Népújság, 1979. december (30. évfolyam, 281-305. szám)

1979-12-24 / 301. szám

Milyen egyszerű kérdés.

* 1 Naponta hányszor vesszük a szánkra ezt a Szót: boldogság? De hányszor gondoltuk végig a tartóimat? És hányán próbállak azonosítani ezt a fogalmat a változó időkkel, a változó körülményekkel? Akár korábbi önmagukkal is?

Az értelmező szótár így fogalmaz, a boldog címszónál:

— A sorsával, körülményeivel való megelégedés érzésétől teljesen áthatott.

Tessék végiggondolni. Mi a válaszokra voltunk kíváncsiak. A kérdés mindig így hangzott:

— Mondja, boldog?

★

Bede Rozália, titkárnő.

— Igen — mosolyodott él úgy, hogy ez önmagában is egy sor mondattal felért. — z\z eljegyzésem időpontja: karácsony. A vőlegényem Papp István autószerelő, a petőfibáriyai gépüzemben dolgozik. Most ne lennék boldog? •

Rohánszky Ferencné

nyomdász.

— Mem. is tudom. Mit válaszoljak erre? Mindenem megvan..' Semmi nem' hiányzik az' életemből, ami kellene a boldogsághoz. De mégis furcsa... Anyuéknál én voltait! a legidősebb. Az öcsém volt az egyetlen fiú, vele ezért törődtek többet. A húgom volt a legkisebb, ő pedig ezért... Mintha már akkor is kevesebb cirógatás, babusgatás jutott volna nekem. Érti ezt?

L. Sz. politikai vezető beosztásban dolgozik.

— . Ezt nerri lehet egy-két szóval eldönteni. Mi a boldogság? Annyit vitatkoztunk ezen az iskolában. ■ Vegyem a családi körülményeimet? Az csak az egyik része a témának. A mostani munkám? Persze, szép beosztás.' Hogy naponta . hány ‘órát köt' le, azt aligha vizsgálják azok, akik csak a funkcióra .^figyelnek. Nem, ezt egyszerűen képtelen vagyok. .. órákig kellene róla beszélni, és alaposan kifejteni a sok-sok részletét. ■’ "'"■ ' ’

Szekszius Mihály, a járási hivatal elnöke.

— Igen. boldog vagyok. Ezt köszönhetem annak is. hogy a korábbi pártmunkám- ban is. a mostani hivatali

tisztségemben is azt a tevékenységet folytathattam, folytathatom, ami nekem a legfontosabb. A párt politikájának a végrehajtása a mi dolgunk. Ebben nagyon sok sikerélményünk van, még akkor is, ha olykor nehezebb feladatokat kell végrehajtani. Gondolok arra, hogy olyan osztályos társak ügyében kell felelősségre vonást foganatosítani, akik közülünk valók, felküzdötték magukat egy valamilyen pozícióba, de ott elfeledkeztek arról, hogy a törvényes előírások rájuk is érvényesek. A családom pedig? Van egy nagylányom, a feleségem... Mindennel elégedett vagyok, tehát igenis, boldog vagyok.

G. F.-né műszaki dolgozó.

— Rosszkor kérdezte. A családi életem. .. Válunk. Ez egy nagyon nehéz állapot, pedig az utóbbi időkben már alig tudtunk kijönni a férjemmel. Nem. ö nem volt veszekedős természet, de ha italosán hazaállított... Az szörnyű. Az a tekintet, az a. .. Nem, elviselhetetlen. Most mégis. .. A két gyerekkel, akik az egészből nem tudtak semmit, és most nem is tudják felfogni, miért nincs apu velünk. Tudom, ebben a helyzetben senki nem tud helyettem tenni semmit, de. .. Néha azt hiszem, nem bírom tovább ezt, hiszen. . . Boldogság? Pedig az első szerelmem volt.

Paulik Andrásáé adminisztrátor.

— A boldogságot nem lehet szavakkal elmondani, azt érezni kell, ezt olvastam nemrég valahol. Én érzem. Igen, boldog vagyok. Mindenben.

Vass Attila fiatal szakmunkás.

Ha a pénz nem boldogít, akkor én boldog vagyok. Mert a pénzből lehetne több is. Otthon élek a szüleimnél, igaz. apám nem velünk lakik, mostohaapám van. A fizetésem felét hazaadom. Anyám nagyon _ szeret bennünket, jut pénz a szóráköi zásra is, de ha több lenne, az se lenne rossz. A kislánynyal jól megértjük egymást, a kapcsolatunk komoly, de házasságról nem beszélünk. Ügy érzem, a szakmában

megállóm a helyem, csak az nem tetszik, hogy a társaim közül néhányan még gyereknek néznek. Pedig én is meg tudom csinálni azt a munkát, mint amit a többiek. Előfordul, hogy cppen nincs nagy kedvem dolgozni. Ezzel együtt is: ha a pénz csakugyan nem boldogít. akkor én boldog vagyok. mert az életemmel elégedett vagyok.

