Népújság, 1980. március (31. évfolyam, 51-76. szám)
1980-03-11 / 59. szám
JTCLÄG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! . Mfßnultnn /tw *-§***§-& UMjj AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA XXXI. évfolyam. 59. szám ARA: 1,30 FORINT 1980. március 11., kedd Befejezte munkáját a megyei pártértekezlet Munkánk közben soha sem feledkezhetünk meg arról, hogy mindent az emberért teszünk A pártértekezlet elfogadta a pártbizottság jelentéseit, a kongresszus irányelveit — Megválasztotta a megyei pártbizottságot és a kongresszusi küldötteket Vasárnap Virág Károly elnökletével folytatta munkáját megyénk legfelsőbb pártszerve, a pártértekezlet. A több mint 23 ezer kommunista képviseletében 300 küldött és 70 meghívott értékelte az eltelt öt év munkáját, a ma és a holnap feladatait. Most közöljük a még elhangzott hozzászólásokat. Vaskó Mihály első titkár vitaösszefoglalóját, tudósítunk a második napirendi pont megtárgyalásáról: a megyei pártbizottság tagjai, a XII. kongresszus küldöttei, valamint a tisztségviselők megválasztásáról. Magyar Gyuláné, a füzesabonyi járási pártbizottság titkára, nőpolitikái kérdéseket érintve arról szólt, hogy kereken tíz esztendő telt el azóta, hogy a lányok, asszonyok helyzetének javítására központi határozat született. Megyénkben is számos pozitív példa bizonyítja, hogy a nemes elhatározások megvalósítására törekszenek. Csaknem általánossá vált a nők foglalkoztatása, nőtt szakmai, politikai felkészült- . ségiik, műveltségük, fokozódott megbecsülésük. Javult a munkájukat segítő szolgáltatás. A változásokkal azonban ma sem lehetünk még teljesen elégedettek. Példákkal bizonyítható, hogy a nők és a férfiak átlagbérei között még mindig jelentős különbségek vannak. Minden bizonnyal közrejátszik ez utóbbiakban, hogy meglehetősen szerény a szakképzettek aránya, könnyebb a végzett munka és kisebb a szolgálati idő. Ám az objektív okok mellett fellelhető a szubjektivizmus is, az igazságtalan megkülönböztetés, az. hogy gyakran azért nem kapja meg a nő a férfiéhoz hasonló bért, mert... nő! — A kommunisták számára a szocialista elosztási elvek érvényesítése, az igazságtalan megkülönböztetések felszámolásáért vívott mindennapi küzdelem politikai, erkölcsi kötelesség — folytatta hozzászólásában, többi között. — A nők gyermeket akarnak nevelni, így közismerten jó néhány év kiesik szakmai biztonságuk megteremtéséből, s eleve hátrányba kerülnek. Aligha kell hangsúlyozni: nem lehet vagy-vagy kérdése, hogy képezzék-e magukat a nők, vagy pedig családot alapítsanak és gyermekeket neveljenek. Csak az is-is lehet a reális megoldás, s ehhez kell a szükséges feltételeket megteremteni. Nagyon fontos, hogy a családi munka- megosztás is egészséges legyen. A gyermeknevelés ne női, hanem szülői feladattá váljék! Felföldi Ferencné, a Hatvani Konzervgyár szakoktatója munkahelyüknek a XI. pártkongresszus óta tapasztalt fejlődéséről beszélt Elmondotta, hogy a nagyarányú rekonstrukció jelentősen javította a munkakörülményeket, a termelés feltételeit, jobb közérzetet te- ; rém tett a mindennapi feladatok megoldásához. Munkájukkal foglalkozva kiemelte a kommunisták szerepét, azt, hogy a párt tagjai személyes példamutatással bizonyítják újra meg újra, miként lehet a műszakot a legeredményesebben eltölteni Aztán a fiatalokról s a rájuk ható környezet jelentőségéről szólt, hangsúlyozván: elsődleges feladat, hogy a kommunistáktól sajátítsanak el olyan tulajdonságokat, amelyek egyre tartalmasabbá, nemesebbé teszik életüket. A fiatalok érzékenyek, fogékonyak