Népújság, 1979. december (30. évfolyam, 281-305. szám)

1979-12-09 / 288. szám

I | Vagy, vagy: avagy? ■ A címben feltett kérdés csak az első olvastán tűnik : bonyolultnak, esetleg kimódoltnak. A cím okán, ponto­! sabban az ok adta cím miatt is azon tűnődöm most majd 5 a sorok fogytán, hogy mi a jobb nekünk, állampolgái ok- i nak, még közelebbről: mi lenne a jobb? Vagy egy köz­li ponti akarat erősítése, a helyi önállóság óhatatlan csor- : bításán keresztül is, vagy éppen ellenkezőleg, akár egy : központi akarat decentralizálásával is a helyi önállosa­\ got, egy-egy terület vezetését erősíteni a holnapi célok és \ a holnapután! valóság sikeréért; avagy.? A kérdés még véletlenül sem erőltetett, és soha sem ■ volt aktuálisabb, mint ma. illetőleg a mainál csak hol­: nap lesz aktuálisabb. Mondhatná az, aki hajlandó e té­: mákban is velem meditálni, hogy a kérdés feltevése ha­• mis, teleologikus: minek szembeállítani e kettőt egymás­■ sál?'S ha egyáltalán szembeállítjuk is, akkor már álta­j Iában a vezetés, az akarat kérdőjeleztetik meg. Így tehát : nemcsak az „avagy" nem igaz, de még a „vagy-vagy’ • sem. Csakhogy naponta, az élet gyakorlatában és nem is : csak teoretikusan felvetődő gondokra és gondolatokra : nem lehet asztalt lesöprő választ adni. Meg kell fontolni E és gondolni mind a két alternatívát, s a mérlegelés utón ! kialakítani olyan álláspontot, amelynek végső kicsengé- : se: az adott lehetőségeken belül a legnagyobb politikai ■ mozgásterületet biztosítani a szocializmust építő állam- J polgárok számára. Mi szól az első „vagy” mellett, mi az az ok. miért ■ mindig voltak és mindig is lesznek a kemény centraliz­■ musnak abszolút hívei, akik nem hatalmi megszállottság­: bői hanem mély meggyőződésből vallják és hiszik a : központi akarat döntő voltát a vezetésben? A nép igazi ; hatalmának biztosításában, A holnap biztonságának ga- : rantálásában: Alapvető az a tény, hogy e formában az i össztársadalmi érdekek kerülnek a politika homlokteré­■ be, nincs befolyásoltság, egységes a pénz, az anyagi lehe­li tőség és a cél meghatározása a mennyiséget és p minősé- : get tekintve egyaránt. Határozott és gyors, intézkedések • születhetnek, felgyorsul a végrehajtás, lényegesen köny­» nyebb és egyszerűbb a döntési szintek ellenőrzése. Ha : csak ennyit említek is, meg itt a centrális akarat primá­■ tusának és abszolút voltának igazolásához, már ebből is ! kitetszik, bőven van érv és éppen az állampolgár számá- : ra is hasznos, sőt a politikában kényelmes körülményeket ■ teremtő érv. A másik „vagy” elsősorban ezt a kényelmet nem vi- : seli el.-Az önállóság, a helyi akarat szélesebb körű érvé­• nyesítése egyszerűen nem tűri el a bármilyen precíz, de ■ csak végrehajtó típusát az állampolgárnak. Pedig az ilyen : politikai konstellációban nagyobb a mozgékonyság, több ; és meg-megújuló a kezdeményezés, nagy a lehetőség a • helyi és mindig kiapadhatatlan tartalékok feltárására, j Rendre új erők, új gondolatok kerülnek be a gazdaság, : a politika, vagy a kultúra szférájába. Gyors, friss, eleven ■ a reagálás, bár kétségtelen a veszély, hogy az össztársa­3 dalmi érdek helyett a területi érdekek elsődlegessége : kerül a munka homlokterébe, és