Népújság, 1980. március (31. évfolyam, 51-76. szám)

1980-03-21 / 68. szám

Egy yöröskatona emlékeiből

Juháss Béla bácsi hetvennyolc éves. Három esztendeje lakik Egerben. Idejöttek a feleségével együtt, hogy a lányuk közelében lehessenek. Hogy ne legyenek egyedül.

Véletlenül tudtam meg, hogy Béla bácsi vöröskatoha volt. Véletlenül, mert még az utcában sem hencegett, dicsekedett múltjával. Nem tűzte fel a kitüntetést ünnepkor sem, pedig aligha sokan kapták meg a Tanács- köztársasági Emlékérmet.

Öt a tanácshatalom negyvenéves jubileumán, 1959- ben érte a megtiszteltetés.

— Akkoriban cipésztanonc voltam — kezdi az emlékezést faggatásomra az idős ember. — Anyám 1917-től szolgált Pesten, a legendás Visegrádi utcában, s így kerültem én is a fővárosba. Ott is éltem mindaddig, amíg Egerbe nem költöztem. Az V. kerületben tanonckodtam, de sűrűn feljártam anyám gazdáihoz is, mert kevés volt az ennivaló, s ott mindig kaptam valamit. 1919- ben aztán ott is hallottam először a rádión Kun Bélát beszélni. Nagyon tetszett, amit mondott, meggyőző volt. Én is eltanakodtam magamban: mit kínlódok hát, a mesterem rosszul tartott, rendszeresen vert, étel alig akadt. Fogtam magam

Abban nincs semmi különös, hogy egy körzeti orvos — dr. Kovács István Tar- nazsadányban praktizál — vásárol egy fényképezőgépet, s tiszteletremeltó buzgalommal elsajátítja a fotózás megannyi technikai fortélyát. Így legalább olyan felvételeket készít, amelyekkel baráti körben büszkélkedhet.

Az viszont már nem amatőr szint, ha értékes gondolatkört óhajt tolmácsolni, s ehhez megleli a megfelelő formai köntöst is. Az alkotó nyitott szemmel járt a világban, s felfedezte nemcsak a szívmelengető fényeket, hanem az elszomorító árnyakat is. Hivatásának gyakorlása közben tragédiák tanúja lehetett, megborzongatta a mindenkit fenyegető elmúlás tudata, s az időskorúak tekintetében ezt a riadalmat véli felfedezni.

Sokáig nem jelentkezett a nyilvánosság _ előtt, pedig amit produkált már fórumot kívánt. Először a falu lakossága előtt mutatkozott be, majd lapunkban és a Hevesi Szemlében. Csak dicsérni lehet a hevesi járási-nagyközségi művelődési központot azért, hogy újabb teret nyitott számára: értékesebb fotóiból egy vándorkiállításra való anyagot hoztak ösz- sze. Ezt először a helybeliek tekintették meg. majd útnak

Ismét rendeznek közlekedésbiztonsági napot szombaton Budapesten a Mozaik utcai vizsgálóállomáson a Budapest—Pest megyei közlekedésfelügyelet dolgozói. Kongresszusi műszakban vállalták, hogy tanácsadással egybekötve, díjmentesen, a hatósági műszaki vizsga előírásai szerint műszerekQjténmm

1980. március 21., péntek

— s egy évét letagadva — tizenhét esztendősen beálltam a Vörös Hadseregbe, amely a jobb világért indult harcba. A Népligetnél, az egyes honvédlaktanyába vonultam be. Itt képeztek ki bennünket.

— Aztán — még a napra is pontosan emlékszem ■— 1919. június 24-én éppen hazaindultam volna az anyámhoz, amikor már a kapuból hívtak vissza. A . lövöldözést is lehetett már hallani. A Ludovika felől. Az ellenforradalmár tisztiakadémiásbk puffogtattak. Mi megkerültük az épületet a. Gyáli út felől, mert az Üllői úton mór nem' lehetett közlekedni. Pár társammal a kőfallal szemben az árokban húzódtunk meg. Innen láttuk, hogy amikor a Ludovika moziból jönnek ki, sorra esnek el a civilek is. Még a film címére is emlékszem: Az utolsó éjszaka. Hát akkor én is azt hittem, hogy nekem is az utolsó lesz. Ott tüzeltünk egész éjjel. A tisztiakadémiá- sok még a templomtoronyból is lőttek ránk. Reggel aztán egy bajtársammal, két puskán szedtük össze a halottakat .és a sebesülteket. Nagybátyám ott lakott a közelben, bementem hozzá, de a szomszédban lakó százados cselédlánya felismert, s menekülnöm kellett.

— Július végén bevagoní- roztak bennünket a Józsefjárásban

indult a' válogatás. Elvitték a MEZŐGÉP ottani gyáregységébe, eljut a Rákóczi Termelőszövetkezetbe, s a komlói művelődési házba is.

Érdemes megnézni ezt a tárlatot, mert valamennyi darabját igaz humánum hatja át. A tarnaörsi Orczy- kastély omladozó falai a mindent legyűrő, a mindenen úrrá levő idő könyörtelen hatalmát jelképezik. A mátrai tájak nemcsak szépségükkel babonáznak meg bennünket, hanem a magánytól. az egyedülléttől való félelmet is sugallják. Aztán arcok villannak fel — kitűnő kompozíciós érzékkel 'ábrázolva, kihasználva a montázsban rejlő nyomaté- koló erőt —, s vallanak beletörődésről, szeretetvágy- ról, a csakazértis J‘ kitartásról, a véggel való szembenézés bátorságáról, régvolt tavaszok örökre semmibe hullott szerelmeiről, az ar- culcsapott szeretetvágyról, a társkeresés kiúttalanságáról, a vallásos hiedelmekben vélt menedékről, egyszóval létünk utolsó szakaszáról, az öregség alkonyéveiről. Eluralkodik — nem véletlenül — a sötét háttér, s a mécses fénye már nem mesz- szire világit. Keserű szembesítés ez a valósággal. Cégsem elkeseredést szug- gerál, hanem emberségért kiált, s arra figyelmeztet

kel ellenőrzik a személygépkocsik műszaki állapotát, elvégzik a legegyszerűbb javításokat, szükség esetén a követelményeknek megfelelően beállítják a fényszórókat, s ellenőrzik a kocsik fi yusztását is.

A közlekedési napon • a megfelelő gépkocsi tulajdonosa — amennyiben amúgy- is időszerű az autó kötelező műszaki vizsgája — a vizsgadíj befizetésével kérheti a forgalmi engedély meghosszabbítását is. (MTIj

városi pályaudvaron, s levitték a frontra, Tokajhoz, A 16-os nemetközi géppuskásoknál harcoltam. Volt köztünk minden' nemzetiségű', érdekes módon még román is. Saját népbelije ellen harcolt: a Tanácsköztársaságért. Itt értük meg az összeomlást. Mindenki hazaindult, de ennivalónk egy gramm se. Eladtuk a géppuskákat, a puskákat — de persze a lökőrúgót kivettük belőlük.

bennünket — jövőnk képeit sorakoztatva fel —, hogy az eddiginél sokkal' többet tegyünk a még velünk levő időskorúakért.

■ Szép hitvallás ez, méghozzá művészi szintű megfogalmazásban. ..

1. Szerelem

Bowénholcz Gyula, a TER- PEX kontírozó könyvelője — mint harminc éve rendesen — nem érkezett pontos időben haza. Csókot dobott feleségének, majd kemény fedelű, fekete diplomatatáskáját, amihez hozzányúlni sosem engedett, ledobta a sarokba. fotelba rogyott, rágyújtott, élvezettel eregette a füstöt, de a második szippantásnál a szívéhez kapott, arca hamuvá szürkült, a szirénázva érkező mentők már csak a halál beálltát állapíthatták meg.

Bowenholczék nem éltek jól. A szomszéd zöldségesnek esténként duruzsolva azt mondta a felesége: „Látod Lajosom, ha ilyen lennél, mint ez a Bowénholcz, kikaparnám a szemed. Igaz, hogy pálinkaszagod van, de legalább nem vagy szélcsap és kókomfitty.”

Bowenholcznét nagyon letörte a váratlan haláleset, de a temetésen szépen tartotta magát, sírt, a haját tépte, hagyta, hogy segítő karok hazatámogassák.

Amikor egyedül maradt, rögtön a táskához . ugrott, szepegve, szipogva helyezte a díványra. Égette a kíváncsiság, mi lehet a titokzatos táska tartalma. Bár férje hűtlenségéről sohasem tudott meggyőződni, a sűrűn előforduló kimaradások gyanút loptak a leikébe. Ám rögtön mentséget is talált a fér— Többedmayammal Pest-, nek vágtunk neki, de úton- útfélén belénk kötöttek a román lovasok, s így aztán jobbnak láttam egyedül menni tovább. Kerítettem egy civil kabátot. Sokára értem Pestre, s abból se lett köszönet. Elkezdődött a fehérterror, s ismét vidékre mentejn, mert bujkálnom kellett. 1924-ig csavarogtam, majd beálltam egy kéményseprő mellé dolgozni. Családot alapítottam, ám sehogyan sem kaptam rendesés jövedelmező njunkát. Mindig rajtam volt a „bélyeg”: vöröskatona volt.

A felszabadulás után az elsők között lépett be a pártba Juhász Béla bácsi. ' Két lánya és két fia vari, s ma már dédunokája is. Feleségével együtt, szerény nyugdíjból élnek, — most már Egerben. Nem dicsekszik — és nem is panaszkodik. Azt mondja, az életére is: katonadolog !

je számára; más férfi sem jobb, csak mulyább.

A • táskából előkerült nyolcvan darab lóversenytikett, persze nyeretlenek, két és fél deci barackpálinka, megkezdve, kétszer kettő színházjegy, zöllye bal 7—8, a jegyek kezelve, letépve, egy pakli zsíros kártyacsomag, két rövid üzenettel két papírlap: „Szerdán várlaka bulira: Judit — Csütörtökön várlak a bulira: Zsóka”, két pornólap malacságokkal,

vaskos telefonjegyzék címekkel. például a C—D betűnél: Cristine, Cecil, Cicamaca, Csúcsú, Csacsika, Csi- kócska, Csókocska, aztán Dóri, Dalma, Dudu, az E—F betűknél: Erzsébet. Edit, Elvira, majd Frida, Franciska, és Fonokay Dezsőné, 2345- 345/198-as mellék, du. 17- * ig.. .

Bowenholczné eddig olvasta csak a telefonjegyzéket, lángoló füllel abbahagyta és a táskában található egyéb limlomot is kirakosgatta a díványra, s csak ült szomorúan, kipillantott a kertbe, majd visszavonta tekintetét, hogy még egyszer alaposan leltárba vegye a tárgyakat és velük kapcsolatos’ érzéseit, újra kilesett az ablakon, aztán felsóhajtott:

— Ó, te aljas gazember, mennyire szenvedek a szerelemtől ! . . .

2. Kiábrándulás

Bowénholcz Gyula, a TÉR--------------------------------------------‘------------------;------------------------------------—i

V

ándorkiállítás a hevesi

KBT-nap Budapesten

Pécsi István

Józsa Péter

Szüts Dénes:

Tükör-történet

Bakszekér

Váratlanul, hirtelen toppan elem. Amikor megpillantom, egy másodpercre elém villan egy kép. de amilyen gyorsan jött. úgy el is tűnik az emlékezetemből.

— Nem ismersz meg, pajtás?

Állok és nézek. Kerek arc, markáns vonásokkal, mélyen ülő fekete szem, őszülő halánték.

— Együtt karikáztunk, szedtünk gerlel'észket és csináltunk bakszekeret...

Az előbbi kép újra megjelenik. Egy. kerek teju. jópofa kisgyerek, aki még első elemista korában is „tuk”-nak mondta a tyúkot. - „ .

— Te vagy az. Jancsi?

Este beszélgetünk. Órákba telik, amíg visszapergetjük az elmúlt évtizedek fonalát. A gyerekkori emlékek olyan elevenen tódulnak elő, mintha filmen pergetné le azokat valaki.

— Hol és mit dolgozol?

— Igazgató vagyok.

— Ez szép.

Legyint és elkomolyodik,

— Szép, de nehéz. Tudod, valahogy nem megy. Nem, félre ne értsd. Nem a termeléssel van baj. Fent tisztelnek, becsülnek. tekintélyem van. Azt sem mondhatom, hogy a gyárban nem ugyanígy.

Rácsodálkozom.

— Szóval, tartanak, félnek tőlem az emberek. Pedig hidd el, nem fukorkodom a pénzzel. Amit ki' lehet osztani, hadd menjen.

Nagyokat kortyolgatunk a jó borból.

— Töltsd tele!

Fenékig issza, idegesen cigarettára gyújt.

—■ Ide figyelj! Engem nem szeretnek az emberek. Közvetlen környezetem elismer, de az igazgatónak kijáró reverendán túl nincs semmi.

— És te? Nincs közöttük barátod? Bizalmas embered?

Kezében megáll az üres pohár. Rám néz mereven.

— Én ott nem bízom senkiben. . . Érted? Senkiben. Nekem már ez a csodabogár egyszer alaposan megégette a számat.

Csend van.

— Akkor őszinte sem vagy?

— Egy határon belül. Azon innen félek tőlük.

— Nem is közelednek hozzád?

— Próbáltak néhányan. Nem bíztam bennük, ezért csiga módjára visszahúzódtak. Tulajdonképpen egy tőül vagyok. ..

— Próbáld meg másképpen. Néha beszélgess velük. De őszintén. Gondjukról, bajukról is.

— Szóval, bratyizzak? A gyár az komoly dolog, pajtás, nem kisdedóvó.

Nézzük egymást. Keresem a régi Jancsit, aki valamikor fűzfából olyan bakszekeret csinált, hogy még a tanító úr is megcsodálta.

—-Gyökeret kell eresztened. Jankó. Velük örülni és búsulni. ha úgy hozza az élet. Tisztelni, szeretni őket. Sose hazudj nekik. Ha dühös vagy, higgyék el, hogy tényleg haragszol. Ha dicsérsz, készpénznek vegyek a szavad. Jánusznak két arca volt. Neked csak egy légyen. Az, amelyikkel születtél. ..

Éjfélre jár. Megisszuk a János-poharat eialvás előtt. Hátnál felé zörgésre ébredek. A szomszéd szobában ég a villany.

— Hát te! Nem alszol?

Megörül, hogy rányitok. Hirtelen felül az ágyban.

— Te! Mit gondolsz? Ha most nekifognék, tudnék csinálni bakszekeret??

Szalay István

PEX kontírozó könyvelője — mint harminc éve rendesen — aznap is percnyi pontossággal érkezett haza. „öttíz!” — nézett órájára, homlokon csókolta feleségét, majd kemény fedelű, fekete diplomatatáskáját, amihez hozzányúlni soha nem engedett, lerakta a komódra, fotelba rogyott, rágyújtott, élvezettel eregette a füstöt, de a második szippantásnál a szívéhez kapott, arca hamuvá szürkült, a szirénázva érkező mentők már csak a halál beálltát állapíthatták meg.

Bowenholczék jól éltek. A szomszéd zöldségest a felesége esténként Bowenholcz- cal szekírozta: „Látod, ő finom úriember, és nincs is olyan ronda szaga, mint neked!”

Bowenholczné vígasztalhatatlan volt, napközben többször elájult, fölmosták, sírt, a haját tépte, tíz kiló papírzsebkendőt elhasznált a gyász első napjaiban.

Az asszony két hét múlva vette észre az érintetlenül heverő diplomatatáskát, férje munkájának komoly szimbólumát. Szeretve, félve simogatta, a díványra helyezte, rátört a kíváncsiság, hátha nőcímeket, pornólapot talál benne vagy valami titkot, aztán szégvenkezve elhessegette magától e talmi gyanút: ,.Ó. Gyulám. Gyulám!" — rebeste és rámolni kezdte kifelé a táska tartalmát.

Előkerült tizenkét ív teljesen üres papír, két teljesen üres jegyzetfüzet, még egy teljesen üres jegyzetfüzet, de megsárgülva, nyolc golyóstoll, kettő nem fogott,

felbontatlan írógépszalag, felbontott, de soha nem használt írógépszalag, egy vonalzó, két elmem küldött levelezőlap, telefonjegyzék

bejegyzés nélkül, címjegyzék címek nélkül, fel nem használt színházjegy 1957. április 7-i dátummal, az Iparcikk Kölcsönző Vállalat prospektusa, tizenkét fénykép, Bowénholcz csecsemőkorában, meztelenül, rövidnadrágban kertben egy fa alatt, fa alatt labdával kert nélkül, kertben iskolatáskával, hosszú nadrágban aktatáskával, dús hajjal, ritkább hajjal, és még ritkább hajjal. Négy igazolványkép, piros pénzfeladócsekk üresen, sárga pénzfeladócsekk, szintén üresen, babakrém, felté- petlen skatulyában, plombáit dobozban két kisebb dobóz, kulcskarikatartó kulcsok nélkül, vadonatúj kék-sárga! csíkos nyakkendő nylon ta- sakban, nylon tasak nyakkendő nélkül, körömráspoly, olló, kiskés, konzervnyitó, hajkefe — vadonatújak — három darab lyukas ötfilléres, buszjegyek, villamosjegyek, üres boríték, benne üres papírlap, és tíz szem amerikai mogyoró, mogyoróhéj nélkül...

Bowenholczné szétterítette óvatosan a táska tartalmát, nézte, nézte, s csak ült szomorúan, kipillantott a kertbe, majd visszavonta tekintetét, hogy még egyszer leltározza a tárgyakat, újra kipillantott az ablakon, aztán felsóhajtott:

— Nem is szerettem any. nyira, ha jól belegondolok.

I*

I

Béla bácsi az egri ház kis kertjében kedves fáit gondozza, hisz tavasz, van. Közben arra a hajdani tavaszra is emlékezik? (Fotó: Perl Márton)