Népújság, 1980. március (31. évfolyam, 51-76. szám)
1980-03-21 / 68. szám
ü kulturáltabb Elmúlt évi tevékenységéről tanácskozott a Heves megyei Közlekedésbiztonsági Tanács Oldal János, az Április. 4. szocialista brigád vezetője átveszi az első helyezésért járó ju talmat Pálinkás Ferenctől, az MKBT elnökétől. (Fotó: Szántó György) Heves megye útjain némileg növekedett ugyan a személyi sérülések száma, de a korábbi esztendők emelkedő tendenciájával szemben az országosnál is nagyobb arányban, majd húsz százalékkaI volt kevesebb a halálos balesetek száma. A balesetek többségét leginkább a járművezetők szabálytalan, felelőtlen, figyelmetlen magatartása idézte elő.. A leggyakoribb ok: a sebesség nem megfelelő alkalmazása, az elsőbbség meg nem adása, a szabálytalan irányváltoztatás. Emelkedett a gyermekbalesetek száma, s változatlanul m; ;as az ittas vezetés miatt bekövetkezett karambolok száma is. Röviden így lehet összefoglalni a közlekedési szakemberek, társadalmi aktívák 1979. évi tevékenységének eredményeit s e számokból adódnak a biztóhságosabb közlekedésért dolgozók feladatai is. Minderről a Heves megyei Közlekedésbiztonsági Ta- nács csütörtöki plenáris ülésén volt szó. A Heves megyei Rendőr-főkapitányság tanácskozótermében megtartott ülésen részt vett Szalag Istváii, a megyei tanács általános elnökhelyettese, $o- modi Lajos, a megyei párt- bizottság osztályvezetője, és Oláh György, nyugalmazott miniszterhelyettes, az Országos Közlekedésbiztonsági Ta nács elnökhelyettese is. Berecz István közúti igazgató, a megyei KBT elnök- helyettese nyitotta meg a tanácskozást, majd Pálinkás Ferenc rendőr vezérőrnagy, az MKBT elnöke ismertette az elmúlt évet értékelő beszámolót. Szólt a széles társadalmi erőket mozgósító területi. KBT-k munkájáról, a megyei szakbizottságokat szervező, irányító tevékeny- - ségéről. Az elmúlt év során ’ 268 előadást tartottak mintegy húszezer gépjárművezető, és 120 előadást több mint 6500 gyalogos részére. Az „Iskolák a közlekedésbiztonságért” mozgalomban 101 iskola csaknem 32 ezer diákja vett részt. Hasznos segítséget nyújtott a propaganda- munkához, lapunk, a Népújság is. nagy' részt vállalt a megelőző, mozgósító, értékelő munkában: A beszámoló kiemelte a múlt évben átadott gyöngyösi KRESZ park építésében részt vevők áldozatkészségét. Több mint kétmillió forint társadalmi munkával az intézmények, szocialista brigádok, szülők összefogásával hozták létre a gyermekek közlekedési nevelését szolgáló létesítményt a szerkesztő Sz. Lajos, Eger Ha a dolgozó munkaviszonya évközben a szerződés lejárta miatt szűnik meg, természetesen nem alkalmazható vc'e szemben éppen olyan . :ankció, mintha önkényesen változtat évente három alkalommal munkahelyet; Ami a munkakönyvi , bejegyzést illeti, elvileg elképzelhető, de vizsgálni kellene azt is, kinek a hibájából nem vette fel a dolgozó a munkát, illetve ki miatt nem jött létre a munkaviszony. Amennyiben a dolgozó a hibás, akkor viselnie kell a hátrányos következményeket is. Jó lenne ha ezzel kiegészítené levelét, hogy pontos választ adhassunk. „Nyugdíjasoké a jövő” jeligére Amennyiben a nyugdíjas havi nyugdíjöspzege nem éri el a legalacsonyabb nyűg- díjösszeget, -akkor az illető korlátlanul napi nyolc órát dolgozhat. Ugyancsak vannak olyan munkakörök, melyek betöltését napi nyolcórás munkában vállalhatja a nyugdíjas anélkül, hoay nvuadíiát szüneteltetni kellene. A levélből nem tűnik ki. mennyi a nyugdíjas néni havi nyugdíjösszege, de minden bizonnyal nem éri Ok az alsó határt, másképp már régen szüneteltetnék a nyugdíját. A nyugdíjas dolgozó. szabadsága azonos az aktív munkaviszonyban állókkal, illetve a foglalkoztatási idejével arányosan illeti meg. Abban az esetben ha korlátozás nélkül dolgozhat. szabadsága az évi 12 nap alapszabadság, és a munkaviszony után járó pótszabadság egyaránt megilleti. Sz. Gyuláné, Eger Kedves Olvasónk! Elismerjük, vannak fiatalok, akikre nem jellemző, hogy megfelelő lelkesedéssel, vagy inkább lelkiismeretességgel foglalkoznak a közügyekkel, de ez nem általánosítható még a gimnazistákra sem. Annyit hadd jegyezzünk meg, ha a beszélgetés során elhangzott néhány, a protekcióval kapcsolatos megjegyzés, azért igazán nem a fiatalokat érheti szó, hartem a szülőket, a környezetükben élő felnőttedet, akiktől mindezt hallhatják. Örömmel vesszük, ha mádkor is felkeres bennünket észrevételeivel, bizonyára lesz közöttük olyan is. melyről többet is lehet"vitázni. „Me-őtárkányi nyugdíjasok” jeligére Panaszokkal felkeressük a tsz vezetőit, reméljük orvoslást találunk rá. A rendőri szervek gyakoribb ellenőrzéssel, a szabály- sértők kiszűrésével igyekeztek elejét venni a baleseteknek : 2207 esetben tettek szabálysértési feljelentést, t>21 vezetői engedélyt vontak be rövidebb-hosszabb időre. Ebből 376 Vezetői engedélyt ittas vezetőtől vettek el. Az idei év programja, hogy az aktívahálózat ki- szélesítésével hatékonyabb nevelői munkával segítsük kulturáltabbá tenni a közlekedést. A vitában többek között felszólalt Oláh .György is, aki a közlekedésbiztonsági tanács munkájáról országos értékelést adott, összefoglalójában Berecz István hangsúlyozta. 'hogy a nehezebb gazdálkodási körülmények nem lehetnek negatív hatással a közlekedési kultúrára, a technikai feltételeket továbbra is javítani kell. Egyforma gondossággal kell ügyelni az emberre és a környezetére. Külön szólt arról, hogy a közlekedésbiztonsági tanácsok szakbizottságaiban kell. esősorban erősíteni a mm. át A Vezess biztonságosan ! versenymozgalom legjobb- i jainak jutalmakat adtak át I az ülésen. Első helyezést . a | Volán vállalat hatvani üzemegységének Április 4. szocialista brigádja ért el, második lett az egri Volán Zsukov brigádja, a harmadik pedig -a Tejipari Vállalat gyöngyösi Gagarin szocialista brigádja. Az egyéni versenyzők között első lett Gyenes László (Heves megyei ÁÉV), második:, Luda János (Mátraalji Szénbányák), harmadik Csordás János (Eger —Mátra vidéki Borkombinát). Tízen kaptak az aktívák közül jutalmat, három társadalmi munkást pedig magasabb elismerésre javasoltak. Horgászat A megye legnagyobb horgászegyesülete Eredményes évet zártak az egri horgászok. Mind létszámban, mind pedig vízte- rületben tovább gyarapodtak a múlt évben Ezekben a napokban már több mint ezer felnőtt és ifjúsági, valamint 160 gyermektagot tartanak nyilván. Az egyesület idén is legfőbb célkitűzésének tartja, hogy a horgászoknak megfelelő körülményeket teremtsenek a vízpartokon. Jól halasztott vizek várják az egyesületi tagokat. Erdőtelken a régi 11 hektáros tóba még az ősz folyamán 54 mázsa pontyot és keszegfélét helyeztek. Minőezek mellett már júliustól októberig 10 ezer előnevelt süllőt és 40 ezer körömpontyot is tettek az egyesület vizeibe. A kihelyezett halak »védelmére ezért tiltották meg októbertől az idén januárig a horgászatot. Ezekben a napokban