Népújság, 1980. február (31. évfolyam, 26-50. szám)
1980-02-06 / 30. szám
Évente tízezer érdeklődő Látogatóban az egri felnőttnevelési stúdióban \ NAGYKÖRÖS — Márkus István szociológiája adott alkalmat a szerzőnek és L á- z ár Istvánnak a harmincas évek végén szerveződő kutatócsoport (40—50 diák; munkája és tervei megvilágítására. A Táj és Népkutató Központ három egyetemi tanszék — Győrffy—Teleki— Magyari — újat kereső, a magyar társadalmi valóságot feltáró, mélységekben izzó követeléseket és lehetőségeket átérző fiatalság öncélú vállalkozásának is tűnhet, ha nem volna egy Erdei Ferenc által vezetett baloldali radikális magja. Terveik között szerepelt egy mezővárosnak mint a legsajátosabb magyar képződménynek történeti vizsgálata. Céljuk a valóság feltárása volt: „A valóságot azért kell tisztán látni, mert ahhoz, hogy megfelelő irányban változtatni tudjunk, tudni kell. mi van”. A vállalkozás egyúttal cselekvési program is volt. Cegléd és Kecskemét helyett azért választották Nagykőröst, mert Erdeinek ott a parasztság és értelmiség körében jó kapcsolatai voltak, de azért is, mert Nagykőrös kiterjedt tanyavilágával, példája lehetett egy sajátosan közép-európai létezési formának. E törekvésében már akkor jelentkezett Erdeinek az a terve, hogy történelmi szociográfiát alkosson, ami tükre lehet a teljes magyar társadalmi fejlődésnek. A nagykőrösi vizsgálat már 1940-ben arról győzhette meg a munkaközösség tagjait, hogy a mezőváros kapitalizálódása zsákutca és semmit sem változtat a .szegényparasztság életén. Szemléletes volt a kép a hárommillió koldus Magyarországáról, ami azonban egy tanulékony, szorgalmas, törődést és munkát vállaló hagyma-zöldségtermelő réteget jelentett, amelynek életét nem koldusenergiák és a szánandóság. hanem a látástól vakulásig végzett munka határozta meg. Ezen a ponton kapcsolható össze az 1940-es és 1973-as vizsgálat számtalan eredménye és tanulsága. Például a parasztság jövője. A PARASZTSÁG MEGSZŰNÉSE Európában a legváltozatosabb formák között történik. Nálunk sem úgy szűnik meg a parasztság, hogy átalakul munkássá vagy értelmiséggé, „hanem egy hosszú folyamat eredményeként, azaz önmagát bomlasztja. önmagát szünteti meg és eközben olyan energiák szabadulnak fel, amelyek átmenetileg éltetnek gazdasági és társadalmi folyamatokat”. Az a .szegényparaszt, aki húsz-harminc éven át vállalta a munkát és helytállt kohók, munkapadok mellett vagy a bányákban, munka után új műszakot kezdve saját gazdaságában, ezt nem fogja az idők végtelenjéig csinálni. „Amíg ennyi munkát és fáradságot hajlandó vállalni s elvégzi azt is, amit a nagyüzem követel, azt is, amire ezen felül igény és piac van, e félig réjtett második szektorban: nincs i# baj... Komplett nagyüzemek épülhetnek a dolgozó tömegek munkakészségének arra a fele részére, amiből kitelik a napi nyolcórai munka. Jön azonban egy pillanat, amikor az egyik csalód a másik után önként csökkenti, munkaidejét és teljesítményét anélkül, hogy feladná — és feladni kényszerülne — új fogyasztási igényeit. Nem hajlandó többé annyit és úgy dolgozni, mint eddig... „Egy bizonyos ponton túl, mivel az igények nem nőnek és nem nőhetnek a csillagos égig, ezt meg is teszil Ez a folyamat Európában már a negyvenes évek eleién megkezdődött, de az átmenet másként jelentkezik Dániában, Franciaországban; Lengyelországban mint nálunk, ahol ezt csak meggyorsították az ipartelepítések és a mezőgazdaság szocialista átszervezése. A SZOCIOLÓGIAI FIGYELŐ beszélgető partnerei ezúttal csak egy város történetét és egy könyv.fejezeteit lapozták vissza, lényegében azonban egy osztály fejlő- désrajzát, energiáinak felhalmozását és a jövő útjait is vizsgálták. Ebergényl Tibor II beugró: Poór Péter A színpadon minden lehetséges. Még az is, hogy szegény költő lesz a gazdag márkiból. Mégpedig egyik napról a másikra. Az egri Gárdonyi Géza Színházban pontosan ez történt. Egy hónapig próbálták a Dubarry című nagyoperettet a színészek és műszakiak Seregi László rendező irányításával. Gyakorolták az éneket, a mozgást, ismételték a jeleneteket, és végül is előadássá érett a produkció, amelyben Harmath Albert játszotta 'Renét, a költőt. Poor Péter pedig Brissac márkit alakította. Ebben az eredeti felállásban látta a közönség az egri premiert, sőt még a csütörtök esti előadást is. Pénteken este azonban már nem csendült fel Millöcker zenéje, Harmath Albert betegsége miatt elmaradt az előadás. ' Ekkor szóltak Poór Péternek a színház vezetői: vegye át René szerepét. Lázas szövegtanulás, gyors énfekpróba, rögtönzött színpadi bejárás és sok-sok izgalom. Más szerepkör, más figura. Minden beugrás izgalommal és kockázattal jár, a közönség várja az eredeti szereposztást; pontosan tudja, ki játssza Renét, vagyis ki a bonviván. A szombat esti premierhangulatú előadás mégsem okozott csalódást: a közönség lelkes tapssal honorálta a merész beugrást: Poór Péter René- alakítását. (A márki szerepét Rudas István vette át.) A sikerben természetesen osztozik az egész szereplőgárda. Legyen az ő titkuk; hogyan vigyázták, .segítették a két beugrót, akik végül is megmentették az előadást. (m) ’* Sokan emlékeznek még arra a lelkesedésre, amely a Mindenki Iskolájának rajtját kísérte. Majd mindenki egyértelmű elismeréssel szólt a tévé és a rádió ígéretesnek tűnő kezdeményezéséről. Aztári jöttek a hétköznapok, ezeket először a mérsékelt derűlátás uralta. Ekkor már sokan érzékelték a hibákat, jelezték az olykor bántó közömbösséget. A kitartóbbak persze nem adták fel, s új, a korábbiaknál hatékonyabbaknak vélt eszközöket és módszereket vetettek hadba. Ezek közé tartó, zott az is, hogy a megyék zömében létrejöttek a nemes ügyet segíteni kívánó felnőttoktatási stúdiók. Ritka vendég Egerben a Megyei Művelődési Központban kapott helyet ez a vállalkozás. Irányításával Szemán Bélánét bízták meg, aki már a kezdetben sokat remélt ettől a formától. — Bizakodásomat ma is indokoltnak tartom, hiszen felvonultattuk a legkorszerűbb technikát. Nem hiányoztak a magnók, lemezjátszók, a különböző vetítőgépek. Tovább bővítettük addig is gazdag filmtárunk anyagát. Pillanatnyilag 1000 kópia áll rendelkezésünkre. Természetesen arra is gondoltunk, hogy a tematikai skálát is szélesítsük. Megvásároltuk azokat a hangszalagokat, amelyek a fontosabb rádiós programokat tartalmazták. Ezeket bárki meghallgathatta, s ha úgy kívánta, akkor ót is játszottuk számára. Konzultációkat szerveztünk, de szívesen láttuk azokat is, akik egyénileg óhajtottak tanulni. Biztosítottuk a szak- irodalmat, a jól felhasználható újságokat és folyóiratokat. Ez a felsorolás is érzékelteti, hogy a kínálatra nem panaszkodhatott senki. Nem feledkezett meg rólunk sem az Országos Közművelődési Tanács, sem a Népművelési Intézet. Nemcsak tetemes anyagi hozzájárulásra, hanem kamatoztatható ötletekre. a gyakorlatban megvalósítható javaslatokra is számíthattunk. Túljutottak a megnyitón, s remélték a legjobbakat. Bizakodásunkat megpróbálták őrizni, de a tényekkel csak szembe kellett nézniük. — Egyre kevesebben jöttek. Ez elszomorított bennünket, de nem adtuk fel egykönnyen. Újból szerveztünk, győzködtünk, gyűjtöttük az ígérkezőket. Gondoskodtunk a népszerűsítésről, de a szerény eredményekben a befektetett energiának csak töredéke térült meg. Tegyük hozzá: ezért nem ők hibáztathatok, hiszen a már említett érdektelenség nem helyi, hanem országos jelenség volt, s az ma is. Űj utakon A propaganda maradt, továbbra is hívták azokat, akik könnyebben szerettek volna megbirkózni az elsajátítandó ismerétek buktatóival. Emellett természetesen keresték a kiutat is: mindenképpen sokoldalúan akarták hasznosítani ezt a félmillió forintba kerülő létesítményt. A kibontakozás lehetőségeiről így beszél Sebestyén János igazgató: — Elhatároztuk, hogy a felnőttnevelés szolgálatába állunk. A fordulat tavaly következett be. A tárgyi feltételeket tovább javítottuk, ezzel a vonzóerőt óhajtottuk növelni. Otthont adtunk a párt- és a KlSZ-propagan- disták továbbképzésének. Erre a célra felajánlottuk az audiovizuális eszközök regimentjét, s ezzel színesebbé, érdekesebbé formáltuk az egyes foglalkozásokat. Szívesen láttuk az ide kalauzolt külföldi csoportokat is: nekik a barokk városról, annak műemlékeiről szóló filmeket vetítettünk. Rendszeresen nálunk tartotta különböző rendezvényeit a megyei nevelési, a pályaválasztási tanácsadó, az egészségnevelési csoport. A jogi és az állampolgári ismereteket már tanítják a dolgozók gimnáziumában : a teljes anyagot hangszalagra vettük, ezt akárki megkaphatja, a hallgathatja. A bevonuló fiataloknak a honvédelmi neveléssel összefüggő filmeket mutatunk be. Úgy is fogalmazhatnék, hogy szélesebbre tártuk a kapukat. A statisztikai adatok azt bizonyítják: megérte, hiszen az elmúlt esztendőben több mint tízezren látogattak el a stúdióba. Ez a korábbi — meglehetősen aggasztó — hullámvölgyhöz képest komoly előbbre lépés. Segít a képmagnó Csodákat a jövőben sem várnak, csupán a már meglelt, a helyes irányban kívánnak haladni. A munkát függetlenített technikus segíti. Kell is a szakmai hozzáértés. hiszen a már jelzett igen gazdag eszközpark újabb értékes darabbal, egy képmagnóval gyarapodott. — Drága masina volt, de megérte rá áldozni a pénzt, hiszen tökéletesen kihasználjuk majd. Jelentősebb műsorainkat, hangversenyeinket ezentúl nemcsak hangszalagra, hanem erre is felvesszük, s a legértékesebb, az arra valóban méltó anyagot archiváljuk. Ezt bármikor elővehetjük, levetíthetjük akár a vendégeknek, akár negyvenhárom kiscsoportunk valamelyikének. Ily módon megkezdhetjük a néptáncmotívumok gyűjtését, s ezeket megtanulhatják együttesünk tagjai. Nem kell különösképp bizonygatni azt, hogy a módszertani tevékenység is tartalmasabbá, színesebbé, hatékonyabbá válik: a vidéki művelődési otthonok jóval több támogatást kaphatnak tőlünk, mint eddig. Reméljük, hogy ez a mind terebélyesedő kínálat a dolgozók iskoláiba járókat is megnyeri majd, mert őket — ha csak ketten-hárman jönnek is naponta — épp olyan készségesen fogadjuk, mint két esztendővel ezelőtt... Pécsi István Szalay István: Vadászkalap II. — Igazi vadászidő van, — suttogta a barátom, de én irgalmatlanul fáztam és szinte hallani lehetett, úgy vacogott a fogam,. A négyes útnál kettéváltunk. Ö jobbra ment, én balra. Az éjjeli holdsütésben ólyan volt az erdő, mintha minden fáját, minden bokrát ezüstporral behintették volna. Miközben csodáltam a fényben úszó erdőt, azon tűnődtem. hogy mit lőjek? Az őzet kevésnek, a szarvastehenet soknak találtam, ezért arra gondoltam, hogy legjobb lenne egy szarvasborjú, abból aztán kitelne minden a családnak. — Majd odaadom rokonoknak, jó ismerősnek a húst, ha nagyobb darabot lövök, — villant eszembe, de aztán apám parancsoló szava dobolt a fejemben: — Az orvvadász fazékfedőjén hét lakat legyen! Az orvvadász vadhúst. bőrt, agancsot nem adhat senkinek! Ha valamiről többen tudnak, azt már tudja a fél falu. Ha egyedül nem bírsz a zsákmánnyal, a cimboráddal felezni kell. mert ha már ő is evett a húsból, akkor letapad a nyelve... A virradat a Somos-oldalban talált. Ekkorra már előszedtem a faoduból a puskámat és leültem a zsákra, amelyet hazulról hoztam. Egy róka kelletlenkedett át az úton. de szimatot kapott a nyomomról és visszaugrott. — Jól nézek ki, ha így járok a szarvasokkal is, — töprengtem magamban. de ekkor szép csendesen havazni kezdett. Nagyon