Népújság, 1980. április (31. évfolyam, 77-100. szám)

1980-04-27 / 98. szám

Megújult vezetőségek, testületek Megyénkben az alapszer­vezeti vezetőségválasztó taggyűlések, valamint a párt­értekezletek során igen so­kan újonnan kaptak meg­bízatást, hogy az elkövetke­zendő évek során érdemi munkát fejtsenek ki a kü­lönböző testületekben. Igen örvendetesnek mondható, hogy az alapszervezetek és a pártszervek körültekintő munkát végeztek az előké­szítés és a választás során, 3 ennek eredménye abban is megmutatkozott, hogy az ■alapszervezeti vezetőségek­be, a pártvezetőségekbe, a pártbizottságokba, a végre­hajtó bizottságokba, vala­mint a különböző munkabi­zottságokba a legtöbb he­lyütt a korábbinál több munkás, több fiatal és több nő került be. Beilleszkedés Ez feltétlenül azt jelenti, hogy a vezetőségek és a tes­tületek még alkalmasabbá válnak a pártmunka érdemi végzésére, a határozatok végrehajtására. Sőt az is el­mondható, hogy az újonnan megválasztottak az előző időszakhoz képest általában magasabb szintű párt- és ál­lami iskolai végzettséggel rendelkeznek, s nyilván ez is elősegíti a színvonalasabb munkát. Mindezek ellenére az újon­nan megválasztottak viszony­lag magas aránya sajátos helyzetet is teremtett, még­pedig azt, hogy míg korábban nagy tapasztalatokkal ren­delkező kommunisták vé­gezték a munkát, addig most mindenképpen elő kell se­gíteni, hogy az újonnan megválasztottak is mielőbb beilleszkedjenek, és megsze­rezzék, , azokat az ismerete­ket, .amelyek; nélkü}özhélét-> lenek a jó pártmunkáhóz. Éppen ezért a megyei párt- bizottság" oktatási igazgató­sága különböző tanfolyamo­kat, iskolákat szervez, vala­mint az esti egyetem általá­nos és szakosító tanfolya­mán is magas szintű és hasz­nos ismereteket nyújt a ve­zetőségekben, a testületekben dolgozó' kommunisták szá­mára. A pártalapszervezetéR, vezetőségek a közeljövőben dolgozzák ki a következő öt évre szóló középtávú képzé­si és továbbképzési tervü­ket, s nyilvánvalóan ebben a tervben is fokozott fi­gyelmet szentelnek az újon­nan választottakra. A szervezett oktatás, kép­zés természetesen nem old­hat meg minden feladatot. Éppen ezért igen hasznos, ha az alapszervezetekben, a •vezetőségekben, a testületek­ben régebb óta dolgozó kommunisták is minden se­gítséget megadnak az újon­nan megválasztottaknak. Például úgy, hogy rendelke­zésükre bocsátják a külön­böző dokumentumokat — határozatokat, intézkedési terveket, cselekvési progra­mokat — /tanulmányozásra, és ezen túlmenően is min­den információt megadnak az érdemi munkához. A gazdasági egységekben mű­ködő új vezetőségi vagy testületi tagoknak igen so­kat jelent az is, ha az ille­tékes gazdasági vezetők is megadják a szükséges infor­mációt, sőt, ők is segítik a mielőbbi beilleszkedést. Együtt Ez azé'rt is igen. fontos, mert a gazdasági, a párt- és a társadalmi vezetőknek nem egymástól elkülönülten, hanem együtt szükséges munkájukat végezni. A gazdasági munkaterület jobb megismerését szolgálja ■ az a gyakorlat is, amely me­gyénkben 'nem új keletű: a városi, járási pártbizottsá­gok esetenként a végrehajtó bizottsági ülést egy-egy gaz­dasági egységnél kihelyezve tartják, ezzel is elősegítve a közvetlen tapasztalatszerzést. De ugyanezt szolgálja a megyei párt-végrehajtóbizott­ság, a járási-városi pártbi­zottságok, a végrehajtó bi­zottságok tagjainak temati­kus látogatása is. Nyilván­való, hogy ez különösen ,az új testületi tagoknak jelent kezdetben igen nagy segít­séget. Lényeges arra is igen nagy figyelmet fordítani, hogy az újonnan választottak ne csak az elméleti kérdésekben le­gyenek járatosak, hanem a napi pártmunka mindenna­pos gyakorlatát is mielőbb megismerjék, tisztában le­gyenek a munka stílusával és módszerével is. Érdemben Különösen fontos, hogy kezdetben az új vezetőségi tagok, az új alapszervezeti titkárok és testületi tagok’ tisztán lássák feladatukat, és olyan megbízatásokat- kapja­nak, amelyek lehetővé te­szik számukra az érdemi be­leszólást, munkavégzést. Ez átsegítheti őket a kezdeti nehézségeken, nem veszítik el kedvüket, hanem arra sarkallja őket, hogy még inkább beilleszkedjenek az új helyzetbe. Ehhez főként az szükséges, hogy a nagy tapasztalatokkal rendelkező kommunisták fokozottan tö­rődjenek velük, átadják módszereiket, felkészítsék őket a feladatok megoldá­sára, kialakítsák bennük a készséget a reális helyzet- elemzésre, a tisztánlátásra, a többet akarásra. A beilleszkedés természe­tesen nem megy gondok nélkül, de éppen ezért ér­demes nagy figyelmet fordí­tani rá. Hiszen a munka meghozza gyümölcsét.-**'***. Kaposi Levente (Fotó: Szabó Sándor) Selypi fiatalember, még a KISZ-ből ismerem. Jó né­hány. esztendeje találkoztam vele először, amikor a cu­korgyár tmk-sai között dol­gozott esztergályosként, s az üzemi ifjúsági szervezet munkáját irányította. Később a hatvani járási bizottság politikai munkatársát kö­szönthettem személyében, majd az apci Qualitálnál nyitottam rá az ajtót érde­kes beszélgetésekre. Kezdet­ben a csúcsvezetöség, utóbb pedig a vállalati bizottság titkáraként mondott úgyszól­ván mindig újat. Kerül-for- dul, akadt „tarsolyában” va­lami, amire oda kellett fi­gyelni. amit nem lehet ész­revétlenül hagyni. Akkor írtam róla, amikor a járási vb-tagság után nem sokkal a KISZ megyei vég­rehajtó bizottságába is be­választották — immáron csaknem egy évtizede. Aztán — miért, miért nem? — va­lahogy kevesebbet figyeltem a munkájára. Megszoktam, amit csinál- A legtermészete­sebbnek találtam, hogy az Helytállni minden poszton apci Nagy Imre a fiatalok között „nyüzsög”. Ha olykor össze-összefutottunk, több­nyire hagytuk a gyárát, a mozgalmat, inkább csak ál­talánosságokról váltottunk szót, csupa olyanról, ' ami jártunkban-keltünkben. meg odahaza történt. Pedig bizony lehetett vol­na elég témánk másról is! Hallhattam volna tőle pél­dául arról, hogy a KISZ-ből időközben a vállalati műsza­ki titkár posztjára került. Aztán a személyzeti osztály- vezető helyettese lett, majd az irodaházból kikerült a tömbgyártó üzembe második, illetve első embernek. Há­romszoros kiváló dolgozó már, s megkapott szinte minden KISZ-kitüntetést. Az MSZMP Marxizmus—Lenin- izmus Esti Egyetemének szakosító tagozatán a har­madik évet végzi, jövőre diplomázik. • Az, hogy most a helyi pártbizottság titkára — voltaképpen csak egyetlen epizód utóbbi életében... — A KISZ-től azért máig sem szakadtam el — ma­gyarázta mosolyogva, hogy újabb szép elismeréséhez gratulálva, a napokban is­mét leültünk néhány percre a munkahelyén — mivel a vállalati ifjúsági bizottság titkára maradtam. •. S ha szívszerelmem is a fiatalok mozgalma, minden alkalom­mal nagy kedvvel ■ mentem odá, ahová rendeltek. A tíz esztendeje megszerzett gé­pésztechnikusi oklevelet jól kamatoztathattam a műszaki beosztásokban, s igazán tet­szett. amikor másik poszton munkatársaim sorsát kellett figyelnem, alakítgatnom, em-' berek minősítésében, káde­rek felkutatásában, nevelé­sében, vagy a jól dolgozók honorálásában segíthettem. Különösen izgalmasnak ta­láltam a tavalyi évet, ami­kor a termelésnek egy olyan területére állítottak, amely a maga félmilliárdjával a vál­lalati teljesítmény kétharma­dát adta. Korábban sok baj volt ezzel az üzemmel, ha­mar felismertem, hogy ha valahol, hát itt igenis lehet és kell is bizonyítani megint. Keményen meg kellett küz­deni azért, hogy a helyzet javuljon, visszaálljon a rend, a négy műszak egyfelé húz­zon, a közös munka, a jó minőség, a gazdaságosság mindenki számára nyilván­való legyen. Nem utolsósor­ban pedig, hogy legalább egy kicsit magam is kohásszá váljak odalenn, s szakmai kérdésekben ne maradjak alul. Könyveket tanulmá­nyoztam, folyóiratokat olvas­tam, amikor csak időmből futotta, s mert szinte a szom­szédban lakom, olykor be­jöttem még éjszaka is a ke­mencékhez. Igazán jólesett, amikor kilábaltunk a bajból, s olyan utódokat tudtam az üzemben hagyni, akikkel ott az idei első negyedév már nem kevesebb, mini 30 millió forintos többletet hozott! A legutóbbi választások alkalmával a 31 tagú párt- bizottságból a harmadik je­löltként szavazták titkárnak. Ebben a funkciójában jutott el a megyei pártértekezletre is. életében első alkalommal. Harmincöt évesen nagy tisz­tességnek érzi mindezt, s tudja persze, hogy az újabb poszton a felelősség sem ki­csi- Olyan vezérkarban tevé­kenykedni, amely 1300 em­bert s az idén már 1,2 mii-, liárd forint értékű termelést szervez, irányít, roppant ko­moly munkára van szükség. Kétszázötven kommunistával — közöttük számos nagy ta­A IwacÖjő május 1. alkalmából Megemlékezés, kitüntetések, jutalmazások a szakszervezetek megyei ünnepségén A kitüntetettek egy esoportja (balról): Tóth Miklós, KoesisFerencné, Orbán Ferencné és Hatvani Ferenc. (Fotó: Perl Márton) A közelgő május elseje al­kalmából a szakszervezeti mozgalom ' támogatóinak, élenjáró aktivistáinak, tiszt­ségviselőinek részvételével ünnepséget rendezett az SZMT szombaton délelőtt az egri Technika Háza nagyter­mében. Gubán Dezső elnök kö­szöntötte a megjelenteket, közöttük Virág Károlyt, az MSZMP Heves mégyei Bi­zottságának titkárát, Szalay Istvánt, a megyei tanács álta­lános elnökhelyettesét, Mé­száros Albertet, a Hazafias Népfront megyei bizottságá­nak titkárát. Ezután Tóth István, az egerszalóki tsz dolgozója sza­valattal lépett a pódiumra, majd Lévai Ferenc, a Szak- szervezetek Heves megyei Tanácsának titkára tartott megemlékezést. Beszélt a 35 évvel ezelőtti május 1-ről, amikor egy romba dőlt or­szágban ünnepelt a munkás­pciAsmictiu 5zaiM?iiiuen. is tö­mörítő négy munkabizottság­gal — sem könnyű osztozni a gondokon, feladatokon, a legkisebb „lazítás” csúnyán megbosszulhatja magát. Pártmunkás, de megannyi más tennivalóból is részel. Nemcsak a szervezeti hatá­rozatokat, hanem a legkü­lönbözőbb szakmai közlö­nyöket, rendeleteket, a mű­szaki és gazdasági élet új­donságait, változásait is nap nap után figyelemmel kell kísérnie, hogy sokoldalúan tájékozott legyen, s a legha­tékonyabban tudjon csele­kedni. Mostanában ■ — be­szélte — például abban pró­bál segíteni maga is, hogy a Quali.tál Könnyűfémöntöde mind jobban tudjon' alkal­mazkodni a megrendelők profilváltozásaihoz, s több más mellett növelhesse te­vékenységében a hulladék­anyagok hasznosítását. Örömmel tölti el, hogy igye­kezetük eredményesnek mu­tatkozik, az apci gárda mind jobban „beérik”, s bízik a jó első negyedévet követő ha­sonló folytatásban is. Sokat dolgozik — mondta —. de élete természetesen nemcsak ezzel telik. Ha el­foglalt ember is, úgy intézi a dolgát, hogy jusson kellő ideje családjára, a feleségé­re, s két kisfiára is. Mert meggyőződése, hogy egvütt- létük csak megsokszorozza az erejét. Benne van min­den nagyobb sikerében hoz­zásegítette a felszabadulási évfordulón kapott Munka Érdemrend bronz fokozatá­hoz és közelebb viszi egy- egy lépéssel további céljai­hoz is. Gyóni Gyula Lévai Ferenc ünnepi meg­emlékezését tartja. osztály, fölvázolta az elmúlt évtizedek küzdelmeit és ki­jelentette, a régi május 1-i fogadalmat végrehajtottuk: eredményeink tiszteletet pa­rancsolnak, és a XII. párt- kongresszus útmutatásai nyo­mán tovább haladhatunk a szocializmus építésének út­ján, a cselekvő szolidaritás, az antiimperializmus és a béke jegyében.” Ünnepi beszédét követően — mint ilyenkor ez már ha­gyományos — kitüntetések, jutalmak átadására került sor. Dorkó Józseftől, az SZMT vezető titkárától és a Elkészült az ÉVM gyors­jelentése az építésügyi ága­zat első negyedévi munká­járól. Ebből kitűnik, hogy a beruházások és az építési igények mérséklődésével összhangban alakult a -kivi­telezők teljesítménye is, a tervezettnek megfelelően csaknem 3 százalékkal ke­vesebb építési munkát vé" geztek, mint a múlt év el­ső negyedévében, de ugyan­akkor a munka termelé­kenységét átlagosan 1,6 szá­zalékkal, s ezen belül az ÉVM-vállalatok 2.6 száza" lék-kai növelték. A körzeten­ként, területenként eltérő építési igények változásához í-giaizodva az ÉVM-váll-alatok egyharmada az egy évvel ezelőttinél jóval több építé­si és szerelési munkát vég­zett. Egyebek között a Bu" dapesti Lakásépítő Vállalat, a 23. számú, a Heves és a Veszprém megyei, valamint az Országos Szakipari és a Villanyszerelőipari Vállalat teljesítményének bővülése a 10 százalékot ús meghaladta. A kivitelező szervezetek — a minisztériumi és a ta­nácsi vállalatok, az építő" képviselt ágazati-iparági szak-, szervezetek megyei bizottsá­gainak titkáraitól A Szakszer­vezeti Munkáért kitüntető jelvény arany fokozatát vet­te át Hatvani Ferenc, a Mát- raalji Szénbányák pártbizott­ságának titkára, Holló Mik­lós, a Cement- és Mészmű­vek Bélapátfalvi Gyárának biztonságtechnikai megbí­zottja, Kocsis Ferencné, az SZMT üdülési felelőse, va­lamint Lukács Béla, a He­ves megyei Tanácsi Építő­ipari Vállalat gondnoka. A kitüntetés ezüst fokozatában részesült Egervölgyi Ferenc, a TANÉP számvizsgáló bi­zottságának elnöke, Kerek József, a Heves megyei Ál­lami Építőipari Vállalat szb- újítási felelőse, Lévai Ist­ván, illetve Szepesi Józsefné, a Mátrai Erdő- és Fafeldol­gozó Gazdaság szakszervezeti bizottságának két tagja, to­vábbá Tóth László, az aba- sári költségvetési üzem szb- titkára, valamint Tóth Mik­lós, a poroszlói nagyközségi pártbizottság titkára. Okle­velet 76-an kaptak, számos bizottsági tag, illetve társa­dalmi aktíva munkáját tárgyjutalommal honorálták. Végül az SZMT és az ágaza­ti-iparági szakszervezetek bi­zottságai fogadást adtak a meghívottak, kitüntetettek ré­szére. ipari szövetkezetek és a közös vállalkozások — az első negyedévben 6518 új otthont adtak át az ország ban, s ebből 6122_t az ÉVM- vállalatok dolgozói. A kivi­telező építőipar, elsősorban az ÉVM-vállalatok és az építőipari szövetkezetek munkájának eredményeként a múlt év azonos időszaká­hoz viszonyítva 409-eel több új lakás építését fejezték be. Az ÉVM-vállalatok fele most több új otthont adott át, mint a múlt év első ne­gyedévében. Ezek közül a Baranya és Komárom me­gyeiek megduplázták az át­adásokat. A kivitelező épí" tőipar idei terve összesen 44 ezer új otthon építésének befejezését írja elő. Az ed­digi jelzések szerint már több mint 58 ezer ú.i lakás kivitelezésének munkálatait kezdték meg. (MTI) j§ü®! 1988. április 27., vasárnap 6500 új lakás az év első három hónapjában

Next

/
Thumbnails
Contents