a jóra. A jó tulajdonságok öröklésére vall az az eset is, amelyben felismerték a gyárban például a nyersanyag feldolgozásával járó nehézségeket, s, kérés nélkül siettek segítségül a goindok eloszlatásához. Űj feldolgozóvonal soron kívüli létesítését szorgalmazták, s miután javaslatuk megértésre talált, a vállal at vezetői biztosították a kellő feltételeket— a fiatalok fegyelmezetten végre is hajtották vállalt feladataikat Az ifjúság köreiből élénk figyelem kíséri a felnőtteket. Ennek során nem hagyják észrevétlenül az idősebbek fegyelmezetlenségeit sem, bírálják a szervezetlenséget, sürgetik a hibák kijavítását. Nem egy esetben a fiatalok veszik észre, mi a rossz, amin feltétlenül változtatni kell. A mindennapi munkában sokan nevelődnek közülük párttaggá, számosán további erősítőivé válnak az alap- szervezetnek— Szükségünk van az ilyen fiatalokra, akik vállalják az egyre nagyobb felelősséget, és igyekeznek mind jobban megfelelni a sokrétű követelményeknek — mondotta befejezésül. (Folytatás a 2. oldalon) A megválasztott tisztség viselők A megyei pártbizottság tagjai: Art János, a pélyi Tiszamente Tsz ágazatvezetője, Acs József, a gyöngyösi Mátra vidéki Építő- és Szakipari Szövetkezet energetikusa, Bajzáth Gyula, a Bélapátfalvi Ce- i mentgyár kőművese, Bakos Pálné, a Gagarin Hőerőmű | Vállalat szénvezénylő-kezelője, Balázs József, a KAEV eg- I ri gyárának lakatosa, Balogh Jánosáé, a zagyvaszántói ! Zagyva völgye Tsz növénytermesztője, Barta Alajos, a me- 1 gyei pártbizottság titkára. Bányai István, a Volán 4. sz. ! Vállalat hatvani telepének szerelője, Csepelyi Károly, a Heves megyei Népi Ellenőrző Bizottság elnöke, Csécs Sándor, a Csepel Autógyár egri gyárának üzemvezetője, Dor- kó József, a Szakszervezetek Heves megyei Tanácsának vezető titkára, Farkas Sándor, a Munkásőrség megyei parancsnoka, Fekete Győr Endre, Heves megye Tanácsának elnöke, Földi Ferenc, a hatvani Mátra vidéki Cukorgyárak kovácsa, Fülöp László, a gyöngyösi MEZŐGÉP Vállalat művezetője, Gubán Dezső nyugdíjas, Gyenes Imre, a gyöngyösi MÁV Kitérőgyár munkaverseny-felelőse, dr. Gyetvai Gyűlj, a megyei kórház főigazgatója, Győri Sándor, a Mátraalji Szénbányák igazgatója, Habéra László, az egri járási pártbizottság első titkára. Hernek Antalné, a Csányi Állami Gazdaság üzem'szervezője, Jenei Artúrné, a megyei pályaválasztási tanácsadó igazgatója. Joó L ászióné, a Mátra vidéki Fémművek füzesabonyi gyáregységének gépmunkása, Juhász Béláné, a tarnamérai Lenin Tsz raktári munkása, Király József né, az Egri Dohánygyár csoportvezetője, Kiss Sándor, a megyei pártbizottság osztályvezetője, Kónya Lajos, a Gyöngyös városi pártbizottság első titkára, dr. Kovács Pál, a megyei bíróság elnöke, Kovács Zoltánná, a sarudi Tisza menti Tsz növény- termesztője, Lécz Dezsöné, a mátrabatlai Üj Barázda Tsz növénytermesztője, Mészáros Albert, a Hazafias Népfront megyei bizottságának titkára, Mihály Jánosné, az egri Fi- nomszerelvépygyár minőségellenőre, Mlinkó László, a KISZ megyebizottságának első titkára, Molnár György István, a hevesi Rákóczi Tsz gépszerelője, dr. Nagy Andorné, a Gárdonyi Géza Gimnázium és Óvónői Szakközépiskola igazgatója, Nagy Gusztáv, az Egercsehi Aknaüzem vájára. Nagy István, a hatvani MÁV vontatási főnökség lakatosa, Nagy Károly, a Bányászati Aknamélyítő Vállalat recski üzemének vájára, Németh László, a megyei pártbizottság osztályvezetője, Ódor Lászlóné, a Parádi Üveggyár üvegcsiszolója. Papp János, a Népújság főszerkesztője. Papp Tibor, a Magyar 'Néphadsereg magasabb egységének