Népújság, 1979. december (30. évfolyam, 281-305. szám)

1979-12-05 / 284. szám

Amatőr színjátszó találkozó Gyöngyösön Kétarcú pillanatkép Kuriózumok hangversenye A Liszt Ferenc Főiskola Nagyon nehéz mozgó em­bereket fényképezni, az ilyen felvételeken olykor néha több kezük, több lábuk lesz a valóságosnál. Az ama­tőr színjátszó mozgalomban gyors átalakulás történt az utóbbi évekhez képest: a megyei találkozókon dz el­múlt tíz év során megszokott négy-öt részt vevő együttes helyett a hét végén Gyön­gyösön húsz csoport mutat­kozott be. Az összkép ked­vező: Keleti Istvánnak, a Népművelési Intézet munka­társának megállapítása sze­rint csoportjaink színvonala az országos átlag fölött van. A húsz együttes közül 13 kért és kilenc kapott rész­vételi jogot az országos mi­nősítő versenyekre és a töb­bi egy részének is megvan már az országos minősítése. Ha a pillanatfelvételt jól exponáljuk, nem tűnik ilyen kedvezőnek a helyzet. Ha az országos színvonallal össze­vetjük megyénk amatőr színjátszó mozgalmát, egyik szemünk sír, a másik nevet. Az országos fogalmi és szer­vezeti zűrzavarhoz képest, amely néhány éve már a Népművelési Intézet munká­ját is szinte megbénítja, va­lóban jó a helyzetünk. Dol­gozunk — s nem is rosszul. Az is jó, hogy legyőztük a más megyékben meglevő „arisztokratizmust”, amely megmérgezi a fesztiválok le­vegőjét, legtöbb helyen csak néhány kiemelt együttest futtatnak. Űj, friss erőket fedezhettünk föl ezen a ta­lálkozón, amelyekben lendü­letet, lehetőséget láttunk. Ez azonban kevés, magasabbra kell emelni a szintet. A szakmai tanácskozáson és a színjátszó fórumon elhang­zottak tanulsága világos: a rendcsinálást mindenképpen először magunkon kell kez­denünk és nem várni az or­szágos szervektől sült galam­bot. Nem szabad elbíznunk magunkat, nem is lettünk sokkal jobbak: az országos szint csökkent, vakok között pedig félszemű a király. Az igény megvan az ama­tőrök produkcióira, ezen a fesztiválon kívül ezt bizo­nyítják például a Gyöngyösi Játékszín, vagy az egri Dobó István Gimnázium színját­szóinak sikeres színházi be­mutatói. Hiányoznak azon­ban a szervezők; a színpad­vezetők sokszor saját zseb­ből szerzik be a kellékeket, szervezik előadásaikat, ezért nem jutnak tovább szűkebb pátriájukon. A meglevő anyagi eszközöket a valósá­gos színvonalnak, helyzetnek Az egri Hámán Kató Me­gyei Ottörőházban a megye­székhely kisdobosai és úttö­rői a gyermekkönyvhét ke­retében találkozhattak a gyermeklapok szerkesztői­vel. s bekukkanthattak ked­venc újságuk műhelytitkai­ba. Az úttörőház különböző termeiben a gyermekek min­den korosztálya megtalálhat­ta az életkorának, .érdeklő­désének megfelelő lap képvi­selőit A legkisebbeket Rá­kos Klára. a Dörmögő Dö­mötör szerkesztője várta a könyvtárban, s mesélt nekik az újságról, elárulta, hogy voltaképpen nem a Mackó Q$gmM 1979. december 5., szerda Az egri Megyei Művelődési megfelelően kellene átcso­portosítani, nem szabad eről­tetve pénzelni döcögő cso­portokat, nehéz ma már mű­velődési központban létre­hozni színpadokat: az isko- liák, az üzemek, a létező kö­zösségek adhatnak hátteret nekik. Több közös fenntartású csoportra lenne - szükség, hogy az iskolák és a műve­lődési házak egymást támo­gatva tudjanak megfelelő szintű munkát, megfelelő anyagi hátteret biztosítani. Hiányoznak a jó szakem­berek. Akik színpadi érzé­küket, rendezői hajlamaikat most bizonyították, bizony sok esetben nem értének a színjátszás ábécéjének, a tiszta beszédnek és a jó moz­gásnak tanításához. Ezért a legtöbb előadásokba is sok zavaró felhang csúszott. Az ember hajlamos rá, hogy engedékeny legyen: hiszen amatőrök! Éppen azért, hogy a színjátszók öröme s a né­zők élménye maradéktalan legyen, magasabbra kell