Népújság, 1979. december (30. évfolyam, 281-305. szám)
1979-12-31 / 305. szám
4 „Jobb lenne, ha mindenki a gyerekkorában tanulna, ut, ua akkui nem sikerült, hát pocija felnőtt fejjel.” Fi ínoktatásunk jelene és jövője BESZÉLGETÉS HANGA MARSA OKTATÁSI MINISZTERHELYETTESSEL Ma este premier az egri s/aniiazbaa r Es fölfénylik a kabaré... Tömegeket érint és érdekel nálunk a felnőttoktatás. Az általános iskolát 1355-ten több mint tízezren, 1365-ber. néhány fö híján harminchatezren. 1975-ben 29 523-an fejezték be ebben a formában. Ugyanezekben az években érettségi bizonyítványt közel hatezer, majd huszonnégyezer, illetve 25 554 felnőtt szerzett ilyen módon. Felsőfokú diplomát az 1955. évi kétszázhetven hárommal szemben 1975-ben 10 714 felnőtt kapott esti tagozaton. Dr. Hanga Mária oktatási miniszterhelyettest kértük meg, adjon tájékoztatást felnőtt- oktatásunk jelenlegi helyzetéről : — .Hogyan alakult a. felnött- tanulók stáma az utóbbi években, van-e még érdeklődés az esti ■ a munka melletti tanulás iránt? — A felsőfokú képzésnek változatlanul nagy a vonzereje, évek óta mintegy negyvenezren tanulnak a főiskolák és az egyetemek esti és levelező tagozatain. A középiskolákban 170 ezren, ugyanannyian, mint a nappali tagozatokon. A munkaerőhelyzetet is tekintetbe véve, csak örülhetünk, hogy ennyien vállalkoznak a munka utáni tanulásra. A dolgozók általános iskoláival azonban gondjaink vannak. Ide tavaly 31 659-en jártak. De hazánkban pillanatnyilag csaknem másfél millió, negyvenévesnél fiatalabb munkavállalónak nincs meg a nyolc általános iskolai végzettsége. Ebbe nem nyugodhatunk bele, ezen változtatni kell. — Szükség van-e rá, hogy ezek az emberek tanuljanak? Hiszen, ha akartak volna, járhattak volna iskolába az utóbbi harminc évben. Egyáltalán. kell-e valóságos társadalmi igényeket elégít-e ki a felnőttoktatás? — Az a másfél millió em- K bér többségében tanítható, képezhető. Nem alkalmatlansága, hanem körülményei folytán maradt ki az iskolából. Rossz helyzete miatt, ami nem anyagi nyomorúságot jelent, hanem szellemi igénytelenséget, műveletlen, felelőtlen szülők nemtörődömségét, vagy éppen kapzsiságát: minél előbb pénzkeresőt akartak csinálni a gyerekükből. Most moifdjunk le róluk abban a tudatban, hogy jó az iskolázottsági statisztikánk? Mert valóban óriási a fejlődés. Három-négy évtizede az ország 15 éven felüli lakosságából csupán 15 százalékának volt a mai nyolc általánosnak megfelelő végzettsége. Ma több mint a felének, 56 százaléknak. Ha onnan, a múltból nézem, ez sok. Ha a fejlett szocialista társadalom szempontjából, akkor kevés. Napjainkban a tanköteleseknek 82 százaléka rendes időben végez, 91 százalékuk tizenhat éves koráig szerzi meg a nyolcadik osztályos bizonyítványt. A kimaradókból mégis tanulatlan tömegek keletkeztek az évek során. Márpedig, akik a nyolc osztályt sem végzik el rendesen, azoknak alapvető ismereteik sincsenek. Nehezebben boldogulnak magánéletükben, s nem tudnak eleget tenni olyan feladatoknak, amilyeneket már természetesen, magától értetődően ad fel az élet, a haladás. „Újratermelik” a műveletlenséget, a maradiságot. Ök azok, akik nem törődnek vele vagy éppenséggel gátolják is, hogy tanköteles gyerekük rendesen járjon iskolába. És az iskolázatlan, műveletlen felnőttek hátráltatják az egész társadalmat, a gazdasági, a politikai és a szellemi életben egyaránt, fehér foltot jelentenek a közművelődésben. Nem nehéz belátni; igenis társadalmi szükséglet, hogy legalábbis a nyolc osztály elvégzéséhez hozzásegít-• QM&Má 1979. december 31., hétfő síink mindenkit, aki erre értelmileg alkalmas. Jobb lenne, ha mindenki a gyerekkorában tanulna, de ha akkor nem sikerült, hát pótolja felnőtt fejjel. — Általános társadalmi érdek tehát, hogy mindenki birtokában legyen 'az alapműveltségnek. De érdekc-e a tanulás az egyes embernek, annak, aki-nem szerel, sose szereteti tanulni? Műveletlenségén kívül, aminek terhét nem érzi, van-e valami kára. hátrányba kerül-e a munkában, a pénzkeresetben? — Rövid válasz: nem. Köztudomású, hogy — iparunk jelenlegi gépesítettségi színvonala folytán — segédmunkásban van a legnagyobb hiány. És köztudomású az is, hogy a segédmunkások nem keresnek rosszul. Nem egy fiatal pedagógus elmondta már, hogy bukott, kimaradt vagy elégségessel végzett volt tanítványa, 15—Ifi éves fiú, elébe állt és dicsekedett: ugyanannyit vagy esetleg többet keres két évvel tanulmányai abbahagyása után — rakodóként, anyagmozgatóként —, mint volt osztályfőnöké, a 25—26 évek tanár. De a 25—,30 éve dolgozó szakmunkások és az ugyanannyi ideje dolgozó, iskolázatlan, szakképzetlenek keresetének összehasonlítása sem ösztönöz tanulásra. A gyárak, az üzemek sem érdekeltek benne pillanatnyilag, hogy alkalmazottaikat iskolába járásra buzdítsák, s hogy ezért még áldozatot is vállaljanak. Egyszerűen nincsenek ráutalva, a technika még nem követeli meg. Jól tudnak használni teljesen képzetlen embereket is egész sor munkakörben, néhány órás betanítás után. Ha emberség és szocialista meggyőződés nem készteti őket, ugyan miért törődnének segédmunkásaik iskoláztatásával? A technikai fejlődés idővel megköveteli majd a szakmailag és általánosan is képzett. a mainál jóval tanultabb, művelt munkaerő tömeges jelenlétét a termelésben. A jövőt tekintve érdekeltek a tanulásban, illetve a tanulás szervezésébe]! mind az iskolázatlanok, mind a vállalatok. De ez a jövő nincs olyan messze. Az érdek tehát Valóságos. Csak nem mindenki látja világosan, nem beszélünk eleget róla. Ám tudunk már olyan gyárról, amely nem alkalmaz senkit általános Iskolai végzettség nélkül. Beszélnek arról is, helyes lenne. hogy betanított munkás is csak olyan ember lehessen, aki sikeresen elvégezte az általános iskolát. Azt hiszem, ezek helyes elgondolások. Arról természetesen szó sincs, hogy máról holnapra kötelezővé tegyék az ilyen eljárást. — Sokan azt mondják, az esti iskolák ..bizonyítványgyárak”, papirt adnak, igazi tudást nem, s lelkiismeretes pedagógusok szerint a hallgatóknak több mint a feléi meg kellene buktatni. Mi ebből az igazság? — A dolgozók általános iskoláját — éppen fontossága miatt, s mert sok embert kellene rábírnunk a beiratkozásra — többféle módon lehet elvégezni. Az,ért, hogy mindenki megtalálja a neki megfelelő formát. A 320 órás oktatáson kívül — amely a hagyományos eredetihez képest már száz órával csökkentett változat — létezik egy rövi- debb ideig tartó oktatási forma. Erre azokat kellene fölvenni, akik képesek az önálló tanulásra, szorgalmasak és kitartóak az otthoni felkészülésben. Sajnos, a tanulókkal egyetértésben a vállalatok is azt szorgalmazzák, hogy minden jelentkező ilyen tanfolyamra kerüljön. így hamarabb túlesnek rajta a tanulók is, az üzem is. Ja- vul a statisztika. Ide irányítják azokat is, akik nem képesek megbirkózni ennek a tanulási formának a követelményeivel, s ide iskoláz11. Nem sokkal később megállt, kigombolta a kabátját, és káromkodott, hogy erős a part, meg aztán, hogy kiköpi az ember a tüdejét. A tetőről átláttam a hajlatba és észrevettem a szarvasrudlit, de a távcsövemmel ellenkező irányban figyeltem a vadat. — Nincs itt nyavalya se! — türelmetlenkedett, de én váltig biztattam, hogy ne keseredjen el, mert jó helyen járunk. A földet nem figyelte, a nyomokat nem látta, ebből arra következtettem, hogy nem lehet vérbeli vadász, legföljebb jó lövő, ha a dicsekvése igaz. Gondoltam, mégis próbára teszem és rossz széllel elindultam a szarvasok felé, miközben fél szemmel a rudli- ra pislogtam. A vezértehén már figyelt, és amikor elindultak a szarvasok, akkor szóltam neki: — Ott megy a rudli! Éktelen lövöldözésbe kezdett, de távcsővel figyeltem, csak a mészkősziklákon pattogtak a golyók. — Máskor idejében nyis-' sa ki a szemét! — káromkodott és újratöltött. — Értettem, uram — válaszoltam és továbbindultunk. Jó muflonos helyen jártunk és attól tartottam, hogy eg.v-két fiatal kos netalán elbámészkodik és nem hallja meg a kőgördülést, amit azzal okoztam, hogy egy óvatlan pillanatban a bakancsom orrával az útról a mélybe irányítottam egy kavicsot. Jerkék' legeltek előttünk az út szélén, csipegették, harap- dálták a fonnyadt, fagyos szederleveleket. Megálltam. Mutattam neki a vadat és arra gondoltam, hogy azért hadd lőjön közülük. Azt hittem, bekap. . — Minek néz' maga engem? Azt hiszi, holmi szarvatlan birkára jöttem én magukhoz? Értse meg, ember! Én szarvasbikát, kost, kant keresek! — Mindezek ellenére utánaeresztett vagy kettőt a jerkéknek, de azok gyorsan leszaladtak a völgybe és nemsokára már a paták kaviqsos medrében hallottam a mozgásukat. Úgy gondoltam, legjobb, ha semmit se szólok, de a gyomromat összeszorította valami, és éreztem, hogy egész belsőm reszket. — Tessék parancsolni, errefelé! Szótlanul mentünk egy ideig, aztán két őzet mutattam neki, -de csak a fejével intett nemet. Tartottam tőle, hogy rászed a mutatott tájékozatlanságával és tőrbe csal, ezért elhatároztam, hogy bikákkal hozom össze. Akkoriban a Somos-oldalban tanyázott egy szép rudli, közöttük egykét, igen erős darab. — Jó lenne 'tudni a szelet — magyaráztam neki, mire ő azonnal cigarettára gyújtott és láthatóan megnyugodott. zák be a fiatalokat is, akik frissen felmentve, kimaradtak a nappali tagozatról, s még dolgozóként is, tankötelesen, ifjúsági osztályban, tehát azonos életkornak között lenne a helyük. Ifjúsági osztályt azonban nagyon kevés helyen szerveznek a dolgozó fiatalok számára. A rövidebb tanfolyamon a megoldhatatlan feladatokkal szembenálló pedagógusok beérik gyenge eredményekkel is. olykor megszegve a rendtartást, mellőzve a vizsgakövetelményeket. Van tehát igazság abban, amit a ..bizonyítványgyártásról” beszélnek, de ezen sürgősen változtatni kell. — Mit lehetne tenni ellene? — Az általános és a szak- felügyeletnek kellene több időt és figyelmet fordítania a felnőttoktatás ellenőrzésére. Az