Népújság, 1980. május (31. évfolyam, 101-126. szám)

1980-05-22 / 118. szám

SZÍNHÁZI estek

A' ;" \ ■

A kritikus azért találtatott fel, hogy kritizáljon. És ne szórakozzék, A nevető kritikus, az önfeledt kritikus, a szúrós szemet „felöltem” és ezzel hivatása jelvényét és jelzését használni rést. feledékeny kritikus az nem kritikus. Az lehet néző, függönyhúzó, tűzoltó, tehet színásztárs, de kritikus az semmiképpen. Szépen is nézne ki a világ, ha beülnének a kritikusok a színházak nézőterébe, halálra zokognák ott magukat, vagy könnyesre nevetnék a szemüket akár csak a többi néző körülöttük. S aztán tollat ragadván megírnák, hogy amin sírtak, az teljességgel nevetséges, amin önfeledten kacagtak, az olyan fájdalmasan unalmas és komor, hogy voltaképpen a bánattól meg kellett volna szakadnia a szívüknek.

Hót ezért nem vagyok én most kritikus.

Hát ezért árulom el és ki a megbízatásomat, amely Moliére Tartuife-je kritikusi teendőinek ellátására szólt. Pedig milyen jelentős előtanulmányokat is végeztem Poquelin mestert és korát illetően. Pedig, hogyan kotortam elő tudatom mélyéből gyermekkori, a budapes-' ti városi színházbéli emlékeimet, amelyek elválaszthatatlanok Moliére-től és Major Tamástól. S egyáltalán mi mindent olvastam — na persze jobbára eddigi életem nem kevés évei alatt — Mo- liére-röl, az ő és a ma színházáról, hányszor mormoltam a varázsigét, amelyet egy színigazgatótól tanultam: csőd ellen Csárdáskirálynő, vagy Moliére ..,

S mindhiába. Méltatlan létlem a megbízatásomhoz, kritikusi voltomhoz, mert beültem az egri Gárdonyi Géza Színház nézőterére — s bár nekem tiszteletjegyem volt — mégsem átallottam már a második percben nevetni. Aztán a harmadikban is. A tizedikben tapsolni, aztán fütyülni a kritikusi múltamra, a jelenemre és E jövömre, ami még kisebb bún lenne általában, - de konkrétan mit sem törődni a munkámmal, az erre az estére szóló megbízatásom mai. Ahelyett, hogy dolgoztam volna, szigorú szemek kel figyeltem volna a színészi mozgást, a szövegkiejtést, a rendezői ötleteket, vagy azok hiányát, világítási effektust, ruhákat meg mi- esvebeket. nem átallottam szórakozni. Mint a többiek, akik ott ültek körülöttem, és irtó jól szórakoztak, remekül mulatlak, úgy élvezték ezt a mára adaptált, ám méais szöveg — és korhű — emberhű! — kíméletlen szatíráját Moliére-nek, aki mintha most írta volna és, — ha nem is rólunk, de a szomszédunkról, a felettesünkről szólóan.

Hát ezért a nagy gond most, amikor szembesíteni vagyok kénytelen magam önmagámmal, amikor legalábbis'a hozzákészültségem és nem a felkészültségem — a színházi est, a rám rótt kötelesség alapján, mint valami deus ex írógép-machi- na néz rám fekete-fehér fogsorával az írógép billentyűzete: mi lesz? Hát igen. mi legyen? Azt megírni egy kritikában, hogy Major Tamás, aki immár teljes hét évtizedét lette fel többek között — többek között? — Moliére-re. milyen mesteri módon vezeti színészeit, te remt tempót, ritmust, ha kell. fergeteget, miközben milliméterbe és pillanatba zártan tart fegyelmet a színpadon: hogy szuggesztív erejével olyan képességet és

készséget is felszínre hoz színészeiből, amelyekről azt hittük, nincs is bennük, vagy csak sorvadtan immár — nos, szóval, mindezt megírni éppen meg lehet... de mi ebben a kritika?

Azt megírni, hogy Végi István Orgonja olyan elvakultan kenetteljes, olyan ostobán határozott, és oiyan konokul következetes, hogy féltem, rögtön leül és megnyitja az értekezletet, amelyen ... ? Szóval, milyen kritika lenne az, amely egy újszerű, a korántsem csak félrevezetett, mint a tudatosan is hinni akaró — hisz a „másik kitűnő viszonyban van az éggel" — és saját hitéből is hasznot húzni óhajtó Orgon megformálása okán csak dicsérni tudna, de rossz szava sem lenne?

