Népújság, 1980. május (31. évfolyam, 101-126. szám)

1980-05-10 / 108. szám

Á győzelem napjar ünnepelték Pciitfk esti külpolitikai kommentárunk: Teheráni kérdőjelek MA IGAZNAK BIZONYUL az a svéd hírszer­zés berkeiből származó értesülés, miszerint több ezer amerikai tengerészgyalogos szállt partra Ománban, akkor rövidesen újabb katonai kalan­dorakció színhelyévé változhat Irán. A közép- keleti ország amúgyis feszült napokat él: sem a kurdok. sem az arabok által lakott térségekben nem nyiltak meg pénteken a szavazóhelyiségek. Kérdés persze, hogy mit hoz a második fordu­ló? Az első, annak idején sok vitára adott alkal­mat. Egyrészt csalásokkal vádolták a szavazatsze- dö bizottságokat, másrészt a jelöltek többsége nem kapta meg a szükséges ötven százalékot. Pedig nem kisebb feladat vár az előreláthatóan június közepén összeülő iráni parlamentre, mint az amerikai túszok sorsának eldöntése. És ez nemcsak az ország határain túl, hanem várhatóan Iránban is újabb nézeteltérések forrása lehet. A tömérdek teheráni kérdőjel egyike az ame­rikai túszmentő akció körülményeinek zavarossá­ga. Irán nemcsak az el nem kötelezettek külügy­miniszteri értekezletén szeretné tisztázni az USA szerepét, hanem a jelekből ítélve a hadseregben is szigorú vizsgálatot indított bizonyos — egyelőre rejtélyesnek mondott — jelenségek földerítésére. Khalkali ajatollah, akit az iszlám forradalom fő­ügyészének tartanak, magas rangú katonatiszteket gyanúsít azzal, hogy együttműködtek az ameri­kaiakkal, s a kommandódkció sikere esetén puccsot hajtottak volna végre. Egyelőre tehát az iráni belső helyzet rendkívül feszült. Baniszaár államfő időközben arra kérte Khomeinit: járuljon hozzá miniszterelnök kineve­zéséhez. A politikus személyét a jövő héten hozzák nyilvánosságra. Bárki is kerül erre a posztra, fék- adata nem lesz könnyű. Az elmúlt időben ugyan­is teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy Khomeini és az államfő, a vallási vezető és a kulcspozíciót be­töltő külügyminiszter,’ a túsztartó, úgynevezett iszlám diákok és a kormányzat, sőt Khomeini és a fegyveresek között sincs teljes összhang. ILYEN KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT csupán a kérdőjelek sokasodnak Teheránban, anélkül, hogy a kibontakozás, mindenekelőtt a gazdasági talp- r a állás legcsekélyebb jele mutatkoznék. Gyapay Dénes Iránban pénteken tartották a parlamenti választások máso­dik fordulóját. A képen középen Khomeini alatollah adja le szavazatát. Erről is szó esik napi kommentárunkban. (Népújság telefotó — AP—MTI—KS) I Fontos megbeszélések Belgrádhan AMERIKAI BELPOLITIKA: Sikeres kudarcok Május 6-án négy helyen tartoltak demokrata és re­publikánus előválasztást az Egyesült Államokban. Azel- nükjelöltségi verseny immár célegyenesbe érkezett. Az utolsó előválasztások június 3-án esedékesek, de a két él­lovas. a demokrata Carter és a republikánus Reagan alig­hanem már ezt megelőzően összegyűjt annyi konvenció­küldöttet. amennyi a maga partjában az elnökjelöltség megszerzéséhez szükséges. Vetél vtá fsaiknak — immár csupán Kennedynek és Bush- nak — hatalmas fölénnyel kellene győzniük valamennyi hátralevő előválasztáson és el kellene hódítaniuk jófor­mán minden még el nem kötelezett küldöttet, ha utol akarnák érni őket. Ez. kép­telenségnek tűnik, nem szól­va arról, hogy a két nagy párt törzsválasztóinak han­gulata továbbra sem kedvez Kennedynek és Bushnak. Nincs májusi csoda A mostani előválasztáso­kat Indiana. Észak-Karolina, Tennessee államban, vala­mint a szövetségi főváros­ban. . Washington D. C.-ben rendezték meg. Kennedy és Bush csak az utóbbiban győ­zött. A túlnyomórészt nége­rek lakta fővárosban Edward Kennedy érthetően haszon­élvezőié volt Carter feke­tékkel szemben igencsak há­látlan szociálpolitikájának. (Ne feledjük: a tehetősebb fehérek, s a kormánytisztvi­selők a jogilag más államhoz számitó elővárosokban él­1980. május 10., szombat - * « nek.) Mivel Reagan el sem indult Washingtonban, Bush csupán a már független je­löltként számon tartott An­derson ellen győzhetett. Ez arra utal, hogy Anderson in­kább csak zavarhatja a de­mokrata—republikánus el- nökjelöltségi versengést az őszi választásokon. Valószí­nűleg Carter potenciális sza­vazótáborát csökkenti majd — vészesen, netán végzete­sen. (1976-ban Eugene Mc­Carthy az össz-szavazatok egy százalékát sem kapta meg, de így is négy állam­ban Ford javára billen*ette a mérleget, s ha New York államban fölkerült volna neve a szavazó­listára, Carter ma nem vol­na elnök.) A legutóbbi elő­választásokon azonban. — csakúgy mint előzőleg Texasban — Carter és Rea­gan rendre 70 százalék kö­rüli eredményt ért el. Így a májusi csodában Bush, vagy Kennedy aligha bíz­hat. Első látásra meglepő az elnök újabb belpolitikai si­kere. közvetlenül két szá­mottevő kudarc — az iráni kommandóakció és Vance külügyminiszter lemondása — után. Valójában arról van szó, hogy az amerikai köz­vélemény hangulathullám­zása nem az európai logika szerint alakul. A kommandóakció árnyéka A balul sikerült túszmentő kísérlet után készített köz­vélemény-kutatás arról ta­núskodik. hogy az amerikai­ak jó hetven százaléka he­lyesli a kommandóakciót. A kudarc tehát elnöke köré tömöritette az országot, csakúgy mint 1971-ben. ami­kor a Kuba-ellenes Disznó- öbölbeli kaland meghiúsulá­Belgrádban csütörtök este további fontos kétoldalú megbeszéléseket tartottak a Tito temetésén részt vevő külföldi delegációk. A kül­döttségek egy része — köz­tük a szovjet és amerikai — már az esti órákban elu- tozott a jugoszláv főváros­ból. Csütörtök este tartották meg az egyik legnagyobb érdeklődéssel kísért eszme­cserét: Erich Honecker NDK államfő és Helmut Schmidt nyugatnémet kancellár meg­beszélését, a két Németor­szág közötti első csúcstalál­kozót öt év óta. A tanács­kozáson a nemzetközi hely­zet időszerű problémáival, az európai enyhülés fenntartá­sával, a fegyverzetkorláto­zással, valamint a két né­met állam kapcsolataival összefüggő kérdéseket vitat­ták meg. Mindkét fél kielé­sa ellenére, a „minden fe­lelősséget” vállaló Kennedy népszerűsége jelentősen meg­nőtt. Ugyanez történt 1975 májusában a Mayaguez ha­jó kiszabadítására tett — egyébként elsietett — ameri­kai akció után Gerald Ford akkori elnökkel. Mivel a hó­napok óta háborgó amerikai publikum már régóta sür­get „valamilyen” erőszakos megoldást, a próbálkozást a többség nem róhatta fel Car- ternek. Hosszú távon a ku­darc mégis ronthatja az el­nök esélyeit. A két történel­mi példa esetében is két- három hónappal később kezdte a publikum „átérté­kelni” véleményét az elnök­ről. S noha az iráni siva­tagban a helikopterek mond­tak csődöt, politikailag Car­ter bizonyult tehetetlennek. •Utána egyik fő támogatója, a detroiti polgármester is úgy nyilatkozott, hogy „amennyiben a választásokig a túszok nem szabadulnak ki, Carter nem győzhet”. A sebtében megindult kongresszusi vizsgálat szin­tén tartogathat kellemetlen meglepetést Carter kormány­zatának. Megfigyelők ezért minősítették az elnök jó tak­tikai húzásának a kongresz- szüsban befolyásos Muskie szenátor felkérését Vance el­árvult posztjára. Volt kollé­gái a szenátusban, a kine­vezés jóváhagyásakor nem is okoztak kellemetlen huza­vonát Muskie-nak és elnöké­nek. Talán az új külügymi­niszter képes lesz leszerelni a bírálatokat, amelyek főleg akkor veszélyesek Carter számára, ha a demokraták hangoztatják. De az új-ang- liai szenátor miniszterré emelésével Carter feltehető­en már a konvenció utáni időszakra gondolt: Igyekszik majd békét kötni a párt kenned ysta szárnyával, gítőnek nevezte az NDK és az NSZK szerződéses egyült- müködését, amelyet nézetük szerint folytatni kell, és to­vább kell fejleszteni. Ho- necker és Schmidt megálla­pították, hogy a nemzetközi helyzet aggodalomra ad okot. Leszögezték, hogy mindent meg kell tenni az enyhülés fenntartásáért, s Európát meg kell őrizni a béke szi­geteként. Honecker megbeszélést folytatott Bruno Kreisky osztrák kancellárral is. A szívélyes légkörű eszmecse­re homlokterében szintén a nemzetközi helyzet kérdései álltak: mindkét fél hangoz­tatta, hogy csökkenteni kell a feszültséget. Schmidt kan­cellár Edward derekkel, a LEMP KB első titkárával,' valamint Walter Mondale, amerikai alelnökkel folytatta belgrádi megbeszéléseit. amelynek választási passzi­vitása Carter vereségét okoz­hatná. Muskie — kérdőjel Muskie személye kétségte­lenül azt a hatást kelti, hogy Carter politikailag Vance- hez hasonló utódot talált a State Department élére. Hogy valóban így van-e, az hamarosan kiderül, hiszen az új külügyminiszterre már május közepén több fontos és kényes tárgyalás vár. Viszont ez azonnal felveti a kérdést: Carter fenn akarja-e tarta­ni a külpolitikai irányítás­nak azt a kettősségét, arrely Washington világszerte kár­hoztatott diplomáciai cik­cakkjához vezetett? Erre gondolva ajánlotta több ame­rikai kommentátor, hogy Vance távozása után Carter okosabban, tenné, ha Brze- zinskit is menesztené. Hiszen, amennyiben Muskie nem­csak Vance bársonyszékét, hanem higgadtabb külpoliti­kai elképzeléseit is örökli, a vita értelemszerűen ki­újul a State Department és a Fehér Ház nemzetbizton­sági stábja között. Vance lemondása valójá­ban éppen ezért kellemetle­nebb kudarca Carternak, mint a technikai okokból meghiúsult iráni akció. A külügyminiszter volt a kor­mány legtekintélyesebb tag­ja, s az USA szövetségesei­nek szemében a mérséklet képviselője. Ha Muskie Vance örököse, akkor a vita csak folytatódik, ha viszont behódol Brzezinskinek, Car­ter világpolitikai gondjai alighanem tovább szaporod­nak. Ezért vélik úgy a re­publikánusok. hogy ha majd elmúlik a „válságban tömö­rüljünk az elnök mögé” han­gulat. miközben Washing_ tonban minden marad a ré­giben (no meg a túszok Irán­ban). akkor a változtatás igénye elhatalmasodhat az amerikai közvéleményen, és őrségváltás jöhet az Egyesült Államokban ősszel. Avar János Kis Csaba, az MTI tudósí­tója jelenti Moszkvából. Zászlódíszben, ünnepi köntösben köszöntötte pén­teken a Szovjetunió minden városa, faluja, a győzelem napját, a Nagy Honvédő Háborúban a hitleri fasiz­mus felett aratott győzelem 35. évfordulóját. Az ünnep előestéjén az egész ország­ban megtartották a háborús veteránok találkozóit, az egykori katonák és a fiata­lok összejöveteleit. Ünnep­ségeket rendeztek a hős város címmel kitüntetett városokban, a breszti erőd­ben és a három és fél év­tizeddel ezelőtti harcok v- latnennyi színhelyén- Ke- gyc’etes aktus keretében, 'v.ttnai tiszteletadással he­lyezték el a megemlékezés virágait Moszkvában. a K'-eml falánál, az Ismeret­len Katona Emlékművén a háborús veteránok és a szovjet főváros fiatal iái, akik az ünnep előtt emlék- sétánvt avattak a győzelem park*’ban is. Dmitrij Fjodorovics Usz- tyinov marsall, a Szovjet­unió honvédelmi miniszte’’e napiparancsban köszöntötte a szovjet hadsereg katonáit a győzelem napján.' A pa­rancs hangsúlyozza hogy a szovjet nép győzelme a szocializmus erőinek, a szovjet társadalom és állam erejének, életképességének, fölényének ragyogó meg­nyilvánulása volt, és hatal­mas mértékben forradal­masította az egész emberi­ség sorsát■ A gvőzelem meghozta Európa néoeinek a felszabadulást a fasiszta rabságból, elősegítette a szocializmus erőinek növe­A kínai honvédelmi minisz­teri umt öl nyert értesülések alapján nyugati katonai kö­rök is megerősítették Pe_ kingben, hogy Kína nukleá­ris robbanófejjel felszerelhe­tő interkontinentális bal­lisztikus rakétával kísérletet fog végrehajtani a Csendes­óceán déli körzetében — je­lentette a Kyodo japán hír- ügynökség pénteken Peking, bői. A japán sajtó tokiói külügyminisztériumi körö­ket is idéz, amelyek szerint Peking tájékoztatta a japán kedését, a munkásmozga­lom és a nemzeti felsza­badító mozgalom fellendülé­sét, a gyarmati rendszer összeomlását. A parancs alá­húzza: a kommunista párt és a szovjet állam követke­zetesen és álhatatzsan har­col békeprogramja magva­lósításáért, mindent meg­tesz azért, hogy a nemzet­közi életben az enyhülés maradjon a vezető tenden­cia. A győzelem napjának .előestéjén érdekes bemuta­tót tartottak Moszkvában^ színpadi produkció készült; Leonyid Brezsnyev A „kis föld” című visszaemlékezése alapján. A Nagy Honvédő Háború egyik fontos csa­táját idézik fel a produk­cióban, amely emléket állít a harcok hős katonáinak. Ceonyid Brezsnyev, Alek- Szej Koszigin, valamint az SZKP és a szovjet állam sok más vezetője vett részt azon a koszorúzási ünnepsé­gen, amelyet pénteken délelőtt tartottak Moszkvá­ban. Az emlékműnél katonai díszegység sorakozott fel. A szovjet vezetők egyper­ces hallgatással emlékez­tek meg a honvédő háború hőseiről, a győzelmet kivívó szovjet katonákról. Az Ismeretlen Katona Emlékművét megkoszorúz­ták a szovjet hadsereg "tá­gas rangú parancsnokai is. Ugyancsak koszorút helyez­tek el az emlékművön a/ OSZSZK vezetői, a moszkvai városi és területi pártbizott­ság és szovjet képviselői, a moszkvai lakosok küldöttei. kormányt a tervezett kísér­letről. Pekingi diplomáciai forrá­sok arról számoltak be, hogy Peking megkezdte a külföl­di kormányok tájékoztatá­sát a kísérletről, de a felbo­csátás helyét nem közölték. Az idézett források arra szá­mítanak, hogy a kísérletet 3—4 hét múlva hajtják vég­re. Korábbi hírek szerint Kí­na legalább hat rakétakísér­letet hajtott végre az elmúlt évben robbanófej nélkül. (MTI) „DGRIfl borverseny” EGER VÁROS TANÁCSA V. B. er év május 30-án BORVERSENYT RENDEZ magántermelők részére. Részletes tájékoztatást a Várost Tanács V. B. TEL Osztályán, a 19. sz. szobában lehet kapni. , RENDEZŐSÉG Műsoros nyári divatbemutató május 11-én (vasárnap) 17 órakor Egerben, az Express Étteremben. Jegyek a helyszínen kaphatók. A bemutatott fürdőruhák, ruhák május 12-től az egri Áfész-áruházban (Katona István tér) MEGVÁSÁROLHATOK VÁSÁRLÓINK KÉRTÉK. MI TELJESÍTJÜK! VBEKEND-AKCIÓNKAT meghosszabbítjuk! SKÁLA-COOP ÁFÉSZ ÁRUHÁZ, EGER. Kínai rakétakísérlet

Next

/
Thumbnails
Contents