azonban már eredményes zsákmánnyal térnek haza a horgászok valameny- nyi horgászvíz. mellől. Jó hír, hogy az idén tovább növekedett a vizterü- letük, mert Erdőtelek határában. újabb „18 hektáros sóderbányatavat fogtak intenzív haltenyésztésbe, ahol egy-két éven belül jó fogási lehetőséget teremtenek. Ebben a vízben is elvégezték a telepítéseket még az őszön, hogy a halak ívását ne zavarja semmi. Az erdőtelki tavakat az egyesillet bázis- vízterületének építik ki, amíg Egerszalók határában be nem áll a most készülő víztározó. Még az idén két csónakot vásárolnak, hogy a tólabirintusokban kötinyen megközelíthessék az etetőhe- lyeket A tó környékének kialakításával és rendbe .tételével is jól haladnak, s a horgászok társadalmi munkáyal segítenek. Halőrházat és takarmánytárolót építettek, jó ivóvízű kutat fúrtak, de kiépítették a biztonságos horgászhelyeket is a meredek gödörparton. Szükség is van erre, mert az erdőtelki sóderbányák környéke egyre látogatottabb, sokan töltik itt a szabadnapokat, hét végi pihenőket a kellemes környezetben. Az elmúlt hét végén például két nap alatt 1280 látogatójuk volt a vízpartoknak. Nem véletlen ez a nagy látogatottság, mert a hosszú, kényszerű téli pihenő után a horgászok kihasználták a napsütéses, fagymentes napokat és még halat is fogtak. A megye legnagyobb horgászegyesületében mind nagyobb szerepet kapnak a, szakosztályok. Idén már hat ilyen szakosztály működik a gyárakban.. üzemekben, szövetkezetekben. tagjaik száma 350. A szakosztályok jelentős támogatást kapnak a munkahelvektől, hogy még kellemesebb hétvégi pihenést teremtsenek a horgászoknak. Az egyesület figyelembe vette azoknak a tagoknak is az igényét, akiknek kevés idejük van, vagy nincs lehetőségük az erdőtelki tavakra utazni. Sikfőkúton és a mónosbéli víztározóban teremtettek számukra jó halfogási lehetőségeket. Sík- f okú tón kijavították a felső tó megrongálódott gátját, s így nincs akadálya a nyári újratelepítésnek. Addig azonban az alsó tóban horgászhatnak. az egri egyesületi tagok.. ... Az idén további jelentős telepítéseket terveznek, a költségvetésük szerint mintegy 270 ezer forint értékben. Szabó Lajos Keresztrejtvény A viharsarok festője Minisztertanács, 64. Kétszeresen Zola regény. 68. Nagyobb állóvíz. H. J. Beküldendő a dőlt betűs 'sorok megfejtése. Kohón György Kossuth- és Munkácsy-díjas festő öt alkotását mutatjuk be alábbi rejtvényünkben. VÍZSZINTES: 1. Viasztempera 1962-ből. 16. Sri- Lanka fővárosa. 17. Veszprém megyei község. 18. Színésznő (Noémi). 19, „Mondd mit...” — (JÓ7~ef Attila verse). 21. Ránc az arcon. 22. Tamáska, angolul. 24.Az összeadás szava. 26. A szóhoz járul. 27. Az elmúlással kapcsolatos esemény. 29. Kapar. 31. Felesége van. 32. Tisztító vagy osztályozó eszköz. 35. Olajfestmény 1949- ből. 38. ...nova; hírhedt olasz kalandor. 39. Női név. 40. Azonban, de. 42. Mozi a gyermekek nyelvén. 43. Régi söntés, de szerb férfinév is. 45. A nyak belseje! 46. AP. 47. Házacska. 49. Nvár- fafajta. 52. Lám. 53. Eltulajdonít. 55. Frocliz. 56. Mond valamit. 57. Pici. 59. Esni enged. 60. Orgánum. 61. Nagyméretű freskó 1941—42- ből.' 64. NN. 65. Üdítő ital gvümolcsből és szeszes balból (éke7efhiány). 66. Minta németül. 67. TT. 69. Nem ennek. 70. Hőemelkedés. 71. Faji megkülönböztetés alapján elkülönített lakónegyed. FÜGGŐLEGES: 1. Bo- .«áncsszerű ffvnmnnvfmr. Ü+emes lábdobogással előadott rési maavar tán'\ 3 Csak alvás közben látható 4. A szív orvosi neve. 5 Fáma eoynemű be'űi. 6. Ä1 landó b'zoHság röviden. 7 Vn' ■ - n. 3. pórnál ötös. 9. In aerU’dfmv-e? ví7ben él. 11 ...ovo: ke^do+tói fonva, tó E^vforma he+nV. 13. Bőr távirati szóval. 14. 7«nei műszó: lassan. 15. Fájdalmas hangot ad. 20. Szénrajz 1963- ból. 23. Vasipari szakmunkások. 25. Munkácsy-díjas festő (Ferenc). 27. Termelési eredmény. 28. Ezer kilogramm. 29. Viasztempera 1960-ból. 30 Tatabányai sportegyesület. 33. -Svéd, norvég és osztrák autók betűjele. 34. Sarkigazság. 36. Nátrium vegyje’.e. 37. Feltéve. 41. Női név. 43. Bosszant. 44. Arra a helyre rak. 46. Szárnyas gyermekalak a képző- művészetben. 48. A tuberkulózis bacillusának felfedezője (Robert). 50. Az arany vegyjele. 51. A. T.__ 52. Zamatok. 54. Idegfájdalom. 56. Pereme. 58. Nigériai népcsoport. 00. Öntözőcső. 62. Mezőgazdasági épület (—’). 63. A március 14-i kereszt- rejtvényünk helyes megfejtése: „Magyar történet múzsája, / Vésőd soká nyugodott, / Vedd föl azt, s örök tábládra / Vésd föl egí^ a nagy napot /”. A helyes megfejtést beküldők közül sorsolással egy- egy könyvet nyertek: Gorda Ferencné Hatvan, Ambruzs Ágnes Eger, Horváth István Noszvaj, Tábi Adrien Karácsond, Kolozsvári Ti- bőmé Ostoros. A könyveket postán küldjük el. » 1 MAI MŰSOROK! RÁDIÓ 1VU33U 1 l'l 8.27 Mérték után szabadon? 8.37 Örökzöld dallamok. 9.33 Csiterí, csütöri, csütörtök. . . 9.53 Lottósorsolás. 10.05 Játék a könyvtárban. 10.35 Dalok tüzes szekéren. 10.40 Haydn: C-dúr trió. 10.59 Lottóeredmények. 11.00 Gondolat. 11.45 Vaszy Viktor: .1919 — kantáta. 12.20 Ki nyer ma? 12.35 Hétvégi panoráma. 14.01 A tűz márciusa. 14.44 Magyarán szólva... 15.10 Opera- áriák. 15.28 Tudod-e? 16.05 Magyarország kicsiben. 17.10 Operettfelvételek. 17.35 Láttuk, . hallottuk. 18.00 Kórusművek. 18.15 Hol volt, hol nem volt... 18.30 Esti magazin. 19.15 „Űj matekot tanul a gye1 rek”. 19.35 Hallgassunk operát! 20.54 Népdalcsokor. 21.20 öt év a harmincötből. 22.15 Sporthírek. 22.20 A második tavasz Iránban. 22.30 A rádió lemezalbuma. 23.33 Magyar szerzők kamarazenéjéből. PETŐFI 8.33 Operaáriák. 9.00 Jr- . mesék — filmvásznon. 9,15 Népi zene. 9.53 Lottósórso- lás. 10.00 Zenedélelőtt. 11.45 Tánczenei koktél. 12.s3 Édes anyanyelvűnk. 12.38 Nótamuzsika. 13,15 Süssünk, süssünk valamit... 13.30 A zene titka. 14.00 Kettőtől ötig... 17.00 Mindenki iskolája. . 17.30 Ötödik sebesség. 18.33 Könnyűzenei olimpia. 19.03 „Szép szemben állni ezernyi pokolnak”. 20.01 Fél óra népzene. 20.34 Szovjet drámák szemléje. 22.20 A tegnap slágereiből. 23.15 Zenés játékokból. SZOLNOK 17.00-től 18.30-ig MISKOLC 17.00 Hírek. Időjárás. 17.05 Pódium. Bemutatjuk az egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola női karát. Szerkesztő: Antal Magda — Hair. Részletek Michael Butler musicaljéből. 18.00 Észak-magyarországi krónika — 18.25 Lap- és műsorelőzetes. .. Tv 8.45 Tévétorna. 8.50 Iskolatévé. 9.45 Óvodások film- műsora. 16.15 Hírek. 16.20 Pedagógusok fóruma. 16.55 Van képünk hozzá! 17.35 Vakon követnek... 18.00 Pannon krónika. 18.35 öt perc meteorológia. 18.40 Öt év az életemből... 19.10 Tévétorna. 19.15 Esti mese. 19.30 Tv-híradó. 20.00 Delta. 20.20 A magyar dráma 30 éve. 21.10 Monacóról jut eszembe.-. 21.55' 9-es stúdió. 22.35 Tv-híradó 3. 22.45 Reklám. 2. MŰSOR 20.01 Pulzus. 20.40 öt perc meteorológia. 20.50 Tv-hír- .adó 2. 21.20 Az éjszaka angyalai (Belga filmsorozat). MbMs® 1980. március 21„ péntek / I k I