Népújság, 1980. június (31. évfolyam, 127-151. szám)
1980-06-15 / 139. szám
Szakszervezet! tisztújító küldöttértekezletekről jelentjük T „ ülőt« a szakmánk tekintélye, becsülete...” A küldöttértkezlet (Fotó: Szabó Sándor.) körülmények és néhány munkahelyen nagyobb arányú bérfejlesztést is végrehajthatnak. összességében eredményes munkáról számolhatott be a HVDSZ megyebizottsága, nem hallgatva el a területéhez tartozó munkahelyek alapvető és sajnos nehezein megoldható gondjait sem. A hozzászólások egyetértve az elhangzottakkal jól kiegészítették a beszámolót és több javaslatot is tettek, amelyet a küldöttértekezlet érdemesnek talált továbbítani a szakmai szakszervezet októberben sorra kerülő VIII. kongresszusára. Pószti Miklós, a Gyöngyösi Ingatlan - kezelő Vállalat küldötte például arról tájékoztatott, hogy a megyebizottság támogatásával létrehozott új telephelyükön megszervezték a HVDSZ-hez tartozó gyöngyösi üzemek jogsegélyszolgálatát. Felszólalt Kiss Albert, a HVDSZ Központi Vezetőségének osztályvezetője is, aki az elmúlt kongresszus határozatai alapján értékelte a megyebizottság munkáját s hangsúlyozta: a demokrati z- mus szélesedésével javult az alapszervezetek tagságának és vezetésének kapcsolata s a tartalmasabb mozgalmi munka eredménye is az, hogy erősödött szakmánk tekintélye, becsülete. A hozzászólásokra Berecz Istvánná adott választ. Az összefoglaló után a megye- bizóttság titkára köszönetét mondott Popovics Józsefnek, a megyebizottság elnökének több évtizedes eredményes munkásságáért. Megkapta a Szakszervezeti munkáért arany fokozatú kitüntetést. A küldöttértekezlet tizenegy tagú megyebizottságot választott, a titkári posztra Berecz Istvánná kapott ismét bizalmat. Hekeli Sándor Számvetés a Mátraalji Szénbányáknál A Mátraalji Szénbányák Bányaipari Dolgozóinak Szakszervezete tegnap rendezte meg vezetőségválasztó bizalmi küldöttértekezletét Gyöngyösön, a központi tanácskozóteremben, amelyen részt vett Jakab Sándor, az MSZMP KB tagja, a SZOT főtitkárhelyettese, Dorkó József, a megyei párt-vb tagja, az SZMT vezető titkára, Tóvizi Sándor, a Bányaipari Dolgozók Szakszervezete vezetőségének tagja és dr. Kalász Tibor, a tröszt vezérigazgató-helyettese. A megjelenteket Németh József, a vállalati szb-titkár köszöntötte, majd megválasztották Szerencsés Istvánt levezető elnöknek. Az elmúlt öt esztendő szakszervezeti munkájáról Németh József terjesztett elő jelentést. a szakszervezeti tanács és " bizottság nevében. Ebben többek között szerepelt, hogy az elmúlt időszakban majdnem ötszáz bizalmit és ugyanennyi helyettest választottak meg. Ötven főbizalmi kapott jogot arra, hogy a szakszervezeti tagságot képviselje. Három alapszervezetben zajlott le a tisztségújítás, hat bizalmitestületet hoztak létre, 13 szak^ szervezeti bizottságot és a mellettük működő számvizsgáló bizottságot is megvár lasztották. A testületekben összesen több mint nyolcszáz személyt delegált a tagság, öt üzemben munkaügyi döntőbizottság is alakult. Az eddigi választásokon kereken 1300 felszólalás hangzott el. Jellemző volt az, hogy nyíltan tették szóvá a nehézségeket is, hangsúlyozva, hogy a jövőben még nagyobb gonddal kell intézni a szakszervezeti tagok ügyeit, képviselni érdekeiket. Kiemelték, hogy az érdekvédel- vi szerv a gazdasági vezetéssel együtt, még következetesebben tevékenykedjék a munka- és üzemszervezésben, a termelés folyamatosságának biztosításában, és lépjenek fel még határozottabban a fegyelemsértőkkel szemben. A beszámoló — vitájában részt vett Jakab Sándor is — hangsúlyozta, hogy o mozgalmi munka egyik fontos feladatának tekintik a gazdaság- politikai célok . eredményes megvalósításának elősegítését. A Mátraalji Szénbányák jelentős eredményeket ért el az elmúlt évek során, amelynek egyik mutatója, hogy az árbevételüket majdnem megkétszerezték, s ebben az évben már 2,2 milliátd forintot terveztek. Ennek a dinamikus fejlődésnek feltétele az átgondolt és hatékony munka mind a vezetők részéről, mind a beosztottaktól. Tekintettel arra, hogy a vállalat létszáma folyamatosan csökken, a korszerű gépesítés segítségével lehet csak a növekvő tervfeladatokat végrehajtani. örömmel-közölte a beszámoló, hogy több mint ötszáz dolgozónak juttattak lakást, a fiatalok aránya ebben meghaladja az ötven százalékot. Petőfibányán