Kiss Józsefné betanított munkás.

— Amilyen célokat magam . elé tűztem, azt mind elértem. A brigádunk például a szakma kiváló brigádja lett. Micsoda nagy szó ez? Itt, a gyárban megbecsülnek bennünket. A család? Otthon is boldog vagyok. Szinte mindenünk megvan.

Martinkovics Tünde harmadéves esztergályostanuló.

— A szakmában elértem

$V//i*7Tfc4

azt, amit szerettem volna. I

Nem azért jöttem szakmun- | kástanulónak. mert más nem lehettem volna. Az általánosban négyes felett volt az átlagom. A szakmám szeretem. Nagv öröm az. amikor ránézek egv munkadarabra, és azt mondhatom, ezt én csináltam. Ez íó munka volt.

Mezei József szakmunkás.

— Huszonöt éve vagyok a gép mellett. A munkahelyemen megbecsülnek. A családi életem boldog. Nagyon jól érzett! magam. Már semmi további kívánságom nincs, így jó, ahogyan van.

★

Akik nem tudtak .határozott igennel válaszolni, azonnal elbizonytalanodtak és nehezen “szóltak gondjaikról. Így igaz: az ember a gondjával mindig szemérmesen visszahúzódik,

Az sem ártana, ha magunknak is feltennénk a kérdést és válaszolnánk is rá. Ugyan mit mondanánk — önmagunknak?

G. Molnár Ferenc

MONDJA, BOLDOG?

SZÍNHÁZI LEVÉL

Táncszínház—wattokra

Nyilvánvalóan meglepetést akart szerezni a közönségének a Népszínház ezzel az előadásával és ez sikerült is. Nemcsak úgy általában keltett feltűnést az a produkció, amit táncszínház névvel jelöllek, hanem részleteiben is.

Bizonyára nagyon sokan vagyunk úgy, hogy minden újsze- , őség vonz bennünket, egyfajta fokozottabb várakozással tekintünk az útkeresés újabb és legújabb megnyilvánulásai elé. Ez a lelkiállapot az örök emberi kíváncsiság bölcső- 1 jéből nó ki és terebélyesedik egyre. Ennek ellenére sem tolongtak sokan Gyöngyösön a művelődési központ előcsarnokában a táncszínházra készülődve. A várakozók nagy része a tizenévesek korosztályához tartozott. Bizonyára az előadás művészeti vezetői is rájuk építettek mindenekelőtt, velük akartak találkozni elsősorban, az c> fogékonyságukat akarták kihasználni alapvetően, és ezért volt a fülrepesztő hangerő, a hangfalak wattjainak segítségével, amely a nagyon kis létszámú kamarazenekar egyes hangszereit oiyan fortisszimókba emelte, ame.yek1, eredendőén is zavaróak voltak, legkivált pedig akkor, Hl amikor a pianók ideje jött el.

Betört a wattok kora a népzenei műsorokba is? A dobnak úgy kell szólnia, mintha nehéztüzérségi mozsárt sütögetnének? A fuvolának pedig a végítélet harsonáinak vagy egy zászlós csatahajó kürtjének a bömbölését kell irigyelnie?

Nem tudom. Lehet, hogy csak az én dobhártyám nem tudta elviselni az ilyen népzenei ricsajgást. Engem kimondottan zavart. Még a táncról is elvonta a figyelmem és megfeszített összpontosítással tudtam csak érzékelni azt, ami a színpadon történt. Pedig az megérdemelte a figyelmet.

Néptánc volt az, majdnem minden lépésében, de nem úgy néptánc, ahogy azt az állami és egyéb nagy együttestől láttuk, megszoktuk, hanem újra fogalmazva a figurákat, áthasonítva a szerkezeti elemeket, bátran gazdálkodva az alapanyaggal, de a paletta sokszínű lehetőségével is.

Valaki az ősi anyagot újraálmondta. önmagába asszimiláld. Átszűrte érzésvilágán.

