Népújság, 1980. április (31. évfolyam, 77-100. szám)

1980-04-27 / 98. szám

Megörökítették a Hortobágy pásztorfolklórját

Kiveszőben vannak a földművelő parasztok és pásztorok körében élő mi&atáfcus hiedelmek. A még létezőkét a debreceni KLTE kutatócsoportja örökítette meg.

Az emlékezők tanúsága szerint a hajdúsági nép kép^ zeletét legingább a boszor kány alakja ragadta meg. Létezésében mindenütt hittek, csupán mesterségének megtanulhatóságát vonták néhol kétségbe, s úgy vélték. hogy azt csakis örökölni lehet. Az adatközlők szerint a boszorkányok általában nők, főként idősebb asszonyok, de ittrott férfi is akad köztük. Kábán és Balmazújvároson úgy vélték, hogy minden bába boszorkány: a hajdúnánásiak úgy tapasztalták, hogy a bábák csak segédkeznek a boszorkányoknak, de hasonló hatalommal vannak felruházva. Van. ahol azt tartották, hogy csak ' kedd és péntek éjjel járnak, általános vélemény volt viszont az, hogy külön napjuk nincs ugyan, idejük , azonban korlátozott: éjjeltől 1 óidig rontanak, de hatalmunk minden esetben csak napnyugtától napkeltéig terjed.» Szórványosan boszorkány- szervezetek létezésében is hittek. Egynémeiyik pásztor úgy hallotta, hogy régen volt köztük ..egy fejes, aki kiosztotta, mit kel! csinálni”. Sokat ártanak az embereknek. s elsősorban a kisgyermekeket kell óvni tőlük. Mindenütt védekeztek ellenük, csak mint kiderült, más-más módszerrel: volt, ahol az öregasszonyok félelmükben kifordított ruhában aludtak, volt. ahol sen- rűt támasztottak az ajtófélfához, mert szerintük a boszorkány addig nem tud bemenni, „amíg meg nem olvassa. hogy hány szál van benne”. Olyan hely is akadt, ahol az ajtó kilincsére akasz- «

tott olvasóval védekeztek ellene.

Széles körben ismert

hiedelemalak volt a táltos

is. Azt tartották róla, hogyz foggal született gyerekből lesz. De táltos lesz az is, aki tizenegy ujjal születik. A táltosok sovány, szikkadt

emberek, szúrós szemű fér- ’ fiák voltak; úgy hitték, hogy az egészséges gyereket nyomorékra cserélik ki. Az

utolsó hortobágyi képviselőjük Tátos Nagy János volt a század elején. Közülük a legnagyobb hírre mégis az eredetileg Harsányt Pista névre hallgató Pézásó Pista tett szert. Foggal született, elhagyatott, nagysza- kállú. szőke, alacsony kis öregember volt, aki mindig ásóval járt. és hol itt, hol ott ásott a határban, mivel pénzt keresett. Azt is beszélték, hogy Attila sírját keresi. A tiszafüredi halomban — amelyet azóta róla neveztek el —r kincset sejtett, de

nem talált. Ügy - mondják;

hogy a láda mindig lejjebb csúszott, mert ..sátán ül rajta”.

A garabonciás deákról szóló hiedelmek, amelyek egykor nagyon élénken' éltek, tel tűn őben vannak-. A mese valamikor azt zengte, hogy sárkányon jár és vihart támaszt; ma csúfnévként használják * és a kötekedőket illetik vele.

A természetfeletti lények közül a üdére hiedelemköre a legismertebb. Azt mondják. hogy tojásból kikelt tyúk. Van. ahol a fekete csirkét nevezik, li dérének. Mástitt a boszorkányhoz hasonlítják, aki a lidércnyomást okozza.

Tiszaörsön szőrös állatként, emlegették a markolábot, amelyet annak idején szintén gyerekijesztőnek használtak; ma már nem isméit senki, a legöregebbek is csak hallomásból.

Oláh Bcla

Jenő válogatott versei

Makrisz Zizi mozaikja

iBessasst

A költészet napja egyik kellemes meglepetése voJt. hogy a Kozmosz Kiadó A magyar irodalom gyöngyszemei sorozatban új válogatást tett közzé Dsida Jenő verseiből. A könyv megjelenése némi elégtételt is szolgáltat a költőnek és növekvő számú rajongóinak: ugyanis a közelmúltban szenvedélyes polémiát kavart, hogy Dsida kiszorult a Hét évszázad magyar versei legutóbbi gyűjteményéből.