idei tanév előkészítésekor felhívtuk rá a megyei művelődési osztályok figyelmét. Törődjenek jobban a dolgozók általános iskoláival. A legtöbbet persze a lelkiismeretes és hozzáértő pedagógusok tehetik a felnőtt- oktatásban is, mint mindenütt a tanításban és a nevelésben. Az emberi hangnem, a megértő és tapintatos bánásmód eloszlatja a tudatlanság miatti szégyent, a gátlásokat, amelyekkel a felnőtt tanítványok oly gyakran küzdenek és fölkeltheti bennük az igazi tudásvágyat, a tanulási készséget. Hogy ezt elérhessék, ahhoz viszont a pedagógusoknak is maximális támogatást kellene kapniuk a közművelődésért felelős hivatalos és társadalmi szervektől egyaránt. Csontos Magda — Egy csöppet zajosan tetszik jönni! —, ha meg nem sérteném — kezdtem piron- gatni, de ő nem vette rossz néven, csak fújta a füstöt és jött utánam. A szelünk? jó volt, és közeledtünk a bikák felé. — Most mit csinálsz Emő- di? — adtam fel magamnak a leckét, de máris megvolt a megoldás, amikor megpillantottam a Menti-gerincet. — Megkerültetem vele a bikákat! — gondoltam, és egy jó órás séta után, máris szembenálltunk a verőoldallal, ahol tényleg ott feküdtek a szarvasok. Egyi- kük-másikuk most cihelő- dött, de a két legjobb bika még feküdt. — Ott vannak, kérem szépen, a bikák — nyújtottam neki a távcsövemet, de ő félrelökte és a sajátját nyomta az orrára. — A világ végén vannak! — mondta dühösen. — Menynyire becsüli a távolságot? — Négyszázra, kérem tisztelettel. — Leste, nézte sokáig a bikákat. Láttam az arcán, hogy öli a méreg, különösen, amikor megpillantotta a nagy tizennégyest. — Ott! Azt lesse! — mutatott előre. — Ágyút viszont nem hoztam magammal... Jó ideig dicsérgettem neki a bikákat, szidtam a szerencsénket. aztán javasoltam, hogy cserkeljük be a vadat. Ekkor vettem először észre az arcán, hogy bizalmatlan. Gondolkodott, többször belenézett a távcsövébe, aztán kiadta a parancsot: — Én egyenesen lemegyek ilt az oldalon és a völgyből jövök a szarvasok felé. Maga pedig kerüljön egvei. és felülről mozdítsa rám őket.!. Szolgálatkészen tártam szét a kezemet és mutattam, hogy minden kívánság szerint lesz, a legnagyobb rendjén. Még elmenőben figyelmeztettem Képünkön Olgyay Magda, Varga Gyula, Sallós Gábor, & kabaréműsor egyik jelenetében. .. .És az egri Gárdonyi Géza Színház pódiumára a főpróbán fölvonul a cserfes szolgáló, a kikapós szépasz- szony, a balek férj és a kódorgó férj, az ügyetlen ügyeskedő, a szívtipró fiú és szívtipró leány, és természetesen az elmaradhatatlan konferanszié. Hiszen végül is, amit látunk, kabaré, sok jó zenével és még több tréfával. A kor, amely e kacagtató műfajt teremtette, felvirágoztatta rég letűnt, eltűntek a kulisszák is, s a kávéházak, kisvendéglők, mulatók; el a közönség, a nagykalapos hölgyek, s a szivarozga- tó urak. A kabaré visszaszorult, „rádióssá” alakult... Hogyan jut eszébe egy mai rendezőnek, pontosabban egy mai fiatal rendezőnek, hogy visszaidézze a tízes, huszas évek vidámságait? Ezt kérdeztük az új bemutató is, nehogy mozgassa a köveket a csizmájával, és hogy óvatosan lépjen. — Még becserkeli őket! — aggályoskodtam, és — mivel nekem háromszoros utat kellett megtennem — lóhalálban a szarvasok felé indultam. Úgy terveztem, hogy nem felülről, hanem rossz széllel, oldalról mozdítok, de