Népújság, 1980. január (31. évfolyam, 1-25. szám)
1980-01-15 / 11. szám
MEGVAGY, KUTYA! MOST MEG/AKO/SZ TA/IZYtÁf/OrtE/V! ) | 1980. január 15., kedd A Nap kél 7,28 órakor — nyugszik 16,19 órakor A Hold kél 4,45 órakor — nyugszik 14,15 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon LÓRÁNT nevű kedves olvasóinkat! Az ógermán nyelvben a ,,hruod” ,,'dicsőségM-et jelent. Rokonságot tart a Rolanddal is. Nyolcvanöt évvel ezelőtt született Arthuri Ilmari Vir- tanen Nobel-díjas finn kémikus, aki a magas tudományos kitüntetést 19ü5-ben nyerte el ,,a mezőgazdasági *és élelmiszerkémi'a területén elért eredményei elismeréséül. különös tekimiettel a takarmány-tápanyagok és takarmánynövények konzerválásának módszereire”,. Kémiai tanulmányait a helsinki egyetemen végezte, s ott doktorált 1919-ben. Zürichben, Münsterben. Stockholmban végzett egyetemi tanulmányokat, majd bakteriológiát is tanult. Először az állami vaj- és sajtellenőrző állomás munkatársa lett. később a finn tej- gazdasági szövetkezetek szővétségének kémikusa, majd 1921-ben igazgatója tíz év múlva pedig az újonnan alapított helsinki biokémiai intézet vezetője. Az egyetemen is biokémiát oktatott. A többi között bebizonyította, hogy helytelen tárolásnál a zöldtakarmányban tej savas erjedés megy végbe, amely csökkenti a tápanyag szénhidrát- és nitrogéntartalmát; a tej sav baktériumok ugyanis a takarmánynak ezeket a tápanyagait használják fér saját 'életfolyamataikhoz. Időjárás: Várható időjárás ma estig: v.áltozóan felhős, párás, többfelé tartósan ködös idő, .elszórtan havazás, hószál- lingózás./ időnként megélénkülő, mérsékelt szél. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 4— mínusz 9 fok között, néhány tartósan ködös helyen kevéssel mínusz 10 fok alatt. / Minin Sí! rww flWrtun§3Htf) A -Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megye! Bizottsága és a Heves megyei Tanács napilapja. Főszerkesztő: papp János. — Kiadja: a Heves megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: DR. NOSZTICZTOS FERENC — Szerkesztőség — Eger, Beloiannisz u. 3. 3301. (Pí.: 23.) Telelőn: 13-644. Gyöngyös, Rózsa u. i. 3200. Telelőn 11-637. Hatvan, Kossuth tér S. 3<*» (városi tanács épülete). Telefons M-51. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. 3301. (Pí.: 23.) Telelőn: 13-381. Terjeszti a Magyar Posta Előfizetési díj egy hónapra 3«.— Rt. negyedévre 90,— Ft, egy évre 360,— Ft. Előfizethető a hírlapkézbesitó postahivataloknál és kézbesítőknél — Index: 20062 — Réva, Nyomd« Egri Gyáregysége, Eger, Vmceltenskolra u. 3. sz. igazgató; BEDE ISTVÁN. — Hl ISSN 0133—0703. EGRI VÖRÖS CSILLAG Telefon: 11-888 Du. fél 4 órakor: Kalózok Jamaicában Színes angol kalandfilrn Este fél 6 és* 8 órakor: Pantaleon és a hölgyvendépek Színes, szinkronizált dominikai film vígjáték EGRI BRÖDY Telefon: 11-773 Körhinta Magyar film GYÖNGYÖSI PUSKIN A vasálarcos férfi GYÖNGYÖSI SZABADSÁG Az egér és a macska HATVANI VÖRÖS CSILLAG A skarlát betű HATVANI KOSSUTH Rokonok FÜZESABONY Ludwig I—II. Gyermekbetegek részére Kossuth Lajos u. 6. szám alatt. Telefon : 11-640. Mindkét ügyelet este 19 órától reggel 7 óráig tart. Gyöngyösön: lg órától holnap reggel 7 óráig a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. Rendelések közötti napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727. Hatvanban: 19 órától holnap reggel 7 óráig a Kossuth tér 18. szám alatti rendelőben. KÖJÁL-készenlét Egerben: délután 17 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon: 10-004, . 14-496 és 17-396. + ORVOS Egerben: felnőttbetegek részére Bajcsy-Zsilinszky utca 6. szám alatt. Telefon: 11-000. — HEVESI KISZ-ESEK Felsőtárkányban. A hevesi járás KISZ-vezetői az elmúlt hét végét a felsőtárká- nyi táborban töltötték, hogy megismerjék a tavaszi taggyűlés menetrendjét. Az elkövetkező mozgalmi évről, a taggyűlések témájáról és módszereiről Balázs Lászlótól, a járási KISZ-bizottság titkárától kaptak tájékoztatást. Kifüggesztették a névjegyzéket Egerben 1 Kik számíthatnak Nyolcvanezer tonna cukor Az egri városi tanács hirdetőtáblájára te'gnap, január 14-én 30 napos közszemlére tették ki az OTP-s lakásokra javasoltak idei . névjegyzékét. A 30 nap alatt a lakásügyi társadalmi bizottság a korábbitól eltérően nem a hétfői, hanem a szerdai napokon várja — 9-től 12 óráig — az érintettek és a lakosság véleményét a tanács ügyfélszolgálati irodájában. Ezeket a javaslatokat is figyelembe véve a lakások elosztásában 1980. február 21- én dönt véglegesen a tanács végrehajtó bizottsága. A tanácsi bér. és a tanácsi értékesítésű — szövetkezeti — lakásokra ez évben nem készített névjegyzéket a tanács. Nem feledékeny- ségből. mégcsak nem is ta_ takarékossági okokból. Sajnos ezekből a lakásokból az - idén csak a közérdekű, és a tavalyi listából kimaradt igényeket tudja kielégíteni a tanács. Többre sajnos nem futja anyagi erejéből. Figyelmetlen vezetés miatt Autóbusz és személyautó karambolja Mátraballa és Mátra- derecske között közlekedett autóbusszal Horváth Imre, aki járművével — figyelmetlen vezetés miatt — az egyik kanyarban áthajtott a? -úttest másik oldalára. Emiatt összeütközött a vele szemben szabályosan közlekedő személygépkocsival, amelynek vezetője, Szabó Miklós mátraballai lakos súlyos, de nem életveszélyes sérüléseket szenvedett. A rendőrség a baleset ügyében folytatja a vizsgá. latot. gri cssifllcagolc Gárdonyi Géza művének képregényváltozata Feldőli:ózta: MABKÜSZ LÁSZLÓ Rajzolta: ZÖRÁD ERNŐ Hatvanban, Selypen befejeződött a kampány Az utolsó műszak.., Vasárnap kifutott az utolsó cukormennyiség is a Mát- ravidéki Cukorgyárak selypi, hatvani üzemeinek gépsoraiból, s ezzel egy időben megindult a légitedenítés, víztelenítés. Vagyis mindkét gyárban a karbantartók vették át a „harci” terepet. Áz indulástól számított 118 nap alatt összesen 648 ezer tonna répát vettek át a két gyárban, ami lényegesen több, mint amennyit terveztek. Számottevő üzemzavar sem Selypen, sem Hatvanban nem akadályozta a munkát, igen kedvezően alakult a baleseti statisztika is. A na(Fotó: Szabó Sándor) ponta feldolgozott háromezer tonnás átlag csaknem száz százalékban kimeríti a gyár kapacitását; s mivel ez kongresszusi felajánlásaikban is szerepel, fontos minősítési pontokat jelent a gyártelepnek. A feldogozótt, hatalmas mennyiségű répából egyébként 80 ezer 100 tonna cukrot — kristály, finom kristály, kocka — készített a két üzem. Nem volt különösebb gond a nyersanyag béltartalmával, a cukortartalom átlagban 16 százalék felett volt, ami az előző évivel azonos szintet jelent. * NYERTESEK. A Népúj ság legutóbbi KRESZ keresztrejtvényét több min kétszázán fejtették meg si kérésén. A szerencsés nyer tesek: Horváth Tamás, Si mon Tibor, Nemesik Ágnes Méhes Lajosné egri, és Fa zekas László markazi lakó sok. A megyeszékhelybéliel a tárgynyereményt Egerben a Kossuth Lajos utca 2. szám alatt vehetik át. — IFIMOTEL. Űjabb 25C személyes motel és központi étterem építésével megkezdték az ifjúsági üdülő és kirándulóközpont bővítését Vfelenaén. Az épület az idei szezonra elkészül és ezze] összesen 760 fiatal pihenhet a Velencei-tó partján. ★ ÜJ TURISTAHÁZ A MÁTRÁBAN. A Hungária Szálloda és Étterem Vállalat új turistaház terveit rendelte meg Mátraszentimrére. A természet kedvelőinek új pihenőhelye 100 férőhelyes, C- kategóriájú szálló lesz. X a HONFOGLALÁSRÓL, A magyar nép őstörténetéről és a honfoglalásról tart előadást dr. Szőke Domonkos, a Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem tanára azon a történelmi egyetemi előkészítőn, amely ma délután fél 4 órakor kezdődik a Megyei Művelődési Központban. 1 Kemény hideg — Letörnek az áramszedők — Akadozik a sószállí tás Óvatosságot az utakon! Embert, gépet próbára tevő időjárás tört be hazánkba. A csontkemény hideg számos gondot okoz mind a vasúti, mind á közúti közlekedésben. A MÁV Miskolci Igazgatóságánál elmondták, hogy a hideg miatt Füzesabonyban és Kál-Kápolnán felső- vezeték szákadás volt. Hétfőn reggelre négy villanymozdonynak is letört az áramszedője a megterheléstől, a mínusz 20 fokos hidegben. S mindez persze számos késést is okozott a menetrendszerű járatoknál. A vasutasok megfeszített munkával dolgoztak. Elsősorban azok, akik természetesen nem az irodában tevékenykednek, hanem a kocsikat vizsgálják, a váltókat kezelik, a pályát ellenőrzik. Az ő kemény munkájuk révén nem volt nagyobb fennakadás megyénk és a nagyobb városokat összekötő vonalakon. Megyénk autóbuszjáratain serú volt nagyobb késés, ám az alsóbbrendű utak csúszóssága miatt a 10—20 perces menetidő meghosszabbodás gyakori. Az ÚTINFORM megyei kirendeltségének tájékoztatása szerint hétfőn estig a megyei és az országos főutak járhatók. Az alsóbbrendű utaknál azonban fokozottabb figyelemmel kell vezetni, mert a jegesedés nem rriúTt el. Az előrejelzés sem mond semmi jót, hiszen tovább tart a Remény, hideg idő, a hószállingózás. Sajnos a déli szomszédos ország pontatlanul szállítja a sót hazánkba, s így megyénkben is Uimerülőben vannak a tartalékok. Ezért a járművezetők türelmét és megértését kérik; ha esetleg nagyobb hó esne, a hónap végéig a sózás elmarad. Januárban azonban még megérkezik az • utakra a só. é é