sok lehet a feleslegesen ■ elpocsékolt szellemi, sőt az anyagi energia is. ■ • Avagy. . . ? Közelebb jutunk a dolgok lényegéhez, s talán a top- ; rengés végén, ha nem is a szabatosan és definíciószerűen I megfogalmazott, de az átérezhető válaszhoz is, ha most példákat is hozunk egyikre is, másikra is. Egyszerű pél- ; dát. de talán ezért érthetőbbet. Hányszor fordult már elő, • hogy a tröszttől délelőtt „leszóltak” telefonon, hogy még a ; délután folyamán küldjenek fel két-.öt, vagy egyetlenegy ; nevet, akit kitüntetésre javasolnak. Ez a „központi” aka- ; vat. Pedig, ha valahol és valamikor mód nyílik egy üzem- ; rész. vagy kollektíva véleményére, ha valamikor helye és : módja van az üzemi demokrácia kiteljesedésének, a he­• lyi kezdeményezésnek —, hát egy ilyen esetben, aztán j igazán mód lenne rá. A központi akarat diktál, s délután : már ott van a név, vagy a nevek, az illető, vagy az ille­; tők meg is kapják a kitüntetést, míg körülöttük a kény- j szeredett arcokból kiolvasható:. , — .. .ezt is fönt döntik el, mi közünk hozzá, hogy ki • mit kap... — és még akkor is így fogalmaznak, ha kü­• [önben méltó kapta meg az elismerést. Másik példa, más oldalról. Ä külkereskedelmet meg­• keresi egy nyugati cég, s háromhónapos határidőre olyan í terméket rendel meg, amelyre számára egy harmadik or- : szágban van múlhatatlanul szüksége. Nos, ha ez a kérés • végigfut a demokrácia mindama szintjein és csatornáin, í amelyeket oly szívesen tudunk felsorolni, de korántsem : tudjuk mindig oly mívesen felhasználni is, réges-régen már egy másik országgal tárgyal, és szállíttat ama nyu- ; ?ati cég. A központi akarat helyett a helyi érdekek, a : területi döntések szférájába utaltatott a szocialista de­; mokrácia védjegyével ellátott gazdasági vállalkozás sor­■ sa — é.s lám, mi lett belőle. Semmi! Avagy... ? Várjunk még- nehány sornyit ezzel az „avagy”-gyal. ■ Csak annyit, hogy igen egyszerű példákat hoztam" a vál­: iáit szférából, de hozhattam volna példát és példákat a ; politikai élet döntésvilágából is. melyekből egyértelműen ■ kiviláglott volna ugyanaz: nincs, vagy vagy. És az : „avagy” sem a harmadik lehetőség. A dolgok nyitja vala­■ hol a harmóniában keresendő, nem valamiféle naív mó- ; dón elképzelt abszolút harmóniában, de az egységes szem. : leletben ezen a téren. Már a tekintetben, hogy mindig ; az adott esetet vizsgálva és mérlegelve kell a vezetésnek ; dönteni, hogy melyik akarat világába való az ügy, mely : döntésre vár. Hogy mikor melyik eset, és mikor melyik ; akarat? — hát ez a kormányzás művészete, ez a politikai ■ rátermettség é.s felelősség próbaköve. Tudomány és in­: tuíció. felelősségvállalás még a .felelősség-áthárításban is. Közhelyszámba .megy már, hogy életünk felgyor­sult. hogy napjaink minden órája szinte és minden szin- ; ten a döntések sorozatából áll. Miniszterelnök és munkás ’ a génnél — egyaránt társadalmilag és egyénileg is kény- szeri1 ett a döntésre, meg-megújulólag többször is, akár • napjában, ha ezeknek a döntéseknek hatása, minősége : nem is vetheiö egvbe. Ki hol és miben? — ebben áll a Í ta*ty titok, hogy kissé szabadon idézzem a költőt, és egy­• ben a végén szembekerüljek a cím adta írásom elejé- | vei: nincs szükség az ily kérdésfeltevésre, hogy „vagy, ; vagy: avagy?” A harmóniára van szükség, amely iránt ; r,-r a készség kitűnően fejleszthető. ' I 7^* JjWjáfMtfti Kalóczkai I,öcséi Kovács Szalmást Tóth Kálmán, Szatlóczki Csillik János. Kálmán, Ferenc, Gábor, János, Fajos, (Fotó: Perl Márton) C súnya, lehangoló lehe­tett a november 30 esz­tendővel ezelőtt is, 1949-ben, amikor 26 család elhatároz­ta: a jövőben közösen műve­lik a földet. Történt pedig Erdőtelken, és bár ez a lé­pés akkor a falu lakosságá­nak szemében mindennek ^minősült, csak jónak nem, mégis: óriási jelentőségű volt az egész lakosság to­vábbi sorsának alakulása szempontjából. A szocialista mezőgazda­sághoz vezető úton tették meg akkor az első lépést a szerteszét szórt 36 holdju­kon, amikor kapával, kaszá­val, néhány ekével és boro­nával hozzáláttak a föld megműveléséhez. Ételnek, tudásnak, ruhának híjában tették ezt, s hogy jól tették, azt az idő igazolta. Százszo­rosánál is hatalmasabbra duzzadt az az első 36 hold! Most három évtized múltán, ez a minőségi változást is jelzi egyben, hiszen a me­gye sok nagyszerűen gazdál­kodó termelőszövetkezete között is elsők között van az erdőtelki, Szabadság. Elsők között volt a közös útra lépők között a most 76. évét taposó Kalóczkai Kál­mán bácsi is. Fél hold örökség — Akkoriban, hogy a fog­ságból elengedtek bennün­ket, én a vasúthoz kevered­tem. Muszái volt, kilenc gye­rek várta odahaza a kenyeret, hát beálltam krampácsolni a Rákos rendezőre. Ott ért a nagyfiam levele, jöjjek haza, megalakult a csoport, lesz megélhetés. Erre aztán már hazajöttem, egy évre még az elnökséget is rám'ukmálták, hát ilyen cifra világ volt. — Mennyi volt be­lépéskor Kálmán bácsi? —■ Tizenegy hold juttatott, de nem azt sajnáltam, el­lenben a fél hold apai örök­séget. .. Mikor végül csak rákerült a sor. hogy a párt­titkár megkérdezte: Avval meg mi legyen? — nem szé­gyellem. kiesett a könny a szememből. A fiatalabb drusza, Tóth Kálmán boltozatos melléből dörmögő hang jön elő. van benne jókedv is. egv kis ne­vetés is. meg főleg beleegye­zés, hogy ez bizony tényleg így volt. — En meg, mint nincste­len. úgy jöttem.. egy hold vetéssel, az is abból, amit apám kapott a juttatáskor. Gondoltam, eddig a más földjén dolgoztunk, kutyavi­lágban, hát annál csak nem lesz rosszabb a magunké, mégha közös is... Ráadásul rossz földek, sovánvak, tá­vol a falt<tói. jószág meg semmi. Se iga. se semmi, csak az a két pár ló, amit az államtól kantunk. meg negyven mangalica egy kan­nal. Azon túl semmi. Mert akiknek lova volt. az pe nem lévett volna akkor... Na szóval: keserves beindulás, gyorsan ki Is léptek néhá- nyan, főleg, akiknek „ko­ntó” volt a dolog. Utánuk nem is sírt senki, inkább Történt pedig, Erdőtelken örültünk, hogy elmentek, akik ingyenélni, ügyeskedni jöttek közibénk. Tóth Kálmán most ál­lattenyésztési brigádvezető, de akkoriban sok mindenbe bele kellett kóstolni minden­kinek. .. — Az öreg — mutat ne­vetve Kalóczkai Kálmánra — egy évigt elnök is volt, én meg kezdetben pénztárnok. De milyen pénztárnok: pénz nélküli! Négyszáz forintnál több nem lehetett a kasszá­ban, el lehet gondolni. Igaz-e? — A bizony — válaszol a kérdésre — noha az inkább csak amolyan költőinek szá­mít — az öreg, akit a vas­úttól hívott haza a fia. — Még bolonddá is tettek ben­nünket, mint engemet Koz­ma Jóska. Hogy én már bent voltam, elmentem hozzá agi­tálni. Jóska, mondom neki. együtt krampácsoltunk, te is vasutas vagy, én is az. De én beléptem. mert ez így lesz jó. lépjél be te is. Azt mondja, jól van. gyere reg­gel. . . Megvek másnap jó­kor, hát hűlt helye, nem ta­lálom, megszökött a koma. Rajtam van a falu szeme Jót derül, aki csak hallja a történeten, pedig tudja mindenki kívülről, mások is jártak így. akik agitáltak. Derül a dolgon Kovács Gá­bor is. ám nem nevetett húsz évvel ezelőtt a mező- gazdaság szocialista átszer­vezésekor. , — Nem bizony — emlé­kezteti Lőcsei Ferenc, aki immár 27 esztendeje tölti be az elnöki tisztet, s vezérli jó­ban. rosszban a közös gaz­daság összeszokott, nagy csa­patát. — Nem nevetett Gá­bor. mert a falu szeme őraj­ta volt: hogy belép-e, nem lép-e? Ha jön, akkor már másoknak sincs mi mást ten­ni. ha nem, akkor a többiek sem. . . De sokat bailódtunk egymással. így-e. Gábor? A kérdezett, akin húsz esz­tendővel ezelőtt „a falu sze­me” volt. kemény, határozott ember ma is, 56 évesen. Rit­kán mosolyog, nem. mmtha oka lenne bánni az akkori elhatározást. — 1060-ban. február 20-án léptem be. de a magam szántából. Mert ha én nem akarpm. akkor nekem jöhet­nék agitálni, mint ahogy ad­dig is jöttek, mindennap. Én meg nem veszekedtem, bort tettem az asztalra, mondtam, igyunk, maradja­nak, ameddig akarnak, de azt én döntöm el, hogy be­lépek-e vagy sem. — Végre... ? — Egy csütörtöki nap alá­írtam. Nagynehezen. — Úgy — hagyja helyben az elnök, aki egyike volt azoknak, akik annyira agi­tálták, kapacitálták Erdőtel­ken Kovács Gábort. — Min­dent megpróbáltunk... — Nekem tizenöt és fél holdam volt, vezetőember voltam, figyeltek rám a fa­luban, én meg semmivel el nem maradtam, se beszolgál­tatással, mikor annak volt az ideje, se adóval, se mással. De aztán, hogy a szövetkei- zet terjeszkedett, a földje el­érte az enyémet, aztán nyolc-tíz helyre széjjelszórva kaptam meg, mert így volt, megmondom őszintén, mert én nyíltan szoktam beszélni, na akkor már nem lett vol­na sok értelme. Akkor az­tán mások is beléptek, hogy elment a hír a faluban: Ko­vács Gábor aláírt.., Ha a szomszéd . 7; — Itt vagyok mindjárt, én — igazolja szomszédja sza­vait Csillik János. — Apám­nak 14 hold juttatottja volt, ehhez hozott a feleségem öt hold örököltét. — Na, mon­dom, ha a szomszéd belé­pett. .. de anyám hallani sem akart róla, úgy félt a szövetkezettől. Hogy ott nem lesz még fűtenivaló se, min­dig azt mondta, de én in­kább a két lovamat sajnáltam, a pejt, meg a sárgát, hogy azok odalesznek. Hát végül még ez is jól alakult, mert 60 szeptemberében üzen egy­szer értem az elnök, hogy szeretem-e a jószágot? — Szeretem — mondtam, és így lettem lóápoló, negyven szép ló felett dirigáltam, közte az én sárgám, meg a pejkó. * A most 54 éves Szatlóczki Lajos, akkoriban már nye­regben ült, pedig amikor megalakuláskor belépett, so­kan megszólták. — Milyen ember vagyok én, fiatal létemre téeszcsé­be lépni... még a család sem volt velem kibékülve, de én csak annyit válaszol­tam, hogy ezt nézem jó­nak. .. Előbb gyalogmunkás lettem, szóval, kapa kasza, minden, így ment tíz évig. Az átszervezéskor lettem ze- toros, így hát valóban „nye­regben” ültem, amikor meg­indult az átszervezés, igaz,' eleinte rázós volt az a nye­reg. De az akkori K—25-ös traktorok már csak múzeum­ban vannak, én most egy jó MTZ 50-essel járok, olyan most, mint ég és föld, hát panaszra nincs okom... Volt két tehenem — Neked se, másnak se — teszi hozzá a negyedik „honalapító” Szatmási János, aki 58 éves. és tenki illeté­kességű. aki ígv emlékezik a jó három évtizede letűnt időkre: — Én például do­hánykertészettel foglalkoz­tám felesbe. aztán öt hold kishaszonbérleten dolgoz­tam. Volt két tehenem, de láttam, hogy azzal sokra nem viszem. így aztán, ami­kor jókor az elsők közt jöt­tek hozzám, hogy lépjek be, nem volt kifogásom. Hozzám még Nagy László jött, Az akkori községi bíró. Gyere, Jánoskám, azt mondja, most már fizetett ember vagy, ha jössz. — Én is úgy látom, mondom, más kiút nincs, csak a közös gazdálkodás, és bizony, nem bántam meg, hogy így gondolkoztam. Amikor Lőcsei Ferenc agi­tálni járt, sokan azt sem tudták,' ki ez, hogy hívják. — El is ment a híre — meséli most, amikor már a megalakulás 30. évfordulóját is megünnepelték, méghozzá méltón, jókedvűen, gazda­gon —, elment á híre, hogy egy cigányos, fekete képű ember úgy agitál másodma­gával, de úgy... amiből annyi az igaz, hogy a kény­szer bizony rávitt bennün­ket néha, hogy a magunk módján értelmezzük az ön­kéntesség elvét. Még az is megtörtént — például Ko­vács Gábor esetében —, hogy „elvittük" valami pin­cébe. .. Mármint borosba, mulatni. Bizony, nem egy­szer ébredtünk másnaposán, macskajájjal, de most nincs olyan — legalább is én na­gyon hiszem —, aki azt mondaná, nem érte meg. Más lett az életünk Most már persze, más az életünk, mások a feladatok is. Amit én személy szerint megkövetelek, az a közgaz­dasági elemzökészség. A sza­bályozókat, azok változásait, az árakat, árformákat is­merni kell. Tudnunk kell alkalmazkodni a mindenkori követelményekhez, de a sza­kosodásban is mértéktartó vagyok. Így kisebb a kocká­zat, és ha a jó értékesítési lehetőségeket megkeressük, akkor nagy baj még az ilyen, rossz év ellenére sem lehet, mint ez a mostani volt. — Es a jövő? — Talán kicsit furcsán hangzik: nálunk a jövő a terület bizonyos mérvű csök­kentését is jelenti. Szerin­tünk így csökkenni fog a fe­szültség az ember és a mun­ka között, másrészt olyan zöldségek, gyümölcsök ter­mesztésére kift ráállnunk, amelyek gépesítése már meg­oldott, vagy megoldható lesz. A konkrétan vett „magunk dolga” mellett, amit tudunk — nem kevesebb — segítünk a községnek is. Hajdúszo­boszlón és Balatonfüreden üdülőnk van, és hogy az üdüléshez nagyobb kedvet csináljunk, a nyugdíjasoknak napi 150, az aktiv tagoknak pedig 200 forint „zsebpénzt” is adunk. Emellett — csupán ebben azévben — 114-en üdül­tek közülünk külföldön, szinte egész Európában, Spanyol- országtól a Szovjetunióig, ketten pedig most készülnek angliai tanulmányútra, sokan új házat építenek. Olyan valóság ez, olyan ielen és alap a jövőhöz, amit harminc évvel ezelőtt als modni sem mertek. B. Kun Tibor » » i

Next

/
Thumbnails
Contents