Népújság, 1979. december (30. évfolyam, 281-305. szám)
1979-12-31 / 305. szám
Költségvetési expozém 1 Oj esztendő, új élet, új fogadalom. Mármint, hogy ! új életet kezdünk. Jómagam azonban nem vagyok hajlandó felelőtlenül, csak úgy átabotában új életet kezdeni, mert tudom, ha mé; egy új élet kezdésére kényszerülök, ' annak első lépése, hogy átgondoljam: mi lehet és mi ' legyen benne az új? Természetesen az, hogy állampolgá. rabb állampolgár leszek 1980-ban, mint voltam az azt ' megelőző esztendőben. Ez az alapja mindennek. Éneikül , semmi „új”-ság nincs abban, hogy új életet kezdek. Nos, ' ez eddig világos. De mi kelletik ahhoz, hogy állampolgári mi voltom még kifejezőbb legyen? ' Természetesen: azonosulás az államháztartással. Pontosabban: a költségvetési szinten kell új életet [ kezdenem, mert csakis ez a szint az, amelyen színt vall- hat az ember; hűséges fia, sőt államtia-e a hazának. ' Néhány nappal ezelőtt zajlott le á magyar országgyűlés | téli időszaka, amikor a honatyák megszavazták az 1980. 1 évi költségvetést, benne az ár- és bérszínvonal százalé‘ kaival, a takarékosság és a ráfordítás elveivel. Jómagam- ugyan csak hon, azazhogy otthon vagyok atya, de így is 1 beláttam, hogy az új élet elkezdéséhez, a jó állampolgáriság igazolásához mulaszthatatlanul szükségeltetik az. azonosulás az államháztartás költségvetésével. Beláttam és megértettem azt a rendkívül fontos alaptételt, miszerint az államháztartás mellett, illetőleg azon belül, rendkívül fontos, hogy a családi, sőt még azon belül a személyi költségvetés is kellő alapossággal készíttessék el. Ennek nyilvánvaló oka, hogy az állam én, ( sőt mi vagyunk, tehát az én és a mi költségvetésünk í meghatározza majd a belőlünk felépült állam háztar- !< fásának, költségvetési elképzeléseinek és előirányzatai- i nak realizálásra készül tervek megvalósítását. ! Remélem, sikerült a pénzügyi szakemberek stílusú- j | bán világosan kifejeznem magam. Bár lehet, hogy nern . sikerült. Lehet, hogy mégis érthető, amit leírtam. j Nos, visszatérve erre a realizálásra, megértettem, ! 1 hogy mindezek felett ez az első feladatom. El kell tehát j ; készítenem a személyi háztartásom — amiből összege- 1 ződik a családi, a csoport, majd az ország, azazhogy az állam kasszája — költségvetési tervezetét. Am a dolgo- . kát végiggondolva, arra is rá kellett jönnöm, hogy ön- ; magában a terv elkészítése, vagy a terv megtervezése ! . még csak az első lépést jelenti. A második lépés, amely benne foglaltatik az első lépésben — tehát úgy kell egyet lépnem, hogy kettő legyen belőle — az is feladatul vár. rám, hogy a tervet a takarékosság szellemében állítsam össze. A bázisév — imádom ezt a kifejezést: bázis. Talán azért, mert nem is értem? — 1979, ehhez képest kell a takarékosságot figyelembe vennem. , De mi a takarékosság es a költségvetés nászának 1 kritériuma? Megtartani, pontosabban megszilárdítani elért ' életszínvonalamat, úgy, hogy az alapvető fogyasztási cikkeimben, szolgáltatásaimban — már amit magam szolgáltatok magamnak — visszaesés ne következzék be, de semmi luxoriöz dolgot ne engedjek meg magám számára. Igényesség, de nem luxus. Ezt kívánja a saját személyi háztartásom költségvetése az 1980. esztendőre. Ha ezt teszem, akkor a nehézségeimet, ellentmondásaimat ■ sikerül áthidalnom, a felszabadult pénzeszközeimet a luxus szférájából a fogyasztási szerkezetem változtatásá- I val átcsoportosíthatom szerkezetem más alappilléréinek ' megerősítéséhez. Nos, tehát a feladat világos, félre a luxusizékkel. Félre például a dohányzással. Többé egyetlen cigarettát sem! Védem ezzel egészségem is. meghálálom az erre buzdító plakátok lelkes tanácsait is, és ráadásul óriási 1 módón takarékoskodom. Napi csak egy csomag eigaret- ' tát számolva, átlagosan 10 forintos egységáron, az 365-ször 1- pontosan 3650 forint. S ha még ehhez hozzászámítom a i dohányzás miatt összeszedett hörg- és egyéb hurutok mi- . atti gyógyszerszedés és táppénz költségeit, egyesztendős ‘ kivetítésben bízvást számolhatok újabb ezerforintos megtakarítással. Ez máris annyi, mint: 4650 forint. Ám haladjunk csak tovább a luxuslistámon. Itt van például a kaviár. Ha naponta egy adag kaviárról lemondok, ami voltaképpen nem is nagy áldozat, hisz azelőtt évtizedeken keresztül azt se‘tudtam, hogyan néz ki, nos, szóval, ha a napi csak egy adagot számolok, ada- gonként szerény 20 forintos áron. lám az is egy évben 7300 forint. És ha a kaviár okozta szomjúság enyhítésére — ó, nem pezsgőt, szó sincs róla, nem vagyok én operettbonviván — egyetlen üveg sört számolok, tíz forintért naponta, akkor csak a kaviár és az utána való sörön évi kereken 11 ezer forintot takarítok meg. És most, ha ehhez hozzászámítom a dohányzást, meg a gyógyszert és a táppénzt, akkor voltaképpen két nélkülözhető fő tétel — nem főtt étel, nyomdász elvtársak! — kiiktatásával majd 16 ezer forint a személyi háztartásom költségvetésében mutatkozó aktívum. Megelégedetten dőltem hátra a széken. Lám, ennyi az egész. Nem boszorkányság az effajta költségvetési és személyi háztartás-tervezet elkészítése. íme, még jószerint hozzá sem fogtam, és máris milyen rejtett tartalékokra bukkantam, s még mi mindenre bukkanok majd, ha ..., — Te mit csinálsz? — kérdezte a feleségem, aki töprengő arcom látva megijedt, hogy megint valami vicceset írok, amit majd senki sem ért meg, ha megért, akkor megsértődik, pedig nem is róla volt szó. — Már megint humoreszket írsz? [ — Ugyan, szivem. Most valami egészen vicces dolgot csinálok komolyan. Költségvetést! — lelkendeztem és gyorsan elmondtam, mire jöttem rá, milyen elveket kell megvalósítanom és megvalósítanunk, és hogy mindezek során, már az első lépéseknél micsoda eredményeim születtek. — Nagyszerű humbug az egész — nézett rám okfejtésem végén, mint vízfejű gyermekre a szomszédasszony, 1 megértő, de tartózkodó sajnálattal... | — Már miért lenne ez humbug? — méltatlankodtam. — Miért? Hiszen te lassan tíz éve nem dohányzol, a kaviárt meg ki nem állhatod... Hol van itt a te majd 16 \ ezer forintod? — legyintett és ott hagyott a költségveI tésem kellős közepén. A fenébe is: nem kezdek új életét. De ha igen, hát rászokom a kaviárra, meg a pezsgőre. Igen, a pezsgőre is. Szegény vagyok, de jól élek. Ihaj, csuhaj, így mulat egy magyar állampolgár, ha takarékoskodni akar. Egri nő kálváriája az USA-ban Az amerikai nagynéni nagynéni, aki 35 .éve A él az Egyesült Államokban, első ízben 1969-ben — levélben — kereste meg unokahúga családját, majd 1974-bén látogatóba érkezett és magyar árukat vásárolva távozott. (Ajándékbolt-szerű butikja volt ekkor, főleg Európából származó árukkal.) 1975-ben már a férjével jött a nagynéni, 1978- ban egyedül és legutóbb, ez év tavaszán ismételten a férjével. A szokásnak megfelelően- az amerikai vendégeket az unokahúg és családja látta vendégül. A nagynéni többször szóvá tette: szívesen vennék, ha az unokahúg ellátogatna hozzájuk, Amerikába. Az elmúlt évben ezt nyilatkozatban, Egerben közjegyző előtt is megerősítette: hosszabb időre vendégül látja húgát, vállalja az oda-visszautazós költségeit és az ellátását. Találkozás Becsben, a Hiltonban A meghívás ez év májusában megtörtént. A nagy- né~ és férje ismét Európa több országát járta, eljöttek hazunkba is. hozták számára a repülőjegyet, amely 997 dollárba került. Magyarországon is jócskán vásároltak, aztán Prágába utaztak, onnét pedig Becsbe. A megállapodás szerint a nagynéni és az unokahúg Bécsben, a Hilton szállóban találkozott. Június 5-én indultak a Becs—Frankfurt—New York útvonalon Seattle városba (Washington-állam), ahová a rokonok ez év májusában költöztek. A bécsi szállodában a nagynéni visszakérte a repülőjegyet azzal, hogy együtt legyen a három jegy, így majd egymás mellett ülhetnek a gépen. Itt kezdődött lényegében egy nem mindennapi tortúra. A jegyet ugyanis többé nem adták a tulajdonos kézébe. Seattlé-be érkezve, közösen rendbe hozták áz új lakást, majd a nagynéniék ajándékboltot nyitottak. Az üzleti dolgokban — könyvelés, árr zás, berendezés — sokat és ügyesen segített a magyar rokon, akinek gyakran mondták: de jó lenne, ha kint élne velük. Fűzés amerikai módra Később a rábeszélés egyre erőteljesebb, rámenősebb lett. Felajánlották neki, hogy ingyen kap lakást és ellátást, ő pedig vezesse az üzlet könyvelését, munkájáért fizetnek, maradjon ott. Amikor elutasította, néhány nap múlva mér részvénytársaságukba, mint részvényest akarták befogadni. Közben megígérték azt is, végrendeletükben őt jelölik meg örökösként. Még határozottabban tiltakozott, magyarázva, hogy a családja és minden Magyarországhoz köti. Ekkor nagyon megharagudtak rá — jól jött volna nekik egy ilyen rokon olcsó „segítsége’’ —, a helyzet egyre tarthatatlanabbá vált. Az útlevél bejegyzése szerint a 90 napot engedélyezett külföldi tartózkodás 1979. szeptember 4-én járt volna le. Első ízben június 20-án tett említést arról, hogy haza akar, haza szeretne jönni. Akkor még azzal odázták el az utazást, várja meg, amíg az üzlet megnyílik. Amikor ez megtörtént, kérte a repülőgépen a helyfoglalást. A vendéglátók azonban minden ürügy- gyei húzták az időt. Látszólag több légitársaságnál érdeklődtek telefonon és neki yugy azt mondták, hogy nin.es hely, vagy. azt, hogy a csatlakozás nem jó Európába. Kérte a jegyét, hogy személyesen intézhesse hazautazását, erre a válasz: nem mehet egyedül a városba, mert eltéved, meg az.tán elveszítené a drága jegyet. Napokig húzták az időt, majd egy- kierőszakolt helyzet után a SAS légitársasághoz fordultak, amely azt kérte, hogy mutassák be a jegyet. Amikor ez megtörtént, a légitársaság közölte, hogy a nyári szezon miatt már június lü-től rá kellett volna fizetni a jegyre 400 dollárt. A jegy egyébként is lejárt, mert 4 napon belül ázzál vissza kellett volna utazni. Ekkor a rokonok .kijelentették, hogy nem fizetik a visszautazást. Első ízben ezen a napon akarta felhívni telefonon a magyar konzulátust, de nem engedték. Kérte, hogy telefonálhasson a családjának, ahhoz sem járultak hozzá. A viszony, a vendég és a vendéglátók között napról napra rosszabbodott. Végül is sikerült titokban írnia családjának Magyarországra, kérte segítségüket a hazautazáshoz. Egyébként a rokonok nagyon rossz családi életet élnek, napirenden voltak a veszekedések. Egy töltött pisztoly és egy vadászpuska gyakran előkerült. Veszekedés közben felváltva fenyegették ezekkel egymást, kibékülésük után pedig a magyar rokont. A postamester rendőrt hív Első ízben július 31-én tudott egyedül, kísérő nélkül bejutni a városba. A postáról a nagykövetségre akart telefonálni. Magyarázta, mi történt, hogy nem akarják hazaengedni. Ekkor a postamester rendőrt hívott, aki egy tolmácsot keresett, mivel a magyar nő nem beszéli elég jól az angol nyelvet. Végül is megértették a helyzetét és segíteni akartak akár a Vöröskereszten keresztül is, amíg a hazautazás rendeződik. Kérésére felhívták a Pan American légitársaságot, ahol közölték, hogy számára éppen néhány perce foglalt helyet a rokona az augusztus 6-i gépre. A postamester, a rendőr és a tolmácsnő azt tanácsolták neki, hogy az utazásig maradjon a rokonainál, hátha így mégis kifizetik a jegyét. Visszament hozzájuk. A telefon gyakran csengett a következő napokban, Júlia Gems, a tolmácsnő —, aki 1956-ig Budapesten fodrásznő volt — kereste, de letagadták. azt mondták, nem lakik ott. Lányai is keresték telefonon Egerből, . de a nagynéniék nem fogadták a beszélgetést. Amikor a tolmácsnő és férje a rokonainál megpróbálták felkeresni, nem engedték be őket és őt se engedték ki a lakásból. Később aztán fakítottak: kijelentették, hogy hely van ugyan foglalva, de a jegy nem érvényes, ők pedig nem fizetik a különbözetet. ügyvédtől tájékozódtak — mondták —, hogy a magyar- országi közjegyzői nyilatkozat nem kötelezi őket. Ismét telefonálni akart haza, vagy a követségre, de nem engedték. Ekkor megszökött tőlük és autóstoppal ismét a postára ment. A postamester bevitte a belleve-i rendőrségre. ahol feljegyezték panaszát, telefonáltak a külföldi állampolgárok védelmére létesült szervezethez, hogy fogadják. Előbb azonban a körzeti rendőrségre kellett mennie. Odahívták a rokonokat is, akik vendégüket különböző hazugságokkal rágalmazták. Többek között azzal is, hogy Magyar- országon agyonlőtte rokona testvérét. (Rokona testvére egyébként 30 éve a miskolci kórházban tbc-ben halt meg.) Hazugságaik során az amerikai nagynéni olyan ellentmondásokba került, hogy senki nem hitt neki és a magyar nő mellé álltak. A tolmácsno és férje, akik ott voltak a tárgyaláson, felajánlották, hogy lakjon náluk, amíg a jegye, hazautazása nem rendeződik. Rendőri kísérettel ment a csomagjaiért. Közben gyermekei ismét telefonáltak, kézhez kapták kétségbeesett levelét. A rendőr jelenlétében kénytelenek voltak a telefonbeszélgetést megengedni, így közölni tudta új címét és teiefonszámát. Segít a nagykövetség Gyermekei, munkahelye, a megyei rendőr-főkapitányság, valamint a Külügyminisztérium gyors intézkedése eredményeként augusztus 6-án reggel a washingtoni magyar konzul már telefonon kereste. Ettől a beszélgetéstől kezdve még gyorsabban peregtek az esemé- n3rek. Rokonai nem vallották be azt sem, hogy hol vásárolták meg a repülőjegyet. Detektívek keresték és találták meg egy utazási irodánál, ahol a komputer kimutatta, hogy valóban volt egy lejárt és fel nem használt jegye. Mr. Eugéne R. Davis rendőrtisztviselő és a konzulátus közbenjárásával a Pan American Légitársaság a rendkívüli helyzetre való tekintettel vállalta az új jegy kiadását azzal a feltétellel, ha aláírja, hogy a jegyet elveszítette és ameny- nyiben azt valaki felhasználná, vagy az árát visszaszerezné, „az fizeti meg, aki ezt a jegyet vásárolta”. A magyar konzul tanácsára ezt a nyilatkozatot aláírta és augusztus 8-án, a 1.8.30-as géppel Londonba indult. A repülőtéri búcsúztatásnál ott volt a tolmácsnő, a postamester és egy fiatal néger rendőr, aki naponta többször megfordult a rokon háza környékén, s amikor <S nem tehette, a szomszédok őrizték, figyelték, mi történik a magyar asszonnyal. A konzulátusról naponta többször érdeklődtek telefonon, mi van, hogyan alakulnak az események. Többen vigyáztak rá! A repülőjegy Becsig szólt,' ahová augusztus 9-én 17.30- kor érkezett. Egy éjszaka a . repülőtéren, aztán autóbusz, vonat és másnap Magyar- ország. Hazaérkezéséről gyermekeit telefonon értesítette. akikkel a Keleti pályaudvaron találkozott. Nem kell mondani, hogy a viszontlátás milyen volt. Még aznap telefonált a Külügyminisztériumba, megköszön-- te segítségüké, bejelen létté, hogy hazaérkezett. Epilógus S most a krónika fonalát gombolyítsa tovább az uno- kahug, a főszereplő, akinek saját kérésére nem közöljük a nevét. — Még mindig álomnak: tűnik minden, ami történt. Két hónapig voltam Ameri-), kában, de egyetlen napig s .] éreztem jól magam. Nagyon megbántam, hogy elfogadtam ezt a meghívást. Rettenetes volt arra gondolnom, hogy milyen messzire vagyok családomtól, pénz nélkül, kiszolgáltatva két ilyen embernek, akik, ha rokonok is, de nem voltak eléggé ismerlek előttem. Csodálatos volt viszont az egérben az, hogy ismeret-' len emberek —, akikkel alig tudtam pár szót váltani —, mellém álltak, segítségemre siettek. A tolmácsno és férje egyszerű emberek. Lakásukról ítélve rterh élnek úgy, mint én itthon. De szívélyességük. segíteni akarásuk leírhatatlan. Mindenhová vittek a városban, intézkedtek helyettem, a repülőjegy árát is megelőlegezték volna, ha nem kerül elő az ismert módon. Ajándékaikat nem tudtam elhárítani. Augusztus 9-i dátummal, két hét múlva levelet kaptam idehaza tőlük, amelyben ők köszönik meg mindenkinek a segítséget, aki velem törődött. (Égy mondat a levélből -.örülünk, hogy hazataláltál. „egy rossz álomból egy gyönyörű valóságra ébredtél, örülünk neki”.) — Amikor hazaértem; táviratoztam, majd levelet írtam a tolmácsnőnek. Ügy érzem, a kapcsolat sokáig fennmarad köztünk. Meghívtam őket látogatóba. Kispénzű, egyszerű emberek — a rokonaimmal ellentétben, — nem valószínű, hogy el tudnak jönni, de az egész családom és baráti1 körünk szívesen látná vendégül a házaspárt. — Rokonaim azt mond-' ták, nem jönnek többé hazánkba. Nem sajnálom őket. Rokonaimat elvesztettem, de nagyon jó emberekre, barátokra találtam. És még egy: idegenben is éreztem a követség és a Külügyminisztérium intézkedésein keresztül, hogy vigyáznak rám, a Magyar Népköztársaság. a világ más részén is megvédi állampolgárait. ★ Karácsonyra Seattle városba. — Washington állam — csomagot kézbesített a posta. A címzettek: egy tol- ' mácsnö és a postaméstér családja, a féladó pedimegy magyar asszóny Egérből. Papp János