A kötet ismételten meggyőz arról, hogy Dsida Jenő életműve a magyar költészet vitathatatlan értékei közé tartozik, neve nem maradhat ki egyetlen teljességre törekvő versamtológtiá- ból és irodalomtörténeti szintézisből sem. Megítélésében perdöntőinek számíthat a két legkiemelkedőbb pályatárs, József Attila és Radnóti Miklós véleménye. Bóka Lászlótól tudjuk, hogy egy beszélgetés során József Attila elragadtatott szeretettel. nyilatkozott költő- barátjáról. A könyv előszavában Lengyel Balázs pedig' Radnóti szavát idézi: ..Nem ismerted? Dsida igazi költő. Érdemes megismerned.'’ ' •

Dsida Jenő a két vlághá" ború közötti romániai magyar írod' >.n egyik legnagyobb egy-.nsége. Nemzedé- kéböl az’ egyetlen, aki a Nyugat költői hagyományait folytatta. Szabolcsi Miklós a Nyugat második generációjának legjelentősebb költőtagjai közé soröl ja. A nyugatotokkal — mindenekelőtt Kosztolányival és Tóth Ái-páddal — rokonitja virtuóz íormaművészete. .kifejezésbe! i hajlékonysága.

Játszi könnyedséggel , tudta ki fejezni a legsúlyosabb gondolatokat is. „Jopuha hopihc-esókról” muzsikált, „illet ez illat” — becézte kedvesét. Ilyen bravúros rímeket is alkotott: „parázs, szeme nyitva — varázs-zene szítjaA szimbolizmus és az impresszionizmus mellett hasznosította az ex. presszionizmus és a szürrealizmus formai újításait is.

Költészete — minden megtévesztő játékossága ellenére — alapvetően tragikus indíttatású. Gyógyíthatatlan szívbetegségben szenvedett, tudta, hogy fiatalon fog meghalni. Mégsem vigyázott magára, teljes életet akart élni, mámorosán hajszolta az örömöket. Mitikusnak látott, dédelgetett minden tova illanó, mások által észre sem vett pillanatot, apró szépséget. A halál — az örök semmi — felől szemlélte, művészetébe emelte a legparányibb jelenségek varázsát. Egyik gyönyörű elégiájában hulló hajszálait is megsiratta. Kevesen ismerték úgy a halált és írtak róla olyan megrendítő őszinteséggel, m int ő:

.. .Jaj meg-megáll aláb. mert fél. hogy sírba téved.

(A sötétség verse)

Egyéni tragédiája fogékonnyá tette mások fájdalmai iránt is. A szenvedés közösségét és a megváltó humánumot vállaló messi- anisztikus költői magatartás jellemezte. Test vér kezet

nyújtott az utcaseprőnek is, drámai sorokat írt a kötelességét' betegen teljesítő kishivatalnokról. a város- végi öreg postásról, Bútorok című versében , a világ harmincmillió munkanélkülijének állított emléket. Szenvedélyesen kereste a szépséget es az emberséget,

de szomorúan tapasztalta, hogy kora megtagadta eze. két a halhatatlannak hit* értékeket. Együtt érzett a szegényekkel, a megalázot- takkal. de nem látta világosan a lehetséges társadalmi tettek irányát. Ezért küldetéstudatát sokszor kikezdte a tragikus kétely, számos versében az elárult humánum gyötrő magányát fejezte ki:

Bénán lehanyatlik a kéz.

széttapogat tehetetlen:

élni ma itt lehetetlen.

(Harum dierurn carmina)

Csalódásai elöl, a sivár és kegyetlen valóságból gyakran menekült „pásztori tájak”-ra, a természet, a szerelem, az idill megálmodott világába, ' kifejezve egy emberibb élet vágyát é^ reményét is. A meztelentiszta érzékiségnek, az istennel komázó profánságnak remek verseit irta, tragikummal átitatott modern bukolikus lírát teremtett.