ötvenszemélyes óvodát és 300 adagos napközis konyhát, Gyöngyösön fjedig százszemélyes óvodát építettek. Kialakítottak Petőfibányán egy oktatóbázist, ahol korszerű, audiovizuális eszközökkel segítik a bányászok szakmai és politikai továbbképzését. Jelentős a szocialista munkaverseny-mozgalom, amelynek továbbfejlesztéséhez minden támogatást megad a szakszervezeti bizottság. Összességében azt állapíthatjuk meg, hogy a Mátraalji Szénbányák szakszervezeti mozgalmának vezető testületéi, a vállalat minden szervezett dolgozója, eredmé nyékben gazdag munkáról készíthetett mérleget a mostani tanácskozáson. A jelölőbizottság nevében Lassú István terjesztett elő javaslatot a tisztségviselőkre vonatkozóan. A küldöttek megválasztották a 13 tagú vállalati szakszervezeti bizottságot, amelynek titkári tisztségét továbbra is Németh József látja el. G. Molnár Ferenc Hatezer dolgozó képviseletében tartotta tanácskozását a Helyiipari és Városgazdálkodási Dolgozók Szak- szervezetének megyei küldöttértekezlete szombaton. Egerben. A mintegy 80 küldött és a meghívott vállalatvezetők előtt a szakszervezet megyebizottsága adptt számot arról, hogyan fejlődött a szakszervezeti mozgalom a helyiipari, költségvetési üzemekben, szolgáltató vállalatoknál. A küldöttértekezleten részt vett dr. Jenes Pál, az SZMT titkára, valamint a felügyeletet gyakorló megyei tanács és a szakmai szakszervezet központi vezetésének több képviselője is. fierce« Istvánná, a megyebizottság titkára beszámoló jának első részében a szak szervezetnek a ' gazdaság munka szervezésében betol tött szerepéről, a helyiipar üzemek gazdálkodásának fej lödéséről szólt. A megyebi zottsághez 1975-ben 22 alap szervezet tartozott, tíz válla latnál, nyolc költségvetési üzemnél, illetve a KISZOV és a kismarosok megyei szövetsége munkahelyein. Két vállalat azóta már minisztériumi lett, 1978-ban pedig a Heves megyei Szolgáltató. Vállalat átszervezése után alakult meg a tiszta profilú köztisztasági tevékenységet folytató Heves megyei Településtisztasági Vállalat, kz. átszervezések, összevonások változásokat hoztak a szakszervezeti munkában is. A mozgalomnak igazodni kellett az új körülményekhez, segíteni az üzemeket a magasabb szintű gazdasági feladatok teljesité- sében^MegUhetősen bonyolult a mozgilmi munka a helyiiparban, hiszen kis létszámú, szétszórt telephelyeken dolgozó üzemekről, kis vállalatokról van szó. Sajátosak a feladatok és szinte mindenütt egyformán jelentkeznek a gondok is: a szociális feltételen biztosítása, a jobb munkakörülmények megteremtése, íz ipari átlagtól elmaradó bérszínvonal emelése, az elvándorlás ütemének csökkentése. Ugyanakkor találkozhatunk megyénk helyi iparában olyan országos, sőt nemzetközi hírnévre is szert tett vállalatokkal, mint g Heves megyei Finommechanikai Vállalat, és a Heves megyei Ruházati Ipari Vállalat, amelynek termékeit ismerik, keresik határainkon túl is. Fontos szolgáltatás, feladatokat is kell teljesíteniük ezeknek az üzemeknek. A nagyarányú fejlesztések ellenére például még most is elmarad az országos átlagtól a Patyolat lakossági szolgáltatása, ugyanakkor viszont figyelemre méltóak azok az erőfeszítések, amelyeket, a Heves megyei Patyolat Vállalatnál a technológia korszerűsítése, a kapacitás bővítése érdekében tesznek. Megyénk három ingatlan- kezelő vállalata csaknem kilencezer lakás „tulajdon© sá” — természetesen az it dolgozók a lakosság széle; körével találkoznak nap mint nap, munkájuk szín vonalát igen sokan bírál ják, vagy éppenséggel dicsé rik. Ezeknek a vállalatok nak a termelési értéke a: elmúlt öt év .alatt csaknen megkétszereződött. Foglalkozott a beszámoló < szocialista munka verseny mozgalommal, az újítómoz galommal. az üzem- é munkaszervezés eredmé nyelvel is. Hangsúlyozta hogy. a nehéz feltételek el lenére is — s ebben a szak szervezeti szerveknek i nagy szerepük volt — j< ütemben javulnak a munkí A felszólalók elsősorban a legfontosabb feladatokról szóltak (Fotó: Szántó György.) (Folytatás az 1. oldalról,) Márkust László 1926—1980 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Márkus/ László, a Népújság szerkesztősegének kulturális rovatvezetője, életének ötvenötödik évében, hosszan tartó betegség után. 1980. június 14-én elhunyt. A Népújság szerkesztősége és a Heves megyei Lapkiadó Vállalat Márkusz Lászlót saját halottjának tekinti. Temetéséről később történik intézkedés. Emlékét kegyelettél megőrizzük! * Elvtársunktól, kollégánktól, barátunktól búcsúzunk nehéz szívvel. Elment közülünk Márkusz Laci, az elvhű kommunista, a kiváló újságíró, megyénk kulturális életének alapos ismerője és szervezője, a fiatal újságírók önzetlen ' istápolója. Gyöngyösön született, asztalosmester fiaként, ott telt el nehéz ifjúsága. A szabómesterséget tanulta ki, segédként dolgozott 1944 májusáig, amikor munkaszolgálatra hívták be. Századukat Nyugatra irányították, ekkor több társával együtt megszökött. Időközben szüleit elhurcolták a fasiszták és nem tértek többé vissza. Tudta, hol a helye a felszabadult hazában. Gyöngyösön kapcsolódott be az ifjúsági mozgalomba s 1945 tavaszán tagja lett a kommunista pártnak. Mindig a kulturális élet vonzotta, ezt folytatta az ifjúsági szervezetben, 1950- tői pedig Egerben, a Magyar—Szovjet Baráti Társaságnál tevékenykedett — mint. megyei kultúrpropa- gandista — egészen az ellenforradalomig. 1957. január 1-én jött a Népújság szerkesztőségébe, ahol fotóriporterként, újságíróként, rovatvezetőként dolgozott, és évekig ö volt pártalapszervezetünk titkára. Kollégái tisztelték, becsülték, úgyszintén nagyra értékelték munkáját nemcsak a megyei, hanem az országos politikai és kulturális szervek is. Eredményes munkásságáért többször részesült elismerésben, kitüntetésben. Búcsúzunk elvtársunktól, kollégánktól, barátunktól, a. politikailag hű, nagyszivü embertől, aki hivatását hűséggel szolgálta még a betegágyán is. Búcsúzunk és nem feledjük! Az építőket köszönti az ország Szombaton országszerte megkezdődött az építők napjának ünnepségsorozata. Az Építő-, Fa- és Építőanyagipari Dolgozók Szakszervezetének székházéban Traut- mann Rezső, az Elnöki Tanács helyettes elnöke kö-' szontötte az építőket. Az ünnepségen megjelent Havasi Ferenc, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, Brutyó János, a Központi Ellenőrző Bizottság elnöke. Apró Antal, az országgyűlés elnöke, Gál László, a SZOT főtitkárhelyettese, valamint az építésügyi ágazat, a társminisztériumok, az országos1 főhatóságok és társadalmi szervez«, tek számos képviselője is. Az ünnepi köszöntőt követően Trautmann Rezső eredményes munkájuk elismeréseként a Szocialista Magyarországért kitüntetéseket adta át. Ezenkívül 18-an kapták meg a kitüntetés ezüst és 10-en a bronz fokozatát. Ezután Ábrahám Kálmán építésügyi és városfejlesztési miniszter 95 építőnek adta át a „Kiváló munkáért” kitüntetést. Ezekben a napokban a vállalati ünnepségeken még csaknem ezer dolgozó részesült „Kiváló munkáért” kitüntetésben. ff Ünnep megyénk építőinél (Tudósítónktól) A hivatalos ünnepséget megelőzve az építők szakszervezete megyei bizottságán már június 12-én, csütörtökön köszöntötték szőkébb hazánk építőit. A megemlékezésen — amelyen jelen volt Lévai Ferenc, az SZMT titkára —, Hajdú Miklós, a szakmai szakszervezet megyei titkára mondott ünnepi beszédet, majd 37 szakszervezeti tisztségviselő részesült tárgyjutalomban kiváló munkájáért. Szombaton ünnepelték az építők1 napját az Agria Bútorgyár dolgozói is. Több százan gyűltek össze a tar- dosi sporttáborban, ahol Madarassy József, a gyár szb-ti lkára emlékezett meg a szakma nagy ünnepéről, ezt követően összesen nyolc- vanan kaptak oklevelet, pénzjutalmat és jutalomsza- badságot törzsgárda tagságuk elismeréseként. Az egriekkel ünnepeltek a csehszlovákiai lenicei bútorgyár dolgozóinak képviselői is. Mátrafüreden ünnepelte] a Heves megyei Tanácsi Építőipari Vállalat gyöngyösi területének dolgozói." Ferencz Béla főépítés vezető méltatta a szakmabeliek ünnepét, majd a jutalmazások után a vállalkozó szellemű fiatalok sportmezre vetkőztek, hogy fociban mérjék össze erejüket. A Heves megyei Beruházási Vállalat dolgozói a Bér- va-völgyben tartották meg hagyományos ünnepüket. A jelenlevőket Semjén Pál igazgató köszöntötte. Kiváló munkáért miniszteri kitüntetésben részesült Madarász Gyula műszaki ellenőr; Szántó János és Löczx László csoportvezető. Szabó József műszaki ellenőr ez alkalommal vehette át a vállalat kiváló dolgozója jelvényt. A Heves megyei Állami Építőipari Vállalat dolgozód ma, vasárnap tartják ünnepségüket. Mika István MfflsSafo 1980. .június 15., vasárnap )