emelni a mércét, s neki kell futni, nem átbújni alatta! A rendszeres munka alapköve­telmény. A színház önálló művészet, amelynek megvan a törvényszerűsége, tudomá­nya, — meg kell tanulni. Ez a mozgalom jelenleg a fiataloké. Kevés csoport ta­lálta meg azonban azt a té­mát és formát, amely az' if­júság valódi gondjait, elkép­zeléseit, életkedvét képes ki­szerkeszti a lapot. Ezután já­ték következett: a gyermekek nagy derültség közepette mutatták be, hogyan talál­koztak először a lappal, ho­gyan tanultak belőle olvas­ni, s milyen volt az első iga­zi irodalmi élményük. A nagyteremben Kelemen Sán­dor, a Kisdobos szerkesztője mesélt ifjú olvasóinak a lap összeállításának munkájáról, elmondta, milyen elvek alap­ján válogatják ki az újság­ban megjelenő írásokat, s „elárulta” nekik, hogyan szü­lettek meg kedvenc figuráik, s mi lesz jövőre a lapban. A színházteremben a Pajtás világjáró riporterei: Dési Péter és Gaál István nagy sikerű vetítettképes élmény- beszámolót tartottak az álta­luk bejárt 19 ország legszebb, legérdekesebb tájait, harcait bemutatva. Központ együttese (Fotó: Szabó Sándor) fejezni. Egyhangúak az elő­adások: a szerkesztett iro­dalmi műsorok kísértetiesen egyformák, különösen, ha ün­nepek ügyén, ürügyén ké­szültek. Meg kell tanulniuk a színjátszóknak mozogni, játszani és fölszabadultan örömöt szerezni. Hány olyan gyereket, fiatalt láttunk, akin lógott a ráterített' „nagyka­bát”: a nem nekivaló sze­rep! Nagyobb mozgás kellene ilyen téren megyénkben. A csoportvezetők saját elkép­zeléseikbe gubóznak be, pe­dig tanulni kell egymástól: mindenkitől, akitől érdemes. A népművelők segítségére van szükség, körzeti találko­zókat, szakmai bemutatókat kellene szervezniük, így gazdagíthatnák a művelődési házak gyakran pangó prog­ramjait egy-két jó amatőr együttes bemutatkozásával. Mecénásokra, jó szerve­zőkre és életre, vállalkozó kedvre, társadalmi, politikai érzékenységre — értelmes vitákra van szüksége az amatőr színjátszó mozga­lomnak. A színház, a szín­játszás a társadalmunk tük­re, ez nemcsak a megyénk negyven működő csoportjá­ban dolgozó ezer fiatal ügye. Gábor László 2. — Nekünk — mondta a a kislány —, egy kisebbfaj­ta lakás kellene. Egy garzon. — Aha! — kapcsolt a vargánya. — Veszekedős, házsártos, zsémbes, Mikes az anyuka! Ismerem az ilyet. És nincs hova menjetek, ugye? No majd segít rajta­tok a jó vargánya! — Tudsz segíteni? — Persze, hogy tudok. Mi, maszekok, sok mindenen át­mentünk, meg kellett tanul­junk élni, hogy élhessünk. Ott, annál a kocsányos tölgy­nél van egy összkomfortos víkendházam. Felér egy gar­zonnal. Kell vagy nem kell? — Kicsit messze van. — Messze, messze ... Ak­kor keress jobbat. Vagy menj a tanácsra, ott tálcán szolgálják fel az ilyeneknek, amilyen te vagy a lakásokat, hahahg ...! — kacagott ha­talmasat a maszek vargánya. — Azért nézzük meg — mondta a kisleányka. Hosszú idő, mintegy tíz esztendő múltával ismét Egerben, a Megyei Művelő­dési Központban hangver­senyezett a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főis­kola kamarakórusa Párkai István Liszt-díjas karnagy vezetésével. Kivételes alka­lom őket hallgatni, olyan ze­nei élmény, mely éveken ke­resztül elkíséri az embert. Hangversenyeik alkalmával találkozni a tiszta, salaktalan rriűvészettel, mely fogva tart­ja a hallgatót, s gondolko­dásra készteti. Ebben az él­ményben részesülhetett a mintegy százötven főnyi kö­zönség szombati koncertjü­kön is. Műsoruk, ha keresztmet­szetben is. felölelte az euró­pai vokális zene történetének szinte egészét. Okeghem Reqiemjétől, Lassus, Swee- linck, Mozart, Schubert mű­vein keresztül mai magyar és külföldi szerzők kórusmű­véig lendült az íve. Csupa olyan mű, mely rit­kán hallható zenei kuriózum, pont nagytermében a szom­bat esti táncházra ezúttal jóval többen gyűltek össze a szokásosnál. A lányok, fiúk igaz előbb most is az egyik ' tájegység néptáncával, a me- aőségi lassú lépéseivel is­merkednek, de aztán a szü­netben végre bekonferálják a légvárt csemegét: Gyerekek hallgassuk meg milyen mu­zsikára táncolt a francia nép! Michel Montanaro zenél nek- ' tek. A pódiumra dobbal, csör­gővel, síppal, dudával fel­szerelten szemüveges fiatal­ember lép s megkezdődik a táncház francia módra, azaz dehogyis ... Michel Montana­ro, amikor beszélgetni kez­dünk rögtön tiltakozással kezdi. — Nem francia vagyok, ha­nem occitáni. Az előbbi né­ven csak azért emlegetnek, mert Magyarországon, s per­Eflmemitek a kocsányos tölgyhöz. A hétvégi ház csak­ugyan megfelelt volna, fűt­hető is volt. — Mit kóstál? — kérdez­te a kislány. — Ibusz — mondta a var­gánya. — Legális ár. Há­romezerötszáz. Lógott az orra az apuká­nak. A felesége meg már kez­dett türelmetlenkedni. — Júj, csak jöjjenek visz- sza! — mondta szikrázó szemmel, hangosan. — Képe­sek itt hagyni egy nőt az erdőben, pár vacak gomba miatt. Meghallotta ezt egy csi­perke gomba. — Mit gondolsz, olyan jó nő vagy, hogy bárki is meg­támadna? — szólalt meg. — Ki az, ki beszél? — ijedt meg az asszony. — Én vagyok — mászott fel a fűből a farönk túlsó végére a csiperke gomba. — Miért nem sétálsz te is a mi szép erdőnkben? Miért nem élvezed a csöndünket, a a friss levegőnket? Kit vársz? — A kislányomat meg a férjemet. — Ahogy elnézlek és hall­gatlak téged, azok már a maszek vargányával tárgyal­nak. — Kivel? — A maszek vargányával. S ha jól sejtem, lakást bé­relnek tőle. Muszáj a férjed­nek vele tárgyalni, mert ahogy sejtem, nem valami nagy öröm veled élni. meggyőzően bizonyítva, hogy mennyi remek létezik elfe­ledve, némán régi kéziratok és gyűjtemények lapjain po­rosodva, mely megszólalta­tásra, búvárkodó karnagyi buzgalomra, felfedezésre vár. Mesterien volt maga a szer­kesztés is, meditativ, súlyos, mélyenszántó gondolatokat fogalmazó alkotások váltot­ták egymást szellemes, vir­tuóz, humorral teli darabok­kal. Érdekes volt ahogy a szerzők találkoztak a műsor­ban: ahogy Schweelinck mo­tettájának egyenes folytatása volt Mozart Ave verumja, pedig a szerzőket évszázadok választják el... A műsor második részében főként századunk zenéjéből hallhatott a közönség, Ko­dály, Paulenc, Farkas Ferenc művei szólaltak meg többek között. Itt az alig harminc- főnyi együttes új oldaláról mutatkozott be. A különle­gesen merész harmóniák, disszonanciák, modern kó­ruseffektusok művészei ők legalább annyira, amennyire sze másutt is kevesen tud­ják, hogy Occita.ma egy ti- zenhárommiUiós külön nép­csoport hazája Déí-Francia- országban. Spanyol és olasz beütésű nyelvvel, saját szo­kásokkal, hagyományokkal, népművészettel, sajátos nép­zenével is — amelyekért mind kár lenne, ha egy-két évszázad leforgása alatt el­tűnnének az idő homályá­ban. Sok honfitársammal együtt ezért kutatjuk népünk múltját, s próbáljuk a kü­lönlegességeket a következő korokba is átmenteni. A kul­turális megújulást segíteni akár azzal is, hogy pódiumon népszerűsítjük az occitáni művészeteket. Michel, ha nem is ilyen gördülékenyen, de irodalmi nyelven és szépen mindezt magyarul mondja. Amikor er­ről kérdezem elmosolyodik. — Régóta kezdődött, majd tíz esztendővel ezelőtt 14 — A vargányának több lakása is van? — Van annak mindene. — Nekünk meg semmink sincs. Olyan élhetetlen a férjem! Az apuka és a kislánya elköszöntek a vargányától, — Nem megy... mi ezt nem tudjuk megfizetni. — Semmi baj. Erő, izom. őszintén szólva, nem is nek­tek való ez a ház. Akinek nincs pénze, elégedjen meg olyan feleséggel, amilyen van. Borúsan bólintottak a hal­lottakra, s elindultak vissza­felé. A kislány anyja azonban nem volt a helyén. Mire a fatörzshöz értek, már a var­gányával tárgyalt. — Te vagy, szén ember, a maszek vargánya? — Erő, izom. Én vagyok. — Egy csiperke gomba mesélt rólad. Tetszel nekem. Mindig ilyen ügyes, bátor, erős férfira vágytam. A vargánya tudta, hogy ennek a nőnek nem ő, hanem a vagyona tetszik, de nem tudott mit tenni, az asszony hozzákölitözött a rez- gőnvárfa melletti hatszobás családi házba. Az apa és a lánya boldo­gan éltek, míg meg nem hal­tak. A maszek vargánya és az asszony sokáig röhögtek rajtuk, a vargánya pzonban egv iaő után köhigcsélni kez­dett. s az asszony attól kezd­ve nem szerette. Űgvhogv elég rosszul élték le az éle­tüket. (VÉGE) a régi mesterek stílusát bir3 tokolják. Párkai István hosszú éveié , óta vezeti együttesét. Nagy/* szakmai tudása, szuggesztív pedagógus lénye értékeiből karvezetők nemzedékei ré­szesültek már. A tiszta, a fe­lesleges külsőségektől mén- , tes, tárgyilagos interpretálás f az ő világa. Az a világ, - amelyben semmi más nem juthat szóhoz, csak a zene- * szerző és alkotása. Átgondolt! precíz vezénylési stílusa isj takarékos mozdulataira kó­rusa könnyedén reagál, hisz ismerik, értik egymást; egy nyelvet beszélnek. Az este utolsó számaként Kodály-mű csendült fel. Ba­lassi Bálint Szép könyérgéset „Nincs már hová len­nem. .. ” Talán itt ebben a műben találkozott karnagy; és kórus leginkább az elő­adás folyamán. A hosszan tartó taps is éppen csak je­lezhette azt a nagy élményt; melyet a hangverseny hall­gatóságára tett. Ócskái György éves koromban. Ekkor láto­gatott el ugyanis a Hegyaljai Népi Együttes országunkba.' Én akkor már barátkoztam a muzsikával, játszottam az ot­tani népi együttesben, amely alig egy év múlva Miskol­con és Özdon viszonozta a magyarok koncertsorozatát. E két találkozás alkalmával barátságok szövődtek. A szép élmények engem újra és újra vissza vonzottak ide. Bár az­óta végig „csavarogtam” Eu­rópát, — majd mindegyiki szocialista országot .is — Ma­gyarországgal máig nem tu­dok betelni. Bejártam min­den táját, tanulmányoztam népzenéjét, népszokásait, közben természetesen a sok­sok barát révén rámragadt a nyelv is. Otthon érzem itt magam, s bár most is egy félévre jöttem, már sajnálom, hogy januárban el kell bú­csúznom. De hiába, ezekre a kirándulásokra pénzt kell szerezni... Elkanyarodunk a fiatalem­ber franciaországi miifiden- napjaihoz. Elmondja, 'hogy mint alsó tagozatos tanító — elsősorban persze zenetanár —, s mint félig hivatásos népzenész, illetve zeneszerző keresd kan/erét. Évente mint­egy száz koncertet ad. Sokat külföldön, mert meggyőző­dése, hogy minél jobban is­merik egymás kultúráját az emberek, annál közelebb ke­rülhetnek egymáshoz. Leme­zeket is jelentet meg. s emellett a legifjabbakat ok­tatja a különleges népi hang­szerek használatára. — A dob, a csörgő, a síp, ezek kísérik lágy dallamain­kat, amelyek a legvidámabb táncmuzsika esetén is jóval finomabbak a feszes, tüzes magyar daloknál... Ismét "a szakmánál va­gyunk Michel 'Montanaro egyre jobban belemelegedve meséli már — a közönségnek is — milyen hatások révén alakult ki házája dallamvilá­ga. Különlegességként emlí­ti, hogy a középkorban két neves occitáni trubadúr is járt Magyarországon, akik­nek művészetében hazatér­tükkor már az itt szerzett hatások is érvényesültek. Es illusztrációként ismét zene. lelkes tapsra lendítő ... S a fiúk. a lányok egv távoli földdel, Occitániával ismer­kednek az egri táncházban. Németi Zsuzsa A Dörmögő, a Kisdobos és a Fajt ás Gyermek új ságok szerkesztői Egerben r Síppal, dobbal, csörgővel * i Egy fiú Franciaországból A Megyei Művelődési Köz-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents