Népújság, 1980. január (31. évfolyam, 1-25. szám)
1980-01-06 / 4. szám
Az MSZMP KB üdvözlete A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizott» sága üdvözölte Kanada Kommunista Pártja XXIV. kongresszusát. Az üdvözletét Kovács Antal, a Központi Bizottság tagja, a KB osztályvezetője a kongresszuson részt vevő magyar pártküldöttség vezetője adta 3 Kanadai Kommunista Párt vezetőségének. (MTI) KÉVÉS MEGYEI BIZOTTSÁGA IS A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA XX». 4. epáng ARAí 1,60 FORINT 1980. január 6., vasárnap KllCkjiZ3ÍBS óvatosság M eglepő tájékoztatást adott ki a napokban a Kohó- és Gépipari Mi- nisztériumc az ágazat vállalatai az előzetes irányelvekben foglaltaknál jóval kisebb növekedést terveznek ! Óvatosan megfogalmazottak az üzleti elképzelések, még óvatosabbak a piaci előrejelzések. Ilyen gyorsan lefékeződött az évekkel ezelőtti nagy lendület? Hiszen korábban két számjeggyel lehetett kifejezni egy esztendő alatt is a termelés gyarapodásának százalékait. Persze igaz; éppen azt akarjuk és hirdetjük, hogy a pazarló nagyvonalúság helyett, amely a gyarapodás lázában alakult ki, inkább a nagyobb hasznot hozó, a fegyelmezett minőségi munka legyen az első. Minőség, hatékonyság — hányszor elmondtuk az utóbbi hónapokban! Egyébként nemcsak hirdetjük, hanem erre ösztönöznek a gazdálkodást irányító szabályozók is. Megfogalmazódott az az igény is, hogy a gazdaság növekedésének ütemét fékezni kell éppen az egyensúly újramegteremtése érdekében. Ám úgy hisszük, a túlzott visszafogás viszont még nagyobb károkat okozhat, mint a látványos, „nagyvonalú” felfutás! Ha az egyik megtorpan, követi a többi is: az alapanyagok gyártóját a feldolgozó vállalat, azt meg esetleg egy másik ágazatba tartozó üzletfele. Tovagyűrűzik ez az állapot. Ha pedig kevesebb az új érték, kevesebb a szétosztható nyereség, s a gondok csak tovább mélyülnek. Megyénkben az utóbbi esztendőkben a gépipar vállalatai, gyárai, gyáregységei' produkálták a leggyorsabb fejlődést. Bár legtöbbjük nem önálló, így munkájuk a tőlük távoleső központtól is meghatározott, a szervezettség, a műszaki színvonal itt is átlagon felüli. A „nagyok” pedig már milliárdon felül termelnek. így megyénk gazdaságában sem közömbös, milyen utat választanak a mostani nehezebb feltételek között, hogyan határozzák meg fejlődésük ütemét, hogyan igyekeznek alkalmazkodni a sokszor szeszélyesnek mutatkozó piaci körülményekhez, hány cég számára lesz továbbra is zöld út, s mennyien lesznek, amelyek nem tudnak lépést tartani. A túlzott óvatosság azonban kockázatos. Nem helyénvaló úgy gondolkozni, hogy „megvárjuk, mi történik”, rossz módsaer most tétovázni a gyors reagálás helyett. Minden bizonnyal szükség van nagyobb ösztönzésre, iránymutatásra, lehetőségek felkínálására, s ez a központi irányítás feladata. Ezt a célt szolgálják többek között a következő napokban sorra kerülő konzultációk a nagyobb gépipari vállalatokkal. A munka bonyolultabb lesz az idén, de el lehetett ezt mondani a korábbi esztendők kezdetén is. A tapasztalatok pedig azt bizonyítják, hogy ott értek el sikert, ahol vállalták is e bonyolultabb feladatokat. Hekeli Sándor Összehívták a Biztonsági Tanácsot Nyilatkozatok az afganisztáni helyzetről Pénteken New Yorkban bejelentették, hogy szombat délután közép-európai idő szerint 17 órakor ülést tart az El'iSZ Biztonsági Tanácsa. Napirendként az „afganisztáni helyzet” megvitatása szerepel. A Biztonsági Tanács ülésének összehívását az Egyesült Államok ösztönzésére az ENSZ-tagállamok egy csoportja, köztük Kína és Pakisztán kérte. Az Afganisztáni Demokratikus Köztársaság és a Szovjetunió ellenezte a kezdeményezést. Sah Muhammed Doszt, az Afganisztáni Demokratikus Köztársaság New Yorkba érkezett külügyminisztere és Oleg Trojanovszkij, a Szovjetunió ENSZ-nagykövete a Biztonsági Tanács elnökének kifejtette, hogy az amerikai kezdeményezésre történt lépés beavatkozás Afganisztán belső ügyeibe. (Reuter, APj Az afgán külügyminiszter tiltakozott Sah Muhammed Doszt, az Afganisztáni Demokratikus Köztársaság külügyminisztere New Yorkban nyilatkozatot adott egy újságíró- csoportnak. A külügyminiszter azért utazott az ENSZ székhelyére; mert az Egyesült Államok és szövetségesei nyomására a Biztonsági Tanács napirendjére tűzték az úgynevezett afgán kérdés megvitatását. Sah Muhammed Doszt hangsúlyozta: — December 27-én Afganisztánban hatalomváltás történt. Az ország élére új kormány került, élén Babrak Karmai miniszterelnökkel, Az országban a helyzet normalizálódik. Az imperialista országok és Kína arra vonatkozó állítása, hogy a Szovjetunió áll a legutóbbi afganisztáni események mögött, egyszerűen hazugság. Az Afganisztáni Demokratikus Köztársaság külügyminisztereként kategorikusan visszautasítom az ilyen kitalálást. A vezetésben történt változást maguk az afgánok, a lakosság széles rétegei által támogatott hadsereg hajtotta végre. — Az 1978-as áprilisi forradalom után országunk kormánya több ízben fordult azzal a kéréssel a Szovjetunióhoz, hogy nyújtson segítséget, beleértve a katonai segítséget. Ezt a segítséget és támogatást nagyra értékeljük, és mélységes hálánkat fejezzük ki érte a szovjet népnek és kormánynak. — Ugyanakkor szeretném leszögezni: a segítség célja kizárólag az, hogy támogassa népünk harcát Afganisztán külső ellenségeinek próbálkozásaival, a kívülről jövő egyre erősödő beavatkozási kísérletekkel és provokációkkal szemben. — Cáfolhatatlan bizonyítékok vannak arra, hogy a hazaárulók kiképzése nemcsak a CIA ügynökeinek vezetésével folyik, hanem kínai területeken létesített támaszpontokon is. A külső ellenség bőkezűen látja el pénzzel az ellenforradalmi táborokat. Katonáink több ízben foglaltak le nagy meny- nyiségű külföldi valutát, így amerikai dollárt és angol fontot. Az ország külpolitikájáról szólva Sah Muhammed Doszt kijelentette: „kormányunk békét és barátságot akar valamennyi országgal, köztük a szomszédos országokkal. Továbbra is ragaszkodunk az el nem kötelezettségi politika elveihez. Tekintettel viszont az amerikai imperializmusnak arra az igényére, hogy a világ csendőrének szerepét játssza, tekintettel azokra a pekingi kísérletekre, hogy aláássák az önálló úton haladó fejlődő országok egységét, "az afgán nép követeli: senki se avatkozzék be a belső ügyeibe.” (TASZSZ) Állásfoglalások KOPPENHÁGA: Nyilatkozatban ítélte el az Afganisztánnak nyújtott szovjet segítséggel kapcsolatban Nyugaton terjesztett rágalmakat a Dán Kommunista Párt Központi Bizottságának Végrehajtó Bizottsága. • ÚJ-DELHI: Az indiai közvélemény előtt olyan új tények váltak ismertté, amelyek leleplezik Pekingnek az afgán kormány elleni felforgató tevékenységét Az Indian Express című lap beszámol: Kína az elmúlt hónapokban nagy mennyiségű pénzzel, valamint fegyverekkel látta el az „Örök Láng” elnevezésű maoista afgán szervezetet, amely felforgató tevékenységet folytat a törzsi kisebbségek által lakott afgán körzetekben. Híd az élethez Kambodzsában járt munkatársunk: Szigethy András. Megrázó, de reményi- keltő élményeiről számol be fényképes riportban lapunk 2. oldalán. A kongresszusi irányelvek Az év első napjainak legkiemelkedőbb hazai politikai eseményeiről szól a 3. oldalon közölt írás. Hiányzik egy szobor Egerben Balassi Bálint szobrát, de legalább egy emléktáblát fenn a várban! — ezt hiányolja lapunk 4. oldalán Márkusz László. A fogyasztói árak 1980. évi változásáról Az Országos Anyag- és Árhivatal közleménye lapunk 5. oldalán található. Sportról — sportért „Nagyon jó lenne, ha jégpályát csinálnának”. Gyerekírással vetették papírra ezt a jogos igényt. „Kinek a segítségére számíthatunk. Erről olvashatunk a 10. oldalon. Amerika szovjetellenes intézkedései Carter amerikai elnök pénteken este újabb szovjetellenes intézkedéseket jelentett be. Országos rádió- és tv-be- szédében közölte, hogy korlátozásokat rendelt el a két ország gazdasági, kulturális, politikai kapcsolataiban, a moszkvai olimpia bojkottjával fenyegetett, majd Pakisztán és más országok felfegyverzéséről beszélt. Az amerikai elnök a két nagyhatalom viszonyát, a nemzetközi légkört súlyosan megrontó lépéseit az afganisztáni fejleményekkel indokolta és hevesen bírálta a szovjet politikát, amely szerinte veszélyezteti az Egyesült Államok és szövetségesei érdekeit. Carter szerint az afganisztáni népi rendszernek nyújtott szovjet támogatást „támadásnak” minősítette és bejelentette, hogy Washington az ENSZ-hez fordul. Az elnök véleménye (amelyet a CBS szerint sokan kormányában sem osztanak), hogy a Szovjetunió állítólag veszélyezteti Iránt, Pakisztánt is és végső célja, hogy megszerezze az ellenőrzést a világ olajtartalékának nagy részét őrző térség felett, és megváltoztassa a világpolitikai egyensúlyt. Carter, aki már a SALT- szerződés elnapolásával súlyos veszélybe hozta a világ- politikai, a hadászati egyensúlyt, most elismerte: a SALT mindkét nép érdeke, kormányának fő célja és fő sikere volt. Amennyiben a körülmények megváltoznak ismét megvizsgálják a törvénybeiktatást — mondotta. Azonnali hatállyal megszüntetik korszerű technológiájú és más „hadászati” jellegű cikkek eladását a Szovjetuniónak — közölte. Az Egyesült Államok jelentősen korlátozza a takarmánygabona kivitelét a Szovjetunióba és ugyanezt várja el a többi nyugati gabonáterme- lő országtól. Csökkentik a Szovjetunió halászati jogait amerikai vizeken, befagyasztják a két ország kulturális és gazdasági csere- kapcsolatait, elhalasztják a New York-i szovjet és a kijevi amerikai fökonzulátus megnyitását. Az elnök azzal is fenyegetőzött, hogy amerikai sportolók nem vesznek majd részt a moszkvai olimpián. Carter megerősítette, hogy felújítják a Pakisztánnak szóló amerikai fegyverszállításokat, az ország állítólagos „fenyegetettsége” miatt. Washington kész „segíteni” a térség más országait is — célzott Carter Iránra, majd megismételte, hogy továbbra is a túszválság békés megoldására törekszik. Amerikai kormánykörökben egyébként pénteken már nyíltan emlegették a lehetőségét, hogy Washington nemcsak Pakisztánon át, hanem közvetlenül is juttathat fegyvert az afgán népi kormány ellenségeinek. Az amerikai elnök példátlan intézkedéseit úgy tüntette fel, hogy azok a világbékét és az USA biztonságát szolgálják. Brown Pekingbcn tárgyal Kínát amerikai fegyverekkel látják elf Szombaton, helyi idő szerint a késő esti órákban nyolcnapos hivatalos látogatásra Pekingbe érkezett Harold Brown, amerikai hadügyminiszter és tizennégy tagú kísérete. Az Egyesült AliLaimok pekingi nagykövetségének előzetes tájékoztatása szerint az ame’rikai hadügyminiszter és a kíséretében levő vezető katonai személyiségek közös stratégiai célokat szolgáló, katonai kérdéseket vitatnak meg kínai partnereikkel. Carter elnök felhatalmazta hadügyminiszterét. hogy „reagáljon” minden olyan katonai kérdésre, amelyet a kínai partnerek felvetnek. A Pekingiben közzétett amerikai sajtóközlemény szerint a kínai—amerikai katonai tárHolésliooyaii-hi lisvesi vagy? Hol és hogyan szórakozz, ha hevesi vagy? Munkatársaink riportja erre a kérdésre keres választ. Képünk — az italbolt előtti „csendélet” — egyébként azt mutatja,, sokan tudják a feleletet a nem is könnyű kérdésre... (Képes riportunkat a 4. oldalon olvashatják gyalusokon megvitatják a csendes-óceáni térség, Afganisztán, Vietnam és Kambodzsa kérdését, és áttekintik az amerikai katonapolitikát Japán, Dél-Korea, Űj- Zéland és Ausztrália viszonylatában. S bár a közlemény hangoztatja, hogy az Egyesült Államok folytatni kívánja azt a politikát, hogy nem ad el fegyvereket a Szovjetuniónak és Kínának, megfigyelők Brown hadügyminiszter különleges „reagálási” felhatalmazásából arra következtetnek, hogy a tárgyalásokon igenis napirendre kerül Kína ellátása amerikai fegyverekkel, nem közvetlenül, hanem olyan NATO-országok közvetítésével, mint Olaszország és Nyugat-Németország. Az amerikai katonai küldöttség összetételéből és a nyolcnapos látogatási programból pekingi katonai és diplomáciai körökben arra következtetnek, hogy a látogatás új fejezetet nyit majd Kína és az Egyesült Államok globális, katonai jellegű együttműködésében. ' Látogatása alatt az amerikai hadügyminiszter tárgyalásokat folytat majd Keng Piao miniszterelnök-helyettessel és Csang Ajping vezérkari főnökhelyettessel, akik a KKP KB katonai bizottságában a fő felelősei a kínai fegyveres erők modernizálásának, új haditechnikával való felszerelésének. Brown további tárgyalópartnerei lesznek Hszu Hsziang- csien .nemzetvédelmi miniszter, Huang Hua külügyminiszter, Teng Hsziao-ping miniszterelnök-helyettes és Hua Kuo-feng pártelnök és ini áMsatareünők. TMTIT *