Népújság, 1980. március (31. évfolyam, 51-76. szám)

1980-03-18 / 65. szám

Siker ★ Szeplős Veronika ★ Szoktatás €9 szerájbóS Ha most elkésve szavaz­nom kellene, a ..Siker'’ mű­sor kapcsán Dévény Annara adnám le a voksomat. Nem az eredményért, bár az is vigasztalóan felemelő és szép, hanem azért, mert el­mondta a leglényegeseobet, amit egy pedagógus, a név 2" lő az emberi fejlődésről, a jellemmé érésről elmondha­tott. A/brahám Mária mind­addig reménytelen eset volt és maradt, amíg a kislány — kitűnő intelligencia-hányados­sal — fel nem ismerte, nogy a test olykor eszköz az ér­telem. az akarat, a cél szá­mára. Rávezette a kislányt .ar­ra a felismerési pontra, ahonnan — képletes szóivá — ez az Ábrahám Mária, az idegileg súlyos helyzetből tel tudott repülni. Mert az alap­állapothoz képest az a moz­gás, amit a tévé nézőine<5 bemutatott, már a rop pen és könnyedségét láttatta. Mi, is ebben a példában a nagyszerű? Az, hogy egy kamaszkorában lévő ember­kével megértette, hogy a végiggondolás, . a cél pontos tudása és a határozott akarat olyan közbülső állomáso­kon veket keresztül, amelyek nem tűrnek látszatot. Amíg a kényszerből vállalt és tűrt állapot fogságában élt ez a kislány, amíg nem futott be neki az a pillanat, az a bi­zonyos felismerés, amely az új -életet jelentette számára, addig őmaga csak szánandó eset volt. Erre a felismerési magaslatra elvinni az embe­reket, -kicsiben és nagyban, ez a nevelés feladata. De nemcsak az iskolában, nem­csak a gyógytornában, a pesti ötödik kerületben! És ha már ennél a jellemkep- zésnél és az ért-elem elsődle­gességénél tartunk, nem fe­ledkezhetünk el az író Mai­ler Pétert bemutató részlet­től sem, aki külföldi sikerei birtokában, mér nem is egé­szen fiatalon varia a hazai irodalmi és színházi közvé­lemény megértését — az írói munkához. Korábbi interjúk­ból és riportokból tudjuk, Müller Pétert idegenben jód­ban játsszák, mint itthon, de bízik abban, hogy egy­szer a türelem rózsája nagy termést hoz. Várni tudni keld és — ésszerűen! Kolozsvári Grandpierre Emil humora egy fél óráig virított a képernyőn. Meg­van az a készsége ennek a kitűnő tollú írónak, hogy otthonosságot árasszon maga körül. Könj'vei ismeretében azt hinnénk, úgy vesszőit, mintha ezt a novellányi tör ténetet is maga körül tapasz­talta volna. Elemér es Vaczagh — a név is jelle­mez! — életre-hadálra akar­nak vívni a külvárosi ros­katag házban található la­kásért. Ez a két vasalt má­don! és valamikor jólfesult férfi úgy tör egymásra, mintha -»az élet és a halál között már más választás nem is lehetne, mint a Dal­ia és a hosszú-hosszú kés, Pedig nem is ismerik egy­mást ! Palásthy György az élni vágyást, az aprólelkűségei, a szemtelenül örülni —és bir­tokolni — tudást úgy állítja elénk, megfűszerezve a meg­kérdőjelezetten túlfutott Erosz ízeivel, hogy az agg­legény-környezet és a mese -csattanón egymásra találjon. Szabó Sándor ebben az ap­rócska tennivalóban is jel­lemszínész. Benkö Gyula ugyancsak megmutatja, ho­gyan alakult ki a fejében az. ami a tartás és a dolgok lényege, az ölni kényszeiűlő irigység, míg a szeplósol. Vörös Eszter és Andai Györ­gyi azt a pikantériát szol­gálták röpke megjelenestol, amit nálunk franciásnak szoktak hívni. , 1980. március 18., kedd Jól teszi a tévé, ha zenés színházat játszik. Évekkel ezelőtt könnyedebben, ope­rettekkel kezdte, s ma már, ahogyan a közönség érdeklő­dése kinyílott, operáltat Vt»z fel a műfaj szabályai szerint iti-ott el-elszaikadva a szín­padiasságtól és nagyobb mozgást engedve színészek­nek, énekeseknek és a kép­zeletnek. Mozart operája, a Szökte-. tés a szerájból nemcsak a zenekedvelőknek volt nemes élmény, de azoknak is. antik csak a látványt., a játék ele­venségét élvezitek A magyar operaéneklésben is felnőtt egy új generáció, friss han­gok és arcok sorakoznak, új