Népújság, 1980. április (31. évfolyam, 77-100. szám)

1980-04-13 / 86. szám

Heti külpolitikai összefoglalónk Anvar Szadat egyiptomi elnök a héten az Egyesült Államokban tárgyalt. Megbeszélései eredményéről sok mindent elárul ez a három kép, amelyek az amerikai sajtóklubban ké­szültek róla. (Fotó: AP—MTI—KS) TOLLHEGYEN Újabb kudarc \ Etiópiái jelentés adta hírül, hogy az ország hadsere­ge szétzúzta a betört Szomáliái egysegeket, foglyokat ej tettek, s nagy mennyiségű nyugati, kínai, egyiptomi fegy­vert is zsákmányoltak. Emlékezetes, hogy jó két esztendővel ezelőtt, az oga- deni válság idején, a szomáli vezetés már próbálkozott kalandorakciókkal, de csúfos vereséget szenvedett. Azóta viszonylagos nyugalom uralta Afrika szarvát, de a leg­újabb hírek tanúsítják a helyzet törékenységét. Vajon hány vereség szükséges még a szomáli vezetés kijózanodásához? r.e. n hét 3 kérdése 1. Mi áll az Irán-ellenes amerikai lépések hátteré­ben? Tulajdonképpen kézenfek­vő lenné a válasz: Iránban amerikai diplomatákat tarta­nak túszként s az amerikai kormány most ellenlépéseket tett. Ha azonban ez ilyen egyszerű képlet lenne, nyil­ván világszerte egyetértés kísérné Washington intézke­déseit. Annál inkább, hiszen túszok ejtése, s különöskép­pen diplomaták fogva tartá­sa nem fogadható el, az ilyen módszerek rendkívül veszé­lyesek általában a nemzet­közi kapcsolatokat illetően. Mégsem véletlen, hogy a moszkvai iráni nagykövet — a héten tartott sajtóértekez­letén — tulajdonképpen ürügyként emlegette a túsz­ügyet, illetve annak ameri­kai kezelését. Az oknyomo­zás nyilvánvalóan messzire mehet, egyrészt a bukott sah példátlan felkarolásával az Egyesült Államok szinte ki- proyokálta az irániak szenve­délyes felzúdulását, másrészt az egész problémacsomag összefüggött és összefügg az amerikai és iráni belpoliti­kai csatározásokkal, vala­mint Washington feszültség­keltő akcióival. Énnek fé­nyében érthető meg, hogy az első amerikai válasz a fenye­getőzés volt, azután meg­kezdődött az „udvarlás” kor­szaka. elsősorban azért sze­rették volna a túszügy gyors rendezését, hogy Iránt csat­lakoztathassák egy szovjet­ellenes arcvonalhoz, s az or­szágban jobboldali fordulat mehessen végbe. Az elmúlt napokban — az amerikai la­pokat idézve — taktikavál­tás történt: újra a „bunkós­bot” kéfült előtérbe. Az Egyesült . Államok megsza­kította diplomáciai kapcso­latait Iránnal (ezek gyakor­latilag amúgyis szüneteltek), s teljes gazdasági embargót határozott el. Miután az amerikai—iráni kereskedel­mi kapcsolatok sem voltak .valamilyen magas szinten, az önmagában aligha mondható hatásos fegyvernek. így került előtérbe a NA- TO-partnerek és más szövet­ségesek, elsősorban Japán magatartásának kérdése. Ezek ugyanis nemcsak fenn­tartották, hanem az ameri­kaiak kiesése után bizonyos értelemben n*ég növelték is kapcsolataikat az iráni gaz­dasággal. Főként Japán, de a Közös Piac több országa is olajat importál, míg bevételeikben számolnak az iráni export­piaccal. A washingtoni erőfi­togtatás és fenyegétés akkor lehet valójában" eredményes, ha csatlakoznak a társak. A helyzetet" bonyolítja,, hogy egyes amerikai héják egy erőszakos akció lehetőségét sem vetik el (blokádintézke­dések, az löböl bejáratát Hormuzi-szoros ellenőrzésé­nek lehetséges módozatai ke­rültek . emlegetésre), ez vi­szont veszélybe sodorhatná a világ legfontosabb olajútvo­nalát, ahol évente 800 millió tonna „fekete arany” halad a fejlett tőkés országok felé. A kínos dilemmából, nem először és nem utoljára, a szövetségesek időhúzással próbálnak kikeveredni. Lisz- szabonban összeültek a ki- lencek külügyminiszterei, s elhatározták, hogy nagykö­veteik útján, felvilágosításo­kat kérnek Teherántól a túszügyben, csak ezután fon­tolják meg az érdemi cselek­vést. Látszólag sem elutasí­tani, sem igazán elfogadni nem akarják, és talán nem is tudják az amerikai kíván­ságokat. Ezzel azonban még semmi sem oldódott meg, a nehéz játszma folytatódik. 2. Mi a jelentősége az Eu­rópával kapcsolatos új fej­leményeknek?» A többségében nyugat-eu­rópai országokat tömörítő Európa Tanács a héten kül­ügyminiszteri értekezletet tartott a portugál főváros­ban. A főként tanácskozásai, konzultatív jogkörrel ren­delkező testület nyilatko­zatait általában nem kíséri túlzott figyelem, de ezúttal mégis kivétel történt. Ért­hető érdeklődést váltott ki, hogy az Európa Tanács ha­tározottan síkraszállt a késő ősszel esedékes madridi Eu­rópa-találkozó mellett, pedig a feszültség érezhető emel­kedése kapcsán, kontinen­sünk nyugati felében már jó néhányan „temették” az európai biztonság gondolatát is. Természetesen aligha le­het illúziónk: a madridi Eu- rópa-találkozón nyilván he­ves viták lehetnek majd, azokkal is, akik most a ta­lálkozó mellett foglalnak ál­lást. Folynak az előkészületek az európai kommunista pár­tok értekezletére is, amely a hónap végén ülne össze Pá­rizsban, mindenekelőtt a bé­ke és a leszerelés kérdései­nek megtárgyalására. Olyan új fejlemények, mint az eu- rorakéták. vagy a fegyverke­zési verseny ismételt túlhaj- tása különösképpen indokol­ják ezt az összejövetelt. A lengyel—francia kezdemé­nyezésre megindult folyama­tot támogatja a kontinens kommunista pártjainak több­sége, a héten az SZKP is bejelentette részvételi szán­dékát. Bizonyos, hogy a kommunista pártok közös ál­lásfoglalása jelentős emelő lesz az európai béke és biz­tonság, a leszerelés ügyének előmozdításához. 3. Milyen eredményekkel járt Szadat Washington­ban? Hat hét választ el már csupán május 26-tól, ame­lyet egyfajta kulcsdátumnak neveznek a Közel-Keleten. Az amerikai—egyiptomi—iz­raeli hármas alku ugyanis ezt az időpontot jelölte meg az úgynevezett palesztin au­tonómia tárgyalások határ­napjaként. Igazából a három fél egyi­ke sem lelkesedik a palesz- tinek jogaiért, a megbeszé­lések eleve nem az állam­alapítás lehetőségéről, vagy önrendelkezésről, csupán egy homályos, semmitmondó ön- kormányzatról szólnak. Nem szívügye ez Kairónak, mégis fel akar mutatni valami fü­gefa levelet az arab orszá­goknak, a különbéke takará­sára. Washington is taktiká­zik, azt szeretné bizonygat­ni, hogy az arabok barátja, miközben a közel-keleti vál­ság és a palesztinek ügye összekapcsolódott az olajjal es az energiával. Izrael vi­Államcsíny A Nemzeti Gárda csapa­tai Samuel Doe főtörzsőr­mester vezetésével, megdön­tötték a kormányt — jelen­tette be a libériái hadsereg egyik szóvivője szombat dél­előtt a monroviai rádióban. William Tolbert államfő biztonsági szolgálatának egyik tagja elmondta, hogy az el­szont a „mindent. Vagy sem­mit”,, illetve a „semmit” ál­láspontjára helyezkedik, fél a legcsekélyebb íftoígástól, még egy szalmaszállal sem haj­landó az egyiptomi vezetést támogatni ez irányú manőve­reiben. Szadat washingtoni útjával viszont legalább néhány lát­szateredményt szeretett vol­na