A Jékely Zoltán által összeállított kötet Dsida hangjának minden színével és árnyalatával megismertet. A szerkesztő arra is gondot fordított, hogy a könyvben helyet kapjanak azok a versek, amelyek az eddigi válogatásokból kimaradtak. A legnagyobb öröm. högy a korábban félreértett és mellőzött Psalmus Hun- garicus című költemény bekerült a gyűjteménybe. Ezek a versek kárpótolnak azért is, hogy Dsida egyik legszebb műve, a Miért borultak le az angyalok Viola előtt — nyilván terjedelmi okok miatt — kimaradt a válogatásból. Időszerű viszont a költő teljes lírai életművének _ a közrebocsátása: aligha van már pályájának feltáratlan része.

Lisztóczky László

Későn ébredtünk.

— Ne menjetek fel ilyenkor! — mondta , az öreg.

— Ne féltsen minket — válaszolt Pali az apjának — ismerem én a járást. A patak felé megyünk az úton. Estére fönt is vagyunk.

— Nem lesztek. Lécek nélkül nem lesztek — szögezte le az öreg, s ezzel otthagyott bennünket az udvar közepén. Visszaballagott a házba, de az ajtóban még visszafordult:

— Különben a ti bajotok — s ezzel bement.

Mi csak néztünk magunk elé, mint akik keresnek valamit a hóban. Mindannyian tudtuk, hogy az öregnek igaza lehet, de egyikünk sem mondta ki.

— Gyerünk a csomagért! — törte meg a csendet Pali — Lekössük a buszt!

A város utcáin is legalább 60 centis .volt a hóbakaró, milyen lehet a hegyen? Megtaláljuk-e a menedékházait? És ha ránk sötétedik? Ilyeneken törtem a fejem a buszmegállóban, s a délutáni napfényben, a szikrázó fehérségben, képtelen voltam bármi rosszra gondolni. Egyedül persze nem vágtam volna neki, de ott volt Pali, aki már jó néhányszor megjárta a hegyet, szinte ott nőtt fel. Aztán velünk jött a fiatalabbik Petres fiú, aki mindenben benne volt, már csak a balhé kedvéért is. Totya pedig a gyengébb nemet képviselte kis csoportunkban.

Amikor leszálltunk a buszról és elindultunk a patak mentén,- mér alkonyodobt, s mire elhagytuk a községét, már csak az ég alján volt nemi fény. A faluban egy lélekkel sem találkoztunk, igaz, meglehetősen szétszórt település. Petres meg is jegyezte: „Itt nemigen szomszédolhatnak az emberek”.

A fennsík szélén jártunk, s egy hólepte elágazásnál megtaláltuk a fából faragott inányítótéblát és a felfelé vezető utalt. Itt kezdődik a

hegység,legmagasabb tömbje.amely

a patak forrásvidékét öleli körül. A hegy nyugati lejtőjén, meredek- szerpentinen kapaszkodtunk a csúcs irányába. Még' 17 kilométer várt ránk, és már sötét volt. csak a hó fehérlett tompán, s ettől egy idő múlva könnyezni kezd az ember szeme.

— A fedeles kúlig nem állunk meg — jelentette ki Pali. — Az a fele út.

— Rövidítsünk — mondtam,

— A fenét! Sötét van és mély a hó. Nem tudod, hová lépsz.

— Ez biztos — gondoltam, jgy is elég bajom akadt városi csizmámmal :. niűtalpa erősen csúszott. Totya jött mögöttem és mindig fel- kacagott, valahányszor egy „kecses” mozdulatot csináltam, hogy el ne essek. .Vagy ügy mentem, mint a tengerészek.

— Medve vagy — nevetett..

— Szürke, vagy barna?

— Lusta.

Ahogy egyre beljebb jutottunk a sűrű fenyvesbe, mindinkább sötét lett, s félelmünket, ostoba tréfálkozással próbáltuk leplezni.

— Jó lenne medvével találkozni — mondta Pali!

— Megcsiklandoznád a bicskáddal? — kérdeztem.

— Adnánk neki bort.

— Helyes, igyunk egyet a medve egészségére!

Petres volt a soros a esomagvi ‘ vésben, s egy kicsit lemaradt. Bevártuk. Előszedtük a bidont, ahogy errefelé a demizsont nevezik, s jót húztunk a hűvös italból. i

Újból nekivágtunk az emelkedőnek, a hó is elkezdett esni, az út feléhez azonban, a fedeles kúthoz sehogyan sem akartunk megérkezni. Pedig amilyen jó tempóban mentünk, már itt lett volna az ideje. Legalábbis így éreztem, mert ingem a hátamra tapadt a kabátom alatt, s a kötött sapkám is átnedvesedett a homlokomon. Totya sem panaszkodhatott, mert amikor egy darabon kézenfogva mentünk, az ő tenyere is nyirkos lett. Aztán már csak egyenként baktattunk egymás után. Szidtuk Palit, mint a bokrot. Nincs is kút Eltévedtünk. Az öregnek még igaza lesz. Kezdtünk kifulladni á

kaptáidtól, hisz már négy órája elindultunk — es semmi. Bűnbakot. kerestünk gyengségünkhöz.

— Itt a. kút! — kiáltott egyszeri re vezetőnk.

— Hol?

— Világosságot!

A félsercenő gyufa fénye szinte vakított, annyira hozzászokott szentünk a sötétséghez. Körülöttünk láthatóvá lett az erdő, az út csapása és följebb, vagy 20 méterre, egy lábakon álló fateitő alatt a kút. Vagyis csak egy kissé kiépített forrás. Ittunk belőle. Vize tiszta,, ízes, hideg volt. Leültünk egy fa- tözsre pihenni. Hallgattuk a téli fenyves csöndjét, amit csak nagyritkán zavart meg egy-egy madár esti röpdösése, a fák ágairól .tompán .lepuffanó hó, vagy az egész távoli farkas vinnyogása.

— Gyerünk — fújt riadót Pali. Ilyenkor nem szabad sokat pihenni, mert itt ragadunk,

A hátralévő út sokkal hosszabbnak tűnt, mint amit addig megtettünk. De bírtuk. Totyáért sem kellett aggódnom, hősiesen és kitartóan taposta a havat szaporán izmos kis lábaival.

Fölértünk a hegy gerincére, s ott, ahol ritkább volt az erdő. kikipillanthattunk a felhők mögül feltűnő csúcsokra. Az 1700 méteren felüli hágók komoran sötétlet' tek. Fent a tetőn zúgtak a fenyvesek, s a szél, ahogy még följebb mentünk, egyre erősödött. Már nem volt; melegünk.

— Ha meghalljuk az aggregátor zúgását, megérkeztünk a menedékházhoz — vigasztalt mindannyiunkat Pali.

— A fülem már súg — mondta Petres. — Miért is nem a másik úton metünk? Arra sokkal köze- lebb. Lécekkel már rég fönt lennénk! Vagy forduljunk inkább vissza!1

— Most jössz ezzel, nagyokos! Különben arra sokkal merede- kebb. és út sincs. Eltévednénk — válaszolta Pali es egesz nap hordott napszem ütegét komótosan levette. Végtelenül türelmes embernek ismertük meg -őt, de ez az idegesség jele lehetett nála, és sokkal inkább az volt a megdöbbentő. hogy levette a sötét szemüvegéi, mint az, hogy este hordta.

— Lassan a határnál kötünk ki, de lehet, hogy már el is hagytuk nofázott tovább Petres. — Eddig már a Kárpátok túlsó vegéig is elmentem volna.

Ezt a Petrest legjobb lenne már szájon vágni. — gondoltam. Lehet, hogy kikészült, de azért nem kell a száját jártatnia, A város utcáin, ahol urasága tanul, lehet, ez jó szöveg, s ott be is veszik. Nekem csömöröm volt tőle.

— Fogd már be! — kiáltottam dühösen, s a végszóra szépen megcsúsztam, és orra estem a hóban. Totya jót kuncogott rajtunk, s állítom, mindannyiunk között ő bírta a legjobban. Kipirult, megizzadt, elfáradt, de jött. Nem szövegéit és nem sírt. Soha nem sírt. Amikor hónapokra egyedül maradt, és mindenféle az eszébe jutott, és ostobaságokra is gondolt, m;eg már

. kezdett nem himni az egészben, ami kettőnket illeti, akkor sem sírt. Csak éjszaka, egyedül keresett valamit, vagy valakit, aki segíthetne, de reggel, amikor a hidegben, hóban munkába indult, mái- az egészet hülyeségnek tartotta. Es ha találkozott. valamelyik barátunkkal, minden rendbe jött.

A menedekházat csak . akkor vettük észre, amikor az már az orrunk előtt volt. Az aggregátor zúgását letompította a hótakaró, a bejárat fölötti egy szem villanyégőt pedig a köd, meg a szélkavarta pelyhek homályösították el. Az ajtó mindkét oldalán léceket támasztottak a ház falának. Az egész igazán barátságosnak tűnt. Mindannyian örültünk a megérkezésnek. Beléptünk, s kezdtük magunkról leveregetni a havat

— Ajtó — kiáltotta valaki a folyosó végi étkezőteremböl. Petres visszament és széles, akkurátus mozdulattal bevágta az ajtót.

Mindenünk csupa víz volt, arcunk, fülünk pedig égett a hirtelen melegtől. Senki sem törődött velünk, a tolyosón le-föl császkáló fiatalok már nagyban mulatoztak. Tíz óra sem volt még, de ilyenkor már mindenki behúzódik. Síelők. nem síelők egyaránt, Nekünk akkor úgy tűni, ez a ház teli van élettel.

— Gyere! — szólt nekem Pali. és úgy ahoay voltunk, csak a sapkánkat Vettük le, beléptünk egy földszinti szobába, a gondnokhoz. Ott még melegebb volt.

— Jó estét! MoSl érkeztünk — kezdte Pali. — Van hely?

— Hányán vannak? — kérdezte a gondnok felesége.

— Négyen.

— Mindenütt többen alszanak...

de talán a hármasban .; — né- :

zeit kérdően a férjére.

— Mivel jöttek? — kérdezte i amaz.

— Gyalog.

Egy darabig mindnyájain hallgattunk. Mi gőzfürdőben éreztük magunkat, s a legszívesebben már túl lettünk volna az egészen. Egy darabig még csöndben ácsingóztunk. Palival felváltva pislogtunk egymásra, és közben azt gondoltam, végül Is hülyén nézne ki, ha most elküldene minket azzal, hogy nincs hely, hiszen errefelé aligha tudnánk máshova menni. Nem volt sok választása.

— Nézzétek meg a hármasban — bökte ki végül, és ezzel részéről befejezetnek tekintette az üde - társalgást. Kiléptünk a gőzfürdőből, s az asszony a folyosó végén az étkező melletti szobába veze- \ tett. minket.

— Két ágy biztosan van, annyi \ maguknak cleg — mondta, mi- I után körülnézett az emeletes : ágyak során és kiment. Volt. A j bent pihenő, kártyázó, iddogáló j fiatalok meg is mutatták, mi pe- : dig gyorsan- megszabadultunk vi- j zes gönceinktől.

Fáradtan, szótlanul ücsörögtünk ] az ágyak szélén, kortyolgattuk i maradék borunkat, és már a leg- ; természetesebb volt, hogy fent va- : gyünk. j

Már igazán természetesnek tűnt, : hogy ahová nem mész fel autón. ■ felvonó sincs, a léceidet pedig hasz- j nálhatatlannak véled, oda gyalog j biztosan feljutsz. S ha véletlenül i nincs ínyedre a gyaloglás, nem Iá- ■ tód télen a hegyet, nem érzed mi- ] lyen itt a levegő, milyen a lesik- : lás porhóban, vagy a jegesen, és ■ utána a visszakapaszkodás, nem j ízleled meg, milyen a mindennapi : bableves, amikor már majd meg- ■ veszel az éhségtől, s nem tudod ■ meg milyenek itt a fiúk, amikor : segítségre van valakinek szüksége; ■ az esti beszélgetések és közös mu- • latozások, ivászaitök ízét sem érzed. : nem tudod meg, milyen várni arra. : hogy mindenki elaludjon, hogy • szerethesd azt, akit szeretned kell; : és nem találkozol barátaiddal, a • fenyvesekkel fönt a hegyen, akik ■ meggyőznek arról, hogy bármikor ! visszamehetsz hozzájuk, amikor : szükséged van rá.

Éjfélikor lekapcsolták az aggre- • gátőrt. Egyszerre csali a sötétben ■ Totya átölelt, s csak annyit mon- : dott: •

— Fent vapiiunk. :

«bbbbbbbbcb*!

ItSBBB*»*#»**1

!*M1I I

>aiHIÍIIII(!4lllíHNtlllMI