stílus is van . kialakuló Pan-, Szinetár Miklós jól össze­hangolt, hanganyagban ki­váló stílusban egyreszes együttest hozott létre. Pászthy Júlia nem először bizonyít a képernyőn, hogy ez a műfaj neki való. Hang­ja a legfinomabb lírát is magától értetődően, teirné­Mindig is irigyeltem, akik­nek ilyen hiábavaló dolgokra jut idejük, mint a naplóírás, és most lám csak, én is itt ülök a vacsora maradékaitól éppen hogy megtisztított asztalnál, az ablak előtt, egy kiterített tiszta papírlap fölé görnyedve, a kezemben toll, a legolcsóbb kincstári go­lyós, és a függöny mögül sö­téten elő-előpislogó ablakba meredve várom, hogy visz- szatérjen hozzám a már magam mögé utasított nap. A lehetetlen apróságokkal teli idő zsákjába ’túrva először elámulok, eszembe idézve ezt- azt, nocsak, mi meg nem történt velem, mivel nem töltöttem az időmet, mire nem pazaroltam a mai na­pot, és hitetlenkedve gondo­lok rá, hogy a többi is csaknem így múlt el, így kellett elmúlnia, s így kell majd az ezután jövőknek is, így hagyok kicsúszni a ke­zem közül, így hagyok el­veszni mindent. Pedig de sokan vagyunk, akik nem készíthetünk különb leltárt, de velük most nem gondo­lok. Bárki leülhet ugyanígy a papír elé bármelyik napja végeztévé, ha igazán őszin­tén akar számot vetni ma­gával, bármit cselekedhet, jelentősét vagy jelentékte­lent, be kell ismernie, a cé­duláján hasonlóan kicsinyes rendben sorakoznak a ten­nivalók: fölhívni ezi. elmen­ni ahhoz, megbeszélni amazt, bevásárolni, tej, kenyér, cu­kor, olaj, alma, hagyma, krumpli, és így tovább, meg­szetes bájjal fejezi ki, Kans­tanzája Mozart hangulatait, szerelmes vágyakozását outi formába. Kalmár Magda Blonde-ja a vérbő tempera­mentum. humor ízléssel ellenpontozza azt, amiről Konstanza epekedve énekel. Gulyás Dénes Betmonteja új arc a képernyőn, kellemes orgánum. Gregor József rit­kán hallott énekes volt a tévében, reméljük, ezt a ,ki- robbamóan eleven egyénisé­get nem felejti el a rendező — más alkalommal sem. A díszlet! Sokszor fájó pontja az élménysizeraési al­kalomnak. A néző teljes illú­ziót kíván és olykor hajlan­dó belemenni, belevitetmi magát a félmegoldásokba. De ahogyan ez a Belmonte meg­érkezik Szelim pasa szerájó­hoz, ahogyan ezek a maket­tek éis tákolmányok egymás ‘mellé érkeznek, a látvány kizökkenti a nézőt a játék valóságából. javítani az ajtó zárját ab­lakvasalás, kerítésfestés, mi- nek folytassam, gondolom, ismerős. Nem ezen múlik. Hátiakkor min? Bármiből okulhatsz, vagy semmiből se, a legostobább semmitte­vésből éppúgy, mint a leg­hasznosabb cseleked "‘ékből. Lássuk csak! Szinte akara­tom ellenére áradnak felém most már vissza az elma­rasztalt percek, pillanatok. Reggel! Janival az iskolá­ba, aztán Kati, Matyi az óvodába. Vissza, haza. Erzsi néni jött meszelni az elő­szobát, gletteld le, csak úgy kutyafuttába, mert- tegnap éjjel nem volt hozzá ked* ved. Most meg kevés rá az idő, meglátszik majd. Be kell nézned a nagyma­mához, üzent. Olajos kóccal eltömítem a W. C.-tartály elzáró csapját, csöpögött. Posta. Föladom a levelet Katinak Németországba. Ezt írtam tegnap este a glettelés helyett. Üjabb adalék az írás hiábavalóságához. Meg­lep, hogy még ilyen szemé­lyes esetekben .is így van. Tovább! Lúdtalpbetétet ja­víttatni. Kell! A kínzó de­rékfájás miatt már nem ha- laszthattam tovább. t Auto­mata W. C., egy forintért magadrazárhatod, de taka­rítani nem takarítja senki. Aztán az óvodás rajz és egyéb eszközök, a tisztaság- csomagok bevásárlása. A fe­lé nincs, de ami van, az is kétszáz forint. Aztán , a Filmtudományi Intézet por­tájáról kellett elhoznom egy Lakók és lakások... A Magyar Rádió Miskolc Körzeti Stúdiója március 31-en, hétfőn este 17 óra 5 perctől fórumműsort sugá­roz Lakók és lakások cím­mel. Az adáson belül egyebek mellett szó lesz a lakásépí­tés és lakáselosztás jelenlegi módszereiről, annak fejlesz­téséről, továbbá azokról a törekvésekről, amelyek meg­valósításával tovább lehet tökéletesíteni a tanácsi és szövetkezeti lakások elosztá­sának módjait, jobban érde­keltté lehet . tenni a la­kásvárókat saját lakásgond­juk megoldásában. Kérjük hallgatóinkat, hogy a témával kapcsolatos kér­déseket március 28-ig. jut­tassák el címünkre (Magyar Rádió körzeti stúdiója, Mis­kolc. Bajcsy-Zsilinszky u. 15. 3527). A borítékra kérjük ráírni: „Fórum”. Adásunk ideje alatt az érdeklődők te­lefonon is kérdezhetnek, ez alkalommal a 35-510 és a 37-573-as telefonszámon tar­tunk ügyeletet. A héten hallhatók Rádióhallgatók figyelmébe ajánljuk a hét műsorából: kedden, a miskolci adón 17.45-kor kezdődő múzeumi híradót, amelyben a Bükk őslénytani emlékeiről tart előadást dr. Füköb Levente. Szerdán ugyancsak a Heves megyei közönség számára szerez minden bizonnyal má­soknál is nagyobb örömét, a stúdiónak a gyöngyösi Vid- róczki népi együttes felvéte­leiből készült válogatása, csü­törtökön pedi^g az egri Ho Si Minh Tanárképző Főisko­la női karának szereplése. A miskolci stúdión kívül a Petőfi adó programjában is helyet kap megyénk. Csü­törtökön 12,55 órakor Vison- ta iparából villantanak fel képeket a riporterek, míg szombaton ugyanezen az adón, a 13.30-kor kezdődő mű. sorban a gyöngyösi II. szá­mú Általános Iskola kórusa énekel. levelet. Néhány buktát ve­szek útközben, egy pádon ülve meg is eszem őket. Mi­csoda visszataszító mohóság. Nincs időm szégyenkezni miatta. Be kell néznem cso­magtartó lábért egy címre, amit hirdetések között lel­tem. Persze amit keresek nincs. Aztán egy autóalkat­rész-kereskedés. Itt ebédszü­net van. Egy maszek a Moszkva téren. Itt kapok. Lesz Amit szerelnem otthon. Haza! Megérkezem. Jani még nincs, pedig itt kéne len­nie. Gyerünk keresni! A Dombos utcán jön velem szembe. Énekkaron volt, csak én elfeledtem. Fölléle­geztem. Ebédet készítek, ké­ső van, eszünk. S már men­ned kell az óvodába a ki­csikért. Pedig egy kávét még megittam volna. Sorba állok az ebédbefizetésnél. Tejet, kenyeret, ezt-azt veszek a boltban. A gyerekek a közért előtt a Miatyánk utca sar­kán gesztenyét szednek ön­feledten, de én türelmetle­nül ott vagyok a sarkukban, gyerünk, gyerünk,,sietni kell. Mire fölérünk a meredeken, már indulnom kellene, de a nagymama még sehol. Az­tán mégis megérkezik.: É.s én megyek edzést tartani. Észre sem veszem, és ennek is vége van. Sietve, hogy a nagymamát fölváltsam, men­nék haza, de az egyik gye­reket, most látom csak, a szertárból kijövet, félájullan viszik a folyosón az öltöző felé. Fellökték, rádobtak két szőn.veeet, és, úgy ugráltak Farkas András Oláh János: NAPLÓ Színházi levél Egy csokor gerkera Telt ház fogadta Tolnay Klárit és Mensáros Lászlót Gyöngyösön. Sokan jöttek el a kedvükért, olyanok is. akik égyébként nem járnak rend­szeresen az előadásokra. Ezt a mostani lehetőséget azon­ban ők sem akarták kihagy­ni. A két kitűnő művészt így, együtt látni, „itthon” — az mégiscsak. . . ! Ennek ellenére is gyaní­tom, hogy nem minden jegy- tulajdonost a színháznak semmi mással nem pótolha­tó varázsa ösztönzött arra, hogy valamiféle módon, ügyeskedve, fáradságot nem kímélve helyet biztosítson magának. Mert ez sem köny- nyű. A bérlet ugyan megkí­méli az embert az ilyen gondtól, de aki annak idején nem figyelt oda, az mosta­nában már aligha remény­kedhet. Mert jegyet kapni. ..! Az előadás előtti percek­ben riadtan állapítottam meg, hogy a hátam mögött, a környezetemben, több ol­daliról is megindult a cuk­roszacskók idegesítő csörgé­se., Haiaj...! Mi lesz itt? Só­hajtottam magamban. Más sem kell még, mint néhány. „fülbe súgó”, aki mindig és mindént kommentál a szom­szédjának és akkor — jobb lett volna inkább el sem jönni. Aztán jött a csoda. Az a csoda, ami manapság már csak a