Népújság, 1980. február (31. évfolyam, 26-50. szám)
1980-02-24 / 46. szám
Készül a Magyar zenetörténet A MAGYAR Tudományos Akadémia társadalomtudományi intézetei néhány évvel ezelőtt hozzákezdtek szakterületük történeti összefoglalásának szerkesztéséhez. Noha’ az érintett szakmák úgy érzik, nem érkezett el e szintézisek létrehozásának ideje, sok alapkutatás hiányzik még. Ebből kiindulva azonban sohasem készülnének el a tervezett munkák, hiszen a történetkutatások területén sohasem mondhatjuk, hogy már mindent tudunk. A Zenetudományi Intézet is hasonló gondokkal találta magát szemben a Magyar zenetörténet írásakor. Szinte egyidőben kell elvégezni az anyaggyűjtést, a feldolgozást és az összefoglalást. Továbbá olyan újabb emlékek is előbbukkantak, amelyek, ha nem is változtatják meg az eddig kialakult képet, legalábbis módosítják. Az ötkötetesre tervezett Magyar zenetörténettel kapcsolatos munkálatok 1970- ben kezdődtek és most jutottak el odáig, hogy kézzelfogható eredmény született. A Rajeczky Benjámin szerkesztette első kötet lényegében késznek mondható, 1980-ban nyomdába lehet adni. A kötet 1526-ig tekinti át a magyar zenei őstörténetet, a középkori zenei életet és a korabeli népzenét. Az érdekesebbnél érdekesebb témákon, az udvari zene és gregorián stílus összevetésén, a korareneszánsz zenei intézmények bemutatásán túl a zenetörténet írásakor felfedezett területre is kitekint az összeállítás, nevezetesen arra, hogy a XV. században a kottaírásnak egy kifejezetten magyar változata honosodott meg hazánkban. Az első kötet lektorálásakor szerzett tapasztalatok arra sarkallták az intézet munkatársait, hogy útjára indítsák a Zenetudományi dolgozatok című belső sorozatot, s segítségével hozzák nyilvánosságra a kutatások egyes részeredményeit. Így lehet elkerülni, hogy a Magyar zenetörténetben olyan aránytalanságok mutatkozzanak, amelyek a most napvilágra került forrásokkal részletesebben foglalkozzanak a régen ismert, de fontosságában az újat felülmúló adatok rovására. A Csomasz Tóth Kálmán és Pap Géza által szerkesztett, a XVI. és XVII. század zenetörténetét taglaló második kötet mintegy egyhar- mada elkészült már. Az egy és több szólamú, valamint az egyházi éneklés mellett szó lesz ebben a részben az ekkor kialakuló tánczenéről, az egyes városok (Sopron, Pécs) zenei életéről és a magyar zeneszerzők jelentős műveiről is. Az öt közül a harmadik kötet van a legelmaradottabb stádiumban, az, amely a XVIII. század magyar zenéjének ismertetését tűzte ki céljául. Míg ugyanis a XIX. század zenetörténetéről már több tanulmány készült, s az anyag cédulákon, katalógusrendszerekben vár feldolgozásra; addig az előző rész munkatársai még csak az anyaggyűjtésnél tartanak. Az ötödik kötetből számos, az 1945 utáni idők zenetörténetével foglalkozó tanulmány már nyilvánosság elé került. De ahhoz, hogy a XX. sz. teljes szintézise kikerekedjen a rendelkezésre álló anyagból, bizony még sok aprólékos levéltári munka is elvégzésre vár. A kutatóknak többek között át kell böngészniük az elmúlt évtizedek hangversenyműsorait, s fellapozniuk a folyóiratok és a napi sajtó zenei anyagát. S hogy mikorra láthatjuk együtt a könyvesboltokban a Magyar zenetörténet öt kötetét? Nehéz lenne ezt pontosan meghatározni. Az első kötet — remélhetőleg — néhány éven belül kapható lesz. Hogy a többi rész mikor jelenik meg, az még sok mindentől, többek között a munkatársi gárda megszervezésétől is függ. AZ INTÉZET tervei között, szerepel, hogy a köteteket a bennük foglalt anyag illusztrálására hanglemezsorozattal teszi teljessé, előnyben részesítve a régebbi korok alkotásait. Továbbá a magyar zene országhatárokon túli népszerűsítése érdekében a zenetörténetet angol nyelven, némiképp rövidített és részben átdolgozott kiadásban is szeretnék megjelentetni. Mátraházi Zsuzsa Varsányi Pál grafikái Varsányi Pál kiállításán, a Magyar Nemzeti Galériában, európai hírű és jelentőségű grafikusművész életművén .ek legjavát ismerheti meg a tárlatlátogató. 1933-ban készült antifasiszta sorozata kiemelkedő terméke a magyar és az európai sokszorosított gráf lkának, Tematikája és motívumanyaga új elemeket hoz forradalmi képző művészetünk jelképrendszerébe. Képeink Varsányi Pál e korszakából va lók: önarckép (1933) (balra), Éhség (1937) (fent). (Hauer Lajos felvételei — KS) Fabry Zoltán válogatott levelezése 1916—1946. 1/ ét korfordulóról és a „fekélyes béke” korszakáról ad hírt Fábry Zoltán levelezésének első, válogatott kötete. A címzettek és a feladók közt találjuk többek közt József Attila, Veres Péter, Illyés Gyula, Győ- ry Dezső, Balogh Edgár és Remenyik Zsigmond nevét. Izgalmas dokumentumkötet állt össze az 1916-tól 1946-ig folytatott Fébry-levelezésből. A vaskos kötet azonban csak töredéke a 6 ezer tételes Fábry-hagyatéknak. a jelzett korszakra vonatkozó levélmennyiségnek. Szellemi összekötő hidat jelentett a levelezés a fenyvesek övezte stószi műhely és a nagyvilág között. A levélgyűjtemény is • bizonyítja, mennyire tarthatatlan a „stószi remete” elnevezés. A stószi magányt nem szabad választás, hanem a sorshelyzet tette Fábry létközegévé. Intellektusának mértékét jelzi. hogy helyzetének viszonylagos előnyeit kamatoztatni tudta a kétségkívüli hátrányok ellenében. Vidéki léthelyzetben emelkedett a provincializmus fölé, otthonná, szellemi birodalommá tette a szurdokba szorult stószi tájhazát. Ezért érezhette gúnyosnak a „stószi remete” titulust, hiszen nem exodusos hajlam tette Stószt archimédeszi ponttá, szellemi kilátóvá. A levelezés az életút és eszmei fejlődés mozaikokból összeálló tükörképe. Fábry útja a szülőfaluból Rozsnyóra, majd a budapesti Eötvös Kollégiumba vezetett. Vágyait, terveit a háború, térnek és időnek tragikus változása foszlatja szét. Egyike annak a 3 millió magyarnak, aki az impériumváltozás során, a világháborút és 1919 elzúgott forradalmát követően, többségi helyzetből kisebbségi sorba került. Eszmei és emberi kapcsolatokat keresve szólalt meg a vox humana hangján. Adyt követve vállalja az őrszerepet, a virrasztó és szószóló küldetését. Fábry észmei fejlődésének, a mozgalommal való kapcsolatának fontos adalékai rejtőznek a Földes Sándorral folytatott levelezés dokumentumaiban. A szlovákiai magyar irodalom egyik legszebb fejezete Fábry és József Attila barátsága. Akkor vállalta József Attilát, amikor vádak, támadások, méltánytalanságok zuhataga szakadt a költőre. Közölte verseit és megértő szavakkal szólt költészetéről. József Atilának a Fábryhoz írott levele, ma már kortörténeti dokumentum. Fényesen igazolja a valóságfantaszta költőt, aki önmaga eszmei tisztaságát megvédve utasítja el az új barbárság „ordas eszméit” a fasizmus térhódításának idején. Balogh Edgár leveleiből egy kivételes szervezőt, fáradhatatlan szerkesztőt ismerhetünk meg. Feladatvállaló kötelességtudattal harcol osztályegyenlőségért., nemzetiségi jogokért. Rianó időkben a Dunatáj kis népeinek testvériségét álmodja a „Holnap sürgetőiéként”. Élő hidat, üzenetet képez a szlovákiai és romániai magyarság között. A nemzeti elfogultságokon felülemelkedő Balogh Edgár a jövő érdekében vállalja a múltat. Eszmei és írói szempontból is fontos a Gaál Gáborral és a Korunkkal folytatott Fáb- ry-levelezés. A Stószi dél- elöttökben Gaál Gábort vallja mesterének a kritikai és publicisztikai tevékenységben. A Korunk főszerkesztője a folyóiratszerkesztő Fáb- rynak is példaképe volt. Az eszmei barátság tisztasága fűzte Fábryt Remenyik Zsig- mondhoz. Bátorítást várt Remenyiktől és a Szép Szó szerkesztőitől. A Fegyver s vitéz ellen című Fábry- könyvről írja Remenyik: „Leverő élmény és kétségbeejtő kép, amit erről a világról vázolsz, de sajnos távolról sem illuzórikus.” Amikor Remenyik József Attilával és a Szép Szó szerkesztőivel csehszlovákiai körutat tesz, Fábry szomorúan tudatja: „Az anyagi tehetetlenség nem engedi, hogy kimozduljon innen és kezet szoríthassanak azokkal, akikkel évek óta összeköt a közös sors. Nem láthatom Re- menyiket és József Attilát, akikkel levelezésben rég barátok vagyunk.” Fábry a háborút követően is töretlenül hitte, hogy az eszmei hűség, a szenvedés vállalása megnyitja a történelem kapuit, érvényesíti az emberség jogát. Csak 1948 „jégtörő és gyümölcshozó februárja” szüntette meg a szlovákiai magyarság jogfosztott- ságát, adta vissza az „adósságtörlesztés” négy' zárójeles évében elvett állampolgári jogokat a magyar nemzetiségnek. A próbát kiállva tört elő Fábry szava a teljes némaságból: „Tiszták maradtunk, emberek maradtunk”. A levélgyűjtemény nem Változtatja meg, kontúrjaiban nem módosítja, csupán árnyalja és hitelesíti az irodalmi köztudatban élő Fáb- ry-képet. Felveti ellenben egy Fábryról szóló, átfogó és összegező nagymonográfia szükségességét.. A további kutatás a levelek segítségével is bizonyíthatja, hogy Fábry vallomásainak és műveinek a mélyén magatartást és szemléletet megszabó elkötelezettség érvényesül. Ezért írhatta jogos öntudattal: „Változni és változtatni. Változtam és változtattam..: Tanú és tanulság én vagyok.’' (Madách, 1979.) Cs. Varga István I. Reggeli fohászkodás Mindenki hord eg}’ kis menetrendet magával, ösztönöket, szokásokat, apró kis figurákat, amelyek szerint életét éli. Ne higgyük, hogy annak nincs valamely oka, amiért az egyik ember éhgyomorra csak seprőpálinkát kíván, míg a másik tejeskávét, vajas kiflit és hasonló csemegéket. Ezek a kívánságok a szervezet titkai, amelyek felett el lehetne gondolkozni, ha korán reggel, a munka és kötelességteljesítés, pénz után való vadászat és adóbefizetés előtt ráérnie ad ember ilyen haszonta- lanságon gondolkozni. Néha csak egy friss zsemlye is megteszi a magáét, hogy az ember kezébe vegye mindennapi menetrendjét. Lábai mozgásba jönnek. két keze megtelik tennivalóval, feje a tegnapi, gondok mellé új gondokkal, de bizonyos idő múlva csak kifújja alaposan az orrát, kiköhögi magát, a nadrág alaposan áll rajta, és talán már sikerült „odanyúlni” az emberek tömegében, azt az embert feltalálni, ahonnan segítséget, támogatást, barátságot élvezhet. Vannak jól induló napok, amikor az ember érzi, hogy nemhiába kelt fel az ágyból vagy egyéb fekhelyéről. Fohászkodásukat meghallgatják a reggeli indításnál, a délelőtt elmúlt minden baleset nélkül, delet kezdenek harangozni a városban, és az Egyesi, a bús, sovány Egyesi, amely egymagában indult neki az életnek, délre már annyira jutott, hogy ebedelesről is gondoskodjon. N. Az étlapról általában Ismételjük, hogy jól sikerült napról van szó, amikor Egyesi ezeket a dolgokat átéli. (Nen is tenne jót az egészségnek, ha mindennap megtöltenénk az erszényt, hogy délben már komótosan asztalhoz ülhessünk.) Egyesi bemegy a vendéglőbe, amelynek nem is kell az elsőran- gúak közé tartozni, elég, ha másod rendűek közül eredt, mellékutcában, amely azonban kocsifor- galomtól hangos, mert a kocsisok éppen ilyen mellékutcában szeretnek hajtani. A vendéglőben már készen a leves, mert a mellékutcában, ahol az éhesebb emberek járnak, már fél tizenkettőre befőzik a levest, mert nem olyanok a mellékutcai vendéglők látogatói, akik ráértek volna sonkával vagy különböző pörköltökkel elűzni déli étvágyukat. A levesre vártak ők — s így Egyesi is —, amely tüzesen és sáfránytól, paprikáitól színesítve érkezik meg a tűzhelyről a marhakonc, a marhacsont felől, persze zöldséggel, grízgaluskával vagy májgombóccal, mert Egyesi és társai szeretik az ilyesmiket. Csak nézd meg Egyesit a mellékutcai vendéglőben, hogyan sózza. kanalazza levesét: hogyan önti ki tányérjából a maradék leves* kanalába, hogyan harapdál kér. y érd a rabok at is közbeni — sokkal többet tudhatsz meg Egyesi életéből, mint valaha is kiváncsi voltál egy szürke polgár életére. A leves után. válik el igazán, hogy valóban sikerült-e Egyesi délelőttje (mert a levesbe habar- tatoöt tojás sárgája még nem jelent sokat lehetséges, hogy a vendég nem akar többet fogyasztani, ezért akar a tojással jóllakni.) A mellékutcai vendéglők étlapjai ritkán tartalmaznak meglepő dolgokat. Egy gyakori vendég akár lehunyt szemmel is végigmehet az étlapon, és a mutatóujjával rábökhet az étlapon arra a helyre, ahol a káposzta-, lencse- bab- vagy borsófőzelékek megfelelő „feltéttel” álldogálnak egymás mellett. Nem kunszt azt se tudni előre, hogy savanyú felsálszelet vagy sertéscomb is szerépei az étlapon. De az már meglepő találmány volt. amikor Egyesi jól sikerült napján eltalálta, hogy papKrúdy Gyula: Mellékutcai vendéglő 'rikás csirke is van a konyhán, mert ilyesmit már hosszabb idő óta nem evett III, A paprikás csirke sikere Egyesi egy kicsit habozott az été! ára miatt, de vannak napok amikor az ember bízik a jószerencsében, és ugyanezért megrendelte az ételt a pincérnél, aki megismételte Egyesi szavait, hogy vajon nincs-e tévedés a dologban. De Egyesi most már megerősödve hangoztatta: — Nokedlival s bő szaftban. A paprikás csirke kijött a konyhából, minit már annyi más bolond csirke; Egyesi úr elé telepedett. és megmutatta magát a kacsafark, felkunkorodott egy-két ujjnyi haja, mért nem mindennapi élvezetet ígért a jövevény. Egyesi szerény ember volt, természetesen a csirke lábával kezdte, a csontrágicsálással, szopoga- tással, a jövendőben való hittel megnyitott fogyasztást. Milyenek lehetnek a többi falatok, ha már a láb is kitesz magáért! — gondolta magában, miközben takarékosan bánt a tésztával, a zafttal, mert nem akarta, hogy az idő előtt elfogyjon. így jutott el a csire nyakához, a combjához, a többi csontos részekhez, amelyekkel olyan alaposan végzett, mint aki nem akar többé visszatérni ehhez a témához — mint némelyek teszik, akik a paprikás csirke fogyasztása után újabb kísérleteket tesznek a már lerágott csontokkal. Egyesi nyomban végzett, az ő tányérja szélén heverő csontok mehetnek egyenesen a spódiumgyárba, húsétel nem maradt rajtuk. A tészta és a zaft is megmaradt még bőségesen a tálban, mikor Egyesi a legnagyobb csemegéhez, a csirke melléhez érkezett, amelyet utolsónak tartogatott. Nem kell külön mondani, hogy Egyesi a bekövetkező dolog előtt körülnézett a vendéglőben, nem ülnek-e valahol irigyei a közelében. akinek rosszindulatát talán már eddig is fölébresztette maga iránt? Kisvendéglő volt, mindenki a maga ügyével, bajával volt elfoglalva, némelyek még behajthatatlan számlákat is nézegettek fejcsóválva, kelkáposzta fogyasztása közben. Egyesi tehát nyugodtan kivehette a csirkemellett, senki se törődött vele (csak egy messze ülő úr, de annak oly borongós volt a képe. mintha állandóan öngyilkosságra gondolna). A csirkemell a tányér közepére került. Egyesi új kenyérdarabról gondoskodott, mégpedig tempósan kiválasztotta azt, mintha a csirkemellhez más kenyérdarab dukálna, mint az előbbi »részekhez. És azonkívül ott. volt a megtakarított zaft a tálban, amelyet a kenyérdarab lesz hivatva kitörölgetni. eltüntetni, hogy abból csak emlék lesz. így indult neki Egyesi a csirkemellnek, lassabban, gondosabban, lehetőleg még figyelmesebben, mint az eddigi faiatoknak, és szerencsésen végzett is vele. A tányérokon csak csontok maradtak. IV, Befejezés Egyesi a teendők elvégzése után nyilván összeállította magában a számlát, és attól meglehetősén elkomolyodott. Üres sörös poharára nézett, mert azzal nem takarékoskodott kellően s így a fejedelmi lakoma után kénytelen volt így szólni a borfiúhoz: — Kérek egy üveg friss vizet, de hideg legyen. (Az író hagyatékából) i *