Népújság, 1980. április (31. évfolyam, 77-100. szám)
1980-04-13 / 86. szám
Szocialista társadalom — takarékos társadalom írta: Faluvégi Lajos, pénzügyminiszter kevesebb lese a selejt, * kevesebb energia megy veszendőbe. Sok anyagféleséget (acélt, alumíniumot, cementet, üveget, műanyagokat, műtrágyákat stb.j hatalmas energiák felhasználásával gyártanak: ha ezekkel takarékoskodunk, egyúttal az energiatakarékosságnak is igen fontos szolgálatot te.,Bánjunk ésszerűen és takarékosan szellemi és anyagi erőforrásainkkal. A takarékosságnak — amely az okos, ésszerű gazdálkodás követelménye — át kell hatnia egész tevékenységűnket, s a gazdálkodás szerves részévé, életünk általános normájává kell válnia.” (A KB kongresszusi beszámolójából) A SZOCIALISTA gazdaságban, amelyben a termelőeszközök társadalmi tulajdonban vannak, s a gazdasági és társadalmi folyamatokat megtervezik, elméletileg könnyebb takarékosan gazdálkodni, mint bármely ezt megelőző társadalmi rendszerben. Mert mindaddig, amíg a takarékosság csak az egyéni, vagy a részérdekeket, mégpedig egy viszonylag szűk rétegnek az érdekeit szolgálja, az nem terjed ki mindenre és mindenkire: nem általános, még akkor sem, ha benn az üzemben nagyon szigorú, nagyon takarékos és nagyon ésszerű gazdálkodás folyik is. Társadalmi méretekben ugyanis, ha a profitérdek azt kívánja, pazarlóan bánnak mind az anyagi, mind a szellemi javakkal. A szocialista gazdaságban ellenben eltűnnek azok a részérdekek, amelyek S takarékosság ellen hatnak. Az ország minden gazdagsága a közösségé, a nép tulajdona, ezért válik lehetővé — történelmileg először — a társadalmi méretű, tudatos takarékosság. De vajon meg is valósul-e a társadalmi méretű, tudatos takarékosság, avagy csak ki nem használt lehetőség marad? Mert abban biztosak lehetünk, hogy a lehetőség önmagától sosem válik valósággá! Gazdaságunknak a tényei, sajnos, azt mutatják, hogy sok még a tennivaló addig az időpontig, amikor már valóban jól tudunk majd élni ezzel a lehetőséggel. Ma még lépten-nyomon találkozunk — hol apró, hol nagy dolgokban — az ésszerűtlen gazdálkodással, a pazarlással. Nyilvánvaló, hogy e jelenségek társadalmunknak nem lényegi vonásai, működésének nem föltételei, hanem tőle idegen, az egészséges működését zavaró tünetek. Jelenlétük mégsem vitatható, s ez irányítási rendszerünk és gazdálkodásunk hiányosságaira hívja fel a figyelmünket. Pedig igazán nem most kezdtünk foglalkozni a takarékosság gondolatával és követelményeivel! Sok határozatot hoztunk már, sok cikket irtunk és sok beszédet mondtunk róla. Tettünk valóságos és hatásos intézkedéseket is, bár ezeket néha formális, nem lényegre- törő és nem a gazdaságosságot javító, hanem például minőségrontást vagy egyszerűen hiányt okozó látszattevékenységgel pótoltuk. Ismeretes, hogy építőmunkánk körülményei a hetvenes évek elejétől nagymértékben módosultak. Végérvényesen . megszűnt annak lehetősége, hogy gazdaságunkat extenzív módon fejlesz- szük. Munkaerő-tartalékaink kimerültek, a gazdasági növekedéssel járó eszközszükséglet fokozódott, egyszersmind a hazai és a külföldi piacokon egyaránt megnövekedőit a kereslet a korszerű, jó minőségű termelőeszközök és fogyasztási cikkek iránt. r ' "DALKODÄSUNK külső feltételei számunkra kedvezőtlenül változtak. Á legfontosabb nyersanyagoknak és energiahordozóknak a fejlődés jelenlegi szakaszában létfontosságú, korszerű műszaki fölszereléseknek és berendezéseknek az importára exporttermékeink árához viszonyítva erőteljesen felszökött. A cserearányok romlá*-■ 'r ''1 ' w -‘-o ' ■'pír t*C V*y. Ü äläU .ícliCzJ . ő*.‘*12lí CJ róttak az országra. Megnövekedett kiadásainkat részben csak külső erőforrások fel- használásával, hiteleknek a felvételével sikerült kiegyenlítenünk. Világos azonban, hogy ezek a források nem kiapadhatatlanok. A külgazdasági egyensúly helyreállítása hosszabb távon fontos feladatunk. Ennek csak úgy tehetünk eleget, ha gazdaságunk szerkezetét olyképpen alakítjuk ki, hogy képes legyen exportunkat korszerű és versenybíró termékekkel növelni, miközben megtermelt nemzeti jövedelmünknek egy részét nem szabad belföldön elfogyasztanunk, hanem adósságállományunk csökkentésére kell fordítanunk. A régebbi időszakokhoz képest is viszonylag szűkösebb erőforrásaink csak akkor lesznek elegendők élet- színvonalunk fejlesztésére és gazdasági feladataink megvalósítására, ha minden eddiginél ésszerűbben és takarékosabban használjuk fel őket. Mit jelent tulajdonképpen a takarékosság? Azt jelenti, hogy anyagot, erőt és pénzt csak a legszükségesebb mértékben használjuk fel, mert a fennmaradót más célokra fordíthatjuk, vagy a jövőre tartalékolhatjuk. A takarékosság és a gazdálkodás rokon, sőt mondhatni, lényegileg egyazon fogalmak. Hiszen az ésszerű gazdálkodás — egy kissé leegyszerűsítve — az erőforrások ésszerű elosztását jelenti. A takarékosságon pedig azt értjük, hogy erre, vagy arra a célra csak annyit használunk fel bármiből. amennyit okos gazdálkodással mindenképpen muszáj, mert így a többit más, új célokra hasznosíthatjuk. Így a takarékosság gyarapodásunknak egyik forrása, a pazarlás ellenben a fejlődésnek egyik akadálya lehet. Ezért kell a társadalom minden szférájában — az állami, a szövetkezeti és a magánszektorban, a közületi és az egyéni háztartásokban — ésszerűen gazdálkodni az anyagokkal, az energiával,, a munkaerővel és a pénzzel! TAKARÉKOSKODNI nem könnyű. Rendszerint sokkal egyszerűbb könnyedén, végül is pazarlón bánni az anyagokkal, az energiával, a gépekkel, még az emberekkel is, mintsem takarékosan, megfontoltan, szűkmarkúan gazdálkodni. De nincs más út: felelősségteljes döntéseket kell hozni, vállalni a vitákat is, olykor bizonyos személyek munkáját megszorító határozatokat kell közölni. Ez sokszor népszerűtlen dolog is. Nehéz feladatokat ró a kormányzati, irányító szervekre, a vállalatokra és a szövetkezetekre, az intézményekre éi a háztartásokra egyaránt. A kormányzatnak azonban elsődleges feladata, hogy megfelelően ösztönözze és támogassa a kívánatos takarékosságot, s erélyesen fellépjen a pazarlók ellen. Azt már tapasztalnunk kellett, hogy ehhez nem elegendők a mégoly okosan megfogalmazott határozatok, felszólítások és kérések sem. A szükség mindenkit rávezet a takarékosságra. A kormányzatnak tehát olyanná kell formálnia az irányítási rendszert, hogy abban a vállalatoknak, intézményeknek elemi érdekük és szükségletük legyen a takarékos gazdálkodás, azaz, hogy jól járjanak, ha takarékoskodnak, de rosszul, ha pazarolnak, egyszóval, hogy az okos gazdálkodás létformájukká váljék. Lényegbevágó változást jelentett ebből a szempontból az, hogy a vállalatok a tervmutatók teljesítése helyett már több mint tíz éve a minél nagyobb nyereség elérésében érdekeltek. A. kisebb költségnek nagyobb nyereséget kell jelentenie, s így a vállalatoknak közvetlenül előnyük származik abból, ha takarékosan gazdálkodnak. Az elmúlt évek tapasztalatai mégis azt mutatják, hogy ez a természetes gondolatmenet sok csorbát szenved még. Az elmúlt időszak társadalmi és gazdasági folyamatainak elemzése az utóbbi hónapokban, az MSZMP XII. kongresszusára készülve, különösen felélénkült. A társadalom színe előtt folyó értékelő. munkában az is hangot kapott, hogy milyen tényezők akadályozzák az észszerű takarékosságot. Kimondták például, hogy az árpolitikában sokszor éppen az indokoltnál alacsonyabb árak ösztönzik a pazarlást. A támogatások csökkentik a szabályozásnak