Így lett a műfaj: táncszínház. Ami jelzett valamit, de nem fedte mégsem azt a valamit, mert a tánc ugyan sok mindent kifejez, de mégsem színház, annak klasszikus él teimében. A lényeg azonban nem a műfaji meghatározás precizitása vagy nem teljes pontossága. Maga a tánc. az új kompozíció, a népi elemek ugyancsak bátor felhasználása a sajátos rendezői elv törvényei szerint, vagyis öntörvényűén.

Hogy ez mennyire nem megszokott koreografá'ás. érezte az előadás művészeti vezetője, Györgyfalvay Katalin is, aki éppen ezért szíves magyarázattal is szolgált a táncok előtt. Olykor ez a szívélyesség már időben tovább is tartott a kelleténél. Pedig minden művészet alaptörvénye a fegyelmezettség és ez igaz a „használati utasítás’' időtartamára is. Különben is. jaj annak a produkciónak, aminek értelmét a kedves nézőnek aprólékosan meg kell magyarázni.

Még annyit, ha a wattok dobhártyarepesztő hangorkánját nem veszem figyelembe, nagyon izgalmas zenei anyagot komponált Rossa László és Simon, Zoltán az Egy mon-, dat című táncskínházi előadáshoz.

És miután egy színházi levélnek nem tiszte az, hogy részleteire. ízeire szedje a produkciót, ezért volt a-/ elnagyolt, vázlatos ide-oda csapongó felrajzolása a Népszínház gyöngyösi já'ékának.

Ahogy ez egy ilyen levéltől elvárható. ,

(gmf)

VENDÉGEK A GYERMEKVÁIiOSBÖI,

Az ország karácsonyfája alatt

Karácsonykor minden- évben'vidám gyerekcsapat népesíti be a Parlament épületét. A Kupolateremben ilyenkor óriási földiszített karácsonyfa áll:-az ország , karácsonyfája. Akik az első | ilyen ünnepélyeken részt vettek, bizony már nem g.ve- ' rekek, talán már a harmincas éveiken is túl vannak,

I hiszen huszonhét éve ren- 1 dezték az elsőt. Elfelejteni l azonban — gondolom — kevesen felejtették el közülük ! a Parlamentben töltött órá- j kát. Az óriási fenyőfa ma- ! gassSga éppen úgy érdekli í az országot, mint például az,

! hogy augusztus 20-án este ■ I hány rakéta robban a vár fölött, vagy az, ,shogy milyen I volt a válogatott meccsek ‘t ! eredménye.

A. fát ezúttal a Zirc melletti''apró községből. Pálihá- lasról hozták, mivel Sopron mellől már elfogyott hosszú évek alatt az óriás fenyő. Éltében — álltában — 28

méter magas volt. de ahogy az aliát levágták, 14 méter magas lett a fenyő. Mielőtt 21-én , reggel kivágták, magas daruval rögzítették, hogy nehogy ledőljön és összetörjenek az agái. Délutánra érkezett meg . a fa az Ország- ház épülete elé. ott várta, hogy a. Tisztelt Ház befejezze téli ülésszakát s megnyíljanak előtte a kapuk. Akkor mintegy száz kiskatona vállára vette s bevitte a KupolateHIBníihntT.

1979. december 24., hétfő

rembe s vasállványra helyezte a fenyőt. Aztán a parlamenti tűzoltók és vállalkozó ifivezetők díszítették föl. Egy zsinórra fölkötve 70 kilogramm szaloncukor került a fára, s vagy 250 nagy alakú' neondísz. A fenyő és a helyiségek díszítésével 23- án délutánra, a főpróba ide- jére végeztek.

Az idei színes, változatos műsort összesen négyszer mutatják be: 24-én és 25-én 9 és 12 óra között a kisdobosoknak, 15 és 18 óra között pedig az úttörőknek. A Kupolateremben egyórás főműsor látható, amelyet Marton László, a Vígszínház művészeti Vezetője rendezett. Az ajándékprogramot Ma- nócska és Mazsola, vagyis Havas Gertrud és B. Kiss István vezetik be. Köszöntik a gyermekeket és megadják a mostani műsor mottóját, amely a következő év mozgalmi célkitűzése is az úttörők számára: „Tettekkel a mi világunkért”. Ez a program a gyermekév . búcsúztatója egyben, amikor a gyerekek számba veszik, hogy milyen barátokat szereztek az elmúlt esztendőben. Ezek után Rodolfó elővarázsolja bűvös ládájából a Télapót, akit Hadics László személyesít meg. ezütán következnek sorban énekkel, tánccal, vi- dám.sággal a gyermekek kedvencei : Halász Judit, a Bojtorján együttes, a Zsoldoszenekar, bohöcszómokkal az Artistaképző Intézet és a Színház- és Filmművészeti Főiskola növendékei.