ügy, hogy semmit észre ne vegyen. Csurom vizesen értem a rudli közelébe. Mozogni tovább már nem mertem, ezért új gondolatom támadt. Elővettem a zsebkendőmet és meggyújtottam! A büdös rongyszagot a szél felkapta és a szarvasok orrába vágta. Erre a rudli iszonyatos ro- baiial elindult a messzeségek felé ... Lövöldözés, majd kiabálás következett: — Jöjjön a völgybe! Siessen ! Amikor leértem egy tüskön ült, maga elé köpött és eny- nyit mondott: — Megbabonázták ezeket a maga vadjait! Pedig a mérnök úr azt mondta, hogy a vidéken maga a legjobb vadász. Amikor láttam az arcán, hogy kimerült és feladta a harcot, csak akkor szólaltam meg: — Vadat sokat láttunk, kérem szépen, csak a szerencse ... Bizony, a szerencsével gyakran még a legjobb vadász is hadilábon áll... Lámpát kellett gyújtani, mire Emődi befejezte a történetet. — Elbeszélteti velem a vadászatra legalkalmasabb időt! — ugrott fel a helyéről és indult a puskája után. Én azonban arra kértem, hogy maradjunk itt a kis vadászházban, a duruzsoló kályha mellett, és kettesben töltsük el, a múlt emlékeit felidézve, a szilveszterestét... (VÉGE) összeállítójától, s színrevivő- jétől, Ungár Tamás főiskolai hallgatótól. — Nos, a kor, s a környezet elmúlt, de a közönség nevető kedve — talán fölösleges is bizonygatni —, sohasem változott. Nap, mint nap tapasztaljuk, hogy menynyire hiányzik az emberek számára, a fiataloknak is, a felszabadult kacagás. — A tréfák azonban hamar elavulhatnak. Az akkori közönség számára készült jeleneteken vajon derülni tud-e a mostani publikum? — A fénykorból válogattam össze a bemutató darabjait, abból a fénykorból, amikor nem volt szégyen a legnagyobb íróknak sem —, • mint ma —, hogy a kabaré számára írjanak. Irt kabarétréfát köztudottan Karinthy, vagy éppén Gárdonyi, sanzont Ady is, az e szakmában oly jól csengő nevek mellett, mint Molnár Ferenc. A jó írók írásait éppen csak egy kicsit kell leporolni,, s a valamikorihoz képest frissebben, lendületesebben kell játszani ahhoz, hogy éppoly mulatságosak legyenek, mint születésükkor. — Egyszerűnek tűnik . .i — De annál nehezebb feladat. Lehet ezért is vállalkoznak oly kevesen rá, a színház, vagy éppen a film világában. A nevettetés művészetének rengeteg apró szakmai titka és buktatója van. Nem könnyű megismerni valamennyit. De, ha sikerül is, akkor se lehet soha biztos a szerző, a rendező, a színész abban, hogy a poén az adott pillanatban „ülni fog”, s fölcsattan a taps. — De azért, bizakodik ,'.Z — Természetesen. A színészek remekül csinálják, s remélem a közönségnek tetszeni fog a válogatás is 1.. — Akkor hát álljon itt a szilveszteri egri bemutató ígéretes névsora: Molnár Ferenc, Lányi Viktor, Heltai Jenő, Vadnai László, Gábor Andor, Herczeg István, Görög László, Karinthy Frigyes, Nóti Károly tréfáit, sanzonjait Tímár Éva, Polgár Géza, Sallós Gábor, Varga Gyula Jászai-díjas művészek, valamint Várhegyi Márta, Szerencsi Éva, Csorba Ilona, Matus György, Harmath Albert, Komáromy Éva, Ol- gyay Magda, Máhr Ági, Újlaki Dénes, Csiszér András, Vitéz László, Milviusz Andrea, Németh Mária, Csapó János, Poór Péter, Rudas István és Ittes József játsz- szák. öss zek ö tós zö veget Fehöo Tibor. Jászai-dijas, érdemes művész mond. Premier ma este hat óra. kor az egri Gárdonyi üfeas Színházban.
