Népújság, 1980. február (31. évfolyam, 26-50. szám)

1980-02-17 / 40. szám

Egy pohár víz Ha egy rendeletet újabb rendelet követ ugyanabban ha ügyben, nyilvánvaló, hogy hatástalan volt a régebbi es egyáltalán nem nyilvánvaló, hogy hatásos lesi; az újabb. Hatályos n/ igen, hatásos, az nem. Vagy legalábbis^ jo- gns a'lviij.tn kétely: ez sem viszi többre, mint elődje Nem vállalkoznék arra. hogy összeszámoljam, hány rendet.el la. i/nek bármilyen évfolyamot is kutatnám, keresésem miszerint a reprezentációs költségeket csökkenteni kell. Ám, ha egyáltalán merészkednék e hősi tett végrehajtá­sára, hát évtizedekre visszamenőleg kellene és nem ered­ménytelenül felkutatnom a rendeletek tárát. Bárhova lapoznék bármilyen évfolyamot is kutatnám, keresném sohasem lenne meddő. Mert mint tavasszal a rügyek, telelőn a böjti szelek, oly biztosan születtek, fogalmazód­ta!; meg rendre és időszakról időszakra a reprezentációs költségek csökkentéséről szóló rendeletek. Iíven rendelet jelent meg nehány nappal ezelőtt is és ismét. Ki tudja hányadszor? És ki tudja hányszor még! Még véletlenül sem akarok a rendelet kiadóival, nagy önmagával a rendelettel •gúnyolódni. És nemcsak r/ért. mert gúny ide. rendelet oda, azért az oly sokszor, iily sok helyen é.s oly sok ideig elmondott, leírt szónak kétségtelenül tapasztalható a hatása, mégha ez a hatás nem is frenetikus. Manapság azért már a közvélemény szintjén — és ez nem akármilyen szint! — a ..repi vö­rös posztónak számít, a díszvacsorák, az állami pénzén. \.igy a szövetkezeti forintokon rendezett dínomdánomok a íalábbis üggyé váltak, ha előfordultak. De azért is tá­rok h'í tőlem a fentebb említett gúnyolódás, mert örök iplimi ki lévén, bízom benne, hogy ellő az a kor. amikor ■ cl ie.cn felesleges lesz rendeleteket kiadni, vagy akár­csak szólni is egy dorgáló ejnye-ejnyét a reprezentációk ügyében, aranyira józan é.s reális lesz mindenki olyan, akinek ma még az az érzése, hogy repreneztálnia kell. A köz pénzén — természetesen. Szakmámból fakadóan, nem valamiféle hencegés és megszállottság okán írom ezt. meglehetősen gyakran for­dulok meg határainkon tjll. Ha a szocialista határokon belül vagyok, akkor nagyjából olyan, vagy még olya­nabb a helyzet a terülj-terülj asztalkám világában, miét nálunk. Ám. ha a szocialista közösség határain túl, nyu­gati országokba visz riporteri sorsom és dolgom, külön­böző gazdasági, politikai, vagy kulturális szervezet kép­viselőihez. mint legutóbb például Franciaországba, asztal­ka van, de terítés az alig, vagy egyáltalán nincs. Kávét, azt talán, de azt sem mindig és feltétlenül. LÉs nemcsak azért — mint hittem volt én is jó ideig —, mert taka­rékosak a saját zsebükre, vagy a minisztérium büdzséjé­re,. mert ugyan takarékosak is. És nemcsak azért. mert. a reprezentáció időrabló valami, s az idő pénz, aki tehát feleslegesen és sokat reprezentál, az kétszeresen lopja meg az államot, vagy saját ma^át. Mindezekért $ — ter­mészetesen. Am legfőképpen azért talán, mert interjú- és riportalanyaim meg voltak arról győződve, hogy nem egy szép szelet marhahúsért, nem egy pohár konyakért, vagy burgundiai vörös borért utaztattak el engem oda. hanem azért, hogy kérdezzek. És ők válaszoljanak. Egyszóval: hogy dolgozzam. Fel sem tételezik, bár nem mindenütt és nem min­denki volt és van akárcsak jó szándékkal is a szocialista Magyarország liánt de fel sem tételezik, hogy az esetleg itthon beszerezhetet'en konyak, kávé, vagy sertéssülit pót­lására utaztam volna akár Párizsba, vagy Stockholmba. Vendéglátóim biztosították a megfelelő munkakörülmé­nyeket. igen korrekt módon, ugyancsak korrekt módon a szállást, és a napi étkezest. És viszonylag hosszas ott- . tartózkodásom' ideje alatt társaim' é.s személyem Iránti tiszteletük kifejezéséül —• amely tisztelet alapvetően per­sze Magyarországnak szólt — egyetlenegyszer közős ebé­den vettünk részt. Ez volt a „reprezentáció”, És kész! S miután nem etettek, nem itattak, nem cipeltek, hanem programot adtak á munkához, valóban sokat és jól- lehetett dolgozni ott is, és utána idehaza is. Mai szó- használattal élve: hatékony volt kinttartózkodásunk. Nekünk magyaroknak még mindig az a rögeszménk —' s talán ma már ez a legfőbb oka a pazarlásnak —. hogy mint a nomádok egykor, kik hozzánk jönnek, meg­tértek egy nagy vándorúiról, és most e megtérést sze­rencsének minősítve, azt megünnepelni el nem mulaszt­hatjuk. Nekünk magyaroknak még mindig az a rögesz­ménk. kimondva, vagy kimondatlanul: a program arra való, hogy ürügyet szolgáljon a terülj asztalkámhoz. A munka, mint valami kenyérszelet a szendvics alatt, csak arra szükséges, hogy időt adjon az újabb és máshol .be­következő' fogadás étkeinek befogadására. Mi, azt hisz- szük, hogy az az igazi vendéglátás, ha halálra etetjük és itatjuk a kedves vendéget, mert így látja csak igazán, hogy lehet bár szegénynek lenni, de ha magyar, akkor az szegényen is jól él. Persze bánná a fene mindezt, ha ez a jó élés az ezt bizonyítani akaró ’zsebére menne. Ha a reprezentáció rnnön jövedelmét apasztaná. Az som okos dolog, kétség­telen de hát mindenki úgy s/.órakozik, ahogyan akar. Van. aki kártyázik, van, aki lóversenyezik, és van, aki reprezentál. A baj azonban ott van még mindig, hogy a köz zsebéből -henceg a hencegő, az állam kasszájából veszi ki a nem kevés forintokat, bizonyítandón: milyen gazdagok is vagyunk. S teszi ezt, uram ég, talán akkor is, amikor éppen, külhoni kölcsön tárgyában tárgyal. Tehát semmit? Egy pohár csapvizet legfeljebb? Elnézést a fogalmazásért: szabályt hozni erre felet- lebb nehéz feladat. Intelligencia kérdése, hogy kinek mit es egyáltalán valamit-e? Nagy fontosságú tárgyalás, na­gyobb terminus, akár ebéd is, meg még vacsora is. futó látogatás, kétszuvas tárgyalás, még pohár vizet sem. Mert még egyetlen pohár tiszta víz is lehet felesleges pocsékolás és egy bőséges —■ de nem túlzott! — vacsora is lehet takarékosság. Gondolhatja az olvasó: jaj. de okos már megint az Újságíró. De vajon, hogyan él ő a saját és a mások rep­rezentációjával, Bevallom: nekem soha nem volt egyet­len fillér reprezen'nciúm sem, nem vagyok én olyan nagy ember. Meg olyan kicsi sem. É.s azt is bevallom tö­redelmesen, hogyha valahol tisztességgel és szerény ke­retek között megkínálnak, azt elfogadni nem restellem. De a dínomdánomtól elmenekülök. Már csak azért is, hogy megírva elítélhessem a dínomdánomot. JfttQÚhMftí F élháborödötliin mónd­ta egyik istPéröiöm: — Egyszerűért érthe­tetlen, hogy mi vólt vasárnap a Mátrában. Elmentünk Mát­raházára havat látni. Na­gyon jól éreztük magunkat tűidig, amíg délben eszünkbe nem jutott, hogy a Vörös­marty turistaházba menjünk ebédelni. Legalább két órába telt, mire a „dugóból” ki- evickéltünk. Az egyik Wart- burgos kilométereket tett meg rükvercben, högy vissza tudjon fordulni. Hadd említsek itt egy má­sik megjegyzést is. Aki mondta, az Fejes Pál rendőr alezredes. A gyöngyösi váro­si tanács végrehajtó bizott­ságának ülésén említette: — A hétvégeken előfordult már, hogy sem a rendőrségi autó, sém a mentők nem tudtak Mátrafüredről feljut­ni Mátraházára mostanában, hogy a hó lehullott. A ki­ránduló autósok otthagyják a kocsijukat az út két olda­lán, azzal sem törődve,' hogy el lehessen köztük menni. Órákba tellett., mire a közle­kedést biztosítani tudtuk új­ból. ' Ez van. mondhatnánk a szokásos kifejezéssel, ami azt is jelezné, hogy tulajdonkép­pen senki sem tehet róla, hogy a körülmények úgv alakultak, ahogyan alakul­tak. Csakugyan ez lenne a he­lyes végkövetkeztetés? Tudomásul kell venni, hogy a sokat emlegetett motorizá­ció már nálunk is tény. Ez egyszersmind olyan felada­tokat, is állít elénk, amikkel megbirkóznunk nem könnyű. Mert az autók száma egyre nő. Az autók pedig azért vannak, hogy használják is őket. Hogy ki hogyan, és mi­re használja, az is mái kér­dés. Egyre többen napi eszköz­ként. De az autónak nemcsak akkor van helyre szüksége, amikor gurul a négy kere­kén, hanem akkor is, ami­kor valahol, hosszabb, vagy rövidebb időre megállítják. Ez is gond, az is gond. Vá­rosainkban, kirándulóhelye­inken mintha a várakozás lehetőségének a megteremté­se adná most a nagyobb fej­törés okát. Bizony, erre nem készültünk fel úgy, ahogy a fejlődés dinamikája megkö­vetelte volna. De hát nem­csak mi, a tőlünk jóval te­hetősebb országok is így vannak ezzel. A következmény pedig az, hogy mindenféle tilalmakat találnak ki és alkalmaznak, sokszor teljesén reménytele­nül, ha a végeredményt néz­zük. Á jelzőtáblák és az emberek Mert mit láthatunk Gyön­gyösön is? A város bélső részein egy- ré több helyre tették ki az Utóbbi években a Megállni tilos és a Várakozni tilos táblákat. Portosan azért, hogy az utakat a forgalom számára szabadon tartsák. Igyekeztek a csatlakozó ut­cákban biztosítani helyet az autóknak. Elvileg minden rendben is volna. De mi a gyakorlat? Jön az autós, lát­ja a tilalmi táblát, elkezd keringeni, hatha talál vala­hol annyi helyet, hogy a ko­csiját „Cipőkanállal” bepré­selj“ a másik két jármű kö­zé. Ha nem talál, megáll ott is, ahol ugyan a tábla ezt nem tenné lehetővé, de hát órákig nem keringhet, mint valami szédült dongó a leve­gőben A példáiét pedig követik az utána érkezők. Tessék megnézni pénte­kenként, de a csúcsforga­lom időszakában is ezeket a táblával védett útszakaszo­kat. Tucatjával lehetne a pénzbüntetéseket. kiosztani. Ez lenne a megoldás? Nem irigylem a hatóságot, amelynek feladata és joga a közlekedés rendjének kiala­kítása. mondjuk. Gyöngyö­sön. Mert az volna a köve­telmény. hogy évekre előre lásson, Ugyanis ha" az út­burkolati jeleket és a külön­böző táblákat aránylag gyors időközökben váltogatják, azt a vé'eménvt kelthetik, mint­ha nem eléggé átgondoltan rendelkeztek volna. Vegyük a legfrissebb pél­dát. A Jeruzsálem utcát nem is olyan régen lezárták az át­menő foraalom elől, Némák­kor tették ezt, amikor a la­kótélén elkészült, amikor kezdettől fogva ígv szokhat­tak volna meg a közlekedés rendiét, hanem jóval később. Pedig az iskola akkor is ott volt már. ahol ma van. a játszótér is. az flztöM köz­pont is, egyszóval: min­den. Néhány héttel, ezelőtt pe­dig újabb táblák kerültek a régebbiek hélvére. Most már az eevik a behajtást is meg­tiltotta. a másik pedig a ko­rábbi közlekedési irénvf for­dította meg. Hogy miért? Hát... Közben a külső körülmé­nyekben semmi sem válto­zott. Hogy érvényt szerezzenek a tábla rendelkezésének, az elágazásnál elhelyezlek két- két műkőből készült virág­tartót. Ezzel zárták le a kér­déses útszakaszt. És mi tör­tént? Valaki az egyik virág­tartónak nekiszaladt az autó­jával, összetörte é.s az el- nyaklott műkőalkotmány azóta is ott hirdeti a felelőt­len autós emlékét. Az út má­sik végén viszont elhúzták a virágtartókat, hogy kényel­mesen el lehessen köztük férni az autóval. Ugyan ml lesz a követke­ző lépés? A várbs egyik tanácsi ve­zetőjétől megkérdeztem, mi az oka a táblák változtatá­sának, miért kerül sor erre gyakrabban. — Gyakran? — csodálko­zott,. — A legutóbb három hónapba telt, mire a táblát ki tették. De hát ki rendeli el végül is, hogy hová, milyen táblát tegyenek ki? A válasz így hangzott: — A tanácsi közúton és a közforgalom számára meg­nyitott saját használatú úton a megvei tanács útügyi fel­adatokat ellátó szakigazgatá­si szerve alakítja ki a forga­lom rendjét. Wa valaki ebből netalán mégsem tudná kitalálni a rendelkezésre jogosult szerv nevét, annak megsúgom, hogy a megyei tanács vb építési, közlekedési és víz­ügyi osztályáról van szó. A „hivatalos" választ, tehát az előbbit, papírra Írva kaptam meg olvashatatlan aláírással, S-ihó Béla osztályvezető fő­mérnök levében. Van en­nek az előbb már hivatko­zott feljegyzésnek még egy szakasza, amit feltétlenül idézni kell. — Az útügyi hatóság által meghatározott forgalmi ren­det az 1/1975, (II. 5.) KPM- BM esvüttes rendelet szerint a rendőrség betartatja. Megvan tehát minden tit­kok nyitja: a rendőrség. Ebben a pillanatban azon­ban eszembe jut a gyöngyösi rendőrkapitányság vezetőjé­nek a városi tanács végre­hajtó bizottsága ülésén el­hangzott megállapítása, amit néhány sorral feljebb már idéztem. Abból egyáltalán nem az derül ki, hogy a rendőrségnek nagyon köny- nyű lenne az „útügyi ható­(Fotó: Pilisy) ség által meghatározott for­galmi rendet betartatni” a vonatkozó X. számú együt­tes rendeletnek megfelelően. Nem hiszek abban, hogy csupán tilalmakkal bármit meg lehessen oldani. Jogok nélkül ezt a világot nem le­het berendezni és nem lehet fenntartani, fylanapsag az is joga mindenkinek, hogy az autóját használhassa, az au­tójával a kényelmét fokoz­hassa. Ehhez a joghoz azon­ban nemcsak a tilalmi táb­lák vezetnek el. Kpnnyű volna most azt követelni, hogy tessék meg­teremteni az autók parkolá­sának lehetőségét. Ehhez nincs elég pénzünk. Sőt! Gyanítom, hogy jó ideig nem is lesz, még a tőlünk jóval tehetősebb országoknak sem lesz egy darabig. Hogy h Mátrában tettünk már ezért sok mindent, az ' igaz. De hogy ez a, „sok minden" mégsem elégséges, azt a té­nyek bizonyítják. Meggyőző­désem, hogy a kielégítő megoldás megtalálása nem az ebben az írásban már több­ször is emlegetett útügyi ha­tóság elhatározásán múlik. A Mátra nemcsak Gyön­gyösé. Nem is csak Heves megyéé. De meggyőződésem az is, hogy azok a táblák, ame- ' lyek rendelkezésének nem tudunk maradéktalanul ér­vényt szerezni, semmiféle ügyet nem szolgálnak. Sőt! Említhettünk volna más példákat is. Hivatkozhattunk volna olyan útburkolati je­lekre is, amiknek érvényét ugyan megváltoztatták, de a jeleket nem tudták eltüntet­ni és az újabbakkal való fe- lülfestésük vagy melléfesté­sük nem teszi áttekinthető­vé a helyzetet. Márpedig a városi forgalomban sincs sok idő arra, hogy a gépko­csi vezetője eltűnődjék a Jó­kai utcában például, hogy most tulajdonképpen melyik útburkolati jelnek higgyen? Végül is miféle tanulságai lehetnek a témánknak? Csak egyetlenegy. Csupán ott és olyan táblát (útburkolati je­let) rendeljen el az „útügyi hatóság" kihelyezni, amely rendelkezésének megtartását nem egy melléje állított rendőrőrszem képes biztosí­tani — bizonyos forintmeny- nyiségek beszedése következ­tébe.). Ha erre a követelményre gondolok, nem irigylem az „útügyi hatóságot”. De hát — neki ez a dolga. G. Molnár Ferenc 4 4

Next

/
Thumbnails
Contents