színházaikban ottho­nos, ha van rá ok. Valami­féle varázsütésre olyan csend borult a nézőtérre, ami min­den, csak nem üresség. Telt és várakozó, feszült és oda­adó csend. Cukrospapír nem zörrehí, a köhögősök meg­gyógyultak, mert a színpad­ra belépett Mensáros László, aki percekig magányosan ül­dögélt egy kis asztalka mel­lett, tett-vett öreguras pe­dantériával. Már játszott. Alakított. Bemutatta Arbu­zov Kései találkozás című művének egyik figuráját, A férfit, annak néhány jelleg­zetes vonását. Itt kezdődik a varázslat. Amikor „nem történik sem­mi”, csak a világ legizgal­masabb eseménye zajlik előttünk: valakibe „belelát­hatunk”. Gondolataiba, érzé­seibe. jellemvonásaiba, tehát megismerhetjük a világ leg­nagyszerűbb csodáját, az embert. Majd megjelent TolhaT' Klári, es egyszerre megpezs-i dűlt az egész világ. A nc> ; lépett a színre. Kettőjük ta--‘ lálkozásai, beszélgetései,. csacska és komoly összeszó- lalkozásai és szembeforduló- j sai vezetnek el a jó előre \ | látható örömteli befejezés- i hez. Az egészben tulajdon- ,\ képpen semmi meglepetés j nincs. Az egész nagyon is' hétköznapi történet — tu- lajdonképpen. Ha Arbuzov / nem ismerné annyira az em­bert* a maga esendő gyarló­ságaival és tiszteletet pa­rancsoló szándékaival, kicsi-.i nyességével és nagyvonalúsá­gával, hideg józanságával és mosolyra késztető érzelgős­ségével, akkor 'az egész szín- . játék valami gügyögően la­pos történetecske lenne r~ tulajdonképpen. Szóval: ez az — a varázs­lat, a színpad, a művészet varázslata, ami nem hagy nyugtot azoknak, akik már ráéreztek erre. A közönség pedig együtt o lélegzett, élt azokkal, akik a- színpad közelségében vállal-, koztak arra, hogy — rninFj valami burokból — kifejtsék' legőszintébb önmagukat. Mint valami érzékeny mű­szer kísérte a taps ezt a tárgyiasságom felüli valósa-, got. A színpadi történések- hőfoka kihatott a tetszés­nyilvánítás intenzitására. Való“ - igaz, a közönség mindig kicsit megilletődött, elfogódott, mert a színhá­zi este sem az, mint a töb- * bi. A környezet hatására is. De a „nevek” is elősegítik ennek a valamiféle furcsa gat- látoltságnak a kialakulását. Aztán jön a ’ már többször emlegetett csoda, aminek ha­tására hirtelen minden más megszűnik, csak az együttíé- legzés erősödik fel és válik maradandóvá. Ha a színház lényegét akarjuk meglelni, valahol itt kell keresni. Az előadás végén a gyön­gyösi művelődési központ közönsége nem akarta elen­gedni a két kitűnő színészt. Amikor a központ szakelő­adója is megjelent, percek 1 múltán a díszletek között, é.s egy csokor gerberával kö­szöntötte Tokiay Klárit és Mensáros Lászlót, ezzel a va­lóban hálós közönség érzé­seit is tolmácsolta. G. Molnár Ferenc rajta. És most a két bűnös viszi. Mentők, kórház, érte­síteni a szülőket. Aztán ha­za. Fél tizenegy. Vacsorá­zom, meglocsolom a be­ton}., megetetem a kutyát, aztán leülök, hogy mindezt leírjam, miközben előtolak­szik vádolón minden, ami még a kezemre vár, a ga­lambfészkek, a széntároló, az ablakok szigetelése, a cso­magtartó összeszerelése, és még ezer, talán ezeknél is fontosabb dolog. Most kel­lett volna — írás helyett cselekednem. Nem tettem. Ha legalább aludnék! Egy óra van, és holnap hatkor kelek. Épeszű vagyok egyáltalán? Amikor aztán átolvasom ezeket a sietve rótt följegy­zéseket, holnap vagy holnap­után, rá kell döbbennem, hogy nem volt érdemes. Minden mondat mögött ezer megíratlan hiánya ásít. Fia megírnám, azok mögött ugyanúgy ezer meg ezer ásí­tana. S' ekkor megáll a toll a kezemben. Egy darabig le­teszem majd, de csak addig, amíg- tart bennem a belátás. Sajnos nem sokáig. Gyön­ge vagyok, képtelen rá, hogy bármi elhatározás mellett kitartóak, ha százszor belá­tom, ha százszor elismertem is igazát. Jelenet a Szeplős Veronikából

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents