Népújság, 1979. december (30. évfolyam, 281-305. szám)

1979-12-20 / 297. szám

Ma esté színházi premier

Sicc, halál...—Egerben

„Amikor valak) először pillantja meg, nem hiszi el, hogy a szép, törékeny fiatal- asszony rendkívül kemény, férfias foglalkozást űz: színházrendező. Több mint tíz éve él ennek a hivatásnak, nem csekély sikerrel, hiszen fiatalon lett a Vilniusi Akadémiai Színház főrendezője...” így ír Irena Buclenéről honfitársa, a neves színháztörténész.

Tökéletesen igaza van, er- rő' mindannyian meggyőződhettünk, akik munka közben láttuk a litván vendégművészt. akik beszélgettünk vele, akiknek feltárta eddigi életútját és törekvéseit.

Diákszínjátszóként kezdte, s csak azért nem lett színész. mert az orosz kiejtése korántsem volt hibátlan — mint a felvételi bizottság megállapította. Így hát beiratkozott a bölcsészkarra, majd azt elvégezve tanított is eg.v-két évet, s csak azután jelentkezett ismét (már mint feleség és családanya) a főiskola rendezői szakára. Páratlan szerencsének tartja, hogy a világhírű Afrosz tanítványaként szerezhetett diplomát. Művészi pályafutásának főbb állomásait nehéz lenne felsorolni, erről talán csak annyit, hogy Sok más dráma mellett, ő teremtett sikert Vilniusban Sza- konyi Károly Adáshibájának. Egyébként — mint mondta — moszkvai bemutatkozásának köszönheti, hogy alkalmasnak találták a magyar- országi vendégrendezésre. Az első próbák után (mikor még a legjobb szakemberek sem tudták volna megjósolni, hogy milyen lesz majd a produkció színvonala és fogad- ' tatása) beszélgettem Irena Bucienéval.

Ebből a beszélgetésből adom most közre az alábbiakat.

— Nem szokatlan a feszített munkatempó? (A bemutató időpontja gyorsan közeledett. így hát nagyon sokat próbáltak).

— Otthon is megszoktam, hogy naponként két próbát tartunk, mindemellett az itteninél valamivel hosszabb ideig készülünk egy-egy produkcióra. Körülbelül két és fél, három hónapot szánunk egy-egy mű előkészületeire. Persze, nemcsak az idő függvénye a jó és eredményes munka. A színházban mindig arról van szó, hogy mennyire sikerül kapcsolatot teremteni a színészekkel, milyen mértékben tudjuk őket megnyitni, fogékonnyá tenni. Ez nagyrészt

függ a rendező személyiségétől, és persze attól is, hogy a társulat tagjai azonos stílust képviselnek-e, és így tovább. Mindenesetre igyekszem kinek-kinek a személyes adottságait kihasználni; építek a szereplők improvizációs készségére.

— Azt hiszem, a Sicc, halál... bemutatása, a szokatlan körülményeken» túl is,

izgalmas feladat, hiszen a fiatal író olyan gondot feszeget, amelynek színpadi feltárása mély pszichológiai ismereteket követel. Honfitársam, Saulius Saltenis műve egy fiatalemberről szól, arról, hogy hogyan válik felnőtté, miként talál önálló útra, hogyan búcsúzik egész eddigi életétől; a kamaszvágyak hogyan váltanak át felnőtt gondolatokba és gondokba. Fontos szerep jut ebben a darabban a különböző emberi kapcsolatoknak. A szerelemnek, a szülői szeretetnek, a társkeresésnek, -találásnak. Szembesül a fiatalember saját életideáljaival. Egyszóval felfedezi önmaga számára a reális világot, teljes bonyolultságában, ellentmondásosságában. A darabbeli nagyapa ezt mondja unokájának: „A gyermekkorodba, mint egy meleg kutyaólba, nem bújhatsz visz- sza.” Ezzel a ténnyel mindannyiunknak számolnunk kellett, amikor . önálló életet kezdtünk. De nagyon fontos, hogy felnőtt létünkbe is átmentsük a gyermekkor hitét, tisztaságát, pátoszát.

A litván színmű főszerepét Beratin Gábor főiskolai hallgató alakítja. Partnerei: Kulcsár Imre, Simon György, Máté Eta, Máhr Ági, Rudas István, Dariday Róbert, Páva Ibolya, Holt Zsuzsa és még sokan mások.

Premier ma este az egri Gárdonyi Géza Színházban.

(gyarmati)

Képzőművészetünk reprezentánsainak külföldi tárlatai

A modern magyar képzőművészet eddigi legnagyobb tárlatát rendezik meg külföldön: Franciaországban és Angliában, majd más nyugat-európai országokban. A Kulturális Minisztérium és a Kulturális Kapcsolatok Intézete az egyik legnagyobb hazai gyűjtemény gazdáját, a pécsi Janus Pannonius Múzeumot bízta meg a kiállítássorozat megszervezésével. Mint köztudott: a XX. századi magyar képzőművészet számos jeles alkotását őrzik a mecsekalji városban, kiváltképpen a magyar aktiviz- musnak nevezett korszakból. A kollekciót a Janus Pannonius Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria, valamint magángyűjtők bocsátották a kiállítás rendelkezésére.

QJHMkM

1970. december 20., csütörtök

A művészettörténészek összesen 185 műtárgyat választottak ki bemutatás céljára: festményeket, grafikákat és szobrokat, továbbá 30 dokumentumot (könyveket, folyóiratokat, fényképeket), amelyek a kor kultúrtörténeti hátterét szemléltetik. A válogatott anyag jól reprezentálja a század első évtizedeinek magyar képzőművészetét. Olyan nevek fémjelzik ennek a kornak a művészetét, mint Berény Róbert, Bortnyik Sándor, Czó- bel Béla, Gulácsy Lajos, Kassák Lajos. Moholy-Nagy László, Tihanyi Lajos, Pór Bertalan, Uitz Béla.

Az első tárlatra a franciaországi Saint Etienne városban kerül sor a magyar napok alkalmából és január 4-től egy hónapig tart nyitva Azt követően Londonba szállítják az anyagot, ahol két hónapié láthatja majd a közönség a maevar avant- "ard alkotásait Egyidejűleg tárgyalásokat folytatnak a kiállítás megrendezéséről más országokban is.

Helyreállítás

után

A Mecseki Ércbányászati Vállalat anyagi és technikai segítséget nyújtott a művelési területén fekvő kővágó- szőllősj Árpád-kori templom helyreállításához. Az értékes műemlék egyike annak a környékbeli hat tcmplomocs- kának, amely viszonylag épségben vészelte át az évszá zadok viharait

fttt»*■«*!&*»*V:

1

*

A

•> ';

IIP- - V- ***' yj§|

»Pf- ;■ :V- .;s'?

Ilii

J1H

*'V

Ifi

(MTI fotó

Hajkor József felv.

— KS) '

Kagylók, csigák közt az egri múzeumban

Mészvázak világa

<

.. .Csupa holt dolog, s mégis annyira élő-elevennek hat minden. Hihetetlenül elevennek. Varázslatos és ismeretlen világ tárulkozik fel az ember előtt — varázslatos és ismeretlen formákkal, varázslatos és ismeretlen színekkel. Ez a varázslatos világ — a mészvázak világa. Hajdan-yolt és ma is létező kagylók ’és csigák mészvázai- nak világa. Ha sokáig elidőzik *■ itt valaki, bizonyosan hallani véli majd a tenger mormogását, a fövenyen elomló habok sustorgását, sziklaszirtek között vad szelek zúgását. S talán megláthatja még Tritont is, a tengeri istenségek — Poszeidon és Amphitrité gyermekét,

amint kagylótrombitáját fújva felveri, vagy éppen lecsendesíti a végtelen vizek hullámait...

Ilyen gondolatok gyűrűztek fel bennem az egri vármúzeum Mészvázak, világa című kiállításán. Igen látványos és tanulságos is ez a természetjud,oniáayos bemutató, amely Varga András gyöngyösi muzeológus szakavatott rendezésében a tengeri csigák legkülönfélébb változatait sorakoztatja fel.

A kiállítás anyagát a Természettudományi Múzeum gyűjteményéből ^válogatták, ezt egészítik ki azok a leletek, amelyeket a néhai egri természettudós, Legányi Ferenc kutatott fel a Bükk térségében. A legősibb időktől napjainkig láthatók itt a kagylók és csigák; kövületek (fosszilia), a földtörténeti múltban élt példányok maradványai és a ma élő fajok (recens) mészvázai. A kiállítás „legöregebb” darabja az a két kövület. amelyek Nagyvisnyó fekete, mészkőbányájából kerültek elő. Korukat (permo-karbon) 200— 250 millió évre becsülik a. szakemberek. A 'visnyói bó- nyafejtésnek azokat a réteg-, sorait, ahonnét az értékes leletek előbukkantak védetté nyilvánították.

Gazdag csigás lelőhely volt pár évvel ezelőtt az egri Kis- Eged aljában is, ahol az eocén korból való, 50 millió éves kövületeket őriztek a földrétegek. Sajnos, a Síkfő- kútra vezető út új nyomvonalának kiépítésekor a földgépek a lelőhelyet teljesen megsemmisítették. Hogy mi értéket tettek itt tönkre, arra ma már csak a kiállítás egy vitrinnyi anyagából következtethetünk.

Külön vitrint töltenek meg azok a kövületek, amelyek a Homok utcai téglagyár, az egykori egri Wind-gyár agyagbányájából kerültek napfényre. Korukat 25 millió évre becsülik. Annak idején Legányi Ferenc egy tengeri szirén megkövült példányát is felásta itt, ezt jelenleg a Földtani Intézet szakemberei preparálják. Sajnos, ez a lelőhely is hamarosan megsemmisül, mi- . vei a téglagyár gépei az értékes kövületeket adó oligo- cén szelvényt nagy ütemben fogyasztják.

Miocén kori, 15 millió éves csigák, kagylók maradványait láthatjuk még a kiállításon. Ezek gyűjtőhelyei: Balaton, Borsodbóta, Mátraszöl- lös.

Bepillantást nyerhetünk a kiállításon a paleontológusok, az őslénytannal foglalkozó muzeológusok munkájába is. Gyűjtéstechnikájukat illusztrálják azok a fénykép- felvételek. amelyeket a Hor- váti-lik pleisztocén szelvényének 1978-as megkutatásakor készítettek. A fotók és a gyűjtött anyag mellett láthatjuk fontosabb munkaeszközeiket is.

A tárlatot a recens, ma

élő fajok, a tengeri csigák és kagylók csodálatosnál csodálatosabb mészvázai zárják. A kiállítást december végéig láthatják, s azt tervezik, hogy Egerbő' tovább vándo- roltatják majd az ország más múzeumaiba. Megtekintése mindenki számára hasznos élmény, tanulságos látvány.

(KYD) '

Szalai Csaba:

Igazság szerint

Az előre elkészített sár egy tömegben a küszöb elé hordva. Julis, a cigány tapasztóasszony érti a dolgát, hisz ebből él, a sár ujjnyi vékony elkenéséből.

A kendő felcsúszik barna homlokán, a gyors munka lázában észre sem veszi. Ősz haja szálanként hátrafésül- ve meg-megezüstösödik az istállóba tévedt fényen. Melegítőjére vigyáz, alig van rajta sárfolt. Agyonfakult tornacipőt hord — kaphatta valahol. Most is megkérdi a gazdaasszonytól: „Nincs itt elhasznált ruha?” Lesz, hogyne lenne, még egy csésze jó kávé is, hisz a tapasztás nem csip-csup dolog, hogy csak úgy csináljuk. Bár a gazdaasszony erősebb, tagosabb, nem olyan lenge nádszál, mint Julis. De nem bírja már a karját. Aztán meg harmincnyolc hízó disznó si- valkodik a vályúknál, az etetőkbe mázsaszám öntheti á terményt. Az öves koca megfialt, előhasi, de kilenc kismalac ugrabugrál mellette. Azok se éhen, el vannak telve. megszívják magukat, mint a nadálv. Táppal — szerencsére — dugig a terménybolt. zsákonként kormányozza haza biciklivel. Nagy kincs tehát ez a dolgos Julis, mert talán még a meszelést is rábízhatja. Még nagyobb kincs viszont á sár, darált szalma borostásodik közte, erősebb az, mint a pelyvá. A pelyvának fújtak, elmúlt már a világ. Mióta törekké darálják a szalmát;

nem gondol rá senki, mint ahogy a lóganéra sem. Nem látni már, hogy kapkodnák a szekér után a „citromot”, amitől pelyvásan jól vegyült

a sár, de bizony megzöldült tőle a fal, ha csonttá nem száradt. Kikéredzkedett a mész alól a gyep. És az újmódi törek (ez a darált) kapós. Kár, nagy kár, hogy annyi szalmát felégettek az utóbbi időben: bálák gyászolták a tarlót. Akármilyen csekély érték, ha állnak a vályogfalak, s persze kész a tető a házon, rohangálnak a törekért — s nincs.

Julis jól megkapálta a sárt, s amint csirkézi (pogácsává szaggatja), kevesli. Szívesen belekapálna még egy zsákkal, de a gazda mással van elfoglalva. A megtépett kacsákkal. ... -*

Tele a vedér. Cipelheti. A fülét nagyon sokszor ketten fogják. S egy vedér sár dögnehéz, békacombként ugrálnak izmai. Azért elbírja Aiég! Sok helyre hívják. Sok a vályogház. Azt mind vakolni, simítózni kell! Vannak ugyan jobb sármunkások tőle, de azok száz évre előre foglaltak. S egy-két fal még őrajta se fog ki. Még ha rozsdás a térde, akkor se!

Igazság szerint (ez kedvenc szavajárása) manapság any- nyi a lehetőség a megélhe-- tésre, mint rostán a lyuk. Nem így régen! Amíg be nem jöttek az oroszok, a kenyér héját is megszámolta. A nyolc gyerek hamar széj- jelszedtc a fél veknit. Annál többet a csutkatetejű házban sose láttak. Az ura szelt egy karéjt, zsebre vágta, s kora reggel elindult a legnagyobb gyerekkel a vasúthoz. Hát persze, ő éhen emelgette a csákányt, s a fiú ette meg a kenyeret.

S azok az esti főzések! Se zsír, se semmi. Fogta s a pékhez vitte el az edényeket: tálat, tányért. A pék kenyérrel fizette meg. Sírt- rítt az öntöttvas fazékért. Ni, még összegyűlik a szeme sarkában a könny.

Igazság szerint nehéz helyzetből kecmeregtek ki. Az eső lecsepegett a sárba tapasztott csutkapadlásról. A szurkospapírnak akkor még hírét se hallották. A dunnát — ágyastúl-gyerekestül — ar- • íebb»arrébb —-■ toszigáltákj

ahogy az esőié engedte.,'!

Jó ez a sár. Megcipózza és gondolkodhat. Tűvé teheti az' ’ emlékek zugát. Igazság szerint az emlék olyan, mint a bugy borék, elpattan, de

amelyiket nem lehet elfelejteni, az csak ugrál, még a sárkapa fején is ott lábat- lankodik.

Azon meg az eszét töri el a kitakarózott sárillatban, hogy ebben a nagyot fordult világban, miért ez a rengeteg züllés? Mert igazság szerint ő csak egyet ismert, egy . férfit, az urát. No az egy ,kom’ (kumma) italt se ivott, de ma az asszony is züll! Hát az asszonyban is akadhat hiba! A férfi csak akkor megy el a háztól, ha egy másik jófirma lábat ad alá. Bezzeg az 6 ura (míg élt) utána járt, hol késett el hazulról, Azt mondta: bizonyítsd be, hogy itt vagy ott tapasztottál! Be is bizonyította, mert ő sose „lompolt”.

Volt ő bejáró asszony a szőke rendőréknél és egyéb rendesebb helyeken. Magára hagyhatták, még a picit is megfürdette, hadd aludjon. Addig nyugodtan porszívózhatott. És nemcsak a szoba közepét nyalta ki a rongy- gyal. Azon mosolyog most is, hogy a menyecske próbára tette: lop-e? Fényes karika csórd ült az ágy alatt: gyűrű. Aranygyűrű. A tányérra tette. Dehogy ragadt volna a a kezéhez! Mégha olyan vékony az ujja, mint a menyecskéé, akkor se! És még ők jöttek zavarba, hogy a becsülettel nem szabad ilyen kegyetlen próbát tenni.

Véget ért a fal. Nvújtóz- kodik rajta a simítózás.

Holnap a hodályvégen lesz igazítanivaló. Csak egy zsák darált lőrék lenne valahol!.*

Jelenet az előadásból:

Hajnal Márk, Kulcsár Imre, Máthé Eta és Simon György.

(Jármay György felvétele)