megörültem a hóesésnek, mert a friss hó mindent elborít, mindent eltüntet, hóesésben még a puska sem szól olyan nagyot. Nézgelődök, leskelődök, amikor negyven lépésnyire tőlem kiállít az útra egy koronás szarvasbika. — Meglövöm! Ki tudja, lesz-e más, és különben is nagy a rizikó ahhoz, hogy potyára járjak. — tűnődtem, de aztán mégsem mertem rá vállalkozni. A bika elment és beváltott a fiatalosba, ahol rügyezni szerettek a szarvasok. Óvatosan felálltam a helyemről és akkor láttam, hogy a többiek. a tehenek, egv-két borjú is. ott csipegetik már az alvó hatásokat. Kiválasztottam a borjút, aztán eldörrent a katonapuska. Egy óra moccanás nélküli csend következett. és csak amikor meggyőződtem róla. hogy a lövésre nem ólálkodik arra senki. akkor vittem vissza a puskát és alulról, —. mintha véletlenül járnék arra. már á baltával a kezemben — megkerültem a vágást. Esett a hó. ahogyan csak az égből jöhetett, még a. borjúmat is belepte, alig akadtam rá. — No gyere csak, kisko- mám — gondoltam és összefutott a számban a nyál, amikor a jó zaftos pörköltre gondoltam. Már készen voltam a zsigereléssel, amikor valaki rám köszönt: — Jó reggelt, András! Maga volt! Ott állt felettem az öreg kakasos tizenhatossal. — Végezzen csak vele szaporán. ha mór hozzáfogott, — biztatott, de még hozzá is tette: — Szerencsém van ma reggel! Enpen ilyen gyenge borjúra fájt a fogam. .. Én meg csak álltam magával szemben, kezemben a véres kés. Szúrni, vagy ugrani készültem, de maga nyugodt volt és a Válláról le sem vette a puskát. — Iparkodjon! A hajtónak kijár a fele rész.. . Nekem sem kellett több, megfogadtam a szavát. Egykettőre rendbe vágtam a borjút, bele a zsákba és kettesben ballagtunk hazafelé a Rarátborsa-oldalon, a csendes hóesésben. Az apakői sziklánál, — emlékszem, mintha csak ma lett volna — megálltam és szembefordultam magával. — Feljelent? — A hajtónak fizetség jár, nem feljelentés — válaszolt maga és arról érdeklődött, hogy nagy szenvedélyem-e a vadászat, vagy csak éppen a hús érdekel? — Egy faluban lakunk; tudja, hogy az erdő... próbáltam valamit mondani, amikor megint csak nekem szegezte a kérdést: — Mikor fial a vaddisznó? És mikor üzekedik az őzbak? Gondolom, jól megfelelhettem, mert cigarettával kínált, aztán hazáig még sok mindenről beszélgettünk. Arról is, hogy az urak erdejének egy részéből vadászLár- saságot kellene alakítani, meg aztán, hogy a háború elvitte az őzek nagy részét, nyúl. fácán is alig akad már az alsó területeken. .. Itt elakadt András szava és meghatódottságában a szék egyik oldaláról áttette a másikra a vadászkalapot. — Szóval, így kezdtük, — krákogott. — De a cimborám! Az egy fa mögül nézte végig, hogyan ballagok magával együtt a falu irányába. Szentül meg volt győződve, hogy bajba kerültem. Szaladt is hazafelé, hogy megvigye a hírt anyámnak, de nagyot nézett, amikor engem is otthon talált. — Nem jelent fel? — lihegte. — Nem! — feleltem kurtán. András felállt a székről, fejére csapta a kalapot, majd a puskákon akadt meg a tekintete : — Tudok egy jó kant! Kijár a csicsókaföldre. Ha rászánja az időt. meg lövetem magával, de adjon rá kezet, hogy ezentúl többet mozdul ki az odújából... Kezet adtam rá, azóta a szavamat is tartom, mert mi Andrással világéletünkben mindig komolyan és őszintén beszéltünk... (VEGE) Antikvár könyvvásár Gyöngyösön Immár hagyománnyá vált. hogy negyedévente egyszer az egri antikvárium a gyöngyösi Mátra Művelődési Központban megrendezi a használt könyvek vételét és eladását. Olyan ritkaságok találhatók itt. mint például a Rákóczi- cmlckkönyv. vagy Végh Antal Miért beteg a magyar futball című műve. A könyv helyi barátai ma még elhatározhatják magukat, adnak vagy vesznek ritkaságokat. Képünkön: Csajtainé Oravecz Teréz eladó, az első vásárlókkal. (Fotó: Szabó Sándor)