Népújság, 1979. december (30. évfolyam, 281-305. szám)
1979-12-19 / 296. szám
j KEDD ESTI KÜLPOLITIKAI' KOMMENTÁRUNK: | Az „ír kapcsolat” MARGARET THATCHER BRIT KORMÁNYFŐ • befejezte washingtoni látogatását. Az amerikai lapok : értékelése szerint tárgyalásai során látványos ered: mény nem született, de ilyesmi már csak azért sem • volt várható, mert a konzervatívok uralomra jutása • óta alaposan megcsappant a két ország közötti dilem: mák jegyzéke. Magyarul: a tory-vezetés sokkal lojá■ lisabb magatartást tanúsít az Egyesült Államokkal : szemben, mint munkáspárti elődje. Természetesen nem lehetetlen, hogy szigorúan zárt : ajtók mögött olyan megállapodásra — vagy éppen [ \ vitára — is sor került, amit egyik fél sem kíván a • nyilvánosság elé tárni. Ez azonban nem változtat azon : az alapvető tényen, hogy Margaret Thatcher Wa: hingtonban szinte példátlan együttműködési készség• ről tett tanúságot az érintett kérdések mindegyiké: ben. Félreérhetetlen volt a brit kormányfő szavaiból j az is, hogy ez a készség nem egyszerűen az Egye■ sült Államoknak, hanem személyesen Carter elnök: nek, illetve jelenlegi kabinetjének szól. VAJON MIÉRT SZAKÍTOTT — mert*bizony sza- : kított! — Thatcher asszony ezzel a hagyománnyal? j Mi lehetett az oka annak, hogy a vendég Irán, az ■ energiaválság, Európa vagy akár Afrika kérdésköré- j ben nem egyszerűen az amerikai politikát, hanem sze■ mélyesen Carter elnök „bölcsességét és bátorságát” : dicsérte? A magyarázat kettősnek tűnik: 1. a közelgő alkot- ; mányozó gyűléstől szinte semmit nem lehet várni Észak-írországban. sőt Ulsterben még karácsonykor is a terror fokozódásától kell tartani. Magában Angliában is szaparodnak az IRA merényletei. Londonban attól tartanak, hogy az ír származású Kennedy sikere esetleg megnehezítené a brit kabinet ulsteri dolgát.... 2. Thatcher asszony azt z-emélte — és mint bebizonyosodott, nem alaptalanul —. hogy a szuper-lojalitásra Carter — egyebek között — a rhodesiai amerikai embargó azonnali feloldásával válaszol. ÍGY VALIK ÉRTHETŐVÉ MINDAZ, ami most Washingtonban a látogatás során történt; így köt össze első pillantásra független láncszemeket többek között „az ír kapcsolat”. Harmat Endre Az ENSZ-közffvűlés elítélte Cv a diplomáciai személyek elleni akciókat Arafat távirata Brczsnyevhcz MOSZKVA ■Jasszer Arafat, a Palesztinái Felszabadítási Szervezet VB eLnöke üzenetben fejezte ki köszönetét Leo- nyid Iljics Brezsnyevnek, az SZKP KB főtitkárának, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége elnökének a palesztin néppel való szolidaritás napja alkalmából küldött üdvözlő táviratáért. A palesztin nép soha nem felejti él azt a támogatást, amelyet a Szovjetuniótól kap az imperializmus elleni igazságos harcában. A Palesztinái. Felszabadítási Szervezet. a Palesztinái nép egyetlen törvényes képviselője következetesen harcol a Palesztinái nép saját földjéhez vaó jogáért és a független, szuverén állam megalakításáért Palesztina területén. Meggyőződése, hogy harcában a jövőben is számíthat a baráti Szovjetunió, a szocialista országok és a szabadságért, a demokráciáért és a haladásért küzdő minden becsületes ember támogatására —, írja válaszában Jasszer Arafat. (TASZSZ) Az előzetes tervek szerint kedden fejezte be munkáját az ENSZ-közgyűlés 34. ülésszaka. Az ülésszak záróülésére maradt annak eldöntése hogy Kuba vagy Kolumbia foglalja el a Biztonsági Tanács nem állandó tagjai sorában a még szabad helyet. Hétfőn a kérdésben .94. alkalommal szavaztak — ismét csak eredménytelenül. A 88. szavazásnál Kuba mindössze négy szavazattal maradt el a BT-tagsághoz szükséges kétharmados többségtől. Az ENSZ-közgyűlés plenáris ülésén határozatot fogadtak el, amely határozottan elítélte a Szovjetunió és Kuba ENSZ-képviselete elleni legutóbbi terrorcselekményeket. A közgyűlés követeli a befogadó országtól, hogy szavatolja más államok ENSZ-képviseleti diplomatáinak biztonságát. A szervezet és a székhely kapcsolatával foglalkozó bizottság által előterjesztett dokumentum hangsúlyozza: „A közgyűlést mélységesen nyugtalanítják az állandó ENSZ- képviseletek ellen elkövetett erőszakos cselekmények”/ A közgyűlés elítéli ezeket az akciókat, amelyek veszélyeztetik e képviseletek és munkatársaik biztonságát. Ugyancsak hétfőn a közgyűlés konszenzussal nemzetközi megállapodást fogadott el, amely elítéli a túszszedést, s leszögezi: az ilyen akciókat meg kell büntetni, történjék bármely országban, s a vétkeseket felelősségre- vonás céljából az érintett'országnak ki kell adnia. A közgyűlés határozatot fogadott el arról, hogy 1985- öt az ifjúság évének nyilvánítják. Nincs döntés Caracasban A kedd hajnalig tartó egyeztető megbeszéléseken az OPEC-konferencia résztvevői nem tudtak megegyezni az egységes olajárban. Umberto Calderon Berti venezuelai bánya- és kőolajügyi miniszter, az OPEC soros elnöke, újságíróknak II. János Pál békeüzenete VATIKÁNVÁROS v* II. János Pál pápa kedden üzenetet intézett a viliaí népeihez abból az alkalomból, hogy a katolikus egyház 1965 óta január elsejéről, mint a béke napjáról emlékezik meg. „Az igazság a béke ereje” című üzenetben a katolikus egyházfő felszólít a fegyverkezési verseny megszüntetésére és az erőszakról való lemondásra a nemzetközi kap-. csőlátókban. A fegyverkezési verseny ténye — hangoztatta -a pápa — kétségessé teszi a békeszándékok valódiságát. A béke megteremtéséhez II. János Pál szerint mindenekelőtt „le kell leplezni az erőszakot, politikai és ideológiai megfontolásoktól függetlenül”. elmondta, hogy egyfajta „ingázó diplomáciával” közvetített a különböző nézeteket valló résztvevők között. Szavaiból kiderült, hogy a véleménykülönbségek elsősorban az árkülönbözetek kérdésében merültek föl. Bonn aggódik Idegen „biztonsági erők Rhodesiában Amerika szankciókat akar Irán ellen LONDON, LUANDA !,A fehér kisebbség rhodesiai uralmának csődje nem jelenti azt, hogy a hatalom a Dél-Afrikai Köztársaságban is az afrikai lakosság kezébe megy majd át” — jelentette ki Roelof (P1K) Botho dél-afrikai külügyminiszter egy tévéinterjúban. Botha hozzáfűzte, hogy a rhodesiai fehérek csak azért egyeztek bele a hatalom átadásába, mert a dél-afrikai széléseket folytatott Lord Carrington brit külügyminiszterrel, a Rhodesia-érte- kezlet elnökével. TEHERÁN Belehalt sérüléseibe Mohammad Mofatteh, Khomeini közeli tanácsadója, aki ellen kedden ismeretlen támadók merényletet követtek el — jelentette a PARS hírügynökség. A merényletben életét vesztette Mofatteh két testőre is. . BONN A nyugatnémet kormány aggodalommal figyeli az Egyesült Államok és Irán közti. válság alakulását, mert attól tart, hogy - a Teherán elleni amerikai szankciókat — akár egyedüli európaiként — támogatni kényszerül. Bonni kormánykörökből kiszivárgott értesülések szerint az Egyesült Államok az ENSZ Biztonsági Tanácsában több fokozatból álló nemzetközi akciósorozatot sürget majd Irán ellen, és ennek végső állomása egy általános kereskedelmi és gazdasági embargó lenne. Amennyiben a BT-ben a javaslat nem talál elfogadásra, Washington egyoldalú lépésekre szánhatja el magát és nyomás alá helyezheti európai szövetségeseit, hogy csatlakozzanak a kampányhoz. A teheráni helyzetre való tekintettel Bonn megtette az első lépéseket egy esetleges konfliktus következményeinek enyhítésére: a külügyminisztérium utasítására csökkentették az NSZK iráni nagykövetségén dolgozók létszámát és az ország elhagyására szólították fel az ott működő nyugatnémet üzletembereket is. Utóbbiak döntő többsége azonban változatlanul kitart iráni munkahelyén. Hivatalos becslések szerint pillanatnyilag mintegy 1500 NSZK-állam- polgár tartózkodik Iránban. A maffia természetrajza — I. Egy bűnszindikátus költözködése A hetvenes évek... Még néhány nap, és v.éget érnek a hetvenes évek. Az 1979- töl 1979-ig tartó tíz esztendő, amelyet magunk mjigött hagyunk, bővelkedett világpolitikai jelentőségű eseményekben — gondoljunk csak a két SALT-egyezmény megkötésére, a vietnami háború befejezésére, a Közel-Keletre, az olajválságra, vagy Helsinkire. Képeinkkel ennek a tíz esztendőnek a legfontosabb eseményeit kívánjuk felidézni. kóémány „mentőövet” biztosít számukra. Roelof Botha szavai, a hadügyminiszter, 'Pieter Willem Botha többször elhangzott fenyegetéseire utalnak, miszerint Dél-Afrika fegyverrel fog beavatkozni a rhodesiai ügyekbe, mihelyt ügy találja, hogy „érdekei, veszélybe kerültek”. John Agland tábornok, Rhodesia nemrégiben kinevezett főkormányzójának, Lord Soamesnak katonai tanácsadója elismerte, hogy az országban tartózkodó délafrikai egységek nemcsak a Bston-Bride-i határátkelő hely forgalmat ellenőrzik. Nemrégiben nagyobb létszámú. úgynevezett „biztonsági erők” érkeztek Dél-Afriká- ból Rhodesiába. Figyelemre méltó, hogy a Rhodesiában tartózkodó dél-afrikai erők létszáma azt követően kezdett nagymértékben növekedni, hogy Roelof Botha Londonban járt, és megbe©MbMí 1979. december 19., szerda E SOROK SZERZŐJE tanúja volt egy ház megvásárlásának az Egyesült Államok Ann Arbor nevű kisvárosában. Mégpedig olyan környéken, ahol teleknek-háznak szabott ára van, nem is sokat alkudoznak a felek. Ám ezúttal az eladó irreálisan magas árat kért, pedig nem is ingatlana állapotát dicsérte. Egyetlen érvet hozott fel: ezen a környéken nem követnek el bűncselekményt. A bűn hazájaként elkönyvelt Amerikában e kijelentés meghökkentőnek tetszett. Ezt érezte a ház "azdája is, mert rögtön egy közeli épületre mutatott — ott a maffia egyik embere lakik: ez a garancia. A maffia a bűntelenség garanciája?! Nem ez az egyetlen ellentmondás a szervezett bűn e szindikátusa körül. Hiszen az alvilág mágpásai, akárcsak az úgynevezett tisztességes gyárosok. milliomosok, rendkívül érzékenyek a látszatra. Meyer Lansky például, akinek a vagyonát egymilliárd dollárra becsülték, s akit egy időben a maffia pénzügyi zsenijeként tartottak számon, a derék polgár mintakéné. Ö az a joviális öregúr, aki minden reggel megsétáltatja kedvenc kutyáját, széles kalap- lengetéssel üdvözli a szomszédokat, megkérdi a fűszerest, javul-e már a felesége állapota, s esténként felmondatja unokájával a leckét. Egy időben még a szenátori poszt megszerzését is tervbe vette, pedig dollármillióinak alapját uzsoraüzleteivel vetette meg. Nemcsak az arcpirítóan magas kamattal és rövid lejárattal, hanem a behajtás könyörtelenségével is. Lansky bankári tekintélyét ugyanis azzal szerezte, hogy néhány — fizetési kötelezettségének eleget tenni nem tudó — adósát a másvilágra küldte. Ugyanakkor minden vasárnap reggel elsőként érkezett családjával a misére, s mélyen a zsebébe nyúlt, amikor az adakozásra került sor. És természetesen szó sem lehetett a legcsekélyebb betörésről sem azon a környéken, ahol ő lakott. A maffia keze sokszor oda is elér. ahová a rendőrségé nem. A LEGSZEMBEÖTLŐBB ellentmondás a maffia életében azonban az a változás, hogy az eredetileg szicíliai klánrendszer áttelepült az Egyesült Államokba: az itáliai maffia jellegében különbözik attól a bűnszindikátustól. amivé az újvilágban fejlődött. A történet gyökerei a század elejére, pontosabban a tízes évek második felére nyúlnak vissza. Akkoriban egy Benito Mussolini nevű, meglehetősen zavaros nézeteket valló, de annál határozottabban fellépő képviselő a hatalom megszerzése céljából — ahogy mondani szokták — még az ördöggel is szövetkezett. Az ördög ez esetben a szicíliai maffia volt, amelynek egyáltalán nem tűntek zavarosnak a hadonászó fasiszta célkitűzései. Sőt, nagy segítséget kapott a maffiától ahhoz, hogy végül is 1922- ben hatalomra jusson. Mussolini nem bizonyult hálás partnernek: hamarosan megkezdte a leszámolást a maffiával, méghozzá társadalomátalakító frázisok puffogtatása közben. A háttérben természetesen az olasz Dél sovány, de mégis csábító koncáért folyó hatalmi harc állott. Cezare Móri, Palermo rendőrprefektusa azt a parancsot kapta, hogy tűzzel- vassal irtsa a maffiózókat — s ehhez segítségül kapta a fekete inges fasiszta osztagokat is. Akik tehették, szedték a sátorfájukat és menekültek — a legtöbben természetesen az Egyesült Államokba, ahol akkor már tekintélyes olasz emigráció élt. Az átköltözöttek közül emelkedtek ki aztán a később oly nagy hírnévnek örvendő alakok. mint A] Canone. Lucky Luciano és mások. ÍGY ALAKULT MEG Amerika földjén a bűn szervezett szindikátusa, a Cosa Nostra (a Mi Ügyünk}, amely hamarosan hatalmas iparággá fejlődőt.1:. Hahn Péter (Következik: Kávé szódával) 1970. 1. Európa politikai légkörének javításához nagymértékben hozzájárult az NSZK törekvése a szocialista országokkal való kapcsolatainak normalizálására. Ennek az úgynevezett keleti politikának egyik fontos állomása volt Willy Brandt kancellár 1970-es lengyelországi útja. Felső képünkön: a nyugatnémet kormányfő a varsói gettó emlékműve előtt kegyeletét rója le. 2. A közel-keleti helyzet fő feszültségforrása évtizedünkben is a palesztin menekültek kérdése volt. Gerillaszervezeteik tevékenységével fordult szembe Husszein király az 1970-es jordániai polgárháborúban, célul tűzve ki az országában élő milliónyi palesztin menekült kiüldözését. Alsó képünkön: a „Fekete szeptember’’ egyik akciója Amman- ban.