Vagy itt van Blaskó Péter, mint a főszereplő: Tar- tuffe. Ha jobban odafigyeltem volna és nemcsak bámultam, nevettem, sőt he- lyenkint undorodtam volna álságán, ha egyáltalán arra figyeltem volna, amire egy valamire való kritikusnak figyelnie illik. egyszóval: mit, mikor és hogyan csinál egy színész rosszul. .. nos, akkor most könnyű dolgom lenne. Így meg csak azt írhatom le, aminek semmi köze az igazi kritikához —- Lásd Értelmező Szótár: Bírálat —, hogy jómagam es a körülöttem levők felettébb jól szórakoztak ezen a Tar- tuffe-ön. Blaskó Péter Tar- tuffe-jén. Azon a Blaskó Péter-alakításon szórakozott jól a közönség vélem együtt, amely alakítás markánsan idegennek tűni volna, ha mondják, hogy Blaskó volt Tarfuffe, sőt nemcsak idegen lett volna elképzelésem számára, de talán szeréoosztásbeli téveplés- . nek is elkiabáltam volna. És lám, látva nemcsak Blaskó Péter mutatta be száMáté Éva és Dégi István „kettőse”

(Fotó:

Jármay

György)

nwmra is más és remek arcát művészetének, de tette ezt újszerűén, gazemberségét kemény kőből, mintsem si- mulékony, lágy .agyagból formálva.

És most ezt írjam le, — kritikának ... ?

Avagy mit kezdjek az olyan alakítás bírálatával, mint Máté Éváéval, aki Orgon anyja figurájában olyan monológgal „köszöntött” rá a még kissé feszengő, várakozó közönségre, hogy utána percekig zúgott a prózai színpadon szokatlan nyíltszíni taps? Mit írjak Péva Ibolyáról, aki számomra elementáris meglepetést hozott, mint Dorine, a cserfes és mindent elrendező szobalány szerepében, s akinek a játéka tűz. elevenség, szöveg- kiejtése nemcsak tiszta, szép, di kifejező erejű volt? Tímár Éva elegáns, finom, de nagyon is szexis Elmirája, Szerencsi Éva bűbájos szerelmese, Galkó Balázs Valéria, Kulcsár Imre nehéz monológokkal terhelt Clé- ante-ja, Körlvélyessy Zsolt Damis-ja 1 olyan pontosan illesztkedő fogaskerei voltak egy kitűnő előadásnak, amelyben nemcsak az illeszkedése, de az önállósága is döntő volt egy-egy fogaskeréknek..

Most ezeket írjam meg kritikának?

Bírálatnak azaz. • Meg hogy egyszerű, de minden mozgásra és a minden elhitette- tésére is alkalmas színpadkép — Székely László munkája — hogyan lett azzá, amivé a színész, a rendező akarta és hogyan hitt is el mindent erről a színpadról a néző. Ezt írjam meg?

Nem én. Egyetlen sor kritikát le nem írok. Nem volna méltányos sem az ügygyei. sem.a közönséggel, sem megbízóimmal szemben, hogy azt írjam meg, milyen remekül is szórakoztam én a minap a Tartuffe előadásán Egerben. Utóvégre is ez csak kettőnkre tartozik: Tarfuffe-re, azaz Moliére-re meg rám:

Gyurkó Gézára.

U. i.: Hibák azért minden bizonnyal voltak. Csak nem azokra figyeltem.

GY. G.

VMM. május 22., csütörtök

Régi idők parlamentje

A századfordul'ó körül sokat ért egy képviselőség. Persze, nem annyira a honatyáknak kijáró napidíjak, az akkoriban vagyont érő vasúti saabadjegy, a különböző juttatások tették anyagilag is annyira vonzóvá a képviselőházi padsorok helyeit, hanem az a befolyás, amivel a képviselő úr rendelkezett, és amit a kapitalista fejlődéssel egyre nagyobb összegekre lehetett felváltani.

1901-ben aztán, Széli Kálmán kormánya idején, már nem lehetett tovább figyelmen kívül hagyná a sajtóban és másutt elhangzó bírálatokait, leleplezéseket. Az a vaskos album, amely 1927- ben jelent meg a „magyar parlamentarizmus” dicsőítésére, nem hallgathatta el. milyen állapotok is voltak a századfordulón: „A szabadelvű párt (vagyis a kormánypárt) nagy része, különösen a Tisiza Kálmán környezetéhez tartozó képviselőik rendkívül élénk köz- gazdasági tevékenységet fejtettek ki, közülük több négy-öt igazgatósági tagság birtokosa volt. Az ellenzék szerint ezek a képviselők a tőke illetéktelen befolyását hurcolták be a parlamtentbe, amennyiben a bankoktól és a vállalatoktól húzott igazgatói fizetések miatt e vállalatok támogatói lettek a parlamentben. A tőke másik illetéktelen befolyása —- az ellenzék szerint — a választások alatt nyilvánult meg, amikor egyes hatalmas bankok a maguk embereit igyekeztek bejuttatni a képviselőházba, ami — tekintettel arra, hogy a választás, különösen a nemzetiségi vidékeken. tőkónt ' pénzkérdés volt, többnyire sikerült is

4. „AKKOR FIZESS!”

nekik. Ezt az állapotot az ellenzék lehetetlennek tartotta és támadásainak pergőtüzét főként Tisza Kálmán fiára, Tisza István grófra összpontosította, akinek személyében a gyűlölt Tisza- rendszer feltámasztását vagy annak lehetőségét vélte felfedezni.”