osztályvezetője, dr. Patkó Benjamin, Heves megyei főügyész, Pálinkás Ferenc, a Heves megyei Rendőr-főkapitányság vezetője, Pállai Ferenc, a tiszanánai Petőfi Tsz gépkocsivezetője, Pethes István, a gyöngyösi járási párt- bizottság első titkára, Páka Józsefné, a Hevesi Háziipari Szövetkezet szalagvezetője, Prjevara János, a Gyöngyös— domoszlói Állami Gazdaság igazgatója. Rezsnyák Lászlóné, az apci Qualitál Vállalat forgácsolója, Schmidt Rezső, Eger város pártbizottságának első titkára, dr. Sipos István, a megyei pártbizottság titkára, Skultéti János; az Egyesült ) Izzó gyöngyösi gyárának igazgatója. Somodi Lajos, a megyei pártbizottság osztályvezetője, Sumi Joachim, a káli Károlyi Mihály Tsz autószerelője. Szabó Imre, a detki Magyar—Bolgár Barátság Tsz elnöke. Szabó Istvánná, a gyöngyösi Mátra Kincse Tsz dísznövénytermesztője. Szalag István, a megyei tanács általános elnökhelyettese. Sze- liczki József, a Hatvani Konzervgyár művezetője. Szöregi Benedekné, a hevesi áfész bolti eladója, dr. Szűcs László. a Ho Si Minh Tanárképző Főiskola főigazgatója, dr. Tóth István, a Társadalombiztosítási Intézet megyei igazgatója. Tóth Mihály, a poroszlói Magyar—Szovjet Barátság Tsz elnöke, dr. Varga János, Eger város Tanácsának elnöke. Vaskó Mihály, a megyei pártbizottság első titkára és Virág Károly, a megyei pártbizottság titkára. A XII. kongresszus küldöttei: Huszár István, a Politikai Bizottság tagja, a Miniszter- tanács elnökhelyettese, Vaskó Mihály, a megyei pártbizottság első titkára, Bálint Sándorné, a Finomszerelvény- gyár hevesi gyáregységének raktári munkása, Bódi Béla, a Gagarin Hőerőmű Vállalat vezérigazgatója. Csirke Antal, a besenyőtelki Lenin Tsz elnöke, Dorkó József, a Szak- szervezetek Heves megyei Tanácsának vezető titkára, Felföldi Ferencné, a Hatvani Konzervgyár szakoktatója. Fekete Győr Endre, Heves megye Tanácsának elnöke. Gémes Istvánná, a petőfibányai Mátraalji Szénbányák gépüzemének tekercselője. Gulyás Sándor, a hevesi Rákóczi Tsz elnöke. Juhász Sándorné, a gyöngyösi Kékes Ipari Szövetkezet női szabója, Kocsis József, az Egri Dohánygyár művezetője, Kovács József, az Egyesült Izzó gyöngyösi gyárának lakatosa. Mlinkó László, a KISZ megyebizottságának első titkára. Nagy Katalin, a Mátravidéki Fémművek siroki gyárának köszörűse, Nagy Károly, a Bányászati Aknamélyítő Vállalat recski üzemének vájára. Schmidt Rezső, Eger város pártbizottságának első titkára, dr. Szabó Gábor, a hatvani városi tanács kórházának sebészszakorvosa. Szűcs Józsefné, a megyei tanács középiskolai szakfelügyelője és Virág Károly, a megyei pártbizottság titkára. A megyei pártbizottság első titkára: Vaskó Mihály A megyei pártbizottság titkárai: Barta Alajos, dr. Sipos István és Virág Károly A végrehajtó bizottság további tagjai: Fekete Győr Endre. Dorkó József. Király Józsefné. Pálinkás Ferenc, Schmidt Rezső, Skultéti János, Szeliczki József, dr. Szűcs László. Tóth Mihály. A fegyelmi bizottság tagjai: Dr. Tóth István (elnök), Adamkó József, Csáti Jónás, Demeter Pál, Dorkó Imre, Klaisz Ferenc, Mészáros Gábor, Mihály Gyula, Vámosi Lászlóné, Verebéig Dénes és Vin- cze■ Tibor. A megyei pártbizottság osztályvezetői: ) Gazdaságpolitikai osztály: Somodi Lajos; párt- és tömeg- I szervezetek osztálya; Németh László: propaganda- és mű- 1 velödésügyi osztály: Kiss Sándor; közigazgatási és adminisztratív osztály: dr. Molnár Gyula: pártgazdasági és ügykezelési osztály: Holló Endre. Az oktatási igazgatóság igazgatója: Bóta Albert A Népújság főszerkesztője; Papp János Tanácskozik a megvet pártérlekeztet i t