A főmösor után különböző helyeken más szórakozás várja a vendégeket. A Vadászteremben mesemozi lesz, Dévai Nagy Kamilla énekel, a jegyzői szobában stílusosan rajzversenyt rendeznek, a kupolában a Zsoldos-együttes játszik és KRESZ-totó lesz.

A műsorra összesen 3500 gyermeket várnak, köztük 26-ára a vidéki gyerekeket és a gyerekvárósok lakóit, így a Heves megyei pajtásokat is. Megkerestük őket, hogy megkérdezzük, hogyan készülnek az ország karácsonyfája alá.

Az Egri Gyermekvárosban kedves, idős nevelőnő vezet az igazgatóhoz, ott már várnak azok a pajtások, akik voltak már, s akik most készülnek a parlamenti ünnepségre.

— Az országházi karácsonyfáról kérdezi a gyerekeinket? Magam is voltam ott a fiammal, igaz, régen, hiszen neki nemrég volt a tisztté avatása — nevet — telik az idő!

A társalgóban két kisfiú és két kislány fogad. Suha Lajos és Holló Zsuzsa hatodik osztályos, Tuza Krisztina és Aranyos Imre pedig hetedikes. Lajos és Kriszti tavaly voltak Pesten ezen az ünnepélyen.

— Hogyan tudtátok meg, hogy ti mentek a Parlamentbe?

— Éppen matekórán voltam — emlékezik Lajos —, amikor kihívott Nóra néni, a csoportvezetőnk, és megkérdezte, volna-e kedvem el-; menni? Persze, hogy volt,Nagyon boldog voltam, hogy engem küldenek.

— Miért éppen titeket küldtek?

— Két éve vagyok tagja önkormányzati szervünknek, az iskolában pedig őrsvezető vagyok a kisdobosoknál. Kriszti az úttörőtanács tagja és raj titkár.

— Hogyan emlékeztek a fenyőfaünnepre ?

— Az utazás nem volt jó — sokan voltak a vonaton —, de a műsor mindenért kárpótolt bennünket.

— Amikor beléptünk az épületbe — veszi át a szót Kriszti — azonnal kezünkbe nyomtak egy KRESZ-totó- félét, amelyet ki kellett tölteni és bedobni egy ládába. Azután fölmentünk egy hatalmas lépcsőn és megláttuk az óriási karácsonyfát, gyönyörűen földíszítve. Itt kaptunk egy párnát, amelyre ráülhettünk és megkezdődött a műsor.

— Kikre emlékeztek a legszívesebben?

LISa «lején-■'bejött— Télapó és egy úttörőnek, aki legközelebb ült hozzá, megcsípte az orrát — nevet Kriszti —, aztán nagyon jó volt még a főiskolások bohócjelenete.

— Nekem Rodolfó bácsi műsora volt a legérdekesebb

— vág közbe Lajos. Nagyon jó kártyatrükkjei voltak, beletette az egyik fiú zsebébe a paklit, ő meg azt-n hiába kereste, de én elmentem volna legalább három méterre tőle, hogy ne tudja elvenni.

— Biztos, hogy akkor is elveszi — mondta Kriszti.

— Nagyon ügyesen csinálta.

— Milyen volt a hangulat?

— Nagyon sok gyerek volt,

jó volt velük, mert sokat énekeltünk közösen és hamar összebarátkoztunk velük. Csakhát... elég hamar el kellett jönni, — sóhajt föl Kriszti. Bár én azután hazamentem néhány napra. Apukám úgy fogadott: —

Hol járt már megint az én „csavargó” lányom? Azért moödta; meri sokszor já(F. Szántó György)

runk ide-oda innen a gyerekvárosból. Amikor visszaérkeztünk, sokszor el kellett mesélni, hogy milyen volt az ünnepség.

Aranyos Imre és Holló Zsuzsa most készül a Parlamentbe.

— Nagyon várjuk már azt a napot. Sokat hallottunk róla társainktól, hogy milyen az az ünnepség. Érdekes lehet az Országház is belülről.

— Mit vártok az ünnepségtől?

— Sok-sok jó műsort és meglepetéseket.

Az ország karácsonyfája alatt tehát sok-sok műsor, és ajándék várja a kisdobosokat és az úttörőket, köztük a gyermekvárosok lakóit, akik talán még nagyobb örömmel, nagyobb várakozással néznek ez elé a karácsonyfa-* ünnep elé.

' Gábor Lásidu^