egyébként takarékosságra kényszerítő hatását, Sokszor a vállalatok túlzott centralizáltsága akadályozza, hogy takarékosan szervezzék meg az alkatrészekkel és résztermékekkel való ellátást. A KÜLGAZDASÁG egyensúlyával kapcsolatos gondjaink szempontjából különösen fontos, hogy mind a kormányzati szervek, mind a vállalatok mindent megtegyenek az importanyagokkal és az importtermékekkel való takarékos gazdálkodás érdekében. Ebből a kérdéskörből is kiemelkedik az energiatakarékosság problémája. Az elmúlt évtizedek során a fejlődő magyar ipar, a korszerűsödő nagyüzemi mezőgazdaság, a szaporodó és egyre modernebb lakások és az életszínvonal emelkedése egyaránt növelték az energiaszükségletet. E fokozódó igényeket eddig voltaképp zavartalanul elégítettük ki, de ennek ára volt: az energiatermelő ágazatoknak fejlesztése és az energiahordozók behozatalának a növelése sok pénzbe került. Az energiaellátás költségei csak az elmúlt három évben is majdnem 30 százalékkal növekedtek. Nemzetközi összehasonlításokból megállapíthatjuk: takarékos energiagazdálkodással elérhető, hogy energiaszükségletünk az eddiginél lassúbb ütemben növekedjék. Energiával takarékoskodhatnak a fogyasztók: nemcsak azzal, hogy nem égetik fölöslegesen a villanyt, s nem járatják fölöslegesen a motorokat, a gépeket, hanem azzal is, hogy korszerűsítik a kazánokat és tüzelőberendezéseket, s a szállítási rendszerek ésszerűsítésével mérséklik a közlekedési eszközök energiafelhasználását. A beruházási célok helyes megválasztása szintén nagyon fontos ebből a szempontból, mert az a kívánatos, hogy ne a sok energiát fölemésztő kitermelő-. hanem a kevéssé energiaigényes feldolgozóipari ágazatok fejlesztését helyezzük előtérbe. Megtakarítás kínálkozik az ipari technológiák javításával, mert ha javul a technológiai fegyelem, szünk. AHHOZ, HOGY a termelés hatékonyabb legyen, fokoznunk kell a “társadalmi munka termelékenységét, s takarékoskodnunk kell a munkaerővel. Ma még itt is jócskán akadnak tartalékok. Tapasztalataink azt bizonyítják, hogy foglalkoztatni ugyan mindenkit tudunk, de nem mindenki végez képességeinek és képzettségének megfelelő, értékteremtő munkát: munkaidejüknek egy részét sokan kénytelenek haszontalan elfoglaltsággal tölteni. Ezért képzési struktúránkat — a termelés szükségleteihez igazodva és rugalmasan — meg kell változtatnunk, az olykor tapasztalható túlképzést megszüntetve mérsékelnünk kell a szakemberhiányt, s enyhítenünk az átképzés gondjait. Munkaszervezési intézkedésekkel, a teljesítmény szerinti bérezéssel meg kell teremtenünk az alapot ahhoz, hogy eljárhassunk azok ellen, akik fölöttébb sajátos módon „értelmezik” a takarékosságot : munkahelyükön a munkaerejükkel „takarékoskodnak”. A társadalom közös fogyasztásában, a közfogyasztásban ugyancsak parancsoló szükségszerűség a takarékosság. Noha a társadalmi közös kiadások gyors iramban növekednek, a legfontosabb ellátások színvonala néhány helyen mégis elmarad még a jogos szükséglettől is, és sokszor kell azt tapasztalnunk. hogy a rendelkezésre álló pénz felhasználásában nem ésszerűen, nem takarékosan járnak el. Sokszor túlzott az igazgatási létszám. Sokan pazarló módon költekeznek reprezentáció címén. Lakosságunk legjobban azokat a takarékossági módokat ismeri, amelyekkel egyénileg is nap nap után találkozik a saját háztartásában. Néhány szokásunkat azonban már eszünkbe sem jut felülbírálni, pedig ha jól meggondoljuk, ezekben is sok a pazarlás. Érdekes példáját tapasztalhattuk ennek legutóbb, amikor a villamos energia árának fölemelése után kiderült, hogy a lakosság jócskán csökkentette a maga energiafelhasználását. Nyilván azáltal, hogy — naMég nagyobb felelősséggel suk. Itt, Heves térségében mindig hagyománya volt a zöldségtermelésnek, de annak idején az új gazdasági mechanizmus megindulása különösen arra késztetett minket is, hogy szakosod' | junk. Egyik fő profilként természetesen a zöldséget választottuk. Aki csak egy kicsit is ismeri Gulyás Sándort, a hevesi Rákóczi Termelőszövetkezet elnökét, az tudja róla, hogy volósággal szenvedélye a zöldségtermesztés. Ai elmúlt években jó néhány tanácskozáson nagyon élesen és szenvedélyesen vetette fel a termelés és a forgalmazás különböző problémáit, de pártunk XII. kongresszusán is e fontos témáról szólt. Most pedig, mint pártunk Központi Bizottságának tagja, még hatékonyabban szolgálhatja a megye, de az egész ország mezőgazdaságának ügyét. ■ — Huszonkilenc éves fejjel. huszonegy esztendeje ’•'Hem s7övetv“-et; ónok - mondja —. akkor kaptarr azt a megbízatást, hogy a termelést a megfelelő szintre emeljük és egyben a tagság megélhetését biztosi t" — Helyesnek bizonyult a választás? — Nem könnyű erre válaszolni. Ha azt mondom, hogy ma több mint ezer hektáron termeljük a különböző zöldségféléket, és azt is megemlítem, hogy 1972 óta az ország legjobb termelőszövetkezetei közé tartozunk, akkor egyértelműen helyesnek tűnhet a választás. Csakhogy azt is hozzá kell tennem, hogy az eredményekért nagyon meg kellett küszködnünk. Mert annak idején mi sem gondoltuk, hogy annyi gonddal, problémával találkozunk majd. mint amennyivel találkoztunk. A zöldségtermelésnek igen sok gátló tényezője volt, s bizony sok gazdaság bele is fáradt a küzdelembe. Nem azt mondom, mi is elkeseredtünk egyszer-kétszer, de mi akkor is fejlesztettünk, amikor elég kilátástalannak tűnt a helyzet. S végeredményben nem volt hiábavaló a sok küszködés, ma tér mésátlagaink igen jók, kiváló szakembereink vannak. a tagság is megtalálta a számítását • — Tehát, ahogy mondani szokták, „sínen vannak a dolgok”? — Ezt azért korántsem mondanám. Igen sok mindent meg kell még oldanunk. Nálunk például áz öntözési lehetőségek minimálisak, holott a biztonságos zöldségtermesztés nehezen képzelhető el víz nél- kül. Egyrészt tehát nem ártana biztonságosabbá tenni a termelést. Másrészt pedig a forgalmazás tekintetében még igen sok a tennivaló. Nem akarok senkit kritizálni. de tény, hogy a zöldségfélék terítése sók kívánnivalót hogy maga után. Tavaly például a dinnyéből óriási termés volt, itt a megyében szinte nem tudtunk vele mit kezdeni, de az ország jó néhány helyén nem lehetett belőle kapni. De mondhatnék más példákat is. A kereskedelemnek, beleértve a külkereskedelmet is, fel kell .készülnie arra, hogy dömping esetén is tudjanak az áruval mit kezdeni. Vagy említhetem az árak kérdését. Tavaly az árak kisebbek voltak általában, mint tavalyelőtt, holott, a ráfordítási költségeink jelentősen nőttek. Vagy mondhatom azt is. hogy ha kévés az áru, akkor „elnézőbb” a szabvány, ha sok, akkor .szigorúbb”. Tehát van minekünk is, másaknak is ten nivalója a termelés, az érté* kesítés frontján. — Most már, mint a Köz. ponti Bizottság tagja, hathatósabban beleszólhat a különböző problémák meg~ oldásába, mint eddig. — Először is azt szeretném elmondani, hogy nagyon meglepődtem, amikor megtudtam, hogy megválasztottak erre az igen magas társadalmi tisztségre. Először szinte el sem akartam hinni másrészt pedig felötlött bennem, hogy vajon eleget tudok-e majd tenni az elvárásoknak. De hadd tegyem hozzá, hogy még konkrét. kialakult elképzeléseim nincsenek, hogy a megnövekedett felelősséggel járó munkát miként végezzem. Ha tudok, természetesen mindenképpen használok a mezögaizdaség ügyének. Ugyanakkor ugyanolyan ember, ugyanolyan vezetőszeretnék maradni, mint eddig. — A vezetők munkájáról igen sok szó esett a kong- resszuson. ön