évtizedek követték: a hódítók megtelepedtek, berendezkedtek? s az erősebb jogán békés egymás mellett élésre kényszerítették a lakosságot. Kinek jutott már eszébe, hogy itt is élt, a környéken is portyi- zott, s Hatvan ostromában is részt vett a költőnek ií óriás Balassi Bálint? A tárlat nagysága előtt is tiszteleg, majd két szoba a hajdani hétköznapokat idézi, Ide került a noezvaji román kori eredetű templom díszes testeit famennyezete. A zöld- máza* kályha cserepeit 1570 körül készítette' Miskolczi Mihály mester, korunknak is bizonyítva nem mindennapi szakmai felkészültségét. A vitrinekben szép török és magyar edények, finommívű kínai és perzsa porceláncsészék sorakoznak. Remekbe sikerült ötvösmunka a XVI. századból származó aranyozott ezüstből formált díszkupa. Igényességről, jó ízlésről árulkodnak a fém alapanyagú írókészlet darabjai, a hímzések, a feliratos, a pecsétes pipák. Valamennyi azt jelzi, hogy a fegyverek csöndjében nem hallgatnak a múzsák, A rendező nem feledkezett meg arról sem. hogy Rákóczi szívesen időzött Esetben. melynek püspöke. Tele- kessy kitartótt feiedelemhű- .sége mellett. Akkor is, amikor már az nem volt előnyös, amikor mellőzés, üldöztetés járt érte. Búcsúzóul megnézhetjük a XVII—XVIII. századra utaló edényeket, konyhai eszközöket. s az erősségről készült különböző metszeteket. Kinn a ma színpompá« képei fogadnak. Alant az ezerarcú város tündököl, bennünk azonban egy felirat mondatai zsongnak tovább. Hess András fogalmazta meg réges-rég a napiainkban is tanulságos gondolatokat: „Mert ki szülőföldjei ' I úgy szereti, ahogy mást nem, és messze a földkerekseg többi országa alá helyezi, akként minden ember szívből tudni vágy ja, ahogy övéi, honfitársai miként éltek: Hogyha jeles és emlékezetes dolgokat lát, azt kövesse, ha pef):'4 valami balul történtet lát. attól bölcsen óvakodjék," Ha vallatóra fogjuk az ep-f rí várat, ránk is jövőt építi tartalmas számvetés vár... Pécsi Islváa Titkairól waií az egri var... Körséta az új történeti kiállításon