elérni, például oiyan sze­rény kompromisszumot, hogy a tárgyalásokat május 26. után is folytatnák, de a meg­beszélések ideje alatt Izrael felhagyna a megszállt terü­leteken új települések léte­sítésével. Válasz még nem érkezett, Begint a következő napokban várják Washing­tonba, esetleg újabb hármas találkozó, egy második Camp David is elképzelhető. Libériában nököt és az elnöki gárda fő- parancsnokát a lázadók haj­nalban megölték. A főváros még délelőtt is automata fegyverek ropogásától volt hangos, de az AFP tudósító­ja szerint a katonák a leve­gőbe lövöldözve válaszoltak az államcsíny fölött lelken­dező tömeg újjongására. (MTI) Réti Ervin amerikai módra Az FBI-ügynökök majd megszakadtak a nevetéstől. A tv-képernyőn burleszkfilmbe illő jelenetek játszódtak. Két férfi egy szállodai szobában éppen egy dollárral, tömött táskáért verekszik. Az erő­sebb nyer, diadalittasan el­rohan, kezében a nyeremény. Egy komoly kinézetű Úr vaskos dollérköteget vesz ' át valakitől. Ké­sőbb ugyanabba a szobá­ba öt vadidegen surran be, hogy ők is szerencsét pró­báljanak ... A film azonban nem bur- leszk volt, a képmagnóra rögzített jelenetek szereplői nem komikusok, még csak nem is az amerikai alvilág tagjai, hanem valamennyien ismert politikusok, szenáto­rok, képviselők. A képsorok az; FBI égy nagy vihart ka­vart akciójáról készültek. “rofil-ótalakitás? Az előzményekről csak annyit, hogy a Szövetségi Nyomozóiroda, az FBI vala­miféle „profil-átalakítást” hajt végre, a korábbi évek­nél nyíltabban, agresszíveb­ben hatol be az amerikai po­litikai élet kulisszái mögé. &Mnmüg 1ÍI80. április 13., vasárnap ABDULGATE Botrány Mert azt nemigen lehet el­képzelni, hogy a választási kampány kellős közepén (amikoris az ügybe, furcsa módon — egy kivételével — kizárólag demokrata párti személyiségek keveredtek be­le) csak egy véletlen ötlet húzódna az FBI-akció hát­terében. Minthogy a hivata­los vizsgálatok nem kezdőd­tek meg, csak az FBI jut­tatta el akciója eredményét az illetékes helyekre, a tit­kosrendőrség kampányának valódi célpontjaira, illetve az ügy haszonélvezőire még nem derült fény, Lehetséges, hogy egy el- len-Watergate szálai bonta­koznak ki, amelyben a vég­rehajtó hatalom, a Fehér Ház „törleszt” a törvényho­zásnak a korábbi botrányá­ért? Ismeretes, hogy a poli­tikai egyensúly a törvényho­zás és a vezetés között rég­óta nem létező dolog: az el­nök és a kongresszus huza­vonái, az érdekcsoportok üt­közései mindennaposak. Car­ter nemrég akadékoskodó csoportnak titulálta a. kong­resszust, amire a törvényho­zók az elnöki indítványok még makacsabb Vétójával, visszadobásával válaszoltak. Erre a kongresszus népsze­rűsége mélypontra süllyedt, a Gallup Intézet szerint csak minden ötödik amerikai he­lyesli tevékenységét. Az Ab- dulgate nyomán — így ne­vezték el a botrányt a Wa­tergate mintájára — egy do­log máris bizonyosra vehető: a képviselők, szenátorok amúgy is megtépázott tekin­télye az FBI-akció következ­tében tovább csökken az amerikaiak szemében. Forró nyomon Az Ötletet a Szövetségi Nyomozóiroda akciójához egy kisstílű bűnöző, egy bizonyos Weinberg adta. Hogy csök­kentsék büntetését, Weinberg ráállt az FBI-val való együtt­működésre. Amolyan csali­madár szerepet töltött be. Segítségével orgazdákat, ka­miontolvajokat, betörőban­dákat tettek hűvösre. Wein­berg egy alkalommal je­lezte a rendőröknek, hogy „forró nyomra” akadt. Mint mondta, helyi „nagyfejűek” bukkantak fel üzletfelei kö­zött. A nyomozók feletteseik­hez fordultak, s végül — hogy milyen csatornákon, kik bevonásával, az nem ismere­tes — maga Webster, az FBI igazgatója adta jóváhagyását a meglehetősen kényes vizs­gálathoz. Az alapötlet eredeti volt. Színre tettek két dúsgazdag „olajsejket”, akik — így szólt az FBI forgatókönyve — ré­szint amerikai letelepedési en­gedélyt akarhak, részint pe­dig tőkével betársulnának jö­vedelmező vállalkozásokba, földvásárlásokba, játékka­szinók felállításába, titánbá­nyák nyitásába. Kambir Ab­dul Rahman „sejk” (szerepé­re egy sebhelyes arcú, sötét­bőrű ügynököt jelöltek ki) megkezdte áldásos működé­sét, előbb a floridai kikötő­ben egy luxusjachton, majd az erre a célra „berendezett” villákban, irodaházakban. A „berendezés” azt jelentette, hogy az FBI technikai rész­lege rejtett mikrofonokat, tv-kamerákat helyezett el mindenhol. Fényűző csapdák várták tehát az áldozatokat, de nem kellett sokáig várni. Néhány hónap leforgása alatt az Egyesült Államok szená­tusának egy, képviselőházá­nak két tagja, mellettük vagy kéttucat helyi kiválóság sé­tált, vagy inkább, rohant be­le a kelepcébe. Az akcióban részt vett. mintegy száz nyo­mozó elmondása szerint a tisztes politikus urak, amint megszimatolták az arab olaj­dollárok szagát, mint a sás­kák, ellepték az álsejk elő­szobáját, kendőzetlenül fel­ajánlva szolgálataikat. Erri- chetti, New Yersey állam szenátora a kaszinókat ellen­őrző állami bizottság alelnö- kével együtt érkezett, s po­tom négyszázezer dollárért vállalta, hogy engedélyeket szerez az álsejknek. Előleg­ként huszonötezer valódi dol­lár átvételét rögzítették az FBI-kamerák. A verekedő képviselő Errichetti a következő al­kalommal már igen nagy hal­lal jelentkezett: az amerikai törvényhozás nagy tekintélyű szenátorát, Harrison Willi- amst hozta magával. Wil­liams habozás nélkül támo­gatást ígért a sejk titánbá- nya-vállalkozásához, mint ahogy később sem vonako­dott átvenni a honoráriu­mot. A legvadabb jelenetet, a már említett burleszfilm- be kívánkozó verekedést a pénzestáskáért egy philadel­phiai rosszhírű ügyvéd és John Murhy ismert képvise­lő produkálta. A vádlottak, akiknek korrumpálhatóságát képmagnótekercsek bizonyít­ják, makacsul tagadnak. Hogy a kongresszusi vezetők mit szólnak az ügyhöz? Dri- nan, aki 1974-ben a hasonló vétségekért Nixop ellen vá­dat emelő bizottságot vezet­te: „Bclebetcgcdlem a hal­lottakba”. Byrd szenátor, a demokrata többség vezetője: „Sokkolt, elbátortalanított az ügy”. Az Abdulgate furcsasága: csupán „középszintű” politi­kusok kerültek a csapdába. S egy másik, az előbbivel bi­zonyára kapcsolatos mozza­nat: az FBI-akciót február elején váratlanul lefújták. Talán túl nagy halak kezd­ték kerülgetni a hálót, s az amerikai politika szürke emi­nenciásai nem akarnak még egy Watergate-botrányt? 1 Dunai Péter Felveszünk EGERBEN LÉTESÜLŐ SZÁMÍTÓKÖZPONTUNKHOZ közgazdasági egyetemet, illetve számviteli főiskolát, vagy közgazdasági technikumot végzett, vezetői gyakorlattal rendelkező munkaerőt — 30 éves korig termelési osztályvezető munkakörbe 1980. október t-i belépéssel. Számítástechnikai képzést munkaidőben ' biztosítunk. A pályázatokat írásban — részletes önéletrajzzal — budapesti központunk címére (KSH SZÜV Hálózatfejlesztési Igazgatóság, ’(45 Budapest. S/u"'ő n 0—15.) •kérjük megküldeni

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents