Népújság, 1980. április (31. évfolyam, 77-100. szám)

1980-04-22 / 93. szám

Tévéfilmek

és egy film

KASPAREK

Kértész Ákos jó író. Bebizonyította ezt már novelláiban, regényeiben, színdarabjaiban, a filmen, sőt már a képernyőn is.

Kőmíves Sándor színészi egyénisége már önmagában véve is garancia lehet a sikerhez.

Fazekas Lajos rendező egesz sor és remek karakter- figurát Vonultatott fel.

És a kutyák ...

A Kasparek, bár a televízió szervezett és jó propagandával már előre több ízben is felhívta a tévénézők

KÉPERNYŐ'

ELŐTT

nek” pontjait, amelyeken lábat vetve, a közös alkotó munkában részt vevő felek országai, illetőleg nézői számára egyaránt elmondhatót, megérthetőt és odafigyelésre késztetőt hoznak létre bármely műfajában is a televíziónak.

Az külön öröm, hogy a kanadai—magyar közös produkció lényegesen több volt, mint próbálkozás, hogy kölcsönösen is megmutathatJelenet a Drága kisfiam! című kanadai—magyar bői. A képen Balázs Samu és Tolnay Klári.

tévéfilmftgyelmét rá, nos, szóval a Kasparek sikertelen tévé- filmnek bizonyult. Nemcsak a stílus egyenetlenségei miatt, és nemcsak azért, mert a kettős szereposztás narrátort megoldása sem volt képes áthidalni a novella műfaja és a képernyő lehetőségei közötti szakadékot. Sokkal inkább azért, mert Kasparek és története érdektelen, tanulság nélkül való volt a számunkra, mert periféri- kusságában is elszigetelt jelenségnek tűnt csupán.

Fazekas Lajos, a rendező, a 83 éves Kőmíves Sándorra bízta,- hogy Kasparek képében — idézem a rendezőt—: „...szóljon emberségről tisztességről. méltóságról — mindannyiunknak". A kiváló színész mindenről és minderről próbált szólni Kasparek képében, de hát ez még néki sem sikerülhetett. Szólt hát a színészi, művészi alázatról és alázattal — ezért külön is tisztelet jár a számára.

DRÁGA KISFIAM!

Kanadai—magyar tévéfilm, Mavis Gallaiií novellája alapján írta: Kardos G. György. Nem tudni, de nem is érdekes, hogy az együttműködés szándéka kerestette meg Mavis Gallant novelláját, vagy'a .novella inspirálta a két, egymástól térben és kultúrában is távol lévő ország televíziósait az együttműködésre. Az érdekes és helyenként újszerű gondolatokat is felvető tévéfilm elsősorban, mint út, mód és lehetőség mutatott követhető példát a különböző országok televíziósainak együttműködésére.

Nemcsak a dissz-idensek, a vendég- és vándormunkások .témakörében, hanem a történelmi múlt, az egymásra utaló és mutató közös jelen okán és szükségén is. Meg lehet és meg' is kell találni azoknak a „kereszteződésekytiá, április i'i.. kedd

tűk egymásnak egy-egy társadalmi (?) réteg sajátos helyzetét és viszonyát, hogy közös és korántsem általán nos, mint inkább általánosítható erkölcsi tanulság is „kinézhető” volt ebből a tévéfilmből: hazugul, önmagunkat becsapva, gyökérte- lenül sehol sem lehet élnie az embernek, ha ember akar

maradni. És nem utolsósorban igen örvendetes, hogy Gordon Pinsent személyében

— Tordy Géza kitűnő szinkrontolmácsolásával — igazán jó színészt ismerhetett meg a magyar közönség. És meg vagyok győződve arról is. hogy az igényes kanadai tévénéző számára is emlékezetes lesz Tolnay Klári. Paper Antal, Törőcsik Mari, Balázs Samu, Tábori Nóra és a többi magyar színész alakítása.

‘ ÉN ÉS A NAGYAPÁM

Ez a magyar film l!)ö4-ben készült, a sematizmus nagy időszakában. Ez a magyar film is bebizonyította, hogy minden, kétségtelen és ma már megmosolyogni valóan

— akkor bizonyos dolgokon, még a vasgyújfésen sem lehetett nagyon mosolyogni —

naiv és sematikus szituációi ellenére, sőt azokkal együtt is készültek abban az időben a ma számára is megnézhető. szórakoztató és tanulságot sem nélkülöző filmek. '

Most csak a tanulságról essék szó. s az is csak kérdések formájában:

.. .mikor készült ifjúsági film — nem sematikus formában és eszközökkel — a magyar filmstúdiókban?

... mikor készült ifjúsági film a százezreket tömörítő úttörőmozgalomról, a KISZ- isták életétől? (Hozzá sem merünk nyúlni a témához, mert juj, de sematikus!)

... mikor sorakoztatott fel ennyi igazán jó gyerekszínészt a magyar film?

Lehetne még néhány kérdésem egy valóban sematikus, de mégis szórakoztató, valóban naiv, ám mégis valahogyan kedves, immáron ne- ‘ gyedszázados magyar film kapcson. Ám a sok kérdésre nehezebb a válasz is.

Gvnrkó Géza

Fiatal művészek Hatvanban

Két fiatal művész — a most Derkovits-dí.jat kapott Tiry Péter festő és Vimmer Katalin Rozália grafikus — kiállítása nyílt meg vasárnap délelőtt a Hatvani Galéria tárlatainak sorában. A huszonöt festménynek, illusztrációnak ezúttal a cukorgyári kultúrház nyújtott otthont, s az ifjú alkotók munkásságát az ünnepélyes megnyitón Chikán Bálint, műtörténész, a fiatalok stúdiójának titkára méltatta. A programot Vimmer Erika zongorajátéka gazdagította. Debussy- tolmácsolása híven igazodott a kiállítási anyag hangvételéhez, atmoszférájához. Felvételünk már a megnyitás után készült. Vimmer Katalin múvészkollegája, Tiry Péter vállán dedikálja első tárlatának katalógusát.

« (Fotó: Szabó Sándor)

NÉPEK BARÁTSÁGA

Nyári egyetem Pécsett és Harkányban

A XXII. Népek Barátsága Nyári Egyetem az idén is két helyszínen,' Pécsett és Harkányban — fogadja a hazai, és a külföldi vendégeket.

A TIT egymást követően két kurzust indít július 24. és augusztus 4. között a me- csekalji városban, augusztus 5. és , 16. között pedig a délbaranyai fürdőhelyen.

Az Országos Béketanács által kitüntetett „Népek Barátsága” Univerzitás az egyetlen politikai jellegű nyári egyetem az országban, amely — nevének megfelelően — a békét és a barátságot, a népek közötti megértést és közeledést szolgálja. A program során sokoldalúan, tárgyszerűen mutatja be hallgatóinak hazánk gazdásági, társadalmi és politikai életét, s kapcsolatainkat más országokkal.

A nyári egyetem keretén belül több speciális programot is szerveznek, Pécsett első alkalommal kerül sor a kisplanetáriumi vezetők első európai -találkozójára, Harkányban agrártagQzat nyílik, s magyar—finn találkozót rendeznek a múlt évben Finnországban tartott eszmecsere viszonzásául.

(MTI)

a may fúr zené

napjai

az NDK~ban

Hétfőn elutazott az NDK-*] ba a Magyar Rádió és Televízió énekkara. Ä kórus a- magyar zene napjainak ren-- dezvénysorozatán. vesz részt' április 21. és 28. között.' Túr-., néjuk során 4-szer hangver- * senyeznek: Berlinben, az ;

Odera menti Frankfurtban, Gerában. valamint Drezdában. Április 22-én a berlini köztársasági palotában, április 27-én Frankfurtban az Állami Hangversenyzenekar közreműködésével, Lukács Ervin vezényletével — Kodály' Psalmus Hungaricus-át szólaltatják meg. Géra és Drezda koncertpódiumain önálló hangversenyt ad az énekkar, Kodály, Bartók műveiből, illetve a XX. század előtti kórusművekből.

A magyar zenei - napokon több más neves együttes és művész is képviseli hazánkat.

(MTI)

felkínált bélyegek 70 százaléka kelt el az aukción

■ i

Élénk érdeklődés, de meglehetősen visszafogott árak jellemezték a Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetségének vasárnap megtartott hagyományos tavaszi árverését.

A szövetség szék házában megrendezett aukción több ezer — a korábbiaknál apróbb tételű — bélyeget, közöttük jó néhány különlegességet kínáltak csaknem félmillió forint értékben megvételre.

Kalapács alá kerültek magyar bélyegelőtti levelek, magyar bélyeggyűjtemények, és klasszikus, anyagok, így például a Roosevelt kisívsor, fordított négyes tömbben, a Puskin blokkpár használatlanul.

. Az aukción a felkínált bélyegek 70 százaléka kelt el.

14Oszipov Moszkvicsán mentek a folyó mentén húzódó faluig. Az iskolaigazgató már várta őket. Odament az autóhoz, ügyetlenül, szertartásosan kezet csókolt Na- taskának,. látszott rajta, hogy ritkán és nem is régóta csinálja. Az utóbbi, időben egyre gyakrabban csókolnak kezet a nőknek, valami mintha megváltozott volna a férfi— nő kapcsolatban. Lehet, hogy a jó modorról szóló, cikkek hatására, gondolta Szemjon.

Nataska elmosolyodott, ettől kezdve az igazgató egyszerre a legjobb és a legintelligensebb ember lett. neki

az emberek vagy rögtön megtetszenek, vagy egyáltalán nem.

— Tehát mi ismerjük egymást? — mordult az igazgató, miközben kezet nyújtott Szemjonnak.

— Igen — vágta rá Szemjon. Bizonyosan tudta, hogy látta már ezt az embert, csak nem jutott eszébe, hol és mikor.

— Ne töprengjetek — mondta Oszipov. — Emlékszel arra az ötéves kisfiúra, aki az egész rendőrségét becsapva megszökött?

— Maga lenne az? Így megnőtt! — Az igazgatónak könny szökött a szemébe. — El sem tudja képzelni, mennyire örülök, hogy így látom, felnőttként — hangja elfulladt a meghatottságtól.

— Ez már nem rajiunk múlt. Minden kisfiú felnő egyszer — mondta Oszipov.

Szemjonnak eszébe jutott: ő az a magas policáj, aki kivitte az iskolából. Semmit sem változott, csak- még soványabb lett, és a szeme alatt táskák húzódtak.

— Szomorú, hogy az apja meghalt — folytatta az igazgató. — Hoóp szerettük volna, hogy amikor hazajön, a háborúból, elmesélhessük neki: nézd, komisszár, megóvtuk a fiadat... Az anyjával együtt nőttem fel. Tyi- homirov szerelmes volt bele — jutott eszébe rögtöíi az igazgatónak. — Szép asszony volt az anyja — tette hozzá sóhajtva.

Szemjon elgondolkozott: élt és nem is tudta, hogy van még egy hozzá közelálló ember, ez az igazgató.

Még Moszkvában mondta . Nataska Szemjonnak, hogy okvetlenül szervez majd ,a könyvtárban egy író—olvasó találkozót, meghívja azokat, akik a partizanmozgalomról írtak, és ő is elmondja majd, hogy személyesen ismeri az egyik könyv hősét.

Az asztalnál az ismerősökről beszélgettek, így,.'Marija Trofimovnáról is szót ejtettek.— Megfélemlítették. Egész életében fél valamitől — mondta Oszipov.

— És maga félt ti ’háborúban? — kérdezte Nataska, megtalálva a kellő pillanatot, hogy rátérhessen a kérdéseire. Egy kis füzetet vett elő, és engedélyt kért, hogy lejegyezhesse a szavait. Oszipov és az igazgató összenéztek.

Oszipov a titkos összejőve* telekről, a diverziókról kezdett mesélni. Hangosan beszélt, mintha nem is egy szobában, hanem egy teremben lenne. Lassan, ahogy a feladatokat szokták diktálni, ismételte meg az elmondottakat, hogy Nataska le tudja jegyezni. Az asztalnál hirtelen mindenki unatkozni kezdett. .

— És maga félt akkor? — kérdezte újra. Nataska, mert Oszipov nem válaszolt a kérdésére.

— Igen — jelentette ki

határozottan Oszipov. Szemjon megérezte, hogy idegesítik' Nataska kérdései, • az ügybuzgósága, a füzet az asztalon, az ennivaló között.

Nataska mindig nagyon agilis volt Még iskolás'korában olvasott egy könyvet egy neves angol1' nőről, közéleti személyiségről, és példaképül választotta. Jeligéje is volt: előbb a munka, s csak aztán vagvok nő. Elég butaság, döntötte él magában rögtön Szemjon. Miért félnek annyira egyszerű nőnek lenni, gondolta, miközben hallgatta, ahogy Nataska Oszipovval beszélget.

— De ez biztosan másfajta félelem volt: a bajtársaik életét féltették és'nem a sajátjukat? — Nataska szerette volna Oszipov elbeszélését előre kigondolt mederbe terelni.

— Amikor átmegy az utcán, a maga életére gondol inkább, vagy a barátaiéra?

— kérdezte Oszipov.

— Erre valahogy sosem gondolok — felelte Nataska.

— Egyszerűen csak átmegyek az utcán.

— Hát éppen ez az — mondta Oszipov. — A normális ember nem gondol naponta életre, halálra, győzelemre, vereségre.... Él és teszi a dolgát. Akkor engem sém a félelem gyötört, dühvei voltam tele.

—■ Gyűlölettel — javította ki Nataska.

— Talán gyűlölettel —- hagyta rá Oszipov. — Nem gondolkoztunk akkor a terminológián. Régebben, a háború előtt még vadászni sem jártam. De akkor ölni akartam. Még félni is kezdtem: nem fogpm tudni türtőztetni magam és fényes nappal lövöldözni kezdek.

— De hát türtőztetni kellett magát — mondta megértőén Nataska.

— Nem tudom — felelte Oszipov. — Talán nem is mindig kellett.

Bizonyára ez már. egy régi és eldöntetlen vitakérdés lehetett köztük, mert az igazgató is közbeszólt:

— Mi ott az iskolában, semmit sem tudtunk segíteni. Mindössze öt ember, meg egy tucat .illegális munkán levő elvtárs,é a német garnizon meg nagyobb egy zaszlgaljnál.

— Talán mégis ‘ lehetett, volna — ellenkezelt Oszipov.

— Legfeljebb mi is meghalunk.

— Eldöntött tény mondta az igazgató, — Kari.ttostul megfizettünk nekik, elvégeztük a feladatot, mindenki tudja.

— Igen, — hagyta rá . Oszipov. — A szó szoros értelmiben kinyírtuk őket a legvégén, nyolcán maradtak életben az eget? helyőrségből, utána iratok alapján ellenőriztem.

Nataska leírta .a „kinyírtuk” szót, gondolkozott, áthúzta és odaírta: „csapdát állítottunk nekik és megsemmisítettük őket”. .

— És mi lett később azokkal; akik illegalitásban dolgoztak a városban? Meséljen a további életútjuk- ról — kérte Nataska.

Hisz maga is nagy ember volt.

— Éh m-indig közép) er. metií voltam — mondta

Oszipov.

— Átvitt értelemben gondoltam — helyesbített Na taslfa'.

— Én is — válaszolta Oszipov.

Szemjon maga is szeretett hősekről olvasni. Traktoristák és falusi könyvtárvezetők, szé'esre kötött nyakkendő« fiatalemberek, rövid hajú nők, ’ „Vorosilov-i lö- vész”-jelvénn.yel a kábáthaj- tókájukon, s a mellette levő képen ugyanazok a nők húsz év múlva: miniszterek és tábornokok, híres sebészek és szanatóriumigazga- tók.

Oszipov felsorolI« Ileosztásuk és rendfokozatuk szerint az életben mararff volt illegális harcosokat, és az elégedett Nataska ‘ aludni ment.

Hárman maradtak az asztalnál.

— Figyelj csak — mondta Oszipov. — A feleséged szörnyen unalmas valaki. — Szemjon hallgatott. Ügy szerette Nataskát, amilyen.

— Világos — mondta Oszipov. — Á kérdés el van döntve, vitának helye nincs.

— Igen. részemről mindenesetre eldöntött kérdés — jelentette ki Szemjon.

(Folytatjuk)