Nos, az ellenzék nem tévedett. Széli Kálmánt Tisza István követte a kormányelnöki székben, s személye egészen az osztrák—magyar monarchia bukásáig, ez első világháborús vereségig rányomta bélyegét nemcsak a parlamentre, hanem a magyar politikára is. Széli Kálmán idején azonban Tisza István kénytelen volt — látványosan — lemondani négy-öt bankelnöki, igazgatósági , tagsáfe i és ki tudja még milyen pozíciójáról: ezit követette meg az az összeférhetetlenségi törvény, amit a parlament hozott.

Ez a törvény sok mindenben intézkedett. Már előzőleg Széli Kálmán a „parlament normális működésének biztosítására” kiegyezett az ellenzékkel. Az obstrukeió feladásáért csődbe elrendelte. hogy az állnm tisztviselői kortesúton részit nem vehetnek, f. jzolgabírók és szolga bírók szolgálatuk helyén fel nem léphetnek, az adóhátralék nem foszt meg a választási' jogosultságtól ami —- hiszen a közigazgatás annyi adót vethetett ki, amennyit csak akart — addig az ellenzéki szavazók megfélemlítésének fő eszköze volt. Az „új játékszabályok” közé tartozott, hogy választási célokra <^y jelölt 15 ezer koronánál többet nem fordíthatott.

A törvények, rendel etek

kissé megnyugtatták a háKárolyi Mihály

borgó közvéleményt. Stel Kálmán három szóval — jog. törvény, igazság — jellemzett programja megvalósulni látszott. A valóságban azonban mind a közigazgatós erőszakoskodásai a kormánypárt érdekében, mind a szavazatok vásárlása, az etetés és az itatás tovább folytatódott. Éppen 1901-ben, vagyis az összeférhetetlenségi törvény tárgyalása idejen történt, hogy a marosvásárhelvi időszaki képviselőválasztáson ,.a rend fenntartására kivezényelt csendőrök” fegyverüket használták az ellenzéki szavazók ellen, akik állítólag hóval, jéggel dobálták meg a kormánypárti szavazókat. Az ügy országos felháborodást kelteit: az mér régen nem volt feltűnő, hogy ha egy választás álltáiVéget ért a miskolci tv-fesztivál

Szerdán Miskolcon az ünnepélyes díjkiosztással befejeződött a 20. miskolci tv- fesztivál. A díjakat a zsűri elnöke, Dobozy Imre, a Magyar írók Szövetségének elnöke adta át a nyerteseknek,

A SZOT fődfját nyerte: ,,Házigazda: Gorjanc Ignác” (portré) szerkesztő: Frőlich Márta, riporter: Vitray Tamás.

Borsod megye nagydíját nyerte: „Biszmillah” (tudósítás). Szerkesztő-riporter: Chrudinák Alajos.

Miskolc város nagydíját és a közönség díját nyerte: „Nem felejtek és nem emlékezem” (dokumentumfilm). Forgatókönyvíró: dr. László Ágnes. Szerkesztőriporter: Déri János. Rendező: Mata János.

A Magyar Televízió elnökének különdíját nyerte: Chrudinák Alajos a „Háború a Szaharában” című filmjéért.

A MAFILM díját nyerte: „Whisky — dollár — biblia” (riportfilm). Szerkesztő-riporter: Róbert László. Rendező: Radevszki Teodor, és a „Nagyhét” (dokumentumfilm), szerkesztő-riporter? Róbert László, rendező: Radevszki Teodor.

Az operatőri dijat Halász Mihály nyerte.

Ezután kategória díjak következtek.

A díjak átadása után Tóth József, a Szakszervezetek Borsod megyei Tanácsának vezető titkára méltatta a fesztivál jelentőségét. A díjkiosztó ünnepség Nagy Ri- chárdnak, a Magyar Televízió elnökének zárszavával ért véget.

A most zárult 20. miskolci tv fesztiválon a benevezett kétszázötvenkilenc alkotás közül az előzsüri döntése alapján hatvanhárom alkotás versenyzett a díjakért. A vetítések együttes ideje megközelítette a huszonöt órát. A versenyfilmek vetítésén kívül további negyven rendezvényt tartottak Miskolcon és Borsod különféle településein. Hét szakmai vitát, huszonhat közönség-alkotó találkozót rendeztek, és öt településen ősbemutatóként vetítettek le a képernyőre még nem került alkotásokat. (MTI)

Bemutatkozik a Hevesi Kamarazenekar

Idestova egy esztendeje annak, hogy Heves zenekedvelői megalakították kamarazenekarukat. Az együttes a helyi zeneiskola tanáraiból és a volt növendékekből áll. Bár még meglehetősen rövid múltra tekintenek vissza, mégis két alkalommal adtak műsort a járás ünnepségein.

E hét végén kerül sor első önálló bemutatkozó hangversenyükre. Szombaton este 7 órakor a Móricz

mával öweverekedtek egymással a nyílt szavazásra csoportosan várakozó • és többnyire részeg szavazók, de negv halott azért soknak látszott egyetlen mandátum körül...

Széli Kálmánnak még ezit a vihart is sikerült lecsendesítenie. S még olyan körökben is sikerült — legalább időlegesen — rokom- sziemveit ébresztenie maga iránt, amelyek őszintén kívánták a tisztességes politikai viszonyokat, legalább az urak között egyébként szokásos fair pi,ayt. Alighanem ennek is része volt benne, hogy egy fiatal, akikor 27 éves gróf. az ország egyik legnagyobb földbirtokos családjának fia hajlandó volt kormánypárti programmal fellépni.

Gróf Károlyi Mihály a zilahi választókerületben indult. Ellenfele Lengyel Zoltán volt, Kossuth-parti jelölt, számos parlamenti és közéleti botrány hőse, aki azonban később, amikor szükség volt rá, ügyvédként vállalkozott kommunista perekben a védő szerepére, még Salliai Imrének is ő volt egyik védője 1932-ben. Károlyinak ugyan voltaik a közelben birtokai, de egeszen biztosra csak ott mehetett volna — például Hevesben —. ahol az egész környék sorsa tőle függött. Ö azonban úgy vélte, hogy tisztességes választassál is be lehet jutni » képviselőháziba.

Három napig tartózkodott Zitában, beszédeket mondott. Erre azonban csak azok voltak kíváncsiak, akiket megfizetitek az éljenzésekért, a vivátokért. Károlyi odaadta a szabályok szerinti 15 ezer koronát a korteseinek, többet — pedig lett volna miből — nem volt hajlandó adni és látta a következményeit: „Széli Kálmán akkor alkotta más. • választások tisztaságának megóvására szolgáló törvényeket — írta két évisaeddel később emZsi gmond járási művelődé-, si központ pódiumán lépnek föl Farkas István vezényletével. A műsoron Corelli Concerto grosso, Vivaldi g- moll gordonkaverseny és fuvolaverseny, Corelli Három tánc és Bach Paraszt-, kantáta című műve szere-, pel.

Közreműködik Kovács Ilona (ének). Szabó István (fuvola), Tamás Endre (ének) és Szabó Éva (gordonka).

lékirataiban. — Az én kor-, teseim odalent Zilahon „al-. kotmányos költségek” címén szégyentelen ül nagy összegeket kértek tőlem lélekvásár, ra. Én nem akartam adni. mert hittem a tiszta válasz-, tásban. Egyik távirat a má, sik után sürgette az „alkot, mányos költségeket”. Egy ilyen táviratot megmutattam Széli Kálmánnak, és meg, kérdeztem tőle, mitévő le, gyek? — Hát fizess! —, mondta a választások tiszta, ságáról szóló törvény ünnepelt szerzője. Nem sokan lehettünk az országban, akik ezit a törvényt komolyan vettük. Én bizony komolyan vettem, nem fizettem és meg is buktam”.'

Még csak annyit, hogy ezt a szépen hangzó törvényt soha nem helyeztek hatályon kívül. De: 1910-ben Lukács László pénzügyminiszter úgy töltötte fel a kormánypárt választási kasszáját, hogy a sójövedéki monopóliumot a Magyar Bank által képviselt esoptort kezére játszotta es az ezért felvett 4,8 millió koronával sikerült a megfelelő mandátumokat megszerezni. Mivel Désy Zoltán ellenzéki képviselő nyilvánosan „Európa legnagyobb panamistájának” nevezte Lukácsot, rágialmazási per lett az ügyből. Az esküdtszék pie-. dig felmentette a vád aló! Désyt, mart az bebizonyította a panamát. A közben mi- miSEtemelmokke emelkedett Lukács kénytelen volt még aao»p.lemondani.

Hát' Ülyen viszonyok között bukott meg az első jelölésekor Károlyi Mihály. A négyezer szavazóból csak ezer menit el, háromezer otthon maradit, m,ert nem volt fuvar és ital. Az ezerből pedig 900 az ellenjelöltre szavazott. akii jól tartotta őket. Károlyi Mihály emlékezése: ..Azóta sem volt ilyen csúfos bukásom. De erre a bukásomra büszke vagyok”.

i (folytatjuk) Pásztor Imre