kapott-e valami bátorítást a négynapos tanácskozáson? — Igen sókat. Kádár János elvtárs is. de igen sok hozzászóló is hangsúly ózta. bogv a vezetőknek a jövőben még inkább kezdernénvezőkész- nek, az új iránt fogékonynak kell lenniük, bátran kell vállalni a kockázatot. Nos. ez azt hiszem mtoJ - •ezető szVná-a ki j lölte követendő utat. És a megfogalmazás mindemképpen helyeselhető is. hiszen ami ma elég, az holnap már kevés. gyón helyesen — csak ott tot' akkor égette a villanyt, é» használta az energiát, ahol, és amikor arra valóban szüksége volt. Csak egy kicsivel több figyelmet kellett erre fordítani, s máris számottevő népgazdasági előnyökhö» jutottunk. Arról is hoztak: már nyilvánosságra adatokat, hogy mennyi kenyeret dobunk ki évente, hogy mennyi vizet pocsékolunk el, s hogy mennyit fűtünk fölöslegesen. Kívánatos, hogy olyan közvélekedés alakuljon ki. amely elítéli és megakadályozza a pazarlást, a közvagyon herdálását. AZZAL IS TISZTÁBAN kell lennünk, hogy a „takarékosság” nem jár mindig . valóságos megtakarítással- . Ismeretesek az ötvenes évek ■: takarékossági kampányai, , amikor rövidebb ujjat esi- • náltak a kabáthoz. Nemreg ! hasonlóképpen értették félre i a takarékosság gondolatat : azok, akik az iskolákban gyengébb fényűre cserélték ki a villanykörtéket, mert az kevesebb áramot fogyaszt. * elfelejtették, hogy a gyermekek szemének épsége többet ér az áramnál. Találkozhatunk kevésbé nyilvánvaló és nehezebben megítélhető olyan takarékossági „módsze- rek”-kel is, amelyek köny- nyen átbillentenek bennünket a lónak ama bizonyos másik oldalára. Például világszerte elítélik a túlzó és pazarló luxuscsomagolást Ezt mi is elítéljük, de azért nem szeretnénk, ha a takarékosság ürügyén megint oda jutnánk, hogy az üzletekben az árut csak úgy csupaszon a kezünkbe nyomják, anélkül, hogy egyáltalán becsomagolnák. Kifogásoljuk a túlzott reklámköltségeket is. De azért az sem helyes, ha egy új árucikkről egyáltalán nem tájékoztatják a fogyasztóközönséget, és emiatt nem is tudják eladni. Takarékoskodnunk kell a konvertibilis devizával, de nem annyira, hogy ne vegyünk meg például egy korszerű gépet, amely pedig munkaerőgondjainkat enyhítené, a termelékenységet sokkal megnövelné. s gyorsan „megkeresné” az árát. ÁLTALÁBAN nem azt. olyan takarékosságot hirdetjük, amely akadályt jelenthet valamilyen józan cél elérésében, hanem az olyant, amelynek révén az eredeti cél kisebb ráfordítással is elérhető, megvalósítható! Ez válik igazán társadalmunk javára, mert gazdagabbá teszi népünket 1 Nem alkarok nagyon elkalandozni, de hadd mondjam el, hogy mi is igen sokfajta kísérletet végzünk, különböző fajtákat, eljárásokat próbálunk ki, hiszen az élet nem áll meg, és mindig újítani kell. Vagy megemlíthetem azt is, hogy annak idején, amikor igen nagy méretben elkezdtünk fólia alatt ' termelni — természetesen nagy kockázatot vállalva — sokan úgy Voltak vele, hogy nem nagyon bízták a sikerben. Az élet azonban beigazolta a kockázatvállalás helyességét. Szóval, md a saját bőrünkön tapasztaltuk, hogy mit jelent a kockázatvállalás, a kezdeményezőkészség, és nem is bántuk meg, hogy mertünk az újjal próbálkozni. — A közgazdasági környezet egyre szigorúbb feltételeket szab ma is, a jövőben is a termelőüzemeknek és a vezetőknek. Mi erről a véleménye? — A feltételek valóban egyre szigorúbbak. Éppen ezért azt hiszem, hogy a jövőben igen sok vitára van kilátás. Az én véleményem az. hogy a termelőüzemek önállóságált továbbra is meghagyva,. de még inkább növelve, az irányító szervek következetes hajtassák végre a feladatokat. Pártunk gazdaságpolitikája helyes, most rajtunk a sor:, meg jobban dolgozni 1 Kaposi Levente l ____j 1 980. április 13., vasárnál» **
