Népújság, 1980. június (31. évfolyam, 127-151. szám)
1980-06-15 / 139. szám
Teremtés (részlet) Dallos Marinka képei Az Olaszországban élő, magyar származású naiv ■művész, Dallos Marínka képeiből a Kulturális Kapcsolatok Intézetének kiállítási termében nyílt kiállítás. . ...-*ér, Ö ltöztetés (Hauer Lajos felvételei — KS) Szkafander a XVIII. századból 1724. szép lem bér ebt») Porto Santo (Madeira-sziget) sziklás partjánál hajótörést szenvedett a holland keletindiai társaság Hotter Hoge vitorlása. A tengeri levéltárakban őrzött feljegyzések szerint 1730-ban a hajón ma-» radt kincsek egy részét John Losbridge 18 méter mélységből a felszínre hozta. A bátor férfi erre a célra saját, találmányi! kincsgyűjtő gépet használt. A ma élő Robert Stem wit búvár, miután sikeresen kutatott az elsüllyedt hajó után, ellenőrizte John Losbridge találmányára vonatkozó ismereteit. Az angol és a francia levéltái’akban végzett kutatások érdekes lelettel szolgáltak: megtalálták a találmány leírását, mégpedig a feltaláló ^saját tollából. E leírás alapján Stenwit elkészítette a szkafander pontos mását, egy vasabroncsokkal megerősített, a vizet látni engedő vastag üveglappal, a kéz szabad mozgásához két nyílással, valamint a könyök fölött a hermetikus szigetelést biztosító bőr ujjakkal ellátott tölgyfahordót. Stenwit, miután leszállt a mélybe a leírásnak megfelelően pontosan elkészített hordóban, bebizonyította, hogy Losbridge annak ideién valóban hozzá tudott jütni a kincsekhez. Karmesternek lenni jó... A karmesterek jóval tovább élnek, mint a más fog- ' lalkozású. emberek, bizonyítja Donald Atlas, a kaliforniai San Diego-i egyetem orvosprofesszora. A tudóst az ébresztette erre a gondolatra, hogy Leopold Stokowski 96 éves korában halt meg. A hosszú elet titkai után érdeklődő professzor adatokat gyűjtött más ismert karmesterek életéről is. Kiderült, hogy például Arturo Toscanini 90 éves koráig folytatott aktív tevékenységet (1867- től 1957-ig élt); a német Bruno Walter (1876—1967) 85 éves koráig állt a pulpituson;’a svájci Ernest-Anser- met (1883—1969) 86 éves koráig vezényelt. A tudós megái lapította, hogy a karmesterek átlag- életkora 73,4 év, míg az Egyesült Államokban és az európai országok többségében az átlagéletkor nem hajad ja meg a 68 évet, Összegyűjtött versek Kálneky László kötete (1932—1978, Kinyitjuk ezt az innen-on- nan öt évtized lírai termését magába foglaló négyszáz oldalas versgyűjteményt és rögtön azon lepődünk meg, hogy Kálnoky László nemcsak ritkán jelentetett meg egy-egy kötetet, hanem azon is, milyen gondosan kimunkált és hány belső vizsgálódáson átszűrt anyagot bocsátott az idő folyamán közönsége elé a költő. A két dátum. 1932. és 1978. közé települt költői alkotás, az újból végigvizsgált állapotában elénk tprt vallomás-sorozat alkalmat és élményt ad arra, hogy újból megismerkedjünk. újból szót váltsunk az alkotóval. Az első kötet első versét most már nem úgy ízlelgetjük. mint akkor, amikor sok- sok evvel ezelőtt olvastuk. Az a kis ember ott belül ugrál, torz fintort vág, népét; fejedben lakik, agyvelőd az ágya, ablaka szemed. Ha torkod sírás fojtogatja, s keserűséged könnybe * gyűl, szemtelen hangján felkacag az a kis ember ott belül. Ma, az összegyűjtött versek korszakában ennek a két mondatnak sokkal magasabb értéke van, mint akkor, amikor a vers keletkezett. Ha a kötet és az életmű további vonulatát vizsgálgatjuk és azt, mi Íven visszhangot keltenek, úgy tűnik, hogy ez a jellemzés, ez a két mondat épp úgy azonosítható Kálno- kyval, mint minden egyéb vallomása. Akár az életművet jellemző zárókép is lehetne! Méltatod és barátai, akik nemcsak poétikai tudását és azt a kényszerűen szigorú fegyelmet es tudatosságot ismerték el, amellyel életművét létrehozta, hanem azt a véleményüket is hangoztatták, hogy a ma élő írók és költők között az ö helye a legnagyobbak között van. Aki a kötetet a kezébe veszi, ráébred ennek a zárt és müveit gondolatrendszernek az értékére, a művesség eleganciájára. Az eddigi életművet bemutató kötet kapcsán egyre inkább megállapíthatjuk, hogy Káinok y László nemcsak Egerből szármázott, nemcsak egri témái vannak,’ nemcsak idejár vissza gondolatban és testben is a bitrátáihoz, ‘ a városhoz, a múltjához, hanem ő ezt a «várost, Egert örökítette meg költészetében. Még akkor is, ha nem kifejezetten egri a témája, még akkor is, amikor nem is a gyorsan elröppenő fiatalság álmait . hívja1 vissza. Közhely talán, de indoklásul le keil írnunk) hogy az életben és az életre megszerzett tulajdonságaink, hajlamaink, álmaink, szenvedélyes akarásunk azokat a célokat, terveket sarkallják megvalósítani, amelyeket a gyermekkorban, a fiatalságnak olykor mohónak is nevezett esztendeiben megéltünk, végigálmodtunk. Bárhol felütjük, bárhol kinyitjuk ezt a kötetet, bármelyik írást vetjük össze egy másikkal, a hang mindig ugyanaz, mintha minden, mindenkor valaminek az előzménye és folytatása is lenne egyben. A szellemi és időrendi kirakós játék Kál- nokynál is meglepő eredményeket hozhat annak, aki a szép szavakat és azokban a vigasztaló igazságot kutatja. A távolságtartás a gyerekkorban megélt kisvárosi világhoz képest csak pár évnyi közbenső élményanyagot tételez fel és nyugtáz, de u gondolatsort, vagy inkább érzelmi menetet így zárja Időz szerűtlen vallomás című ver-> seben. Ügy öld magába engem is a népem.} a vére lüktet versem ütemébenl és nyelvével szólhat, csupán a szám. Sodrára vett a véghetetlcn aram. Egy hang vagyok a nagy ■harmóniába»} mely megtagadhat, akkor is .1- hazám! Már nem bánhatna vélem mostohábban s vonzóköréből nem léphet ki lábam; testem földjéből vétetett: övéi Ha ezt tudom, nem lesz nehéz a búcsúi bölcsen térek meg borfoltos bajúszú hordóderekú őseim közé. (Magvető Kiadó) Farkas András ■ z ÄHaitkertbe« efeő utam H mindig a bölényhez vezet, s búcsúzásképpen is ra vetem utolsó pillantásom. Némi túlzással azt is lehelne mondani, hogy tulajdonképpen a bölény kedvéért sétálok végig az Állatkerten, ■a többi csak rutinlátogatás, mint egy kórházi nagyvizit: meg kell időnként nézni, hogy ugrál-e még a kenguru, pancsol-e még a mosómedve ... Talán a bölény az egyetlen a rezervátum lakói közül, akiben még sohasem csalódtam, aki nem okozott kínos- meglepetéseket, akivel kapcsolatban még sohasem éreztem szánakozást, ami mindig is megalázó arra nézve, akit szánnak. A bölény rendíthetetlenül ott áll a süllyesztett karámban; le kell rá nézni, és nem föl, mint például a hebehurgya majmokra; s ez így helyes, mert a főhajtás mindenképpen megilleti. Ott áll, jelentékeny, nehéz, busa fejét mélyen lecsüggesztve; s ha a vasrácsra függesztett tábla vagy a nagy Brehm nem tájékoztatna évezredes múltjáról akkor is látnivaló lenne, hogy ez a nagyformátumú élőlény konior. néma, de nem szenvedő, hanem inkább közönyös tanúja annak a korszaknak, amelyet az emberiség’ történelmének szoktak nevezni. Ennek a történelemnek során őt is igyekeztek kiirtani, elpusztítani, likvidálni, mint oly sok egyéb faját az élővilágnak. Tartásán mintha Gömöry Alberti* Bölény ez is érződne: tudomásul! veszi, hogy végül is megmentették, sikerült fönnmaradnia; de ezért nem látszik hálásnak, mintha tudná, hogy nem ő volt akkor sem a fontos, hanem a széplelkű megmentő, aki fogékony a ritkaságok — különleges pénzérmék, bélyegek, állatfajták — iránt. Rá se néz a bölényház falán ékeskedő mozaikképre, amely őt ábrázolja talán valamely ősi barlangrajz nyomán; szemlátomást nem érdekli, hogy ilyenformán , bevonult a kultúrtörténetbe; csak áll rezzenetle- nül: lomposan vedlő szőrzetével, és lehetőleg hátat fordít látogatóinak. Távolságtartása, közönye imponál; a bölény nem ad lehetőséget arra; hogy éretlen tacskók alantas tréfáinak céltáblája legyen; nem lehet ingerelni, lekenyerezní, barátinak szánt gesztusokkal közelebb édesgetni; mert kényes a szabadságára, szuverenitáséra, vagy legalábbis a szabadságnak és a méltóságnak arra a csökevényére, ami a magafajtának ilyen körül- ménvek között még megmaradthat. D minap egy -középkorú házaspár az állatbarátnemes- lelkűség pózát magára öltve mód. szeresen végigjárta a kertet: zsebeik és táskájuk tele különféle csemegékkel; a szemüveges férfiú minden ketrec előtt az irgalmasság cselekedeteit gyakorolta. Ez a homo sapiens, ez az uralkodásra termett lény kitűnő hangulatban volt, kegyosztó úrnak érezte magát, akinek alattvalói legszívesebben megnyalnák a kezét. ha a sűrű rács nem akadályozná őket; etológiái kiselőadásokat rögtönzött ámuló hitvesének, és közben szemléltette is, hogyan kell bánni azokkal, akik a rács túlsó oldalán vannak. * Sikerült két labra állítania a kodiakmedvét; jutalmul egy egész perecet dobott elé; kiflit a bárgyú víziló kitátott szájába; „kérjél szépen” mondta a szervilis tevének, majd egy fáról szakított friss lombbal jutalmazta a kétpúpú állat igyekezetét; sajtos teasüte- ménnyel bombázta a majomketre- 'cet, s közben oktató modorban beszélt a cerkófokhóz; cibálta. h zebra üstökéi, és süteményt tömött az őzek szájába — felesége figyelmesen nyújtogatta neki a dobnivalót, mint egy fogorvos asz- szisztensnője a műszereket. N yomába szegődtem, mert szinte elképesztő volt, hogy mindez „bejött” neki, hogy ez a •fölényes jótékonykodás, ez a vezért leereszkedés a látottak alapján igazoltatott, hogy ez a fontosságtudat kielégíthetett. Vártam. hogy mikor éri az első csalódás, de hiaba: az ostoba tapir ugyan nem fogadta el a felkínált csemegét. csak járt-kelt föl s alá, pillanatnyi megállás nélkül; látszott, hogy még a tudomásulvételig sem fog eljutni soha — ezért el lehetett intézni egy hanyag kézlegyintéssel. Az elefánt ormányát lengetve. hajbókolva kéregetett; a zsiráf idetléenül szétterpesztette mellső lábakkal hajtotta le hosz. szú nyakát a perecért; a szavannák hatalmas lakója hétrét görnyedt egy morzsányi elemózsiáért ... Talán az orrszarvúban támadt fel valami az őserdő virtusából : dühödt íújtatással többször egymás után nekirontott a vasrácsnak; a kemény szaru nagyot koppant a még keményebb fémen: de dühe értelmetlen volt és céltalan; a szemüveges egyetlen rövid mondatban , össze is foglalta lesújtó véleményét: ..ez teljesen hülye”. Csak a feleség rebbent meg egy kicsit: „képzeld, ha most ki tudna jönni” — mondta megborzongva, de a válaszul kapott magabiztos mosoly elhallgattatta, így érkeztünk el a bölényhez. H áttal állt ezúttal is, nagy fejet töprengő« lehorgasztva. csak farkával csapott egyel-egyet a szemtelenkedö legyekre. A teremtés ura szólogatni kezdte, de haszontalan; a bölény mint egy gyászos., sötét, baljóslatú idol, csak nézett maga elé, nem vett róla tudomást. A nagy táskából előkerült a perec — sósperec a bölénynek! — s már repült is az adakozó kényúr kezéből. A dobás remekbe sikerült: hátán találta az óriási állatot, s fönnakadt foszladozó, ronyokban lógó gyapjún; egy ideig ott billegett, majd lehullott a porba. A bölény ekkor megmozdult, de csak a fejét fordítót-, ta léire, s bús, titokzatos, nedvesen fénylő szemével végig merte a perechajigáló szemüvegest. — Adjak egy másikat? — kérdezte a buzgó feleség. — Ennek! —-- háborodott fel a férfi. — Ez egy koszos, undorító, buta dög ... Feldúltan odébbálltak, de már nem mentem utánuk. Rátámaszkodtam a vaskorlátra, s figyeltem a bölényt, aki visszazökkent előbbi mozdulatlan nyugalmába. Vagy tíz perccel később zsibongó. hangos gyerekcsapat érkezett. Ellepték a,korlátot, mint a fecskék a villanydrótot, de kíváncsiságuk hamar lelohadt. „Ez unalmas” mondta az egyik tíz-tizenkét éves forma kislány. .„Menjünk a majmokhoz!” S ezzel elviharzottak. Utánuk néztem, de nem haragudtam rájuk. Hiszen gyerekek még; a hancúrozó, jóíopa majmok, a hízelkedő őzikék, vagy a mancsaikat kérlelőn fölemelő mackók alighanem szórakoztatóbbak. mint ez a magányos, zárkózott ősállat. Megértettem őket: honnan is tudhatnák, hogy hosszú éveknek kell eltelni addig, amjg az ember ráébred: tulajdonképpen nagyon sivár és alávaló dolog egy életen keresztül kezeket nyalni, hízelkedni, jópoíáskodni és vigyorogni a rács mögött... Élvezzék csak most még a majmok virgonc játékát; úgysem lehet siettetni a felismerés pillanatát. Pedig ez a pillanat számunkra is eljön, ha el kell jönnie. C akkor majd bizonyára meg ** szeretik a bólénvt.